Robert ült kint a teraszon a hintaágyon és a kabócák
ciripelését hallgatta. Gregory már régen az igazak álmát aludta, Kellan is
kiütötte magát és elbotorkált aludni. Végre egyedül volt a gondolataival.
Letette maga mellé az üres üveget és megdörzsölte a halántékát. Uramisten!
Micsoda nap volt! Reggel még fogalma sem volt róla, hogy mire lemegy a nap, már
három gyerek apjaként lesi majd a csillagos égboltot itthon és olyan fáradt
lesz majd, mintha ő lenne ennek a napnak a főszereplője. Jézusom, nőnek lenni
azért nem egy sétagalopp.
Annyira félt ettől a naptól aztán szokás szerint semmi
nem úgy alakult, ahogy előre eltervezte, és valahogy ettől
a váratlanságtól került mégis minden a helyére. Valaki odafönt még
mindig fogja a kezét, máskülönben nem lehetne része ilyen csodákban.
A mai napon megint egy új szakasz kezdődik az
életében, ami tekintve, hogy a tojáshéj még a fenekén van, megdöbbentően sűrű
volt az utóbbi években.
Jézus Mária! Hiszen ő már háromgyerekes apa! Hát, nem
ez az első gondolata, amikor reggelente meglátja magát a fürdőszobai
tükörben. 29 éves és letudta a családalapítást, amikor a
barátai még csak most keresgélnek, ha gondolnak rá egyáltalán. Nem is tudta
hirtelen, hogy irigyelje vagy sajnálja őket. Mindenesetre, ha három évvel
ezelőtt valaki ezt jósolja neki, alighanem nyugtatót adott volna az illetőnek.
Nézte maga fölött a csillagos eget, aztán a csillogó
látvány egy látomásnak adta át a helyét.
Mintha lassított felvételen látná, hirtelen
sürgés-forgás kezdődött Julie szobája előtt, gépek pittyegtek megzavarodva,
Julie vergődött, ő meg leginkább az ájuláshoz állt közel. Aztán Kellan
erőteljesen hátba csapta, és ettől egy kicsit magához tért. Morgan doktor még
ránézett, mielőtt becsukódott volna a szülőszoba ajtaja közöttük, és ő ettől a
tekintettől nem tudott szabadulni. Nem szólt a doki egy szót sem, de egyszerűen
muszáj volt bemennie, bármit is gondolt erről az egészről korábban. Remegő
kézzel nyúlt a nővér kezében lévő köpenyért és maszkért, hagyta, hogy cipőjére
zacskót húzzanak; aztán a keze szinte önálló életet élve nyúlt a kilincs felé
és már bent is volt.
Kellan megilletődve huppant le odakint egy székre az
ajtó mellett és arra gondolt, hogy a
barátját ilyen sápadtnak még vámpírnak sminkelve sem látta soha.
Az orvos egy néma fejmozdulattal Julie fejéhez intette,
és valaki egy széket tolt a feneke alá. Így aztán mindent látott és mégis
semmit. Ettől az egész horror, amit várt, inkább egy szürreális élmény lett.
Julie meglepetten a kezébe kapaszkodott, ő meg egy
nedves szivacsot kapott, amivel időnként letörölgethette a lány arcát. Amikor Julie
az ujjait szorongatta, a füléhez hajolt és mindenfélét suttogott neki. Már
megismételni sem tudná, miket, de ott, akkor úgy tűnt, hogy fontos dolgokat
mond és a felesége örül neki. A fájdalom időnként maga alá gyűrte a lányt, de
ezt csak abból tudta, hogy ilyenkor az ujjait a zsibbadásig szorította.
Néha az orvosra nézett, miért nem tesz már valamit,
ami megszabadítaná a kíntól Juliet, de az idős orvos elégedetten szemlélte a műszereket, állt és várt, miközben
fél keze eltűnt a kórházi hálóing alatt.
Amikor végre izgatottan megszólalt, Robert
fellélegezve, de kicsit ijedten döbbent rá, hogy a célvonalnál vannak.
Julie nyomott, a mellettük lévő műszer
fülsértően dobolt, aztán a
harmadik próbálkozásra a lány torkát egy mélyről jövő, nyögésbe fulladó
sikoltás hagyta el. Azonnal érezhető
volt a megkönnyebbülése, és amikor Morgan doktor szeme elmosolyodott a maszk felett, egy velőtrázó
visítás jelezte Chloe Theresa Pattinson
születését.
Robert egy fél pillantással kísérte a kicsit, ahogy a
nővérek a gondjaikba veszik, aztán máris Julie fejéhez hajolt és egy csókot
nyomott a halántékára.
-Fantasztikus voltál!
-Na, most egy picit pihenhet, de aztán még egyszer
ugyanilyen ügyesen! – vezényelt dr. Morgan és
Robert némi nehezteléssel gondolt rá, hogy a jó doki alighanem
belehalna, ha csak egyszer is ilyen ügyesnek kéne lennie, úgyhogy inkább ne
sürgesse Juliet, hiszen teljesen kimerült.
De máris érezte, hogy a felesége satuként szorítja az
ujjait. Egy kósza gondolattal éppen az jutott eszébe, hogy milyen szerencse,
hogy a jegygyűrűjét a forgatás miatt otthon hagyta, mert most fájdalmasabb lenne
ez a szorítás, ha az a kezén lenne.
Az orvos a következő fájásnál felnyúlt és kibogozta a
kis lábakat, mert a második gyerek lábbal előre igyekezett kifelé. És mennyire
igyekezett! Ha a szülész nem figyel, akár a talpára is érkezhetett volna,
ugyanis az első elnyújtott nyomásra kint is volt. Julie már csak fájdalmasan nyögni
tudott, a sikoltásra energiája sem maradt.
A kicsi a nővérénél jóval csendesebben fejezte ki
rosszallását, amiért a biztonságot nyújtó melegből erre a rideg-hideg világra
segítették. Morgan doktor nem is adta át a nővéreknek, hanem Julie hasára
fektette, amíg a hátralevő feladatokkal végeznek. A rá borított puha takaró és anyja
meleg teste visszahozták William Matthew Pattinsonba a hitet, hogy mégsem
lesz olyan rossz hely ez a neonfényes új
világ.
Robert észre sem vette, hogy egy ideje már ő
szorongatja a felesége kezét. Aztán megérezte a gyenge próbálkozást, ahogy
Julie szabadulni próbál. Kicsit lazított a marka görcsösségén, és inkább
cirógatni kezdte Julie izzadtságtól nyirkos kézfejét. Állával a feje mellé, a
párnára támaszkodott. Nézte Julie kezét, ahogy a kis szutykos fiúkat simogatja szinte öntudatlanul,
miközben szemével a közeli asztalon folyó vizsgálatot figyeli. Arra gondolt,
hogy amíg él, ilyen csodát aligha lát még, és közben észre sem vette, hogy az arcán
folyó könnyeket a párna fogja fel.
-Szeretlek! – suttogta Julie hajába. –Olyan nagyon
szeretlek!
Amikor a kisfiút is ellátták és Julie is túl volt a szükséges
beavatkozásokon, Robert felállt, hogy megossza a hírt az odakint és otthon
aggódókkal. Szerencsére nem indult el. A lábai ugyanis még nem emésztették meg a történteket, és
néhány percig az ágyra támaszkodva
várta, remélte, hogy férfiasan tudja
elhagyni a szülőszobát, nem csuklik össze, mint egy rongybaba. Hogy a feltűnést
elkerülje, szótlanul nézte Juliet, de a szeme beszélt helyette. És Julie elmosolyodott,
értett minden ki nem mondott szót. A nő
tisztában volt azzal is, hogy Robert önmagát legyőzve maradt mellette és bár korábban úgy gondolta, nem szeretné,
most mégis nagyon hálás volt érte, hogy a férfi meghozta ezt az áldozatot.
Szótlanul a Szeretlek szót formálta
ajkaival, aztán megnyugodva, hogy túl van a megpróbáltatásokon és minden
rendben zajlott, a teljes kimerültségtől elaludt.
Robert végre érzett magában annyi erőt, hogy a
kerekeken guruló ágy nyomában ő is elhagyja a helyiséget. Odakint Kellan éppen
eltette a telefonját. Robert lezökkent a mellette levő ülésre és nagyot
sóhajtva fordult hozzá.
-Ha bárhol eldumálod, letagadom, hogy ilyet mondtam;
de én még életemben ilyen borzasztóan szép dolgot nem láttam. És ezt értsd szó
szerint. Borzasztó volt látni, hallani Julie fájdalmait, mert ugye az emberben
csak felmerül, hogy ehhez neki is valami köze van. De ugyanakkor az egy csoda,
amikor azt a maszatos kis testet megmutatják, amit majd kilenc hónapon
keresztül vársz, hogy megismerd.
-Igaza volt a dokinak, egy kislány jött előbb, aztán
egy fiú. Egészségesek, elég nagyok is, ahhoz képest, hogy ikrek és én olyan
nagyon boldog vagyok, hogy fel sem fogom.
-Lehetsz is. Látom megdolgoztál érte te is – nézett
jelentőségteljesen Robert összekarmolászott kezeire.
A férfi csodálkozva nézte a vörös csíkokat, odabent
észre sem vette, amikor Julie a fájdalom kínjában belemélyesztette a
körmeit. Csak ült lehunyt szemekkel,
fejét a hideg falnak döntve. Nem tudott, nem is akart gondolkozni. Azokban az
utolsó percekben odabent teljesen kiürült az agya. Most még Julienak sem tudott
volna mit mondani és csak remélni merte, hogy
a lány a felére sem emlékszik annak, amit a nagy izgalomban össze-vissza
beszélt. Bár, akkor úgy tűnt, örül neki, hogy a hangját hallja.
Uramisten! Megszülettek hát az ikrek, mostantól három
gyerekért tartozik felelősséggel. De ma
este még nem, a ma este még az ünneplésé. Előhúzta a zsebéből a telefont és
felhívta Stephaniet.
-Szia! – szólt szinte azonnal bele a telefonba a nő.
–Na, mi volt? Láttad már őket? Nehezen ment? Minden rendben? - A kérdések megállíthatatlanul folytak a
nőből.
-Nyugi Steph! Bent voltam velük, minden simán ment,
mindenki jól van és csodaszépek! Mindjárt otthon leszek, ne fektesd le addig
Gregoryt! Amikor bontotta a vonalat, rögtön a szüleit tárcsázta. Az apja hamar
felvette, aztán már csak anyu örömteli sikolyát hallotta a háttérben. Nekik is
néhány szóban elmesélte az elmondhatatlant, aztán elbúcsúzott, hogy
hazainduljon. A szülei alighanem napokon
belül itt lesznek, amikor Julie is hazajöhet a kórházból a kicsikkel, és akkor
megbeszélhetnek mindent az utolsó apró részletig.
Csodálkozva vette észre, hogy Kellan eltűnt mellőle.
Aztán halkan nyílt a 113-as szoba ajtaja és
Kellan bukkant fel vigyorogva, csókot intve a bentlévőnek.
Robert megrázta a fejét. Nem fogja most orrba nyomni a
barátját, aki itt szorított értük, de azért azokat a csókokat még megbeszéli
vele. Halkan benyitott, de Julie aludt, két oldalán két kis ágyban a gyerekei
szundítottak. Akkor kinek dobálta azokat
a csicsergős csókokat ez a marha? – vigyorodott el. Hamar választ kapott. A
fürdőszobából egy csinos szőke nővérke keveredett elő és Julie köntösét fektette éppen az ágy
végére, hogy kéznél legyen. Barátságosan rámosolygott, majd kilibbent az ajtón.
Aha, akkor neki szólt a csicsergés – nyugodott meg a
férfi, aztán Juliehoz lépett, hogy egy leheletnyi csókot nyomjon a szájára.
Aztán a piciket nézte meg. Így tisztába téve, felöltöztetve még valószínűtlenebb
volt az élmény, amit korábban néhány helyiséggel odébb átélt. Kicsit sem
hasonítottak Gregory újszülöttkori fizimiskájára, így aztán elképzelni sem
tudta, milyenek lesznek majd néhány hónap múlva. A sötét hajból kiindulva,
talán Juliera fognak hasonlítani – merengett őket figyelve. Mivel a csöpp kis
fülek, orrok, ujjak nem vitték közelebb a megoldáshoz, megcirógatta
mindkettőjüket, aztán halkan kiosont a szobából. Odakint Kellan a vadász tekintetével nézett éppen a nővérke
után.
-Szerinted elhívjam randizni?
Robert a szemét forgatva indult a kijárat felé.
-Még a nevét sem tudod.
-Dehogynem, Myriamnak hívják, 22 éves és fantasztikus
kék szeme van, hogy az észbontó kerek melleit már ne is említsem . Barátja
pedig éppen nincs. Mit hagytam ki, ami nem látszik a csomagoláson, hm? – nézett
rá vidáman Kellan, majd hirtelen megtorpant. –Ezt nézd meg, milyen jól
sikerült! – és Robert elé tartota a telefonját, amin Julie és a gyerekek képe
volt.
Robert zavartan gondolt rá, hogy a nagy érzelmi
viharban teljesen elfelejtkezett róla, hogy a nagy pillanatot megörökítse.
-Rosszabb vagy, mint a papik! – morgott az orra alatt,
majd Kellan ragályos vigyorát átvéve hozzáfűzte. -Otthon rátölthetnéd a laptopomra, anyámék
biztosan örülnének neki.
3 megjegyzés:
Összevonom az utolsó két fejezet komiját!
Nagyon értékeltem híres színészünk igyekezetét, hogy a szülésre hazaérjen. Mintha az életéért futott volna! Vagy az élete értelmeiért? ;)
Kellan bátyó színrelépése megint hatásos volt, és bakker előjött a zöldszemű szörny Robnál, még ha másodpercekre is, de .... Agyoncsapom!!!! XD
Na meg a mondat XDD Pottyantsa már ki Julie a két porontyot, mert menni kell vissza forgatni! XDDD
Jó tudom angol humor, de akkor is.... XDDD Megint előbb szólt a száj, mint ahogy jártak a fogaskerekek odafent a "víztoronyban"! ;)
Na és akkor a szülés!
Hát mély és öszinte hálám az együtt szülésért, még ha így Rob meg is szenvedte! :P
Fehérebb volt, mint vámpír fénykorában! XDDD
A lényeg az, amit Robert is leszűrt, hogy élete legszebb pillanatai voltak ezek.
még egyszer köszi, hogy így írtad meg, enyhe olvasói győzködésre. <333
Várom a folytatást, mily meglepő! ;)
-Szeretlek! – suttogta Julie hajába. –Olyan nagyon szeretlek!-szóval itt tört el a mécses nálam.....
Elfelejtette megörökíteni?!?! Na, széééép..... XDDD
Viszont köszi, hogy bevitted <3
És 29 évesen legyen szíves ne azt gondolni magáról egy háromgyerekes fiatalember, hogy fenekén a tojáshéj ;)
Egyébként:wow!!!!!!
Megjegyzés küldése