"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. március 10., hétfő

Vigyázok rád 16.



-Ez fantasztikus, Joe! Nagyon örülök! Mindig mondtam, hogy helyed van a legnagyobbak között, és Simon Duggennél jobb tanítómestert ki sem lehetne találni. Amit a Nagy Gatsbyvel alkotott, iskolapéldája annak, mit leshetsz el tőle. Szerintem a világ első tíz operatőrének egyike. Vele dolgozni nemcsak óriási élmény, de hatalmas megtiszteltetés. Komolyan, őszintén gratulálok! – hadarta Robert a telefonba, miközben fél kézzel zsonglőrködött, hogy az e-cigit a szájába tolja. Erről a rossz szokásáról még mindig képtelen volt leszokni, pedig biztos volt benne, már nem is nikotint kívánja, csak magát a mozdulatot. Amikor pedig izgatott volt, szorongott, akkor a késztetés még erősebben tört rá. Most pedig minden oka megvolt erre. Dean-re várt, akinek a gépe késve szállt le, pedig elvileg előtte kellett volna földet érjen. Most fog először találkozni Kate apjával, azóta, hogy feltálalták neki a békát, amit most le kéne nyelnie. Még ha aranytálcán is történt a kínálás, akkor is kínos feszengésre számított az első percekben. Joe közben még röviden beszámolt róla, hogy hamarosan Londonba költözik, aztán megbeszélték, hogy megírja neki a pontos címét, ha már lesz olyanja egyáltalán, majd elbúcsúztak. Ahogy a farzsebébe tolta a készüléket, Dean hatalmas alakja már fel is tűnt a vip-váró ajtajában.

Az arca nyugodt volt, csak közelebb érve tűnt fel, hogy a tekintete egyszerre indulatos és szorongó.
-Dean! – emelte a vállára a csomagját Robert. –Örülök, hogy végül szerencsésen leszálltatok.
-Jah, én is. – morogta szokatlanul mogorván a férfi. –Nem volt semmi gond? – kérdezte kötelességtudóan.
-Itt? – nézett körül Robert. A vip váróban rajtuk kívül egy lélek nem tartózkodott.
-Kate jól van? – kérdezte halkan Dean úgy téve, mintha mindennapos dolog lenne, hogy a munkaadójától érdeklődik a lánya hogyléte felől, de Robert meglátta a szeme mélyén az aggódó apát, akivel nem tehette meg, hogy viccelődjön, netán félvállról vegye a választ.
-Jól van. Megígérte, hogy ott marad nálam. A kutyák is ott vannak vele. Túl nagy ugyan a ház, de legalább nincs egyedül.
-Dolgoznak a lakásán?
-Dolgoznak, de nem kapkodják el. Én meg szeretem, hogy ott van. – vallotta be csendesen Robert.
-Akkor ez azt jelenti, hogy együtt vagytok? – nézett a szemébe Dean.
-Azt hiszem. – nyelt nagyot Robert.
-Mi az, hogy azt hiszed? – hörrent fel a férfi.

-Én úgy gondolok a dologra, de Kate-en múlik. Úgy tűnt az utóbbi napokban, nem az az elköteleződős típus.
-Ez mit akar jelenteni? – ráncolta a homlokát Dean.
-Azt hiszem, szüksége van egy kis távolságra. Az elmúlt két hét … nem tudom, talán túl sok voltam neki. Végül is a betörés miatt hirtelen együtt laktunk, nem tudott erre ráhangolódni, és megviselte az is, ami azzal a lánnyal történt a lakóparkban. Már arra is gondolt, hogy eladja a kéglit és valahol máshol vesz egyet. Azt mondta, ott már nem tudná biztonságban érezni magát, még ha riasztókkal is venné körbe magát. Más kérdés, hogy azt nem is akarja. Mint ahogy a rácsokat sem. Kutyát meg ott nem tarthat, szóval szerintem is jobb, ha … de persze ez az ő dolga, nem szólok bele.
-Majd körülnézek. Ha itt végeztünk, lesz egy kis időm, segítek neki lakást keresni, ha ott akarja hagyni. Mi van a másik lánnyal?
-Már jobban van. Mármint fizikailag, mert lelkileg… hát, az egy hosszabb út lesz, az biztos. Eszméletlenre verte a fickó, miután… …Istenem, ha nem jön az a hülye ötletem, hogy elugorjunk Vegasba… valamin Kate épp fel is húzta magát és ki akart szállni… - harapta el Robert a mondat végét, amikor rájött, hogy nem egy haverral beszélget, aki majd jót röhög a lehetetlen ötletén, és akinek panaszkodhat Kate makacsságáról, amivel le akart vele feküdni. Más kérdés, hogy amíg él, hálás lesz a lánynak, amiért nem hagyta tovább járni a maga idétlen ötletének az útját, de ezt azért nem éppen Dean-nel akarta megbeszélni. 

-Vegas? – kérdezett vissza azonnal a férfi halkan, már-már túl halkan.
-Csak autóztunk. – nyelt nagyot Robert. …Oké, ez még nem hazugság, csak apró szépítése a történteknek. Ha valaha odaértek volna, még az is lehet, hogy most otthon várná egy Mrs. Pattinson, már ha az ott kötött házasságok tényleg törvényesek. Mély levegőt vett. Basszus, Dean-nel így meglehetősen nehézkes lesz az együtt töltött idő, ha neki minden szavát háromszor meg kell rágnia, mielőtt kimondja. Nem mintha régen rojtosra dumálta volna a száját mellette, de most ráadásul valami hülye beszédkényszere is volt, mintha kötelességének érezné, hogy tájékoztassa a szigorú atyát mindenről, ami a lányával történt. Na jó, azért tényleg nem mindenről. Például azokról a leírhatatlanul gyönyörű szerelmeskedésekről sem, amiket Kate-tel megéltek. Sosem sejtette önmagáról, hogy ennyi gyengédség szorult belé. Már-már ijesztő volt, hogy a lánnyal töltött órák mennyi új vonását hozták a felszínre. Már az is elég kínos lesz, ha Dean is észreveszi rajta ezeket a változásokat, mert abban biztos volt, hogy az orra alá fogja dörgölni.
*
Kate ült a nappaliban az ötvenes éveket idéző kanapén és nagyot sóhajtott. Nem érezte jól magát ebben a házban, de megígérte, hogy vigyáz a kutyákra, amíg Robert forgat. Végül is, nem volt hova visszamennie, mert a helyreállítási munkák eszelősen lassan haladtak. A férfi ugyan felajánlotta, hogy szerez segítséget, de mániákusan egyedül akarta megoldani a saját problémáját. Itt viszont rosszabb volt, mint egy szállodában. Ha itthon volt, beengedte a kutyákat a kennelből, sőt éjszaka a szobájában aludtak, így valamennyire elviselhető volt a dolog, de még így is minden apró neszre összerezzent, főleg, ha a kutyák is fülelni kezdtek. Rémregényírókat megszégyenítő fantáziával várta az árnyékból rárontó erőszaktevőt. 

Ráadásul rengeteg szabad ideje volt, hogy gondolkodjon a köztük fénysebességgel kialakult helyzetről. Lényegében összeköltöztek, még ha ezt a szükség hozta is. Igazából az zavarta, hogy innen a visszaút az önálló létbe túl nehézkesnek ígérkezett. Robert miatt mindenképpen, mert a férfi valami megmagyarázhatatlan oknál fogva szívesen játszotta ezt a felnőttes papás-mamást. Egy csomó holmit hozott el magával, amikor Roberttel visszamentek a lakásba, és persze a kocsiját, amire a munkához mindenképpen szüksége volt. De nem a hurcolászással kapcsolatban voltak kétségei. Robert próbált jó képet vágni ahhoz, hogy ő dolgozni járt, de érezhető volt rajta, hogy kicsit mellőzöttnek érzi magát azokban az órákban, amikor ő a munkájának élt. Pedig volt a férfinak is dolga éppen elég. Edzőterembe járt, találkozókon, interjúkon, fotózásokon vett részt, szöveget tanult, forgatókönyveket bújt, mégis sértődötten reagált, ha ő egy fél órával később érkezett, mint ahogy a hivatalos munkaideje indokolta volna. Számonkérte rajta a perceket, és Kate-nek nagyon nem tetszett ez a rövid póráz. 

Egy esti programra pedig nemet mondott. Akkor veszekedtek először igazán. Robert érzelmi zsarolással akarta rávenni, hogy menjen el vele arra vacsorára, amire egyrészt semmi kedve nem volt, másrészt nem is érezte túl jól magát. Fájt a feje, szokásos migrénje tört rá, részben talán éppen azért, mert egész nap azon agyalt, hogyan adja be a férfinak, hogy nem tart vele. Robert meg sem akarta hallani, amikor nemet mondott. Az orra alá tartott két aszpirint, aztán várta, hogy édes mosollyal az arcán öltözni kezdjen. Nem kezdett. Lefeküdt és az orráig húzta a takarót. Amikor a férfi rányitott, megjátszotta, hogy mélyen alszik. Persze, lebukott, de reménykedett benne, hogy a férfi játékosan fogja fel, mellé bújik, talán ő maga sem megy sehova; összebújva várják, hogy csillapodjon a fájdalma, esetleg egy eszméletlen gyógy-szeretkezésben részesül, de ehelyett Robert csalódottan és sértődötten rácsapta az ajtót. 

Aznap éjjel nem együtt aludtak. Ő szinte semmit nem is aludt, mert folyton az órát leste, mikor jön haza. Már hajnalodott, amikor a kutyák izgatott motozása hallatszott lentről, de a lépcső nem nyikordult meg a férfi lábai alatt. Reggel aztán úgy tettek, mintha semmi nem történt volna. Egymást fürkészték a kávé felett, Robert megkérdezte, hogy jobban van-e, és a hangjából kiérződött a kissé gúnyos felhang. Ő meg vállat vonva elviharzott a Jonas Maxwellel esedékes újabb találkozóra.
Este hatalmas csokor tarka virág, terített asztal és gyertyafény várta, és egy kissé elszenesedett grill csirke, mert a férfi a melegen tartó funkció helyett, grillezésre állította a sütőt. De nem törődtek vele, talán csak a kutyák nem értették, hogy a szokásos száraztáp helyett miért kaptak maradékot az asztalról, de ők aztán végképp nem reklamáltak. Ők elmajszolták a sajtot, amit a hűtőben találtak, megitták hozzá a pezsgőt, és fergetegeset szeretkeztek az étkező asztalán. Még jó, hogy a gyertyákkal nem gyújtották fel a helyiséget. Kate két kezében a karcsú ezüst gyertyatartókkal teljesen kiszolgáltatottan, de lelkesen adta át magát a férfi rohamának, aki a csúcsponton nevetve fújta el a gyertyákat. Aztán két nap múlva elutazott és azóta Kate alvajáróként bolyongott a hatalmas házban, nyomában a két kutyával. Nem is törődött vele, hogy a férfi alighanem nem fogja megdicsérni, amiért beszoktatta őket a házba. Társaságra volt szüksége.

Nem mintha abban a régi életében, amikor Robertet még hírből se nagyon ismerte, állandóan emberek között lett volna, de itt egyáltalán nem tudta lefoglalni magát. A könyvek nem kötötték le, a tv-műsor untatta, a barátnőit nem akarta ide hívni, ő meg inkább nem járkált el a kutyák miatt. Megszólalt a telefonja, Luella, a kolléganője kereste, akivel egy ideje barátnőnek mondhatták magukat. Néhány napja szakított a barátjával és Kate biztos volt benne, hogy egy búfelejtő ivászatra akarja elcsábítani. Egyébként nem nagyon lett volna vevő az ötletre, de most Luella maga volt a mentőangyal. Már csak arra kell vigyáznia, hogy úgy beszélgessen a lánnyal, hogy nem mond neki semmit, amiből Robertre terelődne a szó.
*
Robert ingerülten csapta az asztalra a telefont, amely végig csusszant a fényes felületen és vészesen ibolyogva egyensúlyozott a lap szélén. Dean nem volt a közelben, így aztán egy pillanatra sem kellett visszafogja magát. Kezdett telelenni a hócipője a lassan állandósuló szájalással, valahányszor felhívta Kate-et. Mintha a távolság a legkötekedőbb énjét hozta volna elő a lánynak is, de neki is. Caitlin elkapta a végzetes felé hulló telefont és megcsóválta a fejét.
-Mi a fene bajod van? Olyan vagy, mint egy fogfájós oroszlán? Hagyd már békén azt a lányt! Ha én utáltam valamit Geoff-ban, az pontosan az volt, hogy minden pillanatomról tudni akart, és még a távolból is be akarta osztani az időmet. Te se hagynád, ha ő próbálkozna ilyesmivel. Szóval, hagyd!

Robert átmenetileg lehiggadt. Caitlinnek igaza van. Csak hát… ők alig két hete voltak együtt, amikor idejött, és ha nem most lángol köztük leginkább a love, akkor mikor? Aki meg szerelmes, az természetes, hogy szeretné tudni, a másik hol jár, mit csinál… Az ő élete nem titok, a rajongók fotók tucatjaival posztolják tele a világháló fórumait, Kate-nek elég bekapcsolnia a gépét és máris mindent tud róla. De ő? Olyan nagy kérés, hogy ha nem is telefonál, de legalább írjon minden nap? Leginkább arról, hogy milyen az élete nélküle, hányszor gondol rá napközben, és álmodik-e róla ébren, amikor lehunyja a szemét. A lány közbevetése egy kicsit lehiggasztotta és előhozta belőle az aggódó barátot.
-Te jól vagy? – kérdezte, mivel tudta, hogy Caitlin azért csatlakozott hozzájuk kicsivel később, mert a válóperi tárgyaláson mindenképpen ott akart lenni, hogy biztos lehessen benne, nem is próbálkoznak az ügyvédeken keresztül a békítéssel. Geoff egy hiba volt, amin a lehető leghamarabb túl akart lépni.
-Hát, innentől már csak jobb lehet. – vont vállat a lány. –Aláírta. Vége van. Nem is akarok gondolni rá, mit tehettem volna, ha megmakacsolja magát. De szerintem van valakije, aki noszogatta; az én nagy szerencsémre. …Gyere, menjünk le vacsorázni, aztán elmesélem, mi volt. Cserébe te pedig mesélhetsz nekem erről a Kate-ről. Hallottam valamit, amit egyelőre el sem akarok hinni, annyira nem vallana rád… de olyan mondta, aki nem szokott lódítani.
-Jézusom, a pletykagépezet beindult? – sóhajtott Robert, aztán kikormányozta maga előtt a lányt a szobájából.
*
Kate befészkelte magát a hatalmas ágy közepére és megnyitotta a nemrég felfedezett rajongói oldalt. Ez a társaság volt az, amely naprakészen és Robert iránt leginkább elköteleződve  ontotta a forgatási képeket, vagy ha azok nem voltak, akkor mindenféle vele kapcsolatos cikkeket, videókat. A Robert iránti elköteleződésükkel most sem volt baj, de az ő szívére nem voltak tekintettel. A legfrissebb fotók megint azzal a fotós lánnyal voltak tele. Oké, hogy egy filmben dolgoznak megint, de mi a fenéért kell állandóan ott lebzselnie Robert közelében? Még az sem vidította fel, hogy a fotók nagy részén még a saját apját is felfedezte, ahogy alaposan bebugyolálva vigyázza ezt az istenátkát. A pletykaújságok persze megint összehozták őket, annál is inkább, mert a lány alig fél éves házasság után máris elvált. Kate csak abban bízott, hogy nem Robert miatt. A lány apja, akivel Robert nemrég még együtt forgatott, tüntetően kedvesen és elismerően nyilatkozott a felfedezettjéről mindenféle fórumokon, és nyilván nem tenné, ha őt kellene okolnia a lánya házassága felbomlásáért. De hát ki ismeri ki magát a filmesek fura világában? – sóhajtott keserűen. 

Csengett a telefonja és reménykedve kapott utána, de az apja kereste. Néhány bevezető udvariaskodó mondat után aztán az apja nem is kertellt tovább:
-Aggódom miattad! Valahányszor beszélünk, mindig úgy érzem, zavarlak. Mondd meg nyugodtan, megértem, ha most inkább a fiúddal akarsz beszélni.
-Jaj, apa! Dehogy zavarsz, csak sok a dolgom, tele a fejem egy csomó benti problémával. Jonas egyik szponzora is visszalépett, pedig már csak egy hét van a megnyitóig, szóval csak ezért… - tiltakozott sután Kate.
-Hát, az élet már csak ilyen, ha minden simán menne, halálra unnánk magunkat. – morogta Dean. Amit a lánya itt összehordott, az színtiszta mellébeszélés volt, ennyit még egy hülye is levett volna a szövegéből. Kíváncsi volt, hogy meddig próbál még kamuzni és mikor böki ki végre, hogy mi bántja. 

-Apa, bocs! Te sosem zavarsz, csak … ha hívsz, én állandóan az igazságról szeretnélek kérdezni Roberttel kapcsolatban. És közben utálom magam, hogy féltékenyen nézegetem a róla készült képeket, ahelyett, hogy vakon hinnék benne… vagy legalább abban, hogy a szemed előtt nem csinál semmi marhaságot. Ráadásul tudom, hogy mi erről a véleményed és hogy paranoiásan tartasz tőle, hogy komoly dolgokat telefonon tárgyaljunk ki. Szóval, azért vagyok ilyen „furcsa”, mert tele vagyok kérdésekkel, amiket még feltenni sem merek, nemhogy válaszokat kapnék rájuk. Értesz?
Az apja hallgatott, csak a lélegzetét lehetett hallani, és Kate tudta, hogy most magában küzd azzal, amit egyszerre akar és nem akar kimondani. 

-Gyere ide! - mondta hirtelen a férfi. A hétvégére gyere el! Ha akarod, állom a jegyedet is, csak csinálj magadnak egy kis szabadidőt. Te is megnyugszol, meg ennek a félnótásnak is jót tenne, mert valahogy nem találja olyan könnyen a szerep lényegét, mint máskor. Az is igaz, nincs könnyű dolga. Ettől aztán kiállhatatlan, morgós, nem a szokásos mindenki kedvence. Talán lehiggad, ha látja, hogy érdekel téged, mivel tölti az idejét itt a távolban.
Kate meglepetten hallgatott. Végül is, miért ne? Aztán Bear megnyalta a térdét és erről eszébe jutott, miért is van ebben a házban.
-Ó, apa, nem tudok… a kutyák… nem hagyhatom itt őket három napig. Megígértem Robnak, hogy vigyázok rájuk, nem zárhatom be őket a kajás zsákkal meg három vödör vízzel a kennelbe. 

Dean agya teljes fordulatszámon kattogott. Volt valami cég, akiket Rob megbízott, ha csak rövid időre utazott el. A régi háznál volt kulcsuk a kerthez; még össze is vesztek rajta, hogy ez micsoda felelőtlenség. Hát, a srác a bérelt háznál még nyilván nem lépett velük kapcsolatba. Basszus, akkor ez most nem fog menni.
-Sajnálom kicsim! Ha gondolod, megkérdezem Robertet, kiket bízott meg régen, és hogy engedélyezi-e, hogy te is adj nekik kulcsot a kerthez, de ez nyilván nem fog máról holnapra összejönni…. Most mennem kell, fel a fejjel, gondolkodom, mit csináljunk, oké? 

-Oké! – sóhajtott Kate kedvetlenül. A pillanat tört része elég volt, hogy beleélje magát a gondolatba, így aztán elég kellemetlen volt az ébredés, hogy nem ennyire egyszerű a dolog. Elbúcsúzott, aztán a töltőre tette a telefont, de levette a hangját. Luellával a múltkori ivászat majdnem csúnyán végződött, ráadásul összefutottak Jonas-szal is, a háta közepére nem kívánt még egy olyan estét. Ha nem hallja, nem futhat bele még egy olyan balul sikerült estébe. Bear elhelyezkedett mellette az ágyon, Bernie pedig az ágy melletti szőnyegen, ő pedig tapintatosan halkra vette a tv-t, hogy két szőrös barátját ne zavarja az éppen futó musical zenéje; aztán a távirányítóval a kezében nem sokkal később ő is elszenderedett.

5 megjegyzés:

csez írta...

Hö?!? *mostakkómivaaan?!?*fej ;)
A Dean-nel szembeni tipródás kifejezetten tetszett, de a többinél nagyon számítok a "fővilágósítói" munkádra, jucus! ;)
K&P

Golden írta...

mi nem világos gyermekem? Eltelt két hét szerelemben (szenvedélyben), aztán hősünk forgatni ment a hideg Kanadába (már csak a fotók miatt is :P ), és a távolság néha nehéz tud lenni, ha veszünk két dinnyét. És hát ez a hirtelen, kényszerű összeköltözés se biztos, hogy jót tett a kapcsolatuknak... meg ugye kellene egy kis feszültség is :)

zso írta...

Eddig nem az volt hogy Rob akart időt hagyni mindenre? Most meg a lány problémázott?
na mindegy biztos én értettem félre.

Golden írta...

nem értetted félre ;) én csapongok valszeg... mint a szerelem, hol ezt akarjuk, hol azt... a célt mindig látja az ember, csak az ahhoz vezető útról nincs fogalma sem... ahogy tegnap hallottam egy filmben, a pasiknál "halvány hímivarsejt-gondolatom sincs" ... na,hát valahogy így XD

zso írta...

Akkor megnyugodtam. XD Azt hittem már én néztem félre a dolgokat. XD
Ha csak bolondok egy kicsit, akkor minden rendben.
csak halkan kérdezem, ennyi volt Rob rosszalkodása? :)<3 De oké, nekem jó így is!!! XD