Zongorajáték 42.

Claudia és Sylvia titkon még megtörölték a szemüket, mielőtt a mozi fényei felragyogtak volna. A Világítótorony című romantikus kalandfilm alatt nem először kerültek elő a zsebkendők, hol az együttérzés, hol a meghatottság miatt szipogtak halkan, mégis most, ahogy a várakozásnak megfelelően a szereplők a sok-sok megpróbáltatás után eljutottak a happy end-ig, és megjelent a The End felirat a vásznon, a könnyzacskók még utoljára megkönnyebbülten megadták magukat a szívből jövő késztetésnek, aztán egy nem túl nőies trombitálás után egymásra mosolyogtak. Ezért érdemes volt Peterre és Jesse-re hagyni a gyerekeket. 

A két férfi a princetoni kirándulás másnapján ismerkedett össze, amikor a kora reggeli ébresztő után a szedett-vedett ruházatú kis társaság rendbe sem hozta magát, csak amúgy gyűrötten, éhesen kocsiba ültek és meg sem álltak Sylvia házáig. A gyerekek Peterrel elmentek a kutyáért Claudiáékhoz, Sylvia pedig ezalatt palacsintát sütött az éhes társaságnak. Az a reggel olyan magától értetődően kezdődött, mintha egy összeszokott kis család ébredezne egy különös éjszaka után. Sylviának a sors megadta azt az öt feledhetetlen percet, amelyben boldogan legeltethette a szemét az összekapaszkodó fiúkon, mielőtt bármelyikük is felébredt volna tekintetének erejére. Thea kócosan, álomittasan kapaszkodott belé és ő szeretettel simogatta meg a hozzá bújó forró kis arcocskát, de szemével közben Olivert és Petert cirógatta. Így, hogy közös párnán látta a profiljukat, a hasonlóság égbekiáltó volt, nem is értette, hogy is hihette valaha, hogy elhitetheti bárkivel, hogy a gyerek Rey fia. Persze, nem volt ott a közelben Peter, hogy a kísértetiesen hasonló színek és vonások miatt bárki kérdéseket tegyen fel. Óriásit hibázott tíz évvel ezelőtt, és egyelőre még alig merte elhinni, hogy az élet nyújt egy második lehetőséget. …A két férfi azonnal megtalálta a közös hangot, nyilván Jesse Claudiától hallott már ezt-azt a szomszédasszony körül egyre sűrűbben felbukkanó fickóról, úgyhogy az első találkozás már majdnem olyan volt, mintha korábbról ismernék egymást. Amikor pedig Clau felvetette ennek a mozizásnak az ötletét, Jesse maga javasolta, hogy amennyiben Peter is vállalja, csináljanak a lányok maguknak egy nőcis délutánt. Peternek ezer dolga lett volna a ház körül, de képtelen lett volna nemet mondani, úgyhogy a két nő jegyet váltott a kora esti előadásra, és most, még mindig a film hatása alatt, egy a mozihoz közeli kis kávézóban kavargatták a koffeinmentes latte macchiatóikat.

Mindketten még a film élményét rendezgették elmélyülten a gondolataikban. Claudia leginkább a remek színészi alakítások és a csodás ausztrál táj miatt, Sylvia sokkal személyesebb okokból.  Valamikor régen nekik kettőjüknek is megvolt a maguk világítótornya itt New Yorkban. Az ausztrál táj vöröses színe köszönt vissza a Jeffrey’s Hook világítótorony épületének vakolatában. A George Washington híd manhattani lábánál álló tizenkét méter magas, rikító vörös torony egyike volt a New York környékén megmaradt kevés ilyen építménynek és népszerű kirándulóhely a mai napig. Nem egyszer járt ott a gyerekekkel is, mivel a torony a hírnevét javarészt egy a negyvenes években kiadott mesekönyvnek köszönheti, amelynek a torony a főszereplője. Annak idején Peterrel sokszor elkirándultak a toronyhoz, sőt egy közös fotójuk is volt róla, melyen ugyan egyikük sem szerepelt, csak a vörös építmény és a szinte felette átívelő híd egy részlete, mégis megborzongatta az együttlétük emléke, valahányszor ránézett a képre, amely a nappaliban, a könyvespolcon állt nekitámasztva néhány helytörténeti kötetnek. Valahányszor rásiklott a tekintete, Peter jutott az eszébe, a napsütésben vagy éppen vad tengeri szélben történt ölelkezéseik a torony árnyékában. Rey sosem értette, miért olyan fontos számára az a fotó, de mivel nem volt rajta semmi, ami gyanut kelthetett volna, leginkább nem is törődött vele. Ő viszont valahányszor ránézett, érezni vélte maga körül a fiú erős ölelését, szájának forróságát, boldog nevetésének hangját, és ez erőt adott a mindennapok túléléséhez. Kíváncsi lett volna, hogy vajon Peternek is megvan-e még ez a fotó, mert a múltat felszínre bukkantó dobozban, ott a garázsban, nem látta. Mindenesetre a film alatt, egy-egy forró jelenet idején ott érezte magát a G.Washington híd tövében, ő volt Sarah, akit Tom McKoy helyett egy Peter nevű férfi ölelt, és ha semmi másért, ezért az érzésért gyakran kellett a zsebkendője után nyúlnia.

*

Peter érezte, hogy a póló izzadtan tapad a hátára, ahogy Caludia férjével, Jesse-el, Kevinnel és Oliverrel fociztak a hátsó kertben. Kerti székekkel jelölték ki a kapukat, a teraszon pedig, az árnyékban Thea játszott a babaházával és Kevin öccsével, Jerome-al, akinek pillanatnyilag csak annyi volt a szerepe a játékban, hogy lelkesen szopja a cumiját, amit a kislány fáradhatatlanul dugdosott vissza a szájába. Határozottan megkönnyebbült, amikor Kevin belőtte a mindent eldöntő győztes gólt, mert már egy perccel sem bírta volna tovább. Bocsánatkérően összepacsizott a fiával, aki szerencsére nem élte meg túl tragikusan, hogy az utolsó pillanatban beengedte a labdát, aztán kihozott két sört és üdítőket a gyerekeknek. Mindannyian lerogytak az árnyékba, bár a fiúkat valami megmagyarázhatatlan energia néhány percnyi pihenés után további mozgásra sarkallta, de ők Jesse-el lustán lihegtek versenyt Elmo-val. 

-Alakulnak köztetek a dolgok? – kérdezte a vöröshajú nagydarab férfi a maga egyenességével, és Peter elgondolkodva nézett maga elé. Alakulnak? Hát, igen, alakulgatnak, bár ő a maga részéről nem bánta volna, ha végre egy kicsit felpörögnének az események. Mostanában túl sokszor kísérték az éjszakáit nyugtalan, erotikus álmok, és egyre gyakrabban gondolt rá, mennyivel egyszerűbb volt az élete akkoriban, amikor erre a nyugtalanságra könnyedén talált gyógyírt. Mostanra az orvosságos szekrény kulcsa Sylvia kis kezében volt, és neki fogalma sem volt róla, hogy a nő tud, akar-e ápolónőt alakítani.

-Azt hiszem, végül is jobban alakulnak a dolgaink, mint azt valaha is remélni mertem. Oliverrel jól kijövünk, Thea sem akadt ki rajta, hogy a része lettem az életüknek. Rey-el is normális a viszonyunk, mert tudja, hogy nem volt benne részem, hogy így alakultak a dolgaik, legalábbis nem aktívan. Rendes fickó, én nem biztos, hogy ilyen belátó tudnék lenni a helyében. Szóval, alakulnak. 

-Én most kifejezetten Sylviára gondoltam. – köszörülte meg a torkát a másik férfi, és Peter beletörődően vette tudomásul, hogy Jesse személyében találta meg azt a valakit, akivel egyáltalán beszélhet arról, amit még magának is csak nehezen fogalmazott meg mostanában.

-Reynek hála, extra gyorsan lezárták a válást, a héten kijött a végzés, elváltak. Persze, még lehet fellebbezni a döntés ellen, ha valamelyikük meggondolná magát, de Rey nyilván nem akar, mert Norah bejelentette, hogy babát vár, Sylvia pedig nyilván nem akar, hiszen akkor el sem indította volna ezt az egészet. 

-Terelsz, nem a kérdésre válaszolsz! – nézett rá a másik férfi és meghúzta az üveget. –Persze, megértem, semmi közöm hozzá.

-Nem, nem erről van szó. Tulajdonképpen hálás vagyok, hogy szóba hoztad, mert igazából egyetlen barátom van, akivel beszélhetnék arról, mi mindenen jár az agyam mostanában, de ő éppen valahol Dél-Amerikában koncertezik, úgyhogy legfeljebb a fürdőszobatükörrel tárgyalom ki a dolgaimat.

-Ezt ismerem, nekem is ő a legjobb hallgatóságom. – vigyorodott el Jesse.

-Szóval, ha őszintén akarok válaszolni a kérdésedre, akkor nagyon remélem, hogy ez után a döbbenetes kezdés után másodjára már működni fog a dolog Sylviával.  Szeretem. Ugyanúgy, mint tíz évvel ezelőtt.

-A történtek ellenére is? – nézett rá meglepetten a másik férfi.

-Igen. – bólintott határozottan Peter. –Tudod, ez nem olyan, hogy mérlegelni lehet. Vagy szereted a másikat, vagy elmúlik az érzés. Eleinte azt hittem, el fog múlni, hogy talán el is múlt… de napról napra éled fel egyre erőteljesebben. Döbbenetes, hogy egész idő alatt ott volt bennem ez az érzés, és egészen addig nem voltam tisztában vele, amíg újra össze nem találkoztunk. Félelmetes arra gondolni, hogy leélhettük volna az életünket úgy, hogy elnyomjuk magunkban, hogy hazudunk önmagunknak és esetleg még valaki másnak is. Tulajdonképpen hálás lehetek Sylviának, amiért volt benne annyi bátorság, hogy feltépte ennek a hazugságnak a leplét. Persze, kellett egy kis idő, amíg így tudtam látni a dolgot. – ismerte be végül halkan. 

-Ezt neki is elmondtad már?

-Hát, elég nehéz egy kétgyerekes anyával romantikázni, és ilyesmiről nem beszél az ember, ha a gyerekek ott rajcsúroznak körülötte.

-Ha csak ez a gond… Clauval beszélgettünk róla, hogy elmennénk a jövő héten apámék nyaralójába. A hegyek között van, egy tóparton, csodás környezetben. … Elvinnénk 1-2 napra Olivert és Theát is, aztán utánuk jöhetnétek és pár napot velünk tölthetnétek ti is. Így ti is kaptok egy szusszanásnyi kis időt egymásra, és mi se csavarodunk be teljesen ennyi gyerekkel. – vigyorgott a férfi és Peter meglepetten nézett rá. Ez a néhány nap kettesben Sylviával… akkora ajándék lenne tőlük, amit soha nem fog tudni meghálálni.

-Én örömmel benne lennék, de ebben a kérdésben Sylviánál a döntés. Ebben is. …Látod, ezt a legnehezebb elfogadni, hogy majdnem tehetetlenül kell várnod, hogy valaki más döntsön a sorsodról. Ezt mindig rosszul tűrtem, igazából sosem hagytam… egészen addig, amíg Sylviát meg nem ismertem.

-Oké, szerintem nem kell különösebben aggódnod. Ahogy Claut ismerem,  mostanra már Sylvia beleegyezése is megvan, neked már csak azon kell törnöd a fejed, hogy mihez kezdesz azzal a néhány nappal. De legyél annyira bajtársias, hogy mondjuk két napnál ne legyen többre szükséged! – nézett a szemét forgatva a fiúk felé, akik a környéket felkiabálva rohangáltak éppen a kert másik végében.

*

-Mondd csak, alakulnak a dolgok köztetek? – hunyta le a szemét Claudia élvezettel, ahogy a tejszínes mogyorótorta utolsó darabkáját is lenyalogatta a villájáról. Sylvia nagyot nyelve nézte. Nincs két napja, hogy eldöntötte, kicsit visszafogja a nassolási vágyát, de Clau közelében lehetetlenség betartani a fogadalmát. A barátnője szinte érzéki élvezettel tudott dőzsölni, ha valami finomság került eléje. Kedvetlenül mártogatta bele utolsó cantuccinijét a kávéba. Még ez a szűken mért néhány szem is lelkiismeret furdalást okozott neki, bezzeg Clau… istenem, mikor tudja magát ennyire ő is elengedni és élvezni az élet nyújtotta apró örömöket? Persze, Claunak könnyű. Van egy férje, aki a tenyerén hordozza, és a legártatlanabb érintése is annyi szeretetről mesél, amiben neki már nagyon régen volt része. … és miért? – tette fel magának a kérdést. Talán csak annyi lenne a megoldás, hogy nem fordul el pirulva, amikor rajtakapja Petert, hogy izzó tekintettel őt méregeti, izzóbban, mint Clau a legfinomabb édességet. Érezte ő, hogyne érezte volna, hogy a férfi kívánja és szeretne tovább lépni annál a néhány lopott csóknál, amiben az elmúlt napokban részük lehetett. Ő maga sem vágyott volna másra, de hát hogyan tehetné, amikor a gyerekek ott voltak állandóan körülöttük? 

-Alakulnak… legalábbis alakulnának, ha … de mindegy, nem érdekes. – harapta el kedvetlenül a vallomást.

-Azt akarod mondani, hogy még mindig csak kerülgetitek egymást? Istenem, Syl, azt hittem, csak arra kell figyelmeztesselek, hogy ezúttal legyetek óvatosabbak, nehogy az örömteli viszontlátásban rögtön össze is hozzátok a következő gyereket. – hadarta elképedten Claudia. Annyira nyilvánvaló volt a barátnője és Peter között az érzéki vonzódás, hogy valóban meglepte, hogy ezek ketten még mindig önkéntes cölibátusuk foglyai.

-Nem engedhetem, hogy ott aludjon. – vont vállat Sylvia, mire Claudia a szemeit forgatva visszakérdezett:

-Miért nem? Elváltál. … és ne gyere nekem a gyerekekkel, mert már éppen elég idejük volt megszokni a lassan állandósuló jelenlétét. Ráadásul ugyebár nem feltétlenül nekik kell ébreszteniük titeket, ha korán felkeltek, hihetik azt is, hogy csak a reggelihez érkezett. – kacsintott, mire Sylvia forgatta meg a szemét.

-Amilyen szerencsénk lenne, valamelyik tuti ránk nyitna az éjszaka folyamán. Azt meg én nem akarom, hogy Peter felöltözzön és elmenjen, mihelyst… végeztünk… szóval, érted… - nyögte kínlódva a szavakat. 

-Látom, igaza volt Jesse-nek, de el ne mondd neki, hogy beismertem, mert olyankor olyan nagyképű seggfej tud lenni – grimaszolt játékosan a barátnője.

-Miben volt igaza? – kérdezte mosolyogva Sylvia. Claudia olyan vicces volt, amikor így beszélt a férjéről, holott bárki, aki látta őket, láthatta, hogy imádja a nagy darab emberét.

-Hogy kéne nektek néhány nyugodt nap kettesben.

-Hát, ennek a gyerekek nagykorúságáig kb. annyi a valószínűsége, mint egy lottónyereménynek – sóhajtott Sylvia. Még ha nem rúgtam volna össze a port apámmal… de anyámra nem hagyhatom kettőjüket. Rövid úton kicsinálnák a nagyit… és tulajdonképpen olyan … kínos lenne. Rögtön tudná, hogy Peter és én…

-…szeretitek egymást? – fejezte be a mondatot Claudia. –Szerintem azt már rég tudja. De tény, hogy a két gyerek talán sok lenne neki egyedül. Ezért gondoltuk azt Jesse-el, hogy a jövő héten lemegyünk az apósomék hétvégi házába és elvinnénk a srácaidat is. Persze nem egész hétre, úgyhogy ne is kezdj tiltakozni! Csak- 1-2 napra, aztán jöhetnétek utánuk felmentő csapatnak. – kacsintott a nő és Sylvia elfelejtette becsukni a száját, ami a döbbenettől, hogy valaki ekkora szívességet akar tenni neki, tátva maradt.

-Clau, ez túl … nagy szívesség! – találta meg végre a hangját, mire a barátnője megnyugtatóan megveregette az asztalon fekvő kezét.

-Nyugi, átgondoltuk és nem ajánlottuk volna fel, ha nem érdemelnétek meg. Kaptok két napot, hogy cselekedjetek, aztán jöhettek utánunk, mert persze nem úgy gondoltuk, hogy vigyétek haza a gyerekeket. rátok fér pár nap ott az erdőben. Meg tudom érteni a srácokat, hogy kiszöktek a táborból, mert van valami abban a zöldellő vadonban, ami egyszerűen csábítja az embert. Úgyhogy a kölykök is megkapják a maguk kis kalandját, én meg végre láthatom majd, milyen vagy, amikor maradéktalanul boldog vagy. Legalábbis nagyon remélem, úgyhogy kérlek, ne szúrd el! És most menjünk, mielőtt örömömben, amiért nem tiltakoztál vehemensebben, nem rendelek még egy szeletet ebből a fantasztikus süteményből!