-Julie, ugye rendben van minden? Robert itt van? Mi
történt már megint? Stephanie a frászt hozta ránk, amikor a lelkünkre kötötte,
hogy mielőbb érjünk ide, de semmit nem volt hajlandó elárulni a miértekről.
-Gyertek be! Rendben van minden, de tényleg – nézett
Richard bizonytalanul hunyorgó szemébe magabiztosan a lány. –Robert! Látogatóink
érkeztek, bújj elő! – kiabált a terasz felé.
Robert kíváncsian bukkant fel a lágyan lengedező
függöny mögül és szája a füléig ért örömében, amikor a szüleit meglátta. Soha
jobb időzítést!
-Anya, apa, de jó, hogy itt vagytok, ugyanis nagy
hírünk van! – csapott bele a közepébe. –Julienek visszajöttek a múltbeli
emlékei, de ez most nem is olyan fontos. Az annál inkább, hogy gyereket várunk.
Nem is egyet, hanem ikreket! Mit szóltok, micsoda fantasztikus fordulat?! –
lelkendezett, miközben észre sem vette, hogy a szülei döbbenten és szótlanul
ülnek a kanapén. Julie kis grimasszal arra gondolt, hogy talán nem kellett
volna azonnal a jegesvödröt ráborítani a nagyszülőkre, de aztán abban bízott,
hogy Gregory érkezése is nagy öröm volt a számukra, talán most sem állnak
másként a dolgokhoz.
Richard találta meg először a hangját.
-Hát, szívből gratulálunk gyerekek, de ha már így
alakultak az események, akkor talán valami másra is gondolnotok kéne, nem?
-Mire? – néztek egymásra a fiatalok.
-Apád azt hiszem a harangzúgást és gyémántgyűrűt
hiányolja a lelkesedésedből – nézett rá kicsit szemrehányóan a fiára Claire.
-Ja, az esküvőt? – vigyorgott Robert. -Hát persze, az
is lesz, hamarosan, már amilyen hamar az ilyesmit meg lehet szervezni, ezért is
örülök, hogy itt vagytok, mert megspóroltatok nekünk egy utat, hogy ezeket a
szerveznivalókat megbeszélhessük.
Claire megnyugodva
kapott elő egy noteszt a táskájából. -Na, akkor csak röviden, mi az,
amihez ragaszkodni szeretnétek és mi az, amit kifejezetten nem akartok? A többiről
majd mi gondoskodunk – biccentett Richard felé.
-Nyugi fiam, nem hagyom anyádat nagyon belelkesedni –
mosolygott a férje, mire Robert elvigyorodott és magához húzta Juliet.
-Na, bízzunk a vak szerencsében és kiadjuk a kezünkből
a gyeplőt, vagy inkább mi szervezkedjünk, hm?
-Atyaisten, Gregory! – sikkantott Claire, amikor
eszébe jutott, hogy a tornádószerűen érkező hírek közepette az unokáját még nem
is látta.
-Hol hagytátok a picit? – nézett kérdően a fiára.
-Nyugi, anya... ma kimenőnk van, a bébiszitterünk
kirándulni vitte.
-És ti el mertétek engedni egy idegennel az unokámat?
Mi lesz, ha eltűnik vele, ebben az idegen országban meg egyszerűen nyoma vész?
– Claire fantáziája megállíthatatlanul csapongott.
Robert elmosolyodott.
-Azt hiszem, erre elég kicsi az esély, de hamarosan
úgyis kiderül, mert lassan haza kell érjenek.
Mintha csak erre a bejelentésre várt volna, megszólalt
a telefonja. A kijelzőn Dean neve villogott. Robert vigyorogva hallózott bele.
-A hangodból ítélve kipihentétek magatokat – szólt
bele Dean egy árnyalatnyit elgyötört hangon.
-Akkor le is szállítanám nektek a porontyot. Nem
mondom, hogy nem izzasztott meg egy párszor, de alapvetően rendes srác. Tényleg
tiszta apja, ha belegondolok. Hol az őrületbe kerget, hol kenyérre ken.
-Oké, nem kell udvarolnod! Visszavesszük a srácot,
csak hozd, szerencsére megjöttek apáék, majd pesztrálják tovább, mert nekünk
még pihennünk kell egy kicsit – kacsintott Juliera, aki az emlékektől
pipacspirosan álldogált mellette.
Richard még este is felnevetett, amikor eszébe jutott
a pillanat, amikor a fia testőrét új szerepkörében meglátta. Becsületére legyen
mondva, Dean túlélte a napot, pedig Gregory a rengeteg új tudományát biztosan
rajta is próbálgatta eleget. Neki már a dereka szakadt le, mert egy órán
keresztül kapaszkodott a kicsi a kezébe és fel-alá sétáltatta, és valahányszor
valami más játékra akarta rávenni, akaratos kis szája azonnal nem-et mondott. Ráadásul
akárhányszor próbált kicsit erélyesebben rászólni, a felesége mindig a pici
pártját fogta. El fogja kényeztetni ezt a kölyköt is, akárcsak annak idején
Robertet. Robert... már azt hitte, sosem lesz fia, amikor megszületett, aztán a
nők a családban öltöztethető hajasbabának nézték, már attól félt, sosem lesz
belőle igazi pasi. Amilyen lányos kamasz volt, néha kicsit megrázta volna, hogy
nézzen már a tükörbe, de szerencsére még idejében előbújt belőle a férfi.
Elnézte őket ma Julieval és a kicsivel, és megnyugodva
konstatálta, hogy fiatal kora ellenére eléggé benőtt már a feje lágya. Hja, a
filmvilágban boldogulni nem egy kéjutazás, hamar fel kell nőni. Úgy látszik, az
apaság meg a legjobb oldalát hozza elő. Hallott ugyan félfüllel híreket, hogy a
hirtelen természete időnként még bajba sodorja, de a lényeges dolgokat jól
kezeli. Mindenesetre a családtervezés kérdéséről nem ártana elbeszélgetnie
vele, mert szép dolog a nagy család, de talán egy kicsit korai volt még ennyire
belehúzniuk. Amikor zsebében megcsörrent a mobil és a kijelzőn Lizzyt látta,
elmosolyodott a gondolatra, hogy a lányok unoka kérdésben most már behoztatlan
hátrányba kerültek az öccsükkel szemben.
A Pattinson család teljes létszámban üldögélt a
repülőn, Claire-t ugyanis le sem lehetett beszélni arról, hogy velük tartson
Los Angelesbe. Még mindig nem döntötték el, hogy az esküvőt ott vagy Londonban
szervezzék meg, ezért úgy gondolta, hogy egy terepszemlét mindenképpen tartania
kell. Robert szerint a szertartásra a
családon és a legközelebbi barátokon túl nem kéne meghívni senkit. Majd
tartanak egy eljegyzési partit, oda eljöhet minden ismerősük, de nem akart
népünnepélyt csinálni életének egyik legfontosabb pillanatából. Tekintve az
őket még mindig körülvevő őrületet, érthető volt az óvatossága.
Claire azóta gyűjtötte az újságokban megjelent
cikkeket a fiáról, amióta az első filmszerepét megkapta. Aztán belátta, hogy a
cikkek egyre kevésbé a szerepről és annál inkább a fiáról, a magánéletéről
szólnak. Mivel sosem volt egy kitárulkozó típus, kevés konkrétumot tudtak róla
nyilvánosságra hozni, de annál több kitalációt. Eleinte minden ilyen cikktől
enyhe szívrohamot kapott, aztán megedződött. De sosem fogja tudni megérteni,
hogy írhatnak olyan valótlanságokat róla, mint az az emlékezes fényképekkel
„alátámasztott” hír volt, miszerint Robert dorg hatása alatt verekedésbe
keveredett és a rendőrségi fogdába vitték. A fotók amúgy a Remember me
forgatásán készültek, de ezt akkor ő még nem tudta. Sírva tárcsázta Stephanie
számát, hogy magyarázatot kérjen tőle.
Robert Gregoryt lovagoltatta a térdén, amikor a
stewardess szólt, hogy hamarosan megérkeznek, be kell kössék a kicsit is.
Szívét elöntötte a szokásos megkönnyebbülés, amiért baj nélkül landoláshoz
készülnek. Bármennyit is utazott, az óceán fölött még mindig légibalesetek
rémképei kínozták, és így, hogy az egész családja vele volt, ez a félelem még
erősebben nyomasztotta. Odalent Los Angeles fényei villogtak és arra gondolt,
hogy a következő napokban valószínűleg alaposan felkavarodik majd körülöttük az
állóvíz. Talán tényleg Julienak van igaza és egy megbízható magazinon keresztül
kéne megosztani a nagyvilággal a tényeket. Ezzel talán kihúzhatnák a
bulvársajtó méregfogát. Ahogy a gép kerekei a kifutópálya betonjára értek,
bekapcsolta a telefonját . Több nem fogadott hívása is volt. Köztük Kristen,
Tom, Marcus és Stephanieé is. Először őt hívta vissza.
Stephanie nagyot sóhajtva nézett a telefon
kijelzőjére. Robert. Komolyan elege volt már belőle, hogy állandóan ő legyen a
rossz hír hozója, de ha nem figyelmezteti a férfit, még képes lesz valami
elhamarkodott lépésre. Sokszor tényleg nem értette a firkászokat, hogy létezik,
hogy ennyire nem érdekli őket, hogy a megjelentetett cikknek mennyi a
valóságtartalma, és mennyi benne a kitaláció. Robert már attól kiborult, hogy képek
jelentek meg Julieról Marcussal és a kicsivel, ahogy a tengerpaton bolondoznak.
De az azóta eltelt napokban úgy tűnik, jó üzletnek bizonyult ezekhez a képekhez
hajmeresztő sztorikat kitalálni. Ezek egyikében egyenesen azzal vádolták
Robertet, hogy mivel távollétében, a forgatás zárt világa miatt nem szolgál
kellő híranyaggal, ezért lefizetett egy papit, hogy a barátnőjét és kisfiát
fotózza. Jó barátja gyengéd megnyilvánulásai váratlanok voltak a számára is, és
most azért is tűnt el a világ elől, mert a szakítást igyekszik kiheverni. A
házuk kapuján kilépő lenge szőkeség pedig alighanem a gyógyír minden bajára.
Frank a kisbusszal az érkezési oldal kijáratához állt.
Járó motorral várta Dean és a család felbukkanását, de mivel Stephanie már
figyelmeztette, hogy a gép késik, a nő által az ülésen hagyott magazint lapozgatta. Szegény srác! – gondolta együttérzően. Nincs
az a pénz, amiért cserélne vele. Steph már két napja görcsöl azon, hogy a
bulvársajtóban megjelent ökörségeket hogy adja be neki, hogy a botrány minél
kisebb legyen. Férfiszemmel a bögyös szőke, aki a kapun lépett ki éppen az
egyik fotón, igazi bombázó volt. Pontosan az a nő, akivel egy férfi
vigasztalódni tudna. Egyetlen éjszakára. Marcussal csúnyán össze is veszett
miatta, hiszen a kép megjelenése után azonnal leszídta, amiért Roberték
távollétében idegent engedett a házba. Ezek a kölykök képtelenek felfogni, mit
jelent az elővigyázatosság. A francnak nekik testőr, ha nem veszik tudomásul,
hogy az otthonuk védelme az elsődleges. Közben Steph rácsörrent, a gép
megérkezett. Az újságot automatikusan a hátsó ülésre dobta és felkészült az őrületre.
Robert már a repülőn is észrevette a többé-kevésbé
feltűnésmentesen fényképező és twitterező rajongókat. Gregoryt igyekezett
takarni, egyszerűen nem akarta, hogy a vakuktól megrémüljön, és a kicsi bájos
arcát az újságokban lássa viszont. Érkezésük híre megelőzte őket és ennek
megfelelően tekintélyes tömeg várakozott a kijáratnál. Szinte már automatikus
volt a mozdulat, ahogy a fejét leszegte. A francba, most már örökké csak a lába
előtti egy-másfél métert fogja látni a világból? Most azonban nem rohanhatott
egyedül a biztonságot adó kocsi belseje felé, egyik kezében a kapucni alatt
üvöltő Gregoryt cipelte, a másikkal Juliet vonszolta maga után. A szüleivel már
nem is tudott foglalkozni, csak bízott benne, hogy Dean óvó karjai mellett ők
is hamarosan a kisbuszba kerülnek. A szokásos, folyamatos kiabálást is
igyekezett kizárni a fejéből. Tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor igazán vad
dolgokat ordibálnak, hogy fotózható reakciókat csaljanak ki belőle. Néhány hang
azonban eljutott a füléig, bár értelme annak sem sok volt. Szakításról és
Marcussal való verekedésről volt szó. Elhűlten hallgatta, micsoda marhaságokat
képesek egyesek kitalálni. A kocsiban végre csend és béke vette körül őket.
Ahogy a kicsit bekötötte a gyerekülésbe, egy magazin csúszott le az ülésről.
Utánakapott és Julie kezébe nyomta. A lány szórakozottan belelapozott, aztán
elsápadt és ijedten csapta össze a lapot. Robert sóhajtva nyúlt utána és ő is
átlapozta. Némán nézte a fényképeket, a bekarikázott részleteket, de igazából a
hozzá költött szövegen húzta fel az agyát. Amikor Stephanie és a szülei is a
kocsiban voltak, az impresszumhoz lapozott. -Steph, kérlek, szólj Timnek, hogy
ezt a magazint perelje be. Ennyi volt. Tovább nem hallgatom ezt a mocskot.
A házhoz érve a kisbusz óvatosan hajtott a várakozók
közé és a lassan félregördülő kapun bejutva azonnal olyan pozícióba parkolt,
hogy a kiszállókról a lassan záródó résen át ne készülhessenek fotók. A hátsó
kertben Marcus toporgott az izgatott Beart visszatartva. Robert nagyot sóhajtva
nézett a barátjára, aztán a kicsivel a karján a hűvös lakásba lépett. Marcus
utána nyúlt és megfogta a karját.
-Figyelj, ne haragudj, nem tudtam, hogy így felfújják
a dolgot. Mandy miatt meg még egyszer bocs, hülyeség volt idehozni, tudom.
Julie átvette a kicsit és a nagyszülőkkel együtt
mindenki elvonult kicsit felfrissíteni magát.
Robert a fejét rázva fordult a barátjához.
-Nem te tehetsz róla. Azt hiszem, Julienak van igaza,
és beszélnünk kéne valami megbízható magazinnak, aztán onnantól nem kellene
találgatniuk, hogy mit művelünk a zárt ajtók mögött. Csak olyan nehéz beengedni
az embereket az életünkbe. Nem akarom elhinni, hogy pusztán azért, mert
szerepelek néhány filmben, ezzel elkötelezem magam, hogy betekintést engedjek a
magánszférámba is. Ha bekopognék a szomszédba, hogy ugyan meséljenek nekem a
szerelmükről vagy a gyerekükről, én lennék az első, akinek az arcába vágják,
hogy mi közöm hozzá. Nekem meg nem jár ennyi sem. És bocs, hogy ennyi
zagyvaságot hordtak össze rólad is, pusztán azért, mert erre a szeleburdira
kellett vigyáznod. Még a végén a jövőben el sem vállalod, ha ennyi cirkusszal
jár – vont vállat, miközben a hűtőből két sört vett elő és az egyiket Marcus
felé nyújtotta.
4 megjegyzés:
Lassan ugyanolyan fontos kelléke lesz a reggeleimnek a történeted olvasása, mint a kávé. :) További mázli, hogy ilyen korán kelsz.
Sejtettem, hogy a hétköznapokba való visszatérésük nem lesz egyszerű, de ha nem tér vissza a korábbi fásultságuk, már nyert ügyük van.
A tegnapi túlfűtött jelenetről: megy ez neked Jutka! XD A "technikai" részleteken túlmenően az érzelmi töltet is átjött.
Puszi: Vusi
Huh....hát nem semmi volt!
A mennyből egész konkrétan a pokolba jutottak!
Most hogy így kicsomagoltad nekünk ezt a "sztárságot", nem is annyira vonzó ez a világ. :(
Bár már ezt többször mondtam, én tuti meghülyültem volna az "igazi" Rob helyében. Erős jellem, és két lábbal a földön álló egyéniség kell ahhoz, hogy ezt valaki ép elmével kibírja.
Hát akkor vissza a való világba!
Még azért egy kicsi nyugalom a "békeszigeten" jól esett volna!
Amúgy örök hála a napi frissért! Mindig jól indul a nap Robbal és Julieval. ;) <333
Én is minden nap várom az új részeket.Nagyon jó.Várom a folytatást.Üdv Judy.
....hát itt lennék ,teljes menetfelszerelésben /szemüveg,pzs,miegymás..XD /
A repülőről való leszállás utáni részt pontosan vizuáltam és tetszett.
:):)
Megjegyzés küldése