A menedék 11.

Robert zúgó fejjel ébredt a hotelszoba kanapéján. Már ez a tény, hogy a kényelmes ágy helyett itt héderelt, gyanakvóvá tette. Mi a jó francot művelhetett az éjjel? Végignézett magán és megnyugodva konstatálta, hogy zokni – pipa, boxer – pipa, póló – pipa. Akkor remélhetőleg nem volt nővel, mert ha az így látta, akkor nagyobb baromnak hiszi, mint aminek Tom aposztrofálta nemrégiben. Kicsit elveszetten üldögélt a fejét masszírozva, mintha ettől hamarabb térnének vissza az emlékei, majd a telefon után nyúlt és rendelt egy kanna kávét. Amíg a kérését teljesítik, éppen ideje felkeresni a fürdőszobát – gondolta, és a lágyékát masszírozva elindult. Miután majdnem átesett egy idegen férficipőn és majdnem lefejelte a fürdőszobaajtót, elég neheztelően pislogott az ismeretlen lábbelire, miközben a kilincset lenyomta. 

Odabent pedig a szíve állt meg majdnem,amikor a kádban egy kispárnával Bobbyt pillantotta meg, ahogy édesdeden alszik. Jézusom! Nem is emlékezett rá, hogy Bobby is velük volt az este! Behajtotta a zuhanyozáskor használt műanyag falakat, mintha ezek megvédenék Bobbyt a látványtól, és a falnak támaszkodva könnyíteni kezdett magán.

-Hé, haver! Ha már ott vagy, intézd el helyettem is! – nyögött fel a hasonlóan zsibbadt barátja, aztán a kispárnát a nyaka alá gyűrve megfordult és aludt tovább. Robert vigyorogva bólogatott, aztán felrántotta a gatyáját és belenézett a mosdó feletti tükörbe.

-Édes Jézusom! Te ki vagy? Mert nagyon kivagy.  – nézett farkasszemet a véreres szemekkel. Megnyitotta a hideg csapot és a fejét alá lógatva, pár percig folyatta magára a vizet. Amikor már úgy érezte, hogy a kevés megmaradt agysejtje is összezsugorodott, elzárta a vizet és vaksin egy törülköző után tapogatózott.

-Tessék! – nyomta a kezébe a puha anyagot egy kedves hang tulajdonosa, és Robertnek úgy pattantak ki a szemei, mintha seggberúgták volna. A recepcióslány! Anyám, ez meg hogy kerül ide? Bár kezdett egy rossz sejtése lenni, de azért még reménykedett, hogy a Kristennel lezajlott beszélgetés után jófiú módjára távozott, és az este további részében sem csinált egetverően nagy marhaságot. 

-Szia! Köszönöm! – hebegte, miközben a törölközőt maga előtt lógatva próbált valami takarást kreálni magának. A lány elmosolyodott.

–Angelica vagyok, és nem, nem töltöttük együtt az éjszakát, ha ez aggaszt. Csak én hoztam fel a kávét, mert éppen ott voltam, amikor a rendelés befutott. És gondoltam, hátha a tegnap este után segítségre van szükségetek, mert amilyen állapotban voltatok, azon még ez a kanna kávé sem segít. De van aszpirinem és tudok egy fergeteges koktélt is másnaposság ellen. A bátyám mixer, tőle tanultam.

Robert elnevette magát, amit rögtön megbánt, mert odabent kongatni kezdték a harangokat.

-Igazán kösz, azt hiszem, így, ebben a sorrendben szeretném is igénybe venni az összes segítséget, mert kegyetlenül fáj a fejem. És azt hiszem, Bobby is hálás lenne érte.

-Én már azért is hálás lennék, ha nem itt beszélgetnétek! – morgott az említett, majd hozzátette. De a többiekre biztos ráfér, Tomra különösen.

Robert ma reggel már nem először ámult el. Tom is itt van? Meg a többiekben még valakit tisztelni kell, csak nem Marcus lehet? Jézus Isten, a négy muskétás már megint együtt rúgott ki a hámból, akkor ez valami iszonyat nagy buli lehetett, kár, hogy egyetlen pillanatára sem emlékszik. Kiengedte maga előtt a lányt, aztán a pillanatnyi reflexeihez képest halkan megpróbálta becsukni maga mögött az ajtót. A szoba meglehetősen zilált állapotban volt, de hát őrá legtöbbször valami hasonló állapot jellemző, úgyhogy ettől sem lett sokkal okosabb. Angelicának a kanapé felé mutatott, hogy üljön le egy kicsit, aztán halkan a hálószobaajtóhoz lépett. Odabent a legnagyobb békességben, egymást ölelve Tom, Marcus és közöttük … Uramisten, Kristen aludta a részegek legmélyebb álmát. 

Jobb ötlete nem lévén, először visszahajtotta az ajtót, aztán leült Angelica mellé, aki közben telefonon instrukciókat adott a koktél elkészítéséről, majd a kosztümkabátjából aszpirint varázsolt elő és egy pohár vízzel Robert elé tartott két szemet.

-Kezdjük ezzel, aztán a többit majd ahogy a gyomrod beveszi. – kacsintott rá a lány valami halvány derűvel, ami roppant szimpatikussá tette. Robert engedelmesen a tabletták után nyúlt és egy korty vízzel lenyelte őket. Aztán kicsit öblögette a szájában a következő kortyot, majd felhajtotta az egész pohár vizet. 

-Azt hiszem, nem lehetek elég hálás, amiért a gondjaidba vettél minket. Nem tudom, mi a fenét műveltünk tegnap este, mert már a jelenlévők egy részére sem emlékszem, mikor csatlakoztak a bulihoz, de nagyon remélem, hogy perceken belül nem jelenik meg az igazgató, hogy személyesen rakjon az utcára minket.

-Nem volt annyira vészes.

-Azt hiszem, nem tudnék elég hálás lenni, ha megosztanád velem is a történteket. – morgott az orra alatt a férfi.

-Nos, amikor kijöttél az étteremből, a barátod – intett fejével a fürdőszoba felé – éppen megérkezett és azonnal elrángatott magával. Hogy hova, nem tudom, de amikor pár órával később hazajöttetek, akkor már teljes volt a létszám – intett  a hálószoba irányába, jelezve, hogy pontosan tudja, kik vannak odabent.

-Nagyon hangosak voltunk?

-Hm, nem… talán Kristen és a szakállas srác (alighanem Tomra gondol – vélte Robert – bár, Marcus képe sem volt éppen babapopsi). Egymás szavába meséltek valamit, amin te sírtál, a többiek meg nagyokat röhögtek.

-Sírtam? – nézett rá megütközve a férfi. Már az idejét sem tudta, mikor sírt úgy szívből, igazán. Talán, amikor elment arra a francos filmbemutatóra, ahol a vetítéskor kellett rájöjjön, hogy a jelenetét kivágták a filmből. Na, akkor éjjel sírt, mint egy csecsemő. Egyrészt a meglehetős mennyiségű alkohol tehetett róla, másrészt az önsajnálat, hogy a várva várt filmes karrier akkor itt, ezen a ponton szépen hamvába is holt.

-Nem hallottad, miről volt szó? – kérdezte óvatosan, mert hiába törte amúgy is vattaszerű agyát, fogalma sem volt róla, hogy mivel ríkatták meg a többiek.

-Nem, sajnos nem. Már amikor kétszer körbementél a forgóajtóban, akkor is arcod törölgetted, a többiek meg a hall közepén várták vihogva, hogy még hány kört teszel meg, aztán az a srác – intett megint a fürdő felé – kirángatott, hogy el ne szédülj. Aztán betódultatok a liftbe… ennyi. A többi a ti titkotok. – kacsintott rá vidáman a lány és Robert elvigyorodott.

-Ez hallod, akkora titok, hogy még mi sem emlékszünk rá. Én legalábbis biztosan nem.

A következő pillanatban Kristen támolygott ki a szobából. Ugyanaz a ruha volt rajta, mint az étteremben, egyedül a cipői hiányoztak. A fürdő felé indult, de Robert figyelmeztette:

-Bobby a kádban alszik.

-Nem érdekel, akkor végignézheti, hogy pisilek, mert egy pillanattal sem bírom tovább – sóhajtott a lány, és Robert a szemét összehúzva nézett utána.

Néhány perc múlva Kristen újra előkerült, a kezeit szárítgatta, miközben Angelicát vizslatta fél szemmel.

-Az utódom? – kérdezte némi éllel a hangjában.

-Hülye vagy? – kérdezett vissza Robert az utóbbi időben már egymás között megszokott stílusban. –Angelica a megmentőnk, amúgy pedig a recepción dolgozik. Ha bocsánatot kérsz a feltételezésért, talán neked is ad aszpirint, az én fejem már nem is fáj annyira. – kacsintott hálásan a lányra, aki bármennyire is elfogadta már, hogy nem ő lesz az, aki felcsípi a facérrá vált férfit, azért kislányosan elpirult, ahogy a híres szemöldök rá villant.

-De szeretne az utódom lenni, igaz? – nézett szúrósan Kristen a lányra, aki nagy levegőt vett, hogy válaszoljon, de Robert beleintette a szót.

-Kris, állj le! Nem azért szakítottunk, mert az utódodat keresem, te is tudod, de ha azt tenném, ahhoz sem lenne semmi közöd. Most mindenesetre kérj bocsánatot Angelicától!

Angelica nem várta meg, hogy a grimasz után még miket vág a fejéhez a férfi exe, inkább Robert felé fordult és egy halvány mosollyal elköszönt.

-Semmi baj, most nincs még egészen magánál. Vedd úgy, hogy nem hallottam semmit! És csak szóljatok, ha bármi kell! A gyógyszert itt hagyom, tette le a kis dobozt a házi telefon mellé. És Robert … - fordult meg az ajtóban – Gratulálok! – aztán egy győzedelmes mosollyal betette maga mögött az ajtót. A férfi vigyorogva nézett utána. Karakán kis csaj, nem semmi, hogy az örökké hisztis Krist is helyre tudta tenni. Azzal visszafordult a nő felé, aki megkeserítette az utolsó éveit.

-Na, akkor amíg a többiek felébrednek, elmeséled, miért ünnepeltük közösen a szakításunkat?!