"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. július 13., péntek

A szerelem 4 keréken érkezik 63.


Julie izgatottan pakolt össze Gregorynak mindenféle játékot, üdítőt, kekszet, tiszta pelust egy táskába. Fogalma sem volt róla, hogy az alatt az egy-két óra alatt, amíg odakint lesznek, mi mindenre lehet szükségük, de felkészültnek akart látszani a többi mama előtt. Uramisten, ez az első alkalom, hogy Greg igaziból gyerekek között lesz, és nem valakinek a karjában, mint eddig, ha valahova magukkal vitték. Úgy izgult ettől a délelőttől, mintha valami vizsgán kéne bizonyítania, aztán sóhajtva behúzta a cipzárt és a kezét a kicsi felé nyújtotta.
-Na, gyere kicsim, kipróbálunk valami vidám dolgot!

Egy óra óra múlva már nem érezte annyira vidámnak.
Dean leparkolt velük a játszótér közelében, emlékeztette Juliet a zsebében lévő pittyegőre, amivel hívhatja, ha segítségre lenne szüksége, aztán kiszálltak. A könnyű gyerekkocsiba Greg persze nem akart beszállni, jó mókának tűnt, ha együtt tolhatja a mamával, így aztán egy örökkévalóságnak tűnő idő alatt betotyogtak a kapun. Egy árnyékos pad felé vették az irányt, ahol Julie lepakolt és a homokozójátékokkal Greget a többi gyerek közé csalogatta. A kicsi eleinte bizalmatlanul nézte a többieket, aztán egy kislány feléje nyújtott egy színes formát és ezzel megtörni látszott a jég. Letottyant ő is a homokba és lelkesen kotorni kezdte a puha anyagot. A bajok akkor kezdődtek, amikor a többiek is felfedezték az új játszótársat és egyre többen vették körbe. A kicsik érdeklődését persze felkeltették az új játékok és a kupac gyors iramban kezdett fogyni Greg mellett, aki egy idő után féltékenyen eredt a nyomába minden darabnak. Már nem kötötték le a többiek szertehagyott  játékai, a sajátjait akarta minél hamarabb visszaszerezni. Ha kellett erőszakkal. Julie egy idő után úgy érezte, az egész délelőttje abból áll, hogy elnézést kérjen a gyereke akcióit rosszalló tekintettel figyelő többi szülőtől. Tény, hogy eddig Greg még sosem került olyan helyzetbe, hogy osztozkodni kelljen a játékain, és ez az első alkalom elég rosszul sült el. Kicsi keserűen gondolt arra, hogy Robert biztos sejtette ezt az egészet előre, azért nem kísérte el, hiszen a múltkori alkalom már bebizonyította, hogy a szülőktől nem kell tartania. Csak nem akart szégyenkezni a gyereke viselkedése miatt, aki pillanatnyilag a teljesen antiszociális formáját adta adta.

Egy idő után megunta a folytonos veszekedést és kiemelte a kisfiút a homokból. A mosdó felé vette vele az irányt, ahol kicserélte a pelusát és megmosta a kezeit. Aztán a padra maga mellé ültetve egy kekszet nyomott a kezébe.  Ebben a pillanatban nyílt a játszótér kis kapuja és Rose érkezett meg Lucyvel. Julie felsóhajtott, végre egy ismerős arc! Kicsit szorongva gondolt rá, hogy Greg vajon a kislánnyal is ilyen utálatos lesz-e, mert ő szívesen barátkozott volna a fiatalasszonnyal. Rose is észrevette őt és mosolyogva odalépett a padhoz. Komolyan ránézett a kisfiúra és megszólította.
-Szia! Leülhetek ide mellétek?
Greg nagy kerek szürke szemei kutatva nézték a barátságos női arcot, aztán kicsit odébb csúszott a padon és Juliehoz fordulva, a ruhájába fúrta a fejét. Rose leült a felszabadult helyre és a lábai közé fogta Lucyt, aki kíváncsian figyelte a padon ülő nála fiatalabb fiúcskát. Julie mosolyogva szólalt meg.
-Szia Lucy! Emlékszem még rám? Ez az én kisfiam, Greg.
A kislány apró ujjával megbökte Greg térdét, hogy felhívja magára a figyelmet.
-Szia! Jössz játszani?
Greg előbújt Julie hóna alól és egy pillanatig a kislányt nézte, aztán az anyja lábába kapaszkodva lecsúszott a padról és kis kezével belekapaszkodott Lucyba. Julie kicsit szorongva figyelte, ahogy a fia visszatér az előbbi kellemetlen közjátékok helyszínére, de úgy tűnt, Lucy társaságában sokkal barátságosabb a többiekkel is. De nem akarta elkiabálni a megkönnyebbülését.

Amikor már hosszú percek óta békésen lapátoltak közösen a többiekkel és Greg még senkire nem borított rá egy fél vödör homokot, Julie lassan lazítani kezdett.
-Szia! Ne haragudj, hogy olyan feszült voltam idáig, de itt vagyunk lassan egy  órája és a lehető legrosszabb formáját hozta eddig. Irigy volt mindenkivel és azért ültettem ide a padra, mert kezdett verekedősbe átmenni. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyi agresszivitás van benne, hiszen otthon olyan mint egy angyal. Oké, nem mindig, de az csak rosszalkodás.
-Á, ne is törődj vele. Nem hiszem, hogy agresszív gyerek lenne. Ilyen fantasztikus szürke szemekkel nem is lehet az – kacsintott rá Rose. –Egyszerűen csak újdonság volt neki ez a helyzet. Ha jól sejtem, eddig nem sokat volt gyerektársaságban. Akkor még örülhetsz is, elég jól veszi az akadályt.  Ezeknek a piciknek is elég nehéz helyzet az ismerkedés, tudom, mert mi is elég későn keveredtünk ide, ugyanis a keleti partról költöztünk ide a férjemmel néhány hónapja. És Lucy az első időkben senkivel nem akart barátkozni, mindentől elsírta magát, akkor is, ha ő vette el  más játékát és rászóltak, akkor is, ha tőle vettek el valamit. Már biztosan elkönyvelték egy bőgőmasinának, pedig tényleg nem az. Aztán pár hét alatt rájött, hogy mennyivel érdekesebb az élet, ha nem hisztizik, hanem részt vesz a többiek játékában. Látod, Greg is milyen jól elvan vele?
A gyerekek tényleg békésen töltögették a homokozó formákat. Julie észrevette, hogy Lucy minden mozdulatát úgy figyeli a fia, mintha memorizálni akarná. És a kislánynak egész idő alatt be nem állt a szája. Mindent kommentált és Gregoryt ez a folyamatos információáradat teljesen lekötötte. Aztán egy kisfiú, akivel korábban volt némi összetűzésük, odamászott hozzájuk és elemelt egy lapátot. Greg azonnal éberen figyelt, de amikor látta, hogy Lucy szó nélkül hagyja a másik akcióját, ő sem avatkozott közbe.

Hogy a gyerekek végre békében elfoglalták magukat, Julie Rose felé fordult.
-Hát, a lányodnak köszönhetően talán mégsem lesz teljes csőd a bemutatkozásunk. Gregory tényleg nem volt még gyerektársaságban. A barátaink nem kapkodják el a gyerekvállalást, bár most már van a láthatáron bébi, de az aligha lesz még Gregnek egy jó ideig partner. Tudod, attól féltem, hogy már soha nem érem meg ezt a napot, amikor végre, mint egy hétköznapi anyuka, idekint üldögélhetek vele. Roberttel elég nehéz kimerészkedni az utcára, és eddig nem is tudtam, hogy ez ennyire hiányzik nekem – sóhajtott egy nagyot.
-Meg tudom érteni. A férjed valóban nem mindennapi pasi és az újságokból tudom, hogy időnként micsoda cirkusz vesz körül titeket.
-Ó, hát annak a felét se hidd el, és még a maradékból is nyugodtan gyököt vonhatsz. – grimaszolt Julie. –A legtöbb dolog kitaláció. Csak akik elolvassák, igaznak hiszik, mert nem zörög a haraszt ugyebár, ha… de tényleg, teljesen hétköznapi srác ő, csak kicsit fura a foglalkozása. Bezzeg, ha könyvelő lenne, senki nem foglalkozna vele.
-Hát, abban azért nem vagyok egészen biztos – kacsintott rá Rose és elnevették magukat.

Robert a kapu mellett, egy bokor  takarásában toporgott a homlokába húzott kapucni alól lesve Juliet és Greget. Dean mondta, hogy még mindig itt vannak, így Stephnél végezve, idejött taxival, hogy együtt menjenek haza. Miközben éppen egy nagy levegőt vett, hogy bemenjen és összeszedje a családját, hátulról egy erélyes hang szólt rá.
-Na, öreg, most szép lassan húzd ki a kezed a naciból és tedd előre a kerítésre mind a két maszatos mancsodat!
-Mi a franc? – kerekedett el Robert szeme. Egy vipera gyorsaságával fordult meg és megdöbbenve egy rendőrrel találta szemközt magát.
-Nana, öreg, nem akarunk feltűnést ugye? Ne ijeszd meg a kicsiket és jobban jársz, ha nem hívod fel magadra a szüleik figyelmét sem! Tudod, nem nagyon csípjük itt az ilyen beteges alakokat.
Robert a bokájáig elvörösödött. Minek nézi ez az ürge? Csak nem valami pedofil alaknak, akik ilyen picikre gerjed? Jézus Mária, még ez kell a lapoknak, akkor egy életre leírta magát.
-Ne beszéljen már hülyeséget ember, csak a családomat figyeltem odabent! – csattant fel a hangja, és nagyon szerette volna lekapni magáról a sötét napszemüveget, bízva benne, hogy a rendőr akkor talán felismeri.
-Aha, a családodat. Akkor talán te is egy olyan faszi vagy, akit a családon belüli erőszak miatt tiltottak el a családja közeléből, hogy így kell leselkedned utánuk, hm? Na, kapd elő az irataidat, amíg szépen mondom!
Robert végre fellélegzett. Lekapta a szemüvegét és a farzsebébe nyúlva kikapta a tárcáját, közben fél szemmel még mindig Juliéket figyelte, akik neki háttal ülve erről az egész megalázó hercehurcáról mit sem sejtettek. 

A rendőr rezzenéstelen arccal vizsgálta a papírokat, miközben az előtte álló figura végre lekapta a fejéről a kapucnit. Így már egészen ismerős volt a feje, de mi a fenének leselkedik itt a bokor mellett, ahelyett, hogy odabent lenne a családjával? Sóhajtva visszaadta a tárcát és kissé zavartan magyarázkodott.
-Ne haragudjon, de tudja, jobb az óvatosság! Elég sokszor találkozunk fura alakokkal errefelé és hát..  szóval, érti..
Robert megnyugodva tűrte vissza a nadrágba a tárcát, miközben a karjával a homlokát törölte meg.
-Oké, megértem, persze, elnézést, ha esetleg úgy tűnt, de nem akartam megzavarni őket, mert ha bemegyek, tuti vége a békés homokozásnak. De most azt hiszem, mégis jobb, ha csatlakozom hozzájuk, mielőtt még valami vad elképzelése lesz az egész helyzetről. És tulajdonképpen örülök, hogy figyelnek a játszótérre és a környékére. Megnyugtató. Viszlát! – köszönt el és lenyomta a kilincset.
A rendőr összeszűkülő tekintettel figyelte, ahogy odaballag a padhoz és hátulról egy csókot nyom a csinos és nagyon terhes barna fiatalasszony vállára, majd leguggol és erre a homokozóból egy pöttöm fiúcska igyekszik oda hozzá. A gesztusok egyértelműen beszéltek arról, hogy nem kell tovább rajtuk tartania a szemét.
Dean a kocsi mellett startra készen figyelte a jelenetet. Magában csendesen röhögve gondolt rá, hogy nem is Rob lenne, ha nem keveredne ilyen hülye helyzetbe. Már-már odasietett, hogy kimentse ebből a kínos szituációból,  de aztán úgy tűnt, hogy megoldja egyedül is. Az órájára nézett és csodálkozva állapította meg, hogy már lassan három órája, hogy Juliet otthonról elhozta. Fel sem tűnt neki eddig a hosszú várakozás, elfoglalta magát azzal, hogy a környéket figyelte. A rendőrt ő is látta, de nem is gondolta volna, hogy ő is a játszótérre vigyáz. Megnyugodott, hogy a környék elég biztonságos, és ha a jövőben Julie egyedül akarna kijönni, talán nem is kell a kocsiban várnia rájuk.

Robert óvatosan felegyenesedett, mert Gregory olyan lelkesen magyarázott neki a maga halandzsa-nyelvén, hogy már a pólója alatt is homokszemeket érzett. A fiát láthatóan elbűvölte az a kis szöszke lány, akivel idáig a legnagyobb békességben építették a homokvárat. Julie is egészen fel volt dobva, élvezte a másik nő társaságát, így aztán egy kicsit sajnálta, hogy mára véget kell vessen a kirándulásnak.
-Julie! Már elmúlt dél, haza kellene mennünk, nem? – nézett a lányra, aki máris a csomagok után nyúlt.
-Szia Rose! Jó volt beszélgetni! Akkor holnap ugyanekkor? – nézett kérdőn a nőre, aki mosolyogva bólintott.
-Oké, akkor indulhatunk is! Sziasztok! – köszönt el Robert is és Gregory felé fordult. –Gyere haver, indulunk!
-Nem! – toppantott dacosan a kicsi a lábával, és letottyant Lucy és a félkész homokvár mellé.
-Greg! Azt mondtam, indulunk – emelte meg a férfi kicsit a hangját, de a kicsi láthatóan tudomást sem vett róla.
-Pffffúúú – fújt nagyot Robert és tanácstalanul a lányra nézett. –Akkor most vegyem elő a határozott apai figurámat és megkockáztatjuk, hogy egetverő bömbölés mellett vonulunk innen ki fél Los Angeles szeme láttára, hm? – nézett Juliera, aki a száját rágva nézte a jelenetet. 
-Hát, az sem sokkal jobb megoldás, ha engedelmeskedünk neki – vont vállat. –Szerintem kapd fel, és fussatok, én meg hozom utánatok a kocsit és a többi holmit.
A következő pillanatban pedig valóban elszabadult a pokol. Gregory kalimpáló lábakkal próbált szabadulni az erős apai kezekből. Robert jobb híján a vállára vetette, mint annak idején Juliet. De most rá kellett jönnie, hogy egy akaratos kisfiú és egy adakozó kedvű nő között igen nagy a különbség. A kicsi torkaszakadtából visított és időnként úgy megfeszítette magát, hogy már attól félt, elejti. Hosszú léptekkel menetelt a kocsi felé, aztán amikor a kicsi váratlanul a nyakába harapott, egy erőteljes mozdulattal a fenekére csapott. Egy pillanatra megtorpant.
-Elég volt Greg, ha így viselkedsz, többet nem jöhetsz ide! Megértetted? – nézett szigorúan a gyerekre, aztán a választ meg sem várva feltépte a kocsi ajtaját és beleültette a gyerekülésbe. A visítás újult hangerővel tört elő a kocsi belsejéből.
Julie pirulva, gyors léptekkel tolta a kocsihoz a babakocsit és Dean gyors mozdulatokkal pakolt be mindent a csomagtartóba, amíg a lány a kicsi mellé ült be hátulra. Odabent aztán nagyot sóhajtva néztek egymásra. Hát, ez így elég látványos cirkusznak bizonyult! Akkor még nem is sejtették, hogy mennyire.

3 megjegyzés:

Edina írta...

szia:)
höhö...tele lesz a sajtó, hogy brutális állat, mee veri a gyerekét :)
jah, meg hogy pedofil szatír :DD
anyám...miket tudsz te kitalálni ;)
Tetszik a történet nagyon...egyetlen dolgot hiányolok (mond nyugodtan, hogy perverz vagyok) kicsit túlléphetnél a 12-es korhatáron :P
Ez engem már a BD-nél is kiborított :D
Időnként jövök, élvezem nagyon, hogy ilyen pörgősen jönnek a friss részek! Ja és mindig elfelejtem megírni,hogy amennyire meglepődtem a szemszögek sűrű váltakozásán, most már határozottan tetszik.

csez írta...

Greg szürke szemein ellágyulva mosolyogtam, előtte kicsit sajnáltam a bezárt életért...
Az előállításnál hangosan röhögtem ;)
Hasonló fejleményeket sejtek, mint az előttem szóló, azért a fiatalok még találhattak volna egy C verziót erre a távozásra ;)

zsorzsi írta...

" C" verzióként már csak azt tudnám elképzelni ,hogy Marci is leül homokozni és feltűnés nélkül alagutat ás a házukig ,amin szintén feltűnés nélkül tudtak volna mind a hárman távozni !
Amúgy végig moziztam Jutkám ,köszönöm !
Kedves Edina ,hidd el nem olyan rossz ez a 12 -es karika ...csak engedd el a képzeleted és szárnyalj velünk ...gyere!! :)