Perlekedők 11.

-Szép volt az a dal reggel a zongorán. – szólalt meg két kanál leves között Anna, amikor végre a késői vacsorához asztalhoz ülhettek, és a világért sem nézett volna fel, pedig akkor láthatta volna az őszinte elképedést a férfi arcán.

-A Te dalod volt.

-Tudom, felismertem. Csak… egyszerűen nem is értem, hogy voltál képes eljátszani… nem is tudom, hogy létezik-e ennek egyáltalán zongora-verziója, valahogy mindig is gitárra gondoltam, meg fúvósokra.

-Hát, a gitáromat a szállodában hagytam, így aztán addig dúdolgattam, amíg összeállt a zongora-verzió – vigyorgott büszkén a férfi. Bár nem tervezte, hogy a lány előtt játszik, de a dolog végül a lehető legjobban sült el. Jó érzés volt Anna elismerése, és leginkább a tudat, hogy a zene révén talán a barátkozás is könnyebben megy majd. 

-Ha tényleg tetszettek, majd adok egy cd-t. – motyogta a lány és Robert elmosolyodott.

-Az jó lesz, köszönöm.

-Mi történt a bal kisujjaddal? Már korábban is észrevettem, hogy mintha egy kicsit merev lenne, de úgy tűnik, hogy a zongorázásban ez nem zavar.

-Nem tudom… ez valami születési hiba – vont vállat a férfi. Amióta az eszem tudom, mindig ilyen begörbült volt, nekem már fel sem tűnik, mert tényleg nem korlátoz semmiben. … Fura, még nem tette szóvá senki.

-Bocsáss meg, tőlem meg modortalanság volt, hogy egyáltalában szóba hoztam.

-Nem bántottál meg. Jesszus! Ha azt mondtad volna, szar volt az egész, na, az bántott volna, de hogy csámpás az ujjam… ez igaz és nem is izgat, úgyhogy ha van még ilyen észrevételed, csak egész nyugodtan ki vele. 

Anna elnevette magát.

-Te is tudod, hogy jól játszol. Jeremynek meg is lódult a fantáziája, hogy zongorázz is a filmben. Azt mondta, nem ez lenne az első eset.

-Tényleg nem. Nekem mindegy, aztán lehet, hogy úgyis a vágószoba padlóján végzi a jelenet, mert kilóg a film ritmusából, persze kérdés, hogy mit kell eljátszanom, mert ha valami nehéz darab, akkor nem biztos, hogy lenne elég időm megtanulni.

-Ezek után, hogy ezt csak úgy fejből levetted? Kit akarsz becsapni? – kacsintott rá Anna és Robert halványan elmosolyodott. Igen! A zene lesz, ami segít közelkerülni ehhez a kis hisztérikához.

*

Adél összerezzent, ahogy Jos keze végigsiklott a vállán, le a csípője íve felé. Túl egy kiadós szeretkezésen, jó volt ez a csendes összebújás, de a gondolatai, amiken napok óta agyalt, lassan kezdtek visszatérni.

-Hol jársz? – kérdezte a férfi mormogva, mert kezét már a szája követte ezen az érzéki utazáson.

-Ismersz. Állandóan álmodozom. – mosolyodott el a nő, aztán egy mély sóhajjal úgy döntött, Jos lesz az, akivel beszél a dologról. A férfi végül is a felesége háta mögött élt vele együtt, s bár a válás már folyamatban volt, de azért ez egy megcsalás volt, akárhonnan is nézi. Talán jobban megérti, min ment keresztül akkoriban és min most, mint bárki más. –Jos, szeretnék elmesélni neked valamit és csak remélni merem, hogy megérted, miért éppen neked mondom el. Valakivel beszélnem kell róla, mert utálom magamban rágni a történteket. És veled mindent meg tudok beszélni. Legalábbis eddig meg tudtam. – fényezte egy kicsit a férfit, aki lustán elmosolyodott.

-Ah, férfiról lesz szó? Aki nem én vagyok? Vetélytárs?

-Nem, dehogy! – nevette el magát Adél, bár ez a nevetés most egy kicsit hamisnak tűnt a saját fülében. –Régi ügy. Akkoriban mi még nem is ismertük egymást.

-Akkor mi itt a probléma? Felbukkant és megkísértett? – nézett fel rá a férfi, hirtelen rányitva az eddig lehunyt szemeit.

-Nem tudom. Ebben kellene a segítséged, hogy megértsem, mi zajlik bennem. –sóhajtott a nő.

-Na, mesélj! – húzta magához a nőt, aki elégedett kiscica módjára bújt meg az ölelésében és halkan mesélni kezdett…

…Jos elengedte Adélt és a hátára hengeredett. Kinyúlt és a cigisdobozból kirázott két szálat. Meggyújtotta őket, aztán a másik szálat Adél kissé remegő ujjai közé dugta, miközben a sajátját erőteljesen megszívta. A füst beburkolta őket és ebben a jótékony takaróban valahogy a beszélgetés is könnyebben ment, mert a téma, nos, az minden volt, de nem könnyed.

-Hát, tényleg akarod tudni a véleményemet?

A lány egy mély szippantás után igenlően megrázta a fejét.

-Nézd, én most csak férfi szemmel tudom neked elmondani a véleményem, de talán téged éppen ez érdekel. Viszont ez az Én véleményem, és lehet, hogy Ő egészen másképpen működik, másként látná ezeket a dolgokat. Szerintem nem úszol meg egy őszinte beszélgetést… vagy … pakoljunk össze és húzzunk el, amíg itt van. Én meg tudom tenni, ha nagyon akarom, és érted akarnám. De ezzel persze csak elodázzuk a nagy beszélgetést, mert ha igaz, amit sejtesz, akkor még sokszor fogtok találkozni, és ez így szar lesz. Neked is. Neki is. Annának is. 

Azt, hogy lefeküdtél vele, meg tudom érteni, van ilyen. Mi sem sokat kerülgettük egymást. Van olyan, hogy az ember érzi azt a belső kényszert, ami a vetett ágy felé hajt. Szóval meg tudom érteni, és eszembe se jutna elítélni érte. Ismerlek Dell, és tudom, hogy nem mászol egyik ágyból a másikba. Független voltál, megkívántad, őt sem kellett megerőszakolni. Egészségetekre.

Ő viszont nem volt független, és ezt te is, ő is tudtátok. Ez már felvet némi problémát, de ha meg tudta őrizni a titkát, ez végül is az ő ügye. Ebben a helyzetben elsősorban rajta volt a felelősség, úgyhogy ez sem izgatna különösebben, ez legyen az ő fejfájása. 

De a harmadik, na, az kemény… őszintén… nem értelek… Nem ismertelek, nem ismertem azt a helyzetet, amiben voltál, nem ítélkezhetek, és azt hiszem, ma már te is másként döntenél. Volt benne egy adag felelőtlenség, ami az ő sara is. Oké, az elemi biztonság mindkét fél érdeke és egy derült égből érkező numera idején maga az életbiztosítás. Téged sem értelek, de őt meg végképp nem. A helyzetében minimum paranoiás lennék, hogy egy ilyen alkalomból mi nőheti ki magát, akár a szó szoros értelmében is. Mert Murphy után szabadon, az alkalmi numerák mindig célba találnak. Van aki évekig próbálkozhat otthon az asszonnyal, mégse lesznek sikeresek, nézz ránk Agnessel, szerintem ez tett tönkre köztünk is mindent; és akik még csak nem is gondolnak rá, azonnal összejön nekik. De ha már így alakult, akkor meg kellett volna mondanod neki. Nem volt jogod egyedül dönteni. És most el kell mondanod… ráadásul nemcsak neki, de a hugodnak is. 

Adél már reszketett, és inkább elnyomta a cigit, mielőtt a finom ágynemű közé ejti a csikket.

-Nem vagyok képes beszélni róla. Nem lehetne ez továbbra is az én titkom?

-De lehetne… egészen addig a pillanatig, amíg a pasi össze nem jön a hugoddal. Esetleg valami komoly is kialakul köztük. Még az is előfordulhat, hogy gyerekük lesz, és te, a kedvenc nagynéni belehalsz a szívfájdalomba, amikor meglátod azt a kölyköt. Tudom, hogy nagyon előre szaladtam az időben, hiszen még azt sem tudhatjuk, hogy akarnak-e egymástól valamit, de mit csinálsz, ha idáig jutnak a dolgok?

-Nem tudom… most még elképzelni sem tudom… sem a beszélgetést, sem azt, hogy a hugom valaha a helyemre léphet. El kell felejtenem, ami történt, és akkor nem fogom elárulni magam.

-Dell, ezt nem fogod tudni megtenni. Az ember elfelejtheti, ha a szomszéd meghúzta a kocsiját, vagy a felesége kacéran rámosolygott a legjobb barátjára. De soha nem felejtheti el, hogy hozott egy döntést, ami véget vetett egy életnek.

-Ha elmondom, gyűlölni fog.

-Valószínűleg, igen. Én is utálnálak, még ha talán… mondom …talán, meg is tudnám érteni az indokaidat. Ettől még inkább a hugod felé fordulna, de a családi ebédeken akkor is együtt kellene ülnötök az asztalnál.

-A hugom is meg fog gyűlölni.

-Miért is?

-Mert a pasijával ágyba bújtam.

-Akkor a hugod még leglidércesebb álmában sem foglalkozott ezzel a pasival, talán még ma sem, talán sohasem. Őt nem csaltad meg.

-De milyen lesz neki a tudat, ha mégis összejönnek, hogy a férfi, aki a fülébe suttog a legintimebb pillanatban, néhány évvel korábban a nővérével tette ugyanezt?

-Hát, édesem, ez az a kérdés, amire én férfi fejjel nem tudok választ adni.

-És gyűlölni fog, ha rájön, hogy nem voltam vele őszinte, hogy előtte is rejtegettem ezt a titkot. Ő mindig mindent elmond nekem és eddig úgy tudta, hogy én is neki. Csalódni fog bennem.

-Ő nő, talán jobban megért, mint gondolnád. 

-Ó nem, ha megtudja, mi történt, azt nem fogja megérteni. Anna számára még csak fehér és fekete létezik…

-Nem tudhatod… lehet, hogy neki is megvannak a maga apró kis titkai. Amit viszont elképzelni sem tudok, hogy hogyan fog sor kerülni a nagy őszinte beszélgetésre. Ez nem olyasmi, amit előre megtervez az ember. Ha viszont egy indulat hozza felszínre, szinte biztos, hogy félresiklanak a dolgok. Úgyhogy drága barátnőm, nem irigyellek a házifeladatért, amit feladtál magadnak. De ha bármiben segíteni tudok, rám számíthatsz.

Adél a férfi felé fordult, kivette a kezéből a cigit és elnyomta. Aztán hozzábújt és a férfi mellét csókolgatva megszólalt:

-Jos, nem értem a feleségedet. Te egy remek ember vagy, nagyszerű barát, és egy tökéletes szerető. Hogyan képes elhagyni téged? Fogalma sincs, hogy a főnyereményt készül kiengedni a kezei közül.

A férfi felhúzta magához és a szemébe nézve megcsókolta:

-Tudod, Dell, én sem vagyok mindenkivel ilyen. Te hozod ki belőlem a legjobb formámat. Mindenféle értelemben – simított végig a lány mellein.