Vázlatok 5.

Paul hetek óta figyelte alkalmi lakótársát. Ha nem lett volna nyilvánvaló, hogy egy másik korosztály, az érdeklődési köre alapján soha meg nem mondta volna róla, tulajdonképpen hány éves is lehet. Nem mintha ezt az információt eddig sikerült volna kicsalnia a nőből. Mindenesetre számtalanszor  derült már ki, hogy ugyanazokat a zenéket hallgatják és a könyvek terén is hasonló az érdeklődésük. Nem egyszer látott már olyan könyveket a kezében, amiket ő is olvasott, vagy tervezett, hogy elolvas.  Kedvenc művész-mozijában francia filmhetet tartottak. A plakát előtt ácsorgott és a bemutatott filmeket vette sorra. Keresztneve: Carmen -  ó, ez az egyik kedvence Godardtól. Már nem is egyszer látta, de bármikor megnézte volna újra. Szerette az európai filmeket, úgy látszik az angol gyökerek még nem amerikanizálódtak teljesen. Ebben a filmben pedig Maruschka Detmers ragadta meg leginkább. Festő szeme gyönyörűnek találta természetes szépségét. Mindig is az aszimetriát kedvelte, nem a Barbi-arcokat.  Néhány perc múlva már a zsebében lapult  a mozijegy. A filmet a legkisebb teremben vetítették és ott is a legfelső sorba kérte a jegyét. Jobban szerette ezeket a kis „családias” mozitermeket. Hasonlított ahhoz az érzéshez, amikor otthon, csendes magányában élvezte a filmeket. Ez volt az egyetlen luxus az életében, a nagy képernyős televízió, mert meggyőződése volt, hogy az igazi remekművek megérdemlik, hogy  csakis kiváló minőségben nézze őket. Már csak pár perc volt hátra a vetítés kezdetéig. A hangszórókból könnyű francia sanzon szólt a ráhangolódás érdekében, s ő ujjával a térdén dobolta a ritmust, amikor a sorok között nézelődve ismerős arcra lett figyelmes. Két sorral lejjebb Izabel üldögélt feszült várakozással az arcán. Paul meglepődött, hogy a nőt itt látja, mert azt már végképp nem gondolta volna, hogy még a filmek terén is azonos az ízlésük. A felfedezéssel egyidőben elsötétült a nézőtér és elkezdődött a film. Gyorsan peregtek a jelenetek, a film hangulata és tempója teljesen magával ragadta és egyszer csak azon kapta magát, hogy felkapcsolták a teremben a világítást. Teljesen elvarázsolta a film. Úgy érezte, hogy szinte feltöltődött a filmtől és a zenétől. Fejében egy ötlet kezdett formálódni és egy halvány elhatározás, hogy talán a hétvégén újra a vászon elé áll és megpróbálkozik a festéssel. Még végig sem gondolta, amikor a válla mögül egy ismerős női hang csendült fel: -Jó estét, Paul! Hogy tetszett a film? Rámosolygott a nőre. Fejével a kijárat felé intett, miközben szájával szinte hangtalanul üzent, hogy ebben a hangzavarban nem igazán érdemes beszélgetést kezdeményezni. A mozi előtt összeverődött tömegben toporogtak már, aztán végre oszolni kezdett a sokaság. Paulnak még nem volt kedve hazamenni, ezért Izabelhez fordult, hogy megkérdezze, nem tartana-e vele egy sörre, és akkor legalább nyugodtan beszélgethetnek a filmről is. Izabel habozott, mert nem akart ráakaszkodni a fiúra. -Nem lesz kellemetlen, ha azt hiszik, az anyjával üldögél egy bárban? – kacsintott a férfira. Paul fülig vörösödött, mert azonnal tudta, hogy mire céloz a nő. -1:0 oda – mondta nevetve. -De talán csak irigykedni fognak rám, amiért egy ilyen szép asszony rám pazarolja az idejét – kacsintott vissza. Izabel szerette a bluest, Pesten is sokszor jártak régebben blues-kocsmákba a régi barátaival, még a nyolcvanas években, a gyerek születése előtt. Így aztán örömmel tartott a férfival a hangulatos helyre. Két pohár sört kértek a pultnál, aztán leültek egy apró asztalkához. Egészen közel kellett hajoljanak egymáshoz, hogy a zajban hallják egymás szavát. -Szóval, hogy tetszett a film? – kérdezte a nő, és arcáról világosan leolvasható volt, hogy a válaszra valóban kíváncsi. -Szeretem Godard-ot. Már láttam ezt a filmjét is, de van benne valami, ami miatt egyszerűen nem tudom megunni. – vallotta be a férfi. A zenekar egy Tom Waits számba, a Twenty Nine Dollars-ba kezdett. Izabel dobolni kezdett az asztalon.  -Szereti? -Tessék? – hajolt közelebb a férfihoz. -Azt kérdeztem – ismételte meg Paul nevetve -, hogy szereti-e ezt a számot? – harsogta túl a hangzavart. Ó, igen, Tom Waits – nevette el magát Izabel. Paul fürkészőn nézte a nőt, akit láthatóan teljesen elvarázsolt a zene. Szeme csillogott és mosolyogva nézelődött a teremben. Amit a férfi nem tudhatott, hogy emlékek bukkantak fel a szíve mélyéről, szép emlékek, és ezek az érzések kiültek az arcára. Paul egyszerűen nem tudta levenni a szemét a nő beszédes arcáról. Olyan érzése volt, mintha ez a nő alapvetően életvidám teremtés lenne, és a szemében bujkáló csüggedt szomorúság csak látszat lenne, pillanatnyi hangulat. -Meséljen magáról, Izabel! – bukott ki belőle szenvedélyesen. A nő mosolyogva nézett rá. -Mit szeretne tudni? -Nem tudom. Meséljen bármit, amiről úgy gondolja, hogy rám tartozik.  – Állta a nő tekintetét, majd néhány pillanat után  a nő feladta és lesütötte a szemét. -Nem hiszem, hogy érdekesnek találná – mormolta halkan. Paul közelebb hajolt, hogy hallja a szavait. -Próbálja ki! – mosolygott rá bátorítóan. -Majd talán máskor Paul, ha nem haragszik. Ehhez a komoly beszélgetéshez most túl boldog vagyok, túl jól érzem magam – sóhajtott szinte fáradtan a nő. -Oké, nem akarok erőszakoskodni. Ne haragudjon! Majd mesél, ha úgy érzi, megérett arra a beszélgetésre. – bólintott komolyan a férfi. Még vagy két órát üldögéltek és hallgatták a zenét, miközben filmekről beszélgettek. Végül a férfi fizetett és a bejárat előtt leintett egy taxit. Hazaérve Paul még az ajtóval matatott, amikor az asszony a lépcső felé vette az irányt. -Jó éjszakát, Izabel! – szólt utána. -Magának is, Paul! – köszönt el az asszony. Szobájuk magányában mindkettőjüknek az eltelt órák jártak a fejében; s álmatlanul, gondolataikba merülve merengtek a szoba sötétjébe. Másnap reggel Izabelt halk gitárszó ébresztette. -Felébresztettem! Bocsánat! Nem tudtam aludni. – mentegetőzött a férfi, amikor Izabel álmos tekintettel jelent meg a nappaliban. -Nem, de tényleg, már úgyis felébredtem. Szépen játszik. Régóta zenél? -Köszönöm, de túloz. Talán tizenhárom-tizennégy éves korom óta próbálkozom, de tanárhoz sosem jártam, csak amit a haveroktól lestem el – nevette el magát Paul. -Aha, elleste – kacsintott rá a nő. -Igen – válaszolt a férfi vigyorogva. -Több ez egyszerű ellesésnél, azt hiszem. Megengedi, hogy ideüljek és hallgassam egy kicsit? -Hát persze! Foglaljon helyet itt az első sorban – mutatott maga elé a férfi a kényelmes fotelra. –Ezt ismeri? – kezdett bele egy Joe Pass számba.   -Nem, de szeretem a jazzt. Apámnak volt egy kis zenekara még a 60-as- 70-es években. Műkedvelők voltak ugyan, de tanult zenészek és igazán jól játszottak. Őket sokat hallottam. De azt hiszem, maga akkor még nem is élt – nevette el magát a nő. Paul először nem szólt semmit, csak elmélyülten pengette a lágy dallamokat. Végül felnézett és a nőre nézve halkan megszólalt: -Maga tiszta rejtély, Izabel. A nő arca megfeszült és felkapta a fejét. -Ezt miből gondolja? -Szereti Godard-ot, a francia filmeket, nemcsak szereti, de ismeri is a bluest, láttam, hogy kölcsönvette egy könyvemet, úgyhogy tudom, hogy élvezi Amis stílusát, akit nem mindenki szeret és ért, és most itt a jazz … - aztán rámosolygott a nőre, majd a dallamra koncentrálva tovább pengette a húrokat. -Hát, köszönöm! Miért, milyennek gondolt? Besavanyodott, nyolcvanas évek disco zenéjén és Bud Spencer filmeken szocializálódott közép-európai öreg tyúknak vélt? – mímelt sértődöttséget Izabel. -Nem, öreg tyúknak semmiképpen – próbálta kimagyarázni magát a férfi. –Csak ha anyámra gondolok, nos…, nem olyan, mint maga Izabel, nagyon nem. -Ó, a jó öreg Mrs. Simon újra előkerült – nevetett a nő. –Bocsásson meg, nem úgy gondoltam – mentegetőzött, amikor rájött, hogy ezzel alighanem megsértette a férfi édesanyját. -Tudja mit, hagyjuk, mert már látom, hogy ebből az egészből megint nem tudok jól kijönni, csak beégetem magam  - vigyorgott a férfi, fel sem véve, hogy Izabel is zavarba jött. -Nincs semmi baj. Néha tényleg öregnek érzem magam, ez azt hiszem, nem is annyira kor kérdése. Persze nem segít, ha az ember tisztában van a születési évével. De tegnap nagyon jó volt a klubban,még egyszer köszönöm, hogy meghívott. -Szívesen. Megismételhetnénk máskor is, ha van kedve. -Köszönöm, de azt hiszem, jobb ha nem az anyjával látják ilyen szórakozóhelyeken. Még a végén elhíresül a korabeli lányok között, hogy amolyan anyámasszony katonája és romlanak az esélyei. -Nem hinném, hogy ezen múlna, de különben sem nagyon érdekel. Én is nagyon élveztem az estét, Izabel. * Bónuszként meg ez a szám és ez a kép valahogy megtalálták egymást XD