A menedék 72.

-Basszus, Cara! Ez a ruha teljesen átlátszó! – Robert még arra sem figyelt, hogy a hangját visszafogja és arcán megtartsa a hivatalos műmosolyt. Őszintén fel volt háborodva.

-Öööö... csak oldalt – suttogta Cara, miközben az arca pírja a rúzsával kezdett vetekedni . –Ha szorosan mellém állsz, akkor nem látszik. – súgta a férfi fülébe, aki eddigre már szorosan magához ölelte, de ezzel csak azt érte el, hogy a ruha esése megváltozott, és a a lány eddig oldalt kivillanó combja helyett, most már mindkét lába a kamerák prédája lett. De mosolyogtak tovább, mintha a közjáték nem zajlott volna le és Robert karja nem szorította volna satuként a felesége derekát.  Cara – reményei szerint észrevétlenül – hátul a férje fenekébe csípett, hogy jelezze, lazítson kicsit a szorításon, de Robert ettől végképp elvesztette az önkontrollt. Zakója gombját kigombolva , a kamerák felé egy  buja oldalpillantást követően leengedte a vállain, majd egy laza mozdulattal kibújt belőle és lovagiasan Carára terítette. A fotósok részéről hangos üdvrivalgás fogadta a vetkőző számot, aztán csalódott moraj az öltöztetést. De a szemfülesebbek már megörökítették, amit ezekből a pillanatokból érdemes volt.

A színház épületébe érve Cara megpróbálta levenni a zakót, de Robert megszorította a kezét.

-Ha jót akarsz magadnak, nem veszed le! Elment az eszed, amikor megvetted ezt a rongyot?

-Robert! Ne hülyéskedj, nem álldogálhatsz itt mellettem ingben. Ettől feltűnőbbek leszünk mind a ketten. Különben is, itt már nem világítanak meg a reflektorok, úgyhogy már a ruha sem olyan vészes. Egyébként meg az öltözőfülkében nem vettem észre, hogy átlátszik, úgyhogy nem szándékosan csináltam, nekem elhiheted.

A férfi nagyot sóhajtva visszabújt a zakóba és Cara jó feleséghez illőn megigazította a hajtókáját, aztán egy könnyed csókot nyomott a férje szájára és belekarolt.

A férfi kollégái sorban köszöntötték őket, gratuláltak az esküvőhöz, aztán kíváncsian figyelték, ahogy Robert a birtokos mozdulatával szorosan maga mellett tartja a feleségét.  Matt volt az első, aki a kezét nyújtotta Carának és Robertre kacsintva a svédasztalhoz kísérte a lányt. Robert összehúzott szemöldökkel nézett utánuk, de aztán erőt véve a féltékenységén, a beszélgetők felé fordult. Magában persze dühöngött tovább. A fene egye meg! Pont Matt, ha valakinek, akkor neki megvan a kellő sármja, hogy elvarázsolja Carát. Sosem hitte el egészen a pletykákat, miszerint a srác a saját neméhez vonzódik, mert mintha mindkét nemnek egyforma hatékonysággal tudná tenni a szépet. Mindenesetre mára már hülyét csinált magából azzal a vetkőző számmal, nincs szükség rá, hogy még ráadással is szolgáljon a mindenhol jelenlévő szemfüles fotósoknak. Amikor a páros halkan nevetgélve visszatért hozzá, Cara gondoskodó mozdulattal nyújtotta felé a tányért, amin apró falatok sorakoztak. Robert a másik férfi tekintetét keresve csendesen megszólalt:

-Matt, szerintem le se vedd a tányérról a tekinteted, ha nem akarod, hogy a szemgolyóid is itt végezzék!

A jóképű férfi elvigyorodott. –Tudod jól, hogy tőlem biztonságban van, bármennyire is bájos teremtés a feleséged.

-Őszinte legyek? Nem tudom. Túlságosan élethűen alakítottad Christiant ahhoz, hogy elhiggyem, Simonon kívül nem kacsintgatsz új vadászmezők felé.

Cara a szemöldökét felhúzva megszólalt:

-Valaki lefordítaná nekem ezt a virágnyelvet, mert még valahol az elején elvesztettem a fonalat.

Matt csodálkozva nézett rá. Ő nem tudna róla?

-Nos, a férjed arra próbált finoman célozni, hogy vegyem le a tekintetem a kivillanó melledről, ha nem akarom, hogy a szemeim is a tányéron végezzék. Én megnyugtattam, hogy kizárólag szőrös mellkasok tudnának elcsábítani, és ő volt olyan gonosz, hogy kifejezze a kételkedését ez ügyben.

-Úgy érted...? – kerekedett el Cara szeme és a kérdést inkább nem fejezte be.

-Úgy! Simon Hall az élettársam és nagy egyetértésben három gyereket nevelünk. – foglalta össze a magánéletét Matt, miközben kíváncsian várta a lány reakcióját. A legtöbb nő elborzad ilyenkor és sajnálkozik, hogy micsoda veszteség ez a női nemnek, mások megkísérlik visszatéríteni a sötét oldalról, a legrosszabb azonban az volt, amikor kérdéseket tettek fel neki azzal kapcsolatban, hogy nem találja-e veszélyesnek, hogy három gyereket tesznek ki ennek a nem mindennapi életformának. Mi lesz, ha ők is...? Mintha ez a nevelésen múlna. Ha valaki, akkor ő aztán elsőkézből mesélhetne róla, hogy mennyire nem így van ez. De Cara csak elmosolyodott és a szemébe nézve megszólalt.

-Úgy látom, erős kapcsolat lehet köztetek, ahogy a nevét említetted, szeretném, ha Rob is így tudna beszélni rólam egy idegennek. Olyan szeretettel mondtad ki a nevét, jó volt hallani. Szerencsések vagytok. Csak azt nem értem, ha Robert tudja ezt, akkor mi a fenéért játssza itt az ősembert?

-Nos, néhány éve volt egy filmem, csodálom, hogy nem hallottál róla, mert könyvben az egész világ meg volt veszve érte. Amikor a szereplőválogatás volt, mindenki azt mondta, hülyeség indulnom Christian szerepéért, mert ismerve a hátteremet, teljesen hiteltelen lennék a domináns mogul szerepében. Aztán mégis megkaptam, és azt hiszem, nem is vallottam vele szégyent. Rob csak irigy, mert eredetileg az ő fizimiskája ihlette az írónőt, csak nem volt benne annyi kurázsi, hogy el is játssza.

-Na jó, most már elég, hogy úgy beszélgettek itt, mintha itt sem lennék! – morrant fel az emlegetett.

Matt gúnyosan rámosolygott.

-Ez azóta is piszkálja a csőrét. Elég meredek jelenetek voltak, én tudtam hozzá színészként állni, de ő begörcsölt már a gondolattól is, hogy a film felében az ágyban henteregjen. Oké, nem mindig az ágyban, de a hentergésen volt a hangsúly, meg a ...  – aztán elharapta a mondatot, ahogy Robert sziszegve válaszolt.

-Nem görcsöltem be! Csak nem akartam, hogy a vámpírhisztéria után pornósztárként jegyezzenek. Én ugyanis színész akartam lenni. Neked meg szinte mindegy volt, mert senki nem akarta a szépséges pofázmányodat elcsúfítani egyetlen szerep kedvéért sem; és Christian – oké, elismerem – tényleg illett hozzád.

-Oké, ezzel meg azt akarja mondani, hogy én nem vagyok olyan szégyenlős, mint ő. – fordított tovább Matt és Cara nevetve kapkodta köztük a fejét a szópárbajra. Aztán megrángatta a férje ujját.

-Melyik volt ez a film? Igazán megnézhetnénk!

-Életem, legyél benne nyugodt, hogy nem kell megnézned ahhoz, hogy sejtsd mi volt benne.

-Utálatos vagy, felpiszkáltátok a fantáziámat, most meg azt várod, hogy ne is legyek kíváncsi rá? Matt, beszélj vele! Miért kell nekem mindig művészfilmeket néznem? – nyafogott játékosan Cara, de Robert szeme villanására beleszakadt a hang. Egyértelmű volt, hogy a férje már nagyon szeretné befejezni ezt a beszélgetést. Szerencséjére a vetítés kezdetét jelezték és mindenki elfoglalta a helyét a nézőtéren.

*

A kocsiban hazafelé Robert hallgatagon nézett kifelé az ablakon. Cara a kezéért nyúlt és megszorította, de a férje még csak feléje sem fordult. Ó, ne! Már megint mi a baja? Az lehetetlen, hogy még mindig a Matt-tal folytatott játékos évődés miatt legyen morcos. A háznál kiszálltak, elbúcsúztak a sofőrtől és amikor benyitottak, Molly hiába bolondozott, Robert arca csak nem akart felderülni. Cara megállt a hálószoba ajtajában és felcsattant:

-Na, most már azt hiszem éppen eleget duzzogtál! Légy szíves fejezd be! Robert! Ez csak egy ruha. Elismerem, talán kicsit merész, de a szentségit, a bájos Kristen ennél kevesebbet vett magára, valahányszor végiglejtettetek a vörös szőnyegen. Neki is így hisztiztél, mert akkor kezdem megérteni, miből lett elege...

A férfi úgy fordult feléje, mintha kígyó marta volna meg.

-Ő.Nem.Volt.A.Feleségem! Nem tudom, érzed-e a különbséget a két helyzet között? Ő színésznő volt, aki – tetszik, nem tetszik – ezzel is a filmet adta el. De te csak a saját testedet. Ami most már az enyém is. És holnap a világban mindenfelé azzal a csiklandós gondolattal üldögélnek majd pasik a reggeli mellett, hogy vajon milyen lehet a tested, ha ez a pöttyös kis rongy még ennyit sem takar belőle. Bocsásd meg nekem, ha nem repesek az örömtől , ha arra gondolok, miket fantáziálnak majd a feleségemről. De tudod mit? Nem magyarázom. Holnap reggel hozok neked néhány újságot és pontosan meg fogod érteni, miről beszélek. Ahhoz a mondatodhoz meg inkább most nem fűzök megjegyzést, hogy Kristennek miből lett elege mellettem, mert csak valami olyat mondanék, ami miatt a végén még te csomagolsz össze. Egyértelmű, hogy fogalmad sincs, mi zajlott le köztünk, ha azt hiszed, hogy engem ezek a dolgok mellette kiborítottak volna.

-Befejezted?

-Nem, nem fejeztem be! Amióta tudod, hogy terhes vagy, mást sem hallok tőled, hogy jaj istenem, hogy fogok kinézni. Remélem ma este megnyugodtál, hogy még mindig olyan a formád, hogy a férfiaknak vigyázzba áll a farkuk a közeledben. Még Matt-ot is sikerült teljesen elvarázsolnod, szegény Simon, majd hallgathatja ő is a pletykákat, hogy Te és a párja... komolyan, Cara, nem is értelek. Amióta ismerlek, nem akartál hódítani, még engem se nagyon. Most fogsz megvadulni?

-Jézusom, Robert! Hallod te magad? Ennyi hülyeséget összebeszélni egyetlen rohadt rongy miatt. Én csak nem akartam, hogy unalmas háziasszonyként vonuljak melletted, miközben a kolléganőid ott csillognak a rivaldafényben. Mondjam azt, hogy nem akartam szégyent hozni rád, a Nagy Szívtipróra? Ha úgy érzed, hogy másként ugyan, de mégis azt tettem, akkor a bocsánatodat kérem és megígérem, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy veled mentem egy ilyen estére. Legközelebb majd rendes feleségként mezítláb, itthon a konyhában várom, hogy hazaérj. – a már hisztérikus magasságokba szökő hangot a vékony anyag hasadásának hangja kísérte, ahogy Cara letépte a nyakából a masnit, aztán becsapta maga mögött a hálószoba ajtaját.

Robert a szemét a plafon felé emelte, aztán Mollyra nézett, aki félrehajtott fejjel őt nézte.

-Nehogy már te is engem hibáztass! A gazdád ki van borulva. Biztosan a hormonok teszik. – grimaszolt, aztán a kilincs után nyúlt, ami azonban nem engedett. Hoppá! Cara ezt mégis hogyan gondolta?