Zongoralecke 13.

Reggel Emma lustálkodott még egy kicsit, amikor visszaért a nagyszülőktől, ahol Rosie a hétvégét tölti majd. Hajnalig írt, mert a Daniellel töltött délután szinte megihlette, szinte abba sem tudta hagyni az írást és kitartott, mert tudta, egy írónak ki kell használni az ilyen ritka és ihletett pillanatokat. Arra gondolt, hogy tekereg egyet a városban, úgysem járt még a környéken a park és a csemegebolt kivételével sehol. Talán beül egy hangulatos kis étterembe ebédelni, esetleg körülnéz a környékbeli butikokban vagy beül egy moziba. Kellett ez a nap, a feltöltődés, mert Rosie sok energiáját emésztette fel. Eszébe sem jutott volna emiatt panaszkodni, hiszen szíve minden melegével szerette a kislányt. Sokszor eszébe jutott mostanában, hogy majd szeretne saját gyereket is, de ahhoz persze előbb egy pasira kellene szert tennie, aki apja lesz annak a gyereknek és Rosienak egyaránt – gondolt rá kissé megkeseredett szájízzel. 

És hirtelen, egy óvatlan pillanatban már ott is volt a gondolatai középpontjában Daniel és az ő igencsak dögös kinézete, jó humora és ami Emmát leginkább érdekelte, Rosiehoz való viszonya. Lehet,hogy azért jönnek ilyen jól ki egymással, mert ő is még csak egy nagyra nőtt gyerek – mosolyodott el magában. Egyre többször gondolt rá és arra, hogy szeretné jobban megismerni a férfit. 

Reggeli elmélkedését tompa puffanás zavarta meg. Lustán felkelt és hallgatózott, vajon honnan jött a zaj? Egy újabb puffanás után már tudta, hol keresse a zaj forrását. Kinyitotta az ajtaját és úgy ahogy volt, átsétált a szomszéd lakáshoz, és bekopogott. Egy ideig semmi nesz nem hallatszott, Emma már éppen vissza akart menni a lakásába, amikor a férfi kissé megkésve ajtót nyitott.

-Emma, te vagy az ?

A nő mosolyogva visszafordult. Vajon miből jött rá? Aztán arcára fagyott a mosoly és tulajdonképpen még levegőt is elfelejtett venni. Daniel egy szál, a  lábaira simuló, fekete boxeralsóban  és egy, a mellkasára simuló fehér pólóban állt az ajtófélfának támaszkodva . Emma eleinte nem is tudott válaszolni, mert csak itta a látványt . Amikor már érezte, hogy kezd a fejébe szállni ez a reggeli sokk, megrázta a fejét, hátha ezzel a látomás is eltűnik, de száját harapva vigyorodott el, amikor az igéző látomás kitartóan toporgott az ajtajában. Ez egyre jobb,  basszus! - gondolta vidáman, a szemét fel -le jártatva a férfi testén, aztán újra és újra, elidőzve a fontosabb momentumoknál. Érezte, hogy  kiveri a víz . Mi tagadás, nem mostanában volt az utolsó kapcsolata, megvan az már egy éve is . 

-Honnan tudtad ? -kérdezte az érzéki gondolatoktól lágyan, elveszve  Emma.

-Mondtam már, nem igazán jár senki hozzám, csak az anyám. – vont vállat a fiú.

-...és ha ő lett volna ?- kérdezett vissza vidáman a lány. 

-Azon én is csodálkoznék, mert nincs öt perce, hogy telefonon beszélt velem Welsből . Ott pihennek  hétvégén apámmal . - vigyorgott pimaszul Daniel  a nő felé .

-Csak zajt halottam és gondoltam, megkérdezem, segíthetek-e ?

-Ja igen, megbotlottam az egyik útjelzőmben, aztán átestem egy másikon .- mondta zavartan a srác, a mellkasán a pólóját zavartan simogatva. Emma nem tudott a gondolattól szabadulni, hogy milyen  szívesen átvenné annak az amúgy gyönyörű  bal férfikéznek a helyét.

-Sajnálom, ha megzavartalak a pihenésben !

-Áá ,már fenn voltam, csak lustálkodtam még egy kicsit -magyarázkodott a lány zavartan. Emmát megnyugvással töltötte el, hogy a fiú nem látja most az ő zavart, de nyilvánvalóan ábrándos tekintetét  és a kócosan meredező haját, az elnyúlt, a kedvenc zöld trikóját és a hozzá tartozó bugyiját .Bár, ha belegondolt, izgató volt számára, hogy így állhat a férfi előtt, minden szégyenkezés nélkül ,amikor alaphelyzetben Emmára nem volt az a könnyen kitárulkozó típus. Úgy látszik  ezt a pasit viszont egyáltalán nem érdekli ,hogy egy alsógatyában feszít az újdonsült szomszédlány előtt .-mosolygott magában Emma .

-Nem jössz be, ha már úgy is felkeltettelek ?-invitálta Daniel .  -Ihatnánk egy  kávét. Hosszú volt az éjszaka, legalább felébrednék....

Emma elgondolkodott egy pillanatra .

-Tudod mit ? Nem vagy éhes ? Főzök egy kávét és körbenézek a hűtőben. Van kedved velem reggelizni? -kérdezett vissza  vidáman a lány  .

A férfi  Emma kérdését egy féloldalas, a nő kiéhezett lelkének halálos mosollyal jutalmazta, majd lelkesen válaszolt:

-Én benne vagyok ! Minden megoldás érdekel !-mosolygott pimaszul Emmára .

Emma , meg csak nézte ezt a srácot és itta a látványt ... Úgy érezte Ő már jól lakott. 

Daniel,már nem is tudta az idejét ,mikor reggelizett együtt valakivel, főleg egy nővel .Igaz ,hogy nem látta Emmát ,de volt a fejében egy kép róla  .Kicsinek ,törékenynek gondolta . A hangjából itélve ,ami annyira simogató volt a férfi számára,  legalábbis így képzelte el a lányt .A múltkori eset után világos volt a férfi számára ,hogy nagyon szereti Rosie-t ,mert az az aggodalom és utána az a megkönnyebbült sírás ,mindent elárult .Aztán keserűen megrázta fejét ,mert tudta ,hogy ő úgysem kell senkinek,mert  ki akarna bármit is egy vak sráctól. A fiút  Emma csendes ,kedves hangja rázta fel sötét gondolataiból.

 -Itt is vagyok  ! Vou a la !-és illatos pirítóst eper dzsemmel ,friss sonkát  , sajtot és gőzölgő kávét pakolt le  Daniel elé az étkező asztalra .

-Hmm ! ez igazán finomnak ígérkezik .- dicsérte a fiú az illatok alapján a kínálatot . –De hol van az én kis barátnőm? Hiányzik a csicsergése. – jelent meg egy huncut mosoly a szája sarkában.

-Rosie a hétvégét a szüleimnél tölti. Már alig várták, hogy kényeztethessék egy kicsit az unokájukat. 

Pirítóst rágcsálva ,hosszasan beszélgettek a kávé mellett .Emma elmesélte Rosie történetét ,hogy végül is ,hogy került hozzá a kislány. Daniel arcán megdöbbenés látszott, mert nem gondolta volna, hogy ennek az energiabomba kislánynak ilyen megrázó a története.  Emma mesélt arról a novelláskötetről,  amivel most foglalkozik . A férfi  még egy évvel ezelőtt maga is sokat olvasott, de  mostanában ez nem adatott meg neki, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy nem lát, és hogy ez akár végleges is maradhat, ezért nem is akart megpróbálkozni a braille írással .Taszította magától a gondolatot ,hogy vakon élje le az életét, pedig tudta ,hogy benne van a pakliban.Pár pillanatra csend ült kettejük közé ,de ez a csend egyáltalán nem volt kínos . Egy kicsit mindketten gondolataikba merülve üldögéltek egymással szemben. 

A csendet végül Daniel  törte meg .

-Mesélj magadról ,hogy nézel ki ?

Emma egy pillanat alatt elpirult .-Pffff,most mit mondjon ?

-Mondd el inkább Te, milyennek gondolsz ?-válaszolta hirtelen ötlettel a  lány .

-Nooos -nevette el magát Daniel, mivel nem erre  a visszadobott labdára számított ...-a hangodból ítélve nem az északi-boszorkányok egyike lehetsz  .-mondta játékosan .

-Így ismered  az északi boszorkányokat ?

-Már megbocsáss ,de nekem is volt gyerekszobám, - mondta sértődöttséget mímelve Daniel . - A huszas éveidben  járhatsz . Hömmm !!!.....a  hangod ....nagyon.....kedves ...,lágy ...,dallamos . Úgy gondolom ,hogy ehhez valami vékony .....,törékeny..... ,formás..... ,női testet képzelnék el. Inkább középtermetűnek mondanálak, mint magasnak, mert amikor melletted álltam, a lélegzeted alulról érkezett.  A hajad ....ömmm....szőke ...nem, nem inkább barna és hosszú!- nevettek mindketten a fiú vacillálásán . A bőröd ....puha ..meleg.. és fehér ...

A levegő most már vibrált körülöttük. Emma egyre hangosabban vette a levegőt ,amit Daniel is észrevett. Mióta nem látott,  a látását a hallása is helyettesítette .Sokkal érzékenyebb lett az őt körülvevő hangokra, zajokra. Aztán így folytatta: -A szemed  talán  kék,...vagy barna ?

-Talán .- mondta halkan Emma és olvadozott a férfival szemben, mert annyi érzelemmel mondta mindezt  Daniel, hogy a lány gerincén az izgalom végigbizsergett  egészen a lába ujjáig .A szemben ülő fiú lágy  hangja teljesen megbűvölte .Emma érezte ,hogy kész van, ez már a vég ! Ilyen rég lett volna férfival ,hogy már pár mondattól úgy bizsereg a teste ,mintha  előjátékban lenne része? Ez már perverz ! -  gondolta  -De nagggyon jóóóóóó.....!!!..mosolygott magában a férfi szájáról le nem véve a tekintetét.

Daniel pár pillanatig hallgatott. -Nos  ?

-Mi nos? -kérdezett vissza gondolataiból kizökkenve Emma.

-Ugye eltaláltam ? -nevetett a fiú belefeledkezve a játékba.

-Ilyenek szeretnél látni ?

Daniel hirtelen beszívta az alsó ajkát és mély levegőt vett .Mosoly bujkált az ajkán .

-Eltaláltam ?-kérdezte újra ,egyre izgatottabban.

-Szeretnéd ?-nézett a szemébe Emma vágyakozva

-Mit ?

Emm nem szólt csak nézte a fiút, a szemét, a száját ,a fülét ,a haját ....

-Mit Emma?

Emma maga elé mosolygott  és megrázta a fejét .  -Tulajdonképpen  nem  sokat tévedtél .

Daniel a győztesek mosolyával az arcán nézett a lány felé .

-165 cm magas vagyok. Hogy vékony ?  50 kg,mondhatom ,hogy törékeny ? - nevetett Emma. -A hajam hosszú, a színéről annyit ,hogy ... Carotin volt a gúnynevem az iskolában.  - mondta tovább Emma -...és hullámos. A szemem pedig ..zöld . A bőröm  fehér, mint a hó - kezdte mesemondó hanglejtéssel -..na, és millió szeplő tarkítja .-fejezte be hirtelen .  -..és ha  még nem mondtam volna, 26 éves vagyok .

Daniel összehúzott szemöldökkel  hallgatta, de nem szólt semmit .

-Hát, ez lennék én. Sajnálom, ha csalódtál.Látom, szóhoz sem jutsz, annyira letaglóztalak  ?

-Höööm, egyáltalán nem , csak elképzellek aszerint , amit mondtál - és egy észveszejtő mosolyt küldött a lány felé. Emma a bokájáig vörösödött, de felizgatta a gondolat , hogy a férfi Őt próbálja elképzelni, rá gondol és végülis úgy néz ki, hogy tetszik neki a házimozi műsora . Egy pillanatra kéretlenül befurakodott a gondolatai közé egy ördögi fullánk, hogy vajon a férfinak milyen emlékképei lehetnek, amik között őt próbálja behelyettesíteni, aztán úgy döntött, ez talán mégsem olyan fontos, hogy ezzel megzavarja a játékot.

-Na most te jössz ! Mesélj magadról Daniel Brookes! - mondta vidáman Emma és beleboxolt a fiú vállába .

-Ö-ö -rázta a fejét  Daniel.

-Mi az ,hogy Ö-ö ?

-Az, hogy majd legközelebb . Így legalább ,ha kíváncsi vagy rám és az én nagy történetemre - gunyoroskodott a fiú ,-akkor kapok még egy esélyt, hogy együtt reggelizzünk legalább .

Daniel ritkán engedett magához ennyire közel embereket ,illetve  ha jobban belegondol , még senkit sem mióta  vak lett. De ez a lány és a kis Ros  valahogy az első pillanattól kezdve szimpatikus lett neki. Könnyűnek érezte magát mellettük . Egyáltalán nem feszélyezte őt a vaksága ,ami amúgy a hétköznapjait nagyon megkeserítette .Olyan volt ,mintha mindig is ismerte volna Őket .

Ha tudnád ,hogy  én mennyire várok erre az alkalomra -gondolta a lány  a fiút fixírozva . De hangosan csak ennyit mondott:

-Rendben , ezt megbeszéltük . -Holnap ?

A fiú nem is reménykedett , hogy a lány ilyen  hamar újra átjönne  hozzá . Hálásan mosolygott Emmára .

-Komolyan mondod ? Holnap ?

-Tudod mit ?-törte meg a kettejük közé állt csendet Emma . -Ha gondolod ,szívesen átjövök valamikor és segíthetnék kipakolni a dobozokból .

-Hát ennyire gázos a helyzet ?-nevetett Daniel . Persze tisztában volt vele ,hogy amúgy sem egy nagy rendmániás,meg hát valóban a mai napig a dobozokból él ...

-Hááát ? mosolyodott el Emma .-ahogy vesszük ! Ha kalandparkként szeretnéd használni a lakást  akkor már csak pár kötélhágcsó hiányzik -vihogott fel a lány .

Daniel a lányra nézett ,pont a szemébe, mintha egyenesen a lelkéig próbálna hatolni ezzel a nézéssel, és Emma állta a néma vizsgálódását, mert egész egyszerűen nem volt képes levenni róla a tekintetét,aztán a fiú egy vállrándítással beleegyezően bólintott, majd megadóan hozzátette :

-Oké ,rendben, megadom magam . Legalább az anyám nem fog a nyakamra járni ezzel .

-Ezt megbeszéltük -egyezett bele Emma .