A menedék 14.

A pillanat tört része alatt repültek vissza a múltba, a vízesés partjára. A csók íze ugyanolyan mámorító volt, és a másik szívverésének dörömbölése a több réteg ruha ellenére is pontosan úgy érződött, mint akkor. Aztán Cara megfeszítette a testét, hogy a szorosan ölelő karokból kibújjon.

-Jézusom, Robert! Nem kéne ezt csinálnunk!

-Dehogynem! Ha van valami, amit nem kéne csinálnunk, az az, hogy abbahagyjuk, pont most, amikor valami égi csodánál fogva újra együtt lehetünk. – suttogott a hajába a férfi., miközben az ölelésén egy szikrányit sem lazított. Annyira jó volt újra magához ölelni!

-Robert, én nem kezdek olyan pasikkal, akiket várnak otthon! – nézett a szemébe a nő és a férfi egy grimaszt vágva végre elengedte.

-Semmivel sem várnak jobban otthon, mint tíz nappal ezelőtt. Kristen és én...

-Tudom, kibékültetek. – hajtotta le a fejét Cara, hogy a szeme sarkába gyűlő könnyet elrejthesse a férfi elől.

-A nagy francokat békültünk ki! – csattant fel a férfi. –Tudtam, hogy az a kurva újság még bekavar az életembe. Cara, szerinted neked estem volna, ha nem lennék független? 

A nő álla alá nyúlva felemelte a fejét és elveszett a könnyes szemekben.

-Cara, én már az első pillanatban megöleltelek volna, csak elkezdtél magázódni és nem értettem, hogy mi ez a játék, amit játszunk, de belementem, mert azt gondoltam, ha végzünk, lesz alkalmunk leülni valahol és beszélgetni. De hát nyilvánvaló, hogy ebben a feszültségben nem vagyunk képesek két normális fotót összehozni, úgyhogy gondoltam, jobb, ha tisztázunk dolgokat. Ha megígéred nekem, hogy a fotózás végeztével együtt ebédelünk, akkor én is megemberelem magam és legjobb tudásom szerint segítek, hogy mielőbb végezzünk. Nos?

-Rendben, fotók, ebéd, beszélgetés – vigyorgott rá Cara és az ajtó felé fordult. –Akkor folytassuk!

-Nana, csak lassan, én is azt mondom, hogy folytassuk, de előbb ezt – és a csókot ott folytatta, ahol percekkel korábban abbahagyta. Végül nagy nehezen elszakadt a lánytól és a fenekére csapva az ajtó felé tolta.

-Menj előre, nekem még, khm... rendbe kell szednem magam, mert a végén olyasmit is megörökítesz, ami nem kifejezetten az ilyen típusú magazinok profilja. – vigyorgott vidáman, és Cara visszalépett, hogy egy puszit és egy ártatlan, de merész simítást követően kilibbenjen az öltözőből. Robert felhördülve kapott utána, aztán nevetve dőlt az ajtónak. Van Isten!  Amikor már azt hitte, a dolgok nem is lehetnének zavarosabbak és kuszábbak, akkor a Sors megkönyörült rajta. Most már csak annyi a dolga, hogy jó szokása szerint el ne csessze a szerencséjét.

*

Josh szeme a védencét kutatta, de azon túl, hogy tíz perc alatt egy másik Robert állt a kamera elé, semmit nem tudott leolvasni az arcáról. Carát figyelte, de a nő szenvtelenül és roppant profi módon kattintgatott, időnként utasításokat vakkantva a segítőknek, hogy a fényekkel hogyan játszanak. De aztán az egyik fiú kezéből kiesett egy ernyő, és amíg a dolgok a helyükre álltak, azok ketten olyan pillantást váltottak, amitől Josh fejében is világosság gyúlt. Ohó, ezek között van valami! Mesélhetsz barátocskám... udvarias bemutatkozás, mi? Michaelre nézett, aki szorgalmasan fotózta a kolléganőjét munka közben. Érdekes lenne látni, hogy milyen ellesett pillanatokat tudott megörökíteni.

*

Az öltözőben Robert gyors mozdulatokkal törölte le az arcáról a vékony sminket, aztán az unottan várakozó Josh-hoz fordult. A nyakkendőt lekapta és zsebre gyűrte, ingének felső két gombját kigombolta. Az elegáns úriember egy pillanat alatt alakult át jól öltözött rosszfiúvá, ahogy a tükör előtt beletúrt a fodrász által gondosan beállított frizurájába.

-Jó gyerek voltam, a fotók készen vannak, innentől a kishölgy dolga, hogy valami ellenállhatatlant varázsoljon belőlük, úgyhogy ha más nincs, akkor nekem dolgom lenne. Szia!

Josh vigyorogva szólt utána:

-Oké, csak arra vigyázz, hogy a kishölgynek legyen elég energiája az ellenállhatatlan megalkotására!

Robert visszalépett és  szikrázó szemekkel Josh szemébe nézett.

-Tudni akarom én, hogy mire céloztál?

-Drága Robertem, én nem céloztam, én telibe lőttem, mint ahogy gondolom te is, de nincs is ezzel semmi baj, hiszen független ember vagy. Csak örültem volna, ha beavatsz, és nem nekem kell kisakkoznom mindenféle bizonytalan jelekből, hogy hogy állnak a dolgok közted és a kishölgy között.

-Josh, a dolgok nem állnak sehogy. Oké, már találkoztunk korábban, de nem kell ezt a nagyvilágnak is tudnia, merthogy nincs is mit tudni. Szóval, most dolgom van. Elmentem.

-Hát, szia... de ha a dolgok nem állnak sehogy, akkor majd meséld el, hogy tudtál elmenni!? – röhögött a férfi, mire Robert a szemeit forgatva rácsapta az ajtót.

Odakint aztán elvigyorodott, ahogy lelki szemei előtt egy szenvedélyes délután képei villantak fel. Ott a dolgok igenis jól álltak.

A taxisnak a kezébe nyomta a Cara által lefirkantott címet és a fejét hátrahajtva a szürke tetőborítást bámulta. Oké, most felmegy hozzá, eljátszadoznak, de mi lesz holnap? Már azon kívül, hogy neki a délelőtti géppel vissza kell mennie LA-be. Úgy tűnik, Carának neve van a szakmájában, aligha fog itt hagyni csapot-papot és jön utána; ő sem tud ideköltözni, ez is egyértelmű. Akkor mi a franc lesz a megoldás? Közben a kocsi fékezett egy barátságos utcában a 69-es szám előtt. Robert elmosolyodott,  ahogy a fantáziája meglódult, majd fizetett, aztán kettesével szedte a lépcsőfokokat. Hamilton... kereste a csengő mellett a nevet, aztán vigyorogva fedezte fel a 13-as szám mellett. A szülinapom! Megnyomta a csengőt, de mielőtt választ kapott volna, a kapu kinyílt és egy idős hölgy lépett ki rajta. Udvariasan elengedte maga mellett az ajtót tartva, aztán már rohant is fel a lépcsőn.

*

Cara izgatottan pakolászott otthon. Még a taxiból megrendelte Wang étterméből a kedvenc kajáit és a küldönccel egy időben értek a kapu elé. Fizetett, felmarkolta a tekintélyes csomagot, aztán a kandalló előtt megterített az alacsony asztalkán. Most azonban kicsit ijedten figyelte a lazán leszórt párnák halmát. Túlságosan egyértelmű utalás ez, hogy hogyan képzeli el az ebéd utáni sziesztát, ez nem vitás. És mi van akkor, ha Robertnek esze ágában sincs itt maradni? Tényleg egy ebédre számít és beszélgetésre, aztán már menni is akar.  De aztán eszébe jutott az a csók az öltözőben és elmosolyodott. Hát, ha menni akar, mehet, de nem akar majd, ebben most már szinte biztos volt. Hirtelen arra gondolt, egy gyors zuhany még talán belefér, de ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Mély levegőt vett és szinte feltépte a bejárati ajtót. Az ajtófélfát támasztó görög istent szó szerint berántotta a lakásba és ugyanolyan szenvedéllyel csókolta meg, mint a férfi tette azt vele korábban. 

Robert örült, hogy adott magának néhány pillanatot, amíg a három emeletnyi rohanástól újra kapott levegőt, mert ez az őrült nőszemély nem hagyott neki esélyt. Hagyta, hogy marcangolja róla a ruhát, miközben volt rá gondja, hogy egy erőteljes mozdulattal becsapja maga mögött az ajtót. A zakója valahol az előszoba közepén hevert, a fél cipője mellett, a másik cipő pedig a nappali felé vezető botladozás közben veszett el. Szeme sarkából látta a terített asztalkát, de biztos volt benne, hogy bármilyen finom falatok lapulnak a dobozokban, az ő éhségét most semmi más nem csillapíthatja, csak Cara forró, vágyakozó teste. A kandallóban lobogott a láng, amit sem a korai időpont, sem a kinti meleg nem indokolt, de idebent tagadhatatlanul hozzájárult a felforrósodott hangulathoz. A színes párnák közé hanyatlottak, miközben kezei fáradhatatlanul simogatták Cara felhevült testét. A lányt már sikerül kibújtatni a pólójából, és a fürge kis ujjak már az ő ingét gombolták. A csókot meg sem szakítva tépte le magáról és egy hanyag mozdulattal maga mögé dobta. Egyenesen a kandalló nyitott tűzterébe.  A könnyű, drága anyag egy pillanat alatt kapott lángra, de ezt ők észre sem vették. 

-Hééé! – simított végig Cara lábán, -lassítsunk kicsit, mert a végén olyanok leszünk, mint a tinik, akik kihasználják, hogy a szülők levitték a kutyát sétálni. – mormolta bele a lány fülébe mély, a szenvedélytől karcos hangon.  Cara elnevette magát.

-Igazad van, lassítsunk. Csak hát, tudod… - Cara kereste a szavakat, amikkel a férfi tudtára tudná adni, hogy embert így még nem kívántak, mint őt, úgyhogy nem könnyű számára ez a lassítás; de szerencsére Robert szavai a lassítással kapcsolatban nem szó szerint voltak értendőek. A férfi felemelkedett ugyan róla, de csak azért, hogy a szoros farmert lehúzza az ingerlően hosszú, karcsú lábakról. Aztán a hátára gördülve a sajátjától is megszabadult. Türelmetlen mozdulattal dobta félre, telefonja nagyot koppanva szánkázott a terített asztal alá.Ő pedig visszafordult a lányra és lábaival a takaróhoz szegezve simogatni kezdte a lapos hasat. 

Cara levegő után kapott a gyengéd becéző érintéstől, aztán egy váratlan mozdulattal a hátára fordította a férfit. A csípőjére ülve könnyű mozdulatokkal cirógatta végig a szőrös mellkast és lassan előre hajolva a férfi álla alatti megfeszült bőrt harapdálta finoman. Robert lehunyta a szemeit,  és egy érzékétől megfosztva most a tapintásra hagyatkozott.  Az ujjai alatt reszkető meleg, bársonyos bőr érintése érzékibbnek tűnt így vakon, mint bármi, amit eddig érzett. Cara a lehunyt pillákat csodálta. Igazságtalanság egy férfinek ilyen csodás dísz – mosolyodott el és apró csókot nyomott a két lehunyt szemre. A szürke szemek szinte abban a pillanatban pattantak fel, és a tekintet a teste mélyéig hatolt, majd lángot vetett. A férfi felnyúlt, hogy a lány fejét a kezei közé fogja, aztán lassú, leheletnyi csókot nyomott a homlokán végighúzódó sebhelyre, nyelvével követve a nyomát. Eközben a testük úgyszólván akadály nélkül olvadt egybe. Robert felült, magához szorította a reszkető női testet és minden érzését beleadva mozogni kezdett. A gyönyör olyan eszeveszett erővel csapott rajtuk végig, ami teljes ellentétben állt a csendes, visszafogott mozgással. A csendben csak a zihálásuk és a kandallóban pattogó tűz hangja hallatszott. Aztán Robert óvatosan az oldalára fordulva lefektette Carát és a melléhez szorítva cirógatta a hátát. Ezt a békés, kielégült pillanatot nem cserélte volna el egy új szerepért sem. 

Hosszú percek óta feküdtek így, amikor a férfiban egy gondolat ötlött fel.

-Atyaisten, Cara! Az óvszer! Valahol a zakóm zsebében maradt. Basszus, eszembe se jutott! – túrt bele idegesen a hajába. –Másodjára lehet, hogy nem lesz szerencsénk! – nézett megfejthetetlen tekintettel a lányra.

Cara felsóhajtott:

-Hát, ezt már bebuktuk, kár idegeskednünk miatta. Bízzunk a szerencsénkben, de a testemet ismerve, szerintem nem lesz baj. De ha gondolod, szerezhetek valahol egy esemény utáni tablettát. Szerintem még elugrani sem kell érte, Caroline biztosan elküldi a futárral a patikából. A barátnőm – tette hozzá magyarázatképpen.

Robert végigsimított a lány mellein. –Talán telefonálnunk kéne így két esemény között, hm?

Cara nevetve lesöpörte magáról a kíváncsi mohósággal tapogatózó kezeket és felállt. A táskája mélyéről előkotorta a telefonját és a fürdőszoba felé mentében kikereste a barátnője számát.  Vigyorogva figyelmen kívül hagyta Caro lelkes érdeklődését, amiért hirtelen ilyen szívességet kér tőle, aztán megnyugodva, hogy a küldönc nemsokára érkezik, megnyitotta a vízcsapot. 

Robert a hátán fekve a plafont bámulta. Mi a fenét művel, hogy az elemi óvatosságról is megfeledkezik ennek a nőnek a közelében? A víz hangjára elmosolyodott. Igen, egy zuhany, az mindenképpen jót fog tenni most. Feltápászkodott és a padlóról felkapva a zakóját, előkotorta belőle a csomagocskát. Még Marcuséktól kapott egy egész kartonnal a Kristennel való szakításának örömére. A marhák! Nem is gondolt rá, hogy vajon miféle sugallat hatására dobott be egyet a zsebébe, hiszen nem tudhatta, hogy szüksége lesz rá.  De ha Cara megrendelte a gyógyszert, akkor talán nem kell zokniban zuhanyoznia – húzta el a száját a profán hasonlatra és visszadobta a zakóra a csomagot. Benyitott a fürdőbe és a víz alatt álló lányhoz simult.

-Ha már be kell venned azt a bogyót, ne legyen hiába az áldozat – mormolta a fülébe, miközben hátulról átölelte.