"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. július 14., szombat

A szerelem 4 keréken érkezik 64.


Robert még soha életében nem érezte ennyire hülyének magát. Pedig hát volt már néhány még önmaga előtt is beismert eszelős húzása, de ez a mostani alighanem mindent visz.
Lement a kocsihoz, mert tegnap Steph hozott a kicsinek egy kis motort, és a Volvo csomagtartójába tette, mert ha Greg este meglátja, tuti lőttek volna az altatásnak. Mivel a kocsi ma egész délelőtt a tűző napon állt, leengedte az ablakait. És most, hogy kilépett az ajtón, kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy az előbb kezdődő kiadós zápor idejére is lent maradtak az ablakok. Jah, hát annyira még nem intelligens a járgány, hogy rossz időben önmaga gondoskodjon az ilyesmiről. Ő meg odabent örült, hogy szárazon van, a kocsiról teljesen elfelejtkezett. De aztán eszébe jutott a kis motor és kijött. Nem akarta azzal húzni az időt, hogy az esőben megkerüli a kocsit, ezért a vezető melletti üléshez lépett, ami a terasztól csak két lépésnyire volt. Hirtelen ötlettől vezérelve behajolt és bedugta a kulcsot, hogy az automatika működésbe lépjen. Na igen, az működésbe lépett. Ő meg lábujjhegyen pipiskedve, az utastérbe behajolva várta, hogy az ablakok felemelkedjenek. Csak arról az apróságról feledkezett meg, hogy ő az egyiknek az útjában áll. Mit áll, fekszik. Persze azonnal kapcsolt, amikor a hasa alatt  az üveg emelkedni kezdett, de már késő volt, az ajtó fogja maradt. Viszont ebben a kiegyenesedett helyzetben már a kulcsot sem érte el. Kínjában felröhögött aztán tornázni kezdett, hátha segítség nélkül is kikecmereg a szó szerint szorult helyzetéből. Aztán feladta és rátenyerelt a dudára.

Julie hallotta a dudaszót, de már éppen harmadszor navigálta el a dvd lejátszó elől Gregoryt, aki minden lapos dolgot a készülékbe próbált dugni. Érezte, hogy emelkedik a gőz az agyában és már sokadszor gondolt rá, hogy itt lenne az ideje a lakás teljes átrendezésének amúgy gyerek szemmel. Robert büszkesége, a régi bakelit-lemezjátszó volt a múlt heti áldozat, tegnap egy telefon, amin csak remélni merték, hogy nem tengerentúli hívásokat bonyolított az ifjú. Ma a dvd-lejátszó került sorra, de Greg műszaki érdeklődése kimeríthetetlen volt, így biztos volt benne, hogy további kártételek várhatóak.
A duda rendületlenül szólt tovább, így aztán felkapta a kicsit, aztán sziszegve megállt, ahogy az oldalában a szúrást megérezte. Érezte, hogy apró verejtékcsöppek lepik el a halántékát, de aztán egy nagy levegővétel után az ajtó felé indult. Kilépett a teraszra és körülnézett, aztán sírva fakadt. A röhögéstől. Robert felsőteste ugyanis bent kalimpált a Volvo utasterében, formás fenekén már teljesen átázott a nadrág és Converse cipőjében úgy pipiskedett ott, mint egy balerina. Még életében nem látta a férfit  ennél hülyébb helyzetben.
Miután kividámkodta magát, Gregoryt letette az előszobában, megfenyegette az ujjával, hogy ki ne merjen jönni, aztán megtörölte a szemeit, hogy az árulkodó könnycseppeket eltüntesse. Végül a férfihoz lépett és végigsimított a fenekén. Robert megdermedt. Aztán kicsit vöröslő fejjel fejezte ki türelmetlenségét, hogy már éppen ideje volt, hogy a segítségére siessen valaki. Hozd ki a pótkulcsot! – kiabált bentről és Julie megfordult, hogy az előszobából elhozza azt. Gregory nevető szemmel állt az ajtóban, majd egy laza mozdulattal  becsukta Julie orra előtt. A lány ijedten kezdte verni az ajtót, bár tisztában volt vele, hogy a kicsi semmiképpen nem tudja kinyitni a biztonsági zárat, ami ilyenkor automatikusan ráfordul. Hátát az ajtónak fordítva nekidőlt és nagyot sóhajtott. Telefon persze nincs nála, Rob az autóba szorulva, ő kizárva, gyerek egyedül odabent. Ilyen helyzetekre épülnek a bohózatok, de így, hogy ők voltak a főszereplők, már korántsem tartotta annyira viccesnek.

A kocsi felől Robert kiabálását hallotta.
-Julie, mi tart már olyan sokáig?
Fél kézzel a visszapillantó tükröt tekergette, hogy a háta mögött lássa, a lány miért marad el olyan sokáig.
-Julie! – ordított, amikor meglátta a lányt a becsukott ajtónak dőlve. –Rosszul vagy?
Julie nagyot sóhajtva kiegyenesedett és odasietett hozzá.
-Nem, nincs semmi baj, csak ez a kis átok becsapta az ajtót, kulcsom meg persze nincs. Ehhez sem – tette hozzá, ha ez még nem lett volna eddigre teljesen nyilvánvaló a férfi számára. -Ráadásul a garázsajtó is zárva, így onnan se tudunk bemenni a lakásba. A telefonom szintén odabent van, szóval teljes zsákutca.
-Az enyém itt van a farmer zsebében – nyögött Robert, ahogy a lány a vizes nadrágban keresgélt.
-Hééé, értékelem az igyekezeted, de most már nagyon szeretnék innen kiszabadulni,  édes – morgott, ahogy Julie előbb a jobb oldali, aztán a bal oldali zsebében kotorászott. A lány ugyan gonoszkodva élvezte Robert kiszolgáltatott helyzetét, de aztán eszébe jutott, mi mindent művelhet odabent a kicsi és marokra fogta a … telefont.  –Kit hívjunk fel?
-Mindegy, aki hamarabb ide tud érni – sóhajtott Robert elgyötörten.

Stephanie száma foglalt volt, Dean szinte azonnal felvette.
-Szia Julie, valami baj van? Gondoltam is rá, hogy rátok nézek, de nem akartam végül zavarni.
-Ó, Dean! Ha megtennéd, hogy amilyen gyorsan csak tudsz, idejössz, nem akarom telefonba részletezni, de ha a Volvo-hoz van egy pótkulcsod vagy a bejárati ajtóhoz, akkor örök hálára köteleznél minket.
És hogy a további magyarázkodástól megkímélje magát, Julie kinyomta a készüléket. Dean megütközve nézte a telefont. Julie miért Rob telefonját használja, és miért kellenek neki ezek a kulcsok? Rosszat sejtve felkapta a kis dobozt, amiben minden, Robhoz kapcsolódó műszaki kütyühöz való pótkulcsok és kódok voltak, aztán kocsiba ült és helyenként a sebességhatárra fittyet hányva perceken belül a ház elé érkezett. A csöngetésre senki nem reagált, ezért beütötte a kódot. Az udvarra belépve a legbizarrabb kép fogadta, amióta csak ismeri a srácot. Mi a francot csinál ez ott?

Juliera nézett, aki komolyságot erőltetett az arcára, de szemén látszott, hogy nagyon jól szórakozik. Dean felmérte a problémákat, kocsikulcs Robbal együtt bezárva, gyerek egyedül a bezárt lakásban, elsőnek a védencét próbálta kiszabadítani. A dobozban a Volvo szervízkulcsa ott volt, kinyitotta vele a vezető felőli ajtót és leeresztette az ablakot. Robert a gyomrát masszírozva azonnal kihátrált a kocsiból. Anyám, ha ezt valaki látta volna!
Aztán mindannyian a bejárati ajtóhoz igyekeztek.
-Agyoncsapom ezt a kölyköt, hogy egyáltalán ilyen az eszébe jutott. Másfél éves múlt … miket fog ez művelni, ha kamasz lesz? – háborgott a csúful járt apa. Dean kinyitotta az ajtót, de az előszobában  nem volt senki. Robert és Julie előre siettek, ő pedig az ajtót vizsgálta. Meg kell piszkálni a rendszert, mert ugyan eddig jó megoldásnak tűnt ez az automata zár, de tény, hogy nem vették figyelembe, hogy mire képes egy pelenkás.

Gregory a nappali közepén üldögélt, körülötte nagy halomban álltak a polcról kihúzgált dvd-tokok. Julie nagyot sóhajtva ment oda hozzá. A kicsi elmélyülten dolgozott. És akkor Julie meglátta… Greg kiválogatta azokat a lemezeket, amelyeken az apja fotói voltak. A háta mögötti nagy kupacból Robert filmjeit szemezgette ki. Leült mellé a szőnyegre és megsimogatta a szőke kis fejet. Robert éppen rájuk akart dörrenni, hogy na, na… az ajtó után még ez a vircsaft is, de amikor Julie könnyes boldog tekintetét meglátta, benne akadt a hang.  Az ő tekintete is a kicsi előtt heverő tokokra villant és szinte zavarba jött. Greg megismerte őt ezeken a borítókon?  Leült a kicsi mellé és a kezébe vette ő is a saját filmjeit.  Uramisten, azt sem tudta, hogy ezek megvannak itthon! A Niebelungok gyűrűje… édes istenem, hiszen akkor még kölyök volt. Azért vicces, hogy Greg csalhatatlanul választotta ki, nem zavarta össze sem Art hosszú haja, sem Daniel szemüvege, de még Edward fehér sminkje sem.  Feltápászkodott és a kicsit az ölébe emelve felsegítette Juliet is a földről. -Na, együnk valamit erre a nagy ijedtségre. Ezt meg hagyd csak itt a földön, ha már Greget leköti a kaja, majd visszajövök és összepakolom.

Este a fürdőszobában Robert a tükör előtt a mellkasát keresztbeszelő piros csíkot vizsgálgatta. A francos ablak alaposan megnyomta, a véraláfutás most alighanem itt virít majd egy ideig. De hogy volt képes magát ilyen hülye helyzetbe navigálni, még mindig nem tért magához. Dean-nel megbeszélték, hogy a bejárati ajtó zárján is változtatni kell, különben Greg alighanem még egy párszor kizárja őket a lakásból. Elfordult a tükörképétől és a zuhany alá állt. A fejére záporozó víz miatt nem hallotta, amikor az ajtó kinyílt, már csak Julie hozzá simuló testére tért magához. Lehunyt szemekkel ölelte magához és ebben az ölelésben lassan maga elé terelgette a lányt. A kebleit a kezében dédelgetve dúdolt a fülébe, miközben ajkával a válla ívét csipkedte. Aztán a finoman simogató kezek átcsúsztak Julie pocakjára és óvatosan siklottak a fürdőhab nyomában. Odabent olyan mutatványokkal jelentkeztek a kicsik, hogy még Robert is elámult.
-Uramisten, Julie, ezt hogy bírod? - Amerre a keze siklott, mindenütt kezek, térdek mocorogtak.
-Nem merek már közeledni hozzád, mert betolakodónak érzem magam közöttük. Ez a hülye Tom osztott meg velem nem is olyan régen egy elmés közmondást… már nem is emlékszem, valami a dudásokkal volt egy házban, hogy túl sokan vannak egy helyen…, a franc se emlékszik rá, már akkor is tudtam, hogy hülyeség, de tökéletesen illik erre a helyzetre.
-Ne merészelj visszakozni, éppen most! – nyögött fel Julie.
-Kicsim, biztos vagy benne?  Nem akarom, hogy valami baj legyen!
-Robert, az egyetlen baj az, hogy itt aggodalmaskodsz, miközben engem elemészt a vágy. Ne kelljen kérvényt benyújtanom egy kis szerelemért – suttogta Julie, miközben a fenekével félreérthetetlen mozdulattal hívta magához.
A férfinak nem volt több biztatásra szüksége.  Elzárta a csapokat és egy hatalmas fürdőlepedőbe burkolta kettőjüket, aztán a felesége nyakát csókolgatva lassan az ágyhoz botladoztak. Kibontotta a puha csomagolást és Juliet óvatosan az ágyra fektette, aztán mögé feküdt. Kezei megállíthatatlanul barangoltak a nő testén, aztán amikor Julie sóhajai akadozókká váltak, lassan, óvatosan beléhatolt.  Így maradt, ebben az összeolvadó közelségben, nem mozdult, csak kezével varázsolt ki újabb és újabb sóhajokat Julieból, miközben csókokkal borította a nyakát, aztán megérezte odalent az izmok játékát és ez őt is az önkívület felé sodorta. Ölelte szorosan a hozzá tapadó női testet, és már az álom birodalmában jártak mindketten, amikor testük még mindig elválaszthatatlanul összeforrt.

Hajnalban Julie Robert dünnyögésére ébredt. A férfi még mindig átölelve tartotta őt, orrával a füle mögötti érzékeny részt szimatolta, közben megállás nélkül folyt belőle a szó.
-Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar családom lesz, de egy pillanatig sem bánom, hogy így alakult. Amikor megismertelek, csak az járt a fejemben, hogy milyen lesz majd az első alkalom, amikor az ágyamba cipelhetlek, aztán elfantáziálgattam az azt követő sok másik alkalmon. Végül minden máshogy alakult. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megláttalak és tudtam, te leszel a feleségem. De ahogy telt az idő, néha bevillant egy kép huncut barna hajú kislányról és kisfiúrúl, akik engem apának szólítanak, de ez annyira távoli jövőnek tűnt, hogy nem is nagyon foglalkoztam vele. Amikor már tudtam, hogy téged akarlak, akkor sem gondoltam még gyerekre. Egy jó ideig csak és kizárólag magamnak akartalak. Hogy én ébreszthesselek éjjel, ne pedig egy kis bőgőmasina. De átírták a forgatókönyvemet és én továbbra is ragaszkodtam a szerephez, mert a partnerem a lehető legtökéletesebb. Nem tudom mit tartogat nekünk a sors Julie, de nem tudok elég hálás lenni neki, hogy az utamba sodort. Greg meg ez a két vadóc, akiknek a mocorgására még én is felébredtem, teljessé teszik az életemet. Mindig hittem benne, hogy a színészet a végzetem. Beszéltem mindenfélét, hogy ha nem jött volna össze, semmi baj, jól ellettem volna bárzongoristaként, de az az igazság, hogy az életem így lett kerek. Aztán jöttél te és veled egy másfajta boldogság. És sokszor annyira félek, hogy a felhők közül a pokolba zuhanok megint, mert egyszerűen nem merem elhinni, hogy halandó embernek ennyi boldogság juthat. Ne hagyj el engem soha, mert nem tudnék nélküled, nélkületek élni!

Julienak hangtalanul folytak a könnyei a szívből jövő vallomás hallatán, meg sem mert moccanni, nehogy megzavarja a férfit, amikor az így kitárulkozik. Kíváncsian várta, hogy még miket mond el neki a hajnali félhomályban, de aztán az egyenletessé vált lélegzetéből ráébredt, hogy Robert újra elaludt. Minden szavát, amelyek a forró lélegzetével még ott égtek a nyakán, jó mélyre elraktározott a szívében, mert biztos volt benne, hogy lesznek majd nehéz időszakok is az életükben, amikor ez a vallomás fogja tartani benne a lelket.

3 megjegyzés:

Gabó írta...

Hát Jutka!
Most mondjam azt hogy olyan volt a fejezetm mint a Volvó! FULLEXTRÁS!
Kezdődött egy olyan Chaplines bohózattal, ami idehozta a nevetést közénk. XDDDD
Rob ahogy lóg ki a kocsiból XDD pipiskedve, formás fenékkel!!! :O Jaj Anyám! :P
aztán a huncut mosolygós szemű kiskópé fricskája az ajtóval! XDDDDD
Utána meg a lamour! *sóh
És örök hála Edinának, hogy eltűnt a 12-es karika a kép sarkáról! Remélem nem csak most! XDD ;)
A vallomás meg......... *millió sóhaj
Tényleg értékelni kell az ilyen őszinte pillanatokat, főleg, ha egy zárkózott férj kitárulkozását "hallhatjuk". El kell a boldog pillanatokat raktározni, mert vészhelyzet esetén segítenek tartani bennünk a lelket, hogy igenis van miért tovább együtt maradni. Köszönöm Jutka! Szívemből!

csez írta...

XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Anya, rég röhögtem ilyen jót!!!! ;) Szuperül sikerült cirkalmaznod a helyzetet: szinte láttam magam előtt :p
A vége pedig <3
Köszönöm!

zsorzsi írta...

Én is köszönöm neked Jutka ! XDD ..................és köszönöm a családomnak , a tanáraimnak ,a szomszédoknak és a Lajos bácsinak....Köszönöm,......köszönöm.