Lakótársak 24. rész

Április és a Húsvét úgy érkezett el, hogy a hetek egy gyorsvonat sebességével követték egymást. Emma újra utazni készült, mert az édesanyja a szavát vette, hogy hazamegy ünnepelni. Robert titkon azt várta, hogy a lány megkérdezi, nem kísérné-e el, de a kérdés csak nem akart elhangozni. Vacsoráztak, aztán amikor már nem bírta tovább a kétségeket, amikkel gyötörte magát, megszólalt: -Nem akarod, hogy elkísérjelek? Szívesen bemutatkoznék a szüleidnek, hogy tudják, kivel élsz együtt már hónapok óta.

-Rob, nem így terveztem; majd lesz még rá lehetőség.

-Nem akarsz bemutatni?

-Hiszen ismernek.

-De nem tudják, hogy Te és én… oké, tudják, de annyira nem ismernek engem, hogy nyugodtak legyenek.

-Mit nem tudnak? Mi van közöttünk? – kérdezte meg a lány harciasan, és Robertben azonnal felrémlett a múltkori nézeteltérésük a gyerek téma kapcsán.

-Miért Emma, szerinted mi van köztünk? Vagy ez neked csak szex?

Emma érezte, hogy a fiú gorombasága mögött sértettség van, ezért megpróbálta megnyugtatni. -Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Csak…

-Csak?

-Csak nem akarom, hogy a szüleim Téged rávegyenek bármire is, amire még nem állsz készen.

Robert eltátotta a száját: -Szerinted Max ragaszkodna hozzá, hogy vegyelek el, csak mert együtt alszunk? Ilyen alapon Connor már évek óta nős ember lehetne. Ez nevetséges!

-Nem, nem az. Connor egyébként is pasi, rá más szabályok vonatkoznak a családban, mint egy lánygyerekre. De nem is erre gondoltam. Csak Max olyan megkeseredett tud lenni, és esetleg azt képzeli, hogy a pénzem, az ő pénze miatt… nem ez lenne az első eset. – halkult el a végére a hangja, ahogy még ő is érezte, hogy ez egyrészt túlságosan mély ütés volt Robertnek, másrészt meg úgy hülyeség, ahogy van.

-Hát, kösz a bizalmat. Ezek szerint te is ezt képzeled rólam? – csattant fel a fiú. -Hogy nem tudtam Connoron keresztül megfejni őket, akkor majd veled? Jézusom, Emma! Nem hiszem el, hogy ez a véleményed rólam, főleg azok után, hogy nap mint nap együtt vagyunk… és mégsem ismersz. Oké, tudomásul vettem. Nem zavarlak, készülődj nyugodtan! És nézz körül, nehogy otthon majd azt hidd, hogy én nyúltam le egy ékszeredet vagy bármit. Én most elmegyek, muszáj kiszellőztetnem a fejem.  Mire hazajövök, nem akarok ezzel az egész szarsággal foglalkozni. – kiabálta, ahogy kirohant az ajtón és hangos dörrenéssel becsapta maga mögött.

Emma megkövülten ült az asztalnál. De hát, ő egy szóval sem mondta, hogy… Csak ismerte már annyira Max-et, hogy tudja, képes lenne kényelmetlen kérdésekkel bombázni Robertet, és erre semmi szükségük nem volt. Mint ahogy erre az egész hülye veszekedésre sem. Eltolta maga elől a tányért és a tenyerébe hajtotta a fejét, ami majd szétesett a hasogató fejfájástól, ami hirtelen rátört. A telefon után nyúlt, és az anyját tárcsázta. 

Robert az utcára érve visszavett a lendületből. Fogalma sem volt róla, hova menjen, de ha nem akar még jobban összeveszni azzal a libával odafönt, akkor visszafelé semmiképpen nem indulhat el. Bár… Végül is mit mondott Emma? Semmi olyat, ami ne lett volna nyilvánvaló. Maxnak sok pénze van, ez tény. És néha tényleg fura figura, de csak mert imádja a gyerekeit, viszont nem tudja ezt hétköznapi módon kimutatni. … Már nem is emlékezett, tulajdonképpen min húzta fel ennyire magát. A fenébe a Húsvétot! Egészen biztosan azért ilyen hülye ő is, mert újabb néhány nap Emma nélkül… ez mindig a legrosszabbat hozta ki belőle eddig is. Nem akar ő rátelepedni, dehogy, de szívesen töltötte volna az ünnepeket akár Max-szal és Viviennel is, csak Emma vele legyen. Csak, hogy lássák, jól megvannak. Erre fel, most Emma úgy megy haza, hogy ő még abban sem lehet biztos, hogy visszajön. 

Elment a sarokig, aztán sóhajtott egy nagyot és visszafordult. Úgy viselkedik, mint egy hisztis csaj, egy kis veszekedés és máris elrohan otthonról. Felnőtt emberek nem így intézik a dolgaikat, hanem megbeszélik, hogy hol viszket és megvakarják, hogy ne viszkessen. A profán hasonlattól egy  torz mosollyal nyúlt a kilincs után, miközben a szavakat kereste, amikkel ráveheti Emmát a békülésre, amikor az ajtó hirtelen feltárult előtte.

-Ó, istenem,  de jó, hogy itt vagy! – rántotta be Emma az ajtón. Robert a váratlanul lelkes fogadtatástól meglepve hagyta, hogy a lány az ingébe kapaszkodva hadarja a magáét. -Éppen utánad akartam indulni, hátha megtalállak. Felhívtam anyut és megmondtam neki, hogy nem megyek haza. Connor sem megy, én sem akarok.  Megünnepeljük a magunk húsvétját. Csinálok egy tojásfát. Sütök mézes sonkát és csinálok hozzá főtt tojást, aztán Húsvét vasárnap elmehetünk mi is a parkba a tojás-vadászatra. Megnézzük a tv-ben a Húsvéti Tojásgörgetést a Fehér Háznál. És ha nem bánod, akkor vendégeket is fogadunk. Alhatnak itt is, de Connornál ott az üres szoba, ott még jobban elférnek. … - a lányból megállíthatatlanul folytak a szavak.

Robert felkapta a fejét az utolsó mondatokra. –Vendégek? Milyen vendégek?

-Arra gondoltam, hogy anyuéknak pont akkora távolság ide, mint nekünk oda. Egyszer igazán ők is meglátogathatnak bennünket. És ha beszélsz a mamáddal, akkor őket is áthívhatnád, hadd ismerkedjenek. Caro is biztosan élvezné a parkban a tojáskeresgélést, és én igazán …. sajnálom, hogy hülyeségeket beszéltem. Olyan rossz érzés volt, hogy haragudtál rám.

-Emma, én nem haragszom, csak néha előfordul, hogy vagy te, vagy én meggondolatlanul mondunk valamit, ami az első pillanatban fájdalmat okoz, de ha megbeszéljük, akkor kiderül, hogy csak egy kis vihar a biliben. Én is sajnálom, hogy annyi hülyeséget vágtam a fejedhez. Csak kiborított a gondolat, hogy megint elmész, és nem értettem, miért ne mehetnénk együtt. De te sosem hívsz, magamtól meg udvariatlanság lenne beállítani. Pedig én csak azt szeretném, ha nyugodtak lennének, hogy a srác, akivel együtt vagy, nem sajátít ki magának teljesen. Még, ha legszívesebben meg is tenné – kacsintott a lányra.

-Tudom, és ne haragudj. Ígérem összehozlak velük.

-Hallom... szóval, vendégeink lesznek? Hát, akkor használjuk ki az időt, amíg még magunkban vagyunk.

Robert egy váratlan mozdulattal lehúzta Emmát a szőnyegre, és gombolgatni kezdte a blúzát. Emma sem maradt az adósa, fürge ujjakkal bontotta ki az inget a fiún és tolta le a vállairól. Aztán lenyomta a fiút a szőnyegre, és csak nézte, ahogy nyugodtan fekszik előtte, arra várva, hogy ő kezdeményezzen. Rob mellkasa ritmikusan süllyedt-emelkedett, a göndör szőrszálak szinte várták, hogy ő az ujjaival közéjük túrjon. A fiú lehunyta azokat az igéző szürke szemeket, amiknek a tüzében már annyiszor elégett; és a kanapéról levert párnát a feje alá gyűrte. Keze megadóan feküdt a feje mellett, ujjai ellazultan szétnyíltak, szinte várták, hogy a lány összefűzze velük a magáét. Emma megfeledkezett a vitáról. Még a saját nevét is elfelejtette volna, ha a csókjuk pillanatában Robert nem suttogta volna a szájába.