62. A szerelem 4 keréken érkezik

Julie a partmenti úton hajtott, amikor mögötte felharsant a rendőrautó szirénája. Ijedten nézett a kilométerórára, de nem hajtott gyorsabban a megengedettnél. Sóhajtva félrehúzódott és leállította a motort.

A mögötte megálló rendőrautóból kiszállt a vezető és zseblámpájával a Volvo fenekét pásztázta. Aztán előrement és az utastérbe világított. Julie hunyorogva nézett ki az éles fénybe. A rendőr  lekapcsolta a lámpát.

-Elnézést! Ugye tudja, miért állítottam meg?

-Nem hajtottam gyorsan, mert abban a pillanatban ránéztem az órára, amikor megszólalt a sziréna. Esetleg nem világít valamelyik lámpám? – nézett rá Julie értetlenül.

-Nem, nem ez volt az oka. Megtenné, hogy igazolja magát?

Julie automatikusan az anyósülés előtti szőnyeg felé hajolt. Mindig oda dobta le a táskáját, de a gumiszőnyeg most üres volt.

-Ó, istenem, a táskám! Tudom, hülyén hangzik, de olyan hirtelen indultam el, hogy a táskám otthon maradt. Nem tudom igazolni magam, de ha felhívná a férjemet, akkor ő biztosan...

Oh, de hát éppen őt hagyta ott ilyen rohanvást, elég kínos lesz, ha a segítségét kell kérje. De hát még mindig inkább ez, minthogy bevigyék a rendőrök. – morfondírozott magában.

-Mrs. Pattinson, a férje adott le körözést a kocsi miatt. Jó, nem igazi körözést, mert tudta, hogy maga vitte el, de aggódott. Azt mondta, hogy túl ideges volt, amikor a kocsiba ült és mivel veszélyeztetett terhes, félt, hogy esetleg valami  baja lesz. Szóval, megtenné, hogy átül a szomszédos ülésre, és akkor a kollégámmal hazavisszük? – nézett rá a rendőr kérdőn.

Julie nagyot sóhajtva a kilincs után nyúlt. A rendőr előzékenyen tartotta az ajtót, hogy abba kapaszkodhasson, ahogy a magas felépítményű kocsiból kiszáll. Aztán megkerülte az autót és beült a vezető melletti ülésre. A rendőr intett a társának, aztán beült a volán mögé.

-Jackson őrmester vagyok, a férje már ismer;  talán beszélt is rólam magának.

Julie fáradtan bólintott. Oh, igen, a jóságos Jackson őrmester, minden részegek védelmezője és mostantól úgy tűnik a terhes anyáké is. Robert aggódott? Persze, hogy aggódott, végül is kirohant az éjszakába, azt sem mondta, ég veled. A hazafelé vezető úton csendben bámult ki az ablakon. Mégis mi a fenét akart csinálni? Elrohant otthonról, ott hagyva csapot-papot, a kicsit az összekoszolt kiságyban, iratok nélkül, miközben fogalma sem volt róla, hogy hova tart. Mint ahogy ezt elmondhatja az egész életéről is. A bordáját ért hatalmas rúgástól kis híján felkiáltott, a rendőr ijedten nézett rá, miközben nyögve a hasát masszírozta.

-Jól van? Orvosra van szüksége?

-Nem, nem, csak a kicsik helyezkednek odabent és valakinek útban volt az egyik bordám – nyögte Julie, miközben enyhe hányingerrel küzdött.

Igen, ez volt a legnagyobb problémája. – tért vissza az előző gondolatmenethez. Mindjárt 24 éves és fogalma sincs, mit kezdjen magával, pedig rövidesen három gyerekért kell felelősséget vállaljon. Ez a veszekedés Roberttel világosan rámutatott arra, hogy csak a férje, a gyerekek töltik ki a mindennapjait, és ettől túlságosan birtoklóvá válik. Ha Robertre van szüksége a barátjának (még véletlenül sem akarta a barátnő kifejezést használni), akkor ezt el kell fogadja; hiszen tényleg olyan kevés közeli barátja van. És az sem normális, hogy neki magának viszont még kevesebb. Ki fog járni a játszótérre és barátkozni fog. Nem élhet a férfi mellett bezárva és ha rajta múlik, előbb-utóbb Robertet is ráébreszti, meg kell találják a módját, hogy kiszabaduljanak az állandó bezártságból, mielőtt mindketten teljesen befordulnak. Saját magát már elég közel érezte ehhez az állapothoz.

A kocsi megállt a ház előtt és abban a pillanatban lassan csúszni kezdtek a kapuszárnyak. Ezek szerint Robert az ablaknál állva várta. A rendőr beállt az udvarra, majd kiszállt és kisegítette a nőt. Julie bizonytalanul toporgott. Elköszönjön, behívja? A megoldás végül Robert alakjában érkezett.

-Jó estét , Jackson őrmester! – köszönt oda a férfinak, miközben tekintete Juliet kutatta.

-Uram! – biccentette a kezét a sapkájához a rendőr. –Mrs.Pattinson jól van, bár menetközben rám hozta a frászt, mert egy kicsit rosszul lett, de azt mondta, nincs semmi baj, ezért aztán inkább hazahoztam. Kívánja, hogy ennek a bejelentésnek legyen hivatalos nyoma?

-Nem, persze, hogy nem – sietett Robert a válasszal, miközben óvatosan átkarolta a feleségét.

-Nagyon köszönjük a segítségüket! Lassan egészen a lekötelezettje leszek. De ha ebből bármi kellemetlensége támadna, kérem, hogy szóljon nekem. Mindent el fogok követni, hogy tisztázzuk a főnökeinél, milyen nagy segítséget nyújtottak ma este.

A búcsúzás után a rendőr sietve elhagyta a házat. Robert aggódva fordult oda a lányhoz. Hajának egyik tincsét az ujjai között morzsolgatta, majd magához húzta és az állát a fején nyugtatva beszélni kezdett.

-Julie, basszus, még egy ilyen és a dilidokinál fogok kikötni. Arra jövök ki a szobából, hogy Greg ordít, az ágya egy disznóól, te pedig éppen a kapun hajtasz ki. Fogalmam sem volt róla, hogy mi van. Ne haragudj, hogy rád küldtem Jacksont, de hirtelen nem volt jobb ötletem. Ahogy elrohantál, féltem, hogy valami bajod lesz. Nem élném túl, ha megint megjárnánk a poklot – sóhajtott egy nagyot.

Julienak eszébe jutott a kicsi és ki akart bontakozni a férfi öleléséből, hogy a gyerekszobába menjen, de a férje visszatartotta.

-Az ágyát lehúztam, de fogalmam sincs, hol a tiszta ágynemű, úgyhogy az ágyunkba fektettem, és persze a kis hamis ott azonnal be is verte a szundit. Úgyhogy azóta is ott durmol. Azt hiszem, lassan itt az ideje, hogy mi is kövessük.

-Robert! – tolta el magától Julie. -Nem tehetünk úgy, mintha nem lenne semmi megbeszélnivalónk. Greg malackodása már csak a hab volt a tortán, de úgy érzem van más is, amit még nem beszéltünk meg.

-És ma már nem is fogjuk. Úgyis csak az indulat beszélne mindkettőnkből. Holnapra leülepedik a dolog, én is átgondolom, hogy mit akarok csinálni és hogyan, te is átgondolod, aztán leülünk és megbeszéljük, mint két felnőtt, nagycsaládos ember. Mert amit ma előadtunk, abban nem sok józanság volt, lássuk be. Na, gyere, hiszen alig állsz a lábadon. Keressünk magunknak egy kis helyet a saját ágyunkban, mert Greget ismerve kezét-lábát szétdobva elfoglalja a fél ágyat. De ha összebújunk, talán elférünk még mi is.

Csendben, egymást átkarolva ballagtak a hálószoba felé, amikor Julie hirtelen megtorpant.

-De Jackson hogy talált meg?

-A jeladó édesem. Dean ragaszkodott hozzá, hogy a kocsi több alkatrészébe is beépítésre kerüljön, így aztán elvileg nem tudok meglépni előle. Eddig hülyeségnek tartottam, mert hol akarok én meglépni bárki elől is, de ma este hálás voltam az ötletéért. Persze, biztosan ő sem gondolta volna, hogy téged kell vele megkeresni, nem engem. Rossz kislány voltál Julie, nagyon rossz- mormolta a lány füle mögötti érzékeny bőrt cirógatva az orrával.

-A fene egye meg, még nincs kész a vendégszobánk – nézett a ház kert felőli oldalánál folyó építkezés felé. –De sebaj, mindkettőnknek izzasztó egy este volt, javaslom hát, menjünk együtt zuhanyozni. Tudod, nem árt a vízzel takarékoskodni, a vízkészletek amúgy is vészesen fogynak szerte a világban.

-Hát, a világért sem akarom, hogy rajtam múljon a környezet elsivatagosodása – suttogta vissza Julie és egy pillantást vetve az ágy közepén nyugodtan alvó Gregoryra, mosolyogva behúzta a férfit a fürdőszobába.

Julie a palacsintákat sütötte éppen, amikor  Robert kiabálására a hálószobába futott. A férfi egy szál boxerben térdelt az ágy mellett és villámló szemekkel nézte a trónörököst, aki megszeppenve pislogott rá a párnák közül.

-Greg, azonnal gyere ide! Nem fogunk fogócskát játszani az ágyban, főleg, amikor olyan büdös  a csomagod, hogy poloskát lehetne vele irtani. Megígérted, ha itt alhatsz, akkor jó gyerek leszel. Akkor most elárulom neked, drága fiam, hogy a jó gyerek már bilibe tojik, nem a gatyába és ha már elkövette ezt az égbekiáltó dolgot, akkor szépen szót fogad az apjának. Nem mondom még egyszer, azonnal gyere ide!

Gregory legörbülő szájjal négykézláb mászott oda hozzá, amikor észrevette az ajtóban vigyorgó anyját. Azonnal visszatottyant a fenekére és szívhez szóló bőgéssel Julie felé nyújtotta kis karjait. Julie csendben viaskodott magával. A gyerek olyan ennivalóan édes volt, de tudta, hogy Robert alighanem felrobbanna, ha ő most előadná a jó anyucit. Ezért inkább ő is odatérdelt a férfi mellé.

-Bizony Greg, apának igaza van. Megbeszéltük már, hogy a kaka a bilibe való. Nem olyan nagy baj, ha még a pelusba megy, de olyankor szólni kell és minél hamarabb kicserélni a nadrágot. Úgyhogy most nincs játék, amíg büdi a pelus.

Gregory kerek szemekkel figyelte kettősüket, aztán mintha megrántotta volna a vállát, odamászott hozzájuk és két kis karjával magához ölelte mindkettőjüket.

-Piszkos gazember, te is tudod, hogy vedd le a lábáról az embert – sóhajtott Robert, miközben a torkát szorongató gombócon igyekezett úrrá lenni. –Na gyere, mert anyád alighanem most égette el a palacsintasütőjét, ide érződik a szaga.

-Jézusom! – sikkantott Julie és már rohant is ki a konyhába, hogy az átforrósodott serpenyőt a hideg vízbe dobja.  Hát, a maradék tésztát ezzel már aligha fogja megsütni, de kidobni is sajnálta volna. Gondolt egyet és előkapta a tortasütő formát. Gyorsan kivajazta, morzsával meghintette és cukrozott almaszeleteket fektetett az aljára. A maradék palacsintatésztát ráöntötte és a forró sütőbe tolta. Gyerekkorában az édesanyja sokszor csinált reggelire ilyen könnyen elkészíthető édességet, talán Robert és a gyerek is értékelni fogja.

Pár perc múlva megjelentek a férfiak és Robert az etetőszékbe ültette a kicsit, aztán hálásan nyúlt a kávésbögréért, amit Julie nyújtott feléje.

-Az életemet mented meg ezzel, mert ami a srác gatyájában volt… jézusom, miket eszel kölyök, ami ilyen formában jön ki belőled? – fintorgott, amit a fia a jelek szerint nagyon mulatságosnak tartott, mert vidáman tapsolt. 

-Na, mit sikerült megmenteni a reggeliből? – nézett kíváncsian Julie mögé, de ott csak 2-3 szelet palacsinta árválkodott.

-Ó, ezeket ki kapja? Mert hármunknak biztosan kevés lesz - keresgélt egy kis lekvárt a hűtőszekrényben.

Julie játékosan a kezére csapott.

-Hagyd azokat, majd Maci megkapja reggelire. A tietek még a sütőben van.

Robert az illatokat követve gyermeki lelkesedéssel leste a sütőben szépen emelkedő tésztát.

-Óóó, süti… na, Greg, mit szólsz hozzá, anya valami újdonsággal lep meg minket?

A lelkes tapsolás egy pillanatra sem szűnt meg.

Julie kivette a formát a sütőből, majd egy tálra borította a tartalmát. A karamelizált almaszeletek csodás aranybarnára sültek.

-Mi ez? – szimatolt Robert a látványos sütemény felett, miközben Julie nem győzte elhessegetni a kezét, amivel egy darabkát akart lecsípni a széléből.

-Borított francia almatorta álá elégetett palacsintasütő – mutatott a tálra egy nagyívű mozdulattal. –De egy kicsit várni kell, mert az alma még túl forró.

Csipegették a reggelit, bár Robert csipegetését még egy bányász is megirigyelte volna, amikor Julie megköszörülte a torkát és belekezdett.

-Robert, akkor mi lesz? Elutazol Londonba? Mikor? Camilla számít rád és végül is te sem mondtál nemet.

-Nem tudom, Julie. Tegnap annyira kiborultál ezen, hogy komolyan nem tudom, ér-e annyit az egész, hogy ezen összevesszünk. Camilla kedves régi barát. A szüleit is nagyon szerettem. Nagy tragédia, ami történt és szívem szerint szívesen megölelném, hogy enyhítsem a bánatát, már amennyire ezt ebben a helyzetben lehet. De azt sem akarom, hogy eköré te valami mást, többet képzelj és újra kezdjük a veszekedést. Ráadásul már csak két hétig leszek én is veletek, aztán már utazom is Kanadába. Majd írok Camillának, meg fogja érteni, hogy most nem tudok odamenni.

Julie csendben üldögélt. Ezt akarta. De tényleg ezt akarta? Hogy a férfi teljesen hódoljon be az ő akaratának és attól való félelmében, hogy újra előtör belőle a hárpia, inkább engedjen? Nem érezte az elégedettséget a férfi válasza hallatán, de fogalma sem volt róla, mit mondhatna. Így aztán egy zavart mosollyal másra terelte a szót.

-Szerinted Dean hogy gondolta, hogy gondolkodik róla, hogyan oldjuk meg a játszótéri kalandozást?

-Hát, ezt hamarosan meg fogjuk tudni, mert ha jól látom, éppen most érkezett meg – intett villájával a kaput mutató monitor felé Robert.