Eszmélés 14.

Egymás mellett ballagtak a sétányon, miközben Ryan a szertelenül rohangáló kutyát figyelte. Chloé meglepve érezte, hogy ez a szótlan csellengés is élvezetesebb, mint otthon üldögélni és azon törni a fejét, hogy hozhatná helyre a történteket. Ryan nem zárkózott el teljesen az újrakezdéstől, csak időt kért. Ez pedig máris több, mint amennyiben valaha is reménykedett. Aztán már csak azt látta, hogy a kutya egy hasonlóan nagy testű, robosztus kutyával birkózik. Ijedten nézett Ryanre, de az cseppet sem aggódott, sőt az arcára egy igazán ötcsillagos mosoly ült ki. 

Hamarosan észrevette az asszonyt is, akinek ez a mosoly szólt. Nehezen tudta volna belőni a korát, de annyi bizonyos volt, hogy jóval idősebb náluk. Eszébe jutottak Bobby szavai:  „És lehet, hogy közben ő is másra fog gondolni. … Nem, nem Lizára. Olyan valakire, akire álmodban sem gondolnál. De hogy dolgozzon az agyad addig is, amíg kideríted a részleteket, csak annyit mondok, az illető akár Ryan anyja is lehetne. Csak tud valamit, amit te nem tudtál, ha ennyire a nő bűvkörébe került.”

*

Julia indulás előtt végignézett magán az előszoba hatalmas tükrében. Egy grimasszal konstatálta, hogy Rambo parkbeli programjához megint a fia egyik megunt rövidnadrágjába bújt bele, a férje tarka ingébe, amit Hawaii-on vett, de amit ott húzott magára utoljára öt évvel ezelőtt. Rejtély, hogy még egyáltalán megvolt és nem végezte valamelyik szeretetszolgálat számára összeállított csomagban. Megrántotta a vállát. És ha úgy néz ki, mint egy bohóc? Úgysem akar tetszeni senkinek. Ryan látta már ennél vadabb összeállításban is. A hajába tolta a napszemüveget és belebújt egy könnyű színes papucsba. Ez utóbbit abban a pillanatban bánta meg, amikor Rambo a kertész szivárgó csapjánál összegyűlt tócsába hasalt, aztán szófogadó ebként a lábára ült, amikor rászólt. A por és a víz sáros elegyként kenték össze térdig. 

És hogy a megaláztatás teljes legyen, amikor a jeles eb végre játszani kezdett, a partnerében Zeuszt ismerte fel. Körbenézett, hogy Ryan magas alakját felfedezze, és akkor meglátta őket, ahogy egymás mellett ballagva feléjük tartanak. A fiú arcán felragyogó mosolyban semmi gúny nem volt, de a szőke lány valami furcsa vizslatással nézte. Eszébe jutott a koszos lába és most legszívesebben térdig merült volna a szökőkút vizébe, bár ezt a parkbeli szabályok szigorúan tiltották. 

-Julia! – búgta a fiú olyan hangon, amiért most legszívesebben felképelte volna. Ez nem a viszontlátás örömének szóló köszönés volt, hanem úgy hangzott, mint egy hálószobai sóhaj, legalábbis azokban a képzelgésekben, amiket egykor megengedett magának, pontosan így suttogott volna. A lány is megemelte a szemöldökét, aztán zavartan toporgott mellettük, amíg a fiú nem kapcsolt.

-Julia Ballentines – Chloé Mannings... Úgy látom, Rambo már összekente… - mutatott az asszony lábára.

Julia úgy döntött, hogy ötven év alatt csak összeszedett már annyi rutint, amivel egy ilyen helyzetet kezelni lehet, és a szemüveget a feje tetejére tolva rájuk mosolygott.

-Ott kezdett, a csapnál, aztán a bokrok alatt folytatta, én meg mint egy kezdő gazda, még magamhoz is hívtam. Szót fogadott – ezt nem lehet tőle elvitatni. De már régen letettem róla, hogy rendes ruhában sétáltassam. Végül is, ha ő itt jól érzi magát, akkor otthon majd én fogom. 

-Igazán meglepő, hogy ilyen jól kijön Zeusszal. – szólalt meg a szőke lány a kutyák felé intve, és Julia hiába kereste, nem talált az arcán gunyoros vonásokat.

-Ennek a ténynek köszönhetjük az ismeretségünket. – szólalt meg Ryan, miközben kitartóan nézte Juliát.

-MI a baj? – nézett végig magán Julia. –A lábamon kívül, máshol is koszos lettem?

-Nem, csak ma megint olyannak látom, mint az első napon, amikor találkoztunk. – mormolta a fiú.

-Jesszus, merjem megkérdezni, hogy mire gondol? – kacsintott Chloéra az asszony.

-Szerintem kérdés nélkül is el fogja mondani. Talán nem most, de egyszer egészen biztosan meglepi majd valami meglepő és felháborító szöveggel – grimaszolt a lány. „Csak tud valamit, amit te nem tudtál, ha ennyire a nő bűvkörébe került.”  - dobolt fülében Bobby hangja. –Régen ismerik egymást?

-Csak néhány hete, talán három hónapja.

-Pontosan 10 hete – szólalt meg Ryan.

-De pontosan tudod! … De pontosan tudja! – szólaltak meg a nők egyszerre, mire Ryannak kiszaladt a száján az őszinte és azonnali válasz:

-Emlékezetes nap volt. Akkor találtalak Bobbyval az ágyban.

A levegő egyszerre szorult mindannyiukba. Julia zavartan lépett egyet hátra és mint mindig, most is Rambotól várta a menekülés lehetőségét. A kutya az első szóra odaszaladt hozzá. Rárakta a pórázt és a még mindig dermedten ácsorgó párosra nézett.

-Ezt kettesben kell megbeszéljék. Viszlát!

Ryan csak biccentett és tétován markolászta Zeusz fülét, aki úgy ült mellette, mintha ő hívta volna. Chloé arcán egy kínos mosoly halvány nyoma fénylett, ahogy az asszony után nézett. 

-Kár, hogy nem írod ki a homlokomra, hogy mindenki tudja.

-Julia nem mindenki, és ő egyébként is tudott róla. És azzal, hogy nem mondjuk ki, nem tesszük meg nem történtté, te is tudod.

-Azóta is próbálom valahogy jóvá tenni, de így nehéz lesz, ha te ennyire számon tartod. – jött a dacos válasz.

-Miért, szerinted söpörjem a szőnyeg alá, mintha meg sem történt volna? Attól még … ááá, hagyjuk! Ígértem neked egy italt. Kávé legyen vagy valami erősebb?

-Kávé – sóhajtott Chloé és elindultak a kis kávézó felé, amelyik a park szélén nyitott ki egy hangulatos teraszt az első napsugarak beköszöntével. Mostanra a környékbeliek felkapott helye lett. A lány Zeusszal letelepedett egy kis asztal mellé, amíg Ryan elment a kávékért. Hamarosan ott szürcsölték a forró italt.

-Tulajdonképpen ki ez a nő? – tette fel a lány a kérdést, ami Bobby beszólása óta izgatta, de most, hogy személyesen is látta, talán még jobban.

-Egy nagyon kedves barátom. A kutyák révén ismerkedtünk meg, aztán valahogy több lett a dologból. – A lány elkerekedett tekintetét látva Ryan megforgatta a szemeit. –Nem úgy lett több… tudod, ő is írogat, én is… aztán most közösen próbálkozunk valamivel. 

-Akkor kapóra jöttél neki a kapcsolataiddal, az ötleteiddel.

-Ne magadból indulj ki, Chloé! – csattant fel Ryan hangja, mire többen feléjük fordultak. Ryan kicsit halkabban hozzáfűzte: -Ez elég rosszindulatú megjegyzés volt. Nem ő akart megismerkedni velem, hanem én vele. A közös munka sem az ő ötlete volt. Nem mintha magyarázkodnom kéne a nevében, de nem akarom, hogy rosszat gondolj róla. Hosszú idő óta ő az első nő az anyámon kívül, aki önzetlenül kedvel engem, és ez nagyon sokat jelent nekem.

-Aha, önzetlenül… - vágott egy beszédes grimaszt a lány, mire Ryannek eszébe jutottak azok a szinte félve elsuttogott mondatok, amik után napokig nem is keresték egymást. Hát, ehhez Chloénak semmi köze! – döntötte el magában.

-Tudod, Bobby szerint ő nagyobb hatással volt rád, mint én. – dünnyögte a lány halkan, de a tekintetét nem vette le a szökőkút mellett hancúrozó gyerekekről.

-Bobby… nos, azt hiszem Bobby véleménye ebben a kérdésben irreleváns… ő csak oda akart szúrni neked.

-Ahogy ma elnéztelek benneteket, nekem is úgy tűnt, mintha ebben a találkozásban én lettem volna a felesleges harmadik. – motyogta a lány. 

-Jézusom! Még sokáig fogjuk elemezni a Juliához fűződő kapcsolatomat? – nézett rá türelmetlenül a fiú, és Chloé egy pillanatra megijedt, hogy túlságos feszíteni kezdte a húrt. Éppen ezért is érte váratlanul Ryan következő kérdése:

-Mit csinálsz pénteken este?

-Gondolom, amit minden péntek este. Otthon ülök és megnézek valami filmet vagy olvasok… hacsak nincs valami jobb ötleted. – sandított a fiúra, aki valahova a fákon túlra nézett megfejthetetlen tekintettel.

-Elkísérhetnél vendégségbe. Ha van kedved.

-Vendégségbe? De hova?

-Júliáékhoz. Nemrégiben a férjét kisebb baleset érte és most azt ünneplik, hogy minden rendben. Engem is meghívtak. Ha van kedved, gyere el!

-Nem tudom.. a mai nap után… úgy értem, elég kellemetlen volt az a jelenet a parkban.

-Amiatt ne rágd magad! Julia nem fog elítélni, a férje még annyira sem, én meg meghívtalak… nem tettem volna, ha nem akarnám, hogy elkísérj.

-Aha, akkor Juliának van egy Rómeója is?

-Van. Nem egy megkeseredett özvegy, aki fiatal fiúkat csábít fel magához! – csattant megint a fiú hangja.

-Egy szóval sem mondtam… - kezdett óvatos tiltakozásba a lány, de Ryan egy kézmozdulattal félbeszakította.

-Gyere el! Aztán az az este is segít talán, hogy döntésre jussunk a magunk ügyében is.

*

Liza hevesen dobogó szívvel üldögélt a fürdőköpenyébe burkolózva. Még pár perc és Ryan karjai ölelik majd körül. Szinte fázott, ahogy gondolatban felidézte a néhány héttel korábbi forróságot, amit a vele együtt töltött éjszakán érzett. És akkor kinyílt az öltöző ajtaja és megjelent a fiú. A lazán kigombolt fehér ing szinte vakította a barnára sült bőr mellett. A szemei nyugtalanul pásztázták az ismerős izmokat az áttetsző anyag alatt. Sírni tudott volna, ahogy arra a megismételhetetlen alkalomra gondolt, amikor Ryan a Chloé miatti keserűségtől hajtva a karjaiban talált némi feledést. Ennyi volt neki, nem több, de ő azóta sem tudta kiverni a fejéből azt az éjszakát és a másnap délelőttöt. Nézte, ahogy lassú, szinte kényelmes mozdulatokkal elhelyezkedik az ágyon, lerúgja a fekete cipőket és lerántja a fekete zoknikat. … milyen szinte otthonos mozdulat itt a fényszórókkal körülvett ágyon – futott át az agyán, ahogy a fiú az ágytámlának dőlve megtornáztatta a lábujjait… - aztán a csapó állt eléje és tíz másodpercen belül át kellett vedlenie csábító nőstényördögbe… ha itt sikerülne, talán az életben is kipróbálhatná… ez volt az utolsó gondolata, mielőtt a jól begyakorolt szövegbe kezdett.