"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. július 27., péntek

A szerelem 4 keréken érkezik 76.


Hát, ez emlékezetes este volt – morgott magában Robert, miközben a kocsiban a szintén megviselt felesége kezét simogatta önkéntelen mozdulattal. Az a legkevesebb, hogy kicsit túlöltözték magukat, mert a közönség túlnyomó többsége úgy jött el a bemutatóra, mintha egy délutáni matinéra ültek volna be. Elég vicces is lett volna a helyzet, ha csak azt nézi, hogy éppen ő, az állandóan kukabúvárnak csúfolt nemtörődöm pasi rítt ki a környezetből. De kénytelen volt azzal is szembesülni, hogy ezáltal a párosuk nagyobb feltűnést keltett, mint amit szerettek volna. Dean csokornyakkendője már csak a hab volt azon a bizonyos tortán.  Ők ketten lazítottuk a szerelésükön, nyakkendő a zsebbe került pillanatokon belül, de Julie olyan volt, mint egy tündöklő díva, csak éppen rosszul viselte az ezzel járó kitüntető figyelmet. Eleinte még vigyorogtak a fotósok felé, néha még rá is játszott, amikor tüntetőleg az asszony fenekére tette a tenyerét, aztán  megjelentek az este főszereplői és hát elég kínos volt, hogy nekik szinte semmi nem jutott az érdeklődésből. Odabent a szervezők aztán rátettek még egy lapáttal és a reflektorok folyamatosan rajtuk pásztáztak, az óriás kivetítőn szinte vég nélkül az ő zavarodott kettősüket mutatták. Anyám, a saját filmbemutatómon nem volt ilyen őrület – sóhajtott a férfi. Végül némi csúszással elkezdődött az előadás, ők pedig a vége előtt legszívesebben kisurrantak volna, hogy megússzák az újabb rohamot. De persze, ezt nem tehették meg a művészekkel, akik a színpadon tényleg óriásit alkottak. Így aztán beletörődően sodródtak kifelé a biztonságiak gyűrűjében.

Másnap reggel a szobapincér betolta a reggelit. A teríték mellett egy újság is hevert. Robert a puha fehér fürdőköpenybe burkolózva feltett lábakkal csipegette a szőlőszemeket, amíg átlapozta az újságot. Juliet várta, hogy előkeveredjen a fürdőszobából és nekikezdhessenek a reggelinek, de mire a lány felbukkant, teljesen elment az étvágya.
A lány a zuhanytól még forró bőrrel simult a nyakához, miközben az újságot nemtörődöm mozdulattal dobta odébb.
-Mit írnak a lapok? Tőzsdehírek, világpolitika? Komolyan Rob, azt hittem, most csak és kizárólag egymásra figyelünk. De majd mindjárt visszatérítelek a sötét oldalról!
Aztán megkerülte a férfi és az ölébe huppant. Robert feszes ajkától és az arcán végigrebbenő grimasztól az ő jókedve is elszállt. Lehajolt, hogy az újságot felvegye.
-Istenem, már megint mit találtál? Rólunk írnak talán?Mit csináltunk megint?
A fotót meglátva értetlenül nézett a férfira. Mi olyan borzasztó ebben? Egymást átölelve ácsorognak a vakuk kereszttüzében. Nem látszik át a ruhája, Robnak fel van húzva a slicce, mi borította ki?
Felállt és figyelmesen olvasni kezdte a kép alatti cikket. A végére elsápadt és vigasztalóan nyúlt a férfi keze után.
-Ugyan, ezzel ne törődj, csak egy rosszindulatú firkász, akinek még mindig valószínűleg a kezdeti sikereid fájnak, azóta szerintem nem látta egyetlen filmedet sem. Olyan tévedések és csúsztatások vannak az írásában, amik mind ezt bizonyítják.
-Lehet, de aki ma reggel elolvassa ezt a cikket, és hasonlóan tájékozatlan, az innentől tudni véli majd, hogy egy tehetségtelen, megjátszós balfasz vagyok, aki még a lába nyomát is megcsókolhatná a Broadwayn fellépő művészeknek ahelyett, hogy ellopja előlük a siker érzését.  Á, hagyjuk a fenébe, csak igazából az bánt, hogy egy csomóan ennek a pöcsnek az írása alapján fognak megítélni és tehetetlen vagyok.  Na, beszéljünk inkább arról, mivel töltsük el a mai napot! Ahogy látom, az időjárás velünk van, napszemüvegben, sapkában megpróbálhatunk elvegyülni a turistaforgatagban.
-Könyvesbolt? – nézett rá Julie összehúzott szemekkel.
-Jó ötlet, bár Paulnál is régen jártam, biztos ő is vár egy csomó dologgal, de mehetnénk egy antikváriumba inkább, úgyis olyan régen akartam már megint egy kicsit elveszni a régi poros kötetek között. Van kedved?
-Antikvárium? Jó ötlet. De akkor benézünk egy régiségkereskedésbe is, oké?
-Julie, mit akarsz már megint hazahurcolni, hm? Azt hittem, majd kiakadsz az én hülyeségeimen, amikkel tele a garázs, de te még rajtam is túlteszel.
-Még nem tudom, mit akarok. De az a szép  ezekben a kis üzletekben, hogy az ember mindig belefut valami meglepetésbe.
Hogy milyen igaza volt, azt akkor még csak nem is sejtették.

Camilla benyitott a régiségboltba és a tekintete egy túlontúl ismerős alakra esett, aki éppen a bézbólsapkát fordította meg a fején, hogy a simli ne zavarja annak a hatalmas utazóládának  az átguberálásában, ami előtt guggolt. Robert teljesen bele volt feledkezve a műveletbe, így aztán először fel sem tűnt neki, hogy a vállait masszírozva egy csókot nyomnak a fejére.  Nem messze tőle Julie a fajátékok között kotorászott, amikor a jelenetre felfigyelt. Torkán akadt a hang és kíváncsian figyelte a fejleményeket.
Robert felnézett és a mosoly azonnal meghökkent csodálkozásba váltott az arcán.
-Szia! Hát te?
Camilla durcásan nézte.
-Torontóban láttalak utoljára. Akkor sokkal kedvesebb voltál. Látom, még mindig imádsz mindenféle lim-lomot hazacipelni. De hol hagytad a gyereksereget, meg az asszonyt, hm? Láttam az újságban, tegnap este letaroltátok a Pókember sikerét. Nem volt túl udvarias dolog tőletek. Viszont a fotókat látva megállapítottam, hogy jól tartja magát Julie, vagy már túl is vagytok pár szépészeti beavatkozáson? Nekem igazán elárulhatod.

Julie eddig bírta. Mivel látta, hogy Robert a hápogásnál nem igen jut tovább, úgy döntött, majd ő belefojtja a szót ebbe a libába. A blúzán kigombolt még egy gombot, kivillantotta a pezsgő színű csipke melltartót és a dekoltázsának egy jelentős részét, aztán laza mozdulattal megkerülte Camillát és Robert kezébe nyomott egy fából készült mozdonyt. A játék alighanem egy Alfred bácsi korú kisfiú játéka lehetett valaha.
-Szia! – mosolygott Julie Camillára, de ettől a mosolytól egy vipera alighanem szívszélhűdést kapott volna.
Robert meggyötörten roskadt le a kopott ládára, amit eddig vizsgált. Felkészült a titániák harcára, amihez erőt meríteni Julie dekoltázsába tévedt a tekintete.  Ez vagy nagyon szórakoztató, vagy nagyon botrányos lesz – sóhajtott várakozóan.

Camilla meglepve nézte Julie látványos kihívását és belátta, hogy nem állna nyerésre, ha belemélyesztené karmait a lányba. Számára érthetetlen okból úgy tűnt, hogy Rob is a feleségének szurkol. Ennyire bele lenne esve?
-Hol hagytátok az édes gyerekseregletet? A nagyobbik tiszta apja, de az ikrek ... Julie igazán, most már elárulhatod, hogy tudtad ennyire a saját képedre alkotni őket? – mosolygott kissé rosszindulatúan a lányra, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy Rob elgondolkozzon, talán nincs is sok köze a kicsikhez.
Julie összehúzott szemmel próbálta felmérni, milyen sértéssel válaszoljon  erre a kérdésre, de meglepő módon mostanra Rob is összekapta magát, felállt és átölelte.
-Ne tévesszen meg, hogy barnák, az apró részletekben ott vagyok. Meg a nem is olyan aprókban, igaz szívem? – vigyorgott rá Juliera.
-Rossz rátok nézni, úgy turbékoltok – morgott az orra alatt Camilla, majd egy erőltetett mosollyal búcsúzkodni kezdett.
-Hát, akkor csak turkáljatok tovább, és Julie, ne engedd, hogy mindenféle szemetet hurcoljon haza. Szerintem még mindig nem találtál helyet annak a lámpának sem, amit egy ötvenes évekbeli forgatáson szanáltak ki és egy vagyonért behúztak vele a csőbe – kacsintott a férfira, aki mérgesen villantotta rá a szemét. Nem hiányzott neki, hogy arra az elkapkodott, ámbár akkor nagyon is jó hangulatú vásárlásra emlékeztesse Camilla, ami után az ágyában kötött ki.
-Megvan még? – forszírozta a témát a lány. –Gondolom, egy olyan szentimentális pasi, mint te, ragaszkodik hozzá, már csak az emlékek miatt is – nyomta meg az emlékek szót Camilla.
-Nem tudom Cam, ha meg is van, valahol a többi lom alatt hever, elfeledve. – vágott vissza a férfi szintén megnyomva a megfelelő szót. –Tévedés volt, elkapkodott hirtelen ötlet. Megbántam.
A nő szeme megbántottan villant meg Robert monológjának a végére.  Aztán mégsem szólt semmit, csak egy odavetett sziasztok után kisietett az üzletből.

Julie nagyot szusszanva nézett utána.
-Nem tudom hibáztatni érte, hogy még mindig szerelmes beléd. Vagyunk így ezzel páran, gondolom. Na, gyere amorózó, próbáljuk eldönteni, hogy tényleg mit akarunk hazafuvarozni ebből a rumliból. Én a mozdonyhoz ragaszkodom, de ez a láda... most tényleg, erre szükséged van? Bár, talán jótékonyan eltemetné az emlékeidet. – kacsintott rá a férfira, aztán a tulajdonos keresésére indult.

Az utolsó nap már rosszul indult. Julie arra ébredt, hogy megjött a menzesze és ettől máris idegesebb lett. A zuhanyozóba lépve majdnem elcsúszott a Robert után vizes kövezeten és alaposan beverte a könyökét. A reggelinél pedig a megcsörrenő telefon hangjára nyakon öntötte magát a még forró kávéval. Ráadásul nem volt több tiszta holmija, hála az úgy tűnik, örökre elveszett bőröndnek és a hétköznapi ruhákkal kapcsolatban kissé visszafogott vásárlókörútnak.  Robert vigyorogva halászta elő  megszámlálhatatlan fehér pólói egyikét, ami ugyan egy kicsit nagy volt, de a nadrágba féloldalasan betűrve megfelelt a célnak.
-Biztos, hogy már most fel akarod venni, mert ez az utolsó tiszta pólóm, csak azért maradt, mert éjszakánként volt, aki melegítsen? – kacsintott a lányra. –Most elmegyek erre a francos interjúra, de 5-re itt leszünk Deannel és máris indulunk a reptérre, úgyhogy már ne menj sehova, nehogy lekéssük a gépet. Oké? – nézett még egyszer a most valahogy kicsit szétszórt és feszült feleségére, aztán vigyorogva behúzta maga mögött az ajtót.
Julie lehúzta a pólót és leheveredett az ágyra. A szeme majd leragadt, pedig éjjel jól aludt. Robert az ölébe húzta és szinte körbefonta a karjaival, így aztán még a kicsit talán erősre állított légkondi se zavarta. Olyan forróság áradt a férfi testéből, legszívesebben egész nap hozzátapadt volna. Most, hogy egyedül feküdt a hűvös ágynemű között, szinte didergett.  Magára húzta a takarót és elaludt. Álmában Camillával kávézott egy los angelesi étteremben, vitatkoztak, majd ő felpattant és a terítőt megrántva a terítéket a lányra borította. Fotósok vették körül, akik őrült módon kattogtatták a gépeiket és másnap Roberttel kiabálva vitatkoztak a teljesen felesleges hírverés miatt. Szó szót követett, aztán már csak a dőlő lámpát látta, amint maga alá temeti a férjét.
Zakatoló szívvel ült fel az ágyon és rémülten látta, hogy az óra  szerint már elmúlt délután 5 óra.
Hol lehet Robert és Dean?

2 megjegyzés:

csez írta...

Ó, Te!!!!!
Micsoda végkifejlet ez?! Ajaj...
Pedig akartam itt írosgatni, hogy nemár Rob fehér fürdőköpenyben, meg micsoda szenya cikk - és a reakciójukat, meg hát ez a kamillázás is bejött rendesen ;) a ládára roskadással XDDDDD
De nem szeressem a rossz álmokat :(

Bár összességében az egészet ismét csak lájkolni tudom XDDD

Köszönöm!!!

zsorzsi írta...

Óóó Jutkám ,akkor most ,ne is említsem ezen a szent helyen ,hogy én meg elaléltam attól a lámpától,amikor Marci ezt megvette ?XD
Na mennék is gyorsan ,hogy megtudjam a késés okát!!!