-Szívesen. – bólintott Cara és máris a ház felé indult. Odabent
tétován megállt. Sokkal nagyobb kupira számított, de olyan kevés bútor volt és
olyan egyszerű berendezés, hogy ahhoz már elvetemülten trehánynak kellett volna
lennie a férfinak, hogy még itt se tudjon rendet tartani. Az asztalon könyvek hevertek,
néhány régi antikvár kötet és egy vadonatúj bestseller mellett pedig két
forgatókönyv. A címeket böngészve el kellett ismerje, a férfi nem ragad le egy
témánál.
A tűzhelynél tanácstalanul megállt. Hogy a fenébe kell vajon ezt az
ősöreg darabot életre csiholni? Aztán észrevette a tűzhely mellett álló
gázpalackot, és megnyugodott. Valaha régen a kempingben sem volt bonyolultabb,
ezzel is boldogulni fog. Óvatosan kevergette az ételt és kíváncsian
belekóstolt. Meglepően jóízű volt, de a tűzhely feletti polcon fűszereket
talált, amik biztosan hiányoztak a gulyásból, ezért aztán kicsit szórt bele,
majd újra megkóstolta. Ez egyre jobb! Takarékra állította a lángot és
körülnézett. A kis tálaló szekrényben megtalálta a tányérokat és poharakat,
valamint az evőeszközöket. Eszébe jutott, hogy befelé jövet a ház sarkánál
tarka vadvirágokat látott, ezért egy korsóba vizet tett és az asztalra
állította, aztán kiszaladt és tépett néhány marékkal a sűrű virágrengetegből.
Az apró kék virágok, mint megannyi apró harangocska kalimpáltak az asztal
közepén.
Egy másik szoba nyílt a nappali-konyha-étkező részből. Odabent egy
dupla ágy terpeszkedett vetetlenül és idebent már sokkal inkább nyoma volt a
férfias rendetlenségnek. Az ősöreg ruhás szekrény nyitott ajtaján ingek, és egy
farmer lógtak. Egy kis fürdőfülke nyílt innen, az is az egész házra jellemző
elaggottsággal próbált megfelelni a lakók tisztálkodási igényének, de tiszta
volt.
Cara visszament a konyhába és megnyugodva vette még kisebbre a lángot.
Az étel kész, már csak a férfinak kéne előkeverednie. Aztán gondolt egyet és a
terítéket összepakolva, kiment a ház elé. A kovácsoltvas asztal és a székek
szinte hívogatóan terpeszkedtek az ajtó előtt. Egy pillanatra elmosolyodott a
látványon, annyira nem a helyhez illőnek érezte, inkább valami mediterrán kertben
tudta volna elképzelni, és ez valamiért nagyon tetszett neki. Összeszedte a
házban található poharakat és végigpakolta velük az asztalt, aztán mindegyikbe
mécsest tett és meggyújtotta.
Közben az istállóajtót hallotta csapódni és már jött is a férfi,
feltűrt ingujja alól izmos napbarnította karok nyúltak a vödör felé, és
hamarosan erőteljes mozdulatokkal pumpálni kezdte a vizet az edénybe.
-Máris jövök, csak még viszek vizet Hádésznak – kiabált oda neki. Cara
megbűvölve nézte. Hirtelen nem is tudta elképzelni más szerepben a vásznon,
csak ilyen dolgos farmernek. A másik vödörbe ő maga pumpált egy kis vizet és a
kút melletti kis talpas lavórnak látszó kőedénybe öntötte, hogy a férfi idekint
kezet moshasson.
A visszatérő férfi nevetve nézte.
-Ugye tudja, hogy ez valami madárfürdő volt eredetileg? - vigyorgott a nőre.
-Ne mondja nekem, hogy itt az isten háta mögött madárfürdőt állított
valaki az udvarára. – nézett rá hitetlenkedve. -Ez amúgy is amolyan európai
huncutság volt már régen is.
-Nekem mondja? Minden rendes angol birtokon van madárfürdő, erről
biztosíthatom. És ennek a tanyának a tulajdonosa is angol, úgyhogy alighanem
onnan az ötlet. De a felesége meg francia, most is Provance-ban élnek, úgyhogy
ez a kerti garnitúra pedig talán azt akarja jelképezni. De értékelem, hogy
hangulatvilágításnak felhasználta az összes tartalék mécsesemet, ha netán
áramszünet lenne, ülhetek majd a sötétben.
-Jaj, ne haragudjon, akkor elfújunk párat…
-Hagyja, úgyis elmegyek, már nem fognak ezek hiányozni senkinek. Na,
hozom a gulyást. Kér hozzá kenyeret? Még egészen friss, két napja hoztam a
városból.
Cara elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy az ő szóhasználatában a
friss kenyér gyakorlatilag még meleg, és éppen csak kiemelték a sütőből, de csak
biccentett. Robert egy lendületes mozdulattal az asztalra tette a fazekat, majd
a következő körben vastag szelet kenyerekkel és két üveg sörrel tért vissza.
-Sajnos nincs itthon más, csak sör. Gondolnom kellett volna rá, és
útközben beugrani Mikehoz pár üveg borért, de attól tartok, hogy azokkal se
járt volna sokkal jobban. Nincs túl nagy kínálat a helyi kisboltban, de a
sörben még nem csalódtam, úgyhogy azt bátran merem ajánlani. Jó étvágyat!
-Jó étvágyat! – biccentett vissza Cara és élvezettel falatozni
kezdett.
A férfi bekapta az első falatot, aztán elgondolkodva nézte a villáját.
Újabb falatot vett a szájába, rágta, ízlelgette és hümmögött.
-Ennek tegnap még nem volt ilyen jó íze, úgy látszik mára összeértek
benne az ízek, bár, van benne egy aroma, amiben szinte biztos vagyok, hogy én
aligha raktam bele. Maga nem érzi?
-Nem tudom, nekem nincs összehasonlítási alapom. – mosolyodott el a
nő. -De hogy ne legyenek álmatlan éjszakái, elárulom, hogy a tűzhely fölötti
polcon fűszerek vannak, amikből bátran szórhat az ilyen jellegű ételekbe.
A férfi grimaszt vágva jóízűen evett tovább.
-Attól tartok, otthon nem nagyon fogok fakanál után nyúlni.
-Hát, ha van, aki főzzön magára – kacsintott rá a nő, aztán a szája
elé kapta a kezét. –Úgy értem, biztos van házvezetőnője.
-Nincs házvezetőnőm – mosolyodott el a férfi, aztán ráhunyorgott: -És
Kristen se fog főzni rám ezentúl, ha ide akart kilyukadni.
-Nem, nem igazán. Tudja, azon kevesek közé tartozom, akik nem kísérték
figyelemmel a magánéleti válságát és az azt taglaló újsághíreket.
-Hát, akkor maga egy igazán ritka madár. Abstart nem érdeklik ezek a
dolgok vagy csak éppen nem volt lehetősége hazai lapokat olvasni? Bár, lehet,
hogy a világban mindenütt megemlékeztek pár cikk erejéig a dologról.
-Tudja, volt alkalmam átélni, milyen fájdalmas és lélekölő szembesülni
a kinyomtatott valótlanságokkal, amiket információ hiányában némelyik újságíró
publikálni képes. Így aztán elhatároztam, hogy a magam részéről bojkottálom az
ilyen újságokat.
Robert újult érdeklődéssel nézett rá a tányérja fölött.
-Volt alkalma…? És ha meg nem bántom a kérdéssel, ki maga, hogy
címlapra került?
-Nem vagyok hollywoodi híresség, erre gondolom már magától is rájött.
De azért a férjem és talán a saját munkáim okán voltam olyan érdekes, hogy kikezdjenek.
Legalábbis Olaszországban, Veneto tartományban. De aztán később rá kellett
döbbenjek, hogy még Európa szerte is olvastak rólunk. Az exférjem egy olasz
arisztokrata, egy neves ügyvédi iroda tulajdonosa, és az már önmagában hír
volt, hogy megnősült. Aztán a válása még ennél is nagyobb hír lett, bár én
szívem szerint kerültem volna a botrányt, de hát ezért vannak az újságírók,
hogy kiteregessék az ember intim titkait.
-Intim titkait? - vonta fel a
szemöldökét Robert, mert a téma hirtelen fájóan ismerőssé kezdett válni.
-Nos, a férjem megcsalt, és nem volt válogatós. Aztán elkövette azt a
hibát, hogy türelmetlenné vált és szabadulni akart tőlem, miután az arcom
megsérült. Egy szemfüles riporternő pedig kikerekítette a történetet. Más
kérdés, hogy Marco még így is jobban jött ki az ügyből, férfias botlásnak
minősítették a viselkedését; én pedig elhagyott feleségként már tehetségtelen
is lettem szakmai körökben.
-Huh, kemény időszak lehetett. De ahogy elnézem magát, már egészen
nyíltan és érzelemmentesen tud beszélni az ügyről. Mennyi idő alatt tudta
túltenni magát rajta?
-Lassan fél éve lesz, de igazából én aznap délután elváltam Marcotól,
amikor megláttam azzal a nővel. Utána csak papíron voltunk házasok, és szerencsére
az sem tartott már sokáig. Rosszul tűröm a megaláztatást, és Marco mellett
az utolsó időszakban volt benne részem bőven. Talán a legjobban az fájt, hogy
egy nő volt képes kipellengérezni engem a történtek után. A szívem mélyén, azt
hiszem, több szolidaritást vártam volna. De hát Olaszország még mindig a
férfiak országa.
Robert már rég letette a villát és állát az összeszorított ökleire
támasztva hallgatta a nő csendes szavait, amikben már nyoma sem volt
keserűségnek, pusztán tárgyilagosság sütött a szavakból. Egyszeriben erőt vett
rajta valami belső kényszer, hogy végre valakinek beszéljen az eltelt évekről,
és leginkább az utolsó fél évet megelőző pár hónapról. Úgy érezte, ha most itt
tud beszélni végre a lelkében forrongó indulatokról, akkor talán könnyebb lesz
Kristennel is a végső szakítás. Belenézett Cara szemébe és halkan beszélni
kezdett.
-Öt évvel ezelőtt a barátnőm elég egyértelmű helyzetbe keveredett a
filmje rendezőjével. Egy fotós pedig levadászta. Ez önmagában is elég szar
érzés volt, de a fickónak felesége és gyerekei voltak. Egy csók, néhány ölelés,
és Kristen összetört bennem egy képet, amit azóta ápolgattam, hogy megismertem.
Az újságok persze ezzel voltak tele, és én úgy éreztem, embert még nem aláztak
így meg, hiszen addig a pillanatig ő volt az, aki még azt sem engedte, hogy a
nyilvánosság előtt megcsókoljam, pedig már bevallottuk, hogy együtt járunk.
Erre jött egy idegen, aki mindent megkapott, ami nekem járt volna. És fájt,
hogy Krisben még az a másik család sem ébresztette fel a gátlást.
Bedühödtem, ott hagytam, két hónapig még a telefonjait sem fogadtam.
De tudja, ha valakivel szinte együtt nő fel az ember, különösen a film
világában, az nagyon erős kötelékké tud válni. Összevesztem a családommal, a legjobb
barátaimmal, és kibékültem vele, mert hinni akartam benne, hogy még fiatal, nem
tudta, mit tesz, meggondolatlan volt, de engem szeret. Akkor talán úgy is volt.
De valamit biztosan nem jól csinálok, mert teltek az évek és újra kevés lettem.
A békülésünk után gyerekről beszélt, én meg elhittem, hogy tényleg ennyire akar
engem, hogy a karrierjét is odadobná, csak legyen egy közös gyerekünk. De még
hozzám jönni sem akart. Aztán persze valahogy soha nem volt jó az időpont, sem
egy esküvőhöz, sem a gyerekvállalásra. Én azt is elhittem, hogy ez nem megy
csak úgy egyik napról a másikra. Majd ha a teste is úgy dönt, akkor lesz
gyerekünk. És ha jön a gyerek, akkor hozzám jön végre. Annyira mafla voltam,
hogy nem is gondoltam rá, ő talán tesz a dolog ellen.
Aztán egy évvel ezelőtt teljesen véletlenül kiderült, hogy azért van
szükség a viszonylag gyakori nőgyógyászati vizsgálatokra, mert ilyenkor
gondoskodik róla, hogy még véletlenül se essen teherbe. Majdnem ott hagytam
megint, de megesküdött, hogy most jött el az idő, szakmailag mindketten
befutottunk, már ő sem kerülhet hátrányba, ha kihagy egy-két évet. Megint
bevettem a maszlagot. Gyerek továbbra sem lett, viszont a legutóbbi forgatásán
ismét összejött egy kollégájával. És megint az újságokból kellett megtudnom,
hogy a baseballsapkám alatt szarvakat rejtegetek. Elköltöztem a közös
otthonunkból, lezártam a függőben levő ügyeimet egy hotelszobában élve, aztán
ráböktem a térképre, és kikötöttem itt. Ez a ranch lett a menedékem, ez a táj
az orvosom. Szívem szerint itt maradnék, de tudom, hogy ez csak megfutamodás
lenne a szembenézés helyett, úgyhogy vissza kell mennem.
Ő sem tudta, hol vagyok, és ha a hírek igazak, akkor most megint azon
töri a fejét, hogy csábítson vissza a selyemmel bélelt pokolba. Egyszerűen nem
is értem, mit akar még mindig tőlem, amikor már ezerszer bebizonyította, hogy igazából
nem is akar engem. Megőrjít ezzel a kettősséggel. És utálom magam, amiért nem
tudok határozott lenni, és végleg kilépni ebből a francos kapcsolatból. Nem is
értem, mire várok, mi kell még, hogy a pofon elég nagy legyen ahhoz, hogy
észhez térjek.
Cara megrendülten hallgatta. Férfit így kitárulkozni még sosem
hallott, és szinte megijedt a felelősségtől, hogy ezeket a titkokat a férfi
most őrá bízta. Nézte a fájdalom felhőzte arcot és egyszerűen nem értette azt a
nőt, aki ilyen kínokat képes okozni ennek az érzékeny léleknek. Már majdnem
felemelte a kezét, hogy együttérzően végigsimítson a férfi kezén, de még időben
kapcsolt, hogy talán túlontúl is érzelmes gesztus lenne ez, és nem akarta
zavarba hozni házigazdáját. Közben a férfi is megrázta a fejét, mint aki
szabadulni akar a gyötrő gondolatoktól és egy kissé erőltetett mosollyal
kiegyenesedett.
-De nem akarom untatni az eltolt életem részleteivel. Megúszta, hogy
az újságokban olvassa, erre én meg ezzel terhelem. Ne haragudjon!
-Ugyan már! Maga is tudja, hogy nem terhel vele. Kölcsönösen
kiöntöttük egymásnak a szívünket. Mindketten beszéltünk a belső
gondolatainkról, és ha magának is csak fele annyira könnyebb a lelke, mint
nekem, akkor ez az este már nem volt hiába. Néha ki kell mondani, ami az ember
torkát szorongatja, különben könnyen belefulladhat az önsajnálatba. Maga most
beszélt a kérdésekről, amikre keresi a választ, és tapasztalatból mondhatom,
hogy ezek után már gyorsan fogja megtalálni rájuk a választ. Rengeteget segít
ugyanis, ha az ember kiöntheti a lelkét valaki előtt. Szintén tapasztalat. Hibázunk
mindannyian... De vannak olyan hibák is, amiknek a következményeit nem kell életunk
végéig viselni! De most már nagyon elszaladt az idő, nem akarom tovább
feltartani, és hát még szívességet is kell kérjek, hiszen a segítsége nélkül
aligha jutok vissza a hotelbe. Hálás lennék, ha indulhatnánk.
Robert biccentett és máris a kocsikulcsért nyúlt, aztán egy lovagias
mozdulattal kitárta a nő előtt a kocsiajtót.
-Tudja, tényleg igaza lehet, néha jó hangosan kimondani, ami az ember
fejében kavarog. Valahogy tisztábban látni utána. Érdekes nő maga, Cara, mert
ezért a gulyásvacsoráért cserébe jobban esett magának beszélni ezekről a
dolgokról, mint egy túlfizetett pszichiáternek. Igazán tehetségesen tud
meghallgatni és véleményt alkotni. Szinte szégyellem magam, hogy ilyen olcsón
megúszom ezt a „kezelést” – kacsintott rá végül a kocsiajtó felett.
-Én inkább azt hiszem, a sorsközösségben rejlik a kulcs. – sóhajtott a
nő és beszállt a kocsiba.
5 megjegyzés:
A legénylak nagyon tetszett, és hogy nem a kupié volt benne a főszerep. XDDD
De hát itt egy komoly 30-as pasiról van szó, a pizza az ágy alatt már elég tinis lenne, bár ezen hímnemű esetében még ezt is el tudom képzelni.
Cara és a gulyás! ;) Egy női kéz mire nem képes. Meg a romantikus fantázia és lélek is. Mécses, virágok, apró figyelmességek, na és a madár fürdő kézmosóvá alakítása. xDDD
Olyan pici részletekre is figyelsz, és gondolsz Jutka, hogy az bámulatos.
A film meg csak pereg előttem és kápráztat. <3
És aztán jött a lényeg!
Imádtam mindkettejük kitárulkozását, hogy felismerték a másikban azt akinek elmondhatnak mindent. Ami Cara esetében nem is olyan életmentő, mert ahogy kiderült, Ő már túltette magát a csalódáson. Nem úgy Robert esetében, aki szinte a vallomásával egyidőben szembesül a valósággal.
Hát meg kell hagyni elég mocskosul elbántak vele. Ez gyerektéma mélyen érintette szerintem....
Nagyon-nagyon tetszett az utolsó soráig. *.*
Pedig azt hittem, pontosan tudod, mit várunk.... :o
Akkor szólok, hogy részemről ez pont az volt!!! ;)
Ha nem olvastam volna el Gabó komiját, akkor most hosszú litániába kezdenék, de szerintem nem lepődsz meg, ha azt mondom, egyetértek az előttem szólóval ;) a farmer szereppel ugyan megleptél XDDDDD
Cara nyíltsága természetes, Robertét kevésbé vártam, de sajgott érte a szívem!
Az apró részletekkel megint elvarázsolsz!
Köszönöm! Szép hetet minden errejárónak!
Szia,
végre sikerült ideérnem, most a komira gondolok, mert nem bírtam ki hogy ne olvassalak (egymás után a 2 feji, húha micsoda élmény!!!).
ha nem haragszol meg, akkor most itt és most egyszerre írok a 6. és 7. részhez.
Szóval a 6.-ban nagyon megleptél, de kellemeset csalódtam, hogy Robból nem a dühöngő őrült tört elő, mikor végképp lehullott az álcája. Nagyon tetszett Cara, ami a szívén az a száján stílusa. Nagyn úgy érezem, hogy Robnak pontosan erre van szüksége, hogy valaki nyíltan és őszintén közölje a tényállást, akár pozitív a kritika, akár negatív.
A fejezet vége önmagáért beszél! <3 Pazar volt, minden pillanata!
A 7. egy igazi varázslat lengte be. Cara találékonyságának nincs határa :D Mégis a fejezet csúcspontja Rob és Cara között zajló beszélgetés volt. Nagyot néztem volna, ha Cara nem ilyen tárgyilagosan beszélne a múltjáról, s talán ezzel adta a lökést Robnak, hogy végre megnyíljon valakinek. Elmondja mi bántja. Szívfájdítóan szépen írtad le.
Köszönöm a csodás élményt mindegyik fejezetnél!
Hirtelen ennyi lettem volna!
A függőség tünetei már jelentkeznek, szóval izgatottan várom a folytatást!
Puszi,
ZoÉ
Tetszett ,most csak ennyit . Megjött Erika ......XDDDDDD
Ez bizony a miMarcink !
Tetszett az egész fejezet, hogy őszintén beszéltek egymással. Volt azonban egy sor ami nagyon ütött!
Jelesül: " Néha ki kell mondani, ami az ember torkát szorongatja, különben könnyen belefulladhat az önsajnálatba." Hát igen, minden szava . . .
Na megyek olvasok tovább!
Megjegyzés küldése