"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. július 30., hétfő

A szerelem 4 keréken érkezik 78.


Robert lassan ringatózott a hintaágyon. Vállán a sírástól teljesen kimerült Chloé szuszogott. Szinte hálás volt a lányának, amíg bömbölt, mert addig legalább a saját gondolatait sem hallotta.
Felhívta Camillát, hogy válaszokat kapjon tőle, de a lány nem akart beszélni vele. Ami a történtek után várható is volt, hiszen biztosan sejtette, hogy nem a háláját akarja tolmácsolni a new yorki meghurcoltatás után. De mégsem hagyta nyugodni a gondolat, hogy volt-e igazság a riporter mellbeverő kérdésében. Frankot kérte meg, hogy a magánnyomozói csatornáin keresztül próbálja kideríteni az igazságot. Julie nem értett vele egyet. Szerinte amit eddig nem tudott, most már ne is akarja tudni, mert csak újabb tüskéket kaphat a körme alá. Robert azonban eltökélt volt. Az egyik legrégebbi barátjában ekkorát csalódott! Mi lehet még ennél is rosszabb? Eggyel több vagy kevesebb tüske már nem számít.

Az itthoni sajtó amúgy sem kímélte. Aminek New Yorkban gátat lehetett szabni, az itthon elszabadult. Persze minden másodkézből, bennfentes információkra hivatkozva, de név nélkül. Így aztán inkább nem is foglalkozott vele. A végül mégis csak kiszivárgott rendőrségi fotója pedig napok óta vita tárgya a világhálón, hogy manipulált vagy sem. Ezen szinte már mosolyogni is tudott.

Julie elgondolkodva nézte a konyhaablakból a férjét. Még ebből a távolságból is lerítt róla, hogy agyal. Csak azért nem rebbennek idegesen a kezei, mert Chloét tartja. A kis bestiát. Még alig bújt elő, de már tudja, hogyan csavarjon egy férfit az apró ujjacskái köré. Az apját egészen biztosan. Ha nem élnének ilyen zaklatott napokat, még nevetni is tudna a férfi ellágyult vonásain, valahányszor a lányára néz.
Imádja a fiait is, főleg Greget, aki ki is követeli a figyelmét, de ha Chloét veszi a karjaiba, egyszerűen nem tud nem mosolyogni. Persze, nem is csoda, mert a kislány is mindig nevet, ha az apját meglátja. Valami különleges, láthatatlan szál köti össze őket túl a szülő és gyermek amúgy is eltéphetetlen kötelékén.

Julie már rettegve gondolt azokra az évekre, amikor kettőjükkel kell majd megküzdenie, merthogy Robert a lánya pártját fogja majd, abban már most biztos volt. De talán Will majd mellé áll. A kisfiú mintha megérezte volna, hogy neki is szüksége van támogatásra, épp olyan elementárisan ragaszkodik őhozzá, mint nővére az apjukhoz.
Greg meg… nos, ő a kapocs mindannyiuk között. Félve várták az első féltékenységre utaló jeleket, de Greg tudott osztozkodni. Ráadásul már türelmetlenül várta azt az időt, amikor a testvérei végre a játszótársai is lesznek.

Maga elé húzta a laptopot és a beérkezett leveleit nézte át. Válaszolt! – dobbant meg a szíve. Izgatottan olvasni kezdett, aztán a naptárra nézett. Robert éppen nem lesz itthon. Remek! Akkor már csak bébicsőszről kell gondoskodnia.

Robert elmélázva nézte a magasból a tájat. Végre belekezdenek a forgatásba! Már napok óta dolgozott benne a nyugtalanság, mint mindig, amikor egy-egy újabb filmbe belekezdett. Ezek voltak a legnehezebb napok. Amikor végre a felvevőgép előtt állt és a csapó hangját hallotta, hirtelen leszakadt róla a feszültség, egyszeriben belebújt a karakter bőrébe és megszűnt számára a külvilág. De addig a folytonos agyalással fárasztotta magát és ez nem mindig bizonyult jó ötletnek. Csakhogy tenni sem tudott ellene. Így  aztán izgatott várakozással várta, hogy Lev Gyemidov megszülessen a kamerák kereszttüzében és egy kis időre háttérbe szorítsa Rob Pattinsont meg a problémáit.
Ahogy a gép ereszkedni kezdett a kifutópálya felett, eszébe jutott az utolsó alkalom, amikor itt forgatott. A Bel Ami egyes párizsi jeleneteit vették fel Budapesten és a tengerparti házat álmodták annak a nagy tónak a partjára, aminek most nem jutott eszébe a neve. Az emlékei között kotorászott. Kegyetlen hideg tavasz volt, de a stábtagok kedvesek és közvetlenek voltak. Néhányszor megitatták valami baromi erős szesszel, amire azt mondták, az a nemzeti italuk. Huh, kegyetlen ütős volt! Az is igaz, hogy utána legalább a fázással nem volt gondja. Az összefüggő mondatalkotással annál több. Barackpálinka.. ez az, ez volt a neve.

Az időjárásra gondolva úgy érezte, erre a szíverősítőre megint szükségük lehet. Még ősz volt, de hideg, nyirkos, épp, hogy a hó nem esett még. Teljesen hiteles képet festhetnek a kegyetlen szibériai  télről, ha így megy tovább. Kár, hogy Julie nem lehet itt, végül is az ő munkája a 44. gyermek forgatókönyve, de ilyen hosszú időre nem akarta ott hagyni a kicsiket, magukkal hozni pedig még korai lett volna. De végül is, ha bármi változtatásra szükség lenne, azt e-mailben is el tudják intézni. Bár, azért sokkal jobb lenne, ha esténként mellettük fújhatná ki magát. Corbin, a rendező szerint jobb, hogy így alakult, mert a gyerekek csak megzavarnák a koncentrálásban, de mit tudhat erről egy csak a munkájának élő pasi. Ő személy szerint inkább attól félt, hogy a gyerekgyilkosságokkal foglalkozó téma miatt előbb-utóbb paranoiássá vált volna, ha itt vannak vele. Julie olyan torokszorító történetet kerekített a regényből, ami a gyilkosságok mellett végigvezetett romantikus szálat teljesen háttérbe szorítja. Ezt már csak Natalieval kéne megértetni, aki majd a feleségét játsza a filmben. Utálta a stábmegbeszéléseket, ahol csak ritkán volt szó igazán fontos szakmai kérdésekről, annál több lehetőség volt a kollégákkal való ismerkedésre. De ő határozottan nem akart ismerkedni, főleg nem Natalieval. Találkoztak már néhány rendezvényen, de még nem dolgoztak együtt. A nő egyértelműen érdeklődő volt, de neki tényleg nem hiányzott most egy újabb próbálkozó, aztán sértődötten bosszúálló nő az életéből. Legszívesebben megcsókolta volna Stephaniet, amikor sajnálkozva széttárta a kezét, mondván, hogy nem a többiekkel foglalt neki repülőjegyet, és a bestia tudta is, hogy ezért a hírért imádni fogja, mert amikor ott hagyták vigyorogva a többieket, belekarolt és úgy suttogta neki, hogy azt gondolta, minden pillanat nyereség, amit ehelyett a banda helyett még a gyerekekkel tölthet. Tényleg az volt.

Julie izgatottan  nézett szét a hangulatos kis vendéglő ajtaján belépve. Ő javasolta ezt a helyet. Még főiskolás korában sokszor ültek be ide a csoporttársaival és az azóta eltelt években sem változott szinte semmit. Vidám kockás terítők, a falakon a toszkán tájat idéző festmények, a pincérek arcán a kötelező udvariasságon túli vendégszerető mosoly. Jó volt ide betérni. Hát, az meg majd elválik, hogy ezek után is ilyen emlékeket ébreszt-e benne a hely. A nő az egyik hátsó asztalnál már várta.
Camilla némileg szorongva pillantott fel az étlapból, amikor Julie megállt az asztal mellett. Letette az étlapot és várakozóan nézett az érkezőre. Julie kihúzott egy széket, miközben a pincér felé intett, jelezve, hogy ő is ugyanazt kéri, mint amit Camilla már rendelt. Csendben várták meg, amíg az idős férfi egy pohárral hoz a ház borából és egy kis kosárban kenyérszeleteket és egy díszes kis üvegben olívaolajat tesz eléjük néhány szál grissinivel.
-Köszönöm, hogy hajlandó vagy  beszélni velem erről az egész dologról! – kezdett bele Julie. –Nézd, én nem tudom, mi volt közöttetek, mert az nyilvánvaló, hogy régi történet ez. Rám igazából csak annyiban tartozik, hogy Robertet nagyon megviselte, amit hallott. Válaszokat akar és úgy hallottam, veled nem tudott beszélni azóta sem. Látom rajta, hogy bántja ez az egész és nem túl épni rajta. Ezért akartam én próbálkozni, bár, őszintén szólva nem hittem benne igazán, hogy szóba állsz majd velem. Sőt, egy kicsit féltem, félek is attól, hogy csak tovább rontok ezen az áldatlan helyzeten. Ha ennyi év után úgy érezted, hogy beszélned kell a dologról, akkor nyilván mélyebb a tüske, mint amivel szó nélkül tovább lehet élni. Csak azt nem értem, miért vártál ezzel ennyi éven át? Igazából már azt sem értem, miért nem szóltál neki akkor?

Camilla elgondolkodva nézte Julie izgalomtól kipirult arcát és közben arra gondolt, nem csoda, hogy Robert annyira szereti ezt a nőt. Látszik, hogy Julie tűzbe tenné a kezét érte, és nincs a világon semmi, ami a hitét megingathatná. Férfi ennél többre nem vágyhat. Tényleg régen hordozta magában ezeket a régi félig-meddig lezártnak hitt dolgokat, amik érdekes módon attól törtek benne a felszínre, hogy a férfit olyan kiegyensúlyozottnak, boldognak és megingathatatlannak látta ebben az új kapcsolatban. Sértettséget érzett, amiért nem mellette érzett így, pedig lassan be kell lássa, azt a kapcsolatot ő maga szúrta el. Ahogy Juliet hallgatja, be kellett ismerje, ő sosem nézett ilyen megingathatatlan bizalommal a férfira, pedig aki Robertet ismeri, tudhatja, hogy ez nagyon fontos a számára. Kristen is azért nem tudta megtartani, mert csak saját magával törődött a kapcsolatukban, Roberttel szinte alig. De talán épp ezért nem is volt féltékeny rá.

Akárhogy is, szerencsétlen döntés volt előjönni ezekkel a régi dolgokkal. Ráadásul kissé aljas is, ezt be kell ismerje, mert egyrészt akkor sem, most sem biztos, hogy tényleg Robert volt-e a szerencsés, aki azzal a bébivel megajándékozta. Amikor rájött, hogy terhes, szinte azonnal biztos volt benne, hogy azt nem tarthatja meg. Túl fiatal volt, a potenciális apajelölt még szinte egy gyerek, a másik pedig… egy nős férfi, aki aligha örült volna, ha a rövid liezont követően ezzel az örömhírrel lepi meg. James az első pillanatban nyilvánvalóvá tette, hogy megőrül érte, de sosem fogja elhagyni a feleségét, akinek a családi kapcsolatai révén megbecsült polgára volt a városnak és szép politikai karrier előtt állt. Tönkre tehette volna, de nem akart maga körül botrányt, ezért szép csendesen eltűnt egy időre és meghozta a maga döntését. Nem is érti, megőrült, hogy most előjött ezzel az egésszel? Ránézett Juliera és halkan, a borospoharat kecses ujjai között forgatva, szinte az asztalterítőnek beszélve, vallani kezdett.

Julie megrendülve hallgatta. Nem igazán tudta, mire számíthat, de érdekes módon, valami ilyesmit sejtett a háttérben. Tehát még az sem biztos, hogy a baba Roberté volt? Ebbe a hitbe azért belekapaszkodott, mert valami homályos oknál fogva ez őt is bántotta volna. Kezdte megérteni Camillát, legalábbis azt a valamikori Camillát, hiszen még olyan nagyon fiatal volt és olyankor nagyon könnyű rossz döntéseket hozni, főleg, ha az ember magányos. Egy valamit nem tudott elfogadni, hogy ezt az egészet miért kellett most felkavarni, főleg ha még biztos sem volt a gyerek kérdésében. Ismerhette volna annyira Robertet, hogy bármi is történt, ő már azzal a tudattal fog élni ezen túl, hogy esetleg elkövetett valamit, ami az ő értékrendjében mindenképpen hibaként fog megmaradni. És bármi is volt közöttük, ezt biztosan nem érdemelte meg.
-Köszönöm, hogy őszinte voltál hozzám. Ugyan soha nem fogom megérteni, miért tetted ezt most, de szeretném, ha megengednéd, hogy legalább a régi dolgokat elmondhassam Robertnek, mert nem hagyja nyugodni a gondolat, és azt hiszem, sikerült meghurcolnod most annyira, hogy ennyit igazán megérdemeljen.

-Tudod, pár napja még azt mondtam volna, nem beszélek veled és ha meg is teszem, egy szót sem szólhatsz róla Robertnek. De az az igazság, hogy engem sem hagy nyugodni a dolog. Durva és szokás szerint meggondolatlan lépés volt ez a részemről. Nem is tudom, miért beszéltem Henrynek erről az egészről, de amikor a boltban találkoztunk és Robert olyan elkötelezetten viselkedett veled és olyan lekicsinylően beszélt az emlékeiről, a mi emlékeinkről… nem tudom, egyszerűen csak kiszabadult  a szellem a palackból és mire rádöbbentem, hogy mit művelek, már nem volt visszaút. De úgy látom, köztetek ez szerencsére nem okozott törést. Azt, azt hiszem, nem is akartam volna igazán, hiszen ezek után aztán végképp nem is szerezhettem volna vissza. Igazából nem is akarom, mert tudom, hogy reménytelen ügy. Nem tudom, hogy csinálod, de olyan mélyen hisz benned és a kapcsolatotokban, amit nem is értek. Te pedig mindenkinél erősebben hiszel őbenne. Erre csak kevesen képesek. Ritkán, nagyon ritkán látok ilyet magam körül és szinte fáj látnom, mert mindig eszembe juttatja, hogy mit hagytam veszni az éretlenségemmel. Úgyhogy nyugodtan mondd el neki, hogy szinte száz százalékig biztos vagyok benne, nem az övé volt a baba. Ahhoz túl sokszor találkoztam annak idején James-szel és ő túl sokszor volt felelőtlen és erőszakos. Sajnálom ezt az egészet, úgy látszik, a mai napig nem sikerült felnőnöm, hogy ilyen hülye ötleteim támadnak. Aztán persze utólag szánom bánom a dolgaimat, de addigra már belerúgok olyanokba, akik erre nem igazán szolgáltak rá. Hát, ez van, úgy látszik, ez az én keresztem. Meg azoké, akik összeakadnak velem.

Julie nézte a megroggyant vállakkal beszélő fiatal nőt és arra gondolt, végül is ki ő, hogy ítéletet mondjon felette. A válaszokat megkapta és az engedélyt is, hogy ezekről Robertnek beszéljen. Az, hogy ő nem lenne képes ilyen húzásokra, a magánügye. Nem egyformák az emberek, és mindenféle elképzelése ellenére sem tudhatja, hogy ő hogyan viselkedett volna, ha… és itt meg is állt, ennek semmi értelme. A világ legértelmetlenebb gondolatai kezdődnek ezzel a ha-val. Szerencsére sosem volt olyan helyzetben, mint a lány és csak remélni meri, hogy nem is kerülne ilyen helyzetbe, egyszerűen , mert egészen másképpen látja a világ dolgait. De ezért még nem törhet pálcát mások felett. Megemelte a poharát Camilla felé, aztán kiitta a bort, felállt és elköszönt. Kifelé rendezte a számlát és elégedetten lépett ki a langyos napsütésbe. Türelmetlenül gondolt arra, kár, hogy ezt nem tudja már ma megbeszélni a férjével, még hetekig ülhet ezeken az információkon, miközben Robertet alighanem a forgatás alatt is foglalkoztatja ez a dolog. Lehet, hogy megérne egy utazást, hogy mindketten le tudják zárni ezt a fejezetet az életükben.

2 megjegyzés:

csez írta...

Barackpálinka XDDDDDDD
Rob Budapesten , 44.-kel: mint egy szép álom XDD
Julie meg ahogy intézi a dolgokat: irígylésre méltó!

zsorzsi írta...

Irigylésre méltó a kis Chloe helyzete.:)
Óóó !!-és elérkezett a mi időnk csajok !!! A szépemlékű Lev színrelépett .Úgy van ,akkor irány a Hortobágy ! Gabó készűlj egy vendéggel több érkezik !

Azt külön szeretem ,hogy ez a Julie egy ötvenéves nő bölcsességével bír,amikor ilyeneket fogalmaz meg :

"Az, hogy ő nem lenne képes ilyen húzásokra, a magánügye. Nem egyformák az emberek, és mindenféle elképzelése ellenére sem tudhatja, hogy ő hogyan viselkedett volna, ha… és itt meg is állt, ennek semmi értelme. A világ legértelmetlenebb gondolatai kezdődnek ezzel a ha-val."
Így is kell Jutka !!!100x -osan imádjuk ,de mi sem voltunk ott velük ,így nem tudhatjuk !!!!!!