Vigyázok rád 28.

A férfi kezéből kihullott a kis ásványvizes palack és tompa puffanással gurult az egyik tálalóasztal alá. Még csak utána sem nézett. Nem érdekelte. Kate akkor sem tudott volna megdöbbentőbbet mondani, ha bejelenti, hogy az ősei tulajdonképpen sziú indiánok. ...Elköltözik?

-Ez volt a nagy megvilágosodás, ami ért ma? – kérdezte gúnyosan, mert pillanatnyilag ezt érezte az egyetlen fegyvernek az éledező kétségbeesés ellen. –Tudtam az első pillanatban, hogy ez az este vízválasztó lehet a kapcsolatunkban, de őszintén szólva nem kifejezetten így gondoltam. Miért akarsz elmenni? Mi nem volt jó? – őszinte értetlenséggel tette szét a kezét, nem törődve vele, hogy  ezzel majdnem kiverte valaki kezéből a tányért.

-Nem arról van szó, hogy nem volt jó. De ennyi volt, egy baráti szívesség, amit nem lehet a végtelenségig kihasználni. Hiba volt eddig is húznom az időt. – motyogta Kate. Legszívesebben elrohant volna, de nem akart feltűnést kelteni, legalábbis nem nagyobbat, mint amilyet már eddig is sikerült.

Egy pincér tartotta eléjük a tálcáját és Robertnek minden önuralmára szüksége volt, hogy ki ne verje a kezéből. Megrázta a fejét, de a fickó kitartóan ott ácsorgott, mint aki észre sem veszi, hogy nincs szükségük semmire, csak nyugalomra ehhez a váratlan és gyomorszorító beszélgetéshez. De talán épp csak azért merevedett le mellettük, hogy Kate hevesen hullámzó keblét csodálja az áttetsző muszlin alatt.

-Menjen már a picsába, ember, nem látja, hogy nem kell semmi?! – hördült fel Robert, elég hangosan ahhoz, hogy magára vonja a közelükben állók figyelmét. Kate belekarolt és próbálta elvonszolni a tehetetlenül álldolgáló pincér útjából.

-Robert! Viselkedj! Ő nem tehet az egészről.

-Ne anyáskodj felettem! – csattant a férfi. –Ha dugni nem vagyok neked elég jó, az anyám szerepét én nem akarom rád osztani. 

A pofon hangos volt, az utána beálló csend valósággal ordító. Kate megfordult és a kijárat felé indult., Remélte, hogy a tömeg már szétszéledt és le tud inteni egy taxit. Fogalma sem volt róla, hogy hova tart, csak abban volt biztos, hogy el innen. Az biztos, hogy nem megy Robert házához, de a saját lakásába sem… talán egy szállodába.

Robert lefagyva nézte, ahogy távolodik, aztán néhány hosszú lépéssel utána indult és még a kijárat előtt beérte. Arca kipirosodott, de nem a szégyentől, amit érzett. Kate igazán csattanós választ adott neki. Nem értette önmagát. Nővel még sosem volt ilyen trágár, és azzal mentegette magát, hogy Kate cserbenhagyta; ő pedig a pániktól elvesztette angolos hidegvérét. A szabadossága méltó párja volt a lány tettlegességének, de ő legalább szégyellte is magát érte. A francba, hogy sosem fogja kinőni, hogy ne nyissa ki a száját indulatból, meggondolatlanul! Elkapta a lány karját , de egy pillanatra sem torpant meg, hanem kocsiért intett. A portás azonnal odaintett egy taxit. Robert egy őrgróf eleganciájával tartotta az ajtót és Kate sem kockáztatta meg, hogy itt és most osztozkodni kezdjen vele. Már az előbb is azt hitte, Robert revansot akar venni a megaláztatásért, de szoborszerű arcáról pillanatnyilag semmi mást nem tudott leolvasni, mint higgadtságot. Ahogy beült a hátsó ülésre, a férfi utána nyomakodott. Az egész kivonulásuk dermedt csendből izgatott suttogásba váltó zsinatolás közben zajlott le. Vakuk villantak, telefonok zizzentek, ahogy fotók tucatjai készültek róluk. Ha a feltűnést akarták kerülni, az igyekezetük csúfos kudarcot vallott. Már most biztosak lehettek benne, hogy kettejüktől fognak izzani az internetes fórumok.

Istenem, semmire sem vágyott kevésbé! Ez volt a bemutatkozása a férfi oldalán. Mit mondhatna... parádésan sikerült, de legalább mindenki megnyugodhat, ezek után a nők álma nyilván páros lábban rúgja majd ki. Nem is értette, mi történt, hiszen a napközbeni készülődés, de még az este eleje sem sejtette, hova fognak kifutni a dolgok. Egyszerűen csak megcsömörlött a körülötte kavargó rongyrázós társaságtól és ki akarta fejezni, hogy nem vágyik közéjük. Talán végig sem gondolta, hogy ezzel Robertet is eltaszítja magától. Magába roskadva nézte az elsuhanó fényeket és csak egy vágya volt, valahogy visszaforgatni az idő kerekét. Legalább az este elejére, de ha ez nem lehetséges, akkor vissza ahhoz a novemberi délutánhoz, amikor egy hideg európai városban váratlanul összetalálkozott a sorsával.

Robert most csak egyet akart tudni, hogy miért történt, ami történt? Kate miért akarja elhagyni?

*

Kate a szégyennel küzdött. Soha életében nem ütött meg senkit, még azt sem, aki igazán megérdemelte. Az apja is arra tanította, hogy soha ne emeljen kezet senkire, mert önmagát alacsonyítja le. Akkor tehát már ide is eljutott, és ezt is Robert hozta ki belőle. Ez is csak azt bizonyítja, hogy meg kell tanuljon távolságot tartani tőle és a világától, mert nyilvánvalóan nem tud beilleszkedni. Tudta, hogy a férfitól szokatlan durvaságot a sokk hozta ki  belőle, de ettől még nem fájt kevésbé. Úgy látszik, ma este érzékenyen reagál a szabados megfogalmazásokra. Bár, ha már pofozkodik, az elsőt ott a kordon mellett kellett volna kiosztania.

Némán ültek a taxiban, egymáshoz sem érve. Nem tiltakozott, amikor a kocsi ráfordult a férfi házához vezető útra. Miért is tette volna, minden holmija ott van… egyébként is elég nagy az a ház, el fognak benne férni akkor is, ha csupán sértett ellenfelek és nem boldog szeretők. Majd holnap kivesz egy nap szabadságot, összepakol és visszamegy a lakásába. Végül is a felújítás már régen véget ért. Jó lesz az!

*

Dean a díjátadó felvételeit nézegette. Büszkén nézte a lányát, ahogy már-már magabiztosan lépdel Robert mellett. Jól van, kislány, nagyon jól csinálod! – dicsérte mosolyogva. Rubentől hallotta, hogy mi történt és már látta is a felvételen, ahogy a lánya arca megrándul. Önuralomból jeles! – simította meg szánakozva a kedves arcot. Hát, ezt akartad, kicsim? Roberttel meg mindenképpen beszélni fog. Ha már így alakult, akkor legalább hagyja Kate-et, ne rángassa magával a rivaldafénybe. Ha nem látják, talán nem is irritál senki elmebajost.

*

-Mit csinálsz? – kérdezte Robert, ahogy Kate szedegetni kezdte a holmiját a hálószobában.

-Elmegyek Robert, nem tarthatsz vissza.

-Most, az éjszaka közepén?

-Nem, persze…csak gondoltam, a vendégszobában alszom a történtek után.

-Gondolod, hogy az változtat bármin? Én kívánlak, te akarsz engem, ezen nem fog változtatni az sem, ha visszaköltözöl a lakásodba. Sajnálom, hogy ez az este így elszaródott, de nem érzem magam annyira hibásnak, hogy azzal büntess, a másik szobában alszol. Felnőtt emberek vagyunk, nem fogok rád mászni csak azért, mert itt vagy a közelemben. Ha nem akarsz engem, el kell fogadjam. Ezért nem kell másik szobába menned.

-De lehet, hogy nekem így lenne jobb. – motyogta Kate.

-Miért? Attól félsz, hogy mást akar a fejed, mint a tested többi része? – kérdezte mögötte a férfi gúnyosan, mire ledobott mindent a fotelba, ami a kezében volt. 

-Miért csináljuk ezt egymással? – kérdezte halkan, a sírással küszködve.

-Nem tudom. ...Én nem akarlak bántani, még akkor sem, ha te... így padlóra viszel. Nyilvanvalóan rosszul bírom az elutasítást és kudarcot. ... Váratlanul ért, ... hiszen ma reggel még ... – a férfi elharapta a mondatot. Az ágyra nézett, ahol örökkévalóságnak tűnő órákkal ezelőtt szerették egymást. Semmi nem utalt a későbbi sokkoló bejelentésre, úgyhogy jogosnak érezte, hogy nem tudott uralkodni az indulatain. Tisztában volt vele, hogy szavakkal éppen olyan fájdalmat lehet okozni, mint egy széttárt tenyérrel. Nem volt büszke rá, de ez ügyben igazán kvittek voltak.

-Menjünk aludni, aztán reggel majd megbeszéljük! – motyogta, aztán hozzátette: -Kimegyek, legyen tied a fürdőszoba először.

Az ajtón kívül megállt és hátát a hideg falnak döntve lecsúszott a földre. Nem akart messzebb menni, mert abból csak az lesz, hogy iszik valamit, és ebben a helyzetben a pia biztosan nem jó tanácsadó. Semmi mást nem akart, mint időt nyerni. Időt, ami megmutatná Kate-nek, hogy bármi is bírta rá erre a döntésre, rossz döntést hozott; de van visszaút, ő hajlandó segíteni. Isten az égben, hagyd, hogy segítsek, Kate! – fohászkodott magában.

Kate közben villámgyorsan lezuhanyozott. Egy évet adott volna az életéből, ha órákig állhatott volna a zuhany alatt, hátha a forró víz lemossa róla az elmúlt órák minden frusztrációját. Egyetlen hirtelen, meggondolatlanul kimondott mondattal tönkretett mindent, amit az eltelt majd fél évben közösen felépítettek.   Helyre tudja hozni ezt valaha? Egyáltalán helyre akarja hozni?  Magára húzta a férfitól még az első napon kapott alvópólót és a fehérneműjét... tudva, hogy ez a látványos távolságtartás a pillanat tört része alatt válna semmissé, ha Robert úgy akarná. Még csak biztonságérzetet sem adott neki a páncélként hordott pizsama, hiszen nem kellett tartania semmitől. 

Önmagában csalódott leginkább, mert eddig meg volt győződve róla, hogy okos, érett gondolkodású nő. Persze, ez ügyben az első léket már ott Budapesten észre kellett volna vegye, amikor olyan esztelenül lefeküdt azzal a dán vagy norvég fickóval. Jézusom, hiszen már a nevére sem emlékszik. Csak hogy revansot vegyen. Az sem tette boldoggá, úgyhogy fogalma sem volt, hogy ezzel a rosszul időzített bejelentéssel mit akart elérni. Az ajtó résnyire kinyílt és Robert hangját hallotta, ahogy a helyükre küldi a kutyákat; aztán a férfi belépett és egy pillanatra elidőzött a Rolling Stones pólón. Jelent valamit, hogy Kate pont ezt húzta magára? Vagy nem volt más és csak kényszerből? Szó nélkül bement a fürdőszobába és hamarosan a zuhany hangja hallatszott csak a rájuk telepedett nehéz csöndben. Villámfürdés volt ez is – húzta el a száját Kate, ahogy az elektromos fogkefe berregő hangját meghallotta. Néhány perc és egy éles csörömpölés után kinyílt az ajtó és Robert jelent meg boxerben és egy pólóban. Felhajtotta a takarót és gondosan ügyelve a köztük most jelképesen is meglévő távolságra, lefeküdt. Lekapcsolta a kis lámpát, aztán az oldalára fordult. A matrac hullámzása Kate-hez közvetítette a mozgást, és ettől megdermedt. Egyszerre akart minél messzebb maradni a férfitól és hozzábújni. Leginkább hozzábújni és arra kérni, hogy törölje ki a fejéből az eltelt két órát.

-Miért akarsz elmenni? – szólalt meg a sötétben Robert hangja, amely most a keserűségtől szinte karcolt.

-Fogalmam sincs, mit akarok. – suttogott Kate és örült, hogy a sötétben a férfi nem láthatja, hogy elpirult. Egy dolgot egészen biztosan akart, de arra reménye se lehetett, amíg nem tisztázták egymás között a történteket. –Megijedtem. ...Nem mindennap fordul elő velem, hogy egy vadidegen leribancoz. És biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet. ...Én tényleg szeretlek, ez nem változott, de nem biztos, hogy jó ötlet lenne felvállalni ezt a kapcsolatot. Amíg nem tudják, hogy veled vagyok, addig nem kezdhetnek ki. Te talán észre sem vetted, de az estén sem volt mindenki túláradóan barátságos. Szembe igen, de amikor kimentem a mosdóba, volt szerencsém néhány mérgezett fullánkhoz. És a barátnőd se könnyítette meg a helyzetemet. Még mindig őt szeretnék melletted látni... bár, az az igazság, hogy ez izgatott legkevésbé. Eddig itt sem zavart senki, mert nem tudták, hogy itt vagyok, de ez után az este után ...

-Ez után azt fogják hinni, hogy faképnél hagytál. – grimaszolt Robert a sötétben. 

-Durva voltál. Megérdemelnéd.

-A magad módján te is durva voltál. – válaszolt dacosan a férfi.

-Mégis mit vártál? Lealacsonyítottad a köztünk történteket a dugás szintjére, naná, hogy felment bennem a pumpa. – bosszankodott Kate, amiért Robert eszébe juttatta a gyengeségét.

-Ha viszont ragaszkodom ahhoz, hogy ez szerelem, akkor fel nem foghatom, hogy tudnál elmenni. – sóhajtott a férfi. A sötét jótékonyan betakarta őket, és úgy tűnt, mintha így még a beszélgetés is könnyebben menne. Csak a másik körvonalait látták, a tekintetét nem, így őszintébben tudtak beszélni.

-Nem akarok elmenni, de ... nem tudom, hogy maradhatnék veled. – suttogta Kate és érezte, ahogy a párnája beszívja a könnycseppet, ami végigfutott az arcán.

-Egyszerű... nem mész el... ennyi! – a matrac megremegett, ahogy Robert hevesen feltámaszkodott. A kezével a lány arca felé tapogatózott és megsimogatta. Érezte a könny útját, de nem törölte le, csak gyengéden dédelgette. -Nem kellene ezt ennyire túlbonyolítani! Majd beszélek apáddal, ha a biztonságod miatt aggódsz...

-Nem a biztonságom miatt... azt azért nem hiszem, hogy bárki bántani akarna… amitől tartok, az az, hogy nem tudom kezelni az életformádat. Borzasztó hosszú volt az idő, amíg forgattál… ha az ember párkapcsolatban él, akkor minden pillanatot szeretne a másikkal tölteni, és melletted ez lehetetlen. – szipogott elkeseredetten a lány.

-Ez csak akkor lehet szempont, ha az együtt töltött idő nem … minőségi. – kereste Robert a megfelelő szót.

-Nem nevezném minőséginek a tegnap esti programot. – motyogta a lány és Robert érezte a grimaszt az ujjain.

-Jézusom, Kate… az Oscarra vittelek el, nem egy orgiára! – dőlt hanyatt a párnáján, elszakadva a másik elkeseredett testének közelségétől. Már látta, hogy Kate maga sem tudja, mit akar. Megijedt. Egyszerűen csak sok volt neki ez az este, a bekiabálóval, a felfokozott érdeklődéssel és a mindent átható luxussal. Nem tudta, hogy értethetné meg vele, hogy ez az életének csak egy elenyésző epizódja, ráadásul csak szokás kérdése. Ő maga is megszeppent az első alkalmakkor… minél nagyobb szabású volt a rendezvény, annál jobban. De idővel az egész olyanná vált, mint egy szerep… ő tudta, hogy az a férfi ott a vörös szőnyegen nem Robert, csak egy hozzá megszólalásig hasonlító arc. Az igazi Robert ott bent, a díszes öltönying alatt kellő távolságtartással tudta kezelni ezt az őrületet. Tanult viselkedés volt, és Kate okos lány, megtanulhatja ő is.

***

Előre szólok, hogy nem biztos, hogy a holnapi részt időben fel tudom tenni. De tekintve, hogy hétvégenként úgyis sokkal kevesebben nyitják meg az oldalt, ez talán nem is olyan nagy baj. Oké, persze azoknak, akik a vasárnapot is itt kezdik az lehet. Annyit tudok tenni, hogy megpróbálom, de aztán lehet, hogy csak később lesz belőle valami. Előre is bocs!
Jutka