Beköszöntött a június és a szokatlanul forró napokon jól
esett a mennyezeten forgó ventilátor nyújtotta enyhe szellő. Még csak
hajnalodott, de a hőmérséklet máris fullasztónak tűnt. Emma a fürdőszobaajtóból
nézte a fiút, akit csak egy vékony lepedő takart. Tudta, hogy meztelen a takaró
alatt, és a bőre, amelyet már megkapott a nap, barnán ragyogott a hófehér
ágynemű között. Nyugodtan aludt, kócosan, mint egy kisfiú, kissé elnyílt
szájjal, hosszú lehunyt pillákkal, szája szélén apró nyálbuborék rezgett, ahogy
álmában felhorkant. Jó volt nézni és jó érzés volt a tudat, hogy ez a szép
ember hozzá tartozik. A fiú megmozdult és még csukott szemekkel az ágyat
tapogatta, őt keresve, ezért gyorsan odalépett és elnyúlt mellette, mintha még ő
is aludna. A fiú öntudatlanul simított végig a testén és megnyugodva szuszogott
tovább, ahogy Emma forró és most éppen beteg testét magához szorította.
Tegnap este étteremben vacsoráztak. Ahogy a téli holmikat
pakolta össze egy nagy dobozba, Rob dzsekijének zsebéből előkerült az indiai
taxis kártyája és próba-szerencse, elmentek. Az étel finom volt, de a szokatlan
ízek mégis meggyötörték. De az is lehet, hogy a desszert, a tejszínnel gazdagon
meglocsolt mangófagylalt veszett össze a többi fogással. Este még nem érezte a
háborgást, de ma reggel alig ért el a wc-ig. Undorodva nézte a színes
összevisszaságot, ami a gyomrából kijött, és kicsit őrült módon az jutott az
eszébe, hogy tényleg minden hányásban van répa, akkor is, ha nem azt evett
előtte. Fogat mosott és a testét figyelte... valahogy nem érezte a
megkönnyebbülést, ami az ilyen gyomorrontásokkor a hányást követi. Valami tompa
émelygés ott maradt, amitől gyengének érezte magát. Lehet, hogy vírus? De ahogy
visszafeküdt Robert mellé és a fiú keze a hasára csúszott, mintha kifejezetten jól
esett volna a meleg tenyér érintése, ezért lecsukta a szemét. Alszik még egy
kicsit, aztán túl is lesz ezen az egész kellemetlenségen.
*
Robert a fürdőszoba tükör előtt az apró harapások és
karmolások nyomait vizsgálgatta a vállán. Emma megrökönyödve nézte az esti
szenvedélye nyomait. -Jesszus, ez csak nem én voltam?
Robert ránevetett: -Hát, más nem volt itt.
-Bocsáss meg! Sajnálom, de ... te voltál a hibás... nem
kellett volna olyan sokáig izgatnod. Már azt hittem, megőrülök a vágytól és te
még mindig nem akartál a lényegre térni. – kacsintott rá a lány, miközben egy
kis aloe géllel bemasszírozta a nyomokat.
-De látom, én sem kíméltelek – igazgatta az ujjait a fiú
Emma karján a lassan elszineződő folthoz. -Sajnálom! Észre sem vettem, hogy így
megmarkoltalak. Fáj?
-Nem. – nyugtatta meg a lány.
-Kicsit eldurvultunk – húzta össze a szemét Robert és
magához húzta Emmát, hogy megcsókolja, de az a következő pillanatban kitépte
magát a szorításából és a wc fölé hajolt. A fiú ijedten hajolt oda, hogy a
libegő szőke hajsátrat távol tartsa a kagylótól.
-Jesszus, Em, mi a baj?
-Valamivel elrontottam tegnap este a gyomrom. Hajnalban már
volt egy köröm, de azt hittem, már minden kijött – suttogta a lány és nagy
nehezen feltápászkodott, hogy fogat mosson. –Rendben leszek, nyugi! Csak ma azt
hiszem, maradok a főtt krumplinál és az almánál.
Robert próbált visszaemlékezni a tegnapi fogásokra, de a
saját tikka masala csirkéjén kívül nem sokra emlékezett. Emma valami tengeri
herkentyűt evett, ha jól emlékszik, meg valami émelyítően édes desszertet. Hát,
akkor biztos az a ludas. Együttérzően simogatta meg a lány hátát, aztán kiment,
hogy töltsön neki egy pohár kólát, amiből kikeverte a szénsavat. Caro
gyerekorvosa szerint a hideg kóla megnyugtatja a háborgó gyomrot. Igaz, hogy
közben lemarja a fogzománcot, de most talán gyógyírként hat majd.
*
Napközben Emma el is feledkezett a reggeli rosszullétről.
Ebédidőben jó étvággyal evett és már csak akkor jutott eszébe a diétás étrend,
amikor jóllakottan megtörölte a száját.
-Látom, tényleg rendben vagy. – mosolyodott el Robert, ahogy
az üres tányérra nézett. –Akartam szólni, hogy a diétával mi lesz, de aztán úgy
gondoltam, ha ezt ilyen jól esően burkoltad be, akkor felesleges kínoznod magad
a sós vízben főtt krumplival.
-Huh, ne is emlegesd! – vigyorgott Emma, aztán a desszertek
felé kacsingatott. Robert a fejét rázva húzta ki az ajtón. –Mára ennyi elég
volt, mert aztán megint túleszed magad. Adta falánk nőszemélye. Téged lassan
olcsóbb lesz ruházni, mint etetni – sopánkodott játékosan.
*
A hét végén Connor egy szentivánéji bulira hívta el őket. A
hatalmas máglyára vetett illatos füvekkel űzték el a gonoszt és a máglya körül
gyújtott kis tüzeket ugrálták át, hogy a
tűz tisztító és gyógyító erejét elnyerjék és a nők termékenységét, a nap életet
adó győzelmét ünnepeljék. Robert Emmával kézenfogva rugaszkodott neki az
ugrásnak, aztán a túloldalon magához ölelte és megcsókolta.
-Na, most már hivatalosan is meggyógyulhatsz, a varázslat
egyenesen neked szól – simogatta meg a lány arcát, amely vörösen izzót a tűz
fényében. –Már aggódtam, amikor még másnap is ott találtalak a mosdó fölé
görnyedve. Ígérem neked, indiai vendéglőbe soha többé nem viszlek. Úgy látszik,
nem bírod a fűszereiket.
Az év legrövidebb éjszakája, a nyári napforduló az ő
életükben is fordulót hozott, bár ekkor még nem tudtak róla semmit. Csillogó
szemekkel, összeölelkezve nézték a színjátszók előadását. Szent Iván éjszakája
varázslatos éjszaka volt, amit életüknek egy nagyon sötét napja követett.
*
Emma erősen koncentrálva kereste az iktatott iratok között
azt az egyet, amit már két napja nem talált a gép memóriájában. Az egyszerűen
nem létezhet, hogy egy ilyen fontos papírt ne nyomtatott volna ki! Még ha
véletlenül ki is törölte, a kinyomtatott példánynak meg kell lennie! Lassan az
egész szekrényt átkotorta, mire Murphyre jellemző módon, a legutolsó fiókban
végre rátalált. Letette az asztalára, aztán felállt, hogy igyon egy pohár
vizet, hátha az is segít az idegeit megnyugtatni. Mostanában gyakran vette
észre magán, hogy szinte ok nélkül fortyan fel dolgokon. Tegnap már Connor is
odaszólt Robertnek, hogy ne bosszantsa Emmát, amíg nem tölt neki egy kávét,
mert ha nem tűnt volna fel, mindig olyan kis morgós, mielőtt azt a fekete
löttyöt meg nem issza. Robert vállat vonva válaszolt, hogy mostanában olyan
gyakran kiabál vele Emma, hogy fel sem tűnt, hogy a kávé lehet az oka. Pedig
sosem volt olyan koffeinfüggő, mint ő.
Nagy kortyokban itta a vizet, aztán a poharat a szemetesbe
dobta és megfordult. Egyenesen egy férfi mellkasának, aki azonnal megragadta a
karjait, hogy megtartsa, aztán felkiáltott, ahogy felismerte: -Emma!
James Marshall ugyanolyan jóképű volt, mint annak idején. És
most volt a vonásaiban valami személyes érzelem, a találkozásuknak szóló öröm, amikor a szemébe
révedt. Annak idején sosem látta ezt a csillogást a kék szemekben, inkább
mintha valami tulajdonosi önelégültség jellemezte volna. Megnőtt a haja –
állapította meg, ahogy a hófehér ingnyakon a fekete fürtök kunkorodtak. Elegáns
volt, szívdöglesztő és olyan boldogan mosolygott Emmára, mint aki mégis
megkapta karácsonyra az ajándékot, ami a legtitkosabb vágya volt. Emma óvatosan
kibontakozott a még mindig szoros fogásból és barátságos mosollyal köszöntötte
a férfit, aztán megkérdezte, hogy mit keres itt.
-Tárgyalásom lesz, valami Robert Palmerrel – nézett a
kártyára a férfi, ami a kezében volt. Apa terjeszkedik, LA után nyitott
Chicagoban is egy fogászati centrumot és most azt tervezi, hogy New Yorkot is
meghódítja. Én fogom vezetni az itteni centrumot, úgyhogy mostantól sokat
fogunk találkozni – simított végig a lány arcán, aki akaratlanul is
hátralépett.
-Mindjárt bejelentelek. – suttogta halkan, de mire az
ajtóhoz lépett, Robert éppen kilépett a kalitkából.
-Szia! Figyelj, nemsokára jön egy James Marshall nevű
fazon... eszembe jutott, hogy talán ez az a ... – itt a mondat benne szakadt,
mert meglátta az elegáns férfit és Emma arcán a zavart. Ő az! – az eddigi sejtés bizonyossággá szilárdult benne. A lányhoz
hajolt, hogy más ne hallja, amit mond és megkérdezte: -Ne vállaljam el? Csak
egy szavadba kerül és sajnos ez a munka már nem fér bele az idei keretünkbe.
Nekik meg sürgős, úgy tudom. Most mondd meg Emma, dobjam ki?
A lány alig láthatóan megrázta a fejét, Robert nagyot
sóhajtott és egy mosolyt erőltetve az arcára a férfihoz fordult. –Robert Palmer
vagyok Mr. Marshall. Már vártam. Kérem, fáradjon be és mondja el, miért
kerestek meg minket!
Emma a csukott ajtóra nézett. Valamikor nagyon szerette ezt
a férfit, aki aztán megütötte. Megrázta a fejét, hogy elkergesse a kellemetlen
emlékeket. Soha többet az életben nem akar semmit James Marshalltól. Ő Robertet
szereti. Csak ennyit kell a fejébe vésnie.
*
James Marshall elégedett mosollyal lépett ki az irodából. Ez
a Palmer elég jó ötletekkel támogatta meg máris a terveiket, az apjának
biztosan tetszeni fog, hogy kézben tudja tartani az ügyeket. A tekintete Emmára
esett, aki a sors szeszélye folytán újra az útjába került. Sajnálta, hogy annak
idején az indulat úgy elragadta, mert nemcsak tetszett neki ez a lány, hanem
tervei is voltak vele. Ideális feleség lehetett volna, csinos, értelmes,
engedékeny, és az anyját elnézve jó bőr lesz még ötven évesen is. Talán az
elmúlt idő elhalványította azt a balsikerű napot és sikerül újra a kegyeibe
férkőznie. Csak a mostoha bátyját kéne elkerülni, mert az a jobb-horog máig fájó
emlék maradt.
-Emma! Bocsáss meg, hogy zavarlak! – lépett az asztalához.
–Azt hiszem, még sokszor fogunk találkozni, mert ez a fickó odabent úgy tűnik,
ért a dolgához. Tudom, hogy nem a legszerencsésebb körülmények között váltak
szét az útjaink, de szeretném jóvátenni. Mindjárt ebédidő. Megtisztelnél, ha
velem ebédelnél.
-Ne haragudj Jim, nem megy. Tudod, járok valakivel, akinek
aligha tetszene, ha én más férfiakkal mennék ebédelni, biztosan megérted...
-Ó, hát megint belefutottál egy féltékeny paliba? Bár, meg
tudom érteni, téged birtokolni olyan kiváltság, amit az ember féltékenyen őriz,
hacsak nem egy sült bolond.
-Nem.Birtokol.Engem! – suttogta indulatosan a lány, mire a
férfi kesernyésen elmosolyodott.
-Akkor én itt követtem el a hibát, igaz? Hát, most már
legalább ezt is tudom. De ez még nem ok arra, hogy két régi jó barát ne ehessen
meg egy szelet sültet ebédidőben, nem? Gyere el velem Emma, hogy biztosan
tudjam, nincs harag!
Emma tanácstalanul meredt az előtte heverő papírokra, aztán
az üvegkalitka felé lesett, ahol Robert éppen telefonált. Végül is, miért ne?
Egy gyors ebéd James-szel, Robertnek nem is kell tudnia róla. Egy papírra csak
annyit firkantott, hogy Ebédelni mentem,
sietek vissza! A cédulát jól láthatóan az asztal közepén hagyta, aztán felállt
és csatlakozott a férfihoz, akit ma a végzet sodort az útjába.
James udvariasan maga elé engedte a forgóajtónál és az
utcára kilépve megcsapta őket a hőség.
-Huh, mondanám, hogy két saroknyira innen van egy jó
étterem, de ebben a melegben emberkínzás lenne elsétálni odáig.- igazgatta
szorosra kötött nyakkendőjét. –Ha ismersz itt a közelben egy jó helyet, nekem
az tökéletesen megfelel.
Emma a sarki bisztró felé indult, ahová Roberttel jártak
ebédelni. Leültek egy ablak melletti asztalhoz és az étlapot böngészve
csendesen tervezgették a következő mondatot, amivel a másik felé nyithatnának
ebben a nyilvánvalóan kicsit kényszeredett helyzetben. A férfi törte meg előbb
a csendet, ahogy az étlapot félretéve a lányra nézett.
-Csodásan nézel ki. Pontosan olyan vagy, amilyennek
emlékeztem rád. El nem tudom mondani, mennyire megbántam, hogy akkor elragadott
az indulat. Egyszerűen... fogalmam sincs, mi történt velem. Foghatnám a
féltékeny természetemre, de az az igazság, hogy a mai napig nem találtam
elfogadható magyarázatot a történtekre. Valószínűleg azért, mert nincs is. Egy
nőt megütni ... csak egy nagyon gyenge pasas képes ilyesmire. Nem tudok ezért
elégszer bocsánatot kérni. De hát megkaptam érte a büntetésemet, elvesztettelek
Téged. Soha többé nem kockáztatnám meg, hogy ilyen nagy árat fizessek egy
pillanatnyi gyengeségért.
Emma lesütött pillái alól nézte a férfi őszintén megbánó
arcát és arra gondolt, talán túl hirtelen döntött akkor. Aztán valahogy lerázta
magáról a selymesen kábító hangot és ettől visszatért a józansága is. Hiszen,
ha ez nem történik, soha nem ismerhette volna meg Robertet. Visszamosolygott
Jamesre:
-Oké, vessünk fátylat a múltra! Te tanultál a dologból, és
azt hiszem, már én is túltettem rajta magam.
A férfi felcsillanó szemmel hajolt közelebb hozzá. -Lehet
olyan szerencsém, hogy a múltban történtek után még egyszer összefonódjon az
életünk? Soha senki nem hatott úgy rám, mint Te. Én lennék a legboldogabb
ember, ha adnál még egy esélyt. Ígérem, soha többé nem csalódnál bennem!
Emma zavartan nézett fel rá. -James, már mondtam, nem vagyok
független, járok valakivel, sőt... tulajdonképpen együtt élünk. Egy nagyon
rendes srác és tényleg szeretem, ráadásul... áá, hagyjuk, szóval nem, sajnálom.
De a férfi még nem adta fel: -Mindig is Te voltál az igazi,
csak én nem voltam elég érett ahhoz, hogy ez időben felismerjem. Képes voltam a
forrófejűségemmel elrontani mindent, de
Emma, azóta én is változtam, lehiggadtam, hidd el, már nem vagyok olyan
seggfej. Elhiszem, hogy most azt gondolod, ez az új kapcsolat az igazi, de ha
adsz egy esélyt, bebizonyítom, hogy tévedsz, és nyugodtan visszatérhetsz
hozzám. Olyan szép volt…
-James, ezt most ne... kérlek! Ne akard, hogy megbánjam,
amiért eljöttem veled ebédelni. Ami volt, elmúlt, nem hiszem, hogy valaha is
fel lehetne támasztani. Szeretem a barátomat, és képtelen lennék megbántani
azzal, hogy versenyt hirdetek kettőtök között. Ne rontsuk el a találkozás
örömét azzal, hogy valami olyasmire próbálsz rábeszélni, ami reménytelen ügy.
-Nincsenek reménytelen ügyek! – a férfi áthajolt az asztal
fölött és két kezébe vette a lány arcát. –Amíg látom, hogy a közelségemre
elpirulsz, addig tudom, hogy neked is eszedbe jut a múlt. Jó páros voltunk
együtt … az ágyban is – suttogta szenvedélyesen és a következő pillanatban a
lány ajkára tapadt.
2 megjegyzés:
Na szóval a gyerekkérdés. Mert gondolom az lesz. Már pár komival ezelőtt kitértem rá, most nem fogok, de mint akkor is mondtam, örütem volna ha nem ez lenne a bonyodalom. De ahogy látom, ez csak az egyik lesz. Mi a jó büdös fenének kellett Emmának ebédelni mennie azzal a fazonnal? Ilyet nem csinálunk! Készülődik a vihar többszörösen is úgy látom.
Tudom ma dünnyögőzöm, de attól még tetszett Jutkám és várom a továbbiakat.
Pusza <3
Óo. Erre az Marsallra nem is emlékeztem. De aztán a vége teljesen beugrott. Most már tudom, hogyan tovább...
Azok a kis Jucus féle praktikák... :)))/aloe
Megjegyzés küldése