Vigyázok rád 15.

-Összeöltöztünk. – ez volt az első, ami kicsúszott a férfi száján, ahogy a kissé viharvert farmert és a fehér pólót felmérte. Aztán tetézte a bénaságát: -Ez egy férfi póló.

Kate lenézett magára. Igen, ez egy férfi póló. Még Tomnak vette, ha nála maradna éjszakára… de a pólót végül Tom soha nem hordta. Őrá meg nagy volt, ezért egy csomót kötött a derekánál. Úgy döntött, Roberthez hasonló elmés megjegyzéseket ő is tud tenni.

-Nem a tied. – mintha ezt nem tudták volna mindketten.

Álltak a küszöb két oldalán és ugyan más megfogalmazással, de mindketten ugyanarra gondoltak. Mindkettőjük háta mögött van egy méretes franciaágy. Hagyhatnák már a fenébe ezt a kínlódást, csak egy lépés lenne, akár Kate szobájába, akár a sajátjába, aztán a dolgok talán már végre a helyükre kerülnének, és végre viselkedhetnének úgy, mint akik egy normális párkapcsolatban élnek. Végül Robert annyit mondott:

-Meghozták a kaját.

Kate nem volt éhes. Legalábbis nem a fűszeres csirkeragura, a savanyú marhára vagy a szecsuáni csípős sertéscsíkokra. Megragadta a férfi mellén a trikót, berántotta a szobába és úgy tapadt a szájára, mintha onnan szeretné kiszívni az éltető levegőt. A meglepetés ereje, a lány vadsága és a szenvedélye volt az, ami átlökte végre a férfit is a magára kényszerített értelmetlen önmegtartóztatáson. Mire a lány mögötti franciaágyig elbotladoztak, már messzire röppent mindkét fehér póló, de egyikük sem szentelt egy fél gondolatot sem annak, hogyan fogják később megkülönböztetni őket. Robert felnyalábolta a lányt, hogy végigdőljön vele a vetetlen ágyon, amikor eszébe jutott, hogy vacsorázni készült, nem szeretkezni, ezért aztán hosszú léptekkel a saját szobája felé vette az irányt. Az első pillanatban Kate csak csalódottan nyikkant egyet, de amikor a másik szobába léptek, megnyugodott. Bármi volt az oka, hogy átjöttek ide, őt pillanatnyilag nem érdekelte más, csak az a borzongás, amely a teste mélyéről indult, hűen követve minden érintést és csókot. Mostanra már reszketett a vágytól és feltétel nélkül adta meg magát a magabiztosan előre törő másik testnek. 

Robert csak egy pillanatra hagyta magára, hogy az éjjeli szekrény fiókját türelmetlenül kirántva megtalálja azt az apró kis csomagot, ami miatt idáig cipelte a lányt, aztán a biztonság elégedett tudatával végignézett Kate-en, aki vágytól csillogó szemekkel hívogatóan tárta ki feléje a karjait. Még ott motoszkált a tudatalattijában a bizonytalanság, hogy szabad-e, hogy hova vezet ez a féktelenség, amit nem tudnak és már nem is akarnak megfékezni, aztán félresöpört mindent, ami gátját állta annak, hogy valóra válthassa kettőjük közös álmait.

Kate boldog zsibbadtsággal nézte, ahogy Robert lerángatja magáról a farmert és végig nyúlik mellette az ágyon. Magas,

karcsú teste épp annyira volt hódító, mint meghódított, mozdulatai szinte áhítatosak voltak, ahogy a lány testének domborulatait térképezte fel, majd megunva a maga mezítelen kiszolgáltatottságát, úgy döntött, tesz róla, hogy lássa és érezze a lány minden porcikáját. Hosszú ujjaival a nadrágja alá kúszott, majd csak egy kicsit feszítette meg a kézfejét és a gomb, ami Kate-nek már annyi bosszúságot okozott, ahogy minden alkalommal erőlködve nyomta át a nyíláson, most szinte magától bújt át a lyukon. Varázsló, suhant át rajta a gondolat, készen rá, hogy hagyja magát elvarázsolni.

A bőre szinte sercegett, ahogy a szűk nadrágot a férfi lehúzta róla; a felgyülemlett szexuális feszültség apró kisüléseket generált, forróság áradt szét a tagjaiban, ahogy kéjesen odakínálta magát a férfi mohón kutakodó kezének. Soha még csak nem is álmodott róla, hogy ennyire érzékenyen tud reagálni egy érintésre, pedig Robert még nem tett mást, csak végig simított a testén a torkától a térdhajlatáig; aztán visszafelé az ujja hegyével cirógatta végig, mint ahogy a kocsiját. Nem kapott levegőt. A mellei hullámzottak, ahogy kétségbeesett erőfeszítéssel igyekezett levegőhöz jutni, mert eddig visszatartotta a lélegzetét. Az első légvétel el is halt a torkán, mert a férfi megcsókolta, belefojtva a halk nyögdécselést. Ahogy az ujja, majd szinte azonnal a következő is a testébe hatolt, nekifeszítette a csípőjét, követelve a folytatást. Jézus, az égben! Mit csináltam én az elmúlt években? – gondolta lázasan, mert valahogy hihetetlennek tűnt, hogy egy érintés máris tűzbe hozta. Mindenesetre más férfiak érintésének emléke úgy enyészett el, mintha soha meg sem történtek volna. Robert a tekintetét kereste, miközben a keze simogatott, dörzsölt, aztán eltűnt és Kate azonnal hiányolni kezdte. De már hallotta is a fólia szakadását és a lányt melegség töltötte el a gondolatra, hogy Robert vigyáz rá. Úgy érezte, mintha beleolvadna az alatta levő selyem ágytakaróba, de a keze önálló életet ért és beletúrt a fölötte mozgó mellkason göndörödő szőrszálakba. A férfi tekintete vadul, sötéten csillogott kipirult arcában, verítékcseppek gyöngyöztek a halántékán, ahogy újra a lábai közé siklott. Hüvelyk- és mutatóujja összezárult érzékeny pontja fölött és gyengéden, majd egyre gyorsuló ritmussal dörzsölgetni kezdte. Érezte, hogy egy spirál ragadja magával és nem is foglalkozott vele, hogy egyedül készül leszédülni a szakadék széléről.

Nem akart sikoltani, az ajkába harapott, ahogy érezte, hogy hasizmai összerándulnak, a gerince meghajlik és öntudatlanul emelkedik a férfi felé.

-Nyugodtan, engedd el magad, repülj! – suttogta a szájába a férfi, aztán a csípője előrelendült és mélyen a testébe hatolt. 

Ez volt a második pillanat az ismeretségük során, amikor megállt az idő. És Kate a maga részéről kiegyezett volna vele, ha 

ez örökre így is marad. Azonban a sajgó üresség, amit az első percekben csak hitt, hogy kielégülést nyert, most újra éhesen követelte a magáét. A férfi néhány pillanatig kivárt, aztán újra mozogni kezdett, újra és újra hátrahúzódott, majd előretört, először lassan, majd egyre gyorsuló iramban, könnyedén, röviden, aztán egyre mélyebben. A hátára fordult, magára húzva a lányt, hagyva, hogy pár pillanatig azt hihesse, ő diktálja a tempót, majd megfordult ismét és még mélyebben hatolt az ölébe. Kate hallotta a mély nyögést, amely rárímelt a sajátjára, aztán csak nézte kábán a férfi önfeledt arcát, ahogy átadja magát a csúcspontnak. Milyen szép! – simogatta meg az izzadt arcot, melynek gazdája a könyökére támaszkodva zihált, remegett felette. Ahogy elernyedt, Robert kihúzódott belőle és melléje dőlt, szorosan magához húzta és hagyta, hogy a nyitott erkélyajtón át érkező friss levegő végigborzongassa felhevült testüket.

-Ez … - kereste a szót kissé rekedten - …fantasztikus volt. Te vagy fantasztikus – csókolt Kate hajába, aki álmosan fonta rá a lábát.

-Mi voltunk fantasztikusak, együtt. – motyogta a férfi mellébe, aztán kuncogni kezdett, ahogy a füle alatt Robert gyomra tiltakozni kezdett a kihagyott étkezés miatt.

-Nincs erőm levonszolni magam a konyhába. – motyogta, mire Robert a nevetéstől rázkódva beletúrt a hajába.

-Akkor ne is számítsak ismétlésre?

-Ha megetetsz, újra tárgyalhatunk a dologról.

-Nos, látom, nekem kell játszanom a házigazdát, de hogy könnyebbé tegyem számodra a döntést, mielőtt lemegyek megmelegíteni a kaját, adok egy kis ízelítőt a desszertből – suttogta, ahogy Kate-et a hátára fordította és nyelve körbesiklott a mellbimbóján. Kate utána kapott, ahogy megérezte teste mélyén az ismerős, szinte már fájdalmas bizsergést, a vágy újraéledését, de a férfi egy apró, gyengéd harapás után kibontakozott a karjaiból. –Csak kóstoló… az igazi adaghoz minden erődre szükséged lesz, úgyhogy előbb eszünk! – kacsintott rá, ahogy meztelenül az ajtó felé indult.

*

Kate kedvtelve nézte az alkalmi pincért, aki ádámkosztümben szolgálta fel a külsőségektől tökéletesen mentes, mégis ünnepi ebédet. A fürdőszobából előkerült a két diétás kóla, amit fintorogva kortyolgatott.

-Hogy a fenébe tudod ezt meginni? – grimaszolt, ahogy a fogzománcát szinte érezte, hogy repedezik a barna lé alatt.

-Cukormentes koffein. – vont vállát a férfi, de közben ő is idegenkedve ízlelgette a már felmelegedett italt. Na, hát tény, hogy ő is ivott már ennél jobbat. Az ebéd romjaival teli tálcát hanyag mozdulattal lepakolta az ágy mellé, aztán bevackolta magát Kate mellé, aki már a lepedő alatt bújt meg, mire feljött a konyhából. Feje mögé gyűrt egy párnát és félig ülő, félig fekvő helyzetben magához húzta a lányt, aki szinte otthonosan simult a mellére. A távirányítóval bekapcsolta a médialejátszót, és az utoljára hallgatott szám újra indult.

-Miért éppen én? – szólalt meg Kate, miközben gyengéden huzgálta a férfi mellszőrét. Robert mély levegőt vett. Nem igazán volt analizáló hangulatban. A szakmán kívüli kérdésekben egyébként se szívesen kutatta az okokat, sokkal inkább próbálta elfogadni a mindig aktuális helyzetet. Könnyebb volt úgy és kevésbé kínozta az önmarcangolás.

-Talán a véletlen találkozás okozta sokk, talán színjózan számítás, fogalmam sincs, de lényeges ez? – kérdezte halkan. –Ki tudja megmondani, hogy mitől kell életre ez az egész? Te olvasol okos könyveket. Senki sem tudja, miért alakul ki a szerelem.

-Színjózan számítás? – akadt le Kate a furcsa meghatározásnál.

-Hát, tudva, hogy ki az apád… tőled nem kellett tartanom. …Tőle annál inkább, de még messze van, majdcsak összeszedem magam, amíg találkozunk. – mondta a férfi és Kate érezte, ahogy a nevetésétől reszket alatta a férfi mellkasa.

-Te leszel az első pasim, akit ismerni fog. – vallotta be a lány, és Robert némi irigységgel gondolt a többiekre… a Dean-nel való ismeretségük egészen új dimenzióba kerül majd, és még fogalma sem volt róla, hogy fogják ezt kezelni. Közben egy új szám kezdődött, és az aktualitásától elnevette magát.

-Ezt a várost a végén még megkedvelem.

-Csupa szép emlék, hm? – kacsintott rá Kate, mire Robert megvonta a vállát.

-Azért nem mindegyik volt olyan szép. De két dolgot mindenképpen kaptam tőle… nem, ha jól számolom, három emlékezetes dolgot.

-Miket? – könyökölt fel Kate és a szemeiben kíváncsiság tükröződött.

-Hát, először is egy orbitális náthát, amikor ott forgattam. Aztán – számolt az ujjain – Joe barátságát. Sosem gondoltam volna, hogy kötök barátságokat azután hogy az életem így felbolydult, de olyan normális srác, hogy örülök, hogy összeakadtam vele. És a harmadik – tartott egy kis hatásszünetet – egy csodaszép nő szerelme, még ha ott ezt még egyikünk sem tudta. Egyszer még visszamegyünk és ott az Operaház előtt mondok hálát az égieknek…. De tudod – folytatta az előbbi gondolatmenetet – igazából én is kérdezhetném tőled, hogy miért éppen én? Olyan keveset tudok valóra váltani abból, amire vágynál, mégis itt vagyunk összegabalyodva és ha rajtam múlik, ez így is marad.

-Hát, ahogy voltál olyan kedves az előbb megfogalmazni, én olvasok okos könyveket. És például olvastam arról is, hogy mi a felfedezés lényege. …És veled találkozni olyan volt, mint egy felfedezés, még ha Nobel-díjat nem is fogok kapni érte, de pillanatnyilag úgy tűnik, ez egy sikeres és történelem-formáló felfedezés lesz.

-Nocsak! – vigyorodott el Robert. –És mi lenne az a lényeg?

-Hát, csak annyi, hogy meg kell látni azt, amit már mindenki látott, de olyat gondolni, amit senki más nem gondolt róla.

-És mi volt az, amit még nem gondoltak rólam? – döntötte hanyatt Robert a lányt, aztán a lepedőt félredobva ráhengeredett.

-Hogy minden hibád ellenére te egy nagyon szerethető fickó vagy, az első, akinek a szemébe nézve elhiszem, hogy igaz a mondás, hogy a szem a lélek tükre. …És amit ott látok, az mindenképpen megéri a kockázatot.