Zongoralecke 30-31.

Elöljáróban csak annyit, hogy csak kivételesen kaptok ám ilyen hosszú részt. Egyrészt, mert a 30. olyan rövidke, hogy muszáj volt hozzátenni a következőt, ami viszont pöppet hosszúra sikeredett, de nem akartam átszabni, mert miért is... szeretjük olvasni. Másrészt meg Szilveszter napja van, igazán megérdemeljük mindannyian az extra hosszú fejezetet. És akkor itt mondom is, mindenkinek Nagyon Boldog Új Esztendőt!

***  

30.

-Elmondod,mi van? - kérdezte Daniel, amikor már egymás karjaiban feküdtek, kimerülten, gondolataikba mélyedve. A lány maga elé meredt, de nem szólt semmit.

-Emma, most szórakozol velem ?

-Nem szórakozom. Épp nem szórakozom !- majd halkan megszólalt pár pillanat után:

-Anyuval volt vitánk...

-Egy vita miatt nem issza le magát az ember. Ez több lehetett egy egyszerű vitánál ...

Emma továbbra is hallgatott, Daniel pedig idegesen fészkelődött mellette.

-Nem értelek Emma ! Eddig nyíltak voltunk egymással, legalábbis részemről igen ... Pont ez fogott meg bennetek Roiseval, hogy nem vagytok  tele tabukkal, nem úgy kezeltek, mint egy vakot. Persze attól még vak vagyok, de kicsit normálisabbnak éreztem magam mellettetek. A fiú a lány felé fordult. Emma most ugyanazt  az elesett, kétségbeesett arcot látta maga előtt, mint nem is olyan rég, amikor először találkozott  Daniellel.

-Nem értem anyámat -kezdett bele, de szinte csak magának beszélve, közben  ujjaival idegesen a takaró szélét gyűrögette.  -Eddig mindig azon izgult, hogy nem találok magam mellé senkit ,aki elfogadja Rosiet is. Nem mondok le Rose-ról. Ő most már az életem része, az én lányom.

Daniel már sejtette, hogy Ő is szerepelni fog ebben a történetben.  Arca egyre borúsabb lett, egyre jobban bezárkózott a lányt hallgatva. Emma szinte nem is a férfinak mesélt, hanem, mint aki magának mondja ...és egyre jobban áradt belőle  a szó;  Daniel mély csendbe burkolózva hallgatta a  szóáradatot.

-Amikor odaértünk,  Rose megállás nélkül beszélt  az Ashmore- ban töltött napjainkról. A nagy sétáinkról kéz a kézben, mert hidd el nagyon sokat jelentett neki, a festési  akciótokról  - nevetett fel hangosan az emlékezéstől.  A fürdésekről a kis tóban és  az autókázásunkról... Anya igazából erre kapta fel a vizet, bár addig sem volt túl lelkes. Azt mondta, hogy felelőtlen ember vagyok, aki veszélyezteti a gyereke életét  egy kis nyári kaland miatt  ...és hogy gondolhattam, hogy egy vak emberre bízom a gyerekem felügyeletét, amikor az még magára sem nagyon tud ...,és nem igaz ,hogy jobb nem akadhatna .....Ott volt John, miért nem  volt jó nekem,  amikor el akart venni feleségül ? John! -kiáltott fel Emma -A bűzös leheletével és a korpában fürdő vállaival ? Nem értem anyát ! De hát én jobbat érdemlek holmi John -oknál .... Daniel csíkká szorította a száját. 

-Lehet, hogy igaza van  az anyádnak, nem vagyok jó én semmire.

A lány, mint akit megütöttek, a fiú felé fordult, hogy jól hallja-e mit mond ez itt neki ?

-Emma, most te mondd, hogy kopjak le, vagy bármit és én itt sem vagyok, nem zavarlak többé, még ha bele is döglök .

Emma először  rámeredt a fiúra, majd bosszúsan a szemét forgatta .

-Arra nem is vagy kíváncsi, hogy én mit mondtam ?

-Emma, lehet, hogy soha sem fogok látni ....csak egy nyűgöt veszel a nyakadba velem. Nagyon szeretlek Emma ...,azt hittem, már nem fogok így érezni a baleset után soha, mert annyira megviselt ez a vakság,  és nem érdekelt a világ körülöttem ...Rose-t pedig....annyira bírom . Azt hiszem egy ilyen vagány csajjal mindenki boldog lehetne ...Én is az lennék  - sorolta Daniel, de olyan halkan, hogy Emma csak sejtette a mondat végét.

-Daniel ! - fordította  a férfi arcát maga felé,  és a csukott szemekhez beszélt .

-Engem még így nem szeretett senki, és ami talán még fontosabb a számomra, hogy Rose-t sem .  Én beléd szerettem. Akarlak. Nem érdekel, hogy nem látsz ! Illetve érdekel, hogyne érdekelne, mert én is szeretném, ha  azokkal a gyönyörű szemeiddel fürkésznél a gondolataimban, ha végigpásztáznál, mint ahogy én is azt teszem veled. -mosolyodott bele a gondolatba, és a fiú kezére tette a kezét . -De Daniel, ahogy te foglalkozol Rosieval, nekem az mindennél többet jelent. Te az első pillanattól fogva  jól kijössz vele, számomra megmagyarázhatatlan kötelék van kettőtök között. Szeretlek Daniel Brookes ...és anyámnak nincs  joga ebbe beleszólni, akármennyire szeretem is Őt . Hiszen nem is ismer. Tudom, hogy jót akar, de nálam jobban nem tudhatja senki, mi a jó nekem.

A fiú nagyokat nyelt, ahogy hallgatta a lányt. Valószínűleg a látásával  az önbizalma is elszállt, hiszen régen nem volt ilyen visszahúzódó. Mindig tudta, mit akar. Mondjuk, most is tudja, de nincs hozzá mersze, hogy elvegye.

-...ezen kaptunk össze. Én is nagyon megsértődtem, mert anya nagyon igazságtalan volt velem.  Miért mondja, hogy felelőtlen vagyok ? Téged meg nem is ismer ! Még soha sem látott téged Rose-val. Nincs joga ítélkezni felettem és feletted sem  ! Nem hagyom !

-....és Rose ?

-Szerencsére Rose nem hallott mindebből semmit, mert apa elvitte a parkba sétálnia a vakarccsal együtt. Biztos megviselte volna, ha hallja mindezt .

-...és apád ?

-Nem tudom, mi a véleménye. Nagyon  szeret engem. Mindig megbízott a döntéseimben. Amikor Katie meghalt, ő támogatott abban, hogy Rose hozzám kerüljön. Anya  magukhoz akarta venni, de apa győzte meg róla, hogy nálam jobb helye lesz, mivel már ők sem olyan fiatalok, és Rose -nak rendes családra van szüksége,  ahol felnő és nem a nagyszülőkre. Bár, azt akkor még Ő sem sejtette, hogy ilyen nehezen találok  magam mellé valakit, akinek mind a ketten kellünk. Ne is ragozzuk tovább!  Nincs kedvem ehhez! Máshoz van kedvem  - fordult rá a mellette fekvő fiú hosszan elnyúlt testére - ...de ahhoz nagyon !

Daniel pedig kissé megnyugodva, örömmel fogadta karjába a lányt, e számára  nem mindennapi vallomás után. 

31.

Emma  anyja, Carolyn csak nem tudta túltenni magát a  lány választásán.

-Választás? Ez kész röhej! Hogy egy egészséges, gyönyörű, okos, intelligens lány miért egy vak fiút  nézzen ki magának ? Nem hiszem el, hogy ne akadna egész Londonban valaki, aki megfelelne Emma elvárásainak ? Mindig is válogatós volt - zúdította rá sirámait  férjére Stewe -re, aki fejcsóválva hallgatta neje szóáradatát, és nem hitt a fülének, hogy ennyire vaskalapossá vált  az ő kedves, mindig nyitott  felesége.

-Hogy lehetsz ilyen Carolyn, nem ismerek rád ? - csapta  a dohányzóasztalra a még ropogós London Heraldot.  -Emma mindig tudta mit akar. Tudod nagyon jól, hogy amikor Rose-ról volt szó, akkor is ragaszkodott a gyerekhez, és látod milyen rendesen neveli azt a kis tökmagot. Azt hiszem, Katie sem csinálná jobban, és ha látja odafentről Őket  - mutató ujjával felfelé bökdösve - biztos teljes megelégedésére szolgál .

-Én akkor sem hiszem, hogy nem akadna más, Stewe !

-Carolyn, kérlek !-morrant rá a férje .

-Elképzeélni sem tudom mit tudhat az a pasas, amiért ennyire isteníti....

-Rose is jól kijön vele, hallhattad, és tudod, hogy Emmának pont  a gyerek miatt ment füstbe pár kapcsolata. Még a te híres barátnőd fiacskája, John Smith is lelépett az eljegyzés előtt, mert meggondolta magát pont Rose miatt. Még túl fiatalnak érzi magát apának ! A pojáca ! A büdös szájával ...  Még nem is ismered azt a szegény fickót és máris leírod !?

Carolyn dacosan, villámokat szóró szemekkel nézte  a férjét, mert titkon tudta, hogy igaza van, hiszen tényleg még csak egy  fényképet sem látott arról a fickóról.

- Jó, akkor öltözz !

-Mire készülsz Carolyn ?

-Megnézzük magunknak  azt a híres-neves jólelkű embert, aki állítólag úgy odavan  a lányunkért és az unokánkért ...! - vágta oda a ledöbbent férfinak,  és már ment is a gyerekszobába Rose -ért.

-Öltözz Kincsem ! Meglátogatjuk a mamit, mert beszélnem kell vele ! Hozd a kutyust is !

-De jó, akkor meglátogatjuk Danielt is ?-ugrált Rose  az ágyon .

-Szivem, most anyával kell beszélnem, a többit meg majd meglátjuk.

-Nagyi, majd megnézed, hogy tudok zongorázni ?

-Te tudsz zongorázni ? - kérdezte meglepődve  az asszony .

-Igen, Daniel tanít és képzeld cserébe rajzolok neki  mindig egy képet.

-Képet ? Mármint, amiket te rajzolgatsz?  -értetlenkedett a nagyanyja.

-Igggen! Iggen !- és  repítette a matrac az ugráló kislányt . - Azt mondta, hogy  azok még egyszer sokat fognak érniiiii ... 

Carolyn csodálkozva hallgatta a gyereket, hiszen tudta, hogy Emma szerette volna zenére taníttatni a lányát, de most nem volt még annyira biztos az anyagi helyzete; attól várt változást, hogy ha a könyve megjelenik. Tőlük meg  anyagi segítséget soha sem fogadott el.

-Stewe, mi lesz, mi készen vagyunk ?

A férfi a fejét rázva nagyot sóhajtott, és feltápászkodott kedvenc foteljéből, majd  az ajtó felé vette  az irányt, a bejáratnál felkapva  a kocsikulcsot, és morgolódva csapta be maga mögött a lakás ajtaját .

-Ez Emma élete, nem tudom miért neked kell irányítani azt is. Nem vagyok én neked elég, akinek megmondd mit  és hogy csináljon? Ebből megint összeveszés lesz, majd meglátod !Nem volt elég, hogy a lányod most is sírva rohant el ? - dohogta a férfi .

Emma a kopogásra ébredt fel, Daniellel összebújva  aludtak a kanapén.

-Daniel ! Daniel !Nyisd ki ! - kiabálta  az összetéveszthetetlen gyerekhang, miközben apró ujjaival kalapált  az ajtón. Emma hunyorogva poroszkált az ajtóig. Meglepődött a látványtól, ami fogadta  a bejáratnál.

-Szia Apa!. -küldött egy meglepett, de kedves mosolyt felé. - Anya ?- h úzta el a száját, amit Caloryn sértődötten, egyből észre is vett. -Szia Kicsim, hát Ti ? -ölelte magához a nyakába ugró Rose-t .

-Nagyi  azt mondta, hogy beszélni akar veled.  Nem nyitottál ajtót otthon és mondtam a papinak, hogy akkor csakis itt lehetsz !

-Okos vagy kincsem  !-cirógatta meg a gyerek fejét .

Az  asszony meglepődött a helyzet alakulásától és kicsit elbizonytalanodva álldogált az  ajtóban, miközben Emma kérdőn nézett rá.

-Gyertek be ! -invitálta végül  zavartan a nem várt  vendégeket  Daniel lakásába .

Rose előreszaladt , bár a kutyája még őt is megelőzte. A kanapéra felugorva,  Daniel nyakát megölelte és két cuppanós puszit nyomott le a  fiú szemére, ahogy anyjától látta.

-Szia . Úgy hiányoztál Daniel !- bújt kis macskaként a férfi ölébe .

-Szia barátnőm, de hiszen még csak most mentél el ! Hogy 'smint ? A vadorzó kutyád megvan még? Vagy elmenekült tőled, mert halálra éheztetted ?

-Neeem, itt van -cincogta a kislány és már emelte is a fiú ölébe  a kis westiet .

Daniel, ahogy a kutyához ért, M&M boldogan nyalogatni kezdte a kezét.

-Jól van na ! -nevetett Daniel . - Szerintem Rose, mégiscsak éhes ez a kutya, mert mindjárt megeszi  a kezem....

A kislány kacagott, majd pattant a fiú öléből, lesöpörve ezzel a jámboran kezet nyaldosó ebét is. A többiek  egy szó nélkül, csendben nézték az ajtóból a kislány és a férfi találkozását, majd Emma az apjára mosolyogva tessékelte beljebb. Carolyn egy szót sem szólt, csak összehúzott szemekkel stírőlte   a férfi-t, aki egy farmerben,  'mostébredtemnemlátokkiafejemből' ábrázattal  ült a kanapé szélén és kezével tapogatózva a ledobott pólóját kereste,  és húzta volna magára, de kifordítva .

-Várj egy kicsit -vette ki a kezéből Emma, majd miután kifordította visszaadta a fiúnak.

Daniel idegesen magára rángatta  a ruháját és feszengve várta, hogy most mi fog történni körülötte.

-Dan, bemutatom a szüleimet, Carolyn és Stewe Bradley-t – szólalt meg Emma.

Daniel, ha lehet még zavartabban húzogatta  a pólóját magán, kezét Emma hangja  felé nyújtva.

-Üdvözlöm, Daniel Brookes .

-Szervusz  Fiam  -kezezett le vele elsőnek Emma apja. A lány hálás mosollyal fordult  az apja felé, aki 'mindenrendbenleszmajdmeglátod 'hunyorgással nyugtázta azt. Carolyn, miután tetőtől talpig  felmérte  az előtte álló, kezét felé nyújtó férfit, meg kellett állapítsa, hogy még így 52 éves szemmel nézve is igen mutatós darab. Amit pedig az előbb, megérkezésükkor látott az unokája  és a férfi találkozásából, teljesen meglepte,  de a büszkesége győzött, így kinyújtotta a kezét és csak ennyit mondott : -Jó napot ! 

Daniel rámosolygott a nőre, miután  pár pillanatig  egymás kezét fogva álltak egymással szemben, majd az  anya zavartan kihúzta a kezét a férfi ujjai közül.

-Hmmm.Foglaljanak helyet !

Carolyn, most először nézett körbe a lakásban. Nem volt túlbútorozva,  az már biztos, de valami laza, bohó elegancia lengte be a teret .   Amolyan igazi férfilakás volt, a visszafogott földszíneivel, szellősségével. A bútorok viszont nagyon  impozánsak voltak, látszott rajtuk, hogy nem mai darabok.

-Hmmm, ez a nagy zongora igazán szemrevaló darab -ismerte be szinte csak maga elé suttogva. Ekkor vette csak észre, ahogy még jártatta körbe a tekintetét, kielemezve a lakást, a zsinórra felcsíptetett  rajzokat, amikről Rose mesélt neki. Szinte minden rajzon három alak volt  és néha egy negyedik is feltűnt , egy kis fehér kutya ...és az a sok-sok virág, madarak, halak ..és szívek . Igazán vidám rajzok voltak és tényleg szépek, ha azt figyelembe vette, hogy az unokája még csak alig múlt hat éves. Feszengve ültek mindannyian, kivéve Rose-t, aki már a zongoránál ücsörgött és pár nemrég tanult hang leütésével próbálkozott .

- Nézd nagyi ! Ügyes vagyok ? -próbálkozott a hangokkal, kissé elvétve némelyiket .

-Gyere Daniel, segíts légysziii !! -nyafogta Rose .

-Majd legközelebb Rose, megígérem, gyakorlunk !

-Naa, légyszi ! Légyszi ,légyszi ,légysziiii !Megszeretném mutatni a papinak, mit tanítottál.

A fiú megadólag felállt és a zongorához lépdelt . -Na húzódj arrébb ! - A kislány szótfogadva, fülig vigyorral  az arcán lesett hátra  az anyjáékra .

-Kezdd el, és ha elakadsz, majd segítek !

Rose ügyesen ütötte apró ujjacskáival a billentyűket egymás után, de aztán csak megakadt .

-Várjál, most lassan újra ...-és a kislány szótfogadva,  száját csücsöritve koncentrált  a fekete és fehér billentyűk sokaságára.

-Látod, megy ez ! Ügyes vagy  - simított végig a gyerek fején .

-Mikor tanulunk tovább ????-lelkesedett a tökmag .

-Most Rose egy kis szünetet kell tartanunk, mert nem leszek itthon, tudod, de utána megígérem, hogy bepótoljuk . -  A kezét széttárta szégyenlősen,  a szemét lesütve, felállt és visszalépkedett a kanapéhoz, ahol már Emma várta, felé nyújtott karjaival, hogy segítsen a fiúnak.

-Rose szívem, nagyon ügyes vagy, ez igazán jó kis meglepetés volt, gyere ide a papihoz ! ....és a kislány repült Stewe felé és büszkén fészkelte be magát a férfi ölébe.

 (és mert cseznek ez a szám jutott eszébe Carolynról: XD )

-Szép lakása van Daniel -szólalt meg váratlanul Carolyn .

-Köszönöm .

-Régóta lakik itt?,

-Nincs egy éve .

-Londoni ?

-Igen, a szüleim  Kensingtonban laknak .

-Hmmm, szép környék .

-Igen,  szép .

-Mivel foglalkoznak, ha megkérdezhetem ?

 -Anya és apa is építészmérnökök .

Emma a szemét forgatva nézett  az anyjára,  és lemondóan sóhajtott.

-Nincs  semmi baj,  Emma -nyugtatta a lányt Daniel

Néma anya-lánya szempárbaj után Carolyn csak folytatta .

-....és Ön, van szakmája ?

-Carolyn !-szólt rá Stewe erélyesen . -Kérlek !

-Miért, nem kérdezhetem meg ?-méltatlankodott a nő .

-Zenei konzervatóriumba jártam, a végzettségem zongoratanár....Most egy jazz clubban  zongorázom esténként , a 606 -ban. Esetleg ismeri a helyet, Mrs Bradley ?-  kérdezett vissza a fiú, Emma nem kis megelégedésére.

-Van testvére ?

-Egyedüli gyerek vagyok .

-Ha megkérdezhetem , mióta nem lát ?

-De anya !  -Carolyn !-szólt apa és lánya egyszerre az egyre erőszakosabban kérdezősködő nőre .

-Hagyd csak, semmi baj, de tényleg !- szorított egyet Daniel a kezét tartó, lágy ölelésen és a lány felé mosolygott .

-Kb.:8 hónapja.  Volt egy balesetem és egy vérrög keletkezett a fejemben az ütéstől. Nehezen hozzáférhető helyen van, ezért  az orvosok azt látták biztosabbnak, ha várunk, hátha felszívódik magától ...de eddig nem volt szerencsém ...Legalább is ebben !- súgta oda  és a lány kezét a szájához húzta és egy puha puszit lehelt rá, amit Emma szégyenlős,de szerelmes mosollyal köszönt meg .

-....és mit gondol, valaha is fog látni ? Mik a kilátásai ?

-Most lesz a műtétem pénteken ...-halkult el Daniel hangja és a szemöldökét ráncolva bámult maga elé...

-Ne haragudjon, hogy kifaggattam, de azt maga is megértheti, hogy Emma nekünk is az egyetlen lányunk...már....sajnos -    és egy pillanatra a Bradley családból mindenki elmerengett   felidézve a nem is olyan régmúlt szörnyű tragédiáját . - -.....és a legjobbat szeretnénk neki és az unokámnak.

-Tudom és megértem  -felelte szárazon Daniel .

-Megértheti azt is, hogy az ön helyzete nem éppen a legideálisabb egy fiatal nő számára egy gyerekkel ....

-Anya, most már elég legyen!  -rivalt rá az anyjára Emma.

Carolyn mérges és egyben sértett pillantást vetett  a lányára, hiszen az Ő érdekében teszi, amit tesz .

-Gyere Csöppöm, azt hiszem itt az ideje, hogy ezt a kis pamacsot levigyük sétálni ! -Fiam, ha ez jelent Önnek valamit, nagyon örülök, hogy megismerhettem !-lépett Danielhez Stewe és vállonveregette a fiút, majd a kezéért nyúlt és megrázta azt .-Szorítok a műtét miatt ! Kicsim, majd hívsz, ha már tudsz valamit... - és megsimogatta Emma mosolygós, hálával teli arcát,  és lehajolva egy szerető atyai puszit nyomott a hajára. -Viszlát Fiam ! Szia Emma ! Rose-t, ha nem baj, elvisszük magunkkal  a tengerhez, lemegyünk anyáddal pár napra Fred bácsiék nyaralójába. Emma hálás pillantást vetett az apjára és csak némán bólogatott felé. -Na , Kishercegnőm, van kedved  egy tengeri horgászathoz ?

A kislány nem felelt, csak boldogan ugrott a nagyapja nyakába . -Istenem, tiszta Emma ez a kislány ! - gondolta és szorította magához Rose-t az idős férfi.

-Jöhet M&M is ?

-Persze, nélküle el se indulnánk ! Carolyn, ha úgy gondolod, hogy befejezted az inkvizíciódat és kielégítő válaszokat kaptál, megtalálsz a parkban  minket.

 -Mama, Ti is jöttök ?

-Nem Kicsim, nekünk most dolgunk van, majd legközelebb  már együtt megyünk, megígérem .

-Még találkozunk !Sziasztok ! -csukta be maga mögött Stewe az ajtót .

Carolyn kissé kínosan érezte magát, hogy ez a beszélgetés szinte a feje fölött zajlott le és az Ő véleményére senki sem volt kíváncsi. Miután a férje behúzta maga mögött az ajtót újra megszólalt .

-Tudja Daniel, én nem köntörfalazok. Én mindig is reménykedtem, hogy  a lányom egy rendes  családban tudja felnevelni az unokámat.

-Anya ! Most már elég legyen ! Fejezd ezt be !

-Nézze fiatalember, tudom, hogy a lányomban túlbuzog  az empátia, mindig is együttérző volt másokkal, de itt azért többről van szó.

-Anya, menj el !-kiáltott rá Emma, maga is meglepődve, hiszen soha nem fordult ez még elő vele, igaz, nem is látta még az anyját ilyen idiótán viselkedni .

Daniel  az asszony felé nézett .

-Én nem akaszkodtam Emmára, Mrs. Bradley. Soha sem  várnám el tőle, sőt nem szeretném, ha csak együttérzésből lenne velem. Én szeretem Emmát ...és Rose-t is . Remek kislány, Emma nagyon szépen neveli. Higgye el, én legalább annyira szeretném, hogy ne legyek vak,mint ön, ha nem jobban.  Kérdezhetek valamit ?

-Persze

-A vakságon kívül van valami ellenvetése  velem  szemben ? A végzettségem ,.. a munkahelyem....a családom ...a magasságom,...a hajam színe ?

-Nincs .-mondta ki végül magát megadva  a nő, miközben  elvörösödött a fiú hangjából világosan érezhető gunyoros nehezteléstől .

Emma bősz pillantással fordult  az anyja felé, közben a fiú ujjaira kulcsolta a sajátját .

-Értem .-.....szólalt meg halkan Daniel, és nagyot sóhajtva Emma felé fordult. -Úgy gondolom, felnőttek vagyunk mindnyájan, és Emma  el tudja dönteni, hogy mit akar, neki és Rose-nak mi a legjobb ....és ha ez én lennék, akkor nagyon boldoggá tenne vele .....Én soha nem akaszkodnék rá senkire, és  sajnálom, hogy nem felelek meg  az Ön elvárásainak, de úgy gondolom, nem is ez a célom. Nem győzöm elégszer mondani, hogy mennyire szeretem ezt a két lányt .Ha csak a töredékét kapnám vissza tőlük, én már akkor is boldog embernek mondhatom magam.

Carolyn úgy ült ott, mint akit leforráztak .Erre végképp nem számított, hogy ez a fiú így megleckézteti és kiáll majd hármójukért. Emma Danielhez bújt és a fülébe súgott. A fiú elmosolyogta magát és halkan csak annyit  mondott : -Én is . Nagyon .

Carolyn még pár pillanatig döbbenten figyelte a lányát, majd egy szó nélkül felállt és idegesen keresgélte a táskáját. Amikor magához vette, megállt a fiú előtt és egyenesen hozzá intézte a szavait, amik némi krákogás után jöttek csak  ki a torkán:

-Azt hiszem én akkor most megyek. Kérem, bocsásson meg nekem Daniel, azt hiszem, nem volt jogom így beszélni  Önnel. A legjobbakat kívánom! Szia Emma -puszilta meg a lányát . 

Daniel tudomást sem véve a nőről, elfordította a fejét és  dacosan bámult a semmibe. Tisztában volt vele, hogy ez a szócsata nem  a legjobb belépő volt  a számára  ebbe a családba, de tudta, hogy igaza van és igazából boldog is volt, hogy hosszú idő után volt mersze kiállni önmagáért, amit már nagyon rég nem tett meg, csak sodródott, mert az volt a kényelmesebb .Emma tisztában volt vele, hogy most Ő nyert  az anyjával szemben. Nem rossz ember  az anyja, igaz, hogy makacs és talán önfejű, de azért nagyon szerette. Biztos volt benne, hogy előbb-utóbb be fogja látni, mekkorát tévedett Daniellel kapcsolatban és ismerte annyira az anyját, hogy tudja, bármilyen nehéz lesz, de egyszer szívből fog bocsánatot kérni a fiútól.

-Szia Anya !Kikísérlek -mondta komolyan. Carolyn  az ajtóban könnybelábadt szemmel  nézett a lányára és tudta, hogy ezt a csatát elvesztette. Megsimogatta  az arcát és homlokára nyomott egy puszit. -Szia Kincsem!

Mikor Emma visszament a nappaliba, Danielt már a zongoránál találta. Tudta, hogy ideges a fiú, mert most állt ki mellettük úgy, hogy először találkozott az anyjával. Soha nem látta még ennyire magabiztosnak, mint az előbb. A férfi  hosszú ujjai lágyan futottak végig a billentyűkön. Emma mellé kuporodott a padra és a fiú vállára hajtva a fejét hallgatta a játékát .

-Sajnálom ....

-Hagyd csak! Nem számít....tudod, egy kicsit úgy éreztem, mintha  a családomért álltam volna ki... Jó érzés volt .

Emma felállt és bemászott a férfi ölébe, hogy szemben lehessen vele .

-Nagyon szeretlek Daniel! -emelte le a szemüveget a fiú arcáról és a zongora tetejére helyezte. Arcát két keze közé vette és apró, puha csókokkal borította a fiú csukott szemhéját, majd lefelé haladva  az orrát, az arcát, fülét, markáns borostás állát, a nyakát. Igyekezett arca minden centijét bejárni, majd csemegeként  a száját hagyta utoljára. Daniel lélegzet visszafojtva  élvezte a elsőtől az utolsó édes leheletét a lánynak.

-Köszönöm .

-Mit ?

-....hogy szeretsz . - csókolta vissza a lányt.

-Gyere, mutatok valamit ! - és Emma hajából kivette a kendőt, ami  addig segített a kusza fürtöknek a helyükön maradni .Végigvezetve ujjait az arcán és bekötötte a lány szemét. 

-Mit akarsz Daniel ? Ne, kérlek ! Nem látok!

-Üdv  a világomban! -Hoznál nekem egy pohár bort? De a kendőt hagyd...magadon!

-Ne hülyéskedj Daniel ! Én nem szeretnék ilyet játszani ! Hogy hozzak, ha nem is látok semmit ?

De ahogy ezt kimondta, már meg is bánta, érezte, hogy a fiú keze megrándul és már nyúlt a hajához .

- Ne, hagyd csak ! Ne haragudj Daniel, nem akartam !Igazad van, el sem tudom képzelni, milyen lehet neked, miket élhetsz át nap mint nap. Emma felállt, majd bizonytalan léptekkel, kezével maga előtt tapogatózva megindult a konyha felé. Hol egy széknek ment neki, hol a pultba vágta be a kezét .... Halkan szitkozódva  térképezte fel a lakás e részét. Daniel halkan kuncogva élvezte, hogy  a lány belement ebbe a kis játékba.

- Nem ér kinevetni !

-Nem nevetek !

-Aha .

-Nem tennék ilyet.-mondta fülig érő vigyorral az arcán a fiú.

- Istenem Daniel! Annyira becsülöm benned, hogy mindezek ellenére ilyen tudtál maradni !

-Milyen ?

-Kedves, vidám, figyelmes és érzékeny ...simított végig  a fiú arcán, miután  az üveget és a két poharat óvatos tapogatózással biztonságba helyezte a zongora melletti asztalkán. Biztos volt benne, hogy Daniel most egy cseppet sem vidám, sőt szomorú, elesett, és a látszat ellenére, amit próbál mutatni, feszült.

-Ne, kérlek, ne vedd le még ! -és a fiú a lány kezéért nyúlt, amivel éppen kikötni készült a kendőt. Ujjaival végigsimított a kézfején, majd a haján,..lefelé haladva,  a hátán követve gerince vonalát. Csípőjét megmarkolta, majd magához húzta, szorosan, hogy érezze magán a lányt. Emmán  a lassan már ismerős finom borzongás futott át a hajától a kislábujjáig, amit a fiú érintései váltottak ki belőle  az első pillanattól kezdve, mióta először voltak együtt  Ashmore-ban. Fejét hátrahajtva engedte át  magát a tömény élvezetnek, amit  a férfi cirógatása, finom érintése keltett benne.

-Mutatok valamit !

-Mit ?

-Gyere, bevezetlek az én világomba. -suttogta Emma fülébe. -Megmutatom, hogy minden rosszban van valami jó.

Emma Danielhez fordult és ujjaival kitapogatta  a száját. -Ne mondj ilyeneket !

-Cssss!Várj ,mutatok valamit ! -és kézenfogta Emmát, majd biztos léptekkel húzta maga után  a botladozó lányt  a hálószobába.

-Állj itt meg !  - vezényelt a fiú és Emma zavartan toporgott mellette . - Maradj nyugton !

Pár pillanat múlva a lány is lecsendesedett és ő is mozdulatlan maradt, akárcsak Daniel .  A fiú ujjai  kínzó lassúsággal araszoltak a  mozdulatlan lány kézfejétől a fedetlen válláig ....

-Daniel....- suttogta borzongva

-Csssss!... - és Daniel felvezette ujjait a lány vállától a mellei irányában,  milliónyi bizsergető tűszúrás érzetét hagyva maga után a bőrén. Lassan lefejtette róla a ruháját és engedte, hogy az végigcsúszva a testén, a  lány lábainál gyűljön össze egy kupacban  .

-Jézusom Daniel ,ez őrjítő....ez a lassúság , ...hogy nem tudom kinyitni a szemem...

A férfi  az ágyra fektette a lányt és Emma érezte, hogy minél jobban átengedi magát a fiú játékának, annál  izgalmasabb lesz ez az egész .Feszülten várta, nem mozdulva, hogy  mi fog történni vele a következő pillanatban ...Daniel  mellé térdelve, mint aki a reggeli teáját fújja, lassan, álmosan, élvezettel teli mozdulatokkal, mint aki már az ízét a szájában érzi a finom italnak,úgy fújt végig  a lány testén, amely rögtön válaszolt a fiú hűs leheletére. Daniel hosszú perceken át  hol kínozta, hol kényeztette a lány pattanásig feszült érzékeit . Emma  bekötött szeme  és mozdulatlansága még jobban felerősítette az amúgy is éberen ácsingózó idegszálait. Egyre mélyebb levegővételeik  meleg, puha takaróként borították be őket. Emma nem volt egy sikongatós fajta, de  miután Daniel teljesen felébresztette, majd  kifacsarta az utolsó cseppig  eddig  nyugvó érzékeit,  amikről eddig nem is volt tudomása,  nem bírta tovább és hangot adott a testéből kitörő energiának.

 -Üdv a világomban  Emma ! Vagy inkább világtalanságomban ...?  -suttogta rekedten, torokhangon, teljesen felizgatva a lányból kiváltott reakciótól . Percekig remegve feküdtek egymás karjaiban, Emma szemén még mindig ott volt a kendő és már nem is akart tőle megválni .

-Azt hittem a múltkori szeretkezésünk volt a csúcs ,de ...de ez ...ez még annál is jobb volt, Daniel . -suttogta  kéjesen ízlelgetve a mondatok jelentését.  Kissé zavarban volt, hogy ennyire kitárulkozott a fiú előtt ,mert eddig pont azt érezte, hogy a férfi, aki sötétségben van itt mellette,  adja ki magát teljesen  neki, megbízva benne , hogy nem használja ki és nem töri össze ezt a törékeny  burkot ,ami kettejüket beborítja , ha együtt vannak. De  tudta, hogy ki kellett ezt most mondania, mert annyira boldog volt, és a fiúnak is szüksége van a visszajelzésére, hiszen nem láthatja Emma arcán a végtelen nyugalmat,...megelégedettséget,...szerelmet. 

Hálás volt a férfinak, hogy bevonta ebbe a  kis "játékba" és most már tudta, hogy mire értette  a fiú a vén diófa  alatti éjszakát élete  legjobb szerelmeskedésének. Hihetetlen, hogy mennyire felfokozódhatnak  az ember érzékei, ha nem  láthatja, csak érezheti a körülötte történő eseményeket. Minden idegszálával a szemét próbálja helyettesíteni, ezáltal erősebben érez érintéseket, illatokat, hangokat....

-Kicsit maradj még !-csendesítette le Daniel Emma mocorgását, és a  lány hasát beborította hosszú, vékony, játékos, zongorista ujjaival.  -Várj itt !-majd felállt és az étkezőasztalról egy tál  szőlővel tért vissza, amit még vacsorára szántak, de végül más desszert mellett döntöttek.... -Nem vagy éhes ? -Daniel mellé ereszkedett és a lány még mindig forró bőrére helyezte a hűs tálat.

-Auuu ! Mi ez ?

-Csssss!  Nyisd ki a szád ! -és Daniel a foga közé kapott egy  szőlőszemet, aztán Emma  szájához hajolva ,  hozzáérintette a gyümölcsöt, majd a szétnyílt ajkak közé ejtette.

-Atyaég ,ez a srác ! -gondolta  Emma izgatottan, és finoman ráharapott az édes szőlőszemre, ami a fogai közt halk roppanással adta meg magát.

***