Eszmélés 18.

Ryannak fogalma sem volt, mi ébresztette fel... hirtelen csak kinyílt a szeme és a szokásos kábaság helyett úgy érezte magát, mint aki akár beállhatna a következő jelenetbe. Energikus volt és éber. Érezte, hogy mellette megmoccan az ágy és már felkészült rá, hogy Zeusz bűntudatos barna szemeibe nézzen, de helyette egy égszínkék szempár vizsgálta a reakcióit. Chloé!

-Szia! – suttogta neki a lány, mint egy jóllakott kiscica. Kócos szőke haja és meztelen vállai, a takaró alól kivillanó melle íve nyilvánvalóvá tették, hogy a lány nem a tejesemberrel érkezett a hajnal első sugaraival, hanem együtt bújtak tegnap este az ágyba. Akkor szinte természetesnek tűnt, most egy picit, igazán csak egy leheletnyit bizonytalan volt, mint aki úgy érzi, egy kicsit elsiették a dolgot. Nem volt viharos, esztelen nagy szeretkezés, csak lassú, érzéki játszadozás. Foghatná a borra is, de igazából ő akarta, ő kezdeményezte, Chloé pedig engedelmesen simult hozzá. 

-Szia! – krákogott kicsit zavartan, aztán a kezével félresimította a lány szeme elé hulló göndör tincset. –Kérsz egy kávét?

-Ühüm. – mormolta Chloé, és egy kicsit zavartan feljebb húzta a takarót. Ez a reggel határozottan nem úgy indul, ahogy a tegnap este után remélte. Amikor a vacsoráról eljöttek – ahol egyébként meglepően jól érezte magát – Ryan megkérdezte, lenne-e kedve még meginni valamit, nála. Tisztában volt vele, hogy ez valamiféle nyitás a fiú részéről és élni akart vele, történjen bármi, úgyhogy igent mondott. Szinte csalódott volt, amikor Ryan leültette és egy pohár bort hozott. Koccintottak, aztán némi tétova toporgás után a fiú megszólalt, hogy Zeuszt még le kell vigye pár percre, de azonnal jön. És mire bólintott, kutya és gazdája mögött már kattant is a zár. Az első gondolata az volt, hogy megszökik, de aztán lerúgta a cipőjét és kényelembe helyezte magát az ismerős kanapén, ahol régen már olyan sokszor bújtak össze egy-egy nehéz nap után. 

Nem egészen tíz perc múlva pedig nyílt az ajtó, és újabb pár perc elteltével Ryan is lehuppant mellé a puha párnák közé. Kapcsolgatták a tv-t, míg végül kikötöttek egy régi romantikus film mellett, amelyben a főhőst halott kedvese levelei vezették vissza az életbe. Amikor először látta ezt a filmet, már együtt éltek Ryannel, és attól a naptól kezdve, ő is minden üzenetét így fejezte be: P.S. I love you... volt benne valami sorsszerű, hogy aznap este éppen ennél a filmnél horgonyoztak le. Ryan a harmadik levélnél csókolta meg, s mire a film véget ért, már a hálószobában hámozták ki egymást a ruháikból. De most valami fura távolságtartást érzett benne, mint aki megbánta, hogy lefeküdtek egymással. Ahogy a fiú felült, utánanyúlt és visszatartotta.

-Menjek el? –kérdezte halkan, és zakatoló szívvel várt a válaszra, de a fiú arcán őszinte döbbenet volt, amikor válaszolt.

-Nem, dehogyis! Csak leviszem Zeuszt. Sietek és csinálunk egy jó kis reggelit, mint régen. Oké?

-Oké – sóhajtott megkönnyebbülten és visszahanyatlott a párnák közé. –Akkor én még szundikálok egy kicsit.

*

Ryan úgy döntött, fut két kört a parkban, addig Zeusznak is van módja rendezni a folyó ügyeit. Futás közben mindig is jól tudott gondolkodni és most igazán úgy érezte, szüksége van néhány tiszta gondolatra. A Juliáéknál töltött este egy kellemes emlékként maradt meg benne, Gordon szívélyes volt és igazán jól elbeszélgettek, annak ellenére, hogy az első véleménye az volt róla, egy kedves naív pasi, éppen olyan, mint ő maga. Soha nem gondolna a feleségéről semmi rosszat, és szerencséje van, mert olyan asszonyt talált, aki nem is fogja elárulni. Juliára most úgy gondolt, mint egy kedves, közeli ismerősre, egy szeretett rokonra.. a fiai alighanem ki is herélnék, ha másként tenne. Érdekes élmény volt őket házaspárnak megfigyelni... bár, ő maga még nem gondolt a nősülésre, talán majd egyszer, tíz év múlva... addig még ő is belefuthat a nagy Ő-be. És Chloé? – tette fel magának a kérdést. Hát, ő még akármi is lehet az életében, bár, nem túl jó előjel a Bobbyval történt affér. De ez az éjszaka talán helyre ránthatja köztük a dolgokat. Kérdés, hogy az első nézeteltérésnél mi lesz az első, amit egymás fejéhez vágnak majd. 

Julia már Abban a pillanatban észrevette Zeuszt és gazdáját, ahogy a zebrán a park felé átvágtak Ramboval. Már éppen le akarta csatolni a kutyáról a pórázt, amikor észrevette a szépséges világos szőrű kutyát, amelyikkel Zeusz játszani kezdett. Egy fiatal nő volt a gazdája és rajongó tekintettel elegyedett szóba a fiúval. Akkor mi most igazán nem hiányzunk, mert a két fiú esetleg összekap Mayán – gondolta kicsit bosszúsan. Aztán egy kis kárörvendéssel figyelte, ahogy a szuka haragos fogcsattogtatással űzi el maga mellől Zeuszt és a másik irányba eliramodik. A gazdája, ha nem akarta végleg elveszteni a kutyáját, futhatott utána. Megkönnyebbülten közeledtek Ryanhez, aki egy széles mosollyal üdvözölte mindkettőjüket.

-Már azt hittem, sosem mennek el – nyögött a fiú, miközben a kutya füle tövét vakargatta hosszú ujjaival. Julia szinte irigyelte a szerencsés ebet, aki nyelvét lógatva, kéjesen lihegve élvezkedett. Ennyit arról, hogy anyatigrisként tekintesz rá – rótta meg önmagát. Nem aranyom, nem... te még mindig nőként legelteted a szemed a széles vállakon és a keskeny csípőn, pedig jó lenne, ha végre megjönne az eszed ... mielőtt majd a házasságod látja a kárát – figyelmeztette gondolatban önmagát.

-Nagyon kellemes volt az este, igazán jól éreztük magunkat. – szólalt meg Ryan, ezzel kicsit visszarántva őt a földre. Kedves volt a családja, igazán. – bókolt tovább a fiú, és Juliának egyszerűen nem jöttek a szavak, hogy az este folytatásáról is beszámoljon neki. 

 -Bocs, de mennem kell, Chloé otthon vár. – búcsúzott el hirtelen a fiú, és Julia szinte összerázkódott a képzeletbeli pofontól, amit ez az aprócska bejelentés jelentett. A kis ribanc akkor visszakapta a játékszerét. – állapította meg kissé keserűen.

Gordon Montreal felé a repülőn ülve a katalógusba mélyedt, de igazából nem tudta a figyelmét lekötni. Julia szavai jártak a fejében, a fiai ijedt tekintete, ahogy megszólalt a hátuk mögött, Ryan teki tete, ahogy kezet fog vele és őszinte szemekkel a képébe mondja, hogy örül a megismerkedésnek, a feleségével folytatott beszélgetés, az a kissé kényszeredett éjszaka, ahogy álmatlanul egymás légzését figyelték a hálószoba sötétjében. Kavarogtak benne az emlékek és a saját reakciói, amiket azóta

sem tudott igazán tisztába tenni.

Első hallásra baromi rosszul estek neki Julia szavai, mert az elmúlt harminc év meghitt pillanatait tették kérdőjelessé. És a saját magabiztosságát, amit érzett, valahányszor a karjai között tartotta.  Valahonnan a mélyből felbukkantak elfeledettnek hitt szavak, amikor a felesége játékos durcássággal reklamált, és mindenáron rá akarta venni valami lassabb, odafigyelősebb szeretkezésre. Azt hitte, csak  a telhetetlenség beszél belőle, a romantikus olvasmányai tüzelték fel a fantáziáját, nem vette komolyan, de most rá kellett jöjjön, akkor is, most is az asszony komolyan gondolta minden szavát. Aztán még régebbről bukkantak elő képek, amikor kérni sem kellett, magától volt játékosabb, felszabadultabb ő is. Igaza lenne a feleségének? Önzővé tették a biztonságban és kényelemben töltött házasévek?  Vagy a hétköznapi taposómalom tette érzéketlenebbé? Az üzletben adódó gondokat vetítette ki a hálószobai életükre, ahelyett, hogy ott próbált volna feledni és feltöltődni? Az asszony csak megerősítésre vágyott, hogy még mindig vágyakozik utána, nemcsak a megszokás hajtják hozzá? ... Átkozta ezt az egész utat, amely a legrosszabbkor jött, mert tudta jól, beszélniük kellene a történtekről, mielőtt a felesége a hallgatását félreértelmezi.

Julia kedvetlenül az előszobai kisasztalra dobta a kulcscsomóját. Ki kéne cserélni már ezeket a virágokat, nézett a margaréta csokorra a vázában és fintorogva húzta el az orrát, ahogy a kissé már poshadt víz szaga megütötte az orrát.  Á, a francba, nem érdekel! – rúgta le a cipőjét, amivel a parkban a vizes fűben járkált idáig. Rambo is elégedetlenül cammogott a helyére és szemrehányóan nézett rá. Még ha Zeuszék el is mentek, ő még szívesen szaladgált volna a labda után. Julia körülnézett. Ráférne a lakásra egy kis porszívózás, Rambo szőre is hullik, ez a vedlés az idén egyszerűen soha nem fog végetérni – vágott grimaszt, aztán a konyha felé indult. Az asztalon még ott volt Gordon bögréje, amiből az indulás előtti kávéját szürcsölte, és

a vidám mázas edény láttán most a sírás fojtogatta.

Amikor a parkból hazajöttek, még azt hitte, hogy elmondtak egymásnak mindent, amit a másiknak tudnia kell, de aztán a fogmosás és lefekvéshez való készülődés után rá kellett jönnie, hogy a legrosszabb része még csak ez után következik majd. Gordon persze nem azt értette meg az egészből, hogy ő még vágyna valami kis szertelenségre, de legalább egy kis figyelmességre az együttléteik során, hanem – ahogy azt előre sejtette is – a férfiasságát látta megkérdőjelezve, és erre persze csendes távolságtartással válaszolt. Remek! Ami eddig – ha nem is fergeteges, de legalább jó volt, az mostantól majd nem is létezik. Lehet, hogy itt az ideje a környékbeli apácarendek felderítésének – vágott egy gúnyos mosolyt. A két kölyköt meg tudta volna fojtani, de hát végül is magának szerezte a bajt, az a két lakli nem tehet arról, hogy még ők is féltékenyen figyelték az idegen fiatallal kibontakozó barátságot. Most valahogy mindenkit árulónak érzett maga körül. A férjét, a fiait, a barátját, a barátnőit... még ezt a lökött kutyát is, aki Gordon házipapucsával a szájában ült le elé. 

A fridzsiderhez lépett, hogy csináljon magának a nescafét, aztán szeme az alsó polcon árválkodó majdnem üres cinzanós üvegre siklott. Még ő vitte Violethez, aki a bontatlan üveget áthozta magával Bettyhez, végül Amynál majdnem teljesen kiürült. A vándor-cinzano most az ő hűtőjében várta a következő találkozót, amiknek az időpontját még megjósolni is képtelen lett volna. Úgy döntött, hogy dacára a korai órának, most jött el az ideje, hogy a rozsdás borostyánszínű italt megigya. Még poharat sem keresett hozzá, hiszen az alig két ujjnyi ital talán még egy deci sem lehet az üveg alján. Lecsavarta a kupakot és apró kortyokkal, hogy az ízét kiélvezhesse, leengedte a torkán. A kiürült üveget a nap felé tartva, a fehér üvegbe nyomott oroszlános mintát nézegette. Ryan is olyan, mint egy oroszlán – gondolta a hirtelen jött kapatosság érzetével. A mozgása, a pillantása... Ennyi még soha nem ártott meg neki, de most mégis szinte elzsibbadt a tizennégy százalékos alkoholtól. Uramisten, ha még egy konyak, vagy whiskey lett volna – forgatta meg a szemeit, aztán inkább leült, mert ez a forgás továbbterjedt az agya és szeme más érzékeire is. 

Az étkező asztalon ott hevert a lejátszó távirányítója és nemtörődöm módon értenyúlt, bekapcsolta a zenét. A lejátszóban Katie Melua egy újabb melankólikus dala csendült fel. Mostanában állandóan ennek a csajnak a számai szóltak a kedvenc csatornáján.

Fejét a szék támlájának döntve hallgatta a zenét, aztán Leonard Cohen jól ismert, rekedtes hangja töltötte be a helyiséget. Na, ettől se lesz jobb – dobolt ujjaival az asztalon. A látványról Ryan zongorán sikló ujjai jutottak eszébe, ezért inkább az ölébe ejtette a kezét és lehunyt szemmel hallgatta tovább az édes-bús dallamot.

Az én titkos életem, na, persze... lassan már egyetlen titkom sem lesz, itt állok tökéletes lelki meztelenségemben, és a körülöttem élőknek fogalmuk sincs, hogy legalább egy kendőre vágynék, amit rám dobnak. Nagyon sóhajtott, aztán úgy döntött, hogy a mai nap az önsajnálaté lesz. Ha semmi másra nem is volt jó ez a kortynyi alkohol, akkor legalább ezt az érzést ki fogja élvezni. Felvonult a hálószobába és a még mindig behúzott függönyök félhomályában ledőlt az ágyra. Az sem érdekelte, hogy a zsebkendős doboz üresen ásítozik mellette. Na és... végül is, miért van könnyű, puha anyagból ez az ágytakaró... aztán már csak folytak a könnyei megállíthatatlanul.