A szerelem 4 keréken érkezik 53.

Robert idegesen rángatta le magáról a sivatagi porral vastagon bevont göncöket. Istenem, egy jó zuhanyt! – semmire sem vágyott jobban. Talán csak arra, hogy az alatt a zuhany alatt végre Julieval állhasson. Julie! – jutott eszébe hirtelen. Már biztosan hazaért az orvostól. Miközben a bakancsát fűzte ki, fél kézzel már a telefon billentyűit nyomogatta. A hívott szám nem elérhető – hallotta már sokadszor a gépi hangot. Julie, basszus, kapcsold már vissza azt a tetves telefont! – morgott a kijelzőre nézve. Aztán lecsapta az asztalra és fél lábon a zuhany felé ugrált. Mire felfrissülve kilépett a fürdőből, a telefon pittyegését hallotta. Aha, akkor a kisasszony végre észrevette, hogy kikapcsolva felejtette a telefonját és végre visszahívta. De a hívó nem Julie volt, hanem Stephanie. Nagyot sóhajtva nyomta meg a visszahívó gombot. Női hangra vágyott ugyan, de nem az ügynökére.

-Mondjad Steph! És ha még ott vagy nálunk, akkor jó lenne, ha szólnál ennek a libának, hogy a telefonját kikapcsolva felejtette.

-Szervusz Robert, nem vagyok nálatok. Igazából nem is én akarok veled beszélni. Na, adom is a libát, majd ő elmondja a leglényegesebbeket neked, te, te… gúnár, ebben a baromfiudvarban.

Robert megütközve meredt a telefonra. Mi van??? Nem igaz, ha kiteszi otthonról a lábát, mindig akad valami, amit így telefonon kell a világ másik végén megtudnia?

-Szia! – suttogott bele a fülébe a régen várt hang, amitől minden idegvégződése harci riadót fújt.

-Szia cicám! Már megint mit konspiráltok a hátam mögött, hm? Csak nem elárultad Stephnek a titkot? Nem baj ám, ő talán nem fogja anyámék előtt elkotyogni, amíg mi szóba nem hozzuk, nyugi. És hallom, orvosnál voltál. Nem érezted jól magad? Tudod már, mi a baj? – a férfiból szinte megállás nélkül ömlöttek a kérdések.

Julie kicsit idegesen kuncogott a telefon másik végén.

-Nem, a titkunk még mindig hétpecsétes titok, de közben akadt itt egy másik titok is, amit viszont veled akartam mielőbb megosztani.

-Nézd, ha nem az, hogy meggondoltad magad az esküvőt illetően, akkor szinte mindegy is, hogy mi az, engem különösebben nem hiszem, hogy felizgatna. – idétlenkedett a férfi, aztán a gyanúsan hosszúra nyúló hallgatásra kicsit riadtan hallózott a készülékbe.

-Julie, hééé, itt vagy még? Na, mondjad, mi az az egetverően nagy hír, amit meg akarsz osztani velem!

-Robert, tudod mostanában elég sokszor nem éreztem magam jól, és hát gondoltam elmegyek az orvoshoz, hátha valami vírus, de …

-Oké, várj egy picit, ezt tudtam - rángatta magára a koszos jelmezt; -és mit mondott az orvos? … Nyugi, mindjárt jövök már – ordított ki a lakókocsiból, amikor valaki erőteljesen megverte az ajtót. –Bocs édes, csak pár percet kaptunk egy kis felfrissülésre, mert ebben a homokországban már az alsónacimban is homokszemek csikorogtak , de valami marha már türelmetlenül veri az ajtómat, hogy folytassuk a felvételt. Mennem kell, de amint végeztem, felhívlak, csak kapcsold vissza a telódat, mert órák óta nem tudtalak elérni. Rendben? Bocs szívem, de most tényleg le kell tegyem. Hívlak! Szeretlek!

Julie már a süket vonalnak vallotta be halkan, hogy Terhes vagyok.

Stephanie a kicsit a karján egyensúlyozva nyitott be a lányhoz.

-Na, mit mondott? – nézett rá kíváncsian.

-Letette, mielőtt megmondhattam volna – sóhajtott Julie, miközben karjait Gregoryért nyújtotta.

Robert ült a felforrósodott kocsiban és arra gondolt, hogy a hét vicce, amiért pont ő, a kétballábas sofőr autótolvajt alakít. Áldassék a kaszkadőrök és trükkmesterek neve, majd csak összehoznak ezekből a langyos állóképekből valami szédületes, izgalmas jelenetet. Julie kéne ide, nem én – merengett a kormányt szorongató kezeire nézve.

Julie! Hogy meg fog lepődni – vigyorgott már előre a gondolatra. Ezek az utolsó jelentek, ha itt végez, már csomagolhat is és indulhat haza. Majdnem egy kerek héttel korábban, mint számítottak rá. Jó is lesz, mert elég régen tudott Julieval zavartalanul beszélni. Például a mai napig nem tudja, mi volt az orvosnál. Remélhetőleg azóta már minden rendben.

Dean kicsit feszengve csapta össze az újságot, amikor Robert lezuhanyozva előbújt a lakókocsiból, ami heteken át a második otthona volt. Lélekben felkészült rá, hogy a srác ideges lesz, nagyon ideges, és  mint már oly sokszor, megint neki kell lecsillapítania az indulatait. Bedobta a magazint az első ülésre és kinyitotta a hátsó ajtót. Robert kicsit csodálkozva nézett rá,egy ideje már nem volt jellemző ez az előzékenység a kapcsolatukra. Most egyébként is fel volt dobva, nem volt kedve a hátsó ülésen egyedül árválkodni. Bedobta a hátizsákját a hátsó ülésre és mire Dean a vezető felőli oldalra ért, feltépte az első ajtót és beült. Feneke alatt megzizzent az újság, előhúzta és kíváncsian belelapozott. A következő pillanatban csomóba gyűrve szentségelt.

-Bassza meg, Julie! Muszáj valamivel állandóan a címlapra kerülnünk?

Aztán kicsit lehiggadva újra kisímította a csúffá tett magazint, és alaposan megnézte a képeket. A feje füstölt, amiért a fél világ a menyasszonya idomain csámcsog, de azért nem kevés büszkeséggel állapította meg, hogy micsoda szerencsés fickó. Julie Gregoryval és Marcussal a strandon. Az a falatnyi bikini igazán nem sokat bízott a képzeletre. Igazából egyetlen képtől lett ideges, amin Marcus elmélyülten a lány hátát kenegeti. Oké, hogy ott Julie nem érte el, de akkor is. Ezt azért alkalom adtán még elmagyarázza Marcusnak, hogy a szívességnek is van határa.

A szállodai szobájába érve villámgyorsan összedobálta a holmiját a bőröndbe, aztán kinyitotta a laptopot és skypon Juliet hívta. Amikor a kapcsolat létrejött, elmosolyodott a lány bájos ziláltságán és azonnal elfelejtkezett az újságban megjelent képek miatt érzett idegességéről. Már éppen egy laza telefonszexre akarta rávenni, amikor a háttérben Marcus nem kevésbé zilált korpusza tűnt fel.

-Julie, nem láttad az alsógatyámat? A világért sem akarom, hogy Rob találja meg, mert képes és kiherél – heherészett hangosan.

-Abban biztos is lehetsz! – morrant bele Robert a mikrofonba.

-Jaj Robert, ne hülyéskedj már, Marcus ideiglenesen a vendégünk, mert a szülei és a nagybátyjáék ellepték a házát és egy kis nyugalomra vágyott – vigyorgott bele Julie a kamerába.

-És édes, a nyugalom pont egy alig egy éves kiskölyök mellett találta meg? – kérdezett rá gúnyosan a férfi.  -Basszus Julie, kiteszem a lábam és te azonnal az újságok címlapjára kerülsz gyerekestől, az úgynevezett barátommal az oldaladon egy alig fürdőruhában pompázva. Kicsit leizzasztott a látvány és nem feltétlen azért, mert már ezer éve nem voltunk együtt – emelkedett egyre jobban a férfi hangereje.

-Robert, ez utóbbi dologról emlékeim szerint nem én tehetek. – suttogott elsápadva a lány. -És ha hagynál szóhoz jutni, akkor lett volna valami fontos, amit szerettem volna elmesélni, de ezek után nem hiszem, hogy annyira az orrodra akarom kötni.

-Tudod mit kincsem, ha tudtam volna, hogy ilyen rosszul tűröd egy férfi figyelmességeinek a hiányát, akkor azért találtam volna rá időt, hogy kielégítsem a vágyaidat. De nem tudtam, hogy ennyire nem bírod pasi nélkül. – morgott Robert.

Julieben benn akadt a levegő. Mit beszél ez a marha?

-Robert, hallod magadat? Eszednél vagy, hogy ilyeneket mondasz?

-Én az eszemnél vagyok édesem, annyira az eszemnél vagyok, hogy az elmúlt hetekben ellen tudtam állni minden kísértésnek, pedig lettek volna jelentkezők bőven.

Várta, hogy a lány mit vág válaszul a fejéhez, de rá kellett jöjjön, hogy Julie bontotta a kapcsolatot. Oké babám, akkor majd megbeszéljük ezt a dolgot, ha hazaértem ; csak figyelj! – morogta magában.

Julie úgy nézett a laptopra, mintha az tehetne róla, hogy az élete párja éppen most vágta virtuálisan pofon. Marcus vigyorogva jött elő a konyhából és csodálkozva nézett rá.

-Na, kapcsolt már az a marha, hogy csak vicceltem? – nézett rá, de a lány arcát látva arcáról rohamtempóban fagyott le a vigyorgás.

-Mi van Julie, mi a baj?

-Baj? Baj az nincs, csak én egy oltári nagy hülye vagyok, a drága barátod meg épületes nagy barom. De baj, az nincs. Marcus! Egy óriási szívességet kérek tőled. Nekem el kell  utaznom a kicsivel egy időre és szeretném, ha itt maradnál és vigyáznál Bear-re, mert őt nem tudom magammal vinni. Meg tudod ezt oldani?

-Persze, Julie, de hát reggel még szó sem volt utazásról. Mi történt?

-Á, nem érdekes, hirtelen jutott eszembe és Rob sem jön haza még egy hétig, úgyhogy vagy most megyek vagy most megyek. Igazából nincs is választási lehetőségem.

Igyekezett könnyednek látszani, de torkát közben a sírás fojtogatta. A hálószobába ment és előkapta az egyik nagy bőröndöt. Néhány könnyű ruhát dobott bele, aztán a gyerekszobában beleborította Gregory fél ruhatárát és egy nagy adag pelenkát. Amikor elkészült, felhívta Alfred bácsit, aki Joannával a Cannes melletti kis házban pihente ki a nő betegségének nehéz időszakát. Joanna két hónappal ezelőtt agyhártyagyulladással került kórházba és mindannyiukat eléggé megrémisztette az állapota, de szerencsére felépült és most a Riviérán erősödött. A telefont is Joanna vette fel. Természetesen szívesen látják a picivel, ennél nagyobb örömet nem is okozhatna – mondta a telefonba, de amikor a készüléket a helyére tette, azért elgondolkozott rajta, hogy vajon miért ez a hirtelen utazás.

Julie az interneten jegyeket rendelt és már a taxit is a házhoz kérette, amikor Marcus bekopogott hozzá.

-És mégis hová szándékozol utazni? Csak ha itthon valami történik, akkor hol érhetlek el? – kérdezte.

-Franciaországba megyünk Greggel, meglátogatjuk Joannát és Alfredot.

-Ah, Cannes? – kérdezte Marcus és gyomra összeszűkült, ahogy arra az elmebajos éjszakára visszaemlékezett.

-Julie, az azért egy baromi hosszú út egy ilyen picivel, és egy hét múlva Rob is itt lesz. Addigra hazaértek?

-Persze, biztosan – felelte a lány, de Marcus érezte, hogy a lányt ez a gondolat nem is nagyon foglalkoztatja. Ezek összevesztek – adta össze magában az utóbbi percek történéseit. Na, de ennyire, hogy a világ végére fut már megint ez a lány, ráadásul a picivel együtt? Sejtette, hogy jobban jár, ha nem nagyon feszegeti a témát, de a gyomra már most összeszorult, mi lesz itt, ha Rob hazaér.

Amikor a taxi egy óra múlva elindult a kapu elől, Marcus nyugtalanul nézett utána. Most mi a fenét csináljon? Jobb ötlete nem lévén, felhívta Stephaniet.

Stephanie nagyot sóhajtva tette le a telefont. Frank lustán elnyúlva hevert mellette és játékos köröket rajzolt a bőrére.

-Mi a baj? – kérdezte a nőt, akit láthatóan feldúlt a telefonhívás.

-Azt hiszem, már megint valami nagyobb vihar van kitörőben. Robert egy hét múlva érkezik haza, Julie pedig összepakolta a kicsit és most indult el Franciaországba.

-Na, akkor van egy heted, hogy kitalálj valamit, nem igaz? Úgyhogy asszony, most foglalkozz velem! – nyúlt utána a férfi és Stephanie szófogadóan bújt vissza mellé.

Robert az utazástól fáradtan, és a veszekedést nem feledve landolt az éjszakai Los Angelesben. Megint sikerült elég sok hülyeséget egymás fejéhez vágniuk. Felnőtt emberek, de úgy tudnak veszekedni, mint a gyerekek. Nem baj, ha semmi értelme nincs, de fájjon! Dean néma csendben kísérte a kocsihoz. A kapun beállva le sem állította a motort, csak kikapkodta a csomagokat és elköszönt. Mire Robert a bejárati ajtóhoz ért, a kapu már be is csukódott Dean mögött.

Robert nehézkesen próbálkozott a kulcslyuknál, szíve szerint leginkább berúgta volna ezt az átok ajtót, de visszafogta magát, mert a kicsire gondolt, fel ne ébressze. Amikor az ajtó végre kinyílt, halk morgással Bear jelent meg a nappali ajtajában. Aztán ráismert és heves farkcsóválással udvarolta körbe gazdáját.

-Szia, fogadjunk, hogy már megint a helyemen hédereltél – simogatta meg a kutya üstökét  Robert, és a holmiját az előszobában hagyva csendesen a gyerekszoba felé indult. Az ajtót óvatosan kinyitotta – miközben agyában egy kósza gondolatként felmerült, hogy a gyerekszoba ajtaját soha nem szokták éjszakára becsukni – és a sötétben a kiságyra fókuszált. Gregory nem feküdt a kiságyban. Na szép, akkor nemcsak a kutyát kell majd megfegyelmeznem, de Greget is vissza kell szoktatni a gyerekszobába, a saját ágyába  – gondolta és csendesen a hálószoba felé indult. A frász jött rá, amikor hirtelen a mellette levő ajtó kinyílt és a vendégszobából Marcus bozontos feje bukkant elő.

-Te mi a francot keresel még itt? – sziszegett rá ingerülten, ahogy eszébe jutott az újság, az alsónadrág és a veszekedés.

-Hát, legyél te is üdvözölve – biccentett felé gúnyosan Marcus. –Inkább én kérdezhetném, te hogy kerülsz ide?

-Mondjuk, itt lakom, nem? – nézett rá Robert a szemét forgatva.

-Azt tudom, csak egy héttel későbbre vártunk. – jött a válasz, miközben Marcus fél kézzel behúzta maga mögött az ajtót.

Robert elsápadt. Valaki van bent abban a szobában és majdnem biztos is volt benne, hogy ki lehet az, bár agya egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a fia és a menyasszonya a legjobb barátja ágyában fekhet. Szó nélkül félretolta a barátját és az ajtóhoz lépett. Mielőtt Marcus megakadályozhatta volna, benyitott. Odabent az éjjeli lámpa gyenge fénye egy szőke hajzuhatagra esett a párnán. Nem Julie! – gondolt rá megkönnyebbülten és hirtelen nagyon elszégyellte magát, amiért az az otromba gondolat egyáltalán felmerült benne. 

-Bocs, haver, majd reggel beszélünk. – lépett el Marcus mellett, aki azonban árnyékként követte a hálószobáig. –Ne már, ide is bejössz utánam? – nézett rá hunyorogva és agyának egy rejtett kis zugában hirtelen bizonyos volt benne, hogy a hálószobát is üresen találja majd.

-Elment Robert – mondta Marcus halkan. –Nem tudom, hogy mit dumáltatok, de nagyon felhúzta magát és pillanatok alatt megszervezte, hogy leléphessen. Mire körülnéztem, már becsomagolt és repülőjegyet is rendelt. Azt mondta, hogy mire hazajössz, majd ők is itt lesznek, de valahogy már akkor biztos voltam benne, hogy nem mond igazat. Szerintem nem akart visszajönni. Tudta, hogy korábban érkezel?

-Nem, nem tudta. Meg akartam lepni – suttogta Robert és bár tisztában volt vele, hogy felesleges, azért lenyomta a kilincset és belökte az ajtót. A hálószoba üresen ásítozva tárult fel előtte. A szőnyegen egy halvány foltot vett észre, odalépett és a lány egy vékony blúzát emelte fel a földről. Beleszippantott és szinte fejbe verte az illat. Oh, Julie! Mikor fogod már megtanulni, hogy amit indulatból mondok, annak a tizedét sem kell komolyan venned? – gondolta keserűen. Szinte megtántorodott az emléktől, mennyi hülyeséget bírt odavágni a veszekedésük alkalmával. Ha neki ilyeneket mondtak volna, biztos ő is szedi a cókmókját és lelép. Ha másért nem, hát egy kicsit lenyugodni. De Marcus is..., mi a francért lebzsel állandóan Julie körül?

A fáradtság és a meglepetés végképp maguk alá gyűrték. Kiballagott a konyhába és a pult alól egy üveg vörösbort húzott elő. A fiókban kotorászva a dugóhúzót keresgélte. Marcus sötét tekintettel állt a nappali felé vezető boltív alatt.

-Robert, ha iszol, az nem old meg semmit. Inkább feküdj le, aztán reggel majd felhívod és megbeszélitek.

-Bassza meg okostojás, megtennéd, hogy nem osztogatsz kéretlen tanácsokat, amikor ez az egész helyzet jórészt neked köszönhető?! – dörrent rá Robert és a hirtelen mozdulattal, amivel Marcus felé intett, a borosüveget is sikeresen leverte a pultról. Marcus szó nélkül szedte elő a felmosó szettet, miközben Robert az üvegszilánkokat szedegette fel a kövezetről. Már majdnem végzett, amikor felszisszent, egy nagyobb darab szinte keresztbe vágta a tenyerét. Ekkora sebre aligha ragaszhat egy ragtapaszt, ezt még ő is belátta. Marcus felkapta a farmerjét és egy pólót, aztán magához vette a kocsikulcsot.

-Na gyere, ezt jobb, ha orvos látja el!

Robert beletörődően ballagott utána, kezét egy konyharuhába tekerve.

A kórházban pillanatok alatt a sebészetre irányították. Menetközben az orvosi szobák sora mellett mentek el. Egy ismerős arc bukkant fel, csak a fehér köpeny nélkül először Robert fel sem ismerte.

-Dr. Morgan!

-Oh, Mr. Pattinson! Mi történt? – nézett a férfi vastagon bepólyált kezére.

-Eltörtem egy üveget és amikor össze akartam takarítani, csúnyán megvágtam a kezem – emelte maga elé a kezét Robert.

-Jöjjön csak, ezért nem kell a sebészetre menniük, én is el tudom látni, most éppen van is egy kis időm, igaz már éppen haza akartam menni. Az egyik páciensem vaklármájára jöttem csak be. Meg volt győződve róla, hogy ma éjszaka megszüli a gyerekét, de az állapota alapján azt mondanám, még a héten se biztos. Tudja, veszélyeztetett terhes és ilyenkor én is elnézőbb vagyok az idegeskedéseikkel szemben. Bejön maga is? – nézett Marcusra az orvos.

-Rob? – nézett kérdőn a barátjára, miközben az a vállát vonva  belépett a nyitott ajtón. Marcus nagyot sóhajtva utána ment.

Az orvos óvatosan letekerte a hevenyészett kötést, miközben barátságosan csevegett.

-Húha, ezt bizony varrni is kell – mormolta, majd megnyomott egy nővérhívó gombot. A rövid utasítások után minden szükséges felszerelés a keze ügyében volt és már finom mozdulatokkal fertőtlenítette is a sebet. Megvizsgálta, hogy szilánk lehet-e a sebben, majd a fájdalomcsillapító injekciót adta be. Amíg arra vártak, hogy a hatása érezhető legyen, az orvos barátságosan mosolygott rá.

-Jó kis meglepetést okoztak már megint. Amíg élek, nem felejtem el a barátnője előző terhességét, de ezzel a mostanival azt hiszem, sikerült még azt is überelni. Ezt a szerencsétlen egybeesést. De hát sajnos az tény, hogy az antibiotikum közömbösítheti a fogamzásgátló tabletta hatását. De hogy pont ő járt így, amikor már az első alkalommal is gyógyszer mellett lett terhes… Maguknál ezek a gyerekek nagyon jönni akarnak. Más párok különleges kezelések mellett sem válnak szülőkké, maguknál meg elég ha egymásra néznek, aztán kész…  De hogy rögtön ikrek, ez még különlegesebbé teszi a dolgot.

Na, nézzük, elég érzéketlen már a keze?

Robert úgy érezte, ha a keze nem is, az agya teljesen érzéketlen, a józan esze mindenesetre teljesen cserbenhagyta. Miről beszél ez az ember? Terhesség, ikrek? Ha a fájdalomcsillapító nem használt volna, akkor sem érezte volna a sokktól a tűszúrásokat. Üveges tekintettel nézte az orvos ügyesen mozgó ujjait, miközben agya csak az új információ feldolgozásával próbálkozott. Nem sok sikerrel. Julie erről nem szólt egy szót sem. Igaz, mintha belekezdett volna valami nagy hírbe, de akkor szakították őket félbe és már nem tudta befejezni. Ő meg azóta sem kérdezett vissza rá. Mint ahogy arra sem, hogy az orvosi vizsgálaton mi volt. Uramisten, mi a jó büdös francot csinált már megint? 

Marcus döbbenten állt a fal mellett és Robertet nézte. A barátján eluralkodó sokk tisztán látható volt.

Jézusom, most ezt a pasit vigye haza? Baromi nehéz éjszakának néznek elébe, ebben egészen biztos volt. Julie hogy a fenébe tudta ezt a hírt eltitkolni mindenki előtt?