A szerelem 4 keréken érkezik 79.

Nem volt egészen világos, hogy Corbin eredetileg is így tervezte-e a forgatás menetét, de olyan hidegre fordult az idő, hogy előre hozták a „szibériai” jelentek forgatását, mert még így is összeszorított fogakkal vacogtak a színészek  a hortobágyi pusztában, ahol megállás nélkül süvített a szél és a hóágyúk által gyártott havat hordta a szemükbe. A terepszínű katonai nadrág alatt thermo alsóval próbálták melegen tartani őket, de Robert még így is jéggé merevedett tagokkal tűnt el időnként melegedni a lakókocsiban, mert már nem tudta dadogás nélkül végigmondani a szövegét. Elképzelni sem tudta, hogy a híres hírhedt igazi szibériai télben egyáltalán hogyan lehet túlélni egy hasonló kalandot. A tegnapi nap volt a mélypont, amikor a jéghideg vízben gázolva, összefagyva igyekezett utolérni az üldözöttet és ezt a francos jelenetet vagy tízszer felvették, mire Corbin a pehelybélésű kabátjában és meleg kucsmájában végre rábólintott.

Már igazán elmondhatja, hogy sok rendezővel dolgozott, de még egy ilyen köcsögöt nem hordott elé az élet. Beképzelt volt, öntörvényű, goromba, meg nem hallgatott volna egyetlen más ötletet sem, ami az övétől eltérő volt. Robertet ez már csak azért is bántotta, mert minden korábbi tapasztalata az volt, hogy mások szerint sem szokott hülyeségeket beszélni, ha munkáról volt szó; korábbi kollégái örömmel vették a megjegyzéseit. Soha nem az hajtotta, hogy magát tolja az előtérbe, de ez a pojáca mostanra már ezt is a fejéhez vágta. Ráadásul a többiek előtt, akik kicsit kárörvendően figyelték a szócsatájukat. Natalie látványosan nem foglalt állást, ő elfoglalta magát azzal, hogy a helybéli szíverősítőkkel ismerkedett. A közös vacsoráknál nevetgélve, kicsit spiccesen ecsetelte a szilva, barack, cseresznye és ki tudja még, milyen más gyümölcsökből készült pálinkák közti különbségeket.

Annyira várta pedig ezt a filmet, ezt a forgatást, hiszen Julie nagyon kemény munkája van a történetben. Igazán jól akarta megoldani a feladatot, hogy Julie is érezhesse, micsoda öröm, amikor a papírra vetett sorok élni kezdenek a vásznon, de a végén ez a barom tönkreteszi az egészet. Amennyire szerette volna, ha a felesége itt van vele, most egy kicsit örült, hogy nem látja, mit művelnek az írásával. Annyira képszerűen írta meg Julie Lev tragikus jellemfejlődését a megpróbáltatások során, hogy már művészet lesz ezt Corbin által ennyire a háttérbe szorítani és helyette romantikus kalandregénnyé silányítani. Natalie bezzeg boldog ettől a változástól, hiszen az első pillanattól fogva azon nyafogott, hogy miért nem hangsúlyosabb a szerepe, mert az ő felfogásában nélküle a férfi soha nem ért volna el a film végén a katarzisig. Ahogy a víztől és hótól összefagyva ő most látta, ez a történet így csak egy szerencsétlen kétbalkezes pártkatona gyengécske lázadása lesz majd a rendszer ellen, amiben törvényszerűen buknia kéne, de valami csodálatos és elég érthetetlen módon majd mégis győzedelmeskedik, tipikus hollywoodi giccs. Hacsak  át nem írják még ezt is, mire az utolsó jelenethez eljutnak. Nagyot sóhajtva fejébe nyomta a kényelmetlen tányérsapkát és megmozgatta elgémberedett lábujjait a két számmal nagyobb bakancsban, amiben három zokni próbálta melegen tartani a lábát sikertelenül. Felkészülve a metsző hidegre, szemeit összehúzva kinyitotta a lakókocsi ajtaját, aztán elmosolyodott és szinte érezte, ahogy a felesége szeméből sütő öröm langyos napfényként elönti testét és lelkét.

Julie úgy érezte, elég lenne aprót lökni rajta és máris eldőlne a fáradtságtól, de amikor kinyílt a férjét bújtató lakókocsi ajtaja, az olyan hatással  volt rá, mintha valaki energiaitalt döntött volna le a torkán. A szállodában megivott kávé koffeinja kezdett dübörögni a vérében és a fáradtságot feledve nézte Robert szálkás alakját, ahogy a kicsit formátlan gúnyában is férfiasan, vonzón néz rá az idétlen fejfedő alól. Istenem, szinte el is felejtette, milyen szép a szeme. Most olyan elvarázsoltan pislogott bele, mint annak idején, amikor Stephanie dolgozószobájában összeakadt a tekintetük.

-Szia! – lehelte mosolyogva.

Robert némán nyújtotta ki érte a kezét és körülnézve aprót intett a fejével a kocsi belseje felé.

-Gyere, bújj be, mert megfagysz ebben a bolond szélben! Lassan vissza kéne állnom a jelenetbe, de szerintem a többiek se olvadtak még ki teljesen, pár percünk biztosan van, amíg valaki rám nem töri az ajtót.

Ahogy az ajtót becsukta maguk mögött, azonnal magához ölelte Juliet, és a füle mögötti puha részt szimatolva suttogott.

-Ugye nincs semmi baj? Egyedül jöttél vagy hoztad a gyerekeket? Elkísért valaki? Ezer kérdésem lenne, de előbb adj egy csókot, hogy biztos lehessek benne, nemcsak halucinálom a kimerültségtől, hogy itt vagy a karjaimban.

A hosszú, mély csók után Julie pihegve bontakozott ki a férfi karjai közül.

-Ha a gyerekekre gondolsz, nincs semmi baj, de sajnos nem hoztam őket magammal. Én sem maradhatok sokáig, de Dean telefonált és elpanaszolta, hogy folyamatos konfliktusban vagy a rendezővel, mert kiheréli a munkámat és egyrészt ezért jöttem, hogy erről a saját szememmel győződjek meg. Ha igaz, akkor Corbinhoz lesz egy-két keresetlen szavam, mert nekem nem küldött egy sort sem a változtatások miatt. Ha pedig maga írja át a forgatókönyvet, akkor az a legkevesebb, hogy ezzel szerződést szeg, amit nem fogok szó nélkül hagyni.

De volt még valami, amiről mesélni akartam neked, viszont nem telefontéma, és nem akartam vele megvárni, amíg hazaérsz, mert lehet, hogy egy agyalnivalóval kevesebbed lesz, ha meghallod. Most azonban nem tartalak fel, menj, végezd a dolgod, én meg szemmel tartomt Corbint, mert nem szeretném, ha az első közös munkánkat valami elmeháborodott ötlettel megfúrná.

Az ajtón feldübörgő dörömbölésre Robert nyúlt a kilincs felé. Az asszisztense jelezte, hogy már szinte mindenki készen áll a folytatásra.

-Hát, akkor showtime - sóhajtott a férfi és hátra sem nézve kilépett a fagyba. Julie fázósan követte. Gondolt rá, hogy itt hidegebb lesz, mint otthon, de ez a csontig hatoló nyirkos fagy váratlanul érte. Együtt érzően nézte a férjét, ahogy beáll a jelenetbe. Csendben elfoglalta a felkínált helyet Corbin mögött és figyelt, hogy milyen változásokat vesz észre az írásához képest.

Corbin magából kikelve üvöltött a telefonba. Művészi szabadságról beszélt és javasolta a vonal túlsó oldalán lévőnek, hogy valahol egy bizonytalanul elképzelt, de annál jóval trágárabbul megfogalmazott távolban mit csináljon a felmenőjével. Teljesen kiborította, hogy a vezető színészével folytatott csatározások miatt megjelent a forgatókönyvíró a felvételek helyszínén, akiről ráadásul kiderült, hogy a színész felesége. Egy ilyen családi vállalkozással szemben, ami ráadásul a producerek teljes bizalmát élvezte, semmi esélye sincs. De egyszerűen nem tudott azzal a búskomor világgal mit kezdeni, ami a forgatókönyvben állt. Ezt így eladhatatlannak látta. Az emberek nem fognak pénzt áldozni egy melankolikus ex-KGB-sre, aki többet lelkizik, mint egy nyafogós kisasszony. Férfi ez, a szentségit, öl, kefél és átgyalogol bárkin, hogy a célját elérje. Ez a történet egy pörgős kalandfilm lehetne, némi szexi körítéssel, nem egy lélektani dráma. Képtelen volt felfogni, hogy ezt miért nem értik meg. Amikor elvállalta a rendezést, ő azonnal látta, hogy teljesen más irányba kell elvinni a történetet, de hát úgy gondolta, ezt majd a felvételek során a többiek is belátják. Nos, úgy tűnik, nem  látják be. Elvesztegetett időről és rengeteg feleslegesen elvert pénzről szónokolnak neki, és közben mindenki tisztában van vele, hogy sem idejük, sem több pénzük nincs a másik verzió felvételeire. És mindez azért, mert ez a fiatal kis liba, akinek fogalma sincs a film világáról idejön pöffeszkedni a férje oldalán és mint két durcás gyerek maguk mellé állítják a film pénzelőit. Hát, nincs ebben a projektben egyetlen értelmes ember, aki meglátja az ő elképzeléseinek a létjogosultságát? Legjobb lenne kiszállni az egészből, itt hagyni őket, hogy tegyék tönkre a már elkészült és a másik koncepcióhoz felhasználható jeleneteket. De valami homályos szakmai féltékenységből nem akarta átengedni másnak a munkát. Ezt a filmet ő fogja befejezni és keresztülverekszi az akaratát, erre akár mérget is vehet a sztárpáros. Michael Corbinnal nem fognak szarakodni, ő annál sokkal nagyobb név a szakmában, hogy kényszeríthessék az elképzelései feladására. Amikor a gyártásvezető  bekopogott, hogy mindenki beállt a felvételbe, még egyszer meghúzta a whiskys üveget, szemében húzta a kapucnit és kilépett mogorva fagyoskodó munkatársai közé, akik – mint ezt az arcokból azonnal látta – az előbbi ordibálásnak fültanui voltak.

Julie a fürdőszoba ajtó felé sandított. Robert most biztosan hosszú ideig ellesz azzal, hogy életet leheljen elfagyott tagjaiba. Szíve szerint szívesen csatlakozott volna hozzá, de előbb el kellett intézzen valamit. Halkan kisurrant a szobából és Dean figyelő tekintetétől kísérve Corbin ajtajához lépett. Már éppen kopogtatásra emelte a kezét, amikor az ajtó kinyílt és Nathalie dühös arca bukkant fel. Julie már zavartan arra gondolt, hogy elnézte az ajtószámot, amikor a nő mögött a kigombolt ingű Corbin tűnt fel, kezében az elmaradhatatlan whiskys üveggel. Julie megütközve nézte kettősüket. Natalietól tartott, kinézte belőle, hogy Robert nyakára mászik, de úgy tűnik, a rendezőt tünteti ki inkább a kegyeivel, de Corbin… a feleségével és a kamasz fiával nagyon jól elbeszélgettek még otthon egy bulin, ahol a stáb tagjai először találkoztak. Akkor úgy tűnt, Magdalena száz százalékosan biztos a férjében, a fiú is őszinte tisztelettel nézte, ahogy a színészek az apjával beszéltek. A kínos megtorpanásnak, ahogy az ajtóban egymásra néztek, Corbin vetett véget.

-Jöjjön be kislány, hallom, valami sürgős megbeszélnivalója van velem. Állok szolgálatára – röhögött a csak maga által humorosnak talált szófordulaton. Natalie vörös arccal, szó nélkül ment el mellette. Dean pedig aggódóan nézett rá, és fejével intett, hogy itt marad, csak szóljon, ha valami gond lenne.

Julie szinte remegett az idegességtől, amikor az ajtón kilépett. Ez az ember egy megszállott. Egy alkoholista megszállott. Reménytelen volt vele értelmesen beszélni. Dean kutatóan nézett rá, de inkább nem nézett rá Robert hűséges kísérőjére, mert még kiolvasná a szeméből, hogy annak a baromnak odabent lenne oka félni tőle, de még inkább Roberttől. A nyirkosan tapogatózó mancsait elég hamar meg tudta fékezni, de a nyelvét sajnos nem. Amit az elmúlt percekben a szemébe vágott, felért egy megerőszakolással. Sírni tudott volna, hogy egy ilyen ember miatt tönkremegy az első közös munkájuk. Aztán eszébe jutott Alexandra Carpenter, a film fő támogatója. Amikor találkoztak, érezte, hogy a nő szimpátiával figyeli a munkáját és most eltökélte, hogy csendben, a háttérben megpróbál tenni valamit a teljes bukás ellen. Ha másként nem megy, kijátssza azt az ütőkártyát is, amit Natalie és a kigombolt ingű Corbin képe jelentett.

A szervezők egy városnézést szerveztek Julienak és Robert eltökélten tartott vele. Ő már látta ezt a várost egy ilyen alkalomból, de biztos volt benne, hogy a felesége mellett olyasmiket is észrevesz majd, amik mellett első alkalommal elsiklott. Dean bekopogott hozzá, hogy megkérdezze, akarja-e, hogy velük tartson, de közben valahogy olyan furán nézett rá, mint aki azt figyeli, hogy milyen hatással volt rá valami. De nem tudott rákérdezni, hogy mi, mert Julie éppen kikiabált a fürdőszobából, és ez hirtelen mindent kivert a fejéből.

Az eltelt két nap szinte tökéletes volt. Ennyi kell csak, hogy Julie itt legyen, és máris jobban megy a munka, a koncentrálás, sőt valahogy Corbin idegtépő tevékenységét is elnézőbben tudja kezelni. Az Operaház előtt elcsorogva Robert lelkesen mesélt a Bel Ami forgatásáról, amik részben ezeken a helyszíneken zajlottak. Julie tágra nyílt szemmel nézte a várost, ami valóban Párizst juttatta eszébe. A Citadellánál szemlélődve, a lábuk előtt elterülő város fényeit nézve Robert arra gondolt, hogy talán egy kicsit igazságtalan volt abban az interjúban, amikor egy szegény, elhanyagolt városról beszélt a riporternek, aki a benyomásairól érdeklődött. Végül is, mit látott ő ebből a városból? Leginkább a forgatási helyszíneket, meg azon a néhány éjszakán , amikor kicsit kirúgtak a hámból, egy-két belvárosi  utcát. De hát a spiné olyan zavarba hozta, Már az interjú elején azzal indított, hogy egy edényben gulyáslevest nyomott a kezébe, amit valami rendező főzött, aki egyébként híres a szakácstudományáról. Oké, ő tényleg úgy nyilatkozott merő udvariasságból, hogy a magyarok igazán jó konyhát visznek, de  azért azzal a műanyag dobozzal egy cseppet bizalmatlan volt. Erről aztán eszébe jutott, hogy ma este jó lenne Julieval kettesben valami igazán jó helyen vacsorázni, és az idegenvezetőhöz fordult, hogy a sok történelmi adat után egy igazán praktikus tanácsot adjon.

A szerelem 4 keréken érkezik 78.

Robert lassan ringatózott a hintaágyon. Vállán a sírástól teljesen kimerült Chloé szuszogott. Szinte hálás volt a lányának, amíg bömbölt, mert addig legalább a saját gondolatait sem hallotta.

Felhívta Camillát, hogy válaszokat kapjon tőle, de a lány nem akart beszélni vele. Ami a történtek után várható is volt, hiszen biztosan sejtette, hogy nem a háláját akarja tolmácsolni a new yorki meghurcoltatás után. De mégsem hagyta nyugodni a gondolat, hogy volt-e igazság a riporter mellbeverő kérdésében. Frankot kérte meg, hogy a magánnyomozói csatornáin keresztül próbálja kideríteni az igazságot. Julie nem értett vele egyet. Szerinte amit eddig nem tudott, most már ne is akarja tudni, mert csak újabb tüskéket kaphat a körme alá. Robert azonban eltökélt volt. Az egyik legrégebbi barátjában ekkorát csalódott! Mi lehet még ennél is rosszabb? Eggyel több vagy kevesebb tüske már nem számít.

Az itthoni sajtó amúgy sem kímélte. Aminek New Yorkban gátat lehetett szabni, az itthon elszabadult. Persze minden másodkézből, bennfentes információkra hivatkozva, de név nélkül. Így aztán inkább nem is foglalkozott vele. A végül mégis csak kiszivárgott rendőrségi fotója pedig napok óta vita tárgya a világhálón, hogy manipulált vagy sem. Ezen szinte már mosolyogni is tudott.

Julie elgondolkodva nézte a konyhaablakból a férjét. Még ebből a távolságból is lerítt róla, hogy agyal. Csak azért nem rebbennek idegesen a kezei, mert Chloét tartja. A kis bestiát. Még alig bújt elő, de már tudja, hogyan csavarjon egy férfit az apró ujjacskái köré. Az apját egészen biztosan. Ha nem élnének ilyen zaklatott napokat, még nevetni is tudna a férfi ellágyult vonásain, valahányszor a lányára néz.

Imádja a fiait is, főleg Greget, aki ki is követeli a figyelmét, de ha Chloét veszi a karjaiba, egyszerűen nem tud nem mosolyogni. Persze, nem is csoda, mert a kislány is mindig nevet, ha az apját meglátja. Valami különleges, láthatatlan szál köti össze őket túl a szülő és gyermek amúgy is eltéphetetlen kötelékén.

Julie már rettegve gondolt azokra az évekre, amikor kettőjükkel kell majd megküzdenie, merthogy Robert a lánya pártját fogja majd, abban már most biztos volt. De talán Will majd mellé áll. A kisfiú mintha megérezte volna, hogy neki is szüksége van támogatásra, épp olyan elementárisan ragaszkodik őhozzá, mint nővére az apjukhoz.

Greg meg… nos, ő a kapocs mindannyiuk között. Félve várták az első féltékenységre utaló jeleket, de Greg tudott osztozkodni. Ráadásul már türelmetlenül várta azt az időt, amikor a testvérei végre a játszótársai is lesznek.

Maga elé húzta a laptopot és a beérkezett leveleit nézte át. Válaszolt! – dobbant meg a szíve. Izgatottan olvasni kezdett, aztán a naptárra nézett. Robert éppen nem lesz itthon. Remek! Akkor már csak bébicsőszről kell gondoskodnia.

Robert elmélázva nézte a magasból a tájat. Végre belekezdenek a forgatásba! Már napok óta dolgozott benne a nyugtalanság, mint mindig, amikor egy-egy újabb filmbe belekezdett. Ezek voltak a legnehezebb napok. Amikor végre a felvevőgép előtt állt és a csapó hangját hallotta, hirtelen leszakadt róla a feszültség, egyszeriben belebújt a karakter bőrébe és megszűnt számára a külvilág. De addig a folytonos agyalással fárasztotta magát és ez nem mindig bizonyult jó ötletnek. Csakhogy tenni sem tudott ellene. Így  aztán izgatott várakozással várta, hogy Lev Gyemidov megszülessen a kamerák kereszttüzében és egy kis időre háttérbe szorítsa Rob Pattinsont meg a problémáit.

Ahogy a gép ereszkedni kezdett a kifutópálya felett, eszébe jutott az utolsó alkalom, amikor itt forgatott. A Bel Ami egyes párizsi jeleneteit vették fel Budapesten és a tengerparti házat álmodták annak a nagy tónak a partjára, aminek most nem jutott eszébe a neve. Az emlékei között kotorászott. Kegyetlen hideg tavasz volt, de a stábtagok kedvesek és közvetlenek voltak. Néhányszor megitatták valami baromi erős szesszel, amire azt mondták, az a nemzeti italuk. Huh, kegyetlen ütős volt! Az is igaz, hogy utána legalább a fázással nem volt gondja. Az összefüggő mondatalkotással annál több. Barackpálinka.. ez az, ez volt a neve.

Az időjárásra gondolva úgy érezte, erre a szíverősítőre megint szükségük lehet. Még ősz volt, de hideg, nyirkos, épp, hogy a hó nem esett még. Teljesen hiteles képet festhetnek a kegyetlen szibériai  télről, ha így megy tovább. Kár, hogy Julie nem lehet itt, végül is az ő munkája a 44. gyermek forgatókönyve, de ilyen hosszú időre nem akarta ott hagyni a kicsiket, magukkal hozni pedig még korai lett volna. De végül is, ha bármi változtatásra szükség lenne, azt e-mailben is el tudják intézni. Bár, azért sokkal jobb lenne, ha esténként mellettük fújhatná ki magát. Corbin, a rendező szerint jobb, hogy így alakult, mert a gyerekek csak megzavarnák a koncentrálásban, de mit tudhat erről egy csak a munkájának élő pasi. Ő személy szerint inkább attól félt, hogy a gyerekgyilkosságokkal foglalkozó téma miatt előbb-utóbb paranoiássá vált volna, ha itt vannak vele. Julie olyan torokszorító történetet kerekített a regényből, ami a gyilkosságok mellett végigvezetett romantikus szálat teljesen háttérbe szorítja. Ezt már csak Natalieval kéne megértetni, aki majd a feleségét játsza a filmben. Utálta a stábmegbeszéléseket, ahol csak ritkán volt szó igazán fontos szakmai kérdésekről, annál több lehetőség volt a kollégákkal való ismerkedésre. De ő határozottan nem akart ismerkedni, főleg nem Natalieval. Találkoztak már néhány rendezvényen, de még nem dolgoztak együtt. A nő egyértelműen érdeklődő volt, de neki tényleg nem hiányzott most egy újabb próbálkozó, aztán sértődötten bosszúálló nő az életéből. Legszívesebben megcsókolta volna Stephaniet, amikor sajnálkozva széttárta a kezét, mondván, hogy nem a többiekkel foglalt neki repülőjegyet, és a bestia tudta is, hogy ezért a hírért imádni fogja, mert amikor ott hagyták vigyorogva a többieket, belekarolt és úgy suttogta neki, hogy azt gondolta, minden pillanat nyereség, amit ehelyett a banda helyett még a gyerekekkel tölthet. Tényleg az volt.

Julie izgatottan  nézett szét a hangulatos kis vendéglő ajtaján belépve. Ő javasolta ezt a helyet. Még főiskolás korában sokszor ültek be ide a csoporttársaival és az azóta eltelt években sem változott szinte semmit. Vidám kockás terítők, a falakon a toszkán tájat idéző festmények, a pincérek arcán a kötelező udvariasságon túli vendégszerető mosoly. Jó volt ide betérni. Hát, az meg majd elválik, hogy ezek után is ilyen emlékeket ébreszt-e benne a hely. A nő az egyik hátsó asztalnál már várta.

Camilla némileg szorongva pillantott fel az étlapból, amikor Julie megállt az asztal mellett. Letette az étlapot és várakozóan nézett az érkezőre. Julie kihúzott egy széket, miközben a pincér felé intett, jelezve, hogy ő is ugyanazt kéri, mint amit Camilla már rendelt. Csendben várták meg, amíg az idős férfi egy pohárral hoz a ház borából és egy kis kosárban kenyérszeleteket és egy díszes kis üvegben olívaolajat tesz eléjük néhány szál grissinivel.

-Köszönöm, hogy hajlandó vagy  beszélni velem erről az egész dologról! – kezdett bele Julie. –Nézd, én nem tudom, mi volt közöttetek, mert az nyilvánvaló, hogy régi történet ez. Rám igazából csak annyiban tartozik, hogy Robertet nagyon megviselte, amit hallott. Válaszokat akar és úgy hallottam, veled nem tudott beszélni azóta sem. Látom rajta, hogy bántja ez az egész és nem túl épni rajta. Ezért akartam én próbálkozni, bár, őszintén szólva nem hittem benne igazán, hogy szóba állsz majd velem. Sőt, egy kicsit féltem, félek is attól, hogy csak tovább rontok ezen az áldatlan helyzeten. Ha ennyi év után úgy érezted, hogy beszélned kell a dologról, akkor nyilván mélyebb a tüske, mint amivel szó nélkül tovább lehet élni. Csak azt nem értem, miért vártál ezzel ennyi éven át? Igazából már azt sem értem, miért nem szóltál neki akkor?

Camilla elgondolkodva nézte Julie izgalomtól kipirult arcát és közben arra gondolt, nem csoda, hogy Robert annyira szereti ezt a nőt. Látszik, hogy Julie tűzbe tenné a kezét érte, és nincs a világon semmi, ami a hitét megingathatná. Férfi ennél többre nem vágyhat. Tényleg régen hordozta magában ezeket a régi félig-meddig lezártnak hitt dolgokat, amik érdekes módon attól törtek benne a felszínre, hogy a férfit olyan kiegyensúlyozottnak, boldognak és megingathatatlannak látta ebben az új kapcsolatban. Sértettséget érzett, amiért nem mellette érzett így, pedig lassan be kell lássa, azt a kapcsolatot ő maga szúrta el. Ahogy Juliet hallgatja, be kellett ismerje, ő sosem nézett ilyen megingathatatlan bizalommal a férfira, pedig aki Robertet ismeri, tudhatja, hogy ez nagyon fontos a számára. Kristen is azért nem tudta megtartani, mert csak saját magával törődött a kapcsolatukban, Roberttel szinte alig. De talán épp ezért nem is volt féltékeny rá.

Akárhogy is, szerencsétlen döntés volt előjönni ezekkel a régi dolgokkal. Ráadásul kissé aljas is, ezt be kell ismerje, mert egyrészt akkor sem, most sem biztos, hogy tényleg Robert volt-e a szerencsés, aki azzal a bébivel megajándékozta. Amikor rájött, hogy terhes, szinte azonnal biztos volt benne, hogy azt nem tarthatja meg. Túl fiatal volt, a potenciális apajelölt még szinte egy gyerek, a másik pedig… egy nős férfi, aki aligha örült volna, ha a rövid liezont követően ezzel az örömhírrel lepi meg. James az első pillanatban nyilvánvalóvá tette, hogy megőrül érte, de sosem fogja elhagyni a feleségét, akinek a családi kapcsolatai révén megbecsült polgára volt a városnak és szép politikai karrier előtt állt. Tönkre tehette volna, de nem akart maga körül botrányt, ezért szép csendesen eltűnt egy időre és meghozta a maga döntését. Nem is érti, megőrült, hogy most előjött ezzel az egésszel? Ránézett Juliera és halkan, a borospoharat kecses ujjai között forgatva, szinte az asztalterítőnek beszélve, vallani kezdett.

Julie megrendülve hallgatta. Nem igazán tudta, mire számíthat, de érdekes módon, valami ilyesmit sejtett a háttérben. Tehát még az sem biztos, hogy a baba Roberté volt? Ebbe a hitbe azért belekapaszkodott, mert valami homályos oknál fogva ez őt is bántotta volna. Kezdte megérteni Camillát, legalábbis azt a valamikori Camillát, hiszen még olyan nagyon fiatal volt és olyankor nagyon könnyű rossz döntéseket hozni, főleg, ha az ember magányos. Egy valamit nem tudott elfogadni, hogy ezt az egészet miért kellett most felkavarni, főleg ha még biztos sem volt a gyerek kérdésében. Ismerhette volna annyira Robertet, hogy bármi is történt, ő már azzal a tudattal fog élni ezen túl, hogy esetleg elkövetett valamit, ami az ő értékrendjében mindenképpen hibaként fog megmaradni. És bármi is volt közöttük, ezt biztosan nem érdemelte meg.

-Köszönöm, hogy őszinte voltál hozzám. Ugyan soha nem fogom megérteni, miért tetted ezt most, de szeretném, ha megengednéd, hogy legalább a régi dolgokat elmondhassam Robertnek, mert nem hagyja nyugodni a gondolat, és azt hiszem, sikerült meghurcolnod most annyira, hogy ennyit igazán megérdemeljen.

-Tudod, pár napja még azt mondtam volna, nem beszélek veled és ha meg is teszem, egy szót sem szólhatsz róla Robertnek. De az az igazság, hogy engem sem hagy nyugodni a dolog. Durva és szokás szerint meggondolatlan lépés volt ez a részemről. Nem is tudom, miért beszéltem Henrynek erről az egészről, de amikor a boltban találkoztunk és Robert olyan elkötelezetten viselkedett veled és olyan lekicsinylően beszélt az emlékeiről, a mi emlékeinkről… nem tudom, egyszerűen csak kiszabadult  a szellem a palackból és mire rádöbbentem, hogy mit művelek, már nem volt visszaút. De úgy látom, köztetek ez szerencsére nem okozott törést. Azt, azt hiszem, nem is akartam volna igazán, hiszen ezek után aztán végképp nem is szerezhettem volna vissza. Igazából nem is akarom, mert tudom, hogy reménytelen ügy. Nem tudom, hogy csinálod, de olyan mélyen hisz benned és a kapcsolatotokban, amit nem is értek. Te pedig mindenkinél erősebben hiszel őbenne. Erre csak kevesen képesek. Ritkán, nagyon ritkán látok ilyet magam körül és szinte fáj látnom, mert mindig eszembe juttatja, hogy mit hagytam veszni az éretlenségemmel. Úgyhogy nyugodtan mondd el neki, hogy szinte száz százalékig biztos vagyok benne, nem az övé volt a baba. Ahhoz túl sokszor találkoztam annak idején James-szel és ő túl sokszor volt felelőtlen és erőszakos. Sajnálom ezt az egészet, úgy látszik, a mai napig nem sikerült felnőnöm, hogy ilyen hülye ötleteim támadnak. Aztán persze utólag szánom bánom a dolgaimat, de addigra már belerúgok olyanokba, akik erre nem igazán szolgáltak rá. Hát, ez van, úgy látszik, ez az én keresztem. Meg azoké, akik összeakadnak velem.

Julie nézte a megroggyant vállakkal beszélő fiatal nőt és arra gondolt, végül is ki ő, hogy ítéletet mondjon felette. A válaszokat megkapta és az engedélyt is, hogy ezekről Robertnek beszéljen. Az, hogy ő nem lenne képes ilyen húzásokra, a magánügye. Nem egyformák az emberek, és mindenféle elképzelése ellenére sem tudhatja, hogy ő hogyan viselkedett volna, ha… és itt meg is állt, ennek semmi értelme. A világ legértelmetlenebb gondolatai kezdődnek ezzel a ha-val. Szerencsére sosem volt olyan helyzetben, mint a lány és csak remélni meri, hogy nem is kerülne ilyen helyzetbe, egyszerűen , mert egészen másképpen látja a világ dolgait. De ezért még nem törhet pálcát mások felett. Megemelte a poharát Camilla felé, aztán kiitta a bort, felállt és elköszönt. Kifelé rendezte a számlát és elégedetten lépett ki a langyos napsütésbe. Türelmetlenül gondolt arra, kár, hogy ezt nem tudja már ma megbeszélni a férjével, még hetekig ülhet ezeken az információkon, miközben Robertet alighanem a forgatás alatt is foglalkoztatja ez a dolog. Lehet, hogy megérne egy utazást, hogy mindketten le tudják zárni ezt a fejezetet az életükben.

A szerelem 4 keréken érkezik 77.

Dean a fejét vakarva tette le a telefont. Stephanie úton van ide, de hát az hosszú órákat vesz igénybe. Julie nem vette fel azt a nyomorult telefont, Robert meg... még fogalma sem volt, hogy fog kikeveredni vele ebből az épületből.

Egyedül csak magát hibáztatta. Nem lett volna szabad hagynia, hogy az interjút négyszemközt bonyolítsák. Timet telefonon elhívták, ő meg az ajtó előtt ácsorgott, így aztán senki nem tudja pontosan, odabent mi zajlott le, de az tény, hogy az újságíró orra betört.  Robertnek meg zúzódás van az öklén és a kettő közti kapcsolat elég nyilvánvalónak tűnik. A rendőröknek mindenképpen, akik meglepő gyorsasággal értek a helyszínre. A fura kis manus úgy látszik, annyira nem szipogott a vérző orrával, hogy ne tudta volna őket villámgyorsan kihívni.

Amikor Tim előkeveredett, legalább annyi kiderült, hogy távozása előtt bekapcsolva hagyta a magnóját, ami elvileg rögzítette a történteket, de azt a rendőrök lefoglalták, mielőtt a kazettáról másolat készülhetett volna, így csak bízhatnak a jó szerencsében, hogy senki nem fogja manipulálni a rajta lévő anyagot. Paranoiásnak tűnhet, de volt már hasonló tapasztalata, ezért aztán eltökélte, hogy erre a lehetőségre is felhívja majd az ügyvéd figyelmét.

Stephnek hála az ügyvéd hamarabb ért ide, minthogy Robert a száját kinyitotta volna, így talán  nagy marhaságot nem mondott. Nem mintha nagyon beszédes kedvében lett volna. A szeme szinte lángolt és ha nincs ott, még a rendőrök előtt is képes lett volna egy újabbat behúzni a firkásznak.  Még életében nem látta így elborulni az agyát, egy pillanatra le is blokkolt, ezért aztán alig  tudta megakadályozni, amikor újra kitört.  De volt valami a fickó sunyi kis szemeiben, amit ő is észrevett és azóta sem hagyta nyugodni. Őrülten kíváncsi volt, hogy milyen beszélgetés zajlott le odabent, ezért aztán szép lassan számba vette, a régi jó ismerősök közül, talál-e valakit, akitől kérhet egy akkora szívességet, hogy a szalagról másolatot készítsen.

Julie felkapta magára a pólót és lement a portára, de ők sem tudtak róla, hogy a férje vagy Dean visszatértek volna a szállodába az elmúlt órákban. Ez a francos gyógyszer mindig kiütötte, de ennyire talán még sosem. És nem ilyen rosszkor. Pontosan 6 órakor eszébe jutott, hogy a telefonját megnézze. Már nem is emlékezett rá, hogy lenémította, így aztán nem csoda, ha nem hallotta meg a zaklatott álmok közepette, hogy keresték. Izgatottan figyelte a sorakozó nem fogadott hívásokat. Rob, Dean, Steph, egy ismeretlen szám, Joanna... uramisten, azt sem tudta, kit hívjon előbb. Aztán Robert számát tárcsázta. A telefon kicsöngött, de nem vette fel. Mire Dean számát nyomta volna be, a készülék újra megszólalt, de a kijelzőn megjelenő new yorki számról fogalma sem volt, ki lehet.

Robert zaklatott hangja krákogott bele a telefonba.

-Julie, csak egy hívásom van. Ne haragudj kicsim, bármit hallasz, ne haragudj! Nem tudom, hogy alakultak így a dolgok, de a mai naptól eltekintve esküszöm neked, ártatlan vagyok. Maradj a szobában, ne beszélj senki mással, csak Steph-el vagy Deannel és higgy bennem, mert csak egymásra számíthatunk. Szeretlek! – és a vonal megszakadt anélkül, hogy bármit mondhatott volna.

A lábai már nem tartották meg, ezért leroskadt a szőnyegre és csak nézte a telefont, mintha az választ tudna adni a fejében uralkodó káoszra. Mi történhetett? Uramisten, Robert! Hiszen csak egy szokványos interjúra mentél. Mi a frász történhetett? Aztán kicsit magához térve Dean számát tárcsázta, hátha ő válaszokat tud neki adni.

Dean megkönnyebbülten fogadta a hívást. Legalább Julie nem veszett el!De a tétova kérdezősködését félbeszakította.

-Figyelj, ne mozdulj sehova, hamarosan ott leszek és mindent elmagyarázok! Nincs nagy baj, inkább csak egy oltári kellemetlen szitu, szóval ne aggódj feleslegesen, megoldjuk, csak most még kicsit zűrös a helyzet. De nyugi, nemsokára ott leszek. – és azzal bontotta a vonalat. Julie ezernyi kérdéssel a fejében hanyatt feküdt a szőnyegen és nehezen uralkodva a pánikon, ami lassan eluralkodott rajta, várni kezdte a válaszokat.

Az ügyvéd néhány órával később végül lerendezte az óvadék kérdését, és igyekezett feltűnés nélkül eltűnni a rendőrségi épületből. A szálloda felé tartott, miközben fejében már a tennivalókat vette sorra.

Dean pedig úgy ölelte körül Robertet, hogy szinte eltűnt a hóna alatt. A férfi szemébe húzott sapkája és napszemüvege mögül alig látszott ki az arca, de biztosan így is készült jó néhány fotó, amin felismerhető lesz, ahogy a fogda épületéből távozik. – gondolta sóhajtva.

-Bassza meg! Ezért néhányan biztosan ki akarnak majd herélni – morgott Robert, miközben a sötétített üveg mögül nézte a zivatari villámlást idéző vaku-villogtatást. Összeszorult gyomorral gondolt az aláírt szerződéseire, vajon hányan fogják ezek után úgy gondolni, hogy inkább elállnak a vele való közös munkától, de legalábbis jegelik kicsit a munkát. Pedig nem történt más, csak próbálta megvédeni a magánéletét. Nem túl szerencsés módon, ezt elismeri, de amit itt ma neki az arcába vágtak, annak a tört része is elég lenne bárkinek, hogy elveszítse a fejét. 

Még fogalma sem volt róla, hogy Julie már miről tudhat és hogyan fogja fogadni, de nagyon remélte, hogy a felesége bizalmát nem zavarják össze ezek a régi dolgok. Ez a kis görény olyan információkkal rendelkezett, amiket aligha a pletykarovatokból ollózott össze. Itt valaki érintettnek járt el a szája, csak még arra nem jött rá, ki lehetett az és miért. De ha rájön, nem lesz túl barátságos vele sem, még akkor sem, ha az újabb néhány órás elzárással jár is.  Csak azt nem értette, ha ennyi mindent tudott, miért ült le vele beszélgetni és miért nem az újságokban támadott. Hacsak nem az volt a célja, hogy provokálja és végül a rendőrséget hívhassa. Istenem, az illetőnek megérte a bevert orr, hogy a fejére olvasson ezer éves régi sztorikat? Fogta a fejét és próbált lenyugodni, mert ebben az állapotban már a gondolkozás is erősen reménytelen vállalkozásnak tűnt.

Ahogy ült hátra dőlve a hideg bőr ülésen, egy név zakatolt az agyában. Camilla. Ezek a régi dolgok egyértelműen hozzá kötődnek, de az nem, már csak nem lehet igaz, hogy gyereket várt tőle? Erről ő soha egy pillanatig nem tudott. Ha igaz volt egyáltalán. A kis patkány képes volt a szemébe nézve rákérdezni, hogy milyen érzés három gyerek apjaként reggelenként a tükörbe nézni azzal a tudattal, hogy az első (ha ugyan az volt az első) gyereke anyját viszont szinte még gyereklányként abortuszra kényszerítette. Először csak megdöbbent, aztán végig futott a fején, hogy ez egy rossz vicc, de egy kellemetlen hátsó gondolat is megült, hogy talán részben mégis igaz. Mármint a gyerek. Mert a többiről aztán végképp fogalma sem volt. Gyereklány, Camilla? Hiszen már ez is óriási csúsztatás, mert ha valaki gyerek volt abban a kapcsolatban, akkor az ő maga volt. Per pillanat fogalma sem volt róla, mit mondott vagy tett volna sok-sok évvel ezelőtt, ha tud a dologról, de valószínűleg olyan bamba lett volna, hogy oltár elé vezeti a megesett „gyereklányt”, aki mellesleg két évvel idősebb volt nála. 

Édes Istenem, olyan nyugodtan élhetnének és közben sorra dőlnek ki csontvázak abból a tetves szekrényből, amiről azt hitte, tökéletesen üres.

Legszívesebben felhívta volna Camillát, hogy tőle követeljen magyarázatot erre az egész őrületre, de alighanem igaza van az ügyvédjének, a legjobbat akkor teszi magának, ha most kivételesen befogja a hirtelen száját. Éppen elég lesz ezt a 8 napon túl gyógyuló sérülést valahogy elsikálni, ha lehet egyáltalán. Bár, néha már arra gondolt, talán jobb lenne elfogadni és leülni egy büntetést, amiből esetleg azt vonja le a közvélemény, hogy bármit vállal a családjáért és a nyugalmukért. De lelke mélyén tisztában volt vele, ezek elég hiú ábrándok.

Julie újabb gyógyszert nyelt le, most már a lüktető halántéka miatt és közben idegesen járkált fel-alá a szobában. Amikor Dean benyitott, úgy rohant Robert elé, mint aki sérüléseket keres rajta.

-Mi történt? – villant a szeme Dean és Robert között, de Dean felemelte a kezét és bocsánatkérően a távozás mellett döntött; meghagyva nekik, hogy a szobát ne hagyják el nélküle.

Robert kivett egy üveg ásványvizet a hűtőből és leroskadt a kanapéra. Nagyot fújtatott, aztán lehúzta maga mellé Juliet és belekezdett.

-Röviden, orrbavertem a riportert, ő kihívta a rendőröket, akik elvittek. Jött az ügyvéd, aki kifizette az óvadékot és most itt vagyok. Innentől meg fogalmam sincs mi lesz. Arról meg főleg, hogy holnap reggel milyen cikkekre ébredhetünk.

-Oké, ez így tényleg rövid volt. És elég értelmetlen. Mi a fenéért verted orrba a pasast? – nézett rá Julie értetlenül.

-Hm, .. hát, hogy is mondjam, régi dolgokkal jött elő bántóan és elvesztettem a fejem.

-Mikkel? – emelkedett meg a nő hangja.

-Nagyon régi dolgokkal Julie. Amikor még kölyök voltam és talán meggondolatlan, vagy csak  simán egy felelőtlen kölyök..., de hiszen már alig emlékszem az egészre. Mindegy, azt  mondta, hogy cserbenhagytam valakit, aki emiatt elvetette a gyerekét, most meg megjátszom a szerető apát. És közben fogalmam sincs, hogy egyáltalán igazat mondott-e. Én mindenesetre nem tudtam róla, ha így is volt.

Julie nézett maga elé, aztán halkan rákérdezet:

-Camilla?

-Azt mondta az ipse – vont vállat Robert és elnézett a felesége mellett az ablak irányába.

-Éreztem, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a sértésedet, amikor az elfeledett emlékeidről beszéltél. Nem tudtam ugyan, hogy milyen mély emlékek ezek, de biztos voltam benne, hogy benne még igencsak élőek. És ha így történt, akkor még talán meg is tudom érteni. Bár, azt már nem, hogy emiatt most uszított rád valakit. Kicsit megkésett ezzel a bosszúval, nem? Vagy csak most vált édesebbé, nem tudom. ... És te tényleg nem tudtál a babáról? – nézett Robertre.

-Julie! Ezt a kérdést most meg sem hallottam, oké? – csattant fel Robert hangja. -Szerinted ha tudom, akkor én kényszerítem abortuszra? Olyannak ismersz, aki így intézi az ügyeit? 19 éves voltam ugyan akkoriban, de a szüleim nem úgy neveltek, hogy lelépjek, ha bajt csináltam. Az  emlékeim szerint megfontolt kamasz voltam, de ennek már több, mint tíz éve, úgyhogy nem tenném le a cserkész esküt, hogy mit műveltünk annak idején.

-Bocs, ha nem vagyok egészen magamnál, de egyfolytában csak arra tudok gondolni, hogy már úton kéne legyünk a gyerekeinkhez, ehhez képest Dean egy fogdából hoz haza, mert kezet emeltél valakire, aki a múltadban vájkált. El tudom képzelni, hogy holnaptól vége a békés jövés-menésnek is, mert ezek után biztos ránk szállnak majd.

-Julie, nem a múltamban vájkált. A képembe vágott valamit, ami vagy nem igaz, vagy soha nem tudtam róla, de semmiképpen nem őrá tartozott, és még kevésbé az olvasóira. A szentségit, hogy egyesek nem ismerik azt a kifejezést, hogy a magánélet szentsége.

Julie sóhajtva nyúlt a telefon után, hogy vacsorát rendeljen. Most már úgysem tehetnek semmit. Amúgy pedig fogalma sincs, mit tehetnének. A dolgok mozgásba lendültek, Robert stábja dolgozik a megoldáson, ők pedig kénytelenek lesznek követni a többiek által kidolgozott tervet. És a gyomra liftezni kezdett, amiért fogalma sincs róla, hogy ez a valóságban majd mit jelent.

Két nap telt el folyamatos idegeskedés és megalázó nyilatkozatok fogalmazásával, mire hazaindulhattak. És ez a két nap szinte teljes csendben telt el. Csak még azt nem tudták, hogy az égiek mellettük állnak, vagy pedig vihar előtti csend ez. A rabosítás végül is nem vált hivatalosan rögzített eseménnyé, mivel az ügyvéd és a sértett tárgyalása után az újságíró elállt a feljelentéstől. Külön megállapodás keretében kártérítést fizetnek a sérülése miatti fájdalomdíjként, amennyiben az újságíró nyilatkozatban kér bocsánatot az interjú alatt elhangzott alaptalan és rosszindulatú vádaskodásért. És megnevezi az informátorát. Bár, ez az utóbbi kitétel érthető módon nem szerepelt a hivatalos okiratban. A bocsánatkérésben nem idézték az elhangzottakat, az olvasók fantáziájára bízták, hogy mi lehetett az, ami tettlegességre sarkallta a színészt.

Továbbá minden médiához eljuttatták az ügyvéd által megfogalmazott nyilatkozatot, mely szerint ha a sztár magánéletével kapcsolatos teljességgel valótlan híresztelések látnának napvilágot, a nyilvánosságra hozó médium komoly kártérítési perekre számíthat.

Robert pedig várta az alkalmat, amikor Camillával beszélhet, mert emellett a húzása mellett nem akart szó nélkül elmenni. Meg kellett tudnia az igazságot, mert ugyan nem változtatott semmin, de úgy érezte, ennyi jár neki a meghurcoltatások után.

A los angelesi reptéren leszállva a régi őrület vette őket körül. A megállás nélkül villogó vakuk és kiabálások kereszttüzében rohantak a kocsiig. Julie szándékosan kézenfogva kapaszkodott a férjébe, hogy a fotók sugallják a támogatását és a férfi hálásan szorongatta a kezét. Amikor a kocsi végre elindult a város felé, Robert nagyot sóhajtva nézett Juliera:

-Ez a város nem fogja kihagyni a balhét. Ami New Yorkban történt, semmi nem volt ahhoz képest, ami itt következik. Megértem, ha nem akarod itthon végig csinálni. Fogd a gyerekeket és utazzatok el! Legalább körülöttetek legyen nyugalom. Én a forgatás miatt itt kell maradjak, de egyébként is… ha van kin köszörülniük a nyelvüket, hamarabb kifullad a dolog.

-Robert, nem foglak cserben hagyni! A férjem vagy. Ami veled történik, az engem, minket is érint. Itt maradok és azt akarom, hogy lássák, melletted állok. És azt akarom, hogy az a nő is lássa, mit veszített, amikor nem volt őszinte hozzád.

Robert megkönnyebbült mosollyal hajolt hozzá, hogy egy csókot nyomjon a szájára. Az amazon visszatért és harciasabb, mint valaha.

A szerelem 4 keréken érkezik 76.

Hát, ez emlékezetes este volt – morgott magában Robert, miközben a kocsiban a szintén megviselt felesége kezét simogatta önkéntelen mozdulattal. Az a legkevesebb, hogy kicsit túlöltözték magukat, mert a közönség túlnyomó többsége úgy jött el a bemutatóra, mintha egy délutáni matinéra ültek volna be. Elég vicces is lett volna a helyzet, ha csak azt nézi, hogy éppen ő, az állandóan kukabúvárnak csúfolt nemtörődöm pasi rítt ki a környezetből. De kénytelen volt azzal is szembesülni, hogy ezáltal a párosuk nagyobb feltűnést keltett, mint amit szerettek volna. Dean csokornyakkendője már csak a hab volt azon a bizonyos tortán.  Ők ketten lazítottuk a szerelésükön, nyakkendő a zsebbe került pillanatokon belül, de Julie olyan volt, mint egy tündöklő díva, csak éppen rosszul viselte az ezzel járó kitüntető figyelmet. Eleinte még vigyorogtak a fotósok felé, néha még rá is játszott, amikor tüntetőleg az asszony fenekére tette a tenyerét, aztán  megjelentek az este főszereplői és hát elég kínos volt, hogy nekik szinte semmi nem jutott az érdeklődésből. Odabent a szervezők aztán rátettek még egy lapáttal és a reflektorok folyamatosan rajtuk pásztáztak, az óriás kivetítőn szinte vég nélkül az ő zavarodott kettősüket mutatták. Anyám, a saját filmbemutatómon nem volt ilyen őrület – sóhajtott a férfi. Végül némi csúszással elkezdődött az előadás, ők pedig a vége előtt legszívesebben kisurrantak volna, hogy megússzák az újabb rohamot. De persze, ezt nem tehették meg a művészekkel, akik a színpadon tényleg óriásit alkottak. Így aztán beletörődően sodródtak kifelé a biztonságiak gyűrűjében.

Másnap reggel a szobapincér betolta a reggelit. A teríték mellett egy újság is hevert. Robert a puha fehér fürdőköpenybe burkolózva feltett lábakkal csipegette a szőlőszemeket, amíg átlapozta az újságot. Juliet várta, hogy előkeveredjen a fürdőszobából és nekikezdhessenek a reggelinek, de mire a lány felbukkant, teljesen elment az étvágya.

A lány a zuhanytól még forró bőrrel simult a nyakához, miközben az újságot nemtörődöm mozdulattal dobta odébb.

-Mit írnak a lapok? Tőzsdehírek, világpolitika? Komolyan Rob, azt hittem, most csak és kizárólag egymásra figyelünk. De majd mindjárt visszatérítelek a sötét oldalról!

Aztán megkerülte a férfi és az ölébe huppant. Robert feszes ajkától és az arcán végigrebbenő grimasztól az ő jókedve is elszállt. Lehajolt, hogy az újságot felvegye.

-Istenem, már megint mit találtál? Rólunk írnak talán?Mit csináltunk megint?

A fotót meglátva értetlenül nézett a férfira. Mi olyan borzasztó ebben? Egymást átölelve ácsorognak a vakuk kereszttüzében. Nem látszik át a ruhája, Robnak fel van húzva a slicce, mi borította ki?

Felállt és figyelmesen olvasni kezdte a kép alatti cikket. A végére elsápadt és vigasztalóan nyúlt a férfi keze után.

-Ugyan, ezzel ne törődj, csak egy rosszindulatú firkász, akinek még mindig valószínűleg a kezdeti sikereid fájnak, azóta szerintem nem látta egyetlen filmedet sem. Olyan tévedések és csúsztatások vannak az írásában, amik mind ezt bizonyítják.

-Lehet, de aki ma reggel elolvassa ezt a cikket, és hasonlóan tájékozatlan, az innentől tudni véli majd, hogy egy tehetségtelen, megjátszós balfasz vagyok, aki még a lába nyomát is megcsókolhatná a Broadwayn fellépő művészeknek ahelyett, hogy ellopja előlük a siker érzését.  Á, hagyjuk a fenébe, csak igazából az bánt, hogy egy csomóan ennek a pöcsnek az írása alapján fognak megítélni és tehetetlen vagyok.  Na, beszéljünk inkább arról, mivel töltsük el a mai napot! Ahogy látom, az időjárás velünk van, napszemüvegben, sapkában megpróbálhatunk elvegyülni a turistaforgatagban.

-Könyvesbolt? – nézett rá Julie összehúzott szemekkel.

-Jó ötlet, bár Paulnál is régen jártam, biztos ő is vár egy csomó dologgal, de mehetnénk egy antikváriumba inkább, úgyis olyan régen akartam már megint egy kicsit elveszni a régi poros kötetek között. Van kedved?

-Antikvárium? Jó ötlet. De akkor benézünk egy régiségkereskedésbe is, oké?

-Julie, mit akarsz már megint hazahurcolni, hm? Azt hittem, majd kiakadsz az én hülyeségeimen, amikkel tele a garázs, de te még rajtam is túlteszel.

-Még nem tudom, mit akarok. De az a szép  ezekben a kis üzletekben, hogy az ember mindig belefut valami meglepetésbe.

Hogy milyen igaza volt, azt akkor még csak nem is sejtették.

Camilla benyitott a régiségboltba és a tekintete egy túlontúl ismerős alakra esett, aki éppen a bézbólsapkát fordította meg a fején, hogy a simli ne zavarja annak a hatalmas utazóládának  az átguberálásában, ami előtt guggolt. Robert teljesen bele volt feledkezve a műveletbe, így aztán először fel sem tűnt neki, hogy a vállait masszírozva egy csókot nyomnak a fejére.  Nem messze tőle Julie a fajátékok között kotorászott, amikor a jelenetre felfigyelt. Torkán akadt a hang és kíváncsian figyelte a fejleményeket.

Robert felnézett és a mosoly azonnal meghökkent csodálkozásba váltott az arcán.

-Szia! Hát te?

Camilla durcásan nézte.

-Torontóban láttalak utoljára. Akkor sokkal kedvesebb voltál. Látom, még mindig imádsz mindenféle lim-lomot hazacipelni. De hol hagytad a gyereksereget, meg az asszonyt, hm? Láttam az újságban, tegnap este letaroltátok a Pókember sikerét. Nem volt túl udvarias dolog tőletek. Viszont a fotókat látva megállapítottam, hogy jól tartja magát Julie, vagy már túl is vagytok pár szépészeti beavatkozáson? Nekem igazán elárulhatod.

Julie eddig bírta. Mivel látta, hogy Robert a hápogásnál nem igen jut tovább, úgy döntött, majd ő belefojtja a szót ebbe a libába. A blúzán kigombolt még egy gombot, kivillantotta a pezsgő színű csipke melltartót és a dekoltázsának egy jelentős részét, aztán laza mozdulattal megkerülte Camillát és Robert kezébe nyomott egy fából készült mozdonyt. A játék alighanem egy Alfred bácsi korú kisfiú játéka lehetett valaha.

-Szia! – mosolygott Julie Camillára, de ettől a mosolytól egy vipera alighanem szívszélhűdést kapott volna.

Robert meggyötörten roskadt le a kopott ládára, amit eddig vizsgált. Felkészült a titániák harcára, amihez erőt meríteni Julie dekoltázsába tévedt a tekintete.  Ez vagy nagyon szórakoztató, vagy nagyon botrányos lesz – sóhajtott várakozóan.

Camilla meglepve nézte Julie látványos kihívását és belátta, hogy nem állna nyerésre, ha belemélyesztené karmait a lányba. Számára érthetetlen okból úgy tűnt, hogy Rob is a feleségének szurkol. Ennyire bele lenne esve?

-Hol hagytátok az édes gyerekseregletet? A nagyobbik tiszta apja, de az ikrek ... Julie igazán, most már elárulhatod, hogy tudtad ennyire a saját képedre alkotni őket? – mosolygott kissé rosszindulatúan a lányra, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy Rob elgondolkozzon, talán nincs is sok köze a kicsikhez.

Julie összehúzott szemmel próbálta felmérni, milyen sértéssel válaszoljon  erre a kérdésre, de meglepő módon mostanra Rob is összekapta magát, felállt és átölelte.

-Ne tévesszen meg, hogy barnák, az apró részletekben ott vagyok. Meg a nem is olyan aprókban, igaz szívem? – vigyorgott rá Juliera.

-Rossz rátok nézni, úgy turbékoltok – morgott az orra alatt Camilla, majd egy erőltetett mosollyal búcsúzkodni kezdett.

-Hát, akkor csak turkáljatok tovább, és Julie, ne engedd, hogy mindenféle szemetet hurcoljon haza. Szerintem még mindig nem találtál helyet annak a lámpának sem, amit egy ötvenes évekbeli forgatáson szanáltak ki és egy vagyonért behúztak vele a csőbe – kacsintott a férfira, aki mérgesen villantotta rá a szemét. Nem hiányzott neki, hogy arra az elkapkodott, ámbár akkor nagyon is jó hangulatú vásárlásra emlékeztesse Camilla, ami után az ágyában kötött ki.

-Megvan még? – forszírozta a témát a lány. –Gondolom, egy olyan szentimentális pasi, mint te, ragaszkodik hozzá, már csak az emlékek miatt is – nyomta meg az emlékek szót Camilla.

-Nem tudom Cam, ha meg is van, valahol a többi lom alatt hever, elfeledve. – vágott vissza a férfi szintén megnyomva a megfelelő szót. –Tévedés volt, elkapkodott hirtelen ötlet. Megbántam.

A nő szeme megbántottan villant meg Robert monológjának a végére.  Aztán mégsem szólt semmit, csak egy odavetett sziasztok után kisietett az üzletből.

Julie nagyot szusszanva nézett utána.

-Nem tudom hibáztatni érte, hogy még mindig szerelmes beléd. Vagyunk így ezzel páran, gondolom. Na, gyere amorózó, próbáljuk eldönteni, hogy tényleg mit akarunk hazafuvarozni ebből a rumliból. Én a mozdonyhoz ragaszkodom, de ez a láda... most tényleg, erre szükséged van? Bár, talán jótékonyan eltemetné az emlékeidet. – kacsintott rá a férfira, aztán a tulajdonos keresésére indult.

Az utolsó nap már rosszul indult. Julie arra ébredt, hogy megjött a menzesze és ettől máris idegesebb lett. A zuhanyozóba lépve majdnem elcsúszott a Robert után vizes kövezeten és alaposan beverte a könyökét. A reggelinél pedig a megcsörrenő telefon hangjára nyakon öntötte magát a még forró kávéval. Ráadásul nem volt több tiszta holmija, hála az úgy tűnik, örökre elveszett bőröndnek és a hétköznapi ruhákkal kapcsolatban kissé visszafogott vásárlókörútnak.  Robert vigyorogva halászta elő  megszámlálhatatlan fehér pólói egyikét, ami ugyan egy kicsit nagy volt, de a nadrágba féloldalasan betűrve megfelelt a célnak.

-Biztos, hogy már most fel akarod venni, mert ez az utolsó tiszta pólóm, csak azért maradt, mert éjszakánként volt, aki melegítsen? – kacsintott a lányra. –Most elmegyek erre a francos interjúra, de 5-re itt leszünk Deannel és máris indulunk a reptérre, úgyhogy már ne menj sehova, nehogy lekéssük a gépet. Oké? – nézett még egyszer a most valahogy kicsit szétszórt és feszült feleségére, aztán vigyorogva behúzta maga mögött az ajtót.

Julie lehúzta a pólót és leheveredett az ágyra. A szeme majd leragadt, pedig éjjel jól aludt. Robert az ölébe húzta és szinte körbefonta a karjaival, így aztán még a kicsit talán erősre állított légkondi se zavarta. Olyan forróság áradt a férfi testéből, legszívesebben egész nap hozzátapadt volna. Most, hogy egyedül feküdt a hűvös ágynemű között, szinte didergett.  Magára húzta a takarót és elaludt. Álmában Camillával kávézott egy los angelesi étteremben, vitatkoztak, majd ő felpattant és a terítőt megrántva a terítéket a lányra borította. Fotósok vették körül, akik őrült módon kattogtatták a gépeiket és másnap Roberttel kiabálva vitatkoztak a teljesen felesleges hírverés miatt. Szó szót követett, aztán már csak a dőlő lámpát látta, amint maga alá temeti a férjét.

Zakatoló szívvel ült fel az ágyon és rémülten látta, hogy az óra  szerint már elmúlt délután 5 óra.

Hol lehet Robert és Dean?