A szerelem 4 keréken érkezik 55.

Robert két hosszú lépéssel utolérte őket.

-Vigyem? Neked most nem kéne ilyen nehezet emelned, nem?

Julie olyan hirtelen állt meg, hogy a férfi akaratlanul is nekiment. Szikrázó szemekkel nézett rá.

-Csak ezért jöttél ide? Ki dumálta el?

Robert felemelte a kezét, amit még mindig vastag kötés borított.

-Ért egy kisebb baleset, és Murphy után szabadon pont dr. Morgan látta el a kezemet. Nem győzött örömködni a dolog állásán, miközben szerintem megspórolta a fájdalomcsillapítót, mert úgyis kiütött az első mondattal.   De hogy a kérdésedre feleljek, nem emiatt jöttem utánatok. Mégis hova kellett volna mennem szerinted, amikor a családom itt van? – nézett várakozóan Juliera.

-Robert, ha jól emlékszem, a legutóbbi beszélgetésünk leginkább alaptalan vádaskodás volt a részedről. És csak hogy tudd, mélyen megbántottál, amikor egyáltalán feltételezted, hogy …

-Jaj, Julie… dehogy feltételeztem. Én egyszerűen csak féltékeny lettem, amikor láttam a képeket, ahogy Marcus a hátadat simogatja. Aztán jött azzal a hülye alsónadrágos beszólással és elvesztettem a fejemet. Hetek óta nem ölelhettelek, a világ másik felén ültem egy barátságtalan szállodai szobában magányosan és veszélyeztetve láttam az érdekeimet. Hülye férfihiúság volt, és már akkor bocsánatot akartam kérni, csak rám raktad a telefont. Ráadásul már azt sem volt alkalmam elmondani, hogy hamarabb ért véget a forgatás és szó szerint repültem vissza hozzád, aztán Marcust találtam otthon egyedül. Illetve hát egy csajjal, de ez most nem is érdekes. Egy világ dőlt össze bennem, amikor láttam, hogy elmentél és elvitted a kicsit is.

Gregory megunta a szülei lelkizését és tekeregni kezdett Julie kezében. A nappaliba érve Julie leállította a kanapé mellé, aztán a férfihoz fordult.

-Hol a csomagod? Most a mienk a nagy hálószoba, de Greg ágya is odabent van. Csináltam egy kis salátát, ha éhes vagy, megosztozhatunk rajta. Pakolj le, addig megterítek.

-És a srác? – mutatott Robert a fia felé.

-Hát, őt nem kell félteni, elfoglalja magát – vonta meg a vállát a lány, azzal ott hagyta őket és a konyhába ment. Gregory pedig a kanapé mellett sasszézva utána indult. Robert kicsit tétován, de felkészülve, hogy a pottyanástól megóvja, mögötte toporgott. Amikor azonban a kicsi elengedte az ülő alkalmatosságot és két kezével egyensúlyozva a konyha felé indult, egészen ledermedt.

-Julie! - reményei szerint kiabált, de a valóságban inkább csak suttogott a lány után. Julie azonban ott állt az ajtóban, mert tudta, hogy Gregory nagy mutatványa biztosan elbűvöli az apját is. Nem csalódott. Robert elvarázsolva nézte a pöttöm legénykét, aki komolyan koncentrálva rakosgatta egyik lábát a másik után, majd Juliehoz érve átkarolta a lábait. Robert leguggolt a szoba közepén és kitárta a karjait, a pici pedig fáradhatatlanul indult vissza hozzá. Ahogy a karjába zárta, meghatottan nézett a lányra:

-Mióta tud egyedül járni? – nézett Juliera.

-Tegnap próbálta meg először, de ma reggel többet esett, mint állt, úgyhogy ez most igazán jó előadás volt, simogatta meg a kicsi fejét a lány.

Robert  a karjába kapta a fiát, másik kezével Julie kezébe kapaszkodott.

-Ezt meg kell ünnepelnünk! Gyere Greg, nézzük meg, mi finomat csinált a mama!

Bekötötte a gyereket az etetőszékbe, a kezébe nyomott egy kiflicsücsköt, aztán megterített, amíg Julie a csirkeszeleteket is kisütötte és vékony csíkokra vágta.

A hatalmas asztal egyik végében ültek, Gregory az asztalfőn, két oldalán a szüleivel, akik bizonytalanul pislogtak egymásra, amikor úgy vélték, a másik nem veszi észre ezeket a lapos pillantásokat. Julie felállt és a hűtőből elővette a behűtött pezsgőt.

-Ünnepelni készültem én is, de azért így jobb, hogy Te is itt vagy – mosolygott rá a férfira.

Robert automatikusan nyúlt az üveg után, hogy kinyissa, aztán szeme előtt megjelent a saját jól bekötözött keze és felsóhajtott.

-Tudom, hogy roppant férfiatlan dolog ezt kérni egy nőtől, de megtennéd, hogy kinyitod, mielőtt megint valami bajt csinálok?

Julie komolyan nézett rá.

-Már akartam kérdezni, hogy hol sérültél meg. Talán a forgatáson? Mennyire komoly?

-Ó nem. Ez is összefüggésben van a hülyeségemmel, mert amikor rájöttem, hogy a gyerekszoba után a hálószobát is üresen fogom találni, első gondolatom az volt, hogy akkor most álomba iszom magam, csak Marcus éppen valami kéretlen jó tanáccsal szolgált, felhúzott és levertem az üveget. Aztán takarítás közben rondán elvágtam a kezem, úgyhogy Marcus kénytelen volt bevinni a kórházba, mert össze kellett varrni. És hát ki varrta volna össze, ha nem a menyasszonyom nőgyógyásza, aki éppen egy betegét látogatta meg az éjszaka közepén. Innentől ismered a többit. Komolyan mondom, időnként olyan az életem, mintha egy bohózatba csöppentem volna. Oké, ne is mondd, Marcus már rávilágított, hogy a vezető bohóc én vagyok.

Julie csendben nézte a férfit, aztán a kezéért nyúlt és a tenyerét felfelé fordítva, óvatosan bontogatni kezdte a kötést.

-Ha ez még az eredeti kötés, akkor már régen át kellett volna kötözni. Várj itt, a fürdőszobában van fertőtlenítő szer és kötszer is, mindjárt hozom.

Amikor visszatért, a férfi keze ugyanott hevert, ahová lefektette, Robert pedig a másik kezével Gregory pocakját csiklandozta.

-El sem hiszem, hogy milyen nagyfiú már! Néhány hét múlva egy éves lesz. Uramisten, hogy elrepült az idő! – sóhajtott nagyot. -Kmmm, vigyázz, beleragadt a kötés – nyögött fel, ahogy Julie a kötszert próbálta letekerni a tenyeréről.

A fertőtlenítő szerrel átitatva lassan engedett és Julie elborzadva nézte a hosszú, mély vágást összefogó apró csomókat.

-Te őrült, hiszen varratszedésre is vissza kellene nemsokára menned, te meg fogtad magad és eljöttél.

Robert megrántotta a vállát.

-Azt hiszem, ez abszolút nem játszott szerepet a döntésemben. Utánatok akartam jönni, végül is orvos van itt is a közelben.

Julie finoman cirógatta a férfi tenyerét, miközben a seben végighúzta a fertőtlenítő szert. Aztán a kezébe emelte és gyengéden ráfújt. Robert úgy érezte, hogy a finom érintések nemcsak a kezének, de a szívének is nagyon jól esnek. Hangozzék bármilyen önzően, szüksége volt erre a kényeztetésre, amiből – neki legalábbis úgy tűnt – az utóbbi időben egyre kevesebb jutott neki. És erről eszébe jutott a jövő.

-És... mit szóltál, amikor kiderült... hogy ... szóval, hogy újra babát várunk, hm? – nézett a lányra, aki lehajtott fejjel olyan elmélyülten vizsgálta a kezét, mintha tenyérjóslásra akarná adni a fejét. Most felemelte a fejét és egyenesen Robertre nézett.

-Megrémültem. Azt mondtam, hogy ez nem lehet igaz. Reménykedtem benne, hogy ez csak valami tévedés lehet. Néha már most is úgy érzem, hogy kevés vagyok én ehhez... – és tétován körbemutatott. –Teszem a dolgom, mert anya vagyok, de sokszor úgy érzem, hogy elmegy mellettem az élet, amíg én mosok, főzök, takarítok. Imádom ezt a lókötőt, de még így, csak vele is úgy éreztem néha, hogy gúzsba köt. Fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni, ha hirtelen már hárman lesznek. És annyira szégyellem magam, hogy így érzek, ahelyett, hogy a világ legboldogabb nőjének érezném magam. És igazságtalannak érzem, hogy így alakult. Pedig vigyáztunk. Ugyanakkor meg tudom, hogy ez egy újabb csoda és hálásnak kéne lennem érte, de ... nem tudok, még nem tudok.

Miközben beszélt, keze fürge mozdulatokkal kötözte be a sebet és az utolsó elsóhajtott mondattal apró masnit kötött a géz végére.

Robert elgondolkodva nézte a friss kötést.

-Tudod, az első gondolatom nekem is ez volt. Oké, Gregory még egy jó kaland volt. Két gyerek kapott egy harmadikat, aztán lássuk, mit tudnak kihozni ebből a helyzetből. Nekem úgy tűnt, hogy elég jól boldogulunk, de néha én is éreztem, hogy ez így nem igazságos. Nekünk még koncerteken kéne lógnunk meg tengerparti bulikon, télen síelni menni, nyáron a hullámokon lovagolni. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy a gyerekkel teljesen bezáródtunk, de azért nem az átlagos huszonévesek életét éljük. Aztán arra gondoltam, hogy ha Greg nem lenne, akkor is ugyanígy csinálnánk, egyszerűen azért, mert nekünk ilyen lapokat osztottak. Ha ő nem lenne, akkor sem buliznánk látástól vakulásig, és így, hogy van, így is elmehetünk amikor csak akarunk. Szóval rájöttem, hogy a kicsi végül is semmitől nem foszt meg minket. Sőt. Gazdagabbá teszi az életünket és célt ad. Pusztán azzal, hogy létezik, felnőtté nevel minket, ha akarjuk, ha nem. De ez nem baj. Sőt, azt hiszem, hálásak lehetünk neki. Mondjuk, fogalmam sincs, mihez kezdünk majd, ha hárman lesznek, ennyi kezünk összesen nem lesz, de biztosan megoldjuk majd. Segítséget is tudunk kérni.

A segítségről viszont eszembe jutott, hogy anyámékkal most már sürgősen beszélnünk kell. Nem húzhatjuk az időt, össze kell házasodnunk minél előbb, ennyi zabigyereket nem vagyok hajlandó a nevemre venni csak úgy – kacsintott a lányra.

Julie nevetve lökte oldalba, majd félrehajtott fejjel ránézett:

-Azt hiszem egy nagyon fontos momentumról elfeledkeztél. Mi éppen össze vagyunk veszve, nagyon össze vagyunk veszve. Nem is biztos, hogy hozzád akarok menni, hiszen ki akarna a nyakába egy basáskodó zsarnokot.

Robert elkomolyodva nézett vissza rá.

-Julie, ezzel ne is viccelj! Tudom, hogy hülye voltam és olyan dolgokat mondtam, ami bántó volt, fájdalmas és végtelenül igazságtalan. De te is tudod, hogy nem tudok nélküled, nélkületek élni. Ilyen vagyok, igyekszem ezen változtatni, de ismersz már annyira, hogy tudd, a változás elég kétesélyes. Biztosan előfordul még, hogy előbb nyitom ki a számat, mint ahogy végiggondolnám a mondandómat. De éppen ezért kellesz nekem te, mert ilyenkor majd jól kupán vágsz és megmutatod merre álljak arccal. Szerintem nektek nőknek ez a sorsotok, hogy még mielőtt gyereketek születne, máris kapjatok a pasitok személyében egyet. Akit bármennyire jól neveltek otthon, azért mégis csak egy félkész alkotás, akit ti alakíthattok kedvetekre.  Lehet, hogy nem erre vágytok, de ha elgondolkozol rajta, a valóságban mégis így van. És azok a házasságok fognak működni, ahol minden macsó szárnypróbálgatásunk ellenére hagytok minket egy kicsit gyereknek maradni. Ez van, mi már csak ilyen tökéletlen alkotásai vagyunk a jó istennek – kacsintott Robert, miközben az etetőszékből kimászni szándékozó ifjabb Pattinsont szinte oda sem nézve, már-már automatikusan húzta vissza a helyére.

-Azt hiszem, most jobb, ha abbahagyjuk ezt az őszinte mélyenszántó beszélgetést, mert őfensége elunta a szülei komolyságát, és kalandokra vágyik. Vigyük le még egy kicsit a partra, aztán fürdés és mars az ágyba!

Julie összehúzott szemekkel figyelte a távolban a víz szélén tocsogó párost. Robert mezítláb, felhajtott aljú farmerben, a fia meg mint egy kicsinyített hasonmás két kézzel kapaszkodott az apai kezekbe és a lágyan partra guruló hullámokat rugdosta. Nagyon jó mókának tartotta, nem törődve vele, hogy szinte már nyakig vizes volt.

Közeledett az este és a lány arra gondolt, hogy annyi idő után végre kettesben lesznek megint. Tagadhatatlan, hogy Robert vallomása a szíve mélyén már bocsánatos bűnné szelidítette a meggondolatlan szavait, de fogalma sem volt róla, hogy alakítsa romantikus hangulatúra az estét anélkül, hogy a kapituláció érzését keltené.

A férfi egy közelgő nagyobb hullám elől még időben kapta fel a kicsit, aztán lábait még belelógatta a habzó vízbe, majd hosszú léptekkel a ház felé indult.

-Bocs, egy kicsit összevizeztük magunkat, de hát úgyis fürdetni kell most már és annyira élvezte – rántott kicsit a vállán, miközben Gregory az orrát csavargatta.

-Hé, te gengszter, kíméld apádat! – fejtette le magáról a kicsi kezeit, mert már könnybe lábadt, ahogy a kis kezek tiszta erőből őt gyötörték. –Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős vagy. És aki ilyen erős, az a saját lábán ballag a fürdőszobába – állította maga mellett talpra. Gregory azonban azonnal fenékre huppant és villámgyorsan megfordulva, négykézláb a víz felé iramodott. Robert nevetve kapott utána. Amikor azonban újra talpra akarta állítani, a kicsi elővette a rongyláb figurát és újra a fenekén landolt. Újabb menekülés, újabb elfogás, újabb talpra állítás következett. És Gregory rájuk nézve csücsöri kis szájával akaratos hangon csak annyit mondott: Nem!

A fürdőszoba visszahangzott az ordítástól, amivel a kicsi a nemtetszését fejezte ki. A hirtelen megtalált új tudomány, az érthető közlés és annak első szava új dimenziókat nyitott meg előtte, hogy a szüleit az őrületbe kergesse. Nem akart a fürdőszobába bemenni, nem akart levetkőzni, nem akart fürödni, nem akart felöltözni, nem akart lefeküdni. Ez a Nem a kedvenc szava lett és láthatóan élvezte, ahogy a felnőttek lassan, de biztosan kijöttek a béketűrésből. Julie látta rajta, hogy fáradt, nem sok kéne hozzá, hogy álomba ájuljon, de képtelen volt annyira lenyugtatni a túlpörgött gyereket, hogy ellazulva hasson rá a simogatás vagy a dúdolás. Robert érezte, ahogy amúgy is fáradt idegei lassan felmondják a szolgálatot. Megfogta Julie karját és határozottan kitessékelte a szobából.  Aztán odafordult a kicsihez:

-Idefigyelj Greg! Itt a vége! Ügyes nagyfiú voltál, tudsz állni, menni, sőt a beszélőkéd is lassan beindul. Legyen mára ennyi elég! Oké? Szép álmokat nagyfiú!

Egy puszit nyomott a kicsi fejére, aztán kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.

Julie a kezét tördelve hallgatózott az ajtó túloldalán. Odabentről kihallatszott, ahogy a kicsi erőszakos sírással próbálja visszacsalogatni a szüleit. Már-már a kilincs után nyúlt, amikor Robert megfogta a karját.

-Ne menj be! Meg kell tanulja, ha itt a nap vége. Gondolj bele, mit fogunk csinálni, ha a két kicsi is téged akar, meg még ő is rátesz egy lapáttal. Semmi baja nem lesz, ha hagyjuk egy kicsit nyűglődni.

Abba inkább nem gondolt bele, mi lesz, ha Gregory nem adja fel. Perceken keresztül visszatartott lélegzettel füleltek, a sírás nem nagyon csillapodott. Robert elbizonytalanodott. Ennyi óbégatás után már biztosan szomjas, de ha most bemennek megitatni, akkor a kicsi győzött és ezzel tisztában is lesz, azonnal ráérez majd, hogy a bőgés az ő fegyvere, ha a szüleinél el akar érni valamit. Az órájára nézett, lassan tíz perce, hogy Greg odabent kesereg. Juliehez fordult:

-Feladjuk?

A lány tanácstalanul nézett vissza rá, aztán egyszerre nyúltak a kilincs után. A kiságyban Gregory már félálomban magában méltatlankodott. Robert gyorsan visszahúzta az ajtót. –Győzelem! – suttogta vidáman, aztán odahajolt Juliehoz és megcsókolta. A kezdeti megkönnyebbülés hamarosan vágyakozássá változott, és agya egy rejtett zuga elégedetten konstatálta, hogy a lány nem lépett el tőle, hanem a nyakát átölelve hozzátapadt. A karjába kapva a terasz felé indult vele, de odakint nem állt meg, hanem egyenesen a víz felé lépdelt, miközben ajkát egy pillanatra sem szakította el.

-Ránk fér egy kis hűsölés – suttogta bele a csókba, és a következő pillanatban Julival a hullámok közé gyalogolt. Meg sem állt, amíg a hullámok mozgása el nem bizonytalanította az egyensúlyát. Akkor lassan leeresztette a lányt. Álltak a kellemesen meleg tengervízben, miközben a hullámok lágyan  nyaldosták körül őket. Egymás átölelve nézték a víz felszínén ragyogó ezüsthidat.

-Nem tudom, te hogy vagy vele, de legközelebb szólj, hogy legalább a farmert húzzuk le, mert így vizesen elég nehézkes mutatvány lesz – vigyorgott Julie és Robert értett a szóból. Kézen fogta a lányt és a part felé indult vele.