Dean a fejét vakarva tette le a telefont. Stephanie
úton van ide, de hát az hosszú órákat vesz igénybe. Julie nem vette fel azt a
nyomorult telefont, Robert meg... még fogalma sem volt, hogy fog kikeveredni
vele ebből az épületből.
Egyedül csak magát hibáztatta. Nem lett volna szabad
hagynia, hogy az interjút négyszemközt bonyolítsák. Timet telefonon elhívták, ő
meg az ajtó előtt ácsorgott, így aztán senki nem tudja pontosan, odabent mi zajlott
le, de az tény, hogy az újságíró orra betört.
Robertnek meg zúzódás van az öklén és a kettő közti kapcsolat elég
nyilvánvalónak tűnik. A rendőröknek mindenképpen, akik meglepő gyorsasággal
értek a helyszínre. A fura kis manus úgy látszik, annyira nem szipogott a vérző
orrával, hogy ne tudta volna őket villámgyorsan kihívni.
Amikor Tim előkeveredett, legalább annyi kiderült,
hogy távozása előtt bekapcsolva hagyta a magnóját, ami elvileg rögzítette a
történteket, de azt a rendőrök lefoglalták, mielőtt a kazettáról másolat
készülhetett volna, így csak bízhatnak a jó szerencsében, hogy senki nem fogja
manipulálni a rajta lévő anyagot. Paranoiásnak tűnhet, de volt már hasonló
tapasztalata, ezért aztán eltökélte, hogy erre a lehetőségre is felhívja majd az
ügyvéd figyelmét.
Stephnek hála az ügyvéd hamarabb ért ide, minthogy
Robert a száját kinyitotta volna, így talán nagy marhaságot nem mondott. Nem mintha nagyon
beszédes kedvében lett volna. A szeme szinte lángolt és ha nincs ott, még a
rendőrök előtt is képes lett volna egy újabbat behúzni a firkásznak. Még életében nem látta így elborulni az
agyát, egy pillanatra le is blokkolt, ezért aztán alig tudta megakadályozni, amikor újra
kitört. De volt valami a fickó sunyi kis
szemeiben, amit ő is észrevett és azóta sem hagyta nyugodni. Őrülten kíváncsi volt, hogy milyen
beszélgetés zajlott le odabent, ezért aztán szép lassan számba vette, a régi jó
ismerősök közül, talál-e valakit, akitől kérhet egy akkora szívességet, hogy a
szalagról másolatot készítsen.
Julie felkapta magára a pólót és lement a portára, de
ők sem tudtak róla, hogy a férje vagy Dean visszatértek volna a szállodába az
elmúlt órákban. Ez a francos gyógyszer mindig kiütötte, de ennyire talán még
sosem. És nem ilyen rosszkor. Pontosan 6 órakor eszébe jutott, hogy a
telefonját megnézze. Már nem is emlékezett rá, hogy lenémította, így aztán nem
csoda, ha nem hallotta meg a zaklatott álmok közepette, hogy keresték.
Izgatottan figyelte a sorakozó nem fogadott hívásokat. Rob, Dean, Steph, egy
ismeretlen szám, Joanna... uramisten, azt sem tudta, kit hívjon előbb. Aztán
Robert számát tárcsázta. A telefon kicsöngött, de nem vette fel. Mire Dean
számát nyomta volna be, a készülék újra megszólalt, de a kijelzőn megjelenő new yorki számról fogalma sem volt, ki lehet.
Robert zaklatott hangja krákogott bele a telefonba.
-Julie, csak egy hívásom van. Ne haragudj kicsim,
bármit hallasz, ne haragudj! Nem tudom, hogy alakultak így a dolgok, de a mai
naptól eltekintve esküszöm neked, ártatlan vagyok. Maradj a szobában, ne
beszélj senki mással, csak Steph-el vagy Deannel és higgy bennem, mert csak egymásra
számíthatunk. Szeretlek! – és a vonal megszakadt anélkül, hogy bármit
mondhatott volna.
A lábai már nem tartották meg, ezért leroskadt a
szőnyegre és csak nézte a telefont, mintha az választ tudna adni a fejében
uralkodó káoszra. Mi történhetett? Uramisten, Robert! Hiszen csak egy
szokványos interjúra mentél. Mi a frász történhetett? Aztán kicsit magához
térve Dean számát tárcsázta, hátha ő válaszokat tud neki adni.
Dean megkönnyebbülten fogadta a hívást. Legalább Julie
nem veszett el!De a tétova kérdezősködését félbeszakította.
-Figyelj, ne mozdulj sehova, hamarosan ott leszek és
mindent elmagyarázok! Nincs nagy baj, inkább csak egy oltári kellemetlen szitu,
szóval ne aggódj feleslegesen, megoldjuk, csak most még kicsit zűrös a helyzet.
De nyugi, nemsokára ott leszek. – és azzal bontotta a vonalat. Julie ezernyi kérdéssel a fejében hanyatt feküdt a szőnyegen és nehezen uralkodva a pánikon, ami lassan eluralkodott rajta, várni kezdte a válaszokat.
Az ügyvéd néhány órával később végül lerendezte az
óvadék kérdését, és igyekezett feltűnés nélkül eltűnni a rendőrségi épületből.
A szálloda felé tartott, miközben fejében már a tennivalókat vette sorra.
Dean pedig úgy ölelte körül Robertet, hogy szinte eltűnt a
hóna alatt. A férfi szemébe húzott sapkája és napszemüvege mögül alig látszott
ki az arca, de biztosan így is készült jó néhány fotó, amin felismerhető lesz,
ahogy a fogda épületéből távozik. – gondolta sóhajtva.
-Bassza meg! Ezért néhányan biztosan ki akarnak majd
herélni – morgott Robert, miközben a sötétített üveg mögül nézte a zivatari
villámlást idéző vaku-villogtatást. Összeszorult gyomorral gondolt az aláírt
szerződéseire, vajon hányan fogják ezek után úgy gondolni, hogy inkább elállnak
a vele való közös munkától, de legalábbis jegelik kicsit a munkát. Pedig nem történt más, csak próbálta megvédeni a
magánéletét. Nem túl szerencsés módon, ezt elismeri, de amit itt ma neki az
arcába vágtak, annak a tört része is elég lenne bárkinek, hogy elveszítse a
fejét.
Még fogalma sem volt róla, hogy Julie már miről tudhat és hogyan fogja
fogadni, de nagyon remélte, hogy a felesége bizalmát nem zavarják össze ezek a
régi dolgok. Ez a kis görény olyan információkkal rendelkezett, amiket aligha a
pletykarovatokból ollózott össze. Itt valaki érintettnek járt el a szája, csak
még arra nem jött rá, ki lehetett az és miért. De ha rájön, nem lesz túl
barátságos vele sem, még akkor sem, ha az újabb néhány órás elzárással jár
is. Csak azt nem értette, ha ennyi
mindent tudott, miért ült le vele beszélgetni és miért nem az újságokban
támadott. Hacsak nem az volt a célja, hogy provokálja és végül a rendőrséget
hívhassa. Istenem, az illetőnek megérte a bevert orr, hogy a fejére olvasson
ezer éves régi sztorikat? Fogta a fejét és próbált lenyugodni, mert ebben az
állapotban már a gondolkozás is erősen reménytelen vállalkozásnak tűnt.
Ahogy ült hátra dőlve a hideg bőr ülésen, egy név
zakatolt az agyában. Camilla. Ezek a régi dolgok egyértelműen hozzá kötődnek, de
az nem, már csak nem lehet igaz, hogy gyereket várt tőle? Erről ő soha egy
pillanatig nem tudott. Ha igaz volt egyáltalán. A kis patkány képes volt a
szemébe nézve rákérdezni, hogy milyen érzés három gyerek apjaként reggelenként
a tükörbe nézni azzal a tudattal, hogy az első (ha ugyan az volt az első)
gyereke anyját viszont szinte még gyereklányként abortuszra kényszerítette.
Először csak megdöbbent, aztán végig futott a fején, hogy ez egy rossz vicc, de
egy kellemetlen hátsó gondolat is megült, hogy talán részben mégis igaz.
Mármint a gyerek. Mert a többiről aztán végképp fogalma sem volt. Gyereklány,
Camilla? Hiszen már ez is óriási csúsztatás, mert ha valaki gyerek volt abban a
kapcsolatban, akkor az ő maga volt. Per pillanat fogalma sem volt róla, mit
mondott vagy tett volna sok-sok évvel ezelőtt, ha tud a dologról, de
valószínűleg olyan bamba lett volna, hogy oltár elé vezeti a megesett
„gyereklányt”, aki mellesleg két évvel idősebb volt nála.
Édes Istenem, olyan nyugodtan élhetnének és közben
sorra dőlnek ki csontvázak abból a tetves szekrényből, amiről azt hitte,
tökéletesen üres.
Legszívesebben felhívta volna Camillát, hogy tőle
követeljen magyarázatot erre az egész őrületre, de alighanem igaza van az
ügyvédjének, a legjobbat akkor teszi magának, ha most kivételesen befogja a
hirtelen száját. Éppen elég lesz ezt a 8 napon túl gyógyuló sérülést valahogy
elsikálni, ha lehet egyáltalán. Bár, néha már arra gondolt, talán jobb lenne
elfogadni és leülni egy büntetést, amiből esetleg azt vonja le a közvélemény,
hogy bármit vállal a családjáért és a nyugalmukért. De lelke mélyén tisztában
volt vele, ezek elég hiú ábrándok.
Julie újabb gyógyszert nyelt le, most már a lüktető
halántéka miatt és közben idegesen járkált fel-alá a szobában. Amikor Dean
benyitott, úgy rohant Robert elé, mint aki sérüléseket keres rajta.
-Mi történt? – villant a szeme Dean és Robert között,
de Dean felemelte a kezét és bocsánatkérően a távozás mellett döntött;
meghagyva nekik, hogy a szobát ne hagyják el nélküle.
Robert kivett egy üveg ásványvizet a hűtőből és
leroskadt a kanapéra. Nagyot fújtatott, aztán lehúzta maga mellé Juliet és
belekezdett.
-Röviden, orrbavertem a riportert, ő kihívta a
rendőröket, akik elvittek. Jött az ügyvéd, aki kifizette az óvadékot és most
itt vagyok. Innentől meg fogalmam sincs mi lesz. Arról meg főleg, hogy holnap
reggel milyen cikkekre ébredhetünk.
-Oké, ez így tényleg rövid volt. És elég értelmetlen.
Mi a fenéért verted orrba a pasast? – nézett rá Julie értetlenül.
-Hm, .. hát, hogy is mondjam, régi dolgokkal jött elő
bántóan és elvesztettem a fejem.
-Mikkel? – emelkedett meg a nő hangja.
-Nagyon régi dolgokkal Julie. Amikor még kölyök voltam
és talán meggondolatlan, vagy csak simán
egy felelőtlen kölyök..., de hiszen már alig emlékszem az egészre. Mindegy,
azt mondta, hogy cserbenhagytam valakit,
aki emiatt elvetette a gyerekét, most meg megjátszom a szerető apát. És közben
fogalmam sincs, hogy egyáltalán igazat mondott-e. Én mindenesetre nem tudtam
róla, ha így is volt.
Julie nézett maga elé, aztán halkan rákérdezet:
-Camilla?
-Azt mondta az ipse – vont vállat Robert és elnézett a
felesége mellett az ablak irányába.
-Éreztem, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a
sértésedet, amikor az elfeledett emlékeidről beszéltél. Nem tudtam ugyan, hogy
milyen mély emlékek ezek, de biztos voltam benne, hogy benne még igencsak
élőek. És ha így történt, akkor még talán meg is tudom érteni. Bár, azt már
nem, hogy emiatt most uszított rád valakit. Kicsit megkésett ezzel a bosszúval,
nem? Vagy csak most vált édesebbé, nem tudom. ... És te tényleg nem tudtál a babáról?
– nézett Robertre.
-Julie! Ezt a kérdést most meg sem hallottam, oké? –
csattant fel Robert hangja. -Szerinted ha tudom, akkor én kényszerítem
abortuszra? Olyannak ismersz, aki így intézi az ügyeit? 19 éves voltam ugyan
akkoriban, de a szüleim nem úgy neveltek, hogy lelépjek, ha bajt csináltam. Az emlékeim szerint megfontolt kamasz voltam, de
ennek már több, mint tíz éve, úgyhogy nem tenném le a cserkész esküt, hogy mit
műveltünk annak idején.
-Bocs, ha nem vagyok egészen magamnál, de egyfolytában
csak arra tudok gondolni, hogy már úton kéne legyünk a gyerekeinkhez, ehhez
képest Dean egy fogdából hoz haza, mert kezet emeltél valakire, aki a múltadban
vájkált. El tudom képzelni, hogy holnaptól vége a békés jövés-menésnek is, mert
ezek után biztos ránk szállnak majd.
-Julie, nem a múltamban vájkált. A képembe vágott
valamit, ami vagy nem igaz, vagy soha nem tudtam róla, de semmiképpen nem őrá
tartozott, és még kevésbé az olvasóira. A szentségit, hogy egyesek nem ismerik
azt a kifejezést, hogy a magánélet szentsége.
Julie sóhajtva nyúlt a telefon után, hogy vacsorát
rendeljen. Most már úgysem tehetnek semmit. Amúgy pedig fogalma sincs, mit
tehetnének. A dolgok mozgásba lendültek, Robert stábja dolgozik a megoldáson,
ők pedig kénytelenek lesznek követni a többiek által kidolgozott tervet. És a
gyomra liftezni kezdett, amiért fogalma sincs róla, hogy ez a valóságban majd
mit jelent.
Két nap telt el folyamatos idegeskedés és megalázó
nyilatkozatok fogalmazásával, mire hazaindulhattak. És ez a két nap szinte
teljes csendben telt el. Csak még azt nem tudták, hogy az égiek mellettük
állnak, vagy pedig vihar előtti csend ez. A rabosítás végül is nem vált
hivatalosan rögzített eseménnyé, mivel az ügyvéd és a sértett tárgyalása után
az újságíró elállt a feljelentéstől. Külön megállapodás keretében kártérítést
fizetnek a sérülése miatti fájdalomdíjként, amennyiben az újságíró
nyilatkozatban kér bocsánatot az interjú alatt elhangzott alaptalan és
rosszindulatú vádaskodásért. És megnevezi az informátorát. Bár, ez az utóbbi
kitétel érthető módon nem szerepelt a hivatalos okiratban. A bocsánatkérésben
nem idézték az elhangzottakat, az olvasók fantáziájára bízták, hogy mi lehetett
az, ami tettlegességre sarkallta a színészt.
Továbbá minden médiához eljuttatták az ügyvéd által
megfogalmazott nyilatkozatot, mely szerint ha a sztár magánéletével kapcsolatos
teljességgel valótlan híresztelések látnának napvilágot, a nyilvánosságra hozó
médium komoly kártérítési perekre számíthat.
Robert pedig várta az alkalmat, amikor Camillával
beszélhet, mert emellett a húzása mellett nem akart szó nélkül elmenni. Meg
kellett tudnia az igazságot, mert ugyan nem változtatott semmin, de úgy érezte,
ennyi jár neki a meghurcoltatások után.
A los angelesi reptéren leszállva a régi őrület vette
őket körül. A megállás nélkül villogó vakuk és kiabálások kereszttüzében
rohantak a kocsiig. Julie szándékosan kézenfogva kapaszkodott a férjébe, hogy a
fotók sugallják a támogatását és a férfi hálásan szorongatta a kezét. Amikor a
kocsi végre elindult a város felé, Robert nagyot sóhajtva nézett Juliera:
-Ez a város nem fogja kihagyni a balhét. Ami New
Yorkban történt, semmi nem volt ahhoz képest, ami itt következik. Megértem, ha
nem akarod itthon végig csinálni. Fogd a gyerekeket és utazzatok el! Legalább
körülöttetek legyen nyugalom. Én a forgatás miatt itt kell maradjak, de
egyébként is… ha van kin köszörülniük a nyelvüket, hamarabb kifullad a dolog.
-Robert, nem foglak cserben hagyni! A férjem vagy. Ami
veled történik, az engem, minket is érint. Itt maradok és azt akarom, hogy
lássák, melletted állok. És azt akarom, hogy az a nő is lássa, mit veszített,
amikor nem volt őszinte hozzád.
Robert megkönnyebbült mosollyal hajolt hozzá, hogy egy csókot
nyomjon a szájára. Az amazon visszatért és harciasabb, mint valaha.
2 megjegyzés:
Ah, egy kő esett le a szívemről, hogy "csak" ennyi a késés oka ;) Azért ezt jól kitervelted: tökös pasit faragsz a legényből, én meg csak reménykedek, hogy működik a bevonzás...
A telefonhívást imádtam, és úgy általában az egész feji lendületét, Julie hozzáállását.
Köszönet!
Úgy is van Jutka ,add ki a dühöd ,ami feltornyosult a múlthéten benned !!:)
Örülök ,hogy újabb dolog került a felszínre ,ami izgalmassá tette a dolgok menetét.
...hát ,igen a " kézenfogás ",ami arról biztosítja a másik felet ,hogy mellette állok!!! XDD
Úgy látszik ezt a dolgot nem mindenki ismeri LA -ben !!!!!
Megjegyzés küldése