Robert a fejét tudta volna a falba verni. Úgy tudta…, úgy
tudta, hogy Camilla nem fogja szó nélkül hagyni, amiért nem rohant hozzá az
első szóra, amikor kiborulva felhívta. Jobban járt volna, ha akkor vállalja a
durcit Julieval és rászán három napot, hogy átrepüljön Londonba és vissza. Túl
lenne az egészen és talán Camilla is beérte volna vele. De persze nem gondolt
rá, hogy a lánynak a rokonai Toronto-ban élnek. A tragédia után meg szinte
természetes, hogy velük tölt egy kis időt. Számíthatott volna rá, hogy a
forgatásról is tud és felbukkan itt a szállodában. Persze már az első
pillanatban sikerült őket egy szemfüles papinak lencsevégre kapni, és azonnal
beindultak a találgatások, miért itt és miért most találkozgatnak bújdosva a
fényképészek elől. Juliehoz meg persze futótűzszerűen jutottak el a hírek,
fotókkal, rossz dumákkal. Azonnal tudta, hogy ki fog borulni, ennél kevesebb is
elég lett volna hozzá, hiszen napok óta szinte beszélni sem tudtak egymással,
mert a szállodában még az üzeneteket sem képesek normálisan továbbítani. Ő
meghagyta, hogy a nap bármely szakában kapcsolják be hozzá a feleségét, de a
szerencsétlen éjszakás mégsem merte felzavarni. A mobilja is folyamatosan be
van kapcsolva, az asszisztensének a fél szeme rajta kéne legyen, de beszélhet
ő, mintha a falnak tenné. Szerencsétlen liba a rendezőtől való félelmében,
állandóan kinyomta, ha keresték.
Julie meg a sokadik sikertelen próbálkozás után úgy
felhúzta magát, hogy rosszul lett. Még szerencse, hogy az állandóan elfoglalt Steph
éppen felvette azt a nyomorult telefont és a mentőkkel egyszerre ért a házhoz.
Ott maradt Gregoryval, amíg Juliet a szülészetre vitték. Morgan doktor meg
vitte egyenesen a szülőszobára, de fél nap kínlódás után még mindig semmi
eredmény. Legalábbis amikor felszállt, még nem voltak friss hírek. Azóta meg
nem kapcsolhatja be a telefont, pedig már legszívesebben a körmét rágná az
idegtől. A stewardess először nem is értette, amikor kért egy csomag
fogpiszkálót, de az azóta eltelt órákban már talán rájött, hogy pillanatnyilag
ez az egyetlen lehetősége, hogy az idegbajának gátat szabjon.
Hiába ült azonnal repülőre, amikor Steph egyenesen a
producerhez fordult, hogy azonnal hívják a telefonhoz. Még mindig órák
hiányoztak ahhoz, hogy mellette lehessen. De legalább az álcázással nem kellett
foglalkozzon, olyan torzonborz volt már a hetek óta növő szőr mögött, hogy
ember nem ismerte volna meg.
Mostanra már olyan ideges volt, hogy ha az orvos azt
mondja, ott kell fogja Julie kezét egész idő alatt, akkor gondolkodás nélkül
beleegyezett volna. Édes Istenem, miért nem lehet csak egyetlen nyugodt
hónapjuk. Mindig van valaki, aki belekavar a lassan leülepedő nyugalomba.
Camilla ott zokogott, amíg elmesélte a szülei
balesetét, ő meg persze önkéntelenül is megsimogatta az arcát. Végülis, valaha
sokat jelentett neki a lány. Ahogy akkoriban gondolt a szerelemre, szerette is.
Most szerette volna, ha csak egy kis vigaszt tud nyújtani, de ezt a simogatást
nemcsak az újságírók értették félre, de Camilla is. Szeméből szinte azonnal
felszáradtak a könnyek és hogy biztosra menjen, a múltról kezdett beszélni. Az
elején még beleszaladt a csapdába, jó volt emlékezni a bulikra, közös
barátokra, vidám kalandokra, de aztán a lány emlékeztetni akarta a gyengéd
pillanatokra is, és akkor kapcsolt, hova fut ki ez az egész találkozás. Volt
annyi esze, hogy látványosan búcsút vegyen tőle, de persze az újságírók ebből
is kész regényt kerítettek.
Istenem Julie, csak nem hiszi el azt a sok baromságot,
amiket kikombináltak ebből a találkozásból. Némi férfigőggel arra gondolt, hogy
ha a lány inkább hisz a firkászoknak, mint neki, akkor azért komoly gondok
vannak a nagybetűs szerelmével. De egyelőre nem akart a várható veszekedésre
gondolni. Csak baja ne legyen, a gyerekek szülessenek meg rendben, aztán
ráérnek tisztázni ezt a dolgot is.
Stephanie türelmetlenül leste az óráját. Robertnek már
le kellett volna szállnia, de sem ő, sem Dean nem jelentkezett. Gregory mellett
azonban esélytelen volt, hogy a repteret hivogassa és a járatok után
érdeklődjön. A kicsi gyors volt, akár a csík és agyzsibbasztó ötletekben
fáradhatatlan. Ha a hátán is szeme lett volna, lehet, hogy az is kevés lett
volna hozzá. Fáradhatatlan volt, mintha az édesanyja hirtelen távozása
felpörgette volna őt is. A kórházból sem érkezett hír, pedig Marie Thomson
megígérte, hogy fél szemmel figyelemmel kíséri az eseményeket és értesíti, ha
bármi történik.
Dean összeszorított szájjal figyelte Robertet, ahogy
ujjai vitustáncot járnak az ülés karfáján. Fél órát késnek, de a bejelentést
Robert olyan idegesen fogadta, mintha azt mondták volna be, hogy
visszafordulnak. Nem akart okosakat mondani neki, mert tulajdonképpen
megértette, hogy túl sok forog most kockán ahhoz, hogy esetleg későn érjenek a
kórházba. Fejét csóválva gondolt a torontói újságokban, és valószínűleg a
világban szerte megjelent képekre. Szegény srác, ez akkor is bajba tud kerülni,
ha tulajdonképpen a kisujját sem mozdítja érte. Camilláról az őt ért veszteség
ellenére is megvolt a saját különbejáratú véleménye. Tipikusan az a nő, akit
nem kell félteni, ha valamit eltökél, nincs az az eszköz, amitől visszariadna.
Nagyon okosan Robert együttérzésére alapozott, és nem is kellett csalódnia, a
srác úgy kapta be a horgot, mint egy horgászversenyen beetetéskor. Dean soha
nem szimpatizált azokkal a nőkkel, akik akkor is ráhajtottak egy palira, amikor
tudták, hogy nős. Saját bőrén kellett megtapasztalnia, hogy milyen drágán kellett
fizessen egyetlen gyenge pillanatért, így aztán fürkész szemekkel leste a lány
minden megmozdulását. Megnyugodva látta, hogy Robertet keményebb fából
faragták, minden balfaszsága ellenére olyan mélyen szereti a feleségét, hogy
eszébe sem jutott kihasználni az aranytányéron felszolgált lehetőséget. Még így
is van esélye, hogy magyarázkodhat Julie előtt, mert egy kis bizonytalanságért annak
sem kell a szomszédba mennie. De talán a szülés és a gyerekek majd elterelik a
figyelmüket erről a szerencsétlen közjátékról.
Abban a pillanatban, ahogy a kerekek a betonra értek,
Robert már kikapcsolta az övét és lázas sietséggel összekapkodta a holmiját.
Telefonját azonnal bekapcsolta és megnyomta Steph gyorshívó gombját. Steph a
lényegre térve csak annyit mondott, hogy a kórházból még semmi hír, Greg jól
van, de egy átok, aztán már bontotta is a vonalat. Robert vigyorogva gondolt a
kicsire, aki biztosan szerez néhány hajmeresztő pillanatot a jó öreg Stephnek,
de aztán Deannel szinte udvariatlanul csörtettek a lassan nyíló ajtóhoz és
elsőként rohantak a reptér épületébe. Frank már a kijárat előtt várta őket és a
kórházig merev józansággal igyekezett betartani a sebességkorlátozást, bár a
visszapillantó tükörben látta, hogy Robert legszívesebben tövig nyomatná vele a
pedált. A szülészetre berobbanó Robert láttára több nővér szükségesnek látta az
egyenruháját megigazítani, de csalódniuk kellett, mert a férfi észre sem vette
őket, azonnal az információs pult mögött ülő idős nőhöz fordult.
-A feleségem… tud róla valamit? Dr.Morgannal lehet
beszélni vagy vele van? Bemehetek hozzá? –hadarta megállás nélkül a kérdéseit.
-A feleségét visszavitték a szobájába, mert a gyerekek
még nem döntöttek úgy, hogy világra akarnának jönni. Dr. Morgan pillanatnyilag
éppen nála van, úgyhogy beszélhet vele. A 113-as szobát keresse – kiabált még a
férfi hátának, aki már a folyosón nyargalt.
Az ajtó előtt megtorpant, mégsem akarta szinte rátörni
Juliera az ajtót. Halkan kopogott és azzal szinte egyidőben lenyomta a
kilincset.
A felesége az ágyban feltámasztva feküdt, mosolygott
és a jelek szerint nagyon is jól érezte magát, mivel éppen megcsókolt egy
férfit. Aki határozottan nem Dr. Morgan volt.
Robert elképedten nézte, ahogy a fiatal, szakállas
fickó, aki hátulról impozáns vállakkal rendelkezett, egy gyengéd mozdulattal
végigsimít a felesége arcán, aki ettől a mozdulattól elpirulva felnevet, és
játékosan az ipse kezére csap. Üthettél volna nagyobbat is – gondolta kicsit
paprikásan. Agyára lassan leszállt a köd, ami a gondolkodásban mindig is
hátráltatni szokta. Aztán egy határozott mozdulattal és elég hangosan becsapta
az ajtót.
-Nem zavarok?
Az idegen felegyenesedett és vigyorogva megfordult.
-Mondanám, hogy igen, de akkor még idegesebb lennél.
Julie arcán olyan vegytiszta öröm omlott el, ahogy a
férjét meglátta, hogy Robert egy pillanatra ki is esett a szerepéből, amelyben
éppen a megcsalt férjet alakította. A túlontúl ismerős arctól amúgy is vigyor
kúszott fel az ő arcára is.
-Kellan! Te mi a jó francot keresel itt a feleségem
dekoltázsába hajolva?
-Valakinek csak meg kellett tenni, ha te éppen nem
jártál erre. – érkezett azonnal a csípős válasz.
Komolyan mondom Robert, nem is értelek, itt ez a
gyönyörű asszony, aki ráadásul a porontyaidat készül napokon vagy órákon belül
a világra hozni, te meg képes vagy pár ezer kilométerrel odébb idétlen
szőrerdőt növeszteni egy szerep kedvéért. Nem tudták volna megvárni a
kezdéssel, amíg túl vagytok a baba projekten?
-Gondolhatod, hogy nem jó kedvemben mentem el
itthonról pont most. Szűk a költségvetés, nem lehetett húzni az időt sem, most
is csak azzal az ígérettel léphettem le, hogy amilyen gyorsan tudok,
visszamegyek. Úgyhogy édesem, - hajolt Juliehoz – légy oly drága és pottyantsd
ki a két lurkót, hogy mindenki megnyugodjon, aztán már itt sem vagyok.
A kedélyes, viccelődő szöveget meghazudtolóan
gyengéden simított végig a felesége ajkán, aztán megcsókolta. Nagyon is
komolyan.
-Szeretlek! – suttogta neki, miközben a szemébe nézve
egy újabb szenvedélyes csókba bonyolódtak.
-Nem tudom, itt mi a szokás, de én úgy tudtam, hogy a
kórházakban oxigént adnak a pácienseknek, nem pedig elvonják tőlük azt a
keveset, ami van. – élcelődött Kellan a háttérben.
Robert halkan morogva javasolta neki, hogy nézze meg
az ajtón a feliratot kívülről, de Kellan ügyet sem vetve rá, az ágy melletti
fotelba roskadt és vidáman nézte őket.
-Tulajdonképpen még nem is válaszoltál a kérdésemre –
fordult hozzá Robert, miközben óvatosan az ágy szélére ült és Julie tenyerét a
kezében fogva lágy mozdulatokkal simogatni kezdte az életvonalat.
-Szóval, drága Kellan, mi a jó francot keresel itt?
Nem mintha nem örülnék, hogy látlak, csak meglepett az érdeklődés, amivel a
kórházi hálóing mintáját oly közelről szemlélted.
-Hagyd már békén, - bökte meg Julie. -Kellan egy hete
nálunk lakik.
-Hogy hol? – nézett rá Robert hirtelen érdeklődő
tekintettel.
-És a drága Kellan miért lakik nálunk? Én nem tudom,
Julie, valahányszor elutazom, egy pasi állandóan beköltözik. Lehet, hogy
beszélnünk kéne erről édes, nem? Legalábbis mielőtt Kellan is meg merészel
engedni magának egy alsónadrágos viccet, mert mint tudjuk, arra elég érzékenyen
reagálok
-Jaj, Robert! Légy szíves, csak egy kicsit próbálj meg
komoly lenni! – sóhajtott Julie.
-Kellant kisebb szerencsétlenség érte. A felette lakó
átépítette a lakást és a mesterek nem voltak a helyzet magaslatán, volt egy
kisebb árvíz, Kellan minden cucca elázott és amíg rendbe hozzák a lakását, addig
felajánlottam neki a vendégszobát.
-Nem is tudtam, hogy van vendégszobánk – morgott
Robert az orra alatt.
-Hát van. Ugyanis befejezték az új szárnyat és Kellan
segítségével át is rendeztük a házat. Átköltöztette a hálószobát az új helyre,
segített berendezni a dolgozószobádat, és a régi háló kifestésére megfűzte az
embereket, aztán a vezényletével még be is rendezték lakályos vendégszobának.
Ezek után az volt a legkevesebb, hogy felajánlottam neki, addig marad, amíg
csak akar. Ha a kicsikkel hazaköltözünk, úgyis visítva fog menekülni.
Robert hálásan nyújtotta a kezét régi barátjának.
-Kell, leköteleztél. És ha már hálásnak kell lennem,
akkor lenne még egy nagy kérésem, de ezt odakint szeretném elmondani neked,
mert Julienak meglepetés lesz – kacsintott rá a feleségére.
Barátját kituszkolva az ajtón, máris belekezdett
-Biztos láttad azt a kis emelvényt a hátsó teraszon az
új hálószoba előtt. Egy jakuzzit rendeltem oda és addig kéne beszereltetni,
amíg Julie a kórházban van. Ha megtennéd, hogy holnap felhívod a pasit, a címét
ott találod a…
-Hé, haver, állj le! A jakuzzi már a helyén van.
Amikor a vendégszobát csinálták, egy füst alatt azt is megcsináltattam, mert a
munkavezető rákérdezett, hogy most megfelel-e az időpont.
-Ó basszus, akkor már nem lesz meglepetés Julienak –
sóhajtott nagyot Robert és kissé neheztelve nézett Kellanra, amiért keresztbe
húzta a számításait.
-Nem azért Robert, de tisztában vagy te vele, hogy ez
a nő mennyit dolgozik otthon? A jakuzzi a helyén van ugyan, de letakarva várja
a ház urát, hogy eljátszhasd a nagy meglepetést. Julienak ideje sem lett volna
megnézni, mert vagy Gregoryval tölti az idejét, vagy a háztartással, amikor meg
pihenni akar, akkor ír. Nem tudom mit, de rettentően leköti, úgyhogy még
beszélgetni se nagyon lehet vele. Sokszor vettem észre, hogy éjszakánként is
fény szűrődik ki a hálószobából.
-Ír? – nézett rá kissé bambán Robert. Aztán eljutott
agyáig az utolsó mondat.
-Te meg miért nem alszol éjszakánként ahelyett, hogy a
hálószobánkból kiszűrődő fényekre figyelnél?
Aztán már csak arra figyeltek fel, hogy Dr.Morgan és a
nővérek sietnek a 113-as szobába.
2 megjegyzés:
Szóval azt hittem valaki partizánkodott ,mert ide is írtam komit és azt hiszem valami olyat ,amin nevettem is...XD
Jutkám nem ér ,most akartamlefeküdni! XDD
Átlag pasi etalon, nagyon ott van!
Na de mennyünk szülni ,mert idő van !
Megyek én is ,hátha Marci segítségre szorulna:...mert ugye nem bírja a vért ,a látványt ,meg miegymás....:)Pusza
Oh, wow: én is a 113-as szobában laktam a koliban... Bár akkoriban még elég durva lett volna, ha Rob így betoppan, de már el tudnám képzelni... XDDDD
Örülök, a kemény fának, amiből faragták ezt a szerelmetes férjet ;)
Nagyon ültek a kis beszólások, a szerelmes pillantások... *sóh*
Ismét összehoztam egy hetes lemaradást, most gyorsan igyekszem bepótolni ;)
Megjegyzés küldése