7.
Emma a reggeli teáját
kortyolgatta a kis étkezőasztalnál az
ablak előtt, és a friss újságot lapozgatta, amikor a nyitott ablakon át hangos
vitatkozás ütötte meg a fülét, amely a szomszéd lakásból hallatszott át.
-De Daniel, drágám !
Engedd, hogy eljöjjek segíteni neked, ha már nem akarsz otthon lakni! Apáddal
annyira aggódunk ,hogy hogy boldogulsz egyedül .
-Anya kérlek, hagyj
békén! Értsétek már meg, hogy egyedül szeretnék megbirkózni ezzel az egész szarsággal! Vegyétek már észre, hogy
maholnap harminc leszek! Felnőttem, anya ! - kiabált Daniel. -Nincs szükségem szárazdajkára! Az én dolgom, hogyan élek itt,
és nekem tökéletesen megfelel így, ahogy van!
Nem volt szokása ilyen ingerülten beszélni az anyjával ,de
egyszerűen nem bírta már, ahogyan megfojtják az aggódásukkal és szeretetükkel.
Egyszerűen nem értette, miért nem képesek felfogni, hogy egyedül kell
megbirkózzon ezzel az egésszel, nem támaszkodhat élete végéig mindig valaki
másra.
-De Daniel ! - nézett a fiára néma könyörgéssel a könnyes
szemeiben az asszony, ahogy látta, hogy
a fia a még ki sem pakolt dobozai között
botladozik és próbálja visszafogni a káromkodását, miközben
kétségbeesetten próbál erősnek látszani. A szíve szakadt meg, ahogy a
segítségre szoruló gyermekét nézte, az ő kicsi fiát, aki nem képes elfogadni a
kinyújtott kezét. Tudta, hogy mindig is nagy akaraterővel bírt, mindig
bizonyítani akart, bármiről is volt szó. Mindent, amit tud, a zongorázást, a
gitározást, nagy kitartással tanulta meg, mert mindenben bizonyítani akart . És
most, amikor nyilvánvalóan segítségre szorul, most is erősebb benne a dacos
bizonyítási kényszer.
Biztos volt benne, hogy ez is Margarett miatt van így. Az
a …, lehunyta a szemét, hogy visszanyelje az indulatát, ami mindig elfogta, ha
az a nő az eszébe jutott. Az első nehézség láttán feladta a híres nagy szerelmét,
cserbenhagyta Danielt az eljegyzésük előtt bekövetkezett baleset után nem
sokkal, amikor az orvos, nyilván merő elővigyázatosságból, nem biztatta őket.
-Anya kérlek, most menj el ! Kérlek anya !
Az asszony az arcán lecsorgó könnyeket letörölte a blúza
ujjával és odahajolt a fiához. Megcsókolta az arcát, és megsimogatta azt a
gyönyörű gyermekarcot, amely mára – ezt el kellett ismerje – egy férfi
karakteres arcává változott. Persze, tisztában volt vele Mary, hogy igaza van a
fiának, de ez egy szikrányit sem csökkentette a szeretetét és féltését iránta.
-Szia Anya ! Ugye kitalálsz egyedül is ? - ácsorgott Daniel
a dobozok között azzal a szilárd elhatározással, hogy nem mozdul, amíg az ajtót
nem hallja csukódni. Nem akart még egy támadási pontot adni a kétballábasságával.
Az asszony még egyszer végignézett a fián, aki most az ablak felé fordulva
bámult a sötét szemüveg mögött, mintha érzékelné az üvegtáblákon beömlő
napfényt. Aztán halkan becsukta maga mögött az ajtót. Daniel a kattanásra
összerezzent. Utálta, ha ennyire elveszti az önuralmát, de az anyjának is meg
kell értenie végre, hogy a kicsi Danielnek most nagyobb szüksége van a
magányra, mint a szülői babusgatásra, különben soha a büdös életben nem lesz
képes végre talpraállni.
8.
-Szia ! -jött lentről a csicseri hang. -Bejöhetek hozzád,
amíg a mama hazaér, mert itthon felejtettem a kulcsom és nem tudok bemenni .
A férfi meglepődött a kislány találékonyságán, de mire
mondhatott volna bármit is, a kis kezek a kezére kulcsolódtak és a kislány
belépett Daniel lakásába. A férfit meglepte a kislány felnőttes határozottsága,
és hogy mire bármit mondhatott volna, lényegében a kicsi kész tények elé
állította. Beszélni kéne a mamájával, hogy Rosie túlságosan barátságos és
jóhiszemű, ez másokkal szemben még akár veszélyes is lehet. Elég rámenős a hölgyike.
– vigyorodott el a gondolatra.
Fogalma sem volt, mivel üssék el együtt az időt,
aztán egy hirtelen gondolattal a zongorához ült. Mint mindig, ha zavarban
érezte magát, ha valami bántotta vagy egyszerűen csak izgatott volt, a fényes
hangszer mindig megnyugtatta és tovább segítette a szituáción. Elkezdte
játszani egyik kedvenc dalát a
Summertime-t. A kis Rose fogta magát és odakuporodott a férfi mellé a
padra és elbűvölten figyelte Daniel
kezét, ahogy ujjai önfeledten repkedtek
a billentyűkön. A fiú először megmerevedett, ahogy megérezte a hozzábújó kis
testet, aztán elmosolyodva játszott tovább.Teljesen lenyűgözte ennek az
apróságnak a gyermeki, őszinte közvetlensége.
-Tudsz zongorázni ? – fordult a kicsi felé.
-Nem, nincs zongoránk.
-És…. Szeretnél megtanulni ?- kelt életre a férfiben a
zongoratanár .
-Igazán megtanítanál ?- sandított rá a gyerek hitetlenül,
keresve a csapdát ebben a kérdésben.
A férfi megfogta a
meleg, apró, törékeny
gyermekkezeket, és lassan végig mutatta a zongora billentyűinek
elnevezéseit .
-C -D - E -F -G -A
-H.... -magyarázta lassan Daniel .
Rosie pedig vidáman
ismételgette újdonsült tanára után
.-C-D-E-F-G-A-H .
Így ment ez egy ideig, aztán Rosie csak elunta, és
lecsusszant a padról. Visszament a kanapéhoz
egy almával a kezében, amit a pultról csent el, és megkérdezte Danielt, hogy ismeri-e Pille
tündért és Palla tündért ? A fiú nevetve közölte, hogy még nem volt szerencséje
egyikőjükhöz sem. Rosie egyből felelevenedett és boldogan kezdett bele a két
tündér izgalmas történetébe. Daniel többször belekérdezett a történet során, amikor
számára homályos részekhez értek. A kislány pedig a megértők nyugalmával újra
kezdte azoknak a részeknek a taglalását.
A férfi pedig aláfestőzene gyanánt zongorán kísérte a kislány történetének
drámai részeit. Rosie csak kacagott önfeledten, aztán Daniel arra lett
figyelmes, hogy egyszer csak abbamaradt a mese
és a kacagás....,halk szuszogás hallatszott a kanapé felől .
-Na, a kis dumagép
kipurcant - suttogta maga elé mosolyogva Daniel, és halkan tovább
játszotta a tündéri történet lágy
aláfestő dallamát.
9.
Eközben Emma az
ügynökétől hazaérve zárva találta a lakást. Rosienak már régen itthon kellene
lennie – gondolta ijedten. Benyitott és a kislányt szólongatta egyre
hangosabban, de senki sem válaszolt az üres lakásban.
-Rosie, ne szórakozz velem ! Ez nem jó vicc, kicsim! Ha
elbújtál, gyere elő, mert ez már egyáltalán nem vicces! Hallod Rosie!? Nagyon
mérges leszek, ha én talállak meg! ! Rose !
Néhány percen belül azonban rettegve ébredt rá, hogy a
kislány nincs a lakásban. Remegő kézzel nyúlt a telefon után és az iskolát
hívta. Már órák óta hazament – közölte egy kedves női hang némi aggodalommal
fűszerezve. -Talán nézze meg a közeli parkban, hátha a gyerekekkel játszik. A
kicsik nem figyelnek az órára, ha jól érzik magukat! De Emma tudta, hogy Rosie
még sosem ment le egyedül a parkba, mert azt már az első napon megtiltotta
neki. Megbeszélték, hogy csak együtt mennek le. Emma végső elkeseredésében bekopogott az 6-os számú ajtón, hogy a
szomszédtól érdeklődjön ,a gyerek után. A fiatal férfi, akit már a kávézóban is
látott, a szobában is napszemüvegben nyitott ajtót és olyan furcsán nézett el
mellette.
-Jó estét ! Kérem,
véletlenül nem látta ma délután a kislányomat ? Már régen itthon kellene
lennie, de … én nem is tudom merre keressem…
- sírta el magát Emma, miután egyszuszra ledarálta a meglepetten előtte
álló férfinak.
Jó vicc! Nem, asszem, nem láttam . – ez volt az első
ironikus és keserű gondolata Danielnek, aztán akaratlanul is elhúzta a száját.
Végül ráébredt, hogy az előtte álló nő a teljes kétségbeesés határán áll.
-Jöjjön be! - Nyugodjon meg, itt van nálam. Azt hiszem,
elaludt – állt félre a férfi az ajtóból. Itt van Rosie, ha Őt keresi.
A kislány a kanapén
békésen összegömbölyödve szunyókált
kipirult ,rózsás arccal. Emma
megkönnyebbülésében, hogy megvan szeme fénye, még jobban rákezdett a
sírásra. Daniel csak zavartan állt egyik lábáról a másikra. Most mi lehet a baj,
hiszen itt van, megvan a kislány.
- Mióta van magánál ? – hüppögött a nő.
- Pár órája, nem is tudom.
-Jaj bocsánat ! - kapott észbe Emma, mikor kissé lehiggadva megsimogatta
a kipirult arcocskát - még be sem mutatkoztam, az új szomszédja vagyok, elnézést !
-Igen, rájöttem – mosolyodott el a férfi .
-Amúgy Emma Bradley vagyok. – nyújtott kezet a férfi felé,
aki felé fordulva ácsorgott.
-Daniel Brookes . – válaszolt mozdulatlanul a férfi.
Emma zavartan húzta vissza a kezét. Úgy látszik, már egy
kézfogás is rámenősnek tűnhet egy férfi szemében, bár, azért rosszul esett,
hogy ilyen udvariatlanul utasította vissza. Felnyalábolta a kislányt és az
ajtóból még vetett a mogorvának tűnő férfira
egy hálás pillantást .- Köszönöm !
-Igazán nincs mit, szívesen máskor is -nevette el magát végre
a férfi, aztán lehajtotta a fejét.
-Szia Daniel
-hallatszott egy kis cérnavékony hangocska, aztán, mintha csak álmában szólalt
volna meg, Rosie újra álomba szenderült
az anyja karjai közt .
5 megjegyzés:
Oh, oh, oh....
Ja, hogy már majdnem harminc?! Értem már, hogy miért fiú néha ez a férfi ;)
Hát, az egyedül begubózni nem biztos, hogy a legkönnyebb módja a feldolgozásnak, de látom, Rosie majd tesz róla ;)
Olvadozok a zongora órától.... <3
Köszöntem! Kezdődhet a nap! XDD
Basszus Jutka ,még én is meglepődtem ,hogy ott látom Rose-t Daniel mellett ,ahogy zongorázik neki !!XDDD/Summertime
Jók vagyunk Jutka ,Jók vagyunk !!! XDDDDDDDDDDDDDDDDDD El sem hiszem ,hogy ezt leírtam !! XDDD
Pusza
Hm, örülök, hogy megindultak a dolgok :D
Danielt már most imádom, ezt le kell szögeznem :D
És tetszik, hogy pont egy ilyen kis csöpp kislány, mint Rosie, a cserfességével, életvidámságával és talpraesettségével együtt segít Danielnek "szocializálódni". :D
Kíváncsi leszek még mennyi kínos pillanat lesz még, mire kiderül Emma számára, hogy végül is a szomszédja csak vak, nem pedig egy bunkó..
Ihletet és sok szabadidőt: Anett
Szia!
Tetszett a kislány vagánysága, talpraesettsége. Egy valamit azért megjegyeznék, néha férfiként, néha pedig fiúként írsz Danielről. 30 évesen már inkább férfinek mondanám.
Üdv!
Ádám
Örömmel tölt el Kedves ,hogy Te is tudsz ennyi idősen néha férfiként gondolkodni !!!!!XDDDDD<3
Hány null is ide ???XDD
Megjegyzés küldése