"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. március 12., szerda

Vigyázok rád 18.



A hétvége úgy illant el, mint egy pillanat. Túlnyomó részét az ágyban töltötték, a maradék időt a szép emlékű konyhában, vagy a kertben elnyúlva a nyugágyakon, hogy a kutyák se érezzék teljesen elhanyagolva magukat. Robert gitározni tanítgatta Kate-et, nevettek, beszélgettek, szeretkeztek vég nélkül. Aztán vasárnap éjjel Robert kibontakozott Kate szorításából és a taxi elhúzott vele a reptérre.
Másnap Dean nem tudta kihagyni, hogy ne viccelődjön a lányával.
-Rob azt mondta, hogy amíg ő itt fagyoskodott, addig te összejöttél az ápoltaddal. – csúfolódott az apja, nem először nevezve ápoltaknak a segítségére szoruló művészlelkeket. -El sem akartam hinni, amikor mesélte, hogy a taxival követett fel a dombra, ahol valami izmos pasit ölelgettél, miközben rá akartad sózni a kutyáit.
Jézusom, nem is így történt!  – nevette el magát Kate. –Jonast fűztem meg, hogy három napig vigyázzon rájuk, és már éppen odavittem őket, amikor Rob felbukkant. Először azt hittem, félreérti az egészet, de aztán nem volt semmi gond, de téged hallgatva olyan, mintha mégis lenne benne tüske. – komorodott el a lány.

-Nem volt, tényleg. – ismerte el az apja. –Megjött, kisimult volt, mint a babapopsi és végre nem játszotta a köcsögöt az asszisztensével sem. Mielőtt hazament, már az élő fába is belekötött. Vártam, hogy engem mikor talál meg, de úgy látszik, sokat nyom a latba, hogy az apád vagyok. – kuncogott a férfi. –Na, mennem kell, kicsim, itt munka van! Csak azt akartam, hogy tudd, örülök, hogy minden rendben van köztetek. És nyugi, rajta tartom a szemem.
Kate mosolyogva tette le a telefont, és laza csuklómozdulattal a papírkosárba lökte az asztaláról a magazint, melynek kinyitott lapján egy elég homályos fotón Robert és az a Caitlin beszélgettek összedugott fejjel valami csehóban. Hogy ezek a filmesek mennyit buliznak! – sóhajtott komoran, aztán kiemelte az újságot és még egyszer megnézte a fotót. Csak barátok! – döntötte el, aztán visszaejtette a szemetesbe.
*
-Szívesen megismerném azt a lányt. – jelentette be Caitlin, ahogy Robert arról mesélt neki, hogy próbálta Kate elsütni a kutyákat az egyik ügyfelénél, csak hogy őt meglátogathassa.
-Ha egyszer hazajutunk ebből a fagyos országból, akkor meg is fogod. – húzta meg az üveget Robert. A gyenge sör most nem is igazán esett jól. A mai forgatáson esős jeleneteket forgattak, így aztán nem volt elég a fogcsikorgató hideg, még az esőgép is ontotta a vizet, ami bekúszott a ruhája alá, bár ő már úgy érezte, a bőre alá is. Mire Anton leintette a mai napot, két akkorát tüsszentett, hogy  Reny, az asszisztense két aszpirint dugott az orra alá. Valami forrót kéne inni! – döntötte el és intett a pincérnek, hogy hozzon egy kancsó teát. 

Caitlin nézte a férfit, akivel viharos gyorsasággal kötöttek barátságot az első találkozáskor; és talán ez is volt a legfőbb oka, hogy a kapcsolatuk soha nem is lett több ennél. Egy igazi barátságot nem szívesen kockáztat az ember holmi hálószobai svédtornáért. De talán Geoff végzete is az volt, hogy ő megismerte ezt a srácot. Önkéntelenül is összehasonlította őket és a volt férje állandóan alul maradt. Rob ma egész este arról fejtegette a véleményét, hogy mi is a szerelem. Nyilván az otthon eltöltött hétvége miatt foglalkoztatta a téma, szürke szeme és a szája sarkában megbújó apró kis mosoly-morzsa árulkodott róla, hogy nem véletlenül lyukad ki újra és újra a szerelem kérdésénél. Azt mondta, eddig ismerte a vágyat, amire régen azt hitte, az a szerelem. De aztán megismerte Kate-et, vele pedig a hűség önkéntelen kényszerét, és most meg volt győződve róla, hogy ez a válasz a kérdésére. Hűséges, tehát szerelmes. 

Caitlin kissé szomorúan gondolt rá, hogy ez az ő esetében mennyire nem bizonyult igaznak. Geoff eleinte lehengerlő volt, és nagyszerűen megértették egymást az ágyban. Ő hűséges is volt, mégsem merné azt állítani, hogy szerelmes is. Egyszerűen csak hízelgett a híuságának, hogy valaki akarta őt annyira, hogy gyűrűt húzzon az ujjára. Az okokat sosem jutott eszébe elemezni, de nem voltak álmatlan éjszakái, amikor a munka miatt hetekig távol voltak egymástól. Geoff pedig még hűséges sem volt, tehát még annyira sem lehetett szerelmes. Egyszerűen csak a házassággal gombostűre akarta őt szúrni és berakni javai szépen gyarapodó gyűjteményébe, mint egy értékes trófeát. Leélhettek volna így egy életet is akár, csak  az már végképp nem lett volna szerelem, és soha nem változhatott volna szeretetté. Úgyhogy ő a maga részéről azon a véleményen volt, hogy a vágyat nem feltétlenül követi a szerelem. De Rob viselkedése arról árulkodott, hogy beleesett abba a bizonyos sötét verembe. Féltette, óvta, kényeztette azt a lányt, hű volt hozzá … eddig, és megragadott minden alkalmat, hogy zsarnokoskodhasson fölötte. Ki akarta sajátítani és Caitlin nem volt biztos benne, hogy Dean Hollins lánya a férfi szerelmének ezt a fajta megnyilvánulását jó néven venné valaha is. Amit hallott róla, annak alapján egy független, erős nő lehet, saját célokkal, aki talán most még az érzékei rabja, de fel fog ébredni és egy napon kevés lesz neki a szerelmes asszony szerepe. …De hát ki ő, hogy meglássa előre a jövőt, hiszen még a saját házasságában sem volt képes erre. Talán Robertnek lesz igaza, aki töretlenül hitt benne, hogy ez a lány most más, mint bárki, akivel eddig összehozta az élet. Mint a barátja, azt kívánta neki, legyen igaza!
*
Újabb majd két hét telt el kemény munkával, és már csak három nap kellett hozzá, hogy Anton kimondja: Kész van! A közelgő hazautazás tartotta Robertben a lelket, és a Caitlinnel, meg a többiekkel töltött este iránti várakozása, amikor Dean sötét tekintettel kopogtatott be hozzá. Általában nem szerette, ha Robert sleppje küldöncként ugráltatta, de Stephanie és Nick felbukkanása a forgatás helyszínén olyan meglepő volt, hogy azonnal sejtette, valami nagy gáznak kell lennie a háttérben, ha ezek ketten lóhalálában idejöttek. Robert még nem sejtett semmit, és most kivételesen Dean is szokatlan rossz előérzettel várt rá, amíg a fürdőszobában szöszmötölt.  Amikor előkeveredett egy szál törülközőben, a férfi akaratlanul is végigmérte. Miért őrülnek meg érte a nők? Valószínűleg inkább a személyiségében lehetett valami, ami mágnesként vonzotta a rajongóit. Tagadhatatlanul megvoltak benne a sztárrá váláshoz szükséges külső adottságok, de ezek ott voltak más fiatal színész kollégáiban is, akiket mégsem övezett ekkora hisztéria. Férfiszemmel nézve Robert egy helyes kölyök volt, bár testileg sokat változott az eltelt évek során, de kissé talán még gyerekes volt a korához képest, bár erre nézve milyen referenciái lehettek? Ő maga egy koraérett srác volt, lánya volt, aki szintén korán megtapasztalta, hogy az élet nem mindig mesés történések sorozata. Honnan is tudhatná, milyen egy fiatal felnőtt férfi? Ez a srác világéletében azt tehette, amit szeretett volna. Színészkedni akart? A szülei hozzásegítették, hogy valóra váljon az álma. Szerencséje is volt, olyan sikert aratott, amire senki sem számított, még talán ő maga sem álmodott róla a legvadabb álmaiban sem; ennek ellenére épp annyira nem tudott felnőni ebben a világban, mint ahogy kénytelen volt már kölyökfejjel felelős döntéseket is hozni. Biztosan nem volt könnyű ezzel a kettősséggel boldogulni. És most nemcsak a barátjaként, de a szerelme apjaként is aggódva várta, hogy kiderüljön, miért érkezett a gyászos képű társaság ma a legnagyobb titokban a forgatásra. 

-Huh, a frászt hoztad rám! – torpant meg Robert, ahogy kilépett a fürdőszobából. Kicsit értetlenül nézte, ahogy testőre tekintete végigszalad rajta. Mi a fenét néz vajon? – nyelt nagyot, mert azt azért nem gondolta volna, hogy Dean valaha is férfiként fogja gusztálni a törülközőbe tekert fenekét.
-Steph és Nick vannak itt és beszélni akarnak veled. Azonnal. – jelentette be a maga csendes, ám ellenkezést nem tűrő hangján a férfi.
-Mert? – nézett rá vissza a fiú a válla felett, ahogy tiszta holmit rángatott ki a szekrényből.
-Nem mondták, csak azt, hogy kerítselek elő azonnal.
-Oké, két perc és kész leszek. – motyogta engedelmesen Robert és Dean már-már szánalmat érzett iránta. Na, pontosan erre gondolt. Felnőtt férfi, de ha azt mondják neki, most, azonnal, akkor pattannia kell, mint a cirkuszi bolhának. Sok fiatal színész sokallt be egy idő után ettől a bánásmódtól, de Robert még bírta. Talán az alaptermészete volt szerencsésebb, mint a többiekké, Dean most már a lánya jól felfogott érdekében, ebben reménykedett.
*
A szobában úgy ültek vele szemben, amikor belépett, mint valami bíróság. Nick idegesen rágott valamit, miközben ujjaival türelmetlenül dobolt az asztalon, Stephanie mellett két kettétört ceruza hevert, a harmadik férfi azonban ismeretlen volt. Nyugodt, kimért, kissé unott kinézete alapján Robert ügyvédnek saccolta volna és a bemutatkozáskor kiderült, igaza is volt.  Deant senki nem marasztalta, így kénytelen volt ott hagyni a baljós társaságot, miközben a kíváncsiság majd szétvetette. Robert kíváncsian és kissé értetlenül jártatta végig a szemét a némaságba burkolózott alakokon. Steph és Nick nem mondtak semmit. Majdhogynem fagyosan üdvözölték, meglepve és kicsit megriasztva ezzel; aztán látványosan hátralépve hagyták, hogy az ismeretlen kipakolja a táskájából a dossziéit, majd húsos kezeinek ujjait összefonva Robertre nézzen:
-Mr. Pattinson, ismer Ön egy Miss Brittany Stockest?
-Ki a franc az a Brittany Stockes? – ráncolta Robert a homlokát a váratlan kérdéstől, aztán mintha egy régi film elől lebbenne fel a fátyol, egy kép villant fel előtte, majd megkezdődött a vetítés.

-Britt, nyugi, Sam nem fogja megtudni! – csókolta meg a lány duzzadt száját, miközben a keze a blúz gombolását kereste.
-A barátod.- tolta el határozatlanul Britt a kezét.
-Tudom, de kívánlak, és ti már szakítottatok. Nem csinálunk semmi rosszat.- húzta közelebb a lány vékony derekát.
-De mi lesz egy hét, egy hónap, egy év múlva? Örökké nem tarthatjuk titokban.- sóhajtott már-már beleegyezően a lány.
-Majd az idő megoldja, engedd, hogy szeresselek! – döntötte hanyatt a szülei házában, a saját szobájában, miközben a nővére a szomszéd szobában teljes hangerőn bömböltette a kedvenc együttese lemezét.
Tizennyolc éves volt, egyidős Brittany-val, akivel egy hét múlva már nem voltak együtt. Sam sosem tudta meg, hogy lefeküdtek egymással. Valószínűleg nem is érdekelte volna, de Robert utólag mégis úgy érezte, hogy jobb, ha hallgat a dologról, mert megbántaná vele a barátját. Britt is eltűnt egy idő után, valahova északra költöztek. Ezt pont Sam mondta, aki egyszer összefutott a lány barátnőjével.
Vajon mit akarhat ennyi év után?

A hír sokkoló volt. Van egy fia! Egy kilenc éves kiskölyök, akit Rogernek hívnak. És akinek az anyja ennyi éven át hallgatott róla. Most pedig a végrendeletében megírta, hogy a halála esetén keressék meg az apát, az egyetlen vérszerinti rokonát, és közöljék vele az örömhírt.
-Mi történt vele? – ennyit tudott csak kipréselni magából, miközben elszorult torokkal nézte a fotót, amit az ügyvéd tolt eléje, és amin Britt ismerős, mégis idegen arca mosolygott vissza rá, ahogy egy szeplős kis kölyköt ölel, aki megszólalásig az anyjára hasonlított. Az anyjára, arra a lányra legalábbis, akit Robert tinédzserként ismert. A képen már egy érett nő benyomását keltette. Vörösesszőke haja, a szeplők az orra tövénél és ibolyakék szemei… a kiskölyök egyértelműen rá hasonlított. Robert önkéntelenül is arra gondolt, egyetlen ismerős vonást sem tud felfedezni a srácon, amit reggelenként a borotválkozó tükörben is láthat. 

Basszus! Most mit csináljon? Egyáltalán, biztos, hogy az övé és nem Sam-é? – támadt fel benne a tagadás. Istenem, Sam! Az egyik legjobb barátja, és most álljon eléje, hogy szia haver, van egy fiam, akit a te exbarátnődnek csináltam. Ja,hogy te nem is tudtál róla, hogy kavartunk? Hát, akkor bocs. Sam az életben nem fog vele többé szóba állni. Nem azért, amit Brittany-val műveltek, hanem amiért kussolt róla a háta mögött.
-Agydaganat. – mondta szűkszavúan az ügyvéd. –A szülei nemrég autóbalesetben életüket vesztették és egyedül maradt a kisfiúval, aki az édesanyja halálával tökéletesen árva lett.
-Mikor? – kérdezte szinte fuldokolva Robert.
-Hétfőn éjjel hunyt el az ügyfelem. – motyogta a férfi, mire Robert szeme megvillant. Basszus, még ilyenkor is ezt a hivatalos dumát kell nyomni? Ügyfelem… Brittany volt a neve, és egy édes, adakozó lány volt, mindig nevetős, aki még a Sam-mel történt szakítás után is tudott, és mert is boldog lenni. Csak szerencsétlenségére összeakadt egy felelőtlen kamasszal, aki teherbe ejtette – gondolt magára tömény önutálattal Robert. Istenem, hányszor nézte Samet, ahogy Brittany-val összebújva csókolóztak és hányszor kívánta, bárcsak ő lehetne a helyében. Aztán teljesült a vágya, és egy hét múlva már nem is érdekelte a lány. Jézus az égben! Mindig is ilyen állhatatlan hülye pöcs volt? Talán még most is az? Talán a Kate-tel töltött hetek már világrekordnak számítanak az életében? Talán annak is vége lesz nemsokára? … Hát, ha Kate megtudja az örömhírt, akkor egészen biztosan. 

-És a gyerek? Hol van most? – suttogta a képet szuggerálva.
-Amikor Ms.Stockes kórházba került, a gyámügy ideiglenes nevelőszülőket jelölt ki, és a kisfiú most velük van, de ez csak átmeneti állapot. A végrendelet felbontása és az Ön tájékoztatása után lépni kell. Nyilatkoznia kell, hogy mint a gyermek egyedüli hozzátartozója, hogyan kívánja megoldani a pillanatnyi helyzetét. Megteheti, hogy tekintettel az előzményekre, miszerint Ön nem is tudott a gyermek létezéséről, nem kívánja gyakorolni apai jogait és hivatalosan is lemond róla.
Robert Stephanie-ra nézett, és tudta, hogy most olyan a tekintete, mint egy ijedt kölyöknek, aki bajt csinált, és most arra vár, hogy a felnőttek kihúzzák a szarból. De alighanem ez az a pillanat, amikor neki magának kell bebizonyítania, hogy nemcsak papíron lépte már túl a nagykorúságot. Leroskadt az ügyvéd mellé és lapozgatni kezdte a dossziéban heverő okiratokat. A férfi egy nyomtatványt tolt az orra alá.
-Természetesen kérheti az apasági vizsgálat megejtését is. Ügyfelem is bizonytalan volt, hogy kit nevezzen meg a fiú apjaként, de úgy vélte, hogy Ön a legesélyesebb a … címre. – húzta el a száját a férfi, ahogy folytatta a mondandóját. Én a magam részéről szintén ezt javaslom Önnek. De nem kell most azonnal döntenie. Tudom, hogy elég sokkoló lehetett a bejelentésem, úgyhogy most magukra is hagyom Önöket. Beszéljék át a dolgokat, aztán holnap folytatjuk a beszélgetést. Viszontlátásra! – állt fel a férfi és a többiek néma biccentése mellett kisétált a szobából. 

Elsőnek Nick horkant fel.
-Hát, apám! Ennyit tíz év image-építéséről. A jófiú kép most alighanem darabokra hullik. Egyetlen módon ragasztgathatod össze, ha kiállsz és vállalod. Akkor talán beválik, ha mi meg azt a vonalat erősítjük, hogy a leányzó felelőtlen volt, a kedvező alkalomra várt, hiszen el sem árulta neked.
-Nick, menj a picsába! – szólalt meg halkan Robert.
-Nézd, könnyű neked most itt keménykedni – fortyant fel a férfi, - nem a te munkát megy a szemétbe egy kamaszkori dugásnak hála.
-Fogalmad sincs, miről beszélsz, úgyhogy a barátságunkra való tekintettel kérlek, fogd be és húzz ki innen! – mondta még mindig visszafogottan Robert, de Stephanie már érezte a szavai mögött felgyülemlett feszültséget. Megfogta Nick karját és egy néma szemmozdulattal ő is távozásra kérte. A férfi fintorogva, magában füstölögve, de engedelmeskedett. Amikor már csak ketten maradtak a szobában, Robert leroskadt Stephanie mellé. 

-Van egy fiam!

-Hát, nem örökítetted át a híres szemöldököd, de talán ha felnő, jobban látszanak majd a hasonlóságok. – mondta halkan az asszony.
-Te is azt gondolod, hogy nem az enyém? – nézett rá egyenesen Robert.
-Nem tudom. Nem ismertem ezt a lányt, és nem ismertelek még téged sem, amikor ez az egész történt. Nem mondok véleményt úgy, hogy nem vagyok a tények birtokában.
-A legjobb barátom nője volt. – sóhajtott nagyot Robert.
-Mindenki követhet el hibákat. Ha nem miattad mentek szét, akkor szerintem ezen a tényen te is próbáld túltenni magad!... És talán … még az is lehet… - érezhető volt,  hogy Stephanie nem akarja kimondani a nyilvánvaló következtetést, nehogy azzal a védencét sértse meg.

-Lehet, hogy mégis csak ő az apja? – nézett fel rá a férfi, aki most szinte ugyanolyan elveszett volt, mint amikor először leültette a kanapéjára Los Angelesben, és a kezébe nyomott egy nagy bögre kávét. Idegen volt a városban, szinte még gyerek, aki nem hitt még önmagában sem igazán. Még senki sem tudta, hogy micsoda vonatra készül felszállni…, sőt, hogy arra a vonatra egyáltalán jegye van. És most látszott, hogy az azóta folyamatos száguldásban nem is volt még ideje felnőni. Steph tanácstalanul vállat vont. Igazán nem akart állást foglalni, mielőtt biztosat nem tudnak.

-Istenem, a szüleim… hogy álljak eléjük, hogy hé apa, anya, ez itt az unokátok… és Kate… - azt sem tudom, kivel beszéljek előbb. És az a gyerek… vajon tudja, hogy én vagyok az apja, vagy mit mondott neki Britt, miért nem él velük? Huh, képtelen vagyok gondolkodni, bocs! Visszamegyek a szobámba. És Steph… sajnálom, hogy ez most…
-Ugyan! Ez nem a világvége. Ha a tied, akkor is megoldjuk, ha nem, akkor nincs miről beszélnünk. Ne foglalkozz Nick-kel, most egy kicsit meglepődött ő is, tudod, hogy rosszul viseli, ha hirtelen kell kitalálnia valamit, de majd lenyugszik.
-Beszélnem kell Sam-mel.
-Nem akarod megvárni az apasági eredményét?
-Nem, tíz évvel ezelőtt kellett volna elmondanom neki, de talán még most sem késő. Aztán, ha nem veri szét a képemet, akkor legfeljebb együtt megyünk el arra a vizsgálatra.

5 megjegyzés:

csez írta...

Hűha..... O.o
Végig minden rész nagyon tetszett, adott pillanatban mindhez akadt is apró hozzáfűznivalóm, hogy mihez milyen helyesen vagy éppen éretten állnak hozzá, hogy talán Caitlinnek nem lesz igaza, hogy Dean mennyire szeretnivalóan nyomja, hogy szeretem, ahogy a karrierjét látod.... Stb, stb....
Aztán a végére valahogy mindez olyan távoli lett.... :P
Nagyon tetszett az első reakciója ;) várom a fejleményeket!
K&P

Gabó írta...

Ahhh!
Hát ez komoly helyzet. Bár én azt gondolom, hogy nem Robert az apa.
Nem lééééétezik, hogy azt az ominózus szemöldököt ne biggyesztené rá a fiára, ha majd születik. XDDD Meg azt a hipnotikus szürkéskék szemét! *sóh
Viszont dícsérnivaló, hogy felvállalná a gyereket, ha az az övé lenne!
Most férfiként viselkedett, és ez tetszik.
Na ezért a mondatért mondtam az elején hogy ezek MÉG nem szerelmesek:"Hűséges, tehát szerelmes." Mert hogy egyikük sem volt hűséges. Mindegy hogy milyen okból, de mindkettő másnál keresett vigaszt. Rob enyhülést várt a visszautasítás után, Kate meg bosszút, visszavágást akart. Na az ilyen viselkedés még messze áll a szerelemtől. Más tészta, hogy a vonzódás már megvolt köztük, de az még csak a kezdet.
Visszatérve ide, hát nem lesz egy egyszerű beszélgetés Sammel, de bízom a barát megértésében.
Kate-tel nem lesz baj, hiszen anno még nem is ismerték egymást.
Várom a tesztet, és a barátok közti "tisztalapot".

zso írta...

Huhh! Nagyon jó rész volt. Igazán teljesen el tudom képzelni ezt a reakciót, mindenki részéről.
Nagyon tetszett. Puszi

rhea írta...

Köszi Jutkám a reggeli gyomrost! :)) Szóval egy gyerek...Őszintén mondom, hogy nem gondoltam hogy ez a töri errefelé halad majd....De legyen, majd meglátjuk. XD
Jól reagálta le a dolgokat,kíváncsi leszek, a többiek reakciójára. :)
Egyébként tetszett, de még szoknom kell. :))))
Köszi, pusza

Golden írta...

rhea, nagyon ne szokd meg! ;) :P