A szerelem 4 keréken érkezik 65.

Robert halkan káromkodva olvasgatta a róluk megjelent írásokat. Az a játszótéri cirkusz… istenem, Gregory gondoskodott róla, hogy egy vadállatnak állítsák be, aki veri a gyerekét. Mert még fiatal, nem érett az apaságra és egyébként is egy irányító természetű, elkényeztetett sztár, aki azt hiszi, mindent megengedhet magának. Hát, kösz. Ez pontosan az a fajta iromány, ami csupa igaz állításokból állít össze egy tökéletesen hamis képet róla. A képet nézve, még ő is elhitte volna, hogy egy idegbeteg pasi, aki szegény gyerek fenekét veri ki, mert másképpen képtelen úrrá lenni a helyzeten. Ezek után hogy menjenek újra oda a gyerekkel? Julie biztosan ki fog akadni, de hát megpróbálták, nekik ezt sem lehet, kénytelen lesz beletörődni.

Julie mindent összepakolt és Gregoryval viaskodott, mert a kicsi le sem akart szállni a kis motorról amióta az apja elővette. De ezt nem volt hajlandó magával cipelni a játszótérre.Ismerte már annyira a kicsit, hogy féltékenyen őrizné, senki nem mehetne a közelébe.  Jobb megelőzni a következő cirkuszt. Üdítőt öntött a kicsi termoszába és indulásra készen benézett Roberthez a nappaliba.

-Nem gondoltad meg magad? Gyere velünk! Legfeljebb eljössz, ha túl érdeklődőek lennének a többiek.

A férfi a homlokát ráncolva nézett rá, szája keskeny vonalként feszült meg. Valami baj van – gondolta Julie.

-Julie! Tulajdonképpen azt szeretném, ha ti sem mennétek oda többször – mondta neki halkan, miközben a reakcióit figyelte.

Julie elsápadt.

-Robert! Ezt te sem gondolod komolyan. Greg jól érzi ott magát, szüksége is van a gyerektársaságra, ha azt akarjuk, hogy ebből az akarnok kis ördögből normális gyerekké váljon. Nekem is szükségem van rá, hogy kimozduljak itthonról és emberekkel találkozzam. Megértem, ha neked időnként ez túl sok, azért is fogadtam el, hogy nem jössz, de ne akarj engem is lebeszélni!

-Nem lebeszélni akarlak! Arra kérlek, ne menj!

Julie tehetetlenül eresztette le a karjait. Ez már rég nem arról szól, hogy Robert nem akar feltűnősködni. Észrevette a férfi előtt heverő újságot és  biztos volt benne, hogy a magyarázatot abban találja meg. Odasétált és kinyitotta a bulvár híreknél. Elsápadva olvasta a sok gonosz kitalációt. Ennek már sosem lesz vége? Valaki mindig vevő lesz erre a szennyre? Nagyot sóhajtva visszadobta a lapot az asztalra és lehuppant a férfi mellé.

-Nézd Robert, az ilyen cikkeket nem tudod elkerülni akkor sem, ha bezárkózunk ebbe a házba. Ha nem ma, akkor holnap vagy egy hét múlva csinálnak rólunk egy félreértelmezhető fotót és szőnek köré egy történetet. Nem tudunk ellene tenni. Viszont eldönthetjük, hogy hagyjuk magunkat a sarokba szorítani vagy nem foglalkozunk velük és éljük az életünket. Még mindig azt mondom, ha sokkal többet mutatnál meg magadból a külvilágnak, kevésbé lennél támadható.

-Értsd meg Julie, most már nemcsak magamat féltem, de titeket is. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem élném túl, ha miattam nektek ártanának.

-Hát ezzel már elkéstél szerintem. Erre csak egy orvosság lett volna, ha örökre magányos maradsz. De mivel elcsábultál, és az életre szavaztál, hát légy szíves akkor éld is az életedet! Ez a bezártság nem élet! És ha rám hallgatsz, akkor nem foglalkozol az ilyen szennylapokkal. Ölbeveszed Greget, és ha rosszul viselkedik, akkor ráversz a fenekére. Senkinek semmi köze hozzá. Aki ebből azt szűri le, hogy te egy hirtelenkezű, magát kontrollálni képtelen vadállat vagy, az nem ismer. De nem kell magyarázkodnod, csak élni a mindennapjaidat és azzal bebizonyítani az ellenkezőjét. Na, ezek után megkérhetlek, hogy gyere velünk?

Robert nézte ezt a fiatal nőt, aki az évei okán még nála is tapasztalatlanabb, mégis sokkal több érettségről és bátorságról tesz tanúbizonyságot nap mint nap. Valami mélyen gyökerező jó érzés öntötte el, hogy ez az okos, higgadt nő az ő párja és lassan felé nyújtotta a kezét. Julie megragadta és egy hirtelen mozdulattal megrántotta. Ő ugyan úgy tervezte, hogy felrántja Robertet, de végül ő kötött ki az ölében. Az a csók, amit az előbbi heves kitörése iránti köszönetként kapott, a lába ujjáig elzsibbasztotta. Megsimogatta a férfi arcát, majd a nyakát, végül átölelte a tarkóját, és magához húzta. Nyelve hegyével gyöngéden megérintette, majd körülrajzolta a férfi száját. Robert nyelve ugyanolyan játékosan válaszolt. Magában mosolyogva arra gondolt, hogy vajon melyikük szíve ver ilyen hevesen, mert ahogy ölelték egymást, mintha közös szív dobogott volna kettőjükben. Néhány perc múlva Julie sóhajtva bontakozott ki a férfi karjából.

-Indulni akartunk!

-Boszorkány vagy Julie! – sóhajtott Robert. Mintegy véletlenül végigsimított a lány telt mellein, aztán meghallva a fojtott nyögést, felsegítette a lányt és ő is felállt. –Ne felejtsd el, hol tartottunk! – kacsintott rá.

-Induljunk hát! Nem tudom, ma Greg milyen színben tünteti fel az apját, de néhány nap múlva úgyis elutazom, remélhetőleg lecsillapodnak a kedélyek, amíg távol vagyok. Bár, titeket ismerve, biztos címlapon leszünk megint valamivel. De hát majd csak megunják már egyszer! Nagyon remélem, hogy igazad lesz.

A játszótéren ma kevesebben voltak, Robert az elmaradhatatlan napszemüvegben és sapkában "alig tűnt ki" a kicsit borús fülledt időben rövidnadrágra vetkőzött apák közül. Erre ő maga is rájött. Főleg, amikor a fia nemes egyszerűséggel lekapta róla a drága márkás darabot és a homokvár tetejébe szúrta. Julie még egyedül üldögélt a padon, amikor egy terhes nő érkezett 2 kisgyerekkel. A kicsik azonnal a játékok felé vették az irányt, miközben az anyjuk barátságosan Juliet méregette.

-Ne haragudj, ide pakolhatok melléd?

-Persze, gyere csak – húzódott odébb a lány, miközben a nő nagy pocakját nézte. Megkérdezhetem hányadik hónapban vagy?

-Már a nyolcadik hónap végén vagyok. – simogatta meg kerekedő hasát a nő.

-Már láttalak itt korábban, de mindig olyan sokan voltak veled, hogy nem mertelek megszólítani. Jaj, bocsánat, be sem mutatkoztam! Julie vagyok – hadarta kicsit elvörösödve, amiért a legelemibb udvariassági szabályokról is elfeledkezve máris kérdezősködni kezdett.

-Lauren vagyok, szia. – válaszolt a nő barátságosan. –Igen, általában a kicsi szüleivel együtt szoktunk kijönni, legalábbis sokszor elkísérnek.

Julie értetlen tekintettel nézett rá.

-Milyen kicsinek a szüleivel?

-Ja, persze, ez csak nekem ilyen egyértelmű – nevetett a nő. Ők az én gyerekeim, intett a hinták felé, ahol a két kislány lelkesen hajtotta magát. –De ő, ő a barátaink kisbabája. – simította végig a hasát.

-Tudod, béranyaként én hordom ki, mert nekik már sokszori próbálkozás ellenére sem sikerült. Nekem ez egy szép időszak, és így, hogy ők régi jó barátaim, valahogy el tudom fogadni, hogy szinte kölcsönadom nekik a testemet.

Julie ijedten vette észre, hogy még a szája is nyitva maradt a csodálkozástól.

-Ne haragudj, ha butaságokat kérdezek, de még soha nem találkoztam senkivel, aki ilyen áldozatra kész lett volna. Én nem is tudom... ez az egész hogyan működik? Te és az apa mégis ...

-Nem, nem... tudom, mit akarsz kérdezni, de nem kell ehhez lefeküdnöd azzal a férfival. Hiszen nem is biztos, hogy az első alkalom egyben az utolsó is lenne. És persze az már olyan fokú intimitás, amit aligha fogadna el a felesége. Az én párom biztosan nem. Még ez is nehéz menet volt, amíg el tudta fogadni, hogy az ő feleségét egy másik férfi spermájával termékenyítsék meg. Tiszta kórházi művelet az egész, Michael ott sem volt, csak a felesége, Bella kísért el. A férjem, Tom is csak azért ment bele, mert Michael a legjobb barátja, szinte testvérekként nőttek fel és nagyon sokat köszönhet Michael szüleinek. Szóval, egyfajta hálából egyezett bele, de még így sem egyszerű a dolog.

-És a gyerekek? Ők tudják, hogy ez a baba nem a testvérük lesz?

-Hát, látod belekérdeztél a legnehezebb részébe. Nem,  ők még nem tudják, és még én sem tudom, hogy fogjuk ezt megértetni velük. Alighanem az lesz a legjobb, ha a valóságot próbáljuk az ő szintjükön elmagyarázni, de még nem egészen tudom magam sem, hogy az hogy fog szólni. – vágott egy apró grimaszt a nő.

Robert ebben a pillanatban egyenesedett fel, fején megfordította a sapkát, hogy ellenzője a tarkóját védje; és a farmerjéből a telefont előhalászva egy kicsit félrevonult, bár fél szeme továbbra is az elmélyülten homokozó Gregoryn volt. Lauren elkerekedett szemekkel nézte, aztán kicsit oldalba bökte a mellette ülő lányt és izgatottan suttogni kezdett:

-Uramisten, odanézz! Nem hiszem el! Pedig már hallottam, hogy időnként itt van, de még sosem láttam. Édes jó istenem, micsoda pasi! Élőben még jobb, mint a filmjeiben. Na látod, vele még egyszer belevágnék ebbe a béranyaságba, mert egyébként aligha kerülhetnék közel hozzá. Azt mondják, bele van teljesen esve a feleségébe. Nem is értem, hogy meri ideengedni ennyi éhes nő közé – sóhajtott nagyot. –Istenem, ezzel a pasival még a béranyaság is tömény erotika. Nem azért mondom, de próbáld elképzelni, ahogy ezek a hosszú, vékony ujjak a kispohár fölött dolgoznak. Nekem mindenesetre majd kiveri a lelki szemeimet a látvány.

-Julie elvörösödve ült mellette. Teljesen zavarba ejtette, ahogy egy vadidegen nő a férjéről fantáziál neki, holott tisztában volt vele, hogy aligha ő az egyetlen, akinek ezek a gondolatok és még sokkal pikánsabbak is megfordulnak a fejében. De így közvetlenül az arcába még nem kapta egyszer sem.

Amíg azon tanakodott, hogy hogyan reagáljon, Robert elteltette a telefont és leguggolt a fia mellé. Valamit mondott neki, megsimogatta a fejét, aztán lassú léptekkel Julie felé indult.

-Szervusz! – köszönt oda Laurennek, majd leguggolt Julie elé és a szemébe nézve halkan annyit mondott:

-El kell mennem, Dean mindjárt itt lesz értem. Haza tudsz jönni a kicsivel, vagy jöjjön vissza érted?

Julie még mindig az előbbieken pirulva csak annyit mondott:

-Semmi gond, majd megyek egyedül. Sokáig maradsz?

-Szerintem fürdetésre hazaérek. És ígérd meg, hogy inkább segítséget kérsz, ne harcolj Greggel, nehogy megerőltesd magad, oké?! Azzal felegyenesedett és közben egy csókot nyomott Julie homlokára. Mellettük Lauren mintha csuklott volna.

-Sietek! – motyogta Robert, azzal sarkon fordult és hosszú léptekkel a közeli parkoló felé indult.

Lauren megbabonázva nézett utána. Amikor eltűnt a szeme elől, mélyet sóhajtott és bíborszínű arccal Juliehoz fordult.

-Uramisten, ne haragudj! Annyira hülye vagyok! El tudom képzelni, mennyire kellemetlen lehetett ez neked, de hidd el, korántsem annyira, mint most nekem.  Egyszerűen nem is tudom, mit mondjak, legjobb lenne most itt azonnal megsemmisülni. Istenem, még soha ilyen kínos helyzetben nem voltam.

Julie vigyorogva veregette vállon.

-Felejtsd el! Majd én is megpróbálok nem gondolni rá, hogy hány nő néz rá időnként úgy, hogy közben letolt gatyával látja. Nem olyan egetverő a látvány egyébként.

Lauren nagyot kacagva nézett rá:

-Na, látod, ezt az egyet aztán nem hinné el neked senki!