Perlekedők 5.

Az együttes tagjai szinte számról számra csatlakoztak hozzá, előbb Zsola, aztán a dobos, majd sorban a fúvósok. Anna teljes átéléssel énekelt, lehunyt szemmel védekezett a színpadot megvilágító erős reflektor fényével szemben. Általában az első számnál szinte megvakult a fényektől, a második-harmadik szám végére  szeme megszokta már annyira a vakító fénypászmát, hogy érzékelni tudta a szemközti teret. A terem tele volt, és ez jóleső érzéssel töltötte el. Persze, a pénteki napok mindig telt házasak voltak; de keddenként sem panaszkodhatott. Ahogy szeme az asztalok között pásztázott, észrevette az egyik hozzá legközelebb eső asztaltársaságot. Két pasi. Az egyik lazán hátradőlve őt hallgatta, fejével bólogatva a zenére, de a másik… az illető egy tahó volt, ezt azonnal levette. Mi más lehetne, hiszen az egyik legjobb helyen ül és rá sem néz, hanem háttal neki dobol ujjaival az asztalon. Baromira unhatja, de ez még nem ok rá, hogy udvariatlan legyen az előadóval szemben. Biztosan csak a barátja kedvéért szenvedi végig az estét, egész testtartása arról árulkodott, hogy legszívesebben felpattanna és lelépne. Mindjárt itt a szünet, és akkor bátran meg is teheti – füstölgött magában a lány, és csak a rutin miatt tudta folytatni az éneklést.

Tudta magáról, hogy nem rossz, és éppen ezért valami kis elismerést elvárt volna a teljesítményéért, de ez az érdektelen közömbösség, amivel a pasi csak a hátát mutatta neki, felbőszítette. Még két szám lenne a szünetig, de tőle előrébb is lehet hozni. Bocsánatkérően nézett Zsolára, aztán a mikrofont megragadva, kissé rekedtes hangján beleszólt.

-Bocs, egy kicsit kiszáradt a torkom… látom, hogy van, aki unatkozik is, úgyhogy jöjjön most a szünet. Aki menekülni akar, most megteheti. – mormolta a mikrofonba, és egy huncut mosollyal hátat fordított, hogy a színpad mögött Zétény irodája felé induljon. Menetközben aztán megtorpant és egy hirtelen ötlettel a tapló felé indult, aki éppen a barátja vállára csapott és felállt. Aha, bunkókám inkább lelép, helyes, akkor vegyünk tőle érzékeny búcsút! – grimaszolt magában a lány és a fickó mögé érve dühtől csillogó sötét szemekkel megbökte a karját. 

Robert tényleg menni akart. A lehető legrosszabb taktikát választotta, hogy ne ismerje fel a lány, hátat fordított neki, de tisztában volt vele, hogy ez mekkora bunkóság a részéről. A szünet pont kapóra jött, úgyhogy megragadta az alkalmat, hogy lelépjen. A bökkenő csak az volt, hogy Jack még maradni szeretett volna. Szíve szerint ő is, de egyszerűen nem tehette meg. Annak a vége egészen biztosan valami katasztrófa lenne. Nem is nagyon győzködte Jack-et, gondolta, ha innen kilép, leint egy taxit és visszamegy a szállodába. Ennyire még magától is képes, bármennyire is idegen neki a város. A karját érő bökéstől zavartan megrezzent és hátrafordult.

Annában benne szakadt a gondosan kigondolt rendreutasítás. Pont Ő! Ez nem lehet igaz! De aztán a korábbi füstölgéseik éledtek benne újra, amihez hozzájött a mostani bosszúság,  és a két dolog együtt meghozta a hangját is.

-Maga! … Ha unja, menjen el, de ne legyen olyan bunkó, hogy hátat fordít nekem, amikor kiteszem a lelkem a színpadra! – szónokolt emelt hangon, nem törődve vele, hányan kapják oda a tekintetüket a szóváltásra. A pasas tűzben égő szemétől kicsit visszatért a józansága. Uramisten, tényleg lebunkózta a fickót? Elég egy rossz szó, és a pasi bármikor kirúgathatja. És alighanem ebben a pillanatban mondta ki azt a rossz szót. Basszus! Nem is értette magát, nem szokta ennyire felkapni a vizet, a kollégái a megmondhatói, hogy arról híres, hogy fát lehet vágni a hátán, csak ez a bájgúnár idegesíti állandóan. 

Robert nem válaszolt. Ennek több oka is volt. Egyrészt a lány lebunkózta, amivel elvileg egyet is értett volna, csak éppen az idejére sem emlékezett, amikor ezt valaki egyenesen a szemébe merte volna mondani. Akkoriban még pelyhes állú kamasz volt alighanem. Úgyhogy a lány bátorsága, ami valószínűleg csak a hirtelen természetéből adódó meggondolatlanság volt, lenyűgözte. Amióta vele voltak tele az újságok, mindenki csak udvarias és kedves jelzőkkel illette, így aztán ő is elhitte magáról, és üdítő volt hallani, hogy a dolgok azért nem ennyire hétköznapian unalmasak. Másrészt az is elvette a hangját, hogy a lány így, harciasan és sértetten olyan szép volt, hogy nem is értette, ezt miért nem vette észre már az első napon. Igaz, most ki is volt sminkelve, hatalmas meleg barna szemeit kiemelte a festék, és ez is az újdonság varázsával hatott, mert munka közben csak egy alig észrevehető szájfény csillogott ezeken a morcos ajkakon. Továbbá még ott zsongott a fülében az a meleg, fülledt erotikával telt hang, ahogy szerelemről, csalódásról énekelt. Észvesztő koktél volt ez így együtt. 

Végül megemelte a szemöldökét és nem tudta nem észrevenni, hogy ezt a lány valamiért mulatságosnak találja, aztán halkan megszólalt.

-Nem unatkoztam, csak nem akartam zavarba hozni azzal, hogy itt meglát hirtelen. Jack ajánlotta a helyet, és …

-Üdvözlöm! – biccentett mogorván Jack felé a lány, megakasztva őt a magyarázkodásban és nyilvánvalóan nem tudva, kinek köszön. Jack vidáman emelte az ujjait a homlokához, köszönve és jelezve, hogy a vitából ő inkább kimaradna.

-Nem is tudtam, hogy énekel … - kezdte újra Robert, aki lecsillapodott ezalatt, mert legszívesebben megfojtotta volna a kis énekes madarat, amiért itt is a szokásos hisztijével kezeli a helyzetet. Már észrevette rajta, hogy utálja, amit csinál, bármennyire is lelkiismeretesen dolgozik, de érződik minden kiejtett szavából a keserűség, amiért ilyen rangon aluli munkával bízták meg. Kispofám, sokan a fél karjukat adnák ezért a lehetőségért – gondolta kissé nagyképűen, de aztán inkább leült, mert egyre többen néztek feléjük.

-Nem tud maga semmit! – morogta Anna, aztán egy sóhajtást követően folytatta: -Akkor mégis marad? De akkor könyörgöm, forduljon már a színpad felé, mert utálok a hátának énekelni! – azzal hátat fordított és a gitárt maga előtt pajzsként tartva átvágott a sokaságon. Néhány elismerő füttyszó hasított mögötte a levegőbe és többen érdeklődve nézték, hogy a mindig zárkózott lány kivel töltötte az előbbi perceket.

Robert a sapkát a szemébe húzva úgy ült a székén, mint egy megfenyített gyerek. Jack röhögve nézte, aztán a pincér felé fordulva újra feltartotta a két ujját, majd a barátja felé fordulva megszólalt:

-Ez az asszisztensed? Mázlista! És… tényleg nem tudtad, hogy énekel? Akkor mesélj, mi mást tudsz róla? … Nyugi, nem

akarok vele kikezdeni – emelte fel a kezeit, ahogy Robert rákapta a szikrázó szürke szemeket. –Az asszony ki is herélne, de a srácommal se szúrnék ki egy alkalmi hetyegés miatt. Csak kíváncsi vagyok, mert nyilván nem a nagy Robert Pattinson rajongója. És ez már önmagában érdekessé teszi. Persze, az is lehet,hogy éppenséggel az, csak így akarja álcázni. Mindenképpen érdekes lány, és bármennyire is fájdalmas, de azt kell mondjam, melletted csak elpazarolja a tehetségét, neki színpadon lenne a helye.

-Talán vedd be a bandába! A látványt mindenképpen feldobná. – morogta Robert, Jack együttesére, a 100 majomra utalva.

-Lehet, hogy nem is beszélsz hülyeséget.– kacsintott rá Jack, aztán lelkesen tapsolni kezdett, ahogy a lány megjelent, de közben még Robhoz hajolt, hogy hallja, amit mondani akar neki:

-Egyébként pont most hagytam ott őket, de Annát talán beajánlhatnám.

Robert csodálkozva szusszantott egyet, erről nem is tudott, de válaszolni már nem volt lehetősége, mert a lány belekezdett a műsorba, és nem akarta ismét kihúzni a gyufát azzal, hogy az első sorban szövegel, mialatt Anna énekel. A zenét hallgatva kicsit elkalandozott. Nevezték már hülye, önelégült pöcsnek, többnyire Kristen haverjai közölték vele a véleményüket néhány pohár után, de sosem érezte annak magát, egészen addig, amíg ezzel az Annával nem találkozott. Valahogy mindig a legrosszabbat hozza ki belőle a lány, és csak remélni merte, ez nem hat ki a forgatásra is majd.

Az este következő részében, annak ellenére, hogy a rendreutasításnak megfelelően a színpad felé fordulva figyelt, mégis egyre többször érezte úgy, hogy a lányt zavarja a jelenléte. Ez be is bizonyosodott, amikor az utolsó szám után egyenesen hozzájuk lépett és sziszegve Robert arcába hajolt.

-Mi a fenéért nézett egész idő alatt? Így nem lehet énekelni!

Robert elképedve pislogott vissza rá, de válaszolni már nem volt ideje, mert a lány sarkon fordult és elviharzott. Jobb híján a barátja felé fordult és tanácstalanul megkérdezte:

-Most meg mi a fasz volt a baja?

-Tőlem ne kérdezd, mert én még a saját feleségemet sem értem sokszor, pedig őt mindenkinél jobban ismerem. Szerintem egyébként bejössz neki… - intett a fejével abba az irányba, amerre a lány elviharzott.

-Ezt te sem gondolod komolyan – rázta meg Robert hitetlenül a fejét. -Ezzel a csajjal egyébként akkor se kezdenék, ha fegyvert fognának rám. Az arcára van írva, hogy rühell, csak még nem vágta a képembe. Hacsak az előbbi bunkózást nem veszem annak.

-Oké, ha te így látod. – vont vállat Jackson. –Én azt mondom, az oviban is abba a csajba voltam beleesve, akinek állandóan a haját húztam  - állt föl, és a pulthoz ment, hogy a számlát rendezze. Amikor visszajött, furán nézett Robertre, aki rá is kérdezett:

-Mi van? Pattanás nőtt az orromon?

-Nem… csak… a pasi a pultnál azt mondta, hogy a számla már rendezve van. Vagy a kis énekes rigó, vagy a hely vendégei voltunk, erre már nem mertem rákérdezni, de tőle alkalomadtán megkérdezheted.

Robert zavartan ráncolta a homlokát. Nyilván leírja a csaj a vele kapcsolatos költségek között – gondolta vállát megvonva, aztán elindultak kifelé, hogy visszamenjenek a szállodáikba. Anna a pult takarásából figyelte őket, ahogy átvágnak a tömegen a kijárat felé. Az ember azt hinné, hogy ennyi lóvéval és főleg ilyen híresen az ember járásán is meglátszik az önbizalom, de a védence szinte behúzott nyakkal araszolt kifelé. Az a hülye sapka egész este a fejébe volt húzva, még ebben a pincehelyiségben is. Őrület. Szinte már szánni  kezdte a szerencsétlent, de igazán csak egy egészen kicsit. Aztán megrántotta a vállát és csatlakozott Adélhez meg a barátnőihez, akik talán elterelik majd a gondolatait, amik most meglepően szelídek és védelmezőek voltak a nem sokkal korábbi hisztijéhez képest.