A menedék 71.

A repülőgépen ülve Cara Robert legújabb ajándékát, az örökkévalóságot szimbolizáló gyűrűt vizsgálgatta. A vacsora végeztével a férje a kezéért nyúlt és amikor elengedte, egy apró doboz hevert a tenyerén. Csodálkozva nyitotta ki, miközben zavartan szabadkozott, hogy igazán nincs szüksége újabb és újabb ékszerekre, de aztán elfogadta a férfi vállvonogatós magyarázatát, miszerint úgyis tudja, hogy a gyémántot nem fogja hétköznapokon hordani, de szerette volna, ha az esküjükre és a kölcsönös birtoklási vágyukra mégiscsak emlékezteti egy gyűrű.  Robert a szája szélét rágcsálva magyarázott, miszerint a gyűrűt az esketést végző pap is megáldotta, úgyhogy olyan, mintha ezt is az ujjára húzta volna ott a templomban, csak a nászútjukra tartogatta meglepetésként. Cara végül mosolyogva hajolt hozzá és egy csókkal belefojtotta a magyarázkodást.

-Köszönöm! Ígérem, hogy ezt sosem veszem le, bár nekem nincs szükségem emlékeztetőre, pontosan tudom, hogy mit fogadtam meg és kinek azon a délutánon – kacsintott a férfira, aztán hagyta, hogy a gyűrűt az ujjára húzza, majd kézenfogva felhúzza, aztán az étteremből kiérve, a hallban a még hallható zenére a lépcsőhöz vezető néhány méteren lassan keringőzve vezesse.

Egy tökéletes nászút tökéletes befejezése volt az az éjszaka.

*

Tom tökéletesen összetúrt  fejjel nézte Mollyt, ahogy a kanapé mellett hevert, orrával a bejárat felé figyelve. Minden apró neszre felkapta a fejét, aztán csalódottan visszafeküdt. Érzi, hogy nemsokára itthon lesznek – csodálkozott a kutyán, aztán újra elmélyedt a levélben, amit olvasott. Már sokadszor kotorta végig a sörényét a tartalmától izgatottan. Sienna – úgy tűnt – végre észhez tért, és hajlandó adni egy újabb esélyt. Már olyan régen külön voltak, hogy nem is bízott benne, de valahányszor elment meglátogatni a lányát, igyekezett a volt feleségével is kedvesen viselkedni, már-már udvarolt neki, és végre a kitartó próbálkozás meghozta a gyümölcsét. A nő meghívta, hogy a Háladást töltse velük New Yorkban. Az izgalmat az utóirat okozta, amiben mellesleg megemlítette neki, hogy természetesen a vendégszoba a rendelkezésére áll. Tom nagyon bízott benne, hogy ha már küszöbön belülre került, nem fogja magányosan végezni a vendégágyon.

A ház előtt fékező kocsi hangjára Molly boldog  csaholással futott a bejárathoz, Tom pedig a fejét csóválva ballagott utána. Laptopja nyitva a dohányzó asztalon maradt. Az ajtó még csak résnyire volt nyitva, amikor a kutya kislisszolt és az érkezők nyakába vetette magát. Odakint felharsant a nevetés, ahogy a szélvész majdnem fellökte őket, aztán Robert a táskákkal Tom felé indult, Cara pedig a házat megkerülve a part felé vette az irányt Mollyval. Futtában odaintett Tomnak, aztán nevetve követte a boldogan viháncoló kutyát.

Robert ledobálta a táskákat a nappali közepén, aztán fáradtan a hűtő felé indult.

-Egy sört! Azonnal!

Tomnak is odakínált egyet, aztán leroskadtak a kanapéra.

-Még egyszer a házasságotokra! Aztán, ha Cara nem hallja, mesélhetsz! – kacsintott a barátjára és meghúzta az üveget. Közben Robert tekintete akaratlanul is a laptopra tévedt.

-Nocsak! A nagyságos asszony írt neked? – nézett Tomra, akinek szokatlanul vidám volt az ábrázata, ahhoz képest, hogy az ex-felesége levelét olvasgatta.

-Meghívott  Hálaadásra – újságolta vidoran, aztán a mellét düllesztve hozzátette: -még szállodába sem kell mennem, enyém a vendégszoba. Ez pedig, tudjuk, mit jelent.

-Tom, ne éld bele magad! Siennánál semmit nem jelent. Vagy éppen csak annyit, hogy tudd, hol a helyed. Egyébként is milyen hülyeség már ez a hálaadásnapi találkozó. Ez tipikus amerikai ünnep, te angol vagy, ő meg félig az. Nehezen tudom elképzelni, ahogy Sienna otthon kis kötényben pulykát süt áfonyaszósszal és krumplipürével. Oké, a sütőtöktortát esetleg, de azt meg te ki nem állhatod. Szerintem csak összekötötte a kellemetlent a hasznossal és odarendelt, hogy aláírasson veled valami újabb papírt Marlowe leendő iskolájából.

-Szemét vagy, Rob! – csattant fel Tom, és a mosoly lehervadt az arcáról. Az óceán felé kinézve éppen Carát látta, ahogy Mollynak dobál egy teniszlabdát. –Vedd tudomásul, hogy más is megérdemli a boldogságot, nemcsak te. Fogalmad sincs róla, mennyit dolgoztam ezen, hogy Sienna végre rájöjjön, mindkettőjüknek mellettem a helyük. És te, a nagy barát, csak annyira vagy képes, hogy lelombozz. Igazából már az sem esett jól, hogy nem hívtad meg az esküvőre, mert az is egy jó alkalom lett volna, hogy közeledjünk egymáshoz, de én nem pofáztam bele, hogy kiket hívsz meg. Úgyhogy most légy szíves te se dumálj Sisi ellen. Ha pedig újra együtt leszünk, akkor próbáld lenyelni a békát, hogy újra egy levegőt kell szívnod vele. Én ugyanis  még mindig szeretem. Ha ez számít neked bármit is.

Robert a kezeit felemelve próbálta jelezni, hogy bocsánatot kér a hirtelen kiszaladt szavakért, de magában kicsit keserűen nézte a barátja merev hátát. Valahol mélyen érezte, hogy ebből a vendégségből szegény Tom még nagyobb csalódással fog kikeveredni, mint  korábban bármikor. Lizzy szerint Sienna már továbblépett, és ezt Tom vagy nem tudja, vagy nem hajlandó elfogadni. Most nem igazán érezte megfelelőnek a pillanatot, hogy ezt megkérdezze tőle. Mindenesetre egy tervet kezdett formálgatni magában Hálaadásra. Remélte, hogy Cara partner lesz az ötletéhez.

*

Cara kicsit csodálkozva nézett a morcos Tom után, aki kiment ugyan hozzá, hogy egy puszit adjon neki és elköszönjön, de aztán némi morgás után a kertajtót vette célba.

-Összevesztetek? – kérdezte a férjét, aki egy üveg sörrel a kezében a kanapén terpeszkedett és a plafon nem létező repedéseit vizsgálta. Robert egy grimasszal felült és helyet csinált maga mellett.

-Annyira érzem, hogy Sienna megint bele fog rúgni szerencsétlenbe. Ez a süket azt hiszi, békülni hívja New Yorkba, de Lizzy szerint a csajnak van már valakije.

-Megmondtad neki?

-Jézusom, dehogy. Még így is majdnem leharapta a fejem, amikor mondtam neki, hogy ne  nagyon élje bele magát a békülésbe. Így is megkaptam, hogy egy önző barom vagyok, aki sajnálja a legjobb barátjától a boldogságot. Pedig ha rajtam múlna, azt szeretném, hogy neki is olyan jó legyen, mint nekem. – húzta magához Carát és egy puszit nyomott a feje búbjára. Csendben üldögéltek, aztán Cara nagyot sóhajtva kibontakozott az ölelésből.

-Kipakolok és csinálok valami vacsorát.

Robert utána nyúlt és elkapta a kezét.

-Hagyd a fenébe, megvár minket ez a kupi! Elugrunk valahova a közelbe vacsorázni. Hivatalosan még tart a nászutunk, nem engedhetem, hogy máris belevesd magad a házimunkába. Különben is, az ágyunk csak holnap reggel érkezik a mesterekkel, utána kezdhetnéd az egészet elölről.

Cara Mollyra nézett, aki a fejét forgatva követte a beszélgetésüket.

-Nekem nincs sok kedvem most kiöltözni, még átöltözni se nagyon, úgyhogy szerintem rendeljünk valamit, aztán kiülünk a partra. Oda legalább Molly is jöhet velünk. Éppen elég ideig kellett nélkülünk lennie, ne hagyjuk magára már első este.

Robert elmosolyodott.

-Reméltem, hogy ezt mondod, csak úriember próbáltam lenni. De akkor el is intézem a kaját, aztán irány a puha homok. A gardrób aljában találsz egy takarót, azt azért vigyük!

*

Cara izgatottan húzkodta magán a nemkicsit kihívó pöttyös selyem estélyit. Amikor az üzletben próbálta, fel sem tűnt, hogy melltartót sem vehet alá, ami tekintve a terhesség okozta változásokat nem feltétlenül jó hír. A mell alatt húzott ruha egyébként teljesen leplezte volna a felszedett kilóit. Most már mindegy, ez van, bár, Roberttel alighanem lesz összetűzése miatta. – forgatta meg a szemét.

A homlokán lévő sebet a plasztikai sebész szinte nyom nélkül eltüntette, így aztán őszintén  mondhatja, hogy a nőgyógyászati rutinbeavatkozással egyidőben elvégeztetett műtét sikeres volt. Hosszú idő után újra hátrafésülhette a haját, és ugyan a frizurakészítést letudta annyival, hogy egy ráfot biggyesztett a sörényére, de mégis elégedettebb volt, mint amikor még a homlokába hagyta hullni a tincseit.

-Cara, gyere már! El fogunk  késni! – kiabált kintről a férje, így aztán egy nagy sóhaj kíséretében lenyomta a kilincset és a vitatkozásra felkészülve kilépett a fürdőszobából. Robert várakozóan fordult felé. Először csak elnyílt a szája, aztán összehúzta a szemöldökét, végül fojtott hangon megszólalt.

-Édesem, ha az volt a célod, hogy szürke kisegérként meghúzódj a tömegben, kicsit mellélőttél ezzel a ruhával. A sminked pedig egyenesen észbontó! Gyűrűd megvan? Helyes! Gyönyörű vagy! Gyere, siessünk!

Cara megkönnyebbülten sóhajtott fel, mégsem lesz ordibálás, helyes. Úgy látszik, Robert egészen fejlődőképes. A kocsiban megnyugodva dőlt hátra és az elsuhanó tájat nézte, miközben a férje a telefonját babrálta. Amikor megérkeztek, a férfi kiszállt, aztán megkerülte a kocsit és kinyitotta Cara előtt az ajtót. A lány kirakta a lábait, aztán a férfi kezébe kapaszkodva ruganyosan felállt. Körülötte hullámzott a leheletkönnyű anyag, miközben a fotózáshoz kijelölt helyre sétáltak. Ott a férje szembefordult vele és magához húzta, hogy a dereka köré fonja a karját. A reflektorok fényében, a megszállottan kattogó fényképezőgépek és a kordonon kívülről benyújtogatott hosszú nyelű mikrofonok „füle” hallatára Robert hirtelen elkáromkodta magát:

-Basszus, Cara, ez a ruha teljesen átlátszó!