A férfi szülei meglepetten fogadták fiuk telefonhívását,
amikor a reptérről felhívta őket, de mire a városba értek, már egy rögtönzött
ebéd várta őket, bizonyságul arra, hogy Claire Pattinson a három gyerek mellett
nagy gyakorlatra tett szert a váratlan helyzetek megoldásában…
-És mivel foglalkozik, Kate? – mosolygott rá Robert anyja a
broccoli krémleves felett.
-Múzeumban dolgozom, kortárs művészek útját egyengetem, de
ha a szükség úgy hozza, vándorkiállításokat szervezek. Például a VanGogh Alive
Los angelesi bemutatóját én szerveztem. – mosolygott vissza Kate. Kínosan
kerülte, hogy a kurátor szó elhangozzék a férfi édesanyjának társaságában.
-Ez érdekesen hangzik. – vetette közbe Richard, aztán
megköszörülte a torkát. –Az édesapját igen jól ismerjük, de soha nem is
sejtettem, hogy családja van. Azt pedig, hogy ilyen elbűvölő, gyönyörű lánya,
azt még kevésbé.
-Köszönöm a bókot! – ragyogott rá a lány, és elpirult, ahogy
Robert az asztal alatt megszorította a térdét.
-Hol ismerkedtetek meg? – kérdezte Claire, és minden apró
részletre figyelő tekintetét nem kerülte el az apró mosoly, amivel a fiatalok
egymásra néztek.
-Budapesten. – válaszolt Kate. -Én egy konferencián voltam
ott, Robert egy barátját látogatta meg és véletlenül egymásba futottunk az
Operaház előtt. Megkértem, hogy csináljon rólam egy fotót, aztán beszélgetni
kezdtünk. Nagyon hideg volt, beültünk egy kávéra, aztán … ahogy mondani
szokták, a többi már történelem. – mondta bájos pírral az arcán, és Robert
tudta, hogy a lány aligha fogja megosztani a szüleivel azt a majd egy hónapos
dicstelen kínlódást, ami ezt a megismerkedést követte. Hálás kézcsók volt a
jutalma, ahogy ujjaikat egymásba fonva a szájához emelte a lány kezét.
-És mit szólt hozzá Dean? – kuncogott Richard látva, ahogy a
fia a szemeit forgatja a kérdés hallatán.
-Hát, ha eltűnnék, akkor rajta keressetek először. Életveszélyesen
megfenyegetett, hogy eltesz láb alól, ha megbántom a hercegnőjét. – bohóckodott
a fiú, aztán felszisszent, ahogy Kate a combjába csípett.
-Sosem bántaná. Szerintem már nem is munkaadóként, hanem
valami kedvenc unokaöcsként gondol rá apa. – grimaszolt Kate, mintha féltékeny
lenne az apja szeretetére.
-Nem mintha nem lennék túláradóan boldog, hogy itt vagytok,
de igazán felhívhattál volna, hogy jöttök – nézett az asszony éppen a fiára,
mire Robert elhúzta a terítő takarásában kalandozó kezét a lány combjáról. Huh, témánál vagyunk!
-Igazából Skóciában volt dolgunk, de nem akartunk úgy
visszamenni, hogy ne mutassam be nektek Kate-et. – mondta Robert, felkészülve,
hogy mindenre kíváncsi édesanyja feltegye neki a kérdést, hogy mi dolguk volt
Skóciában. Nem kellett csalódnia. Eleinte nem tudta, hogy egyáltalán megemlítse-e
nekik az elmúlt hetek izgalmát, de aztán úgy döntött, még életében nem titkolt
el előlük semmit, ezt sem fogja. A titkoknak amúgy is megvan az a rossz
szokásuk, hogy kiderülnek, és garantáltan mindig a legrosszabbkor robbannak
ezek az időzített bombák, úgyhogy jobb az őszinteség!
-Anya! Apa! Úgy volt, hogy egy elég mellbevágó hírrel leplek
meg titeket, de aztán úgy alakult, hogy mégsem. És azért jöttem, mert próbáltuk
titokban tartani, de elképzelhető, hogy egyszer kipattan, és akkor jobb, ha nem
ér váratlanul. Tudni fogjátok az igazat és nem kell idegeskednetek! És hát,
jobb, ha tőlem tudjátok…
-Jézusom, Robert! …. – Claire elhallgatott. Annyit már
megtanult a fia mellett, hogy ha vannak is elhamarkodott következtetései, akkor
ne mondja ki hangosan, ha valaki más is van vele, mert így egy csomó
kellemetlen helyzetet elkerülhetnek. A mai napig izzasztó emlék volt a Kristen
társaságában elkövetett baki, ő pedig tanult a hibájából. Magára erőszakolt
türelemmel várta, hogy Robert kifejtse az előbbi meglehetősen nyugtalanító
mondatot.
-Amikor tizennyolc voltam, egy darabig jártam Sam régi
barátnőjével. A lány nemrégiben meghalt és egy kisfiú maradt utána. Brittany
úgy nyilatkozott a végrendeletében, hogy valószínűleg én vagyok az apja a
fiának.
Claire a szájára szorított kézzel, hatalmasra tágult
szemekkel figyelte a fiát, Richard arca olyan vörös volt, mintha azonnal
gutaütést kapna, úgyhogy Robert igyelezett mielőbb megnyugtatni őket.
-De… az apasági vizsgálat eredménye negatív lett, és
időközben megkerült a valószínűleg igazi apajelölt is.
-Jézusom, Robert! – sóhajtott az anyja, aztán felkapta a
poharát és szinte egyetlen hajtásra kiitta. Szerencsére víz volt benne. Richard
azonban úgy döntött, a megrázkódtatás valami komolyabbat követel. Felállt és
töltött egy pohár whiskyt.
-Valaki? – kínálta körbe az üveget, de az asztalnál mindenki
csak a fejét rázta.
-Amikor tizennyolc voltál? De hiszen az a gyerek akkor már
majdnem tíz éves… és csak most szólt? – csuklott el Claire hangja még mindig a
döbbenettől.
-Most sem szólt volna, ha nem betegedett volna meg, de a
szülei már nem élnek, ő pedig gondoskodni akart a gyerekről a halála előtt. –
mormolta Robert. Átfutott a fején, hogy ha Brittany nem hal meg, akkor Rupert
lehet, hogy soha az életben nem tudta volna meg, hogy van egy fia? Van joga
ilyet tenni egy nőnek? A homlokát ráncolta, ahogy a kellemetlen gondolat
fészket vert a fejében, és akaratlanul is arra gondolt, vajon Kate képes lenne
eltitkolni előle egy ilyen jelentőségű dolgot? Persze, nyilván azok után, hogy
szétválnának az útjaik, de mivel erre a legkevésbé sem vágyott, így rögtön el
is vetette a teóriát. A lányra nézett, aki a kezéért nyúlt és megszorította.
Mint már annyiszor, most is mintha megérezte volna, hogy megerősítésre vár.
Nem, Kate soha nem tudná ezt megtenni vele, és még kevésbé egy gyerekkel. Kate
más! Kate a legjobb, akit a sors szeszélye az útjába sodorhatott.
*
-Mehettünk volna szállodába! – mormolta Kate, miközben a
zuhanyozáshoz szükséges dolgait próbálta összeszedni. Robert édesanyjától
kapott egy köntöst, és most arra készült, hogy kivonuljon a folyosó végén lévő
fürdőszobába. Nem tudta volna megmondani miért, de kínosan érezte magát, és
neheztelt, amiért Robert nem vette a lapot, amikor magára akarta vonni a
figyelmét, hogy kiharcolja a szállodát.
-Mi a baj? – húzta vissza az ajtóból a férfi, és ha már a
kezei között volt, akkor le is simogatta a lány válláról a puha frottírt.
-Nincs baj, csak… - szabódott Kate, aki hirtelen
nevetségesnek érezte magát a szégyenlősségével. Ebben a házban kedvesen
fogadták, fel sem merült, hogy külön szobát kapjon, Robert szülei nyilván
tudják, hogy egyébként is együtt hajtják álomra a fejüket… meg azt is, hogy nem
mindig alszanak – húzta el a száját zavartan.
-Hát, ez Anglia… nem Amerika, itt nincs minden szobához
fürdőszoba, takarékoskodunk a végtelenségig, úgyhogy készülj fel rá, hogy vagy
a zuhany alá fagysz, vagy leforrázod magad, de mire eltalálnád a megfelelő
hőfokot, majd éppen elfogy a langyos víz. Egy éjszaka Kate, ennyit kibírsz. És ez
nem a régi ágyam, ha amiatt aggódnál. – fintorgott a férfi a keskeny
franciaágyon rugózva. Az anyja nyilván a szoba arányaira figyelt, nem arra,
hogy kisfia mostanra jócskán lelóg erről az új matracról.
-Csak nem ismerem a szüleidet öt órája és itt illegek
előttük egy szál semmiben, esetleg éppen elhasználom a vizet apád elől, vagy
mittudomén, szóval még nem voltam ilyen helyzetben. Szabad szégyenlősködnöm? –
morgolódott Kate, mire Robert szétbontotta a derekán megkötött övet.
-Szabad, de teljesen felesleges – csókolt a vállgödrébe,
aztán visszahuppant az ágyra és a térdei közé húzta. –Érezd magad otthon, ha
elhasználod a vizet, senki nem fog miatta megjegyzéseket tenni. De van egy
remek ötletem, amivel rengeteg vizet spórolhatunk, jövök veled – harapott rá az
egyik hetyke mellbimbóra finoman, mire Kate felhördült.
-Felejtsd el! Nem fogok veled szerelmeskedni, miközben anyád
arra vár, hogy felszabaduljon a fürdőszoba.
-Helyes, reméltem, hogy ezt mondod, úgyhogy akkor
szerelmeskedjünk most azonnal – vigyorgott a férfi, és Kate a következő
pillanatban az ágyon feküdt Robert teste alatt.
-Az ajtó nincs bezárva – suttogott izgatottan, mire Robert
megvonta a vállát.
-Tizennégy éves korom óta nem nyitják rám az ajtót, amióta…
nos, szóval nem. – harapta el az önvallomást, ahogy eszébe jutott Victoria
csúfolódása, mert a nővére legalább annyira meglepődött a váratlan látványon…
és zavarát testvéri, és roppant idegesítő csúfolódással vezette le. Aztán az
apja megszídta legidősebb gyermekét és onnan kezdve új házirend lépett életbe a
házban. Kopogtatás nélkül senki nem nyitott be más szobájába. De most mindez
nem számított. Ha ma mégis megtörné bárki a hagyományt és az egész családja itt
állna karbafont kezekkel és őket nézné, akkor sem tudna lemondani már róla,
hogy ne merüljön el Kate puha testében. Egyszerűen nem tudott betelni az
érzéssel, ami minden alkalommal eluralkodott rajta. Még, még, ebből soha nem
elég … mantrázta magában és boldogság járta át, ahogy megérezte a lány
megadását, majd a szenvedélyének fellobbanását. Annyira azonosan rezonáltak …
és ez mindennél többet jelentett.
4 megjegyzés:
Alakul ez, kéremszépen ;)
Tetszett, jucus!
K&P
Claire "szinte egyetlen hajtásra kiitta. Szerencsére víz volt benne." mondatnál mosolyogtam! XDDD
Szegénykém! Pedig lehet inkább mégis csak a whiskeyt kellett volna választania! ;)
Tehát akkor kibökték a nagy hírt a szülőknek is, és végülis megismerkedhetett Kate anyósékkal is. Két legyet .. ;)
A vége meg.... tetszett. XDDD
Ez a kujon pasi! Micsoda természetvédő, és spórolós lett hirtelen! XDDD Nem is értem! O.o
De jó is az, ha az ember ennyire együtt rezonál a párjával. :)) Tetszett Jutkám, örülök, hogy a szülőket is beavatták. :)
Élveztem, köszönöm <3
pusza
Harmadszorra fogtam fel Csez mondatát. Végig krémszappannak olvastam. /alakul ez, kéremszépen
Tudom, ne mondj semmit! :)<3
Megjegyzés küldése