A szerelem 4 keréken érkezik 68.

Robert ült kint a teraszon a hintaágyon és a kabócák ciripelését hallgatta. Gregory már régen az igazak álmát aludta, Kellan is kiütötte magát és elbotorkált aludni. Végre egyedül volt a gondolataival. Letette maga mellé az üres üveget és megdörzsölte a halántékát. Uramisten! Micsoda nap volt! Reggel még fogalma sem volt róla, hogy mire lemegy a nap, már három gyerek apjaként lesi majd a csillagos égboltot itthon és olyan fáradt lesz majd, mintha ő lenne ennek a napnak a főszereplője. Jézusom, nőnek lenni azért nem egy sétagalopp.

Annyira félt ettől a naptól aztán szokás szerint semmi nem úgy alakult, ahogy előre eltervezte, és valahogy  ettől  a váratlanságtól került mégis minden a helyére. Valaki odafönt még mindig fogja a kezét, máskülönben nem lehetne része ilyen csodákban.

A mai napon megint egy új szakasz kezdődik az életében, ami tekintve, hogy a tojáshéj még a fenekén van, megdöbbentően sűrű volt az utóbbi években.

Jézus Mária! Hiszen ő már háromgyerekes apa! Hát, nem ez az első gondolata, amikor reggelente meglátja magát a fürdőszobai tükörben.  29 éves  és letudta a családalapítást, amikor a barátai még csak most keresgélnek, ha gondolnak rá egyáltalán. Nem is tudta hirtelen, hogy irigyelje vagy sajnálja őket. Mindenesetre, ha három évvel ezelőtt valaki ezt jósolja neki, alighanem nyugtatót adott volna az illetőnek.

Nézte maga fölött a csillagos eget, aztán a csillogó látvány egy látomásnak adta át a helyét.

Mintha lassított felvételen látná, hirtelen sürgés-forgás kezdődött Julie szobája előtt, gépek pittyegtek megzavarodva, Julie vergődött, ő meg leginkább az ájuláshoz állt közel. Aztán Kellan erőteljesen hátba csapta, és ettől egy kicsit magához tért. Morgan doktor még ránézett, mielőtt becsukódott volna a szülőszoba ajtaja közöttük, és ő ettől a tekintettől nem tudott szabadulni. Nem szólt a doki egy szót sem, de egyszerűen muszáj volt bemennie, bármit is gondolt erről az egészről korábban. Remegő kézzel nyúlt a nővér kezében lévő köpenyért és maszkért, hagyta, hogy cipőjére zacskót húzzanak; aztán a keze szinte önálló életet élve nyúlt a kilincs felé és már bent is volt.

Kellan megilletődve huppant le odakint egy székre az ajtó mellett és arra gondolt, hogy  a barátját ilyen sápadtnak még vámpírnak sminkelve sem látta soha.

Az orvos egy néma fejmozdulattal Julie fejéhez intette, és valaki egy széket tolt a feneke alá. Így aztán mindent látott és mégis semmit. Ettől az egész horror, amit várt, inkább egy szürreális élmény lett.

Julie meglepetten a kezébe kapaszkodott, ő meg egy nedves szivacsot kapott, amivel időnként letörölgethette a lány arcát. Amikor Julie az ujjait szorongatta, a füléhez hajolt és mindenfélét suttogott neki. Már megismételni sem tudná, miket, de ott, akkor úgy tűnt, hogy fontos dolgokat mond és a felesége örül neki. A fájdalom időnként maga alá gyűrte a lányt, de ezt csak abból tudta, hogy ilyenkor az ujjait a zsibbadásig szorította.

Néha az orvosra nézett, miért nem tesz már valamit, ami megszabadítaná a kíntól Juliet, de az idős orvos elégedetten  szemlélte a műszereket, állt és várt, miközben fél keze eltűnt  a kórházi hálóing alatt. Amikor végre izgatottan megszólalt, Robert  fellélegezve, de kicsit ijedten döbbent rá, hogy a célvonalnál vannak. Julie nyomott, a mellettük lévő műszer  fülsértően  dobolt, aztán a harmadik próbálkozásra a lány torkát egy mélyről jövő, nyögésbe fulladó sikoltás hagyta  el. Azonnal érezhető volt a megkönnyebbülése, és amikor Morgan doktor szeme  elmosolyodott a maszk felett, egy velőtrázó visítás jelezte  Chloe Theresa Pattinson születését.

Robert egy fél pillantással kísérte a kicsit, ahogy a nővérek a gondjaikba veszik, aztán máris Julie fejéhez hajolt és egy csókot nyomott a halántékára.

-Fantasztikus voltál!

-Na, most egy picit pihenhet, de aztán még egyszer ugyanilyen ügyesen! – vezényelt dr. Morgan és  Robert némi nehezteléssel gondolt rá, hogy a jó doki alighanem belehalna, ha csak egyszer is ilyen ügyesnek kéne lennie, úgyhogy inkább ne sürgesse Juliet, hiszen teljesen kimerült.

De máris érezte, hogy a felesége satuként szorítja az ujjait. Egy kósza gondolattal éppen az jutott eszébe, hogy milyen szerencse, hogy a jegygyűrűjét a forgatás miatt otthon hagyta, mert most fájdalmasabb lenne ez a szorítás, ha az a kezén lenne.  

Az orvos a következő fájásnál felnyúlt és kibogozta a kis lábakat, mert a második gyerek lábbal előre igyekezett kifelé. És mennyire igyekezett! Ha a szülész nem figyel, akár a talpára is érkezhetett volna, ugyanis az első elnyújtott nyomásra kint is volt. Julie már csak fájdalmasan nyögni tudott, a sikoltásra energiája sem maradt.

A kicsi a nővérénél jóval csendesebben fejezte ki rosszallását, amiért a biztonságot nyújtó melegből erre a rideg-hideg világra segítették. Morgan doktor nem is adta át a nővéreknek, hanem Julie hasára fektette, amíg a hátralevő feladatokkal végeznek. A rá borított puha takaró és anyja meleg teste visszahozták William Matthew Pattinsonba a hitet, hogy mégsem lesz  olyan rossz hely ez a neonfényes új világ.

Robert észre sem vette, hogy egy ideje már ő szorongatja a felesége kezét. Aztán megérezte a gyenge próbálkozást, ahogy Julie szabadulni próbál. Kicsit lazított a marka görcsösségén, és inkább cirógatni kezdte Julie izzadtságtól nyirkos kézfejét. Állával a feje mellé, a párnára támaszkodott. Nézte Julie kezét, ahogy a kis szutykos  fiúkat simogatja szinte öntudatlanul, miközben szemével a közeli asztalon folyó vizsgálatot figyeli. Arra gondolt, hogy amíg él, ilyen csodát aligha lát még, és közben észre sem vette, hogy az arcán folyó könnyeket a párna fogja fel.

-Szeretlek! – suttogta Julie hajába. –Olyan nagyon szeretlek!

Amikor a kisfiút is ellátták és  Julie is túl volt a szükséges beavatkozásokon, Robert felállt, hogy megossza a hírt az odakint és otthon aggódókkal. Szerencsére nem indult el. A lábai ugyanis  még nem emésztették meg a történteket, és néhány  percig az ágyra támaszkodva várta, remélte, hogy  férfiasan tudja elhagyni a szülőszobát, nem csuklik össze, mint egy rongybaba. Hogy a feltűnést elkerülje, szótlanul nézte Juliet, de a szeme beszélt helyette. És Julie elmosolyodott, értett minden ki nem mondott szót.  A nő tisztában volt azzal is, hogy Robert önmagát legyőzve maradt mellette  és bár korábban úgy gondolta, nem szeretné, most mégis nagyon hálás volt érte, hogy a férfi meghozta ezt az áldozatot. Szótlanul a Szeretlek szót formálta ajkaival, aztán megnyugodva, hogy túl van a megpróbáltatásokon és minden rendben zajlott, a teljes kimerültségtől elaludt.

Robert végre érzett magában annyi erőt, hogy a kerekeken guruló ágy nyomában ő is elhagyja a helyiséget. Odakint Kellan éppen eltette a telefonját. Robert lezökkent a mellette levő ülésre és nagyot sóhajtva fordult hozzá.

-Ha bárhol eldumálod, letagadom, hogy ilyet mondtam; de én még életemben ilyen borzasztóan szép dolgot nem láttam. És ezt értsd szó szerint. Borzasztó volt látni, hallani Julie fájdalmait, mert ugye az emberben csak felmerül, hogy ehhez neki is valami köze van. De ugyanakkor az egy csoda, amikor azt a maszatos kis testet megmutatják, amit majd kilenc hónapon keresztül vársz, hogy megismerd.

-Igaza volt a dokinak, egy kislány jött előbb, aztán egy fiú. Egészségesek, elég nagyok is, ahhoz képest, hogy ikrek és én olyan nagyon boldog vagyok, hogy fel sem fogom.

-Lehetsz is. Látom megdolgoztál érte te is – nézett jelentőségteljesen Robert összekarmolászott kezeire.

A férfi csodálkozva nézte a vörös csíkokat, odabent észre sem vette, amikor Julie a fájdalom kínjában belemélyesztette a körmeit.  Csak ült lehunyt szemekkel, fejét a hideg falnak döntve. Nem tudott, nem is akart gondolkozni. Azokban az utolsó percekben odabent teljesen kiürült az agya. Most még Julienak sem tudott volna mit mondani és csak remélni merte, hogy  a lány a felére sem emlékszik annak, amit a nagy izgalomban össze-vissza beszélt. Bár, akkor úgy tűnt, örül neki, hogy a hangját hallja.

Uramisten! Megszülettek hát az ikrek, mostantól három gyerekért tartozik felelősséggel.  De ma este még nem, a ma este még az ünneplésé. Előhúzta a zsebéből a telefont és felhívta Stephaniet.

-Szia! – szólt szinte azonnal bele a telefonba a nő. –Na, mi volt? Láttad már őket? Nehezen ment? Minden rendben?  - A kérdések megállíthatatlanul folytak a nőből.

-Nyugi Steph! Bent voltam velük, minden simán ment, mindenki jól van és csodaszépek! Mindjárt otthon leszek, ne fektesd le addig Gregoryt! Amikor bontotta a vonalat, rögtön a szüleit tárcsázta. Az apja hamar felvette, aztán már csak anyu örömteli sikolyát hallotta a háttérben. Nekik is néhány szóban elmesélte az elmondhatatlant, aztán elbúcsúzott, hogy hazainduljon.  A szülei alighanem napokon belül itt lesznek, amikor Julie is hazajöhet a kórházból a kicsikkel, és akkor megbeszélhetnek mindent az utolsó apró részletig. 

Csodálkozva vette észre, hogy Kellan eltűnt mellőle. Aztán halkan nyílt a 113-as szoba ajtaja és  Kellan bukkant fel vigyorogva, csókot intve a bentlévőnek.

Robert megrázta a fejét. Nem fogja most orrba nyomni a barátját, aki itt szorított értük, de azért azokat a csókokat még megbeszéli vele. Halkan benyitott, de Julie aludt, két oldalán két kis ágyban a gyerekei szundítottak.  Akkor kinek dobálta azokat a csicsergős csókokat ez a marha? – vigyorodott el. Hamar választ kapott. A fürdőszobából egy csinos szőke nővérke keveredett  elő és Julie köntösét fektette éppen az ágy végére, hogy kéznél legyen. Barátságosan rámosolygott, majd kilibbent az ajtón.

Aha, akkor neki szólt a csicsergés – nyugodott meg a férfi, aztán Juliehoz lépett, hogy egy leheletnyi csókot nyomjon a szájára. Aztán a piciket nézte meg. Így tisztába téve, felöltöztetve még valószínűtlenebb volt az élmény, amit korábban néhány helyiséggel odébb átélt. Kicsit sem hasonítottak Gregory újszülöttkori fizimiskájára, így aztán elképzelni sem tudta, milyenek lesznek majd néhány hónap múlva. A sötét hajból kiindulva, talán Juliera fognak hasonlítani – merengett őket figyelve. Mivel a csöpp kis fülek, orrok, ujjak nem vitték közelebb a megoldáshoz, megcirógatta mindkettőjüket, aztán halkan kiosont a szobából. Odakint Kellan  a vadász tekintetével nézett éppen a nővérke után.

-Szerinted elhívjam randizni?

Robert a szemét forgatva indult a kijárat felé.

-Még a nevét sem tudod.

-Dehogynem, Myriamnak hívják, 22 éves és fantasztikus kék szeme van, hogy az észbontó kerek melleit már ne is említsem . Barátja pedig éppen nincs. Mit hagytam ki, ami nem látszik a csomagoláson, hm? – nézett rá vidáman Kellan, majd hirtelen megtorpant. –Ezt nézd meg, milyen jól sikerült! – és Robert elé tartota a telefonját, amin Julie és a gyerekek képe volt.

Robert zavartan gondolt rá, hogy a nagy érzelmi viharban teljesen elfelejtkezett róla, hogy a nagy pillanatot megörökítse.

-Rosszabb vagy, mint a papik! – morgott az orra alatt, majd Kellan ragályos vigyorát átvéve hozzáfűzte.  -Otthon rátölthetnéd a laptopomra, anyámék biztosan örülnének neki.