"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. július 5., csütörtök

A szerelem 4 keréken érkezik 54.


Julie mosolyogva figyelte, ahogy a kicsi újra és újra lemászik a takaróról és a tengerparti homokot csodálkozva markolássza. Egy pillanatra sem vehette le a szemét Gregoryról, mert azonnal megkóstolta volna a kagylódarabkákkal teli új játékszert. Joanna is nevetve figyelte a kicsit. Ma már tudtak nevetni, bár előző este még mindannyian a lány bejelentésének súlya alatt a gondolataikkal voltak elfoglalva. Joanna szinte önmagát hibáztatta a történtekért. Ha nincs az az agyhártyagyulladás, ami miatt mindenkinek a környezetében antibiotikumot kellett szednie, talán ez az egész meg sem történik. De Julie vidáman emlékeztette rá, hogy azért nem olyan nagy tragédia, hogy most két kis élet dobog a szíve alatt.
Az apjuk ugyan szokásos meggondolatlanságával mondott pár sértő hülyeséget, de hát annyira kiismerte már, hogy valószínűleg, mire letette a telefont, már megbánta a szavait. Most biztosan ott emészti magát az ausztrál sivatagban és idegesen számolja a perceket, amikor hazamehet végre és bocsánatot kérhet. De őszintén szólva azért ennyire nem akarta megkönnyíteni a helyzetét. Robertnek is meg kell tanulnia végre, hogy a kimondott szavak sebeznek és ha valóban annyira szereti, akkor jobb, ha egy-egy ilyen veszekedés alkalmával háromig számol, mielőtt bármit kiejt a száján. Úgyhogy eldöntötte, hogy a hétvégén még nem ül repülőre, nem árt, ha a férfi kicsit magába száll az üres lakást látva.

Robert a keze lüktetésére ébredt. Éjjel Marcus hazahozta, aztán mindenki elbújt a saját szobájában. Őszintén szólva égett a feje, ha arra gondolt, miket vágott Julie és Marcus fejéhez, pedig ez még a töredéke sem volt annak, amiket gondolt közben. Egyszerűen nem értette saját magát, hogyan juthatott egyáltalán annyi baromság az eszébe. Ha Julie ennyire nem bízna benne, az végtelenül rosszul esne, ő meg ... Nagyot sóhajtva a hátára fordult. Ez már orvosi eset, hogy ennyire nem képes kontrollálni magát, amikor a féltékenység eluralkodik rajta. Ennyire birtokolni akarná a lányt? Oké, ezt egy határig lehet a szerelemmel magyarázni, de józan pillanataiban tisztában volt vele, hogy időnként túllép egy egészséges határt.
Szóval, újabb Pattinson  gyerekek a láthatáron. Édes Jó Istenem! Néha tényleg nem tudta eldönteni, hogy a Sors ennyire mellettük áll, vagy ennyire ellenük dolgozik. Oké, Gregory érkezése egy kisebbfajta csoda volt, megúszták baj nélkül, de hát igazából még bele sem szoktak a családi életbe, erre máris itt a folytatás. És hogy cifrább legyen a dolog, rögtön ikrekkel. Az biztos, hogy ezen elcsámcsog majd a nagyérdemű, ha híre megy. Őszintén szólva még azt sem tudta eldönteni, hogy örül-e a hírnek. Végre egymásra találtak Julieval és bár a múltban még sok ködös részlet van a lány fejében, de legalább az ágyban visszataláltak egymáshoz. Erre most ikrekkel terhes, ami valószínűleg azt jelenti, hogy hamarosan búcsút mondhat a nagy szerelmes pillanatoknak. Oh, Pattinson, ekkora balfék is csak te lehetsz! Harminc éves korára már meglett családapa lesz, egy fészekalja gyerkőccel. És a barátait ismerve, Tomtól alighanem megkapja majd, hogy kössön csomót a farkára. Még jó, hogy védekeztek az elsőnél is, most is, aztán mégis gyerekekkel telik meg a ház. Mi lenne, ha nem is védekeztek volna? Azért van benne némi irónia, ahogy az élet megismétli önmagát. Ő meg megint sikeresen megbántotta a nőt, akit hamarosan az oltár elé akart vezetni. És ha esélyt kap a bocsánatkérésre, akkor ezt az időpontot is minél előbbre kéne hozni, mielőtt a terhesség látszani kezdene Julien.

Mire gondolatban idáig jutott, eljutott a füléhez a kintről beszűrődő mocorgás. Boxeralsójában a konyhába ballagott, ahol aztán a földbe is gyökerezett a lába.
-Szia Mandy! Bocs, nem tudtam, hogy itt vagy – torpant meg zavartan és az egyik szék takarásába húzódott.
-Szia! Nekem kéne bocsánatot kérnem, hiszen Marcus is vendég nálatok, én meg már csak a ráadás vagyok, de őszintén szólva azt hittük, üres lesz a héten a kégli.
-Hát igen, kicsit előbb végeztünk és siettem haza, mert... szóval, volt egy kis nézeteltérésem az asszonnyal és hát emiatt – motyogta tétován a férfi.
Mandy csodálkozva nézett rá.
-Nem is tudtam, hogy már megvolt a lagzi?
-Nem, hát persze, még nem, de majd hamarosan, és szóval mivel már a kicsi is megszületett, szóval ... – hebegett Robert, aztán ezen a sutaságon fel is húzta magát.
-Marcus alszik még? Beszélnem kéne vele.
-Nem alszik és ő is beszélni akar veled – hallotta meg a háta mögül a barátja hangját. –Bocs Mandy, magunkra hagynál egy kicsit minket? – nézett a barátnőjére. Nem olyan mély ez a kapcsolat, hogy a barátja magánügyeit a nő előtt tárgyalja ki.
Mandy fogta a kávés csészéjét és visszariszált a kisszoba felé. Marcus teleöntött két nagy bögrét és a terasz felé intett a fejével. –Nem megyünk inkább ki?

A bögréket letette a hintaágy melletti asztalra és nagyon sóhajtva Robertre nézett?
-Fáj? – intett a vastagon bepólyált keze felé.
-Inkább lüktet, majd beveszem a bogyót, amit adott a doki, csak előbb ennem kell valamit – nézegette a kötést Robert. –Le fogom venni ezt a szart, mert még a sliccemet sem tudom lehúzni így. – morgott tovább az orra alatt.
Marcus vállat vont.
-Szerintem hagyd rajta, amíg friss a seb, mert az sem lesz sokkal jobb, ha összevérezed a sliccedet; aztán magyarázkodhatsz Julienek még ezért is.
A szemében vidámság csillogott és egy kis óvatos távolságtartás is. Megcsóválta a fejét.
-Már megint mi a jó francot csináltál?
Robert egy pillanatra felkapta a vizet, aztán magába szállva halkan csak annyit mondott:
-Féltékeny lettem valamiért és hülyeségeket vágtam a fejéhez.
-Aha, akkor csak a szokásos. – vágott egy grimaszt Marcus. –És megkérdezhetem, mégis mi a bánatra tudtál féltékeny lenni?
-Mire? Nos, drága barátom, ha már így rákérdeztél, a közös képeitekre a tengerparton az én fiammal, meg arra a jól időzített hülye kérdésedre, amikor Julien kerested az alsónadrágodat. – fortyant fel Robert, ahogy eszébe jutott a beszélgetés.
Marcus elkerekedett szemekkel nézett rá.
-Ha most azt mondod Pattinson, hogy arra gondoltál, hogy Julie és én... Robert, te tényleg nem vagy normális! Most azt hiszem, sikerült engem is megsértened. Hülye vagy te egészen? Ezek után nem is csodálom, hogy Európáig meg sem állt mérgében...
-Európáig? – kerekedett el Robert szeme. –Azt hittem, itt van a városban, csak szállodában vagy esetleg Alfred bácsiéknál. Képes volt a kicsivel repülőre szállni és a világ másik végére utazni? Ráadásul úgy, hogy ikrekkel terhes?
Robert is érezte, ahogy az ideg egyre feljebb megy benne, és az utolsó pillanatban fogta vissza meglendülni készülő bekötött kezét, hogy az üléspárnába csapjon vele.
-Ó, a jó büdös francba! Még dühöngeni se tudok ezzel a szarral a kezemen.
-Csak csendben jegyzem meg, hogy azt is csak magadnak köszönheted – kacsintott rá a barátja.

Stephanie mélyen hallgatva nézett a telefonra, ahol Robert a válaszára várt. A fiatalok már megint hozzák a formájukat, bár meg kell mondja, Robert hangján érezhető volt az őszinte megbánás. Csakhát meg kéne végre tanulnia a srácnak is, hogy jobb lenne előbb gondolkodnia és utána kinyitnia a száját. Sok idegeskedést és még több szervezést lehetne ezzel az egyszerű módszerrel megtakarítaniuk. Úgy tűnt, hogy Robert minden lényeges információval tisztában van már. Becsületére legyen mondva, hogy most jobban érdekli, hogy Julienál tisztára mossa magát, mint hogy mi volt az orvosnál. Vagy csak fel sem fogta még, hogy nemsokára újra apa lesz. A gondolatra a nő elmosolyodott és nagyot sóhajtva beleszólt a telefonba:
-Oké, Robert, most az egyszer még segítek, de ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy a jövőben magadnak kell intézned a seggfejeskedésed rendbehozatalát, mert nekem kisebb dolgom is nagyobb lesz annál. Ez az utolsó, megértetted?
A csendes ígéretet elraktározta egy hátsó agytekervényébe, miközben tisztában volt vele, hogy ez a mafla kérhet tőle bármit, biztosan nem fog tudni ellenállni neki. Van benne valami, ami akkor is maga mellé állítja a nőket, amikor meg sem érdemli. Ez a szerencséje, mert azok alapján, amit Julietől hallott, ő a maga részéről páros lábbal rúgná ki. Vagy legalábbis megpróbálná.

Robert ült a Cannes felé tartó gépen és azon gondolkodott, hogy elég sokba lesz neki az a néhány meggondolatlan mondat. Arra inkább nem is gondolt, mi van, ha Juliet annyira megbántotta, hogy szóba sem áll vele. Mindenesetre a konspiráció beindult. Steph beszélt Joannával, aki elfogadta a felkínált megvesztegetési ajándékot, hogy Alfreddal kicsit átruccanjanak Rómába pár napra. Dean persze ragaszkodott hozzá, hogy nem utazhat egyedül, és titkon ő maga is abban bízott, hogy a jó öreg Dean akkor itt és most valóra válthatja az ígéretét, hogy vigyáz néhány órát Gregoryra is. A többi már az ő dolga, és bár még fogalma sincs, hogy kezd majd hozzá Julie megpuhításához, de reménykedett benne, hogy a terhesség amúgy is kicsit engedékenyebbé teszi.

Julie karján a kicsivel integetett a taxi után. Alfred és Joanna Rómába  mentek pár napra. Nem is tudta, hogy ilyen terveik vannak, de titkon kicsit irigykedett a szabadságért, amiért megtehetik, hogy engedjenek a hirtelen jött ötletnek. Joanna ugyan aggodalmaskodott, hogy nem érzi-e majd magát nagyon egyedül a házban, de Julie megnyugtatta, hogy ez a néhány nap hamar elszalad, és egyébként is hozzá van szokva, hogy egyedül intézze az ügyeit. Most pedig más dolga sincs, mint a parton játszani a kicsivel.
Bement a konyhába, a kicsit letette a járókába és csinált egy adag salátát. Elég nagy adagra sikerült, két embernek is elég lenne, méregette a tálat, de aztán vállrándítva betette a hűtőbe. Ma este ünnepelni fog. A gyerekpezsgő behűtve, talán egy szelet csirkét még kisüt a salátához... igazából sokkal többet is meg tudott volna enni, és főleg édességeket. Ezek a kicsik odabent határozottan a süteményekre hajtottak, de nem mert nekiállni sütni, mert ismerte magát már annyira, hogy képes és egyedül befalja az egész tepsit. Így is elképzelhetetlen volt még, mennyit fog felszedni a két kicsivel, nem kell, hogy extra súlyokat pakoljon magára, mert megszabadulni tőlük már nem lesz olyan könnyű.
Ölbekapta a kicsit és lement vele a partra.

Dean fapofával rendezte a csomagokat és a bérelt kocsit. Háta mögött Robert erősen szemébe húzott sapkával ácsorgott, igyekezett minél kevésbé feltűnőre venni a figurát, nem mintha a próbálkozása sikerrel járt volna. A reptéren úgyszólván futótűzként terjedt el a hír, hogy itt vannak. Mire a kocsi előállt, Robert egy tucat aláírást kiosztott, aztán leszegett fejjel szinte rohantak az autóig. A telefonok és fényképezőgépek kattogása még útközben is a fülükbe csengett. Robert erősen reménykedett benne, hogy a hír nem előbb jut el Juliehoz, mint ő maga.
Dean bekanyarodott az ismerős kis ház elé és várakozóan nézett Robetre.
-Na, akkor várjak, hogy kidobnak-e vagy hagyjalak magadra és elboldogulsz?
-Dean, ne jópofáskodj! Szerinted kirúg? – nézett bizonytalanul a ház felé.
-Nem tudom Rob, de néha tényleg megérdemelnéd. Na, menj be, aztán ha tíz perc múlva még nem röpülsz kifelé az ajtón, akkor nézek a közelben valami szállást. Nem akarok visszamenni Cannesba, mert ha a kicsire kell vigyáznom, nem akarok messze lenni.

Robert nagyot sóhajtva kiszállt a kocsiból, és az utazó táskáját a vállára vetve az ajtóhoz ment. Lenyomta a kilincset és az legnagyobb meglepetésére kinyílt. Érezte, ahogy az adrenalin elönti a itestét, de ebbe nemcsak a várakozás izgalma, hanem némi méreg is vegyült. Vigyázhatna jobban magukra, akármilyen útonálló rájuk nyithat! – gondolta magában. A csomagot halkan leeresztette az előszobában, aztán a nappali felé indult. A tengerre néző hatalmas ablakok félretolva, a teraszon pedig egy túlontúl ismerős kép fogadta. A kicsi a járókában szunyókált az árnyékban, Julie pedig egy apró fürdőruhában a nyugágyon aludt. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az a nap, amikor ugyanerre a látványra lépett ki a teraszra. Hiába na, a Sorsnál nagyobb rendező kevés van! – gondolta. Nézte a lány még karcsú alakját, és csípőcsontjai között szinte látni vélte a megváltozott  pocak enyhe domborulatát. Gregory nyűgösködni kezdett, ezért hirtelen odalépett és megcirógatta az arcát. A kicsi felnézett és arca azonnal mosolyba szaladt. Kissé elnyílt szájában az apró fogak mint megannyi apró gyöngyszem, bukkantak elő.
Érdekes érzés volt. A repülőn még azon morfondírozott, hogy olyan régen látta a fiát, kicsit valószínűtlenné is vált a létezése. Aztán jött a hír, hogy tovább bővül a család. Ez még totál elképzelhetetlen volt. De a kicsi ahogy rámosolygott, szinte kihúzta magát. Apa vagyok!
Robert visszavigyorgott a fiára, aztán halkan kiemelte a járókából és visszament vele a házba.
-Szia öcskös! Rendes tőled, hogy megismered apádat. Remélem, anya is így fogad majd, mert különben nagyon nagy bajban leszünk. Szomjas vagy? – nézett a kicsire, aki csöpp kis ujját a szájához tartva figyelmesen nézte őt? A mozdulat valahonnan nagyon ismerős volt. Robert sehol nem látott cumisüveget, így aztán előkotorta táskája mélyéről az ásványvizes üvegét és abból itatta meg a kicsit. Leült vele a kanapéra és csak nézte a kis arcot. Mintha régi fényképeket nézegetne önmagáról. Kisérteties volt.
Aztán eszébe jutott, hogyha Julie felébred és nem találja a kicsit, lehet, nem lesz túl hálás a meglepetésért, így inkább visszament a teraszra.

A dzsekit már régen levette, de most letolta a farmerját és ledobta az inget is magáról. Mezítláb lesétált a homokra boxerben és pólóban, miközben Greget figyelte, aki a tenger felé mutogatott kis kezével.
-Nem megyünk be a vízbe, amíg anya fel nem ébred – mondta neki, de nem számított rá, hogy a kicsi a következő pillanatban egetverő sikítással próbál érvényt szerezni az akaratának. Ijedten fordult hátra és szeme azonnal Julie riadt tekintetével találkozott. A lány lassan felállt és elindult feléjük.
-Micsoda meglepetés! – köszönt neki kicsit gúnyosan és karját a kicsi felé nyújtotta. Gregory azonban karjaival Robert nyakát ölelte körül.
-Gregory, gyere a mamához! – próbálkozott Julie, de a kicsi durcásan elbújt apja nyaka mögé.
Robert bocsánatkérően fejtette le magáról a kicsi kezeit.
-Haver, ne húzd ki a gyufát, mert most nem használsz vele nekem sem – cuppantott egyet a fejére, ahogy Julie karjaiba nyomta. A lány megfordult és a rúgkapáló gyerekkel a ház felé indult. Egy pillanatra megállt és hátra nézett.
-Nem jössz? – nézett a férfira.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Ó ez nagyon jó volt,kíváncsi vagyok,a beszélgetésükre.Julie mivel áll vajon elő,de remélem hagyja teperni Robertet.Nagyon aranyosak így együtt,várom a folytatást.Üdv Judy

zsorzsi írta...

Jaaj Jutka !!!!!imádat van....