Peter lábait feltéve a kisasztalra, az esti kosárlabda meccset
nézte a tv-ben. Egyedül volt, már ha Elmo szemrehányó tekintetű, szoborszerűen
őt figyelő társaságát semmibe vette. Ez azonban képtelenség lett volna, mert
a hűséges eb olyan kitartóan nézte, hogy egy idő után bizseregni kezdett a
tarkója. Felkapta a díszpárnát a kanapéról és a kutyához vágta.
-Elég ideges vagyok nélküled is, úgyhogy légy szíves szállj
le rólam! – morgott oda rá, aztán elnevette magát, ahogy a torzonborz jószág a
párnát a fogai közé kapva vidáman odaballagott hozzá és az ölébe ejtette az
apportot.
-Szerinted is velük kellett volna mennem? – borzolta össze a
kutya feje búbját, de választ persze nem kapott. Igazából önmagát se értette.
Gondolhatott volna rá, hogy ez a nap is eljön egyszer… csak hát … a Rey-el
folytatott csúnya veszekedés után nem sok kedve volt egy közös sítúrához.
Oké,
Sylvia szerint tudnia kellett volna neki is, hogy amennyire fontos az ő számára, hogy
Oliver a nevét viselje, Reynek legalább ennyire fontos, hogy Thea viszont az
övét. De hát most mondjon le az álmáról, hogy a fia Cunningham legyen? Az meg
már milyen hülye helyzet lenne, ha a testvérét meg máshogy hívnák? Ráadásul ha újabb testvérük születne, akkor
vele se lenne azonos a családnevük, viszont Rey-ék porontyával meg igen? Őrület
ez az egész helyzet, ebben az egyben azért egyetértett a fickóval, csak hát
ettől még a megoldásig nem jutottak el egy átordibált délután után sem. Sylvia
meg, miután ilyen sikeresen megkeverte a szart, most nagy ártatlanul csak
meregeti a szemét, mint akinek még véleménye sincs a dologról. Ezért aztán,
amikor Rey megkérdezte, hogy van-e kedvük egy közös sítúrához, ő kerek perec
nemet mondott. Sylvia meg igent, mivel látta a gyerekek arcán a vágyódást.
Fasza. Még jó, hogy demonstrálják, mennyire egyetértenek minden, a családot
érintő kérdésben.
Valahol mélyen tisztában volt vele, hogy az önfejű
dacoskodása nem használt sem a Rey-el való kapcsolatának, sem a gyerekeivel
építgetett, még mindig elég törékeny kapcsolatnak sem. Amíg él, nem fogja
elfelejteni azt a lesajnáló, csalódott pillantást, amit Oliver vetett rá Rey
egyterűjének a hátsó üléséről. Vagy csak ő érezte annak, amiért azzal a béna
kifogással vonta ki magát a közös kirándulásból, hogy a zongorázás miatt nem
síelhet. Miért ne tehetné? Hiszen ezért fizeti a horribilis biztosítási díjat
is, nem?
Kikapcsolta a tv-t, aztán bevette magát a gardróbba és előkotorta
a síruháját. Ült az ágyon és Sylvia térfelére nézett. A párna még őrizte a feje
lenyomatát, mert ő ágyazott be és nem verte fel a párnákat. Elég gyenge lépés
volt, hogy magára hagyta Sylviet, pedig ebben a helyzetben nyilván nagy
szüksége lenne rá, hogy ott legyen vele. Nem elég, hogy a volt férjével és a
két gyerekkel kelt útra, de ott volt még Norma is, a nagy pocakjával. Csak ő
üldögél itt, mint egy béna kacsa. …A szekrény aljából kirángatta a
sporttáskáját és szisztematikusan pakolni kezdett. Elmo-ra nézett, aki
kíváncsian forgatta a fejét az ajtóban.
-Jól van, utánuk megyünk. Ugyan fogalmam sincs, hogy mit
fognak hozzád szólni a vendégházban, de ha már ott vagy, csak nem küldenek
minket haza. A hó egyébként is jó móka.
Elmo egyetértően vakkantott.
Hónapok teltek el az oroszországi koncertkörút óta.
Varázslatosan szép hónapok. Tele a számára még ismeretlen, felfedezésre váró
feladatokkal, amiket egy család élete nyújt napról napra, és tele szenvedélyes
szerelemmel, amit – ezt érezte – csak Sylvia mellett találhatott meg. A
karácsonyt már egészen olyan hangulatban ülték meg, mint egy összetartó, nagy
család. Ott voltak Sylvia szülei, és már tudott olyan beletörődő nyugalommal nézni
George Deaverre, mint egy kellemetlen, de szerencsére ritkán látott rokonra. És
ott voltak Rey-ék is. Ennek ellenére az az este nem volt teljes kudarc, bár
nyilván létezett ennél bensőségesebb ünneplés is. Sylvia remek pulykát
készített az anyja segítségével, ő játszott a zongorán, a gyerekek boldogan
bontogatták az ajándékaikat, a beszélgetést pedig Amanda terelgette békés
mederben. Végül is, voltak ennél rosszabb karácsonyok is az életében.
A
gyerekek ragaszkodása őszinte és lélekmelengető volt, a közös életük hangos,
mint egy délolasz családé, de minden pillanata örökre a szívébe karcolódott. Az
előtérben állandóan rumli volt, de mégsem morgott ezért komolyan soha senki. Így
volt jó, mert apró, de beszédes bizonyítéka volt ez is a teljesen hétköznapi
kis boldogságuknak. Peter a délelőttöket gyakorlással töltötte, a délutánokat
leckejavítással és sporttal, az éjszakákat pedig Sylviával a karjai között. A
nő pedig olyan törődéssel vette körül, hogy ha eddig nem lett volna fülig
szerelmes belé, akkor ezzel végképp magához láncolta volna. A Szentpétervárott
vásárolt gyűrű azonban azóta is a szekrényében várta a megfelelő alkalmat, de
úgy tűnt, hogy a hivatalos elköteleződésük hiánya senkinek nem okoz álmatlan
éjszakákat.
Tulajdonképpen a mostani utazás miatti nézeteltérésük volt
az első komolyabb azóta, és Sylvia kemény határozottsággal hozta a tudomására,
hogy bár meghallgatja a véleményét, a maga módján akceptálja is, de a gyerekek
érdekeit szem előtt tartva, ő maga dönt. Ahogy Rey kocsija eltűnt az utcasarkon,
ő morogva szentségelt, sértett volt, de azóta már rájött, hogy nem volt igaza.
Utánuk fog menni és újra beszélni próbál Rey-el is. Persze előbb a fiával lesz
egy őszinte és óvatos beszélgetése. Talán őrültség egy kilenc éves gyerektől
várni a segítséget egy ilyen érzékeny témában, de végül is az ő szava volt a
döntő mindennemű névváltoztatási elképzeléssel kapcsolatban. És Sylviával is
beszélnie kell! Bármennyire is megfelelni látszott ez az életforma a nőnek,
azért szerette volna, ha tiszta helyzetet teremtenek. Feleségül akarta venni! Minden
hónapban arra várt, hogy a nő elé áll és boldogan közli vele, hogy babát várnak,
és nem akarta, hogy esetleg csak emiatt történjen meg. Nem! Kettőjük miatt kell
történjen! Egy bébi csak a ráadás lenne, és mostanra már azt is tudta, hogy a
gyerekek is örülnének, ha tovább bővülne a család. A maga részéről igazán
mindent megtett érte és igazságtalannak érezte a sorstól, hogy amit annak
idején olyan bőkezűen osztott, azzal mostanra ennyire szűkmarkúan bánt, de a
reményt nem adta fel.
Még egyszer végiggondolta, mi mindent pakolt bele az ajtó
mellé állított táskába, aztán lehunyta a szemét. Hosszú út várt rá és Elmo-ra,
így aztán a lelkesen ragaszkodó ebet sem zavarta le az ágyról, aki a lábához
kuporodva szintén nyugovóra tért.
*
Sylvia betakargatta a gyerekeket, aztán fintorogva gondolt
rá, hogy most illene kiülnie Reyhez és Norah-hoz egy kis beszélgetésre. A fene
egye meg! Miért csak neki kell azzal foglalkoznia, hogy mit illene? Peter
bezzeg nagy ívben tett rá, amikor nemet mondott az utazásra. Ha nem akarta volna az előrehaladott terhes
Noraht kímélni, akkor ő is legszívesebben otthon maradt volna, de nem tehette
meg szerencsétlennel, hogy a két örökmozgó gyereket rászabadítja. A szituáció végül
mégsem volt annyira kínos, mint amennyire tartott tőle. Norah tulajdonképpen
egy szimpatikus nő volt és megadta azt a volt férjének, amit ő nem tudott, a
feltétel nélküli ragaszkodást, és ő hálás volt ezért, mert nagyban csökkentette
a lelkiismeret furdalását. …Vajon Peter mit csinál egyedül a házban? Biztos
örül, hogy egy kis csend veszi végre körül, bár hátrahagyott helyőrségük, Elmo nyilván
nem hagyja békén. A férfi rászoktatta a rendszeres sétákra, amelyekhez az
örökmozgó kutya aztán ragaszkodott is.
*
Én vagyok a hülye, hogy útnak indultam. – morgott Peter az
orra alatt, miközben a hóláncot szerelte fel az első kerekekre. …Az éjszaka
esett friss hóban lassan haladt, de mostanra már attól is boldog lett volna, ha
valaki garantálja, hogy egyáltalán valaha célba ér. Amikor meglátta a kis hegyi
falu első épületeit, megkönnyebbülten sóhajtott fel. GPS-e folyamatos
instruálása mellett kanyargott a kis hegyi utakon, miközben sűrűn fohászkodott,
hogy senki ne jöjjön szembe a keskeny úton, amelynek szélét az a néhány hosszú
pózna jelezte csupán, amelyeket az út mellett feltornyozott hófalakba
szúrtak. Elmo nyugtalanul mocorgott az
utazó ládájában, mint aki érzi, hogy nem veszélytelen az utazásuk. Amikor végre
megkönnyebbülten megállt a célnál, közvetlenül Rey hatalmas autója mellett,
Peter érezte, ahogy a pólója a vastag kötött pulóver alatt átnedvesedett az
izzadtságtól. A francba, a fűtés ezerrel ment, de annyira koncentrált, hogy
észre sem vette, hogy legalább lejjebb tekerte volna. Magára ráncigálta a
sídzsekijét és kiszállt a kocsiból.
A táj egyszerűen mesésen szép volt, amolyan
képeslapra illő téli táj, behavazott hegycsúcsok, fenyőerdők, a távolban egy
csillogó tengerszem, és szikrázóan kék égbolt, amely hihetetlen éles és ragyogó
színeket hívott életre. Még szerencse, hogy korán reggel elindult, mert lassan
haladt, de legalább ekkora szerencse, hogy a társaság nyilvánvalóan
lustálkodott még. Utált volna esetleg órákig várni, hogy visszaérjenek a
pályákról. Kiengedte Elmo-t, aki azonnal meg is jelölte a kocsi melletti
hórakást, aztán a bejárathoz baktattak. Peter megragadta a kovácsoltvas
kopogtatót és erőteljesen odaütögette a vastag faajtóhoz, aztán vártak… és vártak…
és vártak. Már majdnem feladták a türelmes várakozást, amikor kissé nyikorogva,
de elfordult egy kulcs a zárban és kitárult az ajtó.
Norah csodálkozva meredt Peterre, aztán felderült az arca, nagyot
sóhajtott és hátralépett, hogy beengedje.
-Jó, hogy jössz! Legalább Sylvie nem lesz egyedül Rey-el
szemben, mert most elég harciasan állnak egymással szemben. Én meg igyekszem a
tűzvonalon kívül maradni.
-Jézusom, mi történt? – dermedt meg Peter. Agya nekilódult,
hogy valami vad fantáziaképet szüljön, de végül cserbenhagyta a fantáziája. Norah itt van, akkor azok ketten
mi a francon tudnak veszekedni?
-Theat egy kisebb baleset érte, és Rey azzal vádolta
Sylviát, hogy nem figyelt rá eléggé. És hát elhangzottak buta, meggondolatlan
vádaskodások, nem is akarom megismételni, Rey sem gondolhatta komolyan. Úgyhogy
most eléggé paprikás a hangulat.
A következő pillanatban Peter már hallotta is a probléma
lényegét, Sylvia teljes hangerőből kiabált a volt férjével.
-Ne merészeld nekem azt mondani, hogy csak Oliverre
figyeltem. A lányom biztonsága éppen olyan fontos nekem és hülye vagy, ha az
ellenkezőjét állítod. Ezt a kisstílű gyanusítgatást egyébként meg sem érdemlem,
hiszen még Peter is úgy szereti a lányod, mintha a sajátja lenne.
-De nem a sajátja! Semmi köze hozzá! Ezt jobb lesz, ha ő is
a fejébe vési. – ordított Rey. –Nem fogok beleegyezni, hogy a lányomat a nevére
vegye, csak azért, mert Olivernek ő az apja.
-Halkabban! Meghallják a gyerekek! – kiabált Sylvia és Peter
Norára nézett.
-Mióta üvöltöznek? Szerintem a két gyerek már minden szót
hallott. Volt ennél rosszabb is?
-Hát, igazából ezt ismételgetik különböző formákban. – vont
vállat a nő. –Már bele sem merek gondolni, mi lesz itt, ha megszületik ez a
gyerek. Még egy újabb ok lesz csak, amin lehet majd üvöltözni?
-Nem, dehogyis. – mosolygott az asszonyra Peter. –Minden rendben?
Jól nézel ki, mint akit nem is viselt meg a terhesség. – bókolt az asszonynak,
kicsit megszépítve a valóságot, de Norah hálás mosollyal fogadta. –Amúgy Rey
gyerekei az ő nevén lesznek, az enyémek az enyémen. – tette még hozzá Peter,
mint aki ebben a pillanatban fogadta el a megoldást.
-Nocsak! Csak nem…? – kerekedett el Norah szeme, mire
Peternek leesett, hogy kissé félreérthetően fogalmazott.
–Ja, nem… csak hát remélem, majd lesz egyszer… de most
megyek, mielőtt kitekerik egymás nyakát, aztán a tiednek nem lesz apja, az
enyémnek meg anyja – kacsintott rá a férfi és megkocogtatta a konyhaajtót, ami
mögül a kiabálás hallatszott.
-Hagyjál most Norah! – dörrent Rey hangja, mire Peter
belökte az ajtót.
-Nektek is szép napot! Zeng tőletek a ház, nem tudom, tudjátok-e.
-Na, már csak te kellettél! – sóhajtott kelletlenül Rey,
Sylvia viszont szinte repült Peter karjaiba.
-Szia! …Igazságtalanul vádolt. Theát fellökte a gyakorló
pályán egy másik gyerek, nem is értem, miért nem annak az anyjával ordibál –
grimaszolt a volt férje felé. –És azt merészelte mondani nekem, hogy nem
vigyáztam a „lányára”, mert nekem már csak a te fiad a fontos. …Megölöm! Hogy
képes ilyesmit feltételezni rólam? – kiabált megint harciasan, Peter védelmező
karjainak öleléséből.
-Hé, nyugi! – ringatta Peter. -Nem mondta komolyan. –
simogatta a nő haját és a feje fölött Reyre nézett szúrós pillantással.
–Sajnálom, ami a lányoddal történt, de ne hibáztasd érte Sylviet! Egyébként meg
miért nem te voltál vele, ha nem bízol a volt nejedben?
-Mert én meg a te fiaddal voltam, miután te a kezeidet
féltetted és inkább otthon maradtál. – vágta vissza dacosan a másik férfi,
készen rá, hogy Peterrel folytassa a veszekedést.
-Jézusom, gyerekek, ezentúl mindig ez lesz? – sóhajtott
Peter. -Az én fiam, a te lányod, a mi gyerekünk… ők aztán végképp nem tehetnek
róla, hogy a szüleik mit kavartak itt össze-vissza, viszont ebből az előbbi
veszekedésből biztos, hogy mindent hallottak és most odafönt ülnek megrettenve,
hogy mi lesz ebből. Amúgy mi baja lett Theának? – nézett aggodalmasan Norah-ra,
aki az egyetlen józan figurának tűnt a társaságból.
-Kificamodott a válla, de elsősegélyben részesítették és
most van rajta egy rögzítő kötés. – adta meg a kért információt készségesen
Norah. Peter pedig eleresztette Sylviát, miközben azért egy puszit nyomott a
feje búbjára, aztán a lépcső felé indult.
-Köszönök nekik és kiderítem, hogy mennyit hallottak ebből a
cirkuszból. Addig megköszönném, ha valaki csinálna egy kávét és valami
reggelit. Elmo-nak is. - tette hozzá, aztán eltűnt az emeleten.
3 megjegyzés:
Na, jó paprikàsra yikeredett, így korán reggel....XDEnyém, tied,övék, mienk....XDD
Én is ezt akartam írni ez olyan volt mint a viccben ! a te gyereked meg az én gyereken veri a mi gyerekünket !
Petertől is ez azért fura volt mert attól,hogy el váltak még nem szoktak le mondani a gyerekröl! Attól még szeretheti a kilányt a sjátjakét !
Marika
Új szereplők vannak?! :P / Syl ordibál, Peter tök hülye o.O legalábbis a feléig :P
Tetszett zsó, tegnapi szerepcserés megfogalmazása ;)
Eleve, hogy merült fel Rey gyerekét a nevére venni? És kit érdekel, ki mit gondol?
Tetszett az olasz családos modell, én tökre el tudom képzelni ;) XDDD
Az első hökkenetemet leszámítva, végül nagyon bejött!
K&P
Megjegyzés küldése