"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. július 10., kedd

A szerelem 4 keréken érkezik 60.


Robertet egyszerűen megrémítette a változás, amin Julie teste az utóbbi időben hirtelen átment. Amikor Gregoryval terhes volt, mintha egy kisebb labda gömbölyödött volna az ölében, de ez a mostani pocak egyszerűen túl nagy volt. Még alig lépte túl a félidőt, amikor már akkora terhet cipelt, mint anno a szülés előtti napokban. Nagyot sóhajtva idézte fel az előző estét, amikor a lány az ágyon forgolódott, sehol nem akaródzott kényelmesen elhelyezkednie. Ő igazán nem akart tőle mást, csak egy kicsit dédelgetni, de Julie szinte lerázta magáról a kezeit, aztán sírva fakadt és a fürdőszobába ment. Már ismerte annyira, hogy ilyenkor jobb, ha békén hagyja. Ha csak kérdezgeti, hogy mi a baj, akkor egy dacos semmit kap válaszként, pedig hát nyilvánvaló volt, hogy valami nincs rendben. Fogalma sem volt, kivel beszéljen, mert nem emlékezett rá, hogy az ismeretségi körében bárkinek ikrei születtek volna.
A lány igen gyakori hangulatingadozásaitól eltekintve neki nem lett volna baja a változással. Végül is ez a dolgok rendje. Ha megszületnek a kicsik, majd ugrálhatnak annyit a három gyerek között, hogy Julie alakja is visszaformálódik arra az észbontóan telt és mégis karcsú formájára. De hogyan lehet meggyőzni egy nőt, hogy akkor is ő a világ legkívánatosabb nője, amikor lassan körbeölelni sem tudja?
Ma nagy napjuk lesz, és örült, hogy még itthon lehet, amikor a nőgyógyász valószínűleg megmondja majd, hogy miket rejt ez az óriás pocak. Elnézve Petert (Facinelli), kifejezetten örült volna egy kislánynak. Egy egészen más jellegű kapocs köti a lányaihoz, mint őt Greghez. McKanzie-vel is olyan jól kijött a forgatáson, de a Remember me és a Bel Ami forgatásán is imádta bájos gyermek színésztársait. Az órájára nézett és megnyugodva látta, hogy az orvosi vizsgálatig még rengeteg ideje van. Akkor még belefér, hogy Julienak egy kis meglepetést készítsen elő.

Julie nagyot sóhajtva tolta maga előtt a bevásárló kocsit. Csak szét akart nézni a baba-részlegen, aztán valahogy egyre gyűlni kezdtek az apró ruhácskák előtte. Pedig megfogadta, hogy addig semmit nem vesz, amíg meg nem tudja, hogy fiúk vagy lányok, esetleg ez is, az is, domborodik a hasában. De a sárga és a zöld szín jó lesz mindkét esetben nyugtatta magát. A hasa… hát, ez elég elkeserítő jelenség volt. Olyan hatalmasnak érezte magát, mint egy bálna, és körülbelül ennyire veszélyeztetett fajnak is. Olyan nagyon vágyott volna Robert közelségére, de őszintén szólva szégyellte előtte a mind jobban formátlanodó alakját. Oké, agya egy része tisztában volt vele, hogy ez teljesen természetes, a férfi ráadásul soha semmi jelét nem adta, hogy visszariasztaná a mérete, de hát létezik még női hiúság a világon. Hazudna, ha nem ismerné be, hogy minden együttlétük alatt az zakatolt a fejében, vajon Robertet nem taszítja-e  ez a formátlanság. Lassan már nem is nőnek, csak egy buroknak érezte magát, aki a feladatát teljesítve kihordja ezeket a gyerekeket. Szeretkezéseikből elveszett a játékosság, a vadság, egész idő alatt mintha csak arra koncentráltak volna, hogy melyik pozitúrában van kevésbé útban a nagy hasa.  

Tegnap este is… érezte ő, hogy mondani kellett volna valamit, de annyira el volt keseredve. Nem sokkal korábban értek haza Bobbytól. Ott jött össze a nagy csapat, hogy még egyszer megünnepeljék a házasságukat, legalábbis ez volt az indok, hogy a fiúk kirúghassanak a hámból. És olyan szörnyű volt szembesülni a sok vékony, gondtalan lánnyal. Nekik már az is egy gond, ha bébiszittert kell Greg mellé találni egy ilyen estére, az alakja meg…, a pocakjával leült egy sarokba és onnan nézte keserűen a többiek önfeledt táncolását. Szívesen beszállt volna, de még lassúzni sem tudnak már Roberttel, mert a hasa kettejük közé furakszik. Igaz, a férfi erre az egyre talált megoldást, hátulról ölelte át és úgy ringatóztak összesimulva a zene dallamára. Érezte ő, hogyne érezte volna, hogy ez az összebújás felébreszti a másikban a vágyat, de mit csináljon, ha őbenne meg erősebb a kínos érzés. Amikor Robert itthon magához ölelte, szinte menekült a közeléből, aztán a fürdőszobában csak jól kibőgte magát és arra várt, hogy a férfi elaludjon. Persze arra várhatott volna, így aztán visszafeküdt az ágyba, de még saját maga is tisztában volt vele, hogy hülyén viselkedik. Ettől az érzéstől pedig megint eltört nála a mécses. Robert nem nyúlt többször utána, csak nagyot sóhajtva hátat fordított. Ő pedig egyszerre érzett megkönnyebbülést és elhagyatottságot.
Eszébe jutott, hogy nemsokára az orvosnál kell legyen, Roberttel is ott találkoznak, ezért a pénztár felé vette az irányt.

Dr. Morgan elmélyülten húzgálta az ultrahangos készülék műszerét a tekintélyes méretű pocakon. Egy kisfiút már megtaláltak. Olyan nyilvánvaló volt a látvány, hogy az ifjú férj hangosan felnevetett. De a másik olyan ügyesen leplezte magát, hogy fogalmuk sem volt a neméről. Ő a maga részéről kislányra tippelt volna, így aztán ebben maradtak. A hír láthatóan örömet szerzett a fiataloknak. Mivel mindent a legnagyobb rendben talált, már magukra akarta hagyni őket, hogy Julie nyugodtan rendbe szedhesse magát, de a lány a karjáért nyúlt és kérdezni szeretett volna valamit. Négyszemközt. Meglepte ez a titokzatosság, mert elképzelni sem tudta, milyen kérdést nem mer, vagy akar feltenni a férje előtt. Amikor magukra maradtak, Julie kicsit zavartan kérdezett rá:
-Dr.Morgan, Ön szerint a házasélet egy ilyen ikerterhesség idején, meddig nem veszélyezteti a kicsiket? Szóval, mindenki azt mondja, hogy két gyereknél a kockázat is a duplájára nő, és nem tudom, hogy a férjem figyelmességei esetleg nem erősítik-e ezt a kockázatot.
-Oh, hát csak ez a baj? Nos, én úgy látom, ezek a kicsik jól érzik odabent magukat. Gondolom, inkább csak a megnövekedett hasméret miatt gondolja ezt Julie, de hát annyi póz van, amely tehermentesíti… és hogy a kérdésére válaszoljak, nem hiszem, hogy bármi baj származna belőle, ha egészen  a szülés előtti időkig élvezné a férje figyelmességét.

Robert odakint szintén egy kérdést fogalmazott magában. Amikor a lány felbukkant az ajtóban, egy pillanatra félrevonta.
-Csak egy percet adj nekem, valamit elfelejtettem megkérdezni a dokitól, máris jövök!
Besurrant az ajtón és a meglepődött orvos elé állt.
-Dr.Morgan, nem is tudom, hogy kérdezzem, de az Ön őszinte véleménye szerint mennyire óvatosan kell kezelnünk a házaséletet mostantól?
Dr. Morgan mindent értően mosolygott. Hát, akkor mindkettőjüket ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, csak valami megmagyarázhatatlan szégyenérzet miatt nem merték egymás  előtt feltenni a kérdést. Megnyugtatta Robertet, majd amikor az az ajtó felé nyúlt, még halkan utána szólt.
-De azt javaslom., hogy ezt a kérdést egymással is tisztázzák! Úgy látom, hogy a felesége nem igazán tud megbarátkozni a teste változásával. Biztassa, nyugtassa meg, mert a problémái csak a fejében léteznek!
Robert nagyot sóhajtva lépett ki a vizsgálóból és Julie kezéért nyúlt, hogy felsegítse a székről. Egymásba karolva ballagtak a kijárat felé, ahol Dean várta őket.

A hátsó ülésen ülve fogták egymás kezét. Robert elgondolkodva forgatta Julie kicsit bedagadt ujján a jegygyűrűt. Már majdnem otthon voltak, amikor egy játszótér mellett csorogtak el a lassú  délutáni forgalomban.
-Dean, meg tudnál állni a közelben? – szólt előre a férfi és ahogy a kocsi megállt, kipattant; majd a túloldalon kinyitotta az ajtót és Julie kezéért nyúlt.
-Gyere, eszembe jutott valami!
Julie csodálkozva figyelte, ahogy hosszú léptekkel szinte beront a kicsik közé a játszótérre.
Az anyukák meglepve fordultak feléjük. Robert összeszorított fogakkal várta az első lelkes sikításokat és autogramkérőket. De csak néhány bizonytalan Szervusztok! hangzott fel innen-onnan. A homokozó mellett egy előrehaladott terhes nő hajolgatott a gyereke szétszórt játékaiért, a férfi egyenesen felé vette az irányt.
-Szia! Vagy bocsánat, ha a tegezéssel túlságosan közvetlen lettem volna – szólt oda a megilletődött nőnek.
-Nem, semmi baj, sziasztok!  - hebegte vissza.
-Csak láttuk, hogy már olyan nagy a pocakod, biztos bármikor megszülethet a pici – tett egy tétova kézmozdulatot Robert, mire a nő elpirult.
-Jaj nem, még csak a hatodik hónapban járok, csak ikrek, azért vagyok ilyen bálna – tárta szét a kezét, aztán egy szerető mozdulattól végig simított a hasán.
-Hallod ezt Julie, épp mint nálunk?! Jaj, bocsánat, még be sem mutatkoztunk, Robert vagyok, ő meg a feleségem, Julie. Mi is a hatodik hónap elején vagyunk az ikrekkel. Éppen ma tudtuk meg, hogy egy fiú és egy kislány lesz – hadarta, mielőtt még meggondolja magát és azonnal visszaül a kocsiba. Szeme sarkából kicsit megnyugodva látta, hogy a kezdeti elképedést viszonylagos nyugalom követi, az anyukák már többnyire túltették magukat a megjelenése okozta sokkon és mindenki a saját csemetéjével foglalkozik.

-Én Rose vagyok, és ők itt – simogatta meg a pocakját - Kevin és Clay. Aki pedig a homoktortáját eszi éppen, az Lucy, a lányom. Nahát, micsoda érdekes egybeesés… és hogy viselitek? Olvastam az újságban, hogy már van egy fiatok. Ő mit szól hozzá, hogy testvére születik? – folytatta teljes közvetlenséggel Rose, mintha az ünnepelt sztár és kissé titokzatos hitvese régi jó barátai lennének.
Julie aprót nyögve ereszkedett le a közeli padra.
-Hát, Greg még nem igazán fogja fel, hogy micsoda változások lesznek itt néhány hónap múlva. Igaz, szerintem még mi sem – kacsintott Julie. –Tudom, hogy hülyén hangzik, de téged az ég küldött, mert olyan jó végre látni valakit, aki kézzel fogható példája ennek az egész ikres őrületnek, mert eddig minden példa, amiről hallottunk, olyan volt, mint a népmesék: Egyszer volt, hol nem volt… de senki nem tudott első kézből származó tapasztalatokról beszélni, vagy bármi konkrétumot mondani. Gyakran jártok ide ki Lucyval?
-Ó igen, ha nem esik az eső, mindennap itt vagyunk. Ha van kedved, néha gyere ki és beszélgessünk. Nekem sincs ikres ismerősöm, aztán majd mi ketten kitaláljuk, hogy mit lehet ezzel az egész helyzettel kezdeni – mosolygott Rose Juliera. –Jaj, bocsánat, most jut eszembe, neked nem olyan könnyű itt lenni, de egy próbát megér, hátha ide nem mernek utánad jönni a papik, a többi anya és az a néhány apuka, aki ide merészkedik, majd megvéd. Biztosan Gregnek is tetszene a társaság.

Robert elbizonytalanodott. A kocsiban olyan jó ötletnek tűnt, kismamák közé vinni Juliet. Ráadásul Rose-t tényleg mintha az égiek küldték volna az útjukba, de meg merjék kockáztatni, hogy Greggel ide kijárjon? Abba egyelőre belegondolni sem mert, hogy ő maga itt töltsön néhány órát. Még hagyta a lányokat pár percig beszélgetni, aztán Julie keze után nyúlt.
-Most mennünk kell, de talán holnap ilyenkor ugyanitt – nézett kérdően Juliera, aki mosolyogva bólintott rá.
-Szia Rose, akkor holnap itt. – és a szájukat tátó mamák sorfala között kisétáltak a játszótérről.
A kocsiba visszaülve Dean mogorva tekintetével találkozott Robert szeme, de egy halvány biccentéssel a tudtára adta, hogy ne most! Ő is tudta, hogy volt némi felelőtlenség a hirtelen ötletben, hogy elvegyüljenek a játszótéri szülők között, de a fene egye meg, ez olyan nagy kérés lenne? Nem élhetnek egy elefántcsonttoronyba bezárva távol minden földi halandótól. Bassza meg, milyen jövő vár így rájuk és a gyerekekre?
Juliera nézett és napok óta először látott az arcán őszinte vidámságot. Már ezért megérte ez a kis kitérő.

A kocsiból kiszállva Julie a csomagokkal bajlódott, Dean szolgálatkészen segédkezett, Robert pedig besurrant a lakásba. Hát a szaggal egyelőre nincs mit kezdeni, de ahogy óvatosan megtapogatta a falat, már úgy tűnt, hogy a festék megszáradt. Néhány hete átalakították a lakást, Greg szobáját és a vendégszobát egybenyitották, majd egy halkan sikló dupla tolóajtóval választották el. A vendégszobához tartozó fürdőszobát pedig átépítették. A falak végre kiszáradtak, a parketta felcsiszolva, ma pedig Dean-nel rekordidő alatt festették ki a két helyiséget. A berendezésbe nem mert, de nem is akart egyedül belevágni. Ugyan beszéltek már Julieval róla, hogy mi mindenre lesz szükségük, de talán jobb, ha ebben a kérdésben nem önállóskodik. Kérdés, hogy a falak színéhez mit fog szólni. Hirtelen ötlettől indíttatva halvány zöldre festették Dean-nel a falakat, de mindkét szobarészben meghagytak egy oldalt, amit sárgára színeztek. Ahogy a fény az ablakon át rásütött, mintha még borús időben is kisütött volna a nap. Napsütötte zöld rétre emlékeztette az egész. Határozottan elégedetten szemlélte a művét. Amikor odakintről Julie hangját hallotta, halkan behúzta maga mögött az ajtót és eléje sietett.

-Robert, mit mondott Stephanie, mikor kell mennünk Gregért? – nézett rá Julie, miközben a táskájából a telefonját kotorta elő.
-Ha végeztünk aranyom, de szerintem még nem végeztünk – simított végig a rózsás arcbőrön, miközben másik kezével kivette a telefont a lány kezéből. Julie elpirult és már éppen tiltakozni akart, amikor Dean lépett be mögötte csomagokkal megpakolva.
-Ha nincs más mára, akkor én lelépek; Frank majd elhozza Stephet és a kicsit. De ha kérhetem, ma már ne menjetek többet egyedül az utcára, oké? Ezt a játszóteresdit meg holnap megbeszéljük, kitalálok valamit, ígérem. Na, sziasztok! – intett búcsút, miközben Robra kacsintott jelentőségteljesen.
Julie látta a kacsintást és kicsit felhúzta magát.
-Robert, igazán…, nem kell ennyire egyértelművé tenned más férfiak előtt, hogy hanyatt akarsz lökni – morogta, miközben a férfi még mindig a kezét markolta.
Robert sóhajtva nézett rá, majd megvonta a vállát.
-Félreérted az egészet Julie. Én valóban bármikor szívesen hanyatt löknélek, ha nem félnék, hogy nem esik neked jól a mozdulat. Így aztán kénytelen leszek valami mást kitalálni. De a kacsintás most nem a férfiszolidaritásnak szólt, hanem meglepetést készítettünk neked. Csak Dean volt olyan jó, és meghagyta nekem, hogy egyedül élvezzem a...  köszönetedet, elismerésedet, háládat... – és minden egyes csóknál egyre feljebb csókolta meg a lány karjának érzékeny bőrét. Most pedig Mrs. Pattinson, jöjjön velem és ámuljon!
Julie engedelmesen követte a gyerekszoba irányába. Orrában már érezte a friss festék illatát és kíváncsian várta, vajon hány labdázó mackóval vagy virágos réten üldögélő királylánnyal kell szembesülnie az ajtó kinyílása után.
Amikor Robert a kilincs után nyúlt, még játékosan oldalba bökte a férfit.
-Lehet, hogy festheted át az egészet, ha nem jó színt választottál. Fiúkat mégsem lehet rózsaszín, vagy egy kislányt kék szobába költöztetni. Meg kellett volna várd a vizsgálat végét, de hát türelmetlen vagy mindig és mindenben – sóhajtotta egy tragika kiváló előadásában.
Robert kilökte az ajtót és kezeit a lány vállára téve maga előtt tolta be a szobába.

-Tádámm! Szerintem ezek a finom pasztell színek minden kényes ízlésű kisbabának megfelelnek, és talán az édesanyjuknak is – suttogta reménykedően. –Nos, nagyságos asszonyom? Hajlandó a porontyainkat ezek közé a falak közé megszülni, hm?
A lány csendben szemlélődött; komoly arcát látva Robert aggódóan lépett utána.
-Nem tetszik?
Julie nevetve fordult vissza és egy szenvedélyes csókot nyomott a büszke családfő észveszejtően csábító szájára.  Aztán kiszaladt és a meglepett férfi tekintetétől kísérve felmarkolt néhány csomagot. A szobában a puha szőnyegre borította a tartalmukat.
Robert nevetve nézte a falakkal harmonizáló színekben tobzódó rugdalódzókat és apró ruhácskákat.
-Nem tudtam kivárni, amíg megmondják, mire számíthatunk, és úgy gondoltam, ezek a színek megfelelnek kislánynak, kisfiúnak egyaránt – grimaszolt vidáman Julie, miközben óvatosan ő is a ruhahalmaz mellé telepedett.
Robert szürke szeme vidáman nyugtázta a lány  könnyed nevetését, a puha szőnyegen felvett kényelmes pozícióját és hangtalanul az ingét kezdte gombolni.

4 megjegyzés:

Henrieme írta...

Na most kéne írni valami okosságot.

Szegény Julie! XDDDD De most komolyan milyen rossz lehet ilyen melegben akkora pocakkal!
Tudod mi tetszett nagyon? Az amikor írtad, hogy Rob megoldotta a lassúzást. Ez annyi mindent elmondott, hogy szereti, hogy fontos neki. Hmmm

Ja és ígéretes az utolsó mondat is!! XDDDDDD

Gabó írta...

Hát íme itt vannak a dolgos hétköznapok! ;)
Robert azért jobban gyúrhatna a "meggyőzömazasszonythogyőa világlegkívánatosabbikerterhesnője!" projektre, bár mintha reményt adna ez az utolsó mondat! :P
Ugye tényleg kislány az a szemérmes Pattinson baba, mert egy tündérkirálynő visszaadhatná kedvenc színészünknek az inkvizíciót, amit nap mint nap elkövet ellenünk. Egy aput kenyérre kenő, vidám, cserfes, kotnyeles , tűzről pattant kis csajszit adj Robnak Jutka, ha kérhetnénk. Pusztán csak édes kínzásból kifolyólag! XDDDDD /napi inkvizíció ;)
Előre is köszike! ;)
Egyszerűen "letehetetlen" a "könyved" Jutka. Imádás van! :D

csez írta...

Ezt bírom ám, ha a párosunk ilyen összhangban van ;) meg irígylem is Őket...
Főleg, ha a csodapasi hangtalanul gombolkozik XDDD
De mit szemérmeskednek doktorbácsinál? Nem ilyennek ismertem őket ;)
Nagy volt a játszóteres ötlet, lájkolom a védelmező anyukákat XD

zsorzsi írta...

Én meg lájkolom Gecse Vera megjegyzését.XDDDD
Örülök ,hogy ehhez a részhez nem kellett fagyi .
Pusza