Robert nézte az orvos hosszú napbarnította ujjait,
ahogy a fiát vizsgálja és nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a jó öreg
Anthony nem is olyan öreg, mint ahogy ő abban reménykedett. A joviálist meg még
sötétben sem fogná rá. Ezzel a fizimiskával modell lehetne vagy színész, de a
pasinak ráadásul agya is van, úgyhogy jobb lesz vele vigyázni. Valami mélyről
előtörő ösztönnel rosszat sejtett, hiába mosolygott rájuk olyan személytelenül
a bemutatkozásnál. Az hogy gyerekkardiológus, csak még veszélyesebb fokozatba
sorolta. Az alkata arról árulkodik, hogy kemény sporttal tartja jó kondiban
magát. Némi lelkiismeret-furdalással gondolt a vacsorához megivott sörre és a ma
menetközben bekapott hamburgerre. De hát nem akart elkésni, így a tárgyalás
után beugrott egy McDrive-ba. Salátát meg nem tudott volna vezetés közben enni.
Igaz, nem is akart.
Fél szemmel Juliera pislogott, hogy látja-e rajta az
elbűvölés hatásait, de a felesége csak és kizárólag Willre figyelt, és ez
lecsillapította egy kicsit a háborgó idegeit.
A vizsgálat befejeztével a kicsiért nyúlt.
Letörölgette a mellkasáról a zselét, aztán megcsiklandozta a pocakját, mire
William széles mosolyra húzta a száját. Csiklandós a srác, nem lesz vele nehéz
dolguk a lányoknak, ha játszadozni akarnak majd vele – gondolta magában
vigyorogva, majd Julie felé fordult, hogy ő bújtassa bele a kis ruhákba. Julie
azonban nem figyelt rá, mert Ross doktor hipnotikus szemébe révedve hallgatta a
diagnózist. Hoppá! Akkor mégsem hatástalan a doki tagadhatatlan vonzereje –
húzta fel magát azonnal.
-Khm, Julie, segítenél? – tette fel a szükségesnél
kicsit erélyesebben a kérdést, mire a felesége gyors, könnyed mozdulatokkal
bújtatta be az apró karokat a rugdalódzó ujjába. Ők ketten meg csak álltak
felette és egymást fürkészték. Az orvos végül halványan elmosolyodott, majd a
kezét nyújtva elköszönt.
-Örülök, hogy megismertem, látom Will és a mamája jó
kezekben van. Figyeljen is mindkettőjükre! – mormolta, majd halkan betette maga
mögött az ajtót. Robert nagyot fújtatott és erősen próbált lakatot tenni a
szájára. Ha most itt kiakad, Julie nem lesz érte hálás és ráadásul biztos lesz
a közelben valaki, akinek a fülébe jut a dolog és hamarosan az újságból köszön
vissza a nézeteltérésük. Ha meg most nem szól, akkor otthon már nem is érdemes,
úgyhogy próbált józanul és nagy önuralommal állni a történtekhez. Különben is,
mit kérjen számon Julien? Hogy úgy nézett erre a bájgúnárra, mint valaha őrá?
Még azt hihetné, hogy féltékeny, pedig... pedig kurvára az volt, de ezt nem
fogja nagybetűkkel a homlokára írni.
Olyan simán telt el ez a hónap, már éppen ideje volt
egy kis izgalomnak az életükben – gondolta borúsan. Amikor a szülei
hazautaztak, ott maradtak a három gyerekkel és néha majd megőrültek, de vették
az akadályt. Amikor Marie Thomson velük volt, szinte könnyűnek is látszott a
feladat. Gregory ugyan rapszodikusan váltogatta a hisztis és a simulékony
hangulatát, de eddig még tudták kezelni a helyzetet. Amikor aztán egy nap Maria
az unokahúgát is magával hozta, megoldódott Greg problémája is. Mindig volt
valaki, aki csak vele foglalkozott. Egyetlen szépséghibája volt a dolognak, Linda
férfiszemeket megvadító alakja. Amúgy egyszerű kis teremtés volt, nem
kacérkodott, csak hát egyszerűen nem lehetett elnézni mellette. És ezt persze
Julie is észrevette. Az a legkevesebb, hogy kisebbségi érzése lett, újabban nem
volt hajlandó, csak bő férfi ingekben és könnyű laza nadrágokban járkálni, ami
alatt csak sejteni lehetett a valaha oly vonzó testét. Amikor meg rajtakapta,
hogy Lindán felejtette a szemét, úgy csapta le a kezében tartott serpenyőt,
hogy a vacsorát aznap a közeli étteremből kellett megrendelni, hacsak nem
akarták a konyha kövéről felszedegetni. Egyikőjük sem mondott semmit, de a
rossz pont jól láthatóan fel lett vésve a neve mellé.
Aztán Linda egy hétig nem tudott jönni és a kedélyek
megnyugodtak. Neki nem különösebben hiányzott, mert azon túl, hogy az érzékeit
megmozgatta, nem vonzotta. Arról meg igazán nem tehet, hogy ez a jó néhány
hét kényszerű szexmegvonás már fogékonyabbá tette a környezet nyújtotta
látnivalókra. Linda távollétében Julie végre újra felszabadultan mosolygott,
nem az a kényszeredett grimasz ült a szája sarkában, mint amikor a lány velük
volt. Már gondolt rá, hogy finoman Marie tudomására hozza, hogy inkább ne hívja
többet, de ugyanakkor óriási segítséget jelentett, ezt mindannyian el kellett
ismerjék. Mindegy, ezt majd megoldják, de Ross dokiról talán nem ártana néhány
szót ejteni otthon, mielőtt elfajulnának a dolgok.
Azon vette észre magát, hogy Julie a válaszát várja,
de fogalma sem volt róla, vajon mivel kapcsolatban.
-Ne haragudj, kicsit elkalandoztak a gondolataim, mit
kérdeztél? – rezzent össze, amiért híresen jó összpontosítóképessége ezúttal
cserben hagyta.
-Itt megvársz Willel vagy kimentek a kocsihoz? –
nézett rá Julie újra kérdően.
-Miért, te hova mész? – csattant a hangja, de maga sem
tudta miért.
-Robert, Morgan doktor vár a hat hetes kontrollra, de
ezt otthon is mondtam, nem?
-Nem, nem emlékszem, de persze, menj csak, majd itt
megvárunk – túrt a hajába. Julie pedig egy pillanatig fürkészően nézte, majd
kisietett az ajtón.
Robert felkapta a kicsit és a nővérpulthoz trappolt
vele.
-Bocsánat, meg tudná mondani, hogy Ross doktort hol
találom, valamit elfelejtettem megkérdezni tőle…?
A nővér elvarázsolt tekintettel pillantott fel. Ez a
hét legjobb napja! Nem elég, hogy végre Ross doktor műszakjában lehet, még itt
van ez a másik szívtipró is. Aztán megrázta magát és a beosztásra pillantott.
-Sajnálom, pillanatnyilag a műtőben van, de ha hagy
neki üzenetet, szívesen átadom, ha végzett.
Robert ingerülten húzta el a száját. Azt az üzenetet,
amit szÍve szerint küldene, mégsem adhatja egy nő szájába. Ezt nekik
kettőjüknek kell megbeszélni. Minél előbb.
Elővette híres félmosolyát és egy kis vállrándítással
válaszolt.
-Nem olyan fontos, majd a legközelebbi kontrollon
szóba hozom. De azért köszönöm.
Aztán megfordult és Morgan doktor szobája felé
igyekezett. Már éppen letelepedett volna a váróban a fotelek egyikébe, amikor
Julie lépett ki az orvos szobájából. Arcán egy boldog mosollyal intett búcsút
és feléjük sietett.
-Nocsak, nocsak, mi ez a jókedv? – nézett rá a férje
és őszintén meglepődött, amikor Julie a kicsit átvéve egy csicsergős puszit
nyomott a szájára.
-Semmi különös, de minden rendben és talán megoldást
is találtunk a jövőbeni meglepetés terhességek elkerülésére – vigyorgott rá a
felesége.
Erről aztán eszébe is jutott, hogy talán zöld utat
kaptak végre a hálószobában és a kedve rohamos tempóban javulni kezdett. Ez a
másfél hónap kicsit megviselte az idegeit, mert ugyan próbáltak örömet szerezni
egymásnak, de egy idő után inkább felhagytak a próbálkozással, mert nem érezték
teljes értékűnek ezeket az alkalmakat. De ha Julie így vigyorog, lehet, hogy ez
a nap mégsem ment még teljesen pocsékba.
Hazafelé többet nézte a visszapillantó tükröt, mint az
utat maga előtt, mígnem emlékeztette magát, hogy kincseket visz, jobb lesz, ha
koncentrál. Amikor azonban a kapu becsukódott mögöttük, egy pillanatra még
összekapcsolódott a tekintete a felesége várakozó pillantásával. Uramisten,
megzavarodik, ha most valami közbejön. Az sem érdekli, ha Maria az ajtóra
tapasztott fülekkel hallgatózik, de Juliet most beterelgeti a hálószobába, ha
addig él is. Feltépte az ajtót maga mellett és kikapkodta a csomagokat,
miközben Julie a kicsivel a bejárati ajtó felé ballagott. A következő pillanatban
az ajtó kitárult és Linda villantott rájuk egy káprázatos mosolyt. A hangulat a
másodperc tört része alatt zuhant fagypont alá. Julie megfeszülő hátát látva
azonnal tudta, hogy ha most nem lesz észnél, a szerelmes enyelgésnek mára
lőttek. És ha az ösztönei nem csalják meg, akkor nemcsak most, hanem még este
sem tudja majd ezt a merevséget leimádkozni róla. A francba! Hogy miért nem
tudnák a dolgok simán működni!
Odabent hűvös udvariassággal köszöntek, Robert
látványos távolságtartással pakolászott, Julie bevitte a kicsit a
gyerekszobába, aztán rövid idő múlva a blézerét gombolgatva indult átöltözni.
Robert hirtelen ötlettől vezérelve követte. A hálószobába érve halkan
elfordította maga mögött a kulcsot és egy vadász tekintetével figyelte, ahogy
Julie leszórja az elegáns darabot az ágy végére, aztán a fürdőszoba felé indul.
Megvárta, amíg becsukódik mögötte az ajtó, aztán villámgyorsan ő is
megszabadult a ruháitól. A zuhany hangjára elmosolyodott, helyes, éppen így
tervezte. Besurrant az ajtón, majd azt is becsukta maga mögött. A következő
pillanatban már a feleségét ölelte a langyos vízsugár alatt. Julie, a kezdeti
meglepettség után egyre inkább ellazulva hagyta, hogy a fürdőhabot masszírozza
szét a testén. Halk sóhajtással adta át magát a kényeztetésnek. Amikor a férje
kezei a melleire simultak, úgy feszült nekik, mint egy kitörni készülő vadló.
-Julie, ha még nem lehet, most szólj, vagy késő lesz –
mormolta Robert a fülébe, miközben egyik karjával ölelte, a másikkal az alsóbb
régiók felé kalandozott.
-Lehet, mindent lehet! – sóhajtott a lány, miközben
próbált megfordulni az ölelésben. Amikor végre sikerrel járt, Robert szinte
térde esett előtte és áhítattal csókolta a kezei között szorongatott vizes
testet. Amikor Juliet már alig tartották meg remegő lábai, a férje felegyenesedett
és felkapta, aztán a falnak döntve szép lassan ráeresztette vágytól merev
testére. Egy pillanatra megállt, időt hagyva erre a régi ismerős, de mégis
friss élménynek az elfogadására, aztán kitört, tombolt és minden elfojtott éhségét
beleadva hajszolta mindkettőjüket a beteljesedés felé. A fejükre záporozó
vízsugár alatt próbáltak visszatalálni a földre ebből az éteri
elragadtatottságból. A férfi továbbra is a karjában tartotta és nem húzódott ki
belőle. Érezte, ahogy férfiassága újra életre kel és lassan, bőrük minden
négyzetcentiméterét összedörgölve újra kezdte az édes kínzást. Julie már
sóhajtozni sem volt képes, összefüggéstelenül kapkodott levegő után és érezte,
ahogy a gyönyör közeledtével tüdeje mélyéről egy sikoltás tör fel, amely az utolsó pillanatban egy csókba
temetve, Robert torkának mélyén halt el.
Teljesen kimerülten kapaszkodtak egymásba. Robert
lassan leeresztette, egy lusta, mély csókba forrva ölelte a víz alatt, aztán
elzárta a csapot és egy fürdőlepedőt tekert Julie köré.
-Nincs már annyi erőm, hogy az ágyig elvigyelek, de
bújjunk össze egy kicsit, kérlek! – sóhajtott, miközben kezei Julie arcát,
nyakának ívét simogatták. A dereka köré tekert egy törülközőt és kézenfogva az
ágyhoz vezette. Robert leült, Juliet a lába közé húzta és az ölébe temetve az
arcát halkan beszélni kezdett.
-Annyira hiányoztál, hiányzott a szex, igen, nem
szégyellem, és most annyira boldog vagyok, hogy újra a karomban tarthatlak,
örömet szerezhetek neked. Imádom azt a népes seregletet odakint, de ezt a nőt
itt a kezeim között szívem mélyéből szeretem.
Lassan hátradőlt és Juliet magára húzta, aztán egy
játékos mozdulattal átfordult és a szemébe nézve nagy komolyan megismételte:
-Soha, semmilyen körülmények között ne kételkedj
benne, hogy számomra te vagy a nő, a szerelem, a minden.
3 megjegyzés:
Óóó Jutkám !!!!
Ne haragudj ,de nem tudok mit írni és nem azért ,mert nem volt jó !!!
Bocsánat .
Tudod ,nem is értem ,hogy bírod ezt az egészet Jutka !
Én nagyon próbálom tartani magam és eddig elég jól meg is voltam ,azt hiszem ez látszott is ,de most megint padlón vagyok...
zsorzsi XDDDDDDDDDDD
Bejött ez a kölcsönös féltékenykedés, bár a VALÓ ÉLET-ben hülyeségnek tartom ;)
A nővérke jó napja, miii?!
A végkifejlet pedig... *sóhajok tömkelege*
Te, nagyon tudsz jutkám!!! <3
Megjegyzés küldése