A szerelem 4 keréken érkezik 52.

A reggeli újságok persze tele voltak a fotóikkal. Julie igazán kényelmetlenül érezte magát, amikor arra gondolt, hogy a jelenlétükkel elvették az ifjú pár elől a lehetőséget, hogy életük nagy napján ők legyenek a középpontban. Bele sem akart gondolni, milyen cirkusz kezdődik, ha valaki felfedezi az ujján a gyűrűt. Ezért aztán, bármennyire is szerette, inkább levette és az éjjeli szekrény kis fiókjába tette. Robert persze az első öt percben észrevette a gyűrű hiányát és rá is kérdezett. Tudta, hogy hülyeségnek tartaná az érveit, ezért aztán csak annyit mondott, hogy nem akarja a kicsit megsebezni vele. Zavarbaejtő volt látni, hogy még a férfi érzett lelkiismeret-furdalást, amiért erre nem is gondolt. Aztán a nap elindult, Robert egy találkozóra sietett, ő a kicsivel a kertben játszott, az életük ment tovább, mintha az éjszaka történéseit felülírhatnák a hétköznapok.

Julie kérésére Robert szüleinek sem szóltak. Mégis, milyen lenne már telefonon át megosztani egy ilyen nagy hírt, arra gondolt, előbb-utóbb személyesen is találkoznak és akkor majd újra az ujjára húzza a gyűrűt és elmesélik a lánykérés publikus részeit.  A barátaiknak sem akarták addig elmondani, amíg a szülők nem tudják és a vége az lett, hogy egy nagy titkolózás közepén találták magukat. Ha a picivel nem lett volna túl fárasztó repülőre ülni, Julie legszívesebben átszelte volna az óceánt, hogy ennek a helyzetnek véget vessen. Közben rémisztően közeledett a nap, amikor Robertnek Ausztráliába kellett utaznia. A Rover forgatására előreláthatóan hat hetet szántak a sivatagi helyszíneken, a további jeleneteket már az itthoni stúdióban veszik majd fel, de ez a hat hét most egy örökkévalóságnak tűnt.

A lány kicsit keserűen állapította meg, hogy Robert megnyugodva a sikeres lánykéréstől, teljes energiájával a készülő filmje felé fordult. Otthon egyre ritkábban tudott vagy akart a kicsivel foglalkozni , mindenesetre a szobájába zárkózva a maga külön kis világában élt; és emiatt a lány esténként olyan fáradt volt, hogy rendre egyedül aludt el a hatalmas ágy egyik oldalán, mihelyst Gregoryt lefektette. Reggel pedig nem volt szíve a kimerülten alvó férfit még egy csókkal sem megzavarni. Szép lassan kihűlt köztük a lepedő. A helyzetet pedig tovább rontotta, hogy állandó kimerültséggel küzdött, ami érdekesen ismerős érzés volt, pedig nem emlékezett, hogy ennyire sűrű napjai lettek volna valaha is.

És egyszer csak azt vette észre, hogy a hálószobában becsomagolt bőröndök között lavírozgat, mert Robert másnap korán reggel útnak indul. Az éjszaka katasztrofálisra sikeredett. Este ugyan viszonylag korán sikerült lefeküdnie és hamarosan érezte, hogy Robert alatt is besüpped az ágy, de amikor a férfi utána nyúlt, a gyerekszoba felől hangos sírás hallatszott, amit Robert némi ingerültséggel fogadott.

-A legjobbkor! – morgott grimaszolva, miközben Julie a köntösét magára kapva sietett a kicsihez. Mostanában gyakran kellett felkelni hozzá, a fogai fájdalmasan bújtak elő. Tíz hónapos volt, a kiságyban már a rácsba kapaszkodva állt és teli tüdőből ordította világgá a fájdalmát.

Mire a kicsit megnyugtatta és sikerült újra álomba ringatnia, Robert már aludt. Julie bemászott az ágyba és mire feje a párnához ért, már ő is álomba zuhant. Amikor egy simogató kezet érzett az arcán, hirtelen azt gondolta, még alig aludt, hagyják már békén és nyögve próbált elhúzódni a kitartó kéz elől.

-Julie! – hallotta Robert hangját. –Ne haragudj kicsim, de itt van Dean, indulnunk kell. Csak nem akartam úgy elmenni, hogy nem is ébresztelek fel. Legyetek jók és beszéljünk mindennap, oké? – nézett a még kába arcra és egy pillanatra átfutott a fején, talán megvárhatta volna, mire éjjel a kicsitől visszaér, mert így még el sem búcsúzhattak egymástól rendesen. Azok a csókok, az az ölelés, amibe Gregory olyan kíméletlenül belebőgött az éjszaka, most kezdtek igazán hiányozni.  Aztán egy csókot nyomott Julie szájára és kiegyenesedett.

-Szeretlek! Szia! Vigyázzatok nagyon magatokra! – azzal fogta az oldaltáskáját és kisurrant az ajtón.

Julie ült a nappali közepén, Gregory a szőnyegen gurult fel-alá, és a lány arra gondolt, hogy ez a pár nap Robert nélkül maga volt a kínszenvedés. Néha úgy érezte, már soha az életben nem lesz képes kialudni magát. Az egész teste elnehezedett, minden tagját ólomsúlyok húzták a föld felé,  és néha meg volt győződve róla, hogy összeszedett valami vírust; de a rossz közérzeten kívül más tünet egyelőre nem jelentkezett. Aggódott, hogy a kicsit meg ne fertőzze, azért aztán a nap nagy részében maszkot vett fel, amit a kicsi persze azonnal új játékként fogott fel és igyekezett tőle mielőbb megszabadítani. Nem jó ez sehogy se – gondolta magában és hirtelen ötlettel a telefonhoz lépett.

-Szia Steph! Bocs a zavarásért, csak érdeklődöm,hogy mostanában lenne-e kedved és főleg időd pár órára Gregoryra vigyázni? – kérdezte az asszonyt, aki megörülve a kérésnek, már másnap délelőttre szabaddá tette magát.

Másnap korán reggel Julie a szokott tompasággal ébredt, aztán a konyhában bekapcsolta a kávéfőzőt. A friss kávé máskor oly vonzó illata most azonban felkeverte a gyomrát. Most már biztos, hogy valami lappang benne – gondolta és megnyugodott, hogy mégse hiába kért az orvosnál időpontot.

Stephanie kíváncsian nézte az elgyötört lányt, aztán amikor az bejelentette, hogy az orvoshoz megy, magában megnyugodva arra gondolt, hogy arra alighanem szüksége is van, hiszen régen látta márt ilyen rossz formában. Miután Julie elindult, a kicsivel kitelepedett a kertbe és a telefonján megnyomta Frank hívógombját. A férfi szinte azonnal felvette. Az utóbbi időben nagyon sok időt töltöttek együtt, bár senkinek el nem ismerték volna a viszonyukat. Stephanie nem tudta, vagy csak nem akarta beismerni, hogy rajtuk kívül már mindenki tisztában van a dolgok állásával. Egy kicsit évődtek a telefonba, aztán Frank elbúcsúzott. Meglepetést tervezett, és ha most Stephanie a kicsivel van néhány órát, akkor ennél jobb alkalom aligha adódik, hogy a nő lakásában, ahová egy ideje ő is bebútorozott, egy romantikus vacsorát készítsen elő. Nagy tervei voltak az estére vonatkozóan, nem ártott elég korán az előkészületekbe belevágni.

Két óra elteltével Stephanie éppen arra gondolt, vajon Julie hol marad el ilyen sokáig, egy telefont azért megereszthetett volna, hogy mire számítson, amikor a készülék mintegy varázsütésre megcsörrent. De nem Julie volt, hanem Robert.

-Szia Steph! Nem tudod véletlenül, Julie miért nem veszi fel a telefonját már órák óta? – kérdezte izgatottan. –Remélem otthon minden a legnagyobb rendben van?

-Ó, de még mennyire rendben van , nagyfiú! – mosolyodott el Stephanie, ahogy a kicsi néhány fogas vigyorát nézte. Tiszta apja ez a gyerek – futott át az agyán. Mire nagykorú lesz, a lányok sírva fognak a kerítés előtt sorban állni, mert híres apukája minden szexepiljét sikeresen átörökítette ebbe a picibe. Aztán vidoran szólt a telefonba:

-A fiaddal vagyok kettesben, és éppen azon gondolkodom, hogy sikerült összehoznod a legnagyobb konkurenciádat.

-Konkurenciámat? – kérdezett bele értetlenül a férfi.

-Bizony, bizony, kedves Robert, a jövőben alighanem átpártolok majd Gregory George Pattinsonhoz, a női szívek legfrissebb tiprójához.

-Jaj, Steph, ne marháskodj, a szívem állt meg egy pillanatra, hogy miről beszélsz – sóhajtott a férfi a telefonba. –De komolyan, nem tudod, hol van Julie?

-Már egy ideje nem érzi jól magát és elment az orvoshoz. – válaszolt Stephanie megnyugtatónak szánt hangon. Nem ő tehetett róla, hogy a hírtől a férfi egyáltalán nem lett nyugodtabb.

-Mi az, hogy nem érzi jól magát? Mi a baj, Steph?

-Fáradt és gyenge, és nagyon aluszékony. Pár napja meg émelyeg is, de egyéb tünet még nincs. Biztos, hogy összeszedett valami vírust. Ennek akart a végére járni, mielőtt a kicsit is megfertőzi.

-Oké, akkor elmondanád neki, hogy kerestem? És vigyázzon magára. Nagyon szeretem és jó lett volna hallani a hangját, mert itt állandóan férfiak vesznek körül és már nagyon hiányzott a hölgytársaság. – vidámodott el a végére a hangja. –Ja, és mondd meg a kissrácnak, hogy fogadjon szót a mamának, ne strapálja le nagyon, mire hazajövök.... Oké, jövök már! – kiáltott oda valakinek a messzi távolban, -basszus, nem hagynak élni –morgott még egy kicsit,aztán elbúcsúzott.

-Na menj, hallom hív a rabszolgahajcsár! És jó legyél te is, nehogy felizgasd az itthoniakat valami alkalmi hülyeséggel ott a távolban, oké? –köszönt el tőle Stephanie.

Amikor bontotta a vonalat, meglepve látta, hogy három hívása is volt az eltelt idő alatt Julietól. Azonnal megnyomta a visszahívó gombot, és a lány az első csengetésre fel is vette.

 -Jaj, Steph! Ide tudnál jönni? Ha nincs kire hagyni Greget, hozd be őt is, aztán meg kell beszélnünk valami nagyon fontosat.

Stephanie úgy nézett az elnémuló telefonra, mintha valami bomba ketyegne a kezében, és attól tartott, amit a lánytól hallani fog, az valami ilyennel ér fel, ha ilyen sírós hangon hívta fel. Villámgyorsan összecsomagolta a picit és taxit hívott. Fél óra múlva már a kórház recepcióján érdeklődött. A recepciónál érdeklődve, az asszisztens a nőgyógyászatra irányította. Ó, édes istenem, mondd, hogy ez nem igaz – sóhajtott fel elgyötörten, és a kicsit a karján egyensúlyozva a 113-as kórterem felé vette az irányt.

Julie kisírt szemekkel feküdt az ágyon, a karjába bekötött infúzió lassan csöpögött. Stephanie lemerevedve álldogált az ajtóban, aztán halkan megköszörülte a torkát.

-Szia!

Julie a merengéséből ki szakadva odakapta a tekintetét.

-Szia! Greget hova tetted? – nézett rá csodálkozva.

-A nővérek vették el tőlem, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. De biztos vagyok benne, hogy tulajdonképpen csak babázni akartak, mert a kicsi ritka jó formában van, vigyorog, dumálgat.

Stephanie maga is érezte, hogy erőltetett a jókedve, de egyszerűen félt, hogy rákérdezzen, mi a baj.

Julie a takarót gyűrögette maga mellett.

-Jaj, Steph! Nem tudom, mi a baj, most éppen remekül is érzem magam, de a doki szerint bent kéne maradnom egy teljes kivizsgálásra. Csak fogalmam sincs, mit csináljak a picivel erre az időre. Ha másként nem megy, elhelyezik itt bent a gyerekosztályon, de hát ez nem a legideálisabb megoldás, tudom én is. Fogalmam sincs, mit csináljak – nézett kétségbeesetten a nőre.

Stephanie pedig mielőtt végiggondolta volna, hogy mit is mond, máris felajánlotta, hogy addig odaköltözik a házba a kicsihez és Marie Thomsonnal felváltva ellátják majd. Egy pillanatra a teli előjegyzési naptárra gondolt, de aztán megrántotta a vállát, vannak az életben fontosabb dolgok is, mint egy határidőnapló. Majdcsak megoldja. Fogalma sem volt róla, hogy Franknak mennyi munkáját dönti romba ezzel a döntéssel.

A halkan nyíló ajtóra mindketten odakapták a fejüket. Morgan doktor a kezében lévő papírokat olvasgatva, fejcsóválva lépett be a szobába.

Kérdőn Juliera nézett és fejével alig láthatóan Stephanie felé biccentett. Julie megértette a néma kérdést és azonnal válaszolt is rá.

-Ms. Ritz előtt nyugodtan beszélhet doktor úr, ő úgyszólván családtagnak számít.

-Nos, akkor… Julie… nem is tudom, hogyan fogalmazzak… az előző terhessége maga volt a csoda, ahogy a gyógyszer mellett megfogant ez a stramm kis vasgyúró, akivel odakint volt szerencsém összefutni. Egy percig sem csodálkoznék, ha úgy döntöttek, hogy a jövőben majd másként védekeznek. Mert gondolom, úgy döntöttek…

Julie agya még az első mondatnál leblokkolt…. az előző terhessége… akkor ez azt jelenti, hogy most újból terhes? Védekezés? Édes istenem! Hónapokig nem volt miért, aztán meg nem is gondolt rá. Lelki szemei előtt felrémlett az a nap, amikor Robert a gyerekszobából szinte elrabolta, akkor is biztos, hogy védekeztek, hiszen a fürdőszobaszekrényből a férfi a csomagot magához vette. De aztán már nem esküdött volna meg rá, hogy a megszámlálhatatlan alkalom mindegyikén gondoltak erre, amikor a szenvedély magával ragadta őket. Azon az éjszakán, amikor a férfi megkérte a kezét, biztosan nem. Aztán megtalálta a maradék gyógyszereit és elkezdte szedni. Éppen mostanában gondolt rá, hogy emiatt is felkeresse az orvosát. Szedte a gyógyszert automatikusan, megvolt győződve róla, hogy kétszer nem csaphat ugyanoda a ménkű.

Az orvos és Stephanie egyaránt kíváncsian figyelték Juliet, ahogy láthatóan az emlékei közt kutat. Stephaniet szinte sokkolta a hír. Atyaúristen, ezek aztán belehúztak. A kicsi még nincs egy éves és máris testvér van a láthatáron? De hát, hova tették a józan eszüket? Még össze sem házasodtak, csak gyártják itt a focicsapatot ész nélkül. Kicsit kárörvendően gondolt arra, vajon Robert ezt az örömhírt hogyan fogadja majd.

Az orvos megköszörülte a torkát, mielőtt a folytatásba belekezdett volna.

-Nos, mint mondtam Gregory érkezése egy kisebbfajta csoda volt. És ha most jól értem a testbeszédét, akkor a születése óta eltelt időben nem foglalkoztak a családtervezés kérdésével – nézett kicsit szemrehányóan a lányra.

-Az eddigi vizsgálatok szerint alighanem hat-nyolc hetes terhes lehet, de mindjárt csinálunk egy ultrahangot, abból talán többet állapíthatunk meg.

-Hat-nyolc hét, akkor ha a hat hét igazolódna be, szinte biztos, hogy Kevinék esküvőjének éjszakája volt a bűvös éjjel – gondolt álmodozva arra a varázslatos éjszakára Julie, miközben agya még képtelen volt a dolog hétköznapi oldalával foglalkozni. Egy újabb kisgyerek, amikor már most is úgy érzi, hogy egyszerűen képtelen rendesen kipihenni magát. Ezt egyedül nem fogja tudni végigcsinálni.

A készülék halk duruzsolása, a hasán elkent ragacsos zselé és nem utolsó sorban a saját kalandozó gondolatai elvonták Julie figyelmét az orvosról, aki egyre izgatottabban figyelte a monitort. Stephanie lassú, óvatos lépésekkel távolodott el a lány fejétől, hogy a monitort lássa. Aztán a szájához kapta a kezét