Vigyázok rád 21.

-Megvárod az eredményt? – kérdezte Sam, ahogy kifelé tartottak az igazságügyi szakértői laborból.

-Nem, az esti géppel hazamegyek. – sóhajtott nagyot Robert. Nem érdemes egyedül itt töltenie az éjszakát és agyalni, hogy vajon mi lesz az eredmény. Akkor már inkább hazamegy  és felkészíti Kate-et egy esetleges sokkoló hírre.  Azzal kezdi, hogy már nem is telefonál, csak összepakol és kimegy a reptérre. Meglepetés lesz az érkezése, meg a bejelentése is.

-Haza? Apádékhoz? – kérdezte még Sam.

-Ja, nem… LA-be, Kate-hez. – mondta ki olyan természetességgel a lány nevét, mintha az olyan magától értetődő lenne, hogy őt Kate várja otthon. Sam fel is kapta a fejét.

-Kate? Milyen Kate? És mióta van ez a Kate?

-Hát, ez egy fura történet… és tényleg, azóta még nem is találkoztunk… - mosolyodott el Robert már a lány említésére is. –Kate Hollins… Dean lánya. – tette hozzá kissé tétován. De hát Sam a barátja, van közös titkuk éppen elég, ez már nem oszt-szoroz.

Sam megtorpant. –Dean? Az a Dean? Basszki, te aztán nem vagy kispályás… képes voltál megdugni a testőröd lányát?

-Ez nem … szóval, … mi csak … véletlenül alakult így, mondhatnám a sors keze. Budapesten futottunk egymásba tök véletlenül. – szabadkozott Robert, mert Sam szájából elég hülyén hangzott a lánnyal való kapcsolata.

-Haver, ilyen véletlenek nincsenek. A csaj tudta ki vagy, igaz? Akkor rád repült, ennyi.

-Nem ennyi, mert nem egészen így történt. Még ha tudta is, ki vagyok, még ha azt is tudta, hol vagyok, akkor is véletlenül futottunk össze. Ő se volt egyedül, én se. Ráadásul nem is ott jöttünk össze, sőt, azt kell mondjam, Budapesten úgy viselkedtem, mint egy fasz.

-Hát, ezt a világ sok városáról el lehet mondani – fintorgott Sam.

-Kösz, azért jó, ha az embernek ilyen barátja van. Akkor ellenségre már nincs is szüksége. – morgott Robert, aki a Kate-hez fűződő kapcsolatát megcsúfolva látta a barátja szavai nyomán. Igenis, regényes egymásra találás az övék, az ő részéről akár még azt is mondhatná, sorsfordító; függetlenül attól, hogy Sam most itt úgy próbálja beállítani, hogy Kate csak egy lány, akit az évek során megdöntött. Honnan is tudhatná… 

-És már tudja? – kérdezte Sam, Robert pedig annyira elvolt a kapcsolatuk védelmezésének gondolatával, hogy hirtelen nem is kapcsolt, mit kéne Kate-nek tudnia. Aztán leesett neki és ettől a mosoly le is hervadt az arcáról.

-Nem, még nem tudja. Addig nem akartam mondani neki sem semmit, amíg nem biztos a dolog.

-Érthető. Rob Pattinson, a menő színész nagy fogás, de Rob Pattinson, az egyedülálló apa már nem annyira. Még képes vagy, aztán a nyakába lőcsölsz egy gyerekfelügyeletet. Tényleg, amúgy mit csinál? Ő is filmes berkekben mozog?

-Sam, valamit elfelejtesz. Egyáltalán nem biztos, hogy nekem kell egy bébicsőszt keresni amellé a gyerek mellé. Úgyhogy ha nem beszélsz ennyi hülyeséget, majd leszek olyan kedves és megadom néhány jó nevű intézet címét, akiknél érdeklődhetsz. Amúgy meg nem, nem filmes… kurátor.

-Kur…  - csuklott el Sam hangja a röhögéstől.

-Sam! Ha kimondod, leütlek! És nem Az! Múzeumi kurátor, és ha nem lennél akkora bunkó, akkor tudnád, hogy mi az.

-Miért, te tudtad? – röhögött a barátja.

-Nem. – ismerte be a nevetéssel küzdve Robert. Istenem, de jó volt végre így ökörködni a haverjával, mint a régi szép időkben, amikor szabadszájúan káromkodtak, mindent viccesnek találtak és húzták egymást vég nélkül. Macerás dolog volt felnőni, és vigyázni minden kiejtett szóra. 

-Dean mit szólt hozzá? – kérdezte Sam, miközben visszafordult, ahogy elmentek egy bombasztikus popsi mellett, amelyiknek a gazdája épp egy gyerekkocsiba hajolva csitított egy síró babát.

Robert látta, hogy mi ragadta meg a barátja figyelmét, és meglepve észlelte, hogy ugyan szentelt egy fél elismerő gondolatot a formás fenéknek, de ennyivel le is tudta a látványt. ...Hogy Dean mit szólt hozzá? …

-Hát, figyelmeztetett, hogy ha megbántom a lányát, akkor az sem érdekli, ha soha többé nem kap munkát, de kinyír.

-Látod, kellett neked egy erős ember lányával cicázni? Ha csajozni kezdesz, első szabály, lecsekkolni, hogy nincs bosszúálló báty, vagy fegyvertartási engedéllyel rendelkező apa a családban. – bohóckodott Sam.

-Részemről ez most nem cicázás, hanem komoly. Tulajdonképpen összeköltöztünk. –mondta önérzetesen, és kicsit elmerengett, mert így hangosan kimondva volt valami végképp felnőttes és lélekmelengető ebben a kijelentésben.  Tartozott valakihez, aki nem a szűken vett családja. Még nem az. 

Sam megtorpant a döbbenettől.

-Mi van? Te megvesztél? Mióta ismered? Novemberben voltál Budapesten, azóta hol Londonban, hol Kanadában, otthon szinte nem is, de már össze is költöztetek?

-Hát, igazság szerint nem volt ez amolyan elhatározás, csak így alakult. Kate-et majdnem megtámadták a lakóparkban, ahol a lakása van. Épp velem volt, így nem őt kapta el a betörő, hanem az egyik szomszéd lányt. Úgyhogy átmenetileg hozzám költözött. És igen, mielőtt ezen is humorizálni kezdesz, most éppen a kutyáimra vigyáz, de nem azért, mert meg akartam spórolni a panziót vagy a Kristentől kért szívességet. Hirtelen nem volt jobb ötletünk, így aztán velem maradt. És nem volt rossz, sőt, nagyon is jó volt! – nézett dacosan Sam szemébe.

-Oké, ha te mondod! – tette fel a kezét védekezően a barátja. Pontosan érezte, hogy Robert most nemcsak beszámol neki az elmúlt hetek történéseiről, hanem valahol még önmagát győzködi, hogy ez tényleg így volt a legjobb, ahogy alakult. Minek mondjon ő itt látatlanba dolgokat, Rob most visszamegy LA-be és majd kiderül, hogy az a nagy ötlet még mindig működik-e. Tulajdonképpen irigyelte, amiért van kihez visszamennie. Oké, persze, voltak hónapok, amikor sajnálta ugyanezért, de Dean Hollins ritka normális fazonnak látszott, úgyhogy a lánya is megérdemel egy kis bizalmat.  Talán ez alkalommal Rob jól döntött, amikor megadta magát az élet hozta helyzetnek.

*

Bear! Ez nem igaz! Adod vissza azonnal, te átokfajzat! – ráncigálta Kate Rob egyik kedvenc tornacipőjét, amit a gazdáját hiányoló eb a hálószobából csent el. Amikor a férfi legutóbb itthon volt, az őrült szexmarathon közben fel sem tűnt neki, hogy a kutyák ott járkálnak körülöttük a házban. Igaz, akkor ezek a díszpéldányok is megemberelték magukat. De mostanában megint meg voltak veszve, teljesen figyelmen kívül hagyták, ha az akaratát próbálta érvényesíteni közöttük. Végül úgy döntött, azért az elnyűtt csukáért már nem kár, vigye Bear, ahova akarja. Fáradtan leroskadt a kertben az egyik napozó ágyra, és lehunyta a szemét. Próbálta kikapcsolni az agyát azóta, hogy Rob kissé összefüggéstelenül motyogva bejelentette neki, hogy New Yorkba kell utaznia. Nézte a blogos oldalakat, hátha valahol magyarázatot kap a történtekre, de még arról sem nagyon tudtak, hogy a kedvencük éppen a Nagy Almában jár. 

Tudta, hogy holnap érkezik, így aztán nyugodt szívvel mondott igent Jonas-nak, hogy a ma esti megnyitóra együtt menjen vele. A srác egészen megkomolyodott a megtiszteltetéstől, hogy önálló kiállítása lehet egy városi intézményben, így aztán Kate megértő és támogató bólogatással hallgatta, ahogy azt taglalta neki az utolsó simítások elvégzésekor, hogy egy ilyen jelentős eseményre már mégsem érkezhet egyik alkalmi barátnőjével sem. Este hétre ígérte magát, nézett Kate az órájára, ami pontosan öt órát mutatott. Nagyot sóhajtott és bement a házba, hogy megfürödjön és elkészüljön, mire a srác értejön.

*

Robert kinyitotta a bejárati ajtót és majdnem orra esett Bernie-ben, aki a behatolóval nem foglalkozva a hátán fekve aludt. A riasztó vörösen villogott, ezért beütötte a kódot, mire az összes zöld lámpa felvillant, a rendszer hazaengedte. Bear izgatott lihegésén túl semmi mást nem lehetett hallani a kissé kongó hatalmas előtérben. Ezek már megint a házban vannak? Akkor Kate-nek is itthon kell lennie, döntötte el, már csak azért is, mert a lány kocsija a felhajtón állt; aztán a táskáit leszórta és nyugalomra intette az izgága kutyát. Bernie is kinyitotta a szemét, aztán hirtelen négy lábbal ugrott fel, hogy ő is a gazdája üdvözlésére siessen. Robert nevetve túrt bele a puha bundába, aztán kinyitotta a kertbe vezető ajtót és kiengedte őket, hogy rohanhassanak egyet a nagy örömre. Éjfél már jócskán elmúlt, Kate biztosan már ágyban van, mosolyodott el a gondolatra, aztán lábujjhegyen felóvakodott az emeletre. Az ajtaja résnyire nyitva volt, de semmi fény nem szűrődött ki bentről. 

Álomszuszék! – vigyorodott el és gombolni kezdte az ingét, aztán a nadrágját, hogy az ágytakarót felhajtva rögtön a puha testhez simulhasson meztelen testével. Odabent azonban érintetlenül árválkodott a hatalmas franciaágy. Robert roppant hülyén érezte magát egy szál semmiben, harcra kész dákóval az üres szobában. Aligha alszik a vendégszobában – gondolta tétován, de azért a szemközti ajtóhoz settenkedett és óvatosan lenyomta a kilincset. Odabent sötét, csend és üresség fogadta. Hol a fenében lehet? – komorodott el, aztán meghallotta, hogy egy kocsi kerekei csikorognak a ház előtti kavicson. Dermedten fülelt és éppen eszébe jutott, hogy elég hülyén festhet lógó szerszámmal a korlátnál, amikor nyílt az ajtó és Kate csengő nevetése hallatszott:

-Nem, Jonas, nem jöhetsz be! Az ünneplés eddig tartott, menj haza szépen és álmodj szépeket a sikeredről. Majd felhívlak, de most már fáradt vagyok, lefekszem. Óvatosan vezess, nehogy leállítsanak a rendőrök, mert aligha magyarázhatnád ki magad, hogy egy ígéretes művésznek illik pezsgőt innia a saját bemutatkozó tárlatán.

Kis szünet után Kate felkacagott. –Te gazember, tudod, hogy mivel lehet hatni egy nőre, de akkor sem! És menj, mielőtt a házőrzők kirontanak, mert semmihez se lenne most kevesebb kedvem, mint ezt a két átkot hajkurászni az utcákon. Szia! – csilingelt a hangja, aztán végre az ajtó kattanása hallatszott, ahogy becsukta, kívül rekesztve azt az amorózót.  A riasztó táblához lépett és halk döbbenettel nézte a zölden villódzó kis lámpákat. Meg mert volna esküdni rá, hogy bekapcsolta a riasztót, amikor elment itthonról.

-Bear, Bernie! – kiabált némi csodálkozással és aggodalommal a hangjában, amiért a kutyák még nem ugrálnak a lába körül jó szokásukhoz híven, aztán alighanem észrevette a nyitott ajtót a kert felé, mert ijedten megtorpant. Eközben Robert féllábon ugrálva próbálta legalább a nadrágját magára rángatni.

-Bear! – suttogott Kate, miközben kilépett a magas sarkú cipőkből, hogy szükség esetén rohanni tudjon. Istenem, a betörő biztosan elkábította a kutyákat! – futott át rajta a rettenet, amikor meghallotta, hogy odafönt megreccsen a padló. Már a bejárati ajtó felé indult volna, hogy kimenekülhessen, amikor valaki a nevét mondta, aztán lassan, hanyag léptekkel lefelé indult a lépcsőn. 

-Robert? – nyúlt a villanykapcsoló felé, ahogy dermedt agya feldolgozta a hangot, és már látta is a nyúlánk testet, ahogy egy szál farmerben lépdel lefelé a lépcsőn. Maga volt a tömény szexualitás. Már a látványtól bizseregni kezdett az öle, és fogalma sem volt róla, hogy a sóvárgás az arcára is kiül. Robert megnyugodva attól, hogy a festő elment, és még inkább attól, ahogy Kate ragyogó szemekkel várta őt a lépcső aljában, egyenesen hozzá lépett és minden kommentár nélkül magához húzta, aztán a szájára tapadt. Benne volt a hím erőszakossága, aki meg akarja jelölni a társát, hogy a többiek a közelébe se merészkedjenek, benne volt az elmúlt hetek hiánya, a New Yorkban töltött két nap minden feszültsége. Vad volt, mohó, szinte fájdalmas, de Kate úgy simult hozzá, olyan szelíden, elfogadóan, hogy ezzel megtörte a durvaságát és a mozdulatai ellágyultak, finomak, simogatóak lettek.

-Szia! – suttogta bele a lány szájába, amikor végre levegőt vettek. –Hol jártál, kislány? – tolta el magától és nézett végig a felháborítóan merész miniruha láttán. A szexi masni a lány nyakán rárímelt az elképesztően magas sarkú cipők sarkát díszítő apró masnikra. Robertben azonnal meglódult az erotikus fantázia, már látta is, ahogy ezek a tűsarkak körbefogják a derekát, belemélyednek a vádlijába, és már az elképzeléstől felszisszent. –Majd elmeséled. – mondta neki lágyan, aztán lehajolt a cipőkért és Kate-et kézenfogva felvezette a lépcsőkön.