A szerelem 4 keréken érkezik 66.

Julie már rég otthon volt, de nem ment ki a fejéből a Lauren-nel való beszélgetés. Valahogy erre igazából sosem gondolt, vagy csak nem akart gondolni. Robert népszerűsége akkor hát ezt is jelenti… nemcsak posztereket tinilányok falán, blogokat az interneten, ahol minden lépését figyelemmel kísérik, hanem nők, feleségek szexuális fantáziálásának tárgyát is.

Maga elé húzta a laptopot és a keresőbe beírta a férfi nevét és a szex szót. Aztán tátott szájjal nézte a végeláthatatlan találatok számát. Újabb blogos oldalak jöttek elő, ahol különböző történetek hőseként szerepelt. A legtöbb történetben erősen a szexre koncentrált az írások szerzője és gyomra mélyén érdekes érzés kezdett ébredezni, ahogy az elképzelt helyzeteket olvasta. Vajon a férje ismeri ezeket az oldalakat? Aztán egy ismerős könyvborítót talált. De hiszen ezt ő maga is olvasta! A szürke 50 árnyalata. Még élénken emlékezett Christian és Ana tömény erotikával fűtött történetére, amiből többet tanult, mint amennyire bármikor is kíváncsi lett volna. De miért hozza ezt is a találatok között? Rákattintott, és hamarosan meglelte a választ. Upsz, hiszen ez eredetileg szintén hozzá kötődött. Edward és Bella, a híres nagy páros. Ott hagyták a forksi árnyékot és a fényben szexeltek 3 köteten keresztül. Még jó, hogy a könyvváltozatban más neveket adtak a főhősöknek, így legalább azok nem kapcsolják Robert szürke szemeihez a történetet, akik a Twilightról lemaradtak. Édes istenem! Még a megfilmesítését is tervezik? Ugye nem…? Édes Jó Istenem! Ugye nem csinálsz olyan őrültséget Robert, hogy ezt elvállalod? Jézusom! Zakatoló szívvel gondolt rá, hogy bár a filmek szexjelenetei mindig is zavarták egy kicsit, de el tudta fogadni, hogy a férfi munkájának része; de ezzel a csak szexre épülő történettel  érezte, hogy soha nem tudna megbarátkozni; partnernőjével pedig – legyen az bárki – végképp nem. És bármennyire is rendben mentek köztük a dolgok a zárt ajtók mögött, nagyon remélte, hogy a férfi is szégyenlősebb annál, hogy ebbe belevágjon.

Robert vidáman nyitott be, fülhallgatójában még Marcus legújabb száma szólt. Erősen elhatározta, hogy ha a Band forgatásával végez, ő is visszatér egy kicsit a zenéléshez. Hiányzott már, hogy egy-egy dallamot, ami néha megkapaszkodott a fejében, papírra vessen. A zongorán képletesen szólva olyan vastagon állt már a por, hogy igazán itt az ideje, hogy újra leüljön és játsszon. A gitárt cipelte eddig magával mindenhova, hogy az üres órákat kitöltse vele, de lehet, hogy ezentúl megenged magának némi sztárallűrt és olyan szobát kér majd, amelyikben zongora is van.

A nappali közepén Julie ült teljes döbbenetben és a laptopot bűvölte. A kicsi eközben éppen a tv távirányítóját szerelte, de az anyja láthatóan észre sem vette. Nagyon lekötheti, amit olvas. Édes Istenem, add hogy ne egy újabb baromság legyen! – fohászkodott magában. Aztán Julie észrevette őt és hirtelen mozdulattal kikapcsolta a gépet. Ohó, milyen kis titokzatos! Vajon mit olvasgatott ennyire elmélyülten, amitől olyan pipacspiros lett, mint az a kis autó, amivel Frank nemsokára ideér.

-Szia! – lehelte Julie az olvasottaktól még mindig elhaló hangon és zavarában gyorsan letette a laptopot a kisasztalra. Most vette észre, hogy Gregory miért játszott olyan csendben mellette az elmúlt időben.

-Jézusom, Greg, már megint a távirányító! Nem megmondtam, hogy ezek nem játékok? – és határozott mozdulattal kivette a kicsi kezéből a jobb sorsra érdemes darabot. Az máris nyilvánvaló volt, hogy az elemek eltűntek belőle, keresheti majd megint az ülőgarnitúra alatt, ahova legutóbb is elgurultak.

--Robert, neked meg hányszor megmondtam, hogy ne hagyj elől semmit, ami Gregnek felkeltheti az érdeklődését! – csattant a hangja, bár maga sem értette miért lett ideges.

-Hé-hé kislány, mi a baj? – fogta meg a vállát a férje, aki szintén nem tudta, hogy mi borította ki ennyire. –Láttam, valami nagyon lekötött. Már megint mit írtak, ami ennyire kiborított, hm? – nézett rá őszinte érdeklődéssel.

-Micsoda? – nézett rá értetlenül a lány. –Ja, nem… semmi, nem érdekes, nem a hírportálokat néztem. Éhes vagy? – terelte el inkább a szót és szerencsére Robert úgy döntött, hogy nem feszegeti az előbbi témát.

-Nem igazán, menetközben bekaptam pár falatot, de azért üljünk le, Gregnek úgyis ennie kell, meg nektek is – simított végig a lány pocakján.

-Nem vagyok éhes – nyögött Julie, aki hirtelen képtelen volt elvonatkoztatni Christian evés-mániájától a férje arcvonásait látva. Jézusom! Most majd ez lesz? Amiket olvasott, az mind előjön, valahányszor ránéz Robertre?

Robert a nyitott hűtő ajtaja előtt állva nézte annak tartalmát.

-Oké, akkor csinálj Gregnek valamit, én meg pucolok pár gyümölcsöt és mi ketten majd csak azt csipegetjük. Egymásnak háttal dolgoztak a pultnál és a konyha közepén levő kis szigetnél. Amikor Julie Gregory mellé ült, hogy megetesse, Robert egy színpadias mozdulattal az asztal közepére helyezte a gazdagon telepakolt gyümölcstálat. Volt azon minden és olyan ínycsiklandóan rendezgette egymás mellé a különböző gyümölcsöket, hogy Julienak végül összefutott a nyál a szájában. Szinte észre sem vette, hogy amíg jobb kezével a kicsi szájába pakolja a főzeléket, közben a másik kezével a saját száját tömi. Robert egy ideig nevetve nézte, aztán letépett egy papírtörlőt és Julie maszatos kezéért nyúlt. Először egyenként lenyalta az édes gyümölcslétől ragacsos ujjakat, aztán a lány dermedt tekintetétől követve lassan megtörölgette. Aztán ő maga vett el egy szelet kivit és Julie ajkához tartotta. Julie megbűvölve nyitotta a száját és amikor a fanyar gyümölcsöt a nyelvén érezte, ajkát rázárta a férfi ujjaira. Szerencsére Gregory addigra jóllakott és nem reklamált az elmaradó újabb falatok miatt. A szülei ugyanis teljesen belefeledkezve ebbe az édes erotikus játszadozásba már csak egymásra figyeltek.

A csengő hangjára úgy rezzentek össze, mint a rosszalkodáson ért gyerekek. Robert nagyot sóhajtva törölte meg a kezét és lassan, hogy elegendő ideje legyen lehiggadni, a bejárati ajtóhoz ballagott. Közben arra gondolt, hogy vajon miért nem játszottak ilyet még soha? És a szélesre tárt ajtóban állva híresen szexis mosolyával rávigyorgott az érkezőre.

-Szia Frank! Hol álltál meg vele? – nézett rá az összeesküvők kacsintásával.

Frank talpig zavarban álldogált a küszöbön. Nem tudta mire vélni a férfi gerincborzoló mosolyát, de őszintén remélte, hogy nem neki szólt. Olvasott már rosszindulatú feltételezéseket róla, hogy Robert esetleg a fiúkat kedvelné, de hát éppen elég közelről ismerte már őket ahhoz, hogy tudja, hogy ez csak otromba kitaláció. De azért kicsit óvatosan mosolygott vissza rá.

-Betettem a garázsba. Gondoltam, legyen meglepetés, amikor lassan felnyílik az ajtó.

-Oké, kösz. Bejössz?

-Nem, csak a kulcsokat és a papírjait akartam odaadni. Még ma megmutatod neki?

-Hát, nem tudom. Lehet, hogy nem, majd csak reggel. Most éppen benne voltunk valamiben, egy … öö, egy érdekes dolog.. izé megbeszélésében, azaz… - nyögött Robert és Frank megnyugodva elvigyorodott. Aha, akkor az a mosoly még annak az utójátéka lehetett.

-Oké, értem, akkor csak további jó beszélgetést! – vigyorgott rá és a kapu felé indult.

Robert villámgyorsan becsukta az ajtót, a kulcsot és a papírokat az előszobai szekrényke tetejére dobta és gyors léptekkel sietett vissza a konyhába, hogy az előbbi tüzet felélessze újra.

Julie azonban a kicsivel már a fürdőszobában nevetgélt. Gregory a kádban ülve kacagva nézte, ahogy az anyja buborékokat fujdolgál neki. Robert pedig egy hirtelen ötlettel ledobálta magáról a ruháit és óvatosan a fia mellé a vízbe mászott.

-Nem jössz be te is? – nézett hívogatóan a lányra, aki nevetve rázta a fejét.

-Én már be sem férnék, ahhoz jóval nagyobb kád kéne.

Robert pedig azonnal hozzáírta a fejében összeállított listához ezt az újabb beszerzendő cikket. A házhoz lassan elkészült a hozzáépített rész, amihez fürdőszobát is terveztek, még nagyobbat is, mint ez, és tulajdonképpen már napok óta foglalkoztatta a gondolat, hogy ha egyszer elkészül a háznak az a szárnya, akkor át kéne költözködniük és inkább ebből a régi hálóból csinálni vendégszobát. Az amúgy hatalmas szobából egy tolóajtóval úgyis leválasztatott egy kis dolgozószobát. A fürdőbe pedig akkor az épített zuhanyozón kívül megrendel egy tekintélyes méretű kádat is. Amiben akár az egész család együtt pancsolhat majd. A teraszra pedig meglepetést tervezett, amiről még Julienak sem beszélt. A fedett rész alá egy kültéri jakuzzit rendelt. Amióta a kivitelezővel közölte ezt az extra óhaját, már számtalanszor játszott el a gondolattal, milyen lesz majd, amikor esténként gyertyafénynél odakint játszadoznak Julieval a pezsgőfürdőben.

Julie amúgy is pont úgy nézett ki, mint aki szintén valamilyen játszadozásra gondol. Ahányszor rápillantott, állandóan elpirult vagy elsápadt és Robert szinte már zavarban érezte magát a tekintetétől. Basszus, ezek szerint a felesége is éppen annyira várja már, hogy ágyba bújjanak, mint ő maga. Akkor meg mit bohóckodik itt Gregoryval az ölében? Gyorsan leöblítette a babahabfürdőt magáról és kimászott a kádból. Julie sóhajától kísérve megtörülközött és magára rántott egy boxert, aztán kikapta a kicsit a vízből. Hirtelen nagyon sürgetővé vált, hogy elcsendesedjék a lakás.

A gyerekszoba ajtajában várta, hogy Julie betakargassa a fiúkat. Amikor a felesége kifelé indult, átölelte és magához szorította. Csak álltak, nézték a kicsit, aki már álomországban járt, s közben Robert az arcát a lány hajába temette, hogy beszívja azt a csak rá jellemző édes illatot. Lélegzete mély és cirógató volt, és Julien várakozásteljes borzongás futott végig. Összetartoznak. – ezt érezték mindketten.

És Julie hirtelen arra gondolt, mennyire szereti a férfi testét, lelkét, szokásait. Szerette a játékosságát, a humorát, az érzékenységét. De szerette, ahogyan lecsendesíti a meggondolatlanságát, türelmetlenségét, hirtelen mozdulatait, a küzdelmet, amit a saját rossz szokásaival folytat. Eszébe jutottak a délután olvasottak és arra gondolt, hogy mennyire idealizált kép él az emberekben erről a minden tekintetben hétköznapi emberről. Vajon akkor is így lelkesednének érte, ha tudnák, hogy a cigaretta helyett rágcsált fogpiszkálókat képes a lakás legkülönbözőbb pontjain szerteszéjjel hagyni vagy hogy fogalma sincs, hogy mosás előtt ajánlatos a fekete zoknikat külön válogatni a fehér pólóktól? De valószínűleg igen, akkor is így szeretnék, mert egyszerűen erre született. Van benne valami, ami miatt képtelenség őt gyűlölni. Tehet bármit, mondhat bármit, mindenki tisztában van vele a környezetében, hogy a szíve mélyén egy érző, tisztességes, érzékeny férfi.

Julie kissé hátrahajolt, hogy a férje szemébe nézhessen. Finoman megérintette az állát és az arcát.

-Rob? – súgta gyöngéden.

Robert pedig megértette a ki nem mondott kérdést. Felcsillant a szeme és ajka olyan vad csókkal tapadt a lányra, amely minden kétséget kizárt, hogy akarja őt. Lassan elengedte az ölelésből és kézenfogva kihátrált vele a szobából, majd a hálószoba felé vette az irányt.

Fogta a kezét, amíg Julie a hatalmas ágy közepére lépett és amennyire csak a pocakja engedte, kecsesen leereszkedett. Robert pillanatokon belül mellé mászott. Ajka, keze cirógatta, combja nyugtalanul simult hozzá, majd zihálva felegyenesedett.

-Lassan kicsim, egészen lassan! Ne siessük el! – lehelte, miközben gyengéden nyaldosta, harapdálta a lány érzékeny mellét. Becézgette, amíg csak Julie fel nem sikoltott a gyönyör hirtelen rátörő viharában, akkor aztán óvatosan elmerült benne és hagyta, hogy a szenvedély őt is magával ragadja.

Julie az ágy közepén üldögélve nézte, ahogy Robert a bőröndöt pakolja. A Tha Band forgatására utazott Torontóba. Tudták, hogy eljön ez a nap, tudták, hogy nem túl jó az időzítés, de amíg a csomagolásba bele nem kezdtek, nem is sejtették, hogy ennyire rossz lesz az elválás. Már alig egy hónap volt csak hátra szülésig és Julie félve gondolt rá, hogy esetleg majd egy kontinensnyi távolságra lesz tőle a férje, amikor a szülés elkezdődik. Az orvossal beszéltek már a dologról és kicsit bizonytalan volt, mert Morgan doktor mindenképpen lebeszélte a császármetszésről. Véleménye szerint a kicsik olyan problémamentesen viselkedtek a terhesség egész ideje alatt, hogy érdemes lenne a természetes szülést választani, hacsak nem jön közbe valami komplikáció. De őszintén hitt benne, hogy nem lesz semmi baj. Julie viszont bizonytalan volt. Egy császáron már túl volt, ezt legalább ismerte, de a szülés… fogalma sem volt róla, mennyire fájdalmas és ő vajon hogyan reagál majd a fájdalomra. Ráadásul nem is egy gyereket kell a világra nyomjon, hanem rögtön kettőt. Az orvos azonban addig érvelt, amíg rábólintott. Aztán megkapta a kérdést, amire még ő maga sem tudta a választ, de Robertből sem tudott egy egyenes mondatot kihúzni. Apás szülés lesz? A maga részéről nem volt biztos benne, hogy akarja-e, hogy a férje szemtanúja legyen a kínlódásának. Robert meg… ismeri annyira, hogy tudja, ha őt szenvedni látja, az a férfit is megviseli, ráadásul a vér látványával is igencsak hadilábon áll. Nem hiányzik, hogy a legnagyobb akció közepén az ifjú atyát kelljen felmosni a műtő kövezetéről. De nem akarta most előhozni a kérdést. Magában már eldöntötte, hogy ha a távollétében indulnának be az események, akkor úgyis egyértelmű, hogy nem lehet ott a szülőszobában. És volt egy olyan érzése, hogy az élet így is intézi majd.

Robert korán reggel kipakolta már a csomagjait a ház mellé. Az építésvezető még az utolsó ellenőrzéseket végezte az elkészült épületrészben, egyedül a teraszon álló dobogó árválkodott még üresen. Robert meghagyta neki, hogy ha a felesége érdeklődne, akkor találjanak ki valamit, de semmiképpen ne árulják el neki, hogy milyen célre készült az az építmény. Amikor a kórházban lesz, majd egy-két nap alatt befejezhetik a munkát és a meglepetés teljes lesz. Addig meg majdcsak elfoglalja magát a benti rendezkedéssel. Dean hajtott be a kapun, így aztán visszasietett a házba és a még alvó fia fejére nyomott egy gyengéd puszit, aztán benyitott Juliehoz. A felesége félig hason, félig az oldalán feküdt, felhúzott lába bölcsőjében ott domborodott a hasa, ezért aztán a férfi egy hirtelen ötlettel a hitvesi csókot arra a pocakra adta. Aztán gyengéden ráterítette a könnyű takarót és kisietett az ajtón. Fejben már Torontóban járt, a feladatra próbált koncentrálni.

A repülőgépen azért visszatért a napok óta szőnyeg alá söpört gondolathoz. A szülés. Az orvos rákérdezett, hogy apás szülés lesz-e. Ő pedig nem tudta, hogyan mondja meg Julienak, hogy képtelen lenne ott állni az ágy mellett és végignézni, ahogy kínok közt vergődve szüli meg a gyerekeket. Annyira férfiatlannak érezte ezt a gyávaságát, de tudta, hogy sem Julie szenvedésére, sem a vér látványára nem lenne képes lélekben felkészülni. Ráadásul Peter már korábban megosztotta vele az egyik lányának születésekor a nagy élményt. Hát, a maga részéről le tudna róla mondani. Néhány pohár után Peter bizalmasan hozzáhajolt és megsúgta neki, hogy a látvány időnként a hitvesi ágyban azóta is kísérti. Na, erre végképp nem volt szüksége. Lehet, hogy ez az élet egyik legnagyobb, legdicsőbb pillanata, de ő maga részéről szeretné meghagyni a dolog misztikumát. Ám igazából az bántotta, hogy Julieval nem tudott erről beszélni. Valami béna szemérmességtől hajtva egyikük sem merte a másiknak elmondani, hogy mit gondol erről az egészről őszintén. Szinte örült, amiért nagy valószínűséggel amúgy sem lesz itthon a nagy esemény bekövetkeztekor. Ugyanakkor mélységen elkeseredett, hogy legalább a kórházi folyosón nem drukkolhat és ezzel alighanem komoly sebet ejt majd Julie érzékeny lelkén is. Annyira szereti és olyan boldog, hogy a gyerekeit várja, mégis szinte örül, hogy elfuthat és hogy a kiborulását, amit a szülés megindulása garantáltan felszínre hoz majd, elrejtheti mindenki elől. Nagyot sóhajtva erővel igyekezett elszakítani a gondolatait ettől a témától és a repülőgép ablakán kinézve, az előtte álló napokra próbált fókuszálni.

Julienak egy ideje teljesen a szokásává vált, hogy Greg délutáni alvásidejében a netet böngéssze. Erőt vett magán és nem Rob képeit, videóit, a róla szóló történeteket olvasta, mert ő maga is érezte, hogy túl sokat foglalkozik vele és bármennyire szereti, azért a férfin kívül létezik a nagyvilág, csakhogy ő a nagy koncentrálásban lassan teljesen elveszti vele a kapcsolatát. De egyszerűen nem tehetett róla, a mostani forgatás egyre jobban izgatta a gondolatait. Robert lelkes volt, amikor a felkérést megkapta; azt mondta, az utóbbi idők egyik legnagyszerűbb forgatókönyve. És akkor tudatosult Julieban, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, kikről szól a történet. Mivel a The Band a 60-as, 70-es évek egyik meghatározó kanadai-amerikai rockzenekara volt, így már nem is csodálkozott a tudatlanságán.  Mivel többnyire Bob Dylandt kísérték, így nagyjából képe volt a zenéjükről, de azért meglepte némelyik szám energikussága, amivel túlléptek az amerikai népzenén. Talán leghíresebb számukat, a The Weight-et ő maga is ismerte a kultfilmmé vált Szelíd motorokból. Ő csak a zenekedvelő fülével hallgatta, de meg tudta érteni Robertet, aki a zenész érzékenységével élte meg a zenéjüket. A szólógitáros-dalszerző Robbie Robertson szerepére keresve sem találhattak volna megfelelőbb embert a férjénél. Kíváncsian várta, milyen lesz a film a Zenekarról, akiket bár a zenei szaksajtó és a kortárs zenészek kedveltek és elismertek, de a slágerlistákat nem igazán tudták meghódítani.

És egy kérdés...
Bár Julie kis pirosához ez a tartozék is jár, te melyik Mini Cooperrel furikáznál inkább?XDDD