"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. július 24., kedd

A szerelem 4 keréken érkezik 73.


Robert ült a kórház parkolójában és már teljesen elbizonytalanodott, hogy végül bemenjen-e. Julie és Ross doktor a kontroll óta nem találkoztak, telefonon sem beszéltek, akkor mégis mi a fenét akar számon kérni az orvoson? Csak totálisan hülyét csinál magából, bár ez nem lenne újdonság, de talán kár lenne otthon is kiborítani a bilit, merthogy Julie erről a kis magánakcióról hamarosan tudomást szerez, ebben biztos volt. Már-már hajlott rá, hogy tarkón csapja az ösztönét, ami a  múltkor veszélyt jelzett. Aztán vett egy nagy levegőt és mégis az ajtó után nyúlt. Hát, akkor előbb adja egy kicsit az aggódó apát, aztán ki tudja, hova futnak ki a dolgok.

Dr, Ross meglepetten nézett a naptárra, amikor Martha, a recepciós szólt, hogy Mr. Pattinson keresi. A kis William nem szerepelt a hétre előjegyzett páciensek között. Csak nincs valami baj? És miért nem a mama kereste, hiszen eddig mindig vele beszélt a kisfiú állapotának alakulásáról. Vajon mit akarhat? Bár, - jutott eszébe a legutóbbi találkozásuk – az után a fürkésző tekintet után, amivel a múltkor vizslatta, nagyjából van róla elképzelése… félti az érdekeit, pedig…
Pedig nyugodt lehet. Már hozzászokott, hogy a nőknek felcsillan a szeme, ha megjelenik, de ez ritkán volt egy kölcsönös érdeklődés előfutára. Julieben elsőre megfogta a hétköznapisága, aki a kellemes csomagolás, az ismert férj és a celebvilágban elfoglalt helye okán sem lett egy elkényeztetett liba. Ebben a világban szokatlan volt a nyíltsága, az érzékenysége. Jó barát lehet. Nem is tudja ez a pasi, milyen szerencsés fickó, amiért ebben az őrült városban erre a gyöngyszemre bukkant. Igazán jó lenne összebarátkozni vele, velük, de egy birtokháborításért aggódó hímmel szemben ő nem fogja felvenni a kesztyűt. Még ha … nem, erre gondolnia sem szabad. Kevin alighanem azonnal szakítana vele, ha megérezné, hogy valaki máson akadt meg a szeme.

Nagyot sóhajtott, felállt és  az ajtóhoz lépett. Hát, ha muszáj, akkor most kiteríti a lapjait, mert a világért sem akarja, hogy egy félreértés miatt akaratlanul is belekavarjon ennek a családnak az életébe.
-Robert! Üdvözlöm! Remélem, nincs semmi baj? Jöjjön be! Megkínálhatom valamivel? – a férfi néma jelzésére, amivel elhárította az ajánlatot, az orvos a pultnál ülő nőhöz fordult.
-Martha, senki ne kapcsoljon be a következő fél órában! – azzal félreállt, hogy Robert besétálhasson mellette.

Robert kicsit zavarodottan ült le az asztal előtt álló fotelbe. Nem egészen értette ezt a szívélyes fogadtatást, és az orvos kicsit kínos mosolyát, de összeszorított szájjal várta, hogy melyikük kezd bele előbb a mondanivalójába. Az orvos kihúzta a székét az asztal mögül és a férfi mellé gurította, majd leült és a szemébe nézve halkan beszélni kezdett.
-Azt hiszem, tudom, miért van itt, de meg kell mondjam, teljesen félreérti a helyzetet. Nagyon kedvelem a feleségét, de ne féljen, nálam senki sem veszélytelenebb rá nézve. Meleg vagyok, párkapcsolatban élek és nem rúgnám fel ezt a kapcsolatot még egy olyan bájos nő miatt sem, mint a felesége. Talán hülyén hangzik, de maga nagyobb kísértés lehetne, mint ő.

Robert az orvos őszinteségétől és nyíltságától teljesen letaglózva levegő után kapott.
-Huh, maga aztán nem kerülgeti a dolgokat, bele egyenesen a közepébe - dünnyögte zavartan. Mostanra már teljesen hülyének érezte magát, hogy egyáltalán idejött.
-Láttam a múltkor, hogy feltűnt magának a felesége érdeklődése, de higgyen nekem, az csak a külsőségeknek, a fiúkkal kapcsolatos szerepemnek szólt, nem nekem, mint Anthony Rossnak. De bevallom, szívesen nevezném a barátomnak, mert ritka az ilyen nő a városban, de talán az államban is, aki ennyire két lábbal áll a földön, és ilyen elkötelezett a családja iránt. Maga iránt is egyébként, de nagyon remélem, hogy ezzel tisztában van.
-Hát, köszönöm az őszinteségét. Nem tagadom, hogy féltékenyen gondoltam a rendszeres találkozásaikra, és hát akkor ezúton követem meg a gondolataimért, de hát nyilván nézett már tükörbe, nem nekem kéne ezt mondanom, de valóban olyan a külseje, mint egy modellnek és az emberben akaratlanul is felmerül a gondolat, hogy ezt egy nő is észreveszi. Ami pedig a barátságot illeti, szerintem Julie is örülne, de én is. Ha gondolja, a héten valamikor jöjjenek el a barátjával vacsorára. És ígérem, nem használom ki az alkalmat, hogy egy soronkívüli vizsgálatot erőszakoljak ki Williammel kapcsolatban – próbálta kedélyes mederbe terelni ezt az érdekesen alakuló beszélgetést.
-Köszönöm, megbeszélem Kevinnel és telefonálok.
-Kevin? Kevin Nesbo?
-Igen, ő az. Talán ismeri?
-A trénerem és éppen mostanában kezdett el Julie is lejárni hozzá, úgyhogy ez a barátság egy ideje – úgy tűnik - már sínen van. Akkor nem is zavarom tovább, várom a telefonját, és még egyszer, köszönöm doki!

Hazafelé tartva egyre az járt az eszében, hogy fogja ezt az egészet Julienak beadni. Azzal mégsem kezdheti, hogy Drágám, féltékenységemben berontottam doktor Rosshoz, aki mentegetőzésként bevallotta, hogy meleg. Már a féltékenység miatt is kapna Julietól, de hát mit csináljon, igaza volt a dokinak, félti az érdekeit, soha nem tudná elengedni a nőt, aki a mindenséget jelenti neki.
Julie egy középkorú nővel beszélgetett éppen, mellette Stephanie szürcsölte a kávéját, amikor belépett a lakásba. Odaköszönt, aztán kisurrant a konyhába, de szeme sarkából még látta, hogy Steph felemelkedik és utána indul.
-Szia! Julie most mondta, hogy elfelejtett szólni neked, de arra gondoltam, elhozom Juanitát hozzátok. A három gyerek mellett segíthetne levenni a háztartás terhének egy részét Julieról. Én már hosszú évek óta ismerem és mivel az egyik munkaadója éppen mostanában költözött el a keleti partra, jó ötletnek tűnt, ha bemutatom nektek.

Robert egyetértően bólogatott, de Stephanie hamar észrevette, hogy az információ nem biztos, hogy eljutott a szürkeállományáig.
-Robert! Hallottad, ami mondtam? Juanita gyerektartási perrel fenyegetőzik, ha nem ismered el, hogy a kis Jose a te fiad.
-Igen, persze, igazad van. – mormolta Robert, mire a nőnek a homlokára szaladt a szemöldöke.
-Robert! Basszus, te egy szót sem hallottál abból, amit öt perce dumálok neked. Mi a baj?
-Tessék? Ja, baj? Baj nincs, csak valamit meg kéne beszélnem Julieval – ébredt fel végre a férfi.
-Egyébként ki ez a nő, akivel Julie beszélget?
Stephanie nagyot sóhajtva, de már abban bízva, hogy a férfi végre rá figyel, elismételte a kért információt.
-Kösz, Steph, ez tényleg jó ötlet, már én is gondoltam rá, de fogalmam sem volt, merre kezdjek keresgélni. Ha te megbízol benne, az nekem garancia, úgyhogy akkor be is megyek és beszélek vele én is. Gondolom, így illik, nem?
Stephanie szemét forgatva indult utána. Így illik? Drága fiam, mintha te annyira foglalkoznál vele, hogy mi illik. 

Juanita és Julie nevetgélve járták be a szobákat, miközben Julie azt magyarázta éppen, hogy a hálószoba és a dolgozószoba kivételével hol milyen segítségre van szüksége. Ezt a két helyet mindenképpen meg akarta őrizni, mert bármilyen szimpatikusnak is találta a nőt, de még véletlenül sem akarta gyanúba hozni, ha a férje munkájával vagy szexuális életével kapcsolatban bármilyen hír megjelenne az újságokban. És így legalább az illúziója megmaradt annak a hétköznapi háziasszonynak, aki szeretett volna lenni.

Amikor magukra maradtak, Julie kihasználva, hogy a gyerekek csendben vannak, a konyhába ment, hogy egy könnyű salátát összedobjon ebédre kettőjüknek. Robert letelepedett a pult mellé és mély levegőt véve belekezdett.
-Julie, el kell mondanom neked valamit.
A felesége kezében megremegett a zöldséghámozó kés. Uramisten, mit akar mondani, ami ekkora levegővétellel és ilyen síri hangon kezdődik? A keze már annyira remegett, hogy inkább letette a kis szerszámot a pultra és várakozóan nézett a férfira. Jöjjön, aminek jönnie kell!
-Tudod, amikor a múltkor a kontrollon voltunk, nekem feltűnt, hogy milyen érdeklődéssel hallgatod a dokit és hát nem tagadom, felébredt bennem a… kíváncsiság, hogy vajon azt a jóképű okos fejét mennyire találod vonzónak, és úgy tűnt, hogy ő is figyelmesebb veled, mint ahogy egy orvostól elvárná az ember, szóval…
-Robert, oda akarsz kilyukadni, hogy féltékeny voltál? Jézusom, de mi a fenéért?
-Várj, mert nem is ez volt a lényeg – fojtotta bele a szót a férfi.
Nem ez volt a lényeg? Jézusom, mi jöhet még? – kerekedett el Julie szeme.
-Szóval, rágtam magamban itthon a dolgot, mert úgy éreztem, hogy egy ilyen sármos, ráadásul agyas pasival szemben elég gyengék az esélyeim, ha netán… és úgy döntöttem, hogy tisztázom vele a dolgot.
Julie tágra nyílt szemekkel hallgatta.
-Szóval, ma elmentem hozzá, hogy megkérdezzem, mint férfi a férfit, hogy az ő érdeklődése tulajdonképpen Willnek vagy inkább a mamájának szól-e.
-Jézusom, Robert!
-Várj, hadd mondjam végig! Elég, hogy ott hülyét csináltam magamból, kis híján. De az az igazság, hogy a teljes csődtől megkímélt a jó doki, mert sejtette, miért vagyok ott és elébe ment a dolgoknak. Leültetett és elmondott nekem valamit, ami egyrészt a megnyugtatásomat szolgálta, másrészt… a fene se tudja, miért volt velem ilyen őszinte, de teljesen letaglózott és hát a végén meghívtam vacsorára hozzánk a partnerével együtt.

Julie ennél a pontnál döntött úgy, hogy talán jobb, ha ő is leül. Kíváncsian várta, hogy Robert kitöltse a lyukakat, amik az elbeszélésében voltak, de amikre – úgy tűnt – most nem is nagyon akar kitérni.
Pár percig nézték egymást, aztán Julie felemelte a kezét és a férfi arca felé nyúlt.
Robert nézte a kezet és az utolsó pillanatig nem volt benne biztos, hogy pofon vagy simogatás lesz-e a dologból, de ült rezzenéstelenül, mert szíve mélyén érezte, hogy az egyiket megérdemelné, a másikra meg igen nagy szüksége lenne.
Julie végül a simogatás mellett döntött.
-Robert! Mi ez a bizonytalanság benned? Minden józan gondolatom ellenére téged akartalak, nem is egyszer, de kétszer is. Hozzád mentem, gyerekeket szültem neked. És te még mindig nem vagy biztos magadban és bennem? Miért gondolod azt, hogy lecserélnélek egy másik csinos arcra? Egyáltalán, hogy gondolhatod, hogy ennyire állhatatlan vagyok, akit egy csodás kék szempár vagy néhány kócos fürt el tudna csábítani tőled. Tulajdonképpen nem is az bánt, hogy magadban nem bízol, hanem hogy bennem.
-Istenem, Julie, én nem… soha nem gondoltam erre úgy, hogy benned nem bízom. Csak nem is tudom…, néha nem értem, miért szeretsz engem, mert néha még én sem tudom szeretni magam. Olyan zűrös pasi vagyok, biztosan egyszerűbb lenne valaki más mellett az életed.

-Robert! Most fejezd be ezt! Oké, egy zűrös pasi vagy, de miért gondolod, hogy te vagy az egyetlen zűrös pasi a földön. A maga módján minden pasi az, sőt, elárulok egy nagy titkot, minden nő is az. Nézz meg engem, hát nem a legzűrösebb nő vagyok, akivel összeakadhattál? Kétszer kellett meghódítanod, állandóan meglepetés-terhességekkel leplek meg, és rád hozom a szívbajt csak azzal, hogy rámosolygok valakire. Mégis szeretsz. Szeretsz, mert itt ülsz a kezeidet tördelve és vallasz nekem a hülyeségedről, ahelyett, hogy eldugnád ezt is egy titkos fiókba, bízva benne, hogy sosem jövök rá, mennyire bizonytalan vagy. Bízol bennem, mert szeretsz. Akkor meg mégis mi a jó fenéről beszélgetünk itt egyáltalán?
-A féltékenység egyébként normális érzés, ha a másik fontos az embernek. A szív dolgai amúgy is túl vannak a józan ész határain. Egyébként én is voltam már féltékeny rád. Nem is egyszer. De beláttam, hogy bizalom nélkül nem működhet a kapcsolatunk, ezért aztán igyekeztem lerázni magamról az érzést. Mert nem volt méltó hozzám és hozzád sem. De ettől még létezett és ezt nem tagadhatom le, mert akkor hazudnék. De mint mondtam, a hangsúly a bizalmon van.
De érzem, hogy a sztori még nem teljes, mivel győzött meg Anthony, hogy nincs köztünk semmi? És ki a titokzatos barátnő, akivel vacsorára érkezik, hm?
-Hát édesem, mindkét kérdésedre egyetlen név a válasz: Kevin Nesbo – vágott egy grimaszt Robert és kíváncsian várta Julie reakcióját.

6 megjegyzés:

Henrieme írta...

Upsz! A kis féltékeny harci-maci!
Hát kissé beégett a fiatalember, de nagyon tetszett, hogy őszinte volt, hogy beszélt Julie-val. Egy problémám azonban volt a fejezettel, egy súlyos problémám.

Hiányoztak a csemeték! XDDDDDDDDDDDDDD

Csók!

zsorzsi írta...

Nagyobb kísértés lenne Marci!!!?????:): )Meghiszem azt ,nekem is az lenne, azt hiszem !!!!!:)
Jó ez a meghívás hozzájuk,mert már a játszótéren azt hittem ,hogy majd az ikres mamát is meghívják....

Mi van Julie irományával ?Ez most csak úgy eszembe jutott.

Névtelen írta...

Jutkaaa, olyan jól oldasz meg minden bonyodalmat. Igazán büszke lehet rád a család a kiváló problémamegoldó képességed miatt xDD
Igen ám, de a zuram felvilágosított a WFE regény olvasása közben, hogy azért nem kedveli a nők tollából született férfi gondolatokat-szemszögeket, mert egy férfi egész másképp gondolkodik...
Félre ne érts, imádom ahogy írsz és szerintem mindannyian elromantikázunk itt, de mikor fogjuk megtudni milyen az "igazimarci" szemszög??? :DD
Puszi: Vusi

Golden írta...

Igazimarci olyan, amilyennek mi akarjuk, punktum XDDDD

csez írta...

Ez a Te Robod nem is zűrös pasi!!!!
Viszont baromi jól szórakoztam XDDDDDD
Még hangosan vihorásztam is: a szófordulataid... behalok....
Ja: még valahogy bele akartam szőni, hogy Julie mennyire bölcs asszony fiatal kora ellenére (bár, ha fele ilyen lennék ;) ) de inkább csak így idebiggyesztettem a végére :P

Gabó írta...

fúúú! ez a meleg téma nagyon bekavart nálad! XDD Milyen kis durciJucisan megvédted!!!!!!! Még (talán) én is hittem neked. ;)
Nagyon sokat nevettem az utóbbi pár fejezet alatt. Annyira jól írsz...de komolyan.
Az előző sétás résznél meg elérzékenyültem. Elképzeltem a kocsiban kucorgó sztárt, aki retteg a családos sétától. Természetesen a pöttömöket és a párját féltve.
Annyira, de annyira kétségbeejtő, és sajna igaz lehet.
Na félre a komorsággal.
Jót nevettem és ezt nagyon köszönöm! Próbállak majd követni az elkövetkező 2 hétben, és ha tehetem akkor hallatok magamról komik képében! :)
Pusszantás