Sziasztok!

Elsősorban had fejezzem ki köszönetemet azoknak, akik akár új olvasóként, akár hűséges ismétlőként végig vettétek velem újra a Lakótársakat. Tudom, ez teljesen szubjektív dolog, de nekem valamiért ez a történet egy árnyalattal kedvesebb volt a többieknél, ezért választottam ezt, hogy egy kis időt lopjak magamnak a napi 3-4 oldalnyi friss írása helyett. Lehet, hogy ez nem volt a legjobb megoldás, (sokan elpártoltak az eltelt hetekben) de nem akartam hetekre bezárni az oldalt; annál még ezt is jobb megoldásnak tartottam.

Igazság szerint egy olyan fába vágtam a fejszémet, ami elvileg teljesen elüt ettől az oldaltól. Elvileg. Novellás kötetet tervezgetek és ahhoz készültek az eltelt hetekben részletek. Azért mondom, hogy „elvileg”, mert ahogy szaporodnak az írások, kénytelen vagyok beismerni, hogy a romantikus vonalat nem tudom teljesen elengedni, itt-ott azért felüti a fejét a szerelem. A közös szál, ami összeköti ezeket az írásokat, Velence. Érthető okokból ezekből a kis történetekből itt nem oszthatok meg veletek mindent, mert ha megjelenésre szánom őket, úgy tudom, máshol nem hozhatok nyilvánosságra belőle, max. részleteket. De egyelőre lendüljünk is túl a személyes agyalásomon ebben a témakörben, mert az egész projekt még nincs abban a fázisban, amikor bármi konkrétumról be tudnék számolni. Igazából csak azért osztottam ezt itt meg veletek, hogy értsétek, miért volt a csönd és a „pihenés”. Nagyjából a kötet kétharmada elkészült, innentől kicsit lazábbra veszem az egy ideje csak körülötte forgó gondolataimat. Tapasztalat, hogy egy kis idő és távolság jót szokott tenni a korábbi írásoknak.

Nade... Ahogy az lenni szokott, megírtam három-négy történetet, amikor azon vettem észre magam, hogy az egyikőjük valahogy sehogy se akart frappáns véget érni, csak nyúlt, nyúlt, aztán a harmincadik oldal táján be kellett ismerjem, ez nem abba a füzérbe való gyöngyszem. Oké, láncszem XD Úgyhogy a Muránói tükör című szösszenetet megosztom veletek itt. 

Ujjam keresztben, hogy ezzel nem ijesztek el még több olvasót, mert az az igazság, hogy a Lakótársak ismétlése alatt még a FB-on való megjelenéshez képest is tovább csökkent itt a látogatók száma és ez eléggé megviselt lelkileg, hogy ilyen teátrálisan fejezzem ki magam. Igaz, hogy az ember elsősorban magának ír, de azért persze nem lenne rossz, ha ez másoknak is örömet szerezne. De tényleg, a mostani reakcióknál jóval többre lenne szükség, hogy az emberben ébren tartsa a lángot, a lelkesedést, de már feladtam, hogy emiatt hangot adjak a csalódottságomnak. Lehet, hogy inkább magamba kéne mélyednem az okokat vizsgálva. 

Mindenesetre az is bebizonyosodott, hogy a magánkiadásra teljesen alkalmatlan lennék, hiszen nyilvánvalóan nem tudom menedzselni az írásaimat. Egyelőre még tart a lendület, írok, ami kikívánkozik, aztán, ha majd én is érzem, hogy lassan elhamvad a parázs, akkor szépen elbúcsúzunk egymástól. Az az igazság, hogy már a negyedik éve tart, úgyhogy meglehetősen hozzá lehet ám szokni, hogy az ember minden napjába belecsempésszen egy adagot. Olyan ez, mint valami drog, bár ebben az esetben azt hiszem, kártékony hatásról szerencsére nem kell beszélnünk. Mindenesetre az ember akkor is nehezen engedi el a belső késztetést, ha a visszajelzések hiányoznak.

Na, ... amikor ezeket a sorokat fogalmaztam, még hétfő volt, talán ettől a borongós hangulat, vagy a szakadatlanul zuhogó esőtől (bár, most éppen erőlködik egy kis napsugár, hogy áttörjön a napok óta összefüggő szürkeségen). ... „Az élet szép és a francnak se hiányzik a dráma!” – hogy idézzek egy korábbi szimpatikus figurát, és ezzel a lendülettel nem is nyafogok tovább. 

Viszont holnaptól kezdjünk is bele Alessandro és Marina ...no, meg a Muránói tükör ... történetébe. Ja, azt hiszem, jobb ha előre szólok, hogy ez most kicsit más lesz, mert nem napjainkban játszódik, hanem valahol a századforduló táján, persze a 19-20. fordulón. Remélem, ezzel most nem vágtam le magam alatt még egy ágat, mert az utóbbi időben ehhez jó érzékem van XD , és nehezen viselném, ha tovább csökkenne a blog olvasottsága. És itt megsúgom, a FB-ot utálom, mert ott végképp fogalmam sincs, mennyien jönnek. Kommentelni meg ők sem szeretnek XD

Szóval, sziasztok! Holnap találkozunk!