"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. március 14., péntek

Vigyázok rád 20.



-Ne haragudj Dean, de ezt most még neked sem mondhatom el. Annyira bizonytalan még minden. De esküszöm, Kate és Te az elsők között fogjátok megtudni, ha már lehet. Oké? – nézett komoran Robert a férfira. Dean pedig tudta, mikor nem érdemes erősködnie. A srác szeme árulkodóan vörös volt a kialvatlanságtól, és meg mert volna esküdni rá, hogy talán még bőgött is egy sort. Francokat van szó itt filmes istenről, ez valami más, valami tragikus dolog lehet, de képtelen volt annyira szabadjára engedni a fantáziáját, hogy csak a közelében járjon a valóságnak. Ezért aztán tehetetlenül bólintott és férfias kézfogással búcsúzott Roberttől, aki hamarosan eltűnt a New Yorkba tartó gép kapujánál. Aztán nagyot sóhajtva átballagott a Los Angeles-i járat kapujához és felkészült rá, hogy órákat várjon az indulásra.
*
Robertnek rengeteg ideje volt gondolkozni, és igyekezett is elterelni a gondolatait, hogy ne a gyerek körül pörögjenek megállíthatatlanul. Nehéz volt, mert a fénykép szinte a kezéhez nőtt. Nézte, nézte, de egyetlen hasonló vonást nem volt képes felfedezni, de már attól tartott, talán csak nem akarja látni a nyilvánvalót. Ez egyelőre egy olyan kérdés volt, amely még kérdőjelek sorát hordozta magában, úgyhogy próbálta az egészet zárójelbe tenni és majd csak akkor újra foglalkozni vele, ha Sam-mel már beszélt. Türelmetlenül csapkodta a tenyerét egy magazinnal, amit találomra húzott ki az újságosnál, aztán jobb elfoglaltság híján elolvasta a megjelenési dátumot. Január 26-i, aznapi volt. Kicsit matekozott fejben… november 13-án ismerte meg Kate-et, december 13-án alakult úgy, hogy a lány kénytelen volt hozzá költözni. Azt a napot a maguk módján tették emlékezetessé, akkor voltak először együtt. Januárban egy nap híján majdnem az ágyban ünnepelték meg a hónapfordulót, amikor hazaugorhatott egy hétvégére. Összességében alig húsz napot töltöttek még együtt, de milyen húsz nap volt az! Például életében először nem utazott haza karácsonykor. A londoni forgatás miatt úgyis volt alkalma találkozni a szüleivel és a testvéreivel, és bár tisztában volt vele, hogy az anyjának a sok se lett volna elég, azért még Claire Pattinson is megértette, hogy a fiának most ez egy fontos és talán egy életre emlékezetes karácsony lesz az életében, és nem erőszakoskodott. 

Kate-tel végül nagyon szerényen, de annál bensőségesebben ünnepeltek. A virágüzletben rendelte meg a feldíszített fenyőt, amit ügyes kezek állítottak a helyére az egyik nap, amikor Kate éppen vásárolni volt. Ajándékul  egy eredeti Van Morrison kottát kapott dedikálva; a javításokkal, megjegyzésekkel teleírva, igazi tanulmány volt.   
Ő pedig egy fehérarany karlánccal lepte meg a lányt, amin apró figurák emlékeztették őket közösen eltöltött napjaik emlékezetes pillanataira. Este a fa előtti szőnyegen falatoztak, régi szirupos filmet néztek, amin Kate elsírta magát, ő pedig lecsókolta a könnyeit, amiből végül fergeteges szeretkezés lett. Valamikor az éjszaka folyamán aztán felcipelte a lányt a hálószobába, másnap pedig alaposan összevesztek, amikor Kate nem akart elmenni vele abba a karácsonyi buliba. Ő elment, ivott is eleget, ráadásul majdnem elhagyta a józan eszét és tényleg csak az utolsó pillanatban tért észhez, hogy le ne lépjen egy dögös szőkével.
Amikor a taxi kitette a ház előtt, hányingere volt. Nem tudta, hogy az alkohol, vagy a viselkedése miatt, mindenesetre annyira szégyellte magát, hogy inkább fel sem ment Kate-hez. Reggel aztán úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, Kate elment dolgozni, ő meg törte a fejét, hogyan tehetné jóvá az előző esti bakit. Végül a jól bevált módszerhez folyamodott: óriási virágcsokor, romantikusan megterített asztal az étkezőben és egy gusztusos grillcsirke a sütőben. A dolog működött. Annak ellenére, hogy azt az átkozott sütőt rosszul kapcsolta be és a csirke elszenesedett, bár Bear és Bernie nem panaszkodtak. A romantikus terítéket pedig rommá zúzták, ahogy szenvedélyesen ölelkeztek a masszív étkezőasztalon. A világ a helyére zökkent, és két nap múlva elutazott Kanadába forgatni. 

A szilvesztert a stáb együtt töltötte. Ilyenben sem volt még része eddig, de élvezte. Könnyed, baráti hangulatú lett tőle az egész forgatás, amire igen nagy szüksége is volt, ha már a téma fagyos és szívszorító volt. Január 10-én Anton hazaengedte, és még mindig mosolyt csalt az arcára a jelenet, ahogy Kate a két kutyát igyekszik rásózni a védencére, még ha ott, abban a pillanatban a féltékenység szele is meglegyintette. De Kate csak őt látta és ez gyógyír volt a szereptől is sebzett lelkére. Még talán sosem élte bele magát ennyire egy karakter életébe. A fiát egyedül nevelő apa… basszus, még mondja valaki, hogy a karma nem létezik! Most már biztos volt benne, hogy ezért kellett megszenvedjen a főhős gondolataival, érzelmeivel, hogy egy kicsit tisztábban láthassa majd a maga problémáit alig egy-két nappal azután, hogy a kamerák leálltak. Mire a gondolataiban idáig elérkezett, a gép már ereszkedni kezdett, New York és benne Sam Bradley már várta őt.
*
Robert a kopogásra összerezzent. Még nem készült fel rá, bármennyit is gondolkodott a repülőn idefelé jövet, hogy mit mondjon, hogy mondja… De talán jobb is. Ha spontán szalad ki valami hülyeség a száján, Sam is érezni fogja, hogy ő is össze van zavarodva. Az ajtóhoz ment és kinyitotta, aztán kétségbeesetten felsóhajtott. Most nem vágyott a többiekre, Sam pedig – úgy tűnt – összetrombitálta az egész bandát. Egyedül Bobby nem volt itt, még Tomot is elengedte Sienna a pasi-partyra.
Miután kölcsönösen hátbaveregették egymást, a srácok berakták a magukkal hozott söröket a hűtőbe, és várakozóan körbeültek. Mindannyian Robertre néztek, aki most kifejezetten nem élvezte, hogy az érdeklődés középpontjába került.
-Meg sem merem kérdezni, mit kerestek itt mindannyian… - húzta el a száját.
-Miért? Sam nem mondta, hogy négyszemközt akarsz beszélni vele. – rántott a vállán Tom.

-Mielőtt bárki bármibe belekezd, valamit el kell mondanom. – szólalt meg Sam. –Talán még emlékeztek Brittany Stockes-ra. Az utolsó középiskolás évben jártunk, az a helyes vörösesszőke lány. …A héten felhívott a barátnője, hogy meghalt.
A csend többféle döbbenetet rejtett magában. Már a tény, hogy valaki ilyen fiatalon… A fiúk az emlékeik között kutattak Brittany vonásai után, Robertben pedig bent szorult a levegő. Tudja! De vajon azt a másik dolgot is tudja? Kivárt, hátha Samnak még van mondanivalója Brittanyval kapcsolatban, de úgy tűnt, ennyi volt az egész. Nem tudja! – nyelt nagyot Robert.
Tom felállt és előszedte a söröket, sorban mindenki kezébe nyomva egy üveggel.
-Akkor az elsőt ürítsük Brittany emlékére!
Marcus, Tom és Sam megemelték az üvegeket és hosszú kortyokban engedték le a torkukon a keserű lét. Aztán csodálkozva néztek Robertre, aki még érintetlenül forgatta a kezében az üveget.
-Mi van? – nézett rá Marcus.

-Sam, mondanom kell valamit. – motyogta Robert. Már nem akarta tovább húzni az időt, és csak abban bízott, hogy a bejelentése után a többiek a pártját fogják majd, ha Sam netán elvesztené a fejét. –Amikor szakítottatok, mi együtt voltunk egy ideig.
-Britt és Te? – kerekedett el Sam szeme. –Nem is tudtam. Persze, azt sem tudtam, hogy neked tetszik. Mert gondolom, azért repültél rá, nem?
-De, nagyon tetszett. Már akkor is, amikor jártatok, de csak a szakításotok után jöttünk össze.
-Hát, … - forgatta a kezében a már üres üveget Sam, - egészségetekre! Akkor szegény lány azzal a boldog tudattal hagyta itt az árnyékvilágot, hogy megvolt neki a legszexisebb pasi a földön. Azt hiszem, ihatnánk erre is! – hangjában egyértelműen érződött valami megbántottság, amit próbált szarkazmusba csomagolni.

A többiek zavartak kapkodták a fejüket. Nem mintha ez valami főben járó bűn lett volna, de mi a fenének mondta el ezt most Robert? A lány meghalt, legyen neki könnyű a föld! Mi a fenéért jött rá a srácra pont most a nagy vallomás?
-És meddig jártatok? – kérdezte Sam látszólag közömbösen.
-Csak rövid ideig. Én elkezdtem forgatni és már nem volt annyi időm, szóval, nem tudom, … vége lett.
-Nem is tartottad vele a kapcsolatot? – kérdezte Sam. Robert pedig próbálta megfejteni a kérdés mögött megbújó tényleges kérdést.
-Nem. Azóta nem találkoztunk. …De tudtam, hogy meghalt. Nem balesetben; beteg volt. – bökte ki még önmaga számára is hirtelen. Sam meglepetten nézett rá.

-Honnan?
-Egy ügyvéd keresett meg. – motyogta Robert a szája szélét rágva. A többiek arca, mint valami elmosódott kép remegett a látószöge szélén. Csak Samre koncentrált, aki merev, megfejthetetlen arccal figyelt rá.
-Csak nem hagyott rád valamit? – röhögte el magát Tom, de Robert rá sem pillantott, csak bólintott, közben Sam tekintetébe fúrta a magáét.
-Valakit.
A csend, ami ezt a rövid kijelentést követte, pár pillanat múlva úgy robbant fel, mint valami kézigránát. Tom és Marcus egyszerre kezdtek beszélni, de Robert meg sem hallotta a szavak értelmét, csak nézte a barátja szemét, amely egyértelműen elfelhősödött. 

-Erről akartál velem beszélni? – kérdezte Sam némi torokköszörülés után.
-Igen. – bólintott Robert. –De van még más is.
-Ne kímélj! Mondjad, ma úgy látszik, te vagy a meglepetések embere! – mondta gunyorosan, de egy hüllő merev tekintetével a barátja.
-Britt nem volt biztos benne, hogy kié a gyerek, de velem volt utoljára, így a végrendeletében engem nevezett meg.
-Te meg próbálsz kibújni a kötelesség alól, mi? – a kérdésben rejlő maró rosszindulatot lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Robert végre felébredt a magára erőltetett zombi állapotból és megvillant a szeme a sértettségtől.
-Nem! Ha az enyém, akkor tudni fogom, mi a kötelességem. De Britt sem volt biztos benne, az ügyvéd mondta. Ha együtt voltál vele a szakítás előtt, akkor akár a tied is lehet.

-Vagy Joe Hookersé, esetleg Georg McAdamsé. – köpte vissza a szavakat Sam. Robert emlékezett a srácokra, rendre ott lógtak ők is, ahol ők zenéltek.
-Britt nem volt kurva! – horkant fel a lányt védelmezve.
-Nem volt kurva, de kétségbeesetten vágyott rá, hogy valaki szeresse. Bárkivel elment volna, aki szépeket mond neki.
Ez így nem vezet sehova. – látta be Robert. Az egészet nem így képzelte el, a többi barátja előtt, akik értetlenül és hüledezve sutyorogtak egymás között. 

-Sam, nézd! Nem akarok mellébeszélni. Elvégeztetem az apasági tesztet, mert tudni akarom, hogy tényleg az enyém-e. Nem azért, mert meg akarom úszni a felelősséget, csak nem akarom lúzer módjára elvinni a balhét más hibája miatt. Lehet, hogy neked volt igazad és Britt csak szeretetet akart kapni tőled, tőlem, esetleg mástól is, de most itt van egy kilenc és fél éves fiú, aki tök egyedül maradt a világban. Neki is tudnia kell, ha megsem maradt teljesen egyedül. … Szóval, arra akartalak kérni, hogy gyere velem. Az ügyvéd megadta egy new yorki intézet címét, ahol a gyerek mintáját vizsgálják. Utána olvastam, nem nagy ügy… a szájnyálkahártyáról vett sejteket használják. Csak végigsimítanak egy pipettát a szádban, aztán két, egymástól függetlenül működő rendszerben elemzik a DNS bizonyos szakaszait. Az apa egyértelműen beazonosítható.

Marcus és Tom, mint egy teniszmérkőzésen kapkodták a fejüket kettőjük között. Robert elmondta a magáét, most Sam-et figyelték, hogy mit reagál. A barátjuk láthatóan még sokkolt volt a gondolattól. Eddig a napig szeretetteljes szánalmat érzett Britt iránt, akit ilyen fiatalon ragadott el a halál, de azzal, hogy Robert ezt az apasági témát bedobta, valamiféle halvány, de határozott harag kezdte átvenni az uralmat az érzései felett. Harag Brittany iránt, aki hazudott, amikor azt mondta, hogy gyógyszert szed, harag Robert iránt, aki ezek szerint alig várta az alkalmat, hogy ágyba vihesse az ő barátnőjét. Az ex-barátnőjét! – figyelmeztette önmagát, bár ettől az érzés cseppet sem lett jobb. Két napja még azon sajnálkozott, hogy valami kamaszos türelmetlenséggel elengedte a lány kezét, most pedig azon, hogy nem időben. Hiba volt még utoljára lefeküdni vele, azt hazudni, hogy szereti, csak mert Britt láthatóan ezeket a szavakat várta, és hát ott, akkor, a takaró alatt nyilván szerelmes is volt, egészen addig, míg a vágya kielégülést nem nyert. Hibázott. – és talán ezt volt a legnehezebb megemészteni. Neki nem való gyerek! Nem is tudna mit kezdeni vele. De ha nem végezteti el a tesztet, a hátralevő életét úgy kell leélje, hogy talán… apa… aki ugyanúgy ellökte magától ezt a gyereket, mint ahogy a szülei tették vele, annak ellenére, hogy ő a nevüket viselhette és egy úgynevezett családban nőtt fel. Ennek a kissrácnak meg mi jutott? Olyan magány, amit még felnőttnek sem egyszerű feldolgoznia. Robertre nézett, aki még mindig a válaszára várt, és lassan bólintott.
-Oké, jelentkezzünk be!
Robert végre kiengedte a benne szorult levegőt, amely már-már fojtogatta. Nem csalódott Sam-ben, nem véletlenül barátok. Fogta az üveg sört és egyetlen kortyolásra lehúzta. A gyomra most nem tiltakozott ellene.

4 megjegyzés:

rhea írta...

Mivel azt mondtad, hogy ne szokjam meg nagyon a gyereket, így reménykedek benne, hogy a lurkó Sam gyereke. Nem mintha baj lenne, ha csillagszemű lenne az apja csak most nem akartam volna ilyen szálat a történetbe. :) De ezt csak úgy mondtam, tudod hogy élvezem bármit is írsz. <3 Örülök, hogy beszéltek a fiúk és remélem Kate is megtudja bármi legyen a teszt eredménye. A visszaemlékezés remek volt. :) Köszi Jutkám, tetszett. pusza

Golden írta...

wow, 2 "elment" ... kíváncsi lennék, mit képzeltetek volna másként, vagy egyáltalán... miért nem igazán jött be ez a rész? Igazából a 12. résznél roppant lelkes volt a társaság (ott azt nem értettem) és azóta egyre kevésbé. Komolyan érdekelnének az okok, de hát ugye nem mondtok nekem semmit...

csez írta...

Azért megnéztem volna, mit szólnak a fiúk a fotóhoz ;)
Tetszik, hogy mindketten gondolnak a kiskölyökre! <3
Wow! Január vége?! Hogy repül az idő?! ;)
K&P

zso írta...

Ez is nagyon jó volt. Csak ne utálnék már ilyen messzi távolból komizni. Mm. azóta biztos sok minden történt, én meg itt lelkendezek ezen a részen.