"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. március 25., kedd

Vigyázok rád 31.



Robert önkínzó módon olvasgatta a fotóikat kísérő rengeteg találgatást. Forgatókönyvírókat megszégyenítő fikciók születtek a néhány soros beírásokban a kapcsolatukról. Végül úgy döntött, hogy azok vannak többségben, akik kedvelik őt annyira, hogy drukkoljanak érte és a barátnőjéért. Fura érzés volt, hogy egyáltalán érdekelte az emberek véleménye ebben a kérdésben. Nem mintha bármit is befolyásolt volna, csak jól esett az ismeretlenül érkező támogatás. Mint ahogy megértette Kate-et is, amiért bántja az ugyancsak ismeretlenül érkező támadás is. Végül kilőtte az oldalt, ahol éppen nézelődött és elmosolyodott, ahogy a képernyő sarkában felvillant Kate avatarja,mintegy megérezve, hogy rá gondol, és jelezve, hogy beszélgetésre hívja.
-Máris hiányzom? – búgott bele a telefonba, amikor a lány fogadta a hívását.
-Mindig. – nevetett Kate, aztán elkomolyodott a hangja. –Robert, beszélnünk kéne!

A férfinak azonnal riadót fújtak az érzékei. Azoknak a mondatoknak sosem lett még jó vége, amik így kezdődtek: Beszélnünk kéne!
-Baj van? – motyogta és nem nyugtatta meg a kissé hosszúra nyúlt csend a lány válasza előtt.
-Nem igazán baj, de …probléma. Ide tudnál jönni? Találkozzunk a kávézóban a parton, mondjuk kettőkor? – javasolta Kate. Tisztában volt vele, hogy ez a hívás alighanem felzaklatja a férfit, de telefonba nem akart többet elárulni. Amikor a másik beleegyezett, már csak azért fohászkodott, hogy sikerüljön higgadtan megbeszélni ezt az újabb kapcsolat-próbáló fejleményt. Tudta, hogy nem a legideálisabb az időzítés, de volt annyira „önző”, hogy ezt a remek lehetőséget ne hagyja kihasználatlanul. Robertnek meg kell értenie, hogy van egy hivatása, amiben ez az utazás fontos előrelépést jelenthet. Ráadásul London, ott Robert otthon van… talán még össze is tudják egyeztetni az életüknek a következő hónapjait.
*
Robert idegesen kereste a kocsikulcsot. Mit jelenthet most ez a találkozó? Miért nem ért rá az esti viszontlátásig a dolog? Nem mintha ma éppen nem ért volna rá, csak éppen ez a kapkodós sürgősség is megijesztette. Kate valahogy nem volt túl jó az ilyen hirtelen ötletből megfogalmazott ügyekben. Utálta, hogy a lány, mint a legtöbb nő, ilyen sejtelmesen képes fogalmazni, ahelyett, hogy egyenesen belemondta volna a telefonba, hogy már megint mi a problémája. …Ahogy kihajtott a kapun, észrevette, hogy egy motoros szegődött a nyomába. A hátsó ülés mögött csillogó csomagtartóban nyilván egy méregdrága teleobjektívvel felszerelt fényképezőgép lapult bevetésre készen. Na, még ez is! A sakálok most a nyomukba szegődnek, de persze véletlenül sem egy ártatlan fagyizást örökítenek meg, hanem valószínűleg megint egy feszültségtől terhes beszélgetést. Még jó, hogy a partyn elcsattant pofonról nem készült felvétel, mert az biztos, hogy órákon belül az egyik legnézettebb és legkedveltebb felvétel lenne az interneten. Az emléktől bizseregni kezdett a bőre, ott, ahol a lány tenyere csattant. El is felejtette Deannek megemlíteni, hogy micsoda erő lakozik a lányában – gondolta kesernyésen, aztán úgy döntött, Deannel inkább nem beszél arról, ha nézeteltérésük támadna Kate-tel. 

Időközben bekanyarodott a parkolóba és a motoros elég pofátlan módon, szinte közvetlenül mellette parkolt le, még arra sem véve a fáradtságot, hogy legalább tisztes távolságból ártaná magát a magánéletébe. Magában füstölögve húzta ki a slusszkulcsot, aztán  egy pillanatra megállt a kocsi mellett, ahogy lezárta az ajtókat. Vett néhány mély levegőt, hogy megnyugodjon, aztán a fotós felé fordult, aki alig néhány méter távolsága már levette a bukósisakját és szinte megállás nélkül kattogtatott.
-Ez magának legalább megéri? ...Megéri, hogy azért a néhány dollárért cserébe, amit egy mogorva pasasról készített felvételekért kap, a világ egyik legtahóbb ürgéjének tartsák? – kérdezte, végül válaszra sem várva megfordult és a kávézó felé indult. A parkoló kavicsainak surrogásából ítélve, a fickó követte. Kate persze nem tette meg neki azt a szívességet, hogy ebben a ragyogó időben a légkondicionált belső térben várjon rá. Nem, a lány a tengerparti szélben repdeső hajával és a könnyű muszlin ruhában, amit reggel húzott magára, a teraszon üldögélt és az arcát fürdette a melengető napsütésben. Valamit meghallhatott,mert felnézett, ő pedig kihasználta az alkalmat és odaintett neki, látva, hogy a lány előtt már egy kávéscsésze  van az asztalon, aztán bement és a pultnál ő is kért egy adagot. Mire a terasz felé indult, már eldöntötte, hogy a leskelődővel nem törődve egy kedves, de ártatlan puszit nyom csak a lány feje búbjára. Kate-nek még ezt is meg kell tanulnia! Ha nyilvános helyen találkoznak ...vagy nem tudja egy szíve szerinti mély, szerelmes csókkal üdvözölni, vagy vezető hír lesznek valamelyik bulvárlap címlapján; Kate-nek kell eldöntenie, melyik változatot vállalja. 

-Szia! – ragyogott rá a lány és Robert alig tudta megállni, hogy ne csókolja le a szája szélére száradt csokis tejhabot. Oldalra nézett, ahol a motoros már a fényképezőgépe mögé bújva várta a megfelelő pillanatot. Hát, akkor legyen neked karácsony, te köcsög! – gondolta magában ingerülten, aztán benyálazta a szalvétája sarkát és gyengéd mozdulattal megdörzsölte Kate szája sarkát.  A szemük egymásba olvadt és Robert érezte, ahogy a vére melegszik az ereiben. Hogy a gondolatait elterelje arról, hogy ha most otthon kávéznának az étkezőben, akkor hogyan folytatódhatna ez a dolog, inkább felhörpintette a magáét.  Kate kicsit csalódottan vizsgálgatta az arcát, amin semmi letörölgetni, lecsókolni való nem maradt a fahéjas tejszínből.
-Mi volt az a sürgős, fontos, életbevágó ügy, ami miatt idevezettem ezt a hülyét – biccentett Robert a parti homok felé, ahol cseppet sem rejtőzködve őket vadászta a kamera.  Kate elhúzta a száját, aztán kedvesen, mint az angol királynő, a fickó felé integetett, hátha ezzel zavarba hozza. Még nem tudta, hogy ezt az állatfajtát képtelenség zavarba hozni. Aztán a két kezét a terítőre fektetve a férfira nézett.

-Londonba megyek. – mondta halkan, nem kertelve, de óvatosan várva a hatást, amit a váratlan bejelentés kelthet.
-Mikor? – húzta össze a szemöldökét Robert. Ez eddig  azért nem hangzott olyan rosszul.
-Holnap este.  – suttogta halkan a lány.
-Hoppá! – nyelt nagyot a férfi. Ez így azért már kicsit másképp hangzott. –Mennyi időre?
-Fél évre. – a suttogás már alig hallható volt. Robert kezében hangos reccsenéssel összeroppant a kávés papírpohár.
-Ezt mióta tudod? – kérdezte halkan, de ez a hang felborzolta Kate nyakán a pihéket. Vihar előtti mormogásnak tűnt. A férfi kezéért nyúlt, gyengéden kifejtette a papírpoharat még mindig görcsösen szorongató ujjai közül és két kézzel Robert nyugtalanul megrezzenő kezébe kapaszkodott.
-A Tate Gallery-ben egy kollégámat baleset érte, és amíg rendbe jön, én veszem át a munkáját. Ma jött a felkérés. A fél év nincs kőbe vésve, lehet ez rövidebb idő is.
-…és muszáj neked menned? – kérdezte lehajtott fejjel a férfi és érezte, hogy a füle pirulni kezd az érzéstől, hogy most úgy viselkedik, mint egy durcás kisgyerek.
-Nem muszáj, de a fél karomat adtam volna egy ilyen lehetőségért. – harapdálta a szája szélét Kate.

-a Modernben? – kérdezte Robert, mintha ez érdekelné a legjobban.
-Igen, a Tate Modernben. Az ötödik emeleten, ahol az időszaki kiállítások kapnak helyet. Ennél izgalmasabb kihívásra nem is kérhettek volna fel. Imádom magát az épületet is, annyi lehetőség rejlik benne... jaj, Robert... tudom, hogy jó lesz.
-Két hét múlva Ausztráliába utazom, egy fotózásra.  – felelte a férfi, mintha ez az információ jelentőséggel bírna Kate utazása szempontjából.
-Londonon át? - kérdezte Kate reménykedve, mire Robert megrázta a fejét.
-Nem úgy terveztem. ...De talán még van annyi időm előtte vagy utána, hogy arrafelé kerüljek. A forgatás utána itt Los Angelesben viszont egy jó hónapig biztos helyhez köt majd. ... Hát, látod, kár volt a tegnapi ijesztgetésért, az élet úgyis szállítja a megoldásokat. – szorította meg Kate kezét. –Most el kell mennem, megpróbálom Stephanieval átnézni a programokat, hogy hogy tudok majd utánad menni egy kis időre. Istenem, pedig annyira szeretnék veled menni! De most el sem tudlak kísérni, mert nem hagyhatom ki az edzéseket. Hétvégére lesz egy filmbemutató is, amire megígértem, hogy elmegyek. Ezek szerint egyedül. Bassza meg! – csapott a terítőre. –Bocs, csak ... szóval, én megértem, tényleg, de azt ne várd, hogy örüljek is neki! ... Oké, van még más is? – húzta ki magát, aztán felállt, ahogy Kate bűntudatosan megrázta a fejét.
-Nyugi, tényleg semmi baj! Dolgozol, ez ezzel jár. Én sem ülhetek állandóan a szoknyád szélén. Majd kitaláljuk, hogy hogy működjön a dolog.  – mondta Robert és gondolatban vállon veregette magát, hogy ez a kijelentés mennyire éretten hangzott, aztán lehajolt és egy csókot nyomott Kate szájára, majd még így lehajolva felnézett, bele a fotós lencséjébe. Odaintett neki gúnyos köszönésként, aztán visszanyomta az ajkát Kate-ére és nyelvével utat tört a szájába. Ahogy a lány felnyögött, ő is kiegyenesedett. –Most dolgom van, de sietek haza. Legkésőbb  hatkor otthon leszek. Szia!
Kate megbűvölve nézett utána, aztán a tekintete a fotósra tévedt, aki továbbra is rá szegezte az ormótlan objektívet.
*
Robert az ágy szélén ülve nézte a lányt, aki forgószélként pakolászott a hatalmas bőröndbe, amit ő adott kölcsön neki.
-Hol fogsz lakni?
-Még nem tudom, de mire odaérek, már meglesz a szállásom is, azt ígérték. Valaki elém jön a reptérre, nála lesznek a tudnivalók.
-Felhívtam anyámat, mondtam neki, hogy Londonban leszel. Azt kérte, ha van időd és kedved, látogasd meg őket.
-Rendben, felhívom őket. Egyébként képzeld, apa is hívott… valahonnan megtudta, hogy Londonba megyek… nem is tudom, ki lehetett a hírharang – nézett szemrehányóan a férfira - …és azt kérdezte, hogy szükségem van-e valakire, aki vigyáz rám. …Hihetetlen, nem ismerek rá, tiszta paranoiás lett. Mondtam neki, hogy te nem leszel ott, tehát az én személyem a kutyát se fogja érdekelni, de csak puffogott, hogy túl könnyen veszem a dolgot. Nem ismertem rá. Régen sosem volt ilyen.

-Régen… nem jártunk. – húzta el a száját Robert. –Hidd el, ha Dean óvatos, annak oka van. Ráadásul te a lánya vagy, a legdrágább kincse… és a kedvenc védencének is a legdrágább kincse – húzta magához a lányt, aki a férfi vállaira támaszkodva kacarászott a lábai szorításában. –Szóval, úgyszólván munkaköri kötelessége is aggódni érted. – mosolygott a férfi, miközben kezei lassan felkúsztak a lány combjain. Megszorította a feneke ívét, aztán feljebb kúszott a tenyere és az ujjai a farmer szoros derekánál keresték a lány forró bőrét. Felgyűrte a pólót és magához húzta a lányt, hogy egy forró csókot nyomjon a köldökére. A kezei közben kipattintották a gombokat és lassú mozdulatokkal gyűrték lefelé a kissé merev anyagot. Kate kéjesen tekergett a kezei között. 

-Még nem fejeztem be a pakolást. – tiltakozott erőtlenül, mire a férfi egyetértően hümmögött. Valóban nem. De nem is fogod, cicám – gondolta egyre izgatottabban, ahogy egyre több meztelen bőrfelület tárult fel előtte. Hátradőlt, hogy magára húzza Kate-et, de fennakadt a kihajtott bőröndön. Halk morgással az ágy szélére csúszott, aztán óvatosan magával húzta a lányt a padlószőnyegre. A nyakára tapadt a szája és megszívta, aztán észbekapott… nem jelölheti meg! … így aztán lassú, érzéki nyalakodással masszírozta az érzékeny bőrt. Kate már régen feladta az ellenállást. A csomagolás megvárja, ha üres bőrönddel utazik, most az sem érdekelte volna. A taxi ugyan másfél óra múlva itt lesz érte, de másfél óra alatt még annyi mindent lehet csinálni! Például megérinteni a napot – gondolta boldogan, ahogy a férfi kezei mohón, kívánását teljes mértékben nyilvánvalóvá téve cirógatták, dédelgették.

3 megjegyzés:

csez írta...

Ezt én se értem sose, miért kell titokzatoskodni a telefonban, de legalább egy jól sikerült próbatétel lett kettőjüknek ;)
Ahogy London is tuti az lesz. Igaz?! :P
"Megérinteni a napot"?! *sóh* <3
Tetszett!
K&P

Gabó írta...

És végre itt! Huh, elég sokat kellett most bepótolni, de sikerült.
Kate nem kicsit akasztott ki a viselkedésével, sokszor nem is értem, mit miért csinál.
Dean egész jól kezeli a dolgokat, le a kalappal előtte.
Roberttel sincs igazán bajom, kivéve a csúnya kirohanását, ami borzasztóan alpárira sikerült.
Szóval akkor szünet...hát nem lesz egyszerű.


zso írta...

Jaaj, ez a napérintgetésed...., már múltkor is kiakasztott/sóhaj hegyek.
Végig azon agyaltam, mi lesz a londoni meló alatt? Remélem nem ugrasz fél évet!?!? XD
Azért most belegondolva, jó kis rafkós vagy!!! Összejönni Dean lányával.... akinek megígéri, hogy darabjaira szedi Marcit, ha megbántja a lányát.... Basszus, jó mélyre elástad a rosszfiúrobot!! XDDD Ügyes! Ügyes!<3