A szerelem 4 keréken érkezik 79.

Nem volt egészen világos, hogy Corbin eredetileg is így tervezte-e a forgatás menetét, de olyan hidegre fordult az idő, hogy előre hozták a „szibériai” jelentek forgatását, mert még így is összeszorított fogakkal vacogtak a színészek  a hortobágyi pusztában, ahol megállás nélkül süvített a szél és a hóágyúk által gyártott havat hordta a szemükbe. A terepszínű katonai nadrág alatt thermo alsóval próbálták melegen tartani őket, de Robert még így is jéggé merevedett tagokkal tűnt el időnként melegedni a lakókocsiban, mert már nem tudta dadogás nélkül végigmondani a szövegét. Elképzelni sem tudta, hogy a híres hírhedt igazi szibériai télben egyáltalán hogyan lehet túlélni egy hasonló kalandot. A tegnapi nap volt a mélypont, amikor a jéghideg vízben gázolva, összefagyva igyekezett utolérni az üldözöttet és ezt a francos jelenetet vagy tízszer felvették, mire Corbin a pehelybélésű kabátjában és meleg kucsmájában végre rábólintott.

Már igazán elmondhatja, hogy sok rendezővel dolgozott, de még egy ilyen köcsögöt nem hordott elé az élet. Beképzelt volt, öntörvényű, goromba, meg nem hallgatott volna egyetlen más ötletet sem, ami az övétől eltérő volt. Robertet ez már csak azért is bántotta, mert minden korábbi tapasztalata az volt, hogy mások szerint sem szokott hülyeségeket beszélni, ha munkáról volt szó; korábbi kollégái örömmel vették a megjegyzéseit. Soha nem az hajtotta, hogy magát tolja az előtérbe, de ez a pojáca mostanra már ezt is a fejéhez vágta. Ráadásul a többiek előtt, akik kicsit kárörvendően figyelték a szócsatájukat. Natalie látványosan nem foglalt állást, ő elfoglalta magát azzal, hogy a helybéli szíverősítőkkel ismerkedett. A közös vacsoráknál nevetgélve, kicsit spiccesen ecsetelte a szilva, barack, cseresznye és ki tudja még, milyen más gyümölcsökből készült pálinkák közti különbségeket.

Annyira várta pedig ezt a filmet, ezt a forgatást, hiszen Julie nagyon kemény munkája van a történetben. Igazán jól akarta megoldani a feladatot, hogy Julie is érezhesse, micsoda öröm, amikor a papírra vetett sorok élni kezdenek a vásznon, de a végén ez a barom tönkreteszi az egészet. Amennyire szerette volna, ha a felesége itt van vele, most egy kicsit örült, hogy nem látja, mit művelnek az írásával. Annyira képszerűen írta meg Julie Lev tragikus jellemfejlődését a megpróbáltatások során, hogy már művészet lesz ezt Corbin által ennyire a háttérbe szorítani és helyette romantikus kalandregénnyé silányítani. Natalie bezzeg boldog ettől a változástól, hiszen az első pillanattól fogva azon nyafogott, hogy miért nem hangsúlyosabb a szerepe, mert az ő felfogásában nélküle a férfi soha nem ért volna el a film végén a katarzisig. Ahogy a víztől és hótól összefagyva ő most látta, ez a történet így csak egy szerencsétlen kétbalkezes pártkatona gyengécske lázadása lesz majd a rendszer ellen, amiben törvényszerűen buknia kéne, de valami csodálatos és elég érthetetlen módon majd mégis győzedelmeskedik, tipikus hollywoodi giccs. Hacsak  át nem írják még ezt is, mire az utolsó jelenethez eljutnak. Nagyot sóhajtva fejébe nyomta a kényelmetlen tányérsapkát és megmozgatta elgémberedett lábujjait a két számmal nagyobb bakancsban, amiben három zokni próbálta melegen tartani a lábát sikertelenül. Felkészülve a metsző hidegre, szemeit összehúzva kinyitotta a lakókocsi ajtaját, aztán elmosolyodott és szinte érezte, ahogy a felesége szeméből sütő öröm langyos napfényként elönti testét és lelkét.

Julie úgy érezte, elég lenne aprót lökni rajta és máris eldőlne a fáradtságtól, de amikor kinyílt a férjét bújtató lakókocsi ajtaja, az olyan hatással  volt rá, mintha valaki energiaitalt döntött volna le a torkán. A szállodában megivott kávé koffeinja kezdett dübörögni a vérében és a fáradtságot feledve nézte Robert szálkás alakját, ahogy a kicsit formátlan gúnyában is férfiasan, vonzón néz rá az idétlen fejfedő alól. Istenem, szinte el is felejtette, milyen szép a szeme. Most olyan elvarázsoltan pislogott bele, mint annak idején, amikor Stephanie dolgozószobájában összeakadt a tekintetük.

-Szia! – lehelte mosolyogva.

Robert némán nyújtotta ki érte a kezét és körülnézve aprót intett a fejével a kocsi belseje felé.

-Gyere, bújj be, mert megfagysz ebben a bolond szélben! Lassan vissza kéne állnom a jelenetbe, de szerintem a többiek se olvadtak még ki teljesen, pár percünk biztosan van, amíg valaki rám nem töri az ajtót.

Ahogy az ajtót becsukta maguk mögött, azonnal magához ölelte Juliet, és a füle mögötti puha részt szimatolva suttogott.

-Ugye nincs semmi baj? Egyedül jöttél vagy hoztad a gyerekeket? Elkísért valaki? Ezer kérdésem lenne, de előbb adj egy csókot, hogy biztos lehessek benne, nemcsak halucinálom a kimerültségtől, hogy itt vagy a karjaimban.

A hosszú, mély csók után Julie pihegve bontakozott ki a férfi karjai közül.

-Ha a gyerekekre gondolsz, nincs semmi baj, de sajnos nem hoztam őket magammal. Én sem maradhatok sokáig, de Dean telefonált és elpanaszolta, hogy folyamatos konfliktusban vagy a rendezővel, mert kiheréli a munkámat és egyrészt ezért jöttem, hogy erről a saját szememmel győződjek meg. Ha igaz, akkor Corbinhoz lesz egy-két keresetlen szavam, mert nekem nem küldött egy sort sem a változtatások miatt. Ha pedig maga írja át a forgatókönyvet, akkor az a legkevesebb, hogy ezzel szerződést szeg, amit nem fogok szó nélkül hagyni.

De volt még valami, amiről mesélni akartam neked, viszont nem telefontéma, és nem akartam vele megvárni, amíg hazaérsz, mert lehet, hogy egy agyalnivalóval kevesebbed lesz, ha meghallod. Most azonban nem tartalak fel, menj, végezd a dolgod, én meg szemmel tartomt Corbint, mert nem szeretném, ha az első közös munkánkat valami elmeháborodott ötlettel megfúrná.

Az ajtón feldübörgő dörömbölésre Robert nyúlt a kilincs felé. Az asszisztense jelezte, hogy már szinte mindenki készen áll a folytatásra.

-Hát, akkor showtime - sóhajtott a férfi és hátra sem nézve kilépett a fagyba. Julie fázósan követte. Gondolt rá, hogy itt hidegebb lesz, mint otthon, de ez a csontig hatoló nyirkos fagy váratlanul érte. Együtt érzően nézte a férjét, ahogy beáll a jelenetbe. Csendben elfoglalta a felkínált helyet Corbin mögött és figyelt, hogy milyen változásokat vesz észre az írásához képest.

Corbin magából kikelve üvöltött a telefonba. Művészi szabadságról beszélt és javasolta a vonal túlsó oldalán lévőnek, hogy valahol egy bizonytalanul elképzelt, de annál jóval trágárabbul megfogalmazott távolban mit csináljon a felmenőjével. Teljesen kiborította, hogy a vezető színészével folytatott csatározások miatt megjelent a forgatókönyvíró a felvételek helyszínén, akiről ráadásul kiderült, hogy a színész felesége. Egy ilyen családi vállalkozással szemben, ami ráadásul a producerek teljes bizalmát élvezte, semmi esélye sincs. De egyszerűen nem tudott azzal a búskomor világgal mit kezdeni, ami a forgatókönyvben állt. Ezt így eladhatatlannak látta. Az emberek nem fognak pénzt áldozni egy melankolikus ex-KGB-sre, aki többet lelkizik, mint egy nyafogós kisasszony. Férfi ez, a szentségit, öl, kefél és átgyalogol bárkin, hogy a célját elérje. Ez a történet egy pörgős kalandfilm lehetne, némi szexi körítéssel, nem egy lélektani dráma. Képtelen volt felfogni, hogy ezt miért nem értik meg. Amikor elvállalta a rendezést, ő azonnal látta, hogy teljesen más irányba kell elvinni a történetet, de hát úgy gondolta, ezt majd a felvételek során a többiek is belátják. Nos, úgy tűnik, nem  látják be. Elvesztegetett időről és rengeteg feleslegesen elvert pénzről szónokolnak neki, és közben mindenki tisztában van vele, hogy sem idejük, sem több pénzük nincs a másik verzió felvételeire. És mindez azért, mert ez a fiatal kis liba, akinek fogalma sincs a film világáról idejön pöffeszkedni a férje oldalán és mint két durcás gyerek maguk mellé állítják a film pénzelőit. Hát, nincs ebben a projektben egyetlen értelmes ember, aki meglátja az ő elképzeléseinek a létjogosultságát? Legjobb lenne kiszállni az egészből, itt hagyni őket, hogy tegyék tönkre a már elkészült és a másik koncepcióhoz felhasználható jeleneteket. De valami homályos szakmai féltékenységből nem akarta átengedni másnak a munkát. Ezt a filmet ő fogja befejezni és keresztülverekszi az akaratát, erre akár mérget is vehet a sztárpáros. Michael Corbinnal nem fognak szarakodni, ő annál sokkal nagyobb név a szakmában, hogy kényszeríthessék az elképzelései feladására. Amikor a gyártásvezető  bekopogott, hogy mindenki beállt a felvételbe, még egyszer meghúzta a whiskys üveget, szemében húzta a kapucnit és kilépett mogorva fagyoskodó munkatársai közé, akik – mint ezt az arcokból azonnal látta – az előbbi ordibálásnak fültanui voltak.

Julie a fürdőszoba ajtó felé sandított. Robert most biztosan hosszú ideig ellesz azzal, hogy életet leheljen elfagyott tagjaiba. Szíve szerint szívesen csatlakozott volna hozzá, de előbb el kellett intézzen valamit. Halkan kisurrant a szobából és Dean figyelő tekintetétől kísérve Corbin ajtajához lépett. Már éppen kopogtatásra emelte a kezét, amikor az ajtó kinyílt és Nathalie dühös arca bukkant fel. Julie már zavartan arra gondolt, hogy elnézte az ajtószámot, amikor a nő mögött a kigombolt ingű Corbin tűnt fel, kezében az elmaradhatatlan whiskys üveggel. Julie megütközve nézte kettősüket. Natalietól tartott, kinézte belőle, hogy Robert nyakára mászik, de úgy tűnik, a rendezőt tünteti ki inkább a kegyeivel, de Corbin… a feleségével és a kamasz fiával nagyon jól elbeszélgettek még otthon egy bulin, ahol a stáb tagjai először találkoztak. Akkor úgy tűnt, Magdalena száz százalékosan biztos a férjében, a fiú is őszinte tisztelettel nézte, ahogy a színészek az apjával beszéltek. A kínos megtorpanásnak, ahogy az ajtóban egymásra néztek, Corbin vetett véget.

-Jöjjön be kislány, hallom, valami sürgős megbeszélnivalója van velem. Állok szolgálatára – röhögött a csak maga által humorosnak talált szófordulaton. Natalie vörös arccal, szó nélkül ment el mellette. Dean pedig aggódóan nézett rá, és fejével intett, hogy itt marad, csak szóljon, ha valami gond lenne.

Julie szinte remegett az idegességtől, amikor az ajtón kilépett. Ez az ember egy megszállott. Egy alkoholista megszállott. Reménytelen volt vele értelmesen beszélni. Dean kutatóan nézett rá, de inkább nem nézett rá Robert hűséges kísérőjére, mert még kiolvasná a szeméből, hogy annak a baromnak odabent lenne oka félni tőle, de még inkább Roberttől. A nyirkosan tapogatózó mancsait elég hamar meg tudta fékezni, de a nyelvét sajnos nem. Amit az elmúlt percekben a szemébe vágott, felért egy megerőszakolással. Sírni tudott volna, hogy egy ilyen ember miatt tönkremegy az első közös munkájuk. Aztán eszébe jutott Alexandra Carpenter, a film fő támogatója. Amikor találkoztak, érezte, hogy a nő szimpátiával figyeli a munkáját és most eltökélte, hogy csendben, a háttérben megpróbál tenni valamit a teljes bukás ellen. Ha másként nem megy, kijátssza azt az ütőkártyát is, amit Natalie és a kigombolt ingű Corbin képe jelentett.

A szervezők egy városnézést szerveztek Julienak és Robert eltökélten tartott vele. Ő már látta ezt a várost egy ilyen alkalomból, de biztos volt benne, hogy a felesége mellett olyasmiket is észrevesz majd, amik mellett első alkalommal elsiklott. Dean bekopogott hozzá, hogy megkérdezze, akarja-e, hogy velük tartson, de közben valahogy olyan furán nézett rá, mint aki azt figyeli, hogy milyen hatással volt rá valami. De nem tudott rákérdezni, hogy mi, mert Julie éppen kikiabált a fürdőszobából, és ez hirtelen mindent kivert a fejéből.

Az eltelt két nap szinte tökéletes volt. Ennyi kell csak, hogy Julie itt legyen, és máris jobban megy a munka, a koncentrálás, sőt valahogy Corbin idegtépő tevékenységét is elnézőbben tudja kezelni. Az Operaház előtt elcsorogva Robert lelkesen mesélt a Bel Ami forgatásáról, amik részben ezeken a helyszíneken zajlottak. Julie tágra nyílt szemmel nézte a várost, ami valóban Párizst juttatta eszébe. A Citadellánál szemlélődve, a lábuk előtt elterülő város fényeit nézve Robert arra gondolt, hogy talán egy kicsit igazságtalan volt abban az interjúban, amikor egy szegény, elhanyagolt városról beszélt a riporternek, aki a benyomásairól érdeklődött. Végül is, mit látott ő ebből a városból? Leginkább a forgatási helyszíneket, meg azon a néhány éjszakán , amikor kicsit kirúgtak a hámból, egy-két belvárosi  utcát. De hát a spiné olyan zavarba hozta, Már az interjú elején azzal indított, hogy egy edényben gulyáslevest nyomott a kezébe, amit valami rendező főzött, aki egyébként híres a szakácstudományáról. Oké, ő tényleg úgy nyilatkozott merő udvariasságból, hogy a magyarok igazán jó konyhát visznek, de  azért azzal a műanyag dobozzal egy cseppet bizalmatlan volt. Erről aztán eszébe jutott, hogy ma este jó lenne Julieval kettesben valami igazán jó helyen vacsorázni, és az idegenvezetőhöz fordult, hogy a sok történelmi adat után egy igazán praktikus tanácsot adjon.