A szerelem 4 keréken érkezik 70.

Végre elcsendesedett a ház és kiülhettek a teraszra kettesben. Már az idejére sem emlékezett, amikor ezt megtehették. Most meg itt voltak az ikrek, a nagyszülők és Gregory, akit annyira felpörgetett apa megérkezése, hogy alig tudták lefektetni. Már azt hitte, összeesik a fáradtságtól, mire végre mindenki elbúcsúzott és magukra maradtak Julieval.

A terasz szélén villódzó fáklyák fényében nézte a feleségét és egyszerűen nem tudott vele betelni. A szeme vidáman csillogott, az alakja ugyan még kicsit telt volt, de ez is inkább ingerlően hatott rá. Mesélt-mesélt, fejében szinte már egybefolytak az elmúlt hetek történései, amiket lelkesen megosztott vele. Ha az asszony visszakérdezett volna, lehet, hogy bajban lett volna, mert ahogy a csillogó száját nézte, időnként teljesen elvesztette a fonalat, aztán egy szó mégiscsak megkapaszkodott a fejében: kardiológus. Kinek van ebben a családban szüksége kardiológusra?

Julie enyhe kis grimasszal konstatálta, hogy a kimerítő élménybeszámoló alighanem tényleg kimerítőre sikeredett, ha Robert ilyen pánikszerűen kérdez vissza erre az egy témára. Igyekezett ugyanolyan megnyugtatóan előadni a tényeket, mint ahogy Ross doktor tette ezt vele, de a férjét ez az új információ mégiscsak megrázta. Aggodalmában már indult volna, hogy a kicsit megnézze, mintha ezzel a problémát is meg tudná oldani. Julie türelmesen nyúlt a keze után és tartotta vissza.

-Semmi baj, Robert. Rengeteg újszülöttnél fordul ez elő. Néhány hónap alatt valószínűleg magától is rendbe jön, nyugi. William ettől eltekintve teljesen egészséges, szépen fejlődik, ne kezdj pánikolni! Anthony különben is odafigyel rá, rendszeresen visszük majd kontrollra, ha ne adj isten, beavatkozásra lesz szükség, akkor is időben fel tudunk rá készülni.

-Anthony? Ki az az Anthony? – nézett rá Robert kissé értetlenül, mire Julie nagyot sóhajtott.

-Látod, az előbb meséltem, hogy a kardiológust hívják Anthony Rossnak, de olyan fáradt vagy, hogy meg sem jegyezted.

-Oké, akkor dr. Ross, ez világos. De miért Anthony? Már családtag a jó doki, hogy a keresztnevén hívod?

-Robert! Sokat beszélgettünk, amikor még bent voltam, és megegyeztünk, hogy egymás között nem körülményeskedünk, de ha ez zavar, majd tisztázod vele úgyis – vágott a lány egy grimaszt, aztán felállt, hogy bemenjen a szobába. Robert azonnal a keze után nyúlt.

-Julie! Nem tudom, hogy zavar-e, oké? Még nem ismerem a fickót. Lehet, hogy egy kedves, joviális öregúr, aki egy ilyen szép, fiatal nő mellett megfiatalodik attól, ha tegezik, nincs ezzel semmi baj. Csak még nem ismerem, de majd legközelebb együtt megyünk és akkor eldöntöm, hogy zavar-e. Rendben?  És igazad van, rettentően fáradt vagyok, és gondolom, te is, úgyhogy bújjunk el aludni, mert gondolom, ahol ennyi pelenkás van egy házban, ott korán kezdődik a nap.

Apa! Apa! Harmadik felszólítás már nem érkezett, viszont  egy játékautó száguldott végig Robert meztelen hátán, ahogy kezét lábát szétdobva legmélyebb álmából felriadt.

-Jézusom, Gregory! A frászt hozod apádra. Miért nem alszol? – pislogott a teraszajtó felé, ahol a függönyön túl alighanem már vakítóan ragyogott a nap. Akkor alighanem már nem is kell aludnia – gondolta fintorogva, ahogy elképzelte, hogy ez után a hatásos ébresztő után a család többi tagjához illene csatlakoznia. De egyszerűen nem bírt megmozdulni. Olyan ólmos fáradtság vett erőt rajta, mintha hetek óta nem aludt volna, pedig igazán ritkán ment el a többiekkel egy kis ereszdelahajamat estére, többnyire otthon olvasgatott és korán ágyba bújt.  Nagy nehezen a hátára fordult és felhúzódszkodott az ágyban. Nem viselt pizsamát, ezért aztán a takarót gyűrte maga köré, mielőtt a fia leleplezi a jó édesapját, miközben újabb akadálypályát keres a kis autójának. A kocsi egyébként nem volt ismerős, biztos, hogy nem ő vette, de hát annyian megfordultak náluk mostanában, valaki biztos gondolt a nagy testvérre is.

-Anya hol van? – nézett a kicsire, aki a nagy koncentrálásban csücsörítve tologatta a tűzpiros kis autót a takaró redői között, majd megörülve az új terepnek, Robert kikandikáló szőrös lábszárán száguldott vele végig.

-Azanyád! – hördült fel a férfi, ahogy az apró kerekek kis híján szőrtelenítették a sípcsontja feletti bőrt. Fel kéne kellni – másként ez a gézengúz terepasztalnak nézi – gondolta. De megmozdulni nem sok kedve volt. Kicsit elmélázott a gondolaton, hogy nem olyan régen még az ébresztés egy szerelmes csók vagy egy cirógatás volt, nem ez a kis terrorista, aztán magába szállt. Kész, nem húzhatja tovább az időt, fel kell kelni.

-Hé, haver, most ne nézz ide, apád mindjárt felkap valamit, oké?

Persze, még jó, hogy szólt a gyereknek, onnantól a kicsi le sem vette róla a szemét. Robert hirtelen nagyobb zavarban érezte magát, mint egy szexjelenet forgatásakor. Amíg ellentmondásos érzelmeivel  viaskodott, az ajtó kitárult és Julie libegett be.

-Szia! Felébresztett? Bocs, de inkább téged, mint a kicsiket – vigyorgott Julie, és a két bögre kávéval meg egy kakaóval az ágy szélére telepedett.

-Na, fiúk! Ma különleges nap van, ezért itt isszuk meg a reggeli italunkat, de ebből nem csinálunk rendszert. Főleg úgy nem, hogy én szolgálom fel, kapise? – nézett a két Pattinson pasira. Olyan egyforma vigyorral néztek vissza rá, hogy elnevette magát. A kintről behallatszó sírásra felkapta a fejét.

-A lányod. Állandóan éhes. Ha így folytatja, egy nagy kövér bálna lesz belőle. Alig hagy az öccsének, az meg olyan kis mafla, hogy hagyja magát elnyomni. Na,megyek, mielőtt felvisítja a házat. Majd gyertek!

Robert megbűvölten nézett utána. Ezt az etetést ő is meg akarja nézni!  Elvette Gregorytól a csőrös bögrét és a sajátjával együtt az éjjeli szekrényre tette. Aztán kiugrott az ágyból és felkapta a farmerét. A karját nyújtotta Gregorynak, de ahogy leemelte az ágyról, már le is tette maga mellé. Nem fogja hurcolászni, mert akkor nem lesz egy üres keze, hogy Julie segítségére siethessen. A kicsi nem reklamált és apja nyomában ő is a gyerekszobába ment. Julie ott ült a hintaszékben és bal mellén egy sötét kis fej cuppogott hangosan. Szinte hallani lehetett a nagy kortyokat, ahogy Chloe reggelizett.

Robert a kiságyra nézett és William tágra nyílt tekintetével találkozott a pillantása. Fölé hajolt és ujját a kicsi szájához érintette, aki máris mohón kapott utána. Aztán csalódottan elhúzta a száját. Robert megijedt. Ohó, ez nem volt jó ötlet, ha most kitör a balhé, az jórészt miatta lesz, de a kicsi beletörődően várt a sorára. Julie a lassan elpilledő Chloét a férje felé nyújtotta.

-Szerintem húzz magadra valamit, vagy legalább egy pelust teríts a válladra, mert amilyen mohó volt, a felét biztosan visszaküldi –figyelmeztette, miközben Williamért nyúlt és a másik mellére vette.

Robert szinte öntudatlanul rázogatta a kicsi fenekét, miközben megbűvölten nézte a képet, a másik kis sötét fejet, ahogy apró kezével Julie kerek mellét dögönyözi. Istenem, egész nap el tudná nézni. Julie arcán még soha nem látott halvány mosollyal a kicsit figyelte és időnként pihekönnyű érintéssel az arcát cirógatta végig. Robert hirtelen megértette, mit jelentett, ha madonna-mosolyról hallott. Igen, ez az! Így nő nem tud mosolyogni sem szerelmesére, sem később a gyerekére. Ez a mosoly a szoptatós anyáké. Hirtelen arra gondolt, hogy ezeket a pillanatokat meg kéne örökítse, de ehhez a telefont túlságosan egyszerű készüléknek érezte. Ehhez a pillanathoz egy komolyabb gép kell. Na, majd beszél az apjával, ő úgyis nagy fotós, majd ajánl neki egy megfelelő gépet és a kezelésére is biztosan megtanítja.

Arra eszmélt, hogy Gregory a lábába kapaszkodik. Egy pillanatra elbizonytalanodott, a kicsi most biztosan teljesen kívülállónak érzi magát. Óvatosan magához ölelte Chloét az egyik kezével, a másikkal Greg kezéért nyúlt. -Gyere, megkeressük a nagyit!

A szülei már a konyhában kávéztak és Claire felragyogó arccal fogadta az érkezőket.

-Anya, megfognád a kicsit? Greg, van kedved segíteni, hogy csináljunk egy kis reggelit?

Claire szeme felcsillant a felismeréstől. Aha, közös program a nagyobbikkal, nehogy azt higgye, a kicsik elveszik tőle a papát. Helyes, az ötlet jó, és láthatóan Greg is ezen a véleményen volt. Fogta Chloét és visszavitte a gyerekszobába, ahol Julie éppen Williamet büfiztette.

-Ilyen hamar lepasszolta? – nézett az anyósára, de az sokatmondó mosollyal rázta a fejét.

-Nem, csak észrevette, hogy Greg féltékenyen figyeli, ahogy mind a ketten a kicsikkel foglalkoztok, és kitalálta, hogy csináljanak az egész családnak reggelit. Úgyhogy légy szíves, bármit is tesz az asztalra, dicsérd őket nagyon, legalábbis, ha nem akarod, hogy ez legyen az első és utolsó próbálkozásuk. – hunyorgott rá jókedvűen az anyósa.

A két jóllakott apróság már a kiságyban aludt, Julie leellenőrizte a baby-őrzőt, aztán mindenre elszántan a konyhába  ballagott. Az első, amit látott, hogy egy széken Gregory térdel és a pulton könyökölve figyeli, ahogy az apja gyümölcsöket pakol egy tányérra. Amikor Robert végzett, a kicsit maga mellé ültette a pult tetejére és kinyitotta a kenyeres zacskót. A szeletelt kenyerek egy részét kiborította, aztán megfogott egy szeletet, egy másikat pedig a fia kezébe adott.

-Így ni, most ezeket megpirítjuk a reggelihez. Tedd bele oda, apué mellé a pirítóba, az az, ügyes vagy – nyomott egy puszit a kicsi fejére. Most várunk, aztán ha kiugrott, akkor óvatosan kivesszük.

Amikor a kenyér kiugrott, Gregory nagy nevetéssel azonnal érte nyúlt. Robert ijedten kapott a keze után.

-Huh, várj még, mert megégeted a kis kezed! Ez forró! – és eljátszotta, ahogy az ő ujja hegyét megégeti a gép burkolata. Játékos jajgatása láthatóan hatással volt a kicsire, legörbülő szájjal nézte, ahogy az apja fújogatja az ujjait. Amikor az orra alá dugta, ő is ráfújt egy nagyot. Robert komoly képpel nézegette a kezét, aztán megköszönte a gyógykezelést. A háttérben Richárd mosolyogva verte fel a tojásokat a rántottához, miközben a mikróban a szalonna csíkok pirultak.

Julie nézte ezt a tökéletes családi reggelit és szeme sarkában szép lassan könnyek gyűltek. Szipogására Claire nyújtott felé egy zsebkendőt. Annak a párját, amivel ő törölgette a szemét.