A szerelem 4 keréken érkezik 74.

Robert ült a New York felé tartó gépen és fogalma sem volt róla, hogy mit kezdjen a nyakába szakadt rengeteg szabadidővel. A fotózás és az interjú közti négy nappal, amit hála a neves fotós roppant szoros időbeosztásának, képtelenség volt jobban időzíteni. A haja kiegyenesedett, amikor Stephanie benyögte, hogy a szállodában egész hétre lefoglalta a szobát, nem is értette először, miért. Aztán  persze kiborult, hisztizett és Julie szájhúzogatása se sokat javított a hangulatán. Később persze sikerült megbeszélniük a dolgot. Végül még a felesége vigasztalta, hogy fogja fel jól megérdemelt pihenésként. Végre néhány reggelen addig alhat, amíg a hasára nem süt a nap, napközben senki nem szakítja majd félbe, ha elmélyül egy könyvben, és ebéd előtt garantáltan nem kell majd pelenkát cserélnie előétel helyett. Igazán jól hangzott. A bibi csak az volt, hogy a gép még fel sem szállt, amikor Julie és a kicsik máris hiányoztak neki. A kontinenst átszelve arra gondolt, hogy lassan pedig meg kell barátkozzon újra az utazgatások gondolatával, hiszen forgatások és bemutatók várnak rá, és nem ráncigálhatja mindenhova magával a családját. Ettől a gondolattól sem lett könnyebb a mostani elválás.

Julie szétnézett a lakásban, az ajtó mellett tornyosuló csomagok a három gyerek holmiját rejtették, magának alig pakolt be valamit. Alfred bácsi és Joanna pont akkor telefonáltak, amikor Robert gépe felszállhatott, így aztán szinte gondolkodás nélkül mondott igent a meghívásukra. Most már nem is tűnt annyira jó ötletnek. De tagadhatatlan, hogy Robert abban a pillanatban kezdett hiányozni, amikor az ajtón kilépett. Ha nem lesz egyedül, talán az idő is gyorsabban telik majd.

Frank fejét vakarva nézte a kupacot, aztán nagyot sóhajtva nekikezdett a pakolásnak. A gyerekkocsi reménytelen ügynek látszott, úgyhogy eldöntötte, hogy inkább fordul még egy kört, nem kínlódik azzal, hogy mindent egyszerre taposson be a kocsiba.

Joanna a kezét tördelve járkált fel-alá a nappaliban.

-Mikor jönnek már? – türelmetlenkedett. Alfred a szemét az égnek emelve intette magát türelemre.

-Drágám, hamarosan itt lesznek, és szerintem holnap ilyenkor már azt fogod kívánni, hogy menjenek haza. Ezek még nagyon kicsik, Jo. Ha sírni fognak, azt sem fogjuk tudni, miért. Ebben a házban még sosem voltak ilyen apróságok.

-Megoldjuk Alf. És most szólok, pár napig egészen biztosan sokat fogjuk hallgatni a sírásukat. Ugyanis meglepetésem van Julie számára. Nagyon is ráfér, hogy egy kicsit kipihenje magát. A csengő hangjára szinte rohant az ajtóhoz. Marie Thomson egy kis bőrönddel érkezett és hamarosan már a rendelkezésére bocsátott szobában pakolta ki a holmiját. Joanna türelmetlenül húzta ki az íróasztal fiókját. Kiemelt belőle egy kis mappát és átlapozta a tartalmát. Stephanie segítségével rendelte meg a repülőjegyet, és a jegyeket a Broadway egyik bemutatójára; és őszintén remélte, hogy a fiatalok örülni fognak a meglepetésnek.

Végre a terepjáró kerekei alatt csikorgott a bejárat előtti kavics. Megjöttek! A mappát az asztalra ejtette és futott, hogy segítsen a kicsiket beköltöztetni.

Julie nagyot szusszanva vetette le magát a nappali kanapéjára. Érdekes érzés volt „hazatérni”, mert minden csodálatos emlékével együtt ez a ház – amely annyi éven át a menedéke volt – most már szinte idegennek hatott. Vendégként pakolt le a régi szobájában, ami egészen összezsugorodott  a három felállított kiságy miatt. De talán pár órára meg tud lógni minden nap. Elmegy fodrászhoz, kozmetikushoz, vásárolgat pár apróságot, egyszerűen emberek között akar lenni. És talán egy moziba is beül majd, ha már nagyon hiányozni fog a férje. A gyerekek a legjobb kezekben lesznek. Joanna nagy előrelátással meghívta erre a hétre Mariet is, így aztán nem lesz lelkiismeret-furdalása, ha elhúzódik egy programja, el tudják látni a kicsiket nélküle is könnyedén. Alfred bácsi kíváncsian fürkészte.  Julie ismerte annyira, hogy tudja, a nagybácsi valami fontos dologról szeretne vele beszélni, de elképzelni sem tudta, mi lehet az. A bácsi fészkelődött, töltött magának egy italt. Kérdőn Juliera nézett, aki megrázta a fejét. Teljesen elszokott az alkoholtól, ráadásul már ma is kocsiba akart ülni. Joanna széles mosollyal az arcán lépett a szobába és Alfred nagyot szusszant, mint aki megmenekült valami kínos dologtól. Julie most már határozottan kíváncsi volt. Joanna leült vele szemben és kezét a lány térdére tette.

-Tudom kincsem, hogy nehéz hetek vannak mögötted, igazán remekül bírtátok Roberttel az iramot, amit ez a sok kis lókötő diktált. De most Robert is elment, és biztos vagyok benne, te is örülnél pár nyugodt napnak és főleg nyugodt éjszakának. Gondoskodni fogunk róla, hogy teljesüljön a vágyad.

Julie elmosolyodott.

-Aranyos vagy Jo, de már megszoktam, hogy éjszakánként félálomban alszom; szerintem akkor se aludnék mélyebben, ha a srácok egész éjjel csendben lennének. Emiatt ne aggódjatok, ha sírnak, majd felkelek.

-Nem, nem. Félreértettél angyalom, nem fogsz felkelni, mert itthon sem leszel. Úgy gondoltuk Alffal, hogy igazi pihenés jár neked, úgyhogy fogadd tőlünk szeretettel ezeket a jegyeket és érezd magad nagyon jól. A táskád már a kocsiban van és Frank csak arra vár, hogy a reptérre vigyen.

Julie zavartan nyitotta ki a mappát. Az első gondolata az volt, hogy valami wellness programra fizették be, aztán szeme a repülőjegyre siklott. New York! Hiszen Robert is ott van!

Elpirulva nézett fel.

-Én tényleg… nem is tudom, hogy köszönjem meg, de ez túl nagy teher lesz nektek, ezt nem fogadhatom el. Jo, nem tudjátok, mit vállaltok a három gyerekkel. Még Marie segítsége is kevés lesz, tudom. Nem, ezt tényleg nem fogadhatom el, de hálásan köszönöm, hogy eszetekbe jutott.

-Julie, félreértesz. A dolog már eldőlt, utazol. Felülsz arra a repülőre és egy hétig eszedbe se jut se pelenka, se popsitörlő, se homokozólapát. Mi itthon megoldunk mindent, és ha bármi baj lenne, ami nem lesz, akkor tudjuk, hol érhetünk el titeket. Vegyétek úgy, hogy egy megkésett nászúton vagytok és használjátok ki jól az időt! Most pedig csipkedd magad, mert lassan indulnod kell, ha nem akarsz egy napot elvesztegetni. Robert nem tudja, hogy érkezel, neki is meglepetés lesz. És most már tényleg indulj!

Julie pirulva csókolta meg őket, aztán a gyerekekhez ment be. Leellenőrizte, hogy velük minden rendben van-e, Gregoryt ölbekapta és nagy komolyan beszélni kezdett hozzá.

-Kicsim, anya most elutazik apu után. Pár nap múlva sietünk haza és hozunk neked valami meglepetést. Addig ti Chloéval és Willel itt laktok majd Joannánál és Alfred bácsinál. Legyetek jók, mert ajándék csak jó gyereknek jár! Oké? Ezt majd mondd meg a tesóidnak is! Na, adj egy puszit és még egyet, ami majd apunak átadok! – azzal leültette  kisvasút mellé, amivel idáig játszott. Még egy utolsó pillantást vetett rájuk, aztán halkan kiment a szobából.

Dean türelmetlenül toporgott a Waldorf Astoria recepciója előtt. Robert bevette magát a fürdőszobába, bár valószínűleg a filctollakkal készített „tetoválás” eltüntetéséhez a smirgli is kevés lenne. Akárkinek volt az ötlete, nem számolt azzal, hogy egy szőrös férfikarról kell majd eltűntetni a sűrű abrakadabrát. A portás végre letette a telefont és rá figyelt.

-Nem tudja, Mrs. Pattinson megérkezett már? – nézett a középkorú férfira, aki a monitoron ellenőrizte a foglalásokat és érkezéseket.

-Még nem jelentkezett be. – jött a válasz.

-Megtenné nekem, hogy felhívja a repteret és megérdeklődi, hogy az utolsó los angelesi járaton rajta volt-e?

A férfi a telefon után nyúlt és amíg utána járt a kért információnak, Dean idegesen rótta fel-alá a pult előtti métereket. A fotózás elhúzódott, így már nem tudott a lány elé menni a reptérre. Igaz, nem is számított rá, hogy valaki várni fogja, de ő azért nyugodtabb lett volna, ha maga hozza be a városba. Amíg türelmetlenül az óráját leste, a háta mögött Robert hangja csendült fel.

-Szia Dean, vársz valakit?

-Hát te? Azt hittem, a fürdőben vakarod le magadról ezt a vackot – mutatott a póló alól kilógó rajzokra.

-Feladtam. A bőröm hamarabb jön le, mint ez. Talán Julienak lesz valami ötlete, mivel lehet leszedni.

-Julienak? – csuklott egyet Dean.

-Persze, bár, lehet, hogy addigra magától is lekopik. Mindegy, az interjúra majd hosszú ujjú inget veszek, mielőtt még erről is kerekítenek valami idétlen sztorit. Más sem hiányzik, minthogy anyám telefonon toljon le, amiért összevarrattam a kezem. Mert az persze eszébe se jutna, hogy az első tűszúrásnál fel kéne mosni.

-Aha – válaszolt Dean, aki fél szemmel a recepcióst leste, hogy szükség esetén bele tudja fojtani a szót, de az még mindig a telefonon lógott.

-Szóval…? – nézett kérdőn Robert a testőrére.

-Á, semmi, csak egy információt kértem, arra várok, de menj csak nyugodtan. Vacsorázni indultál?

-Hát, tulajdonképpen nem. Nem nagyon vagyok éhes. Megvárlak, aztán ha van kedved, lóghatnánk egyet a környéken. Megiszunk valahol egy sört, vagy kettőt.

Dean egészen beleizzadt ebbe a beszélgetésbe. Basszus, Robert, menj már fel a szobába! – szuggerálta magában. De a férfi továbbra is kíváncsian ácsorgott mellette.

-Izé, Rob, szeretném ezt a dolgot, tudod.. szóval… - nyögött kínjában, mert a férfi éppen letette a telefont és feléjük fordult.

Robert feltette a kezét.

-Oké, értem, magánügy, bocs. – és vigyorogva odébb sétált.

Ohó, a jó öreg Deannek titkai vannak. Ez érdekes. Lehet, hogy megérne egy százast megtudni, hogy mi volt olyan fontos neki? – gondolta, de aztán elszégyellte magát. Ha magánügy, akkor semmi közöd hozzá Robert! Ő sem turkál a te ügyeidben.

Dean közben befejezte a beszélgetést. Megkönnyebbültnek és valahogy olyan várakozónak tűnt.

-Figyelj, jó ötlet ez a sörözés, de egy fél óra múlva tudnék csak indulni, ha nem gond. – nézett Robertre. –Majd bekopogok hozzád, oké?

-Oké, akkor addig megpróbálom felhívni Juliet, mert az előző két próbálkozásom falba ütközött, ki volt kapcsolva. – válaszolt a férfi, és végre a lift felé indult. Dean nagyot sóhajtva fordult a bejárat felé. Ha a gép időben leszállt és Julie rajta volt, hamarosan itt kell legyen.

Julie igazából nem sajnálta a bőröndjét, mert semmi olyan nem volt benne, amiből otthon ne lenne másik két-három darab. Ha soha nem kerül elő, akkor legfeljebb lesz indoka, hogy vásárolgasson pár új darabot. Inkább csak az időt sajnálta, ami elment a jegyzőkönyv felvételével, de végre a taxiban ült és már csak percek választották el tőle, hogy a Waldorfba megérkezzen. A főbejárat előtt egy ismerős alakot fedezett fel. Dean! Akkor tényleg itt vannak!

A férfi minden megálló taxiba benézett és amikor végre meglátta, olyan öröm villant fel a vonásain, mintha az ő felesége érkezett volna meg.

-A legjobbkor! Már aggódtam, hogy olyan lassan értél ide a reptérről. – köszöntötte a lányt. -Robert a szobájában várja, hogy bekopogjak és elmenjünk sörözni, de szerintem nem lesz ellenére a programváltozás.

-Hát, ruháim úgysincsenek, szóval ma biztosan nem fogjuk belevetni magunkat az éjszakai New Yorkba. A bőröndöm eltűnt és nem is fűzök sok reményt hozzá, hogy előkerül. – vonta meg a vállát Julie, de szeme izgatottan villant a lift irányába.

-Na, gyere, bejelentkezel, aztán onnantól majd csak feltaláljátok magatokat! – nyúlt a válltáskáért Dean.

Robert türelmetlenül nézett az órájára, Dean késik. Oké, valószínűleg nem percre pontosan gondolta a fél órát, de lassan már nem is lesz értelme elindulni. Julie továbbra sem kapcsolta be a telefonját, és ettől egy kicsit ideges volt. Ekkora szabadságra végképp nem vágyott, hogy még ne is tudjon róla, otthon mi lehet.

A kopogásra felkapta a dzsekijét és az ajtó felé indult.

-Na, végre! Már azt hittem, ma már el sem indulunk - dohogott, miközben felrántotta az ajtót. Aztán elkerekedett szemekkel nézte a feleségét, aki félszegen ácsorgott az ajtaja előtt. Hamar magához tért, kinyúlt a kezéért és szinte berántotta a szobába.

-Mrs. Pattinson, micsoda meglepetés! Mondhatnám, hogy az imáim meghallgatásra találtak, de az az igazság, hogy ilyen vadat még képzelni sem mertem.

Aztán megcsókolta, mielőtt felébred és kielégületlenül kell sajnálkoznia az álomképen. De álmai asszonya nagyon is valóságosan viszonozta a csókot.