"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. március 20., csütörtök

Vigyázok rád 26.



Robert fel-alá járkálva, hevesen gesztikulálva és fintorogva telefonált. Minden ellenérzését a témával kapcsolatban eljátszotta, kár, hogy akivel beszélt, nem láthatta, mert díjnyertes alakítás volt. Igaz, a férfi elejtett mondataiból nem úgy tűnt, hogy a vitapartnere különösebben hagyná magát meggyőzni.
-Steph! Február közepét írjuk, és a filmem nincs is ott a jelöltek között. A francnak sincs kedve ott jópofáskodni egy jó hét múlva… Tudom, persze, hogy tudom, a pofavizit mindenekelőtt!… Nem, na ezt végképp nem! … Steph! Felejtsd el! … Tudod, mit? Elmegyek, ha Kate lehet a kísérőm… Nincs alku! … Steph! Nem olyan nagy dolog ez! ……………… Bassza meg! – csapta le Robert a telefont, aztán a hűtőhöz lépett és kivett egy sört. Kate szemrehányóan nézett rá, miközben a csirkeragut kevergette. Igazából már elkészült, csak jó alibit nyújtott a hallgatózáshoz. 

-Nem kéne hisztizned! Csak a javadat akarja. Persze, klassz lenne, ha a filmed is ott lenne, de az sem fog megártani, hogy megvillantod a csodás mosolyod, miközben bemondod valamelyik nyertes nevét. …Én pedig nem megyek. – tette hozzá a lány és remélte, hogy elég eltökéltnek tűnik az arca.
-Na, pontosan ezért mondtam nemet. – morgott a férfi. –Ha jössz, akkor villantok, ha nem jössz, akkor te villantasz nekem itthon.
-Ez zsarolás. …Különben is, képzeld el, ahogy apám kísérget és én ott toporgok mellettetek. Azonnal hülye cikkek sokasága jelenne meg. Nem megyek. 

Robert nem válaszolt. Lassú léptekkel kimasírozott a konyhából, a nappalin át egyenesen a kertbe, ahol a két bundás hangos ugatással üldözött valószínűleg megint egy kis vörösfarkú mókust. A héten már sokadszor. A kis vörösek az istennek se kerülték el a kertet, mint akik direkt élvezik, hogy húzhatják ennek a két maflának az agyát. Bernie most is, méretéhez képest meglepő ruganyossággal ugrált az egyik fa alatt.Robert gyönyörködve nézte a csillogó szőr alatt az izmok játékát. …Dean! Erre nem is gondolt, de tényleg elég fura lenne. Mert az egy dolog, hogy a világon legjobban talán a lányát őrizné, de tény, hogy hülye helyzet, hogy alkalmazottként kísérné a vendégként meghívott lányát. A saját szerepe ebben a szituációban most abszolút lényegtelen volt. Előkapta a farzsebéből a telefont és felhívta a férfit.

-Mondd! – morgott bele kissé barátságtalanul a férfi.
-Dean, te jönnél velem az Oscar átadásra? – kérdezte, miközben belerúgott egy teniszlabdába, ami a fűben lapult. A kutyák felfigyeltek az új zsákmányra és utána vetették magukat.
-Igen. – érkezett a szűkszavú válasz.
-Akkor is, ha Kate velem jönne? – harapott a szája szélébe Robert, miközben a válaszra várt. A túloldalon csend volt. Aha, akkor a dolog Dean-nek is gondot okoz. – fintorgott Robert.
-Szerzek embert. Egy kell vagy kettő? – érkezett az érzelemmentes kérdés, melyben azonnal benne volt a probléma megértése is.
-Dean, szerinted? Tudod jól, hogy ha rajtam múlna, akkor egy ember se kéne. Szerintem állandóan túl van lihegve a dolog, vagy nem mondtok el nekem mindent, de most lezárt területen kiszállunk a kocsiból, bemegyünk; kifelé ugyanez történik. A közelünkbe se jöhet senki. 

-Muszáj mennie? – vágott közbe a férfi, és Robertnek nem kellett szótár, hogy megértse, Kate-ről beszél.
-Szeretném. …Együtt vagyunk. Miért ne tudhatna erről a világ?
-Kivel kéne menned? – Dean nyilvánvalóan ismerte már ezt a világot, és benne őt is nagyon jól. Azonnal összerakta, hogy valaki másnak a társaságát szeretné megúszni.
-Nem fogod kitalálni… - fintorgott Robert -Egy hülye megálmodta, hogy Bella és Edward újra lépjen színpadra. Bassza meg, évek óta azért dolgozom, hogy ne ez legyen az első, ami eszükbe jut rólam! … És ha már a színpadon is együtt lennénk, akkor érkezzünk is egyszerre… de mindegy is, mert nemet mondtam. Ha Kate jön, odadugom a képem, ha nem jön, akkor én sem megyek. Azt a rohadt borítékot felolvashatja bárki.

-Nick ki fog herélni. – sóhajtott Dean.
-Már számtalanszor megtette a maga módján. Ha nem ért meg, elmehet ő is a fenébe! – vágta rá durcásan Robert. Dean szinte látta maga előtt, mert magára erőltetett fapofával már jónéhányszor volt tanuja ilyen kifakadásnak.
-Lehet, hogy Kate-et fogja hibáztatni. – mutatott rá a nyilvánvalóra.
-Akkor én fogom kiherélni. – fogadkozott Robert.
-Oké, szerzek embert. Egy is elég lesz. Majd beszélek Steph-el. … De Robert… ez nem az ő világa, megijedhet, ne hagyd cserben! – mondta csendesen Dean, aztán bontotta a vonalat.
Kate az ajtóból nézte, ahogy Robert fel-alá járkálva beszél valakivel telefonon. Felemás érzései voltak az előbbi szóváltással kapcsolatban. Tulajdonképpen hízelgő volt, hogy Robert szeretné, ha egy ilyen fontos eseményen a kísérője lenne, hiszen ezzel nyilvánvalóvá tenné mindenki előtt, hogy ők ketten egy párt alkotnak. Ugyanakkor attól tartott, hogy túlságosan sokba kerülne ez a rivaldafény. …Olyan nőies apróságokkal, minthogy nincs egy megfelelő rongya a szekrény mélyén, nem is foglalkozott.
*
-Csak fogd a kezem, és nem lesz semmi baj! – szorította meg a lány jéghideg kezét Robert. Kate végül elszántan vele tartott, de a bátorsága csak addig tartott, amíg ma el nem kellett kezdeni készülődni. Elegáns volt, de még véletlenül sem akarta magára vonni a figyelmet valami neves divatcég feltűnő ruhájával, bár Stephanie hármat is ajánlott neki. Hát, talán a nézőknél bevált az elképzelése, de Robert le se tudta venni róla a tekintetét, ahogy természetes mozgásával és leheletnyi sminkjével követte őt a kocsitól a bejáratig tartó „vesszőfutáson”. Színésznők, modellek tipegtek körülöttük kényelmetlen, feltűnő kreációkban, melyeknek legtöbbje még csak előnyös sem volt a viselőjének, ők pedig kéz a kézben, integetve sétáltak végig a vörös szőnyegen, időnként meg-megállva, hogy a fotósok kedvükre fotózhassák őket. Vitathatatlanul az este királya és királynőjeként. A kötelező néhány mondatos interjúra megállva, Kate önkéntelenül is fél lépést visszalépett, jelezve, hogy itt nem ő a fontos, de a férfi maga mellé húzta. A hirtelenszőke, plasztikai műtétekkel megfiatalított riporternő negédes mosollyal fordult feléjük.

-Öröm itt látni Önt Robert, és micsoda öröm lenne, ha a filmje is itt lehetne. De ami késik, nem múlik – tartja a mondás, addig is úgy látom, hogy bájos partnernője feledteti Önnel ezt az apró hiányosságot. Mit árulhatunk el róla?
-Tényleg csodálatos! – nevetett a férfi a kamerába, aztán felemelte összefont ujjaikat és egy csókot lehelt rá, aztán elegáns biccentéssel búcsúzott. Nem cáfolt, nem árult el részleteket a kapcsolatukat illetően, egyszerűen csak elbűvölő volt, még ha biztos is lehetett benne, hogy ezzel csak még jobban felpiszkálja a média kíváncsiságát, és mire az estének vége, Kate-ről mindent ki fognak deríteni. 

Az útjukat kísérő sikítozás szürreális élmény volt a lány számára. Tudta, hogy Robertnek sok rajongója van, tudta, hogy a nézők többsége, akik már napok óta a közelben táborozva ezekre a pillanatokra vártak, egy megváltozott tudatállapotban kiabálnak és villognak a vakuikkal, mégis kissé értetlenül nézett vissza rájuk. Mitől őrülnek meg ennyire? Hiszen nem tudhatják, hogy milyen otthon, a négy fal között, milyen amikor örül, amikor bánat éri, amikor hisztizik, és végképp nem tudhatják, milyen, amikor a szenvedély rabigájában a kedvét keresi. Amit látnak, csak egy máz, egy meglehetősen tetszetős külső ebben a méretre szabott Gucci öltönyben. Lehet imádni egy csinos arcot ennyire, hogy magukról megfeledkezve nyújtogassák utána a karjukat? 

-Ki vagy te, ribanc? – harsant a közelükben egy kellemetlenül magas hang, mire Robert arcáról eltűnt a csábmosoly és szeme jeges hidegséggel villant a kiabáló irányába. Többen zavartan forgolódtak, érzékeltetve, hogy nem ők voltak ennek a barátságtalan megnyilvánulásnak a szereplői, s közben ők tovább lépdeltek a színház bejárata felé. Az őket kísérő nagydarab afro-amerikai testőr pedig szinte automatikusan a sarkukba nyomult. Már nem volt megállás, integetés, aláírások osztogatása, csak lépdelés a biztos fedezék felé, megtartva a biztonság illúzióját azzal, hogy a széles vállak szinte mindkettőjüket eltakarták a kordonok mögött tolongó hangos tömeg elől.
*
A színház hatalmas előcsarnokában mosolyok villantak feléjük, Robert sokakkal kezet fogott és bemutatta a lányt mindenkinek, aki eléjük került. Nem fűzött hozzá magyarázatot, és a név láthatóan a többségnek nem mondott semmit. Azok a kollégák, akik ismerték Deant, homlokráncolva próbálták elképzelni a törékeny lányt látva a nagydarab testőrt, de még ennél is inkább a kapcsolatot, ami Roberthez fűzheti. Csinos volt, mégis mindenki valami más tartalmat látott a háttérben... egészen addig, amíg Robert felszabadultan egy csókot nem nyomott a lány vállára, hogy őrá figyeljen. Fogta a kezét és éppen ezért pontosan érezte, hogy a remegése nem szűnt meg. A remegése, amit az az ordenáré hang csalt elő belőle.
Ő maga sem akarta elhinni, hogy ez előfordulhatott. Hogy valaki, aki nem is ismeri őket, így ordítozzon az arcukba, tönkretéve az este hangulatát. Annyi év alatt még ő sem kapott ilyesmit... még akkor sem, amikor nem volt több idő, vagy csak simán neki nem volt már kedve több aláírást kiosztani, fotót készíteni...még a paparazzik is visszafogták magukat, pedig ők aztán mindenféle baromságot odakiabáltak, hogy valami reakciót csikarjanak ki belőle a fotóikhoz. 

-Ne haragudj! – suttogta a fülébe és átölelte a derekát, amikor látta, hogy Kate szája sarka lebiggyed, mint aki a sírással küszködik. –Minden csoda három napig tart, aztán már észre sem veszik majd, ha együtt jelenünk meg valahol.
A következő pillanatban egy ismerős parfüm csapta meg az orrát és bosszúsan lehunyta a szemét... Kris jobban nem is időzíthetett volna.
-Sziasztok! – csicsergett a háta mögött, ezért aztán lassan, vontatottan megfordult, magával húzva Kate-et is.
-Szia, Kris! – köszönt neki, aztán most ő lépett hátra egy picit, hogy Kate kapja a figyelmet. –Kate Hollins... Kristen Stewart.
-Örülök, hogy megismerhetlek. – nyújtott kezet Kate, cseppet sem megilletődve a lány felbukkanásától. A tény, hogy Robert vele akart megjelenni ezen az estén, kellő önbizalmat adott holmi exekkel való barátkozáshoz.
-Igen, azt hiszem, te tényleg így gondolod – nézte összevont szemöldökkel Kristen, aztán elvigyorodott. –Vicces, hogy apáddal mennyit találkoztam és nem is tudtam, hogy van egy lánya, aki le fogja csapni a kezemről a partneremet.
-De hiszen én nem... – kezdett szabadkozni Kate, Robert pedig a szemét forgatva magához ölelte.
-Úgy érti, hogy ma este, mert amúgy mi már régen nem... szóval, érted. Na, végre itt van Steph is, most itt hagylak vele egy picit, mert a díjátadóknak máshova kell ülniük, de jövök, amint lehet. Oké? 

-Oké! – bólintott Kate és abban a pillanatban fázni kezdett az idegességtől, ahogy Robert elengedte a derekát.
-Na, gyere! – nyúlt a keze után Stephanie – mert a sor közepén ülünk, ne kelljen átvergődni azokon, akik már korán le akarnak ülni.
-Jövök... – motyogta Kate és egy pillanatra Roberték után nézett. A férfi éppen oldalra hajtotta a fejét, mert Kristen mondott neki valamit. De Kate-et nem is ez zavarta... sokkal inkább az a meghitt, otthonos mozdulat, amivel a lány Robert tarkójára csúsztatta a kezét. Azt hiszem, mégsem örülök, hogy megismerhettelek... – motyogta hangtalanul, aztán egy sztárokat megszégyenítő műmosolyt villantott, ahogy Steph egy fotós felé fordult vele.

5 megjegyzés:

csez írta...

Attól tartok, hallanak ők cifrábbakat is :/
Egyébként tetszett! Főleg, hogy ilyen természetesen akarta, hogy Kate menjen vele, és hogy ezt a lány is természetesenek vette ;)
K&P

rhea írta...

Nna persze hogy K is feltűnik a színen. :) Örülök hogy együtt mentek, nincs titkolózás bújkálás. Tetszett Jutkám, köszönöm. Szívesen megnéztem volna Őket a díjátadón :))
pusza

Golden írta...

hát, kíváncsi vagyok, fogjuk-e az életben látni, ahogy valakit felvállalva (egymást felvállalva) pózolnak a fotósoknak... valahogy nem tudom elképzelni :/

Gabó írta...

Nevethetek azon, hogy a "Kris" és a "parfűm" szó egy mondatban szerepelt?
Erős leányzó ez a Kate /ilyen apával ;)/, nem kell félteni, megoldja, ha zűr lesz.
Szerintem is hallanak ennél cifrábbakat, csak a színészek már hozzászoktak, de Kate nem. Neki gyomros lehetett. :/
Remélem a díjátadás után, a közös asztalnál nem "szívózik" az ex! :o
Ha mégis, akkor kéretik olyan párbeszédet írni, ahol megkapja a magáét ez a ribi. XDDDDD
Tetszett!

zso írta...

Most gondolkodjak, ki kiabálhatott be a lánynak? Vagy nem lényeges?